Ismét egy megfilmesített könyvről fogok írni. A meglepő benne az, hogy sci-fi, mivel én nem szeretem ezt a műfajt és nagyon nehéz rávenni, hogy megnézzek ilyesmit, főleg, ha az űrben játszódik, olvasni meg aztán végképp nem, engem kifejezetten taszít a világűr ilyen szempontból. A párom nagy vágya volt megnézni a Végjátékot, amire az Ender játéka cím is tökéletes lett volna, remekül kifejezi több ízben a történetet.
Eleinte nem voltam meggyőződve róla, hogy le fog kötni a dolog, mivel a kezdő jelenetek közt űrben repülő hajók voltak, én meg belül fintorogtam, hogy a fenébe is, én nem akarok lövöldözést és szakszöveggel való dobálózást nézni, de ilyenről szó sincs, a fő karaktereken van a hangsúly, Enderen, a családi körülményein, a kiképzőin, a srácot körülvevő világon és egy háborún egy idegen fajjal.
Tetszett. Izgalmas, látványos, Ender remekül kidolgozott, Harrison Ford játszotta karakter nagyon tetszett, a közte és másokkal való összeütközése Endernek lenyűgözött, élvezetesek a párbeszédek és a konfliktusok, emberi az egész sztori és nagyon tetszik az alapelv: "Amikor megértem annyira az ellenfelemet, hogy le tudom győzni, abban a pillanatban meg is szeretem őt.". Zseniális! Az egész film ráépül erre az ellentétre, miközben briliáns elme és hidegvérű hadúr a kölyök, aki valamilyen módon a környezetét és a nézőt is lehengereli. Jellemek, karakterek, érzelmek, eszmék, elvek ütköznek, ami nagyon élvezetes még egy olyan ember számára is, aki az űrköntöst kifejezetten elutasítja. Mint én.
Élveztem a filmet, ha lesz folytatása, megnézem.
