Szokásos kis helyzetjelentés

Érdekes ennyi idő után visszaolvasni a blogot. Év elején még bennem volt, hogy idén is megcsinálom a Yearcompasst, aztán annyira sok volt a teendő és az érzelmi tényező, hogy örültem, hogy aludni tudok.

Ildivel - én úgy érzem - nem váltunk el olyan szépen, mint szerettem volna. Folyamatosan azt az érzést próbálta kelteni bennem, hogy egy pszichológus nem tud annyit segíteni, mint ő, ... Nem gondolok jó szívvel bizonyos megnyilvánulásaira. A traumafókuszú pszichológussal, Klárával azóta is együtt dolgozunk, a zárolt részleg ajtaját kinyitottuk és szedegetjük elő az odasuvasztott szörnyűségeket. Meglepő, de arról a másfél éves vakfoltról, ami miatt őt választottam, még mindig érintőlegesen esett csak szó, igazából a jelenem és a régmúltam kerete megelőzte.

Húsvétkor megismerkedtem egy remek sráccal, már az első találkozón legszívesebben a nyakába ugrottam volna, annyira tetszett és cukinak találtam, úgyhogy szépen behúztam magamnak a kéziféket, neki is minden lehetséges alkalommal elmondtam, hogy nem randizunk, csak ismerkedünk, hogy kiderítsem, nem-e valami séma aktiválódott be. Szépen alakult, minden találkozót azzal zárt, mikor találkozunk újra, én pedig megbizonyosodtam róla, hogy nem sémakémia húz hozzá, hanem igazi vonzalom. A munkahelyváltás is összejött ezzel párhuzamosan, ám nem alakult jól az ottani helyzetem, a közvetlen felettesem kicsinált idegileg. Ennek következménye volt többek között, hogy Feri kitett az albérletből. Hogy haragból-e vagy félelemből, vagy mert úgy gondolta, most már tényleg itt az ideje, nem tudom, már nem is számít. Teljes káosz és pánik következett, aput hívtam fel sírva, hogy visszaköltözhetek-e a gyerekkori szobámba. Csodával határos módon Marci, az új lovag, teljes mértékben támogatott, mellettem állt. A megingathatatlan szeretete, szerelme olyasmi volt, amit sráctól én még nem tapasztaltam. 

A java órákat nem folytattuk, sőt, teljesen el is távolodtam ettől a területtől, de az angollal sem vagyok sokkal előrébb. Talán egy kicsit többet használom, főleg, mert Marci baráti körében van egy lány, aki magabiztosabb angolul és az egész csapat emiatt sokszor angolul dumál. Gyakorlásnak tetszik.

Az írással magamban dolgozok. Van egy nagy volumenű ötletem, amit elkezdtem kidolgozni, de úgy fest, az élet megint mást hoz előtérbe. Még mindig annál a cégnél vagyok, ahová tavasszal felvettek, csak másik csapatban, volt egy jó évem, aztán egy hete úgy hátba szúrt egy kolléganőm a főnököm támogatásával, hogy az nem igaz. Klára úgyis hónapok óta nyüstöl, hogy kezdjek már el végre tanulni, úgyhogy jelentkeztem egy képzésre. A fejemben rögtön láncolatként indult meg minden, IG tervezés, honlaptervezés, miről fogok posztolni... Pedig még az első képzési órán sem voltam ott.

Terveztem tavaly Kolodko miniket vadászni, amit Marci prezentált számomra. Másfél év alatt alig maradt olyan figura, amivel nem készítettem közös szobrot a jóvoltából és ő is nagyon megszerette ezeket a jópofa apróságokat.

Terveztem több mozgást és kevesebb nassolást... Öhm, fordítva sikerült.
Rengeteget dolgoztam 2025-ben, a csapatomban folyton előjön valami feszkó, amitől nem tudom teljesen mentesíteni magam, mert ha nem is hallgatom egyik vagy másik nő panaszkodását a másikra, stb., akkor is érzem és durva mennyiséget stresszeszem tőle. Az sem segít, hogy jókat főzünk, ha főzünk és hogy Marci szorgalmasan hordta nekem haza a különféle nyalánkságokat, szóval elég szarul mutat a mérleg alattam. Jó, nyilván nem lettem kövér, de szemmel látható és ruhával mérhető a különbség. Jah, mert amúgy Timi elment egyetemre és abbahagytuk a táncokat, egyedül meg nem volt motivációm sehova menni, se otthon nyuvasztani magam.

2024-ben egyetlen könyvet olvastam el, Az ecsedi boszorkányt, ami egyszerre tetszett és borzasztott el. Elkezdtem hasonló könyveket keresni, aztán ezer más közbejött. Ezzel szemben idén már egész jó vagyok, elolvastam az Angyalok és démonokat Dan Brown-tól és már a második kötetét olvasom az Aristotle és Dante kétrészes sorozatnak. Nem sok, de örülök, hogy végre van türelmem olvasni.

Aki nem követ Instagramon:

Marcival hivatalosan is összeköltöztünk egy saját kéglibe, amit csak tisztaságifestenünk és berendeznünk kellett kábé. Még van munka az otthonunkon, hogy rend legyen benne teljesen, de haladunk. Rákattantam a Vintedre, iszonyú sok dolgot vettem ott - ruhát, könyvet főleg - és adtam is el. A születésnapom fantasztikus volt, szuper élményeket kaptam, eljött Bogica és Marica is, öcsémék is. Idén újra elkezdtünk összeülni a pletyifalvás csajokkal, volt némi szerepjáték, újra game-elek - immár saját switch-en és Marcival közösen a PS-én is. Zsikével tavaly is és idén is pride-oltunk, és szerintem jövőre is megyünk, meg amíg csak tudunk. Az időjárás megfúrta a fonyódi négyesnyaralásunkat, mi Marcival elmentünk és a szakadó esőben érkeztünk meg, de két nap múlva hajókáztunk Badacsonyba, kirándultunk Szigligeten, ott is begyűjtöttük a Kolodko-szobrot, Pécsen meg bevettük az állatkertet.

Igazából egész jól vagyok, azt hiszem. Néha eszembe jut egy-egy téma, amin többet merengnék itt, de aztán vagy nincs időm leírni, vagy kínkeserves fájdalom előszedni Hajnaut. Lassan nyugdíjazom terv szerint, mert már fél órát kell rá várni az indítástól, hogy betöltse a böngészőt, ami egy kicsit... kicsit túl sok, na.

Évértékelő a hullámvasutazás évéről

Finoman szólva nem volt erős év a blog szempontjából a tavalyi. Ez leginkább annak köszönhető, hogy befuccsolt a Ferivel való kapcsolatom és egy három hónapos ámokfutás vette kezdetét, ami természetesen katasztrófával ért véget, az év nagy részében azért küzdöttem, hogy mentálisan a felszínen maradjak, év végére pedig nem csupán a mentális felszínen maradásom vált kétségessé, ezekről viszont nem akartam mesélni. Tanulságos év volt a tavalyi és olyan szinten rábaszott még egy pontot arra a bizonyos i-re, hogy az idei évnek már úgy indultam neki: csak egy normális munkahelyet hadd találjak, légyszi, ami jól fizet és emberséges. Azt már félve teszem hozzá, hogy: és fejlődési lehetőséget is kínál. Nem akarom leterhelni az Univerzumot, egyelőre szeretnék visszamászni az élhető szintre. 

Nade... Lássuk 2023-at!

Január
Feri elégedetlen volt a munkájával, ezért ficánkolt egy kicsit, volt próbanapon is máshol, ezért belengették neki, hogy kap egy magasabb pozíciót jobb fizuért és elküldik tanulni is. Én nem nagyon hagytam mancsnyomot erről a hónapról, próbáltuk talpra állítani Fülest, aztán a hónap végén megérkezett hozzánk Zola és Hórusz, akikbe egyből beleszerettünk a kereskedésben. Elbúcsúztattam a Tigris évét és a Nyúltól reményt és kedvességet kértem. Timiék elvittek a VAJ-ba, ami nagyon tetszett, Zsikével pedig az Arriba!-ba mentünk, ahol odaadtam neki a második, számára szőtt sálat, aminek nagyon örült, meglátogattam bratyómat, megünnepeltük mama szülinapját családilag. Volt egy állásinterjúm, de azt inkább hagyjuk.

Február
Voltunk salsa-bachata bulin, ami nagyon jól sikerült, voltam megint bátyámnál, aztán Valentin nap és Feri szülinapja előtt jól lebetegedtem, haza is kellett jönnöm a munkahelyemről. Ferinek persze semmi baja nem lett, úgyhogy ő elment hétvégére a családjához, így vasárnap, mikor jobban lettem, csináltam neki pudingtortát.

Március
Nőnapra ajándékoztam némi pihenőt a csajoknak és aznap Zsikével jártuk a várost, este pedig Feritől kaptam egy szép díszrózsát. A hónapban is eljutottunk salsa-bachata bulira és Tündének is megnéztem az énekkari előadását. Attól függetlenül, hogy voltunk randizni Ferivel és betöltötte a kapcsolatunk a 2,5 évet, ebben a hónapban értük el a mélypontot, viszont megkapta a beígért "előléptetést". Abbahagytam a terápiát a pszichológusommal, mert úgy éreztem, nem ad többet, valami progresszívebbre vágyom.

Április
Szabadulószobáztunk a csapattal, Talyval bejártuk a belvárost, a hónap közepén voltam Tündével zouk órán, ami tetszett, de nem fért bele a keretbe, hogy azt is csináljam, találkoztunk Zsikével is, a barátnőmmel pedig shibari alapoktatásra mentünk, ami szuper volt. Ebben a hónapban kaptam életem legjobb könyvét, a Piros, fehér és királykéket, amiért örökké hálás leszek Zsikének, mert ennél szebb, rétegeltebb és valóságosabb szerelmi történetet még nem olvastam. Konkrétan faltam és folyamatosan becsekkoltam Zsikénél, hogy ez a könyv mennyire vicces, zseniális, szívszórító, tökéletes és imádnivaló. A telefonom témája is az új rajongásom tárgyáról beszélt, Henry és Alex a háttérképemre és a képernyőzáramra is ráköltözött. Tánc világnapja alkalmából ismét felléptünk az Oktogonon és a Liszt Ferenc téren, utóbbin sokáig buliztunk és az esemény azért is emlékezetes maradt számomra, mert majdnem csókolóztam valakivel. Az utolsó hétvégét jól megnyomtam, szombaton egy fasza MAGUS verseny volt, ahol szereztünk magunknak egy új mesélőt, Balázst. Vassal, Benedekkel és Istvánnal játszottam egy csapatban, bejött a modul, szuper volt a mesélőnk, tetszett a karakteremmel való játék is. Vasárnap családállításra mentem, ahol kiderült, hogy anyai ágon öröklődött nálunk egy ijesztő gondolat, ami anyunál is és nálam is kiütközött már, úgyhogy örültem, hogy feloldottam.

Május
Az ünnepnapot Ninjánál töltöttük és macskáztunk, a hónap közepén elmentem a Líra raktárvására, ahol szép csokor könyvet vettem magamnak nem is drágán, Ferivel megnyitottuk a jóidőszezont egy fagyizással, majd Zsikével is fagyiztam pár nappal később, utána pedig Dominikhez mentünk Timivel és Robival hárman DnD megbeszélésre. Az volt a terv, hogy a két fiú tart egy-egy mesét az általa jobban ismert rendszerben, kitaláltuk a karaktereket is, de hogy ez mikor fog megvalósulni, azt nem tudom, mert azóta nemigen esett szó erről a dologról - ennek pedig valszeg van egy nyári oka is, amit majd hamarosan felfedek. Kivilágosítottam a hajamat, a hónap utolsó hétvégéjére Feri hazament az anyukájához, én pedig nem tudtam vele tartani, mert Robi utószülinapja oda lett szervezve és nem akartam variálni, cserébe Ninjával elmentünk sushizni és küldtünk egy sajátosan szívélyes képet Ferinek. A szülinapozás jól sikerült, társasoztunk Kishivel négyen. A majdnem csókolózásos sztorit sikerült megbeszélni, aztán csomót flörtöltünk és beszélgettünk, az hozott plusz izgalmat az életembe.

Június
A Hádában jártam és szerencsém volt, két kedvenc ruhám és egy kantáros rövidnacim lett. Kishivel, Belessel, Timivel és Robival életemben először láttam a Dzsungel könyve musicalt, amit gyerekkorom óta énekelgetek, mivel alsósként előadtunk belőle egy részletet. Feszes hétvége volt ez is, az előadás után Robival hárman salsa-bachata buliba mentünk, együtt jöttünk haza, mivel Vas három percre lakik tőlem és Timiék nála aludtak, ugyanis öt óra alvást követően Benedeknél - aki akkor még tíz percre lakott tőlünk - megtartottuk az első Balázs által mesélt szerepjátékunkat. Balázs nagyon jól mesél és olyan sztorit hozott nekünk, amiért egyszerre utálom és szeretem, mivel azt a címet tudtam adni a kalandsorozatunknak, hogy "A lét a tét", tekintve, hogy hoztuk a kedvenc karaktereinket (Garillion, Celessa, Amadis) és azóta is próbáljuk megmenteni őket a létezéstől való kitörlődéstől. Timivel együtt töltöttünk egy teljes napot, bejártuk Szentendrét, este pedig bevállaltuk salsa után még a lady style-t is, úgyhogy alaposan el voltunk fáradva, de megérte, nagyon jó nap volt. Összeült Pletyifalva is Nanánál, hogy elbúcsúztassuk Sugi leánykorát, ami szuper volt, Timivel eljutottunk Lithium nightra, ami nem volt rossz, de reméltük, lehet még jobb is. Másnap elmentünk Balatonszemesre Benedek szülinapi partijára és azért csak ketten, mert Robi Vassal még Stalker táborban volt. Elkezdtem gestaltra járni és a sok cuki, örömteli dolog felszíne alatt szép csendben megszűnt a kapcsolatunk Ferivel. Kiakadtam rajta, hogy a velem közös időt is úgy akarja eltölteni, mint azt, mikor csak hazajövünk fáradtan a melóból - a képernyőt nézve. Alig vártam, hogy randizzunk, vagy legalább minőségi időt töltsünk együtt, ő pedig kitalálta, hogy nézzünk filmet, miközben eddigre már nem beszélgettünk, legfeljebb mindketten beszéltünk a melóhelyi szarságokról, meg egyéb ilyen felszínes dolgokról. Megmakacsolta magát, elment boltba, aztán nem szólt hozzám többet. Mármint úgy konkrétan a köszönésen kívül semmit, se puszi, se "hogy vagy?", semmi... Eleinte szörnyen ijesztő volt a helyzet, együtt éltem valakivel, aki átnéz rajtam, nem tudtam, mit kellene még tennem, hogy fennmaradjon ez a kapcsolat, így is már tövig szakadt a körmöm és sehogy se volt jó, aztán... Aztán rájöttem négy nap után, hogy vége van, letehetem a terhet, nem kell tovább küzdenem. Elkezdtem hozzászokni, hogy ghostingol, úgy tekintettem, szakítottunk, ami egyszerre volt megnyugtató, mert végre vége volt a kínlódásnak és rémisztő, hiszen legfeljebb apámhoz vagy a nagyanyámhoz tudnék innen költözni, ami minden szempontból borzasztó lenne. Újra priváttá tettem az Instagramom, kitöröltem a követőim közül Ferit, Ninját és az olyan profilokat, amik nem mutattak aktivitást, leellenőriztem a legújabb követőimet, és elkezdtem oda kicsit morzsázni. A mindennapokban éltem tovább a nyári feelinget, UV minigolf randiztam a barátnőmmel, eljutottunk az Unikornis Bisztróba, ami nagy vágyam volt és elkezdtünk edzésre járni. A hófordulónk előtti napon Feri elég hülye körülmények között meginvitált egy beszéljük meg alkalomra, ahol maximálisan rám hárítva a felelősséget a kapcsolatunk tönkremeneteléért szakított velem és abban maradtunk, hogy nem kell elköltöznöm. Hülye helyzet együtt aludni az exeddel, akire mocsok mód haragszol, de a szükség nagy úr. A majdnem csókolózós sráccal szabaddá vált a csók, úgyhogy... Hát na, megtörtént. A hónapot pedig egy őrületes Lithium nighttal zártuk, ami előtt csókolóztam egy haverral, a bulira elhívtam Dominikot azzal a szándékkal, hogy hátha megjátsszuk a tétet, ám ő vagy vak, vagy meleg, vagy mégsem jövök be neki, vagy van amúgy valakije és nem nyitott másra, mert minden jelzésem pattant róla. Helyette Vas játszotta meg a tétet. Jah... én is csak pislogtam, hogy mi a fasz van, hogy kerültünk át egy alternatív síkra. Zöld utat adtam a dolognak, mert túlságosan kíváncsivá tett, négyen is mentünk haza Timiékhez, bár olyan fáradtak voltunk, hogy beszélgetés helyett sorban lefürödtünk, aztán eldőltünk aludni.

Július
Komolyan mondom, ha a sztori úgy folytatódott volna, hogy izgi volt, ennyi, elfogadom, de Vas meginvitált egy sétálgatós randira, ahol az összes eszembe jutó, velem kapcsolatos kifogást, amiről úgy gondoltam, nála szóba jöhet, elmondtam és megkérdeztem, hogy mindezek ellenére mit keres nálam. Úgy tűnt, pár dolgot egy kicsit túlgondoltam vele kapcsolatban és abban maradtunk, oké, lássuk meg, mi lesz, de olyan nem elköteleződős, hanem nyitott kapcsolat módon, lazán. Én közben ismerkedtem a neten, de egyik platformot se vettem komolyan. Zsikével eljutottunk Gül Baba Türbéjéhez, aminek nagyon örültem, mert jóval korábban kitűztük ezt a célt, majd a találkozó után átsétáltam a fél várost heppből és találkoztam egy frissen megismert sráccal, Cobbal. Nagy hatást tett rám, tetszett is, ám amit kínálni tudott, az nekem nem volt bevállalható, úgyhogy baráti irányba építettük a kapcsolatot. A szülinapom előtti szokásos szorongás és rosszkedv ült bennem, noha bíztam benne, hogy Timi és Robi valami olyasmit talált ki nekem, ami boldoggá fog tenni. Előtte szerepjátéknapot tartottunk Balázzsal, onnan hozzájuk mentem aludni és éjfélkor megkaptam az első ajándékom, egy gyűrűt. Szétsírtam magam az örömtől. Másnap VR-ozni vittek, majd egy fantasztikus mexikói étterembe, az Iguanaba, végül csatlakozott hozzánk Kishi, Eszti és Beles, hogy együtt derítsük fel dr. Brown eltűnésének esetét a Parlament környékéről indulva. Miután sikerült felgöngyölíteni az ügyet, a Szamosba mentünk sütizni. Imádtam ezt a napot, sikerült életem legboldogabb szülinapjává tenni. Vassal és a haverral felváltva találkozgattam, mindenki tudott mindenről, mindent igyekeztem megbeszélni mindenkivel, ami szépen elkezdett félrecsúszni, mert lavíroztam és nem voltam teljesen őszinte sem magamhoz, sem a többiekhez. Nem hazudtam, csak nem mondtam meg, ha valami rosszul esett, ami nagyjából ugyanannyira káros. Timivel és Robival állatkerteztünk, Zsikével és Timivel eljutottam életem első pride-jára, ahol Steiner Kristóf kocsija mögött haladtunk, lejártuk a lábunk, közben nagyot buliztunk, majd Krisfót is és Nimród is like-olta a képeimet IG-n, aminek nagyon örültem. Timi szülinapja alkalmából élményfestettünk Robival hárman, nekem ez is első volt és elkezdtünk Vassal négyesben randizni, jártunk a Várban és megtaláltuk az egyik kedvenc szobromat, Mátyás kútját. A csapatos Timi szülinapi ünnepén lézerharcoltunk, majd tortáztunk egy teljesen új helyen, a Red and Blackben, ahol társasozni is lehet. Tetszett, adtunk pár építő kritikát akarva-akaratlanul, ami muris volt. Robi eljött velünk zumbázni, ami szerintem fun lett, együtt sütöttünk citromos tarte-ot a barátnőmmel randi címén, végre tudtam kettesben találkozni öcsémmel is, aki folyton dolgozik és végre eljutottam a Szily-kápolnához is, ami régóta nagy vágyam volt, szóval látszólag jól alakult a hónap. Elszántam magam arra, hogy ha kölcsönből is, de megpróbálok tanulni és jelentkeztem java programozás képzésre. Ja, és a srác, akivel júniusban randizgattam, már a szülinapomra sem köszöntött meg, pedig beszélgettünk aznap egy keveset, végül ghostingolni kezdett, ami rendesen odabaszott az önbecsülésemnek, mivel ő volt az, akibe bele is voltam zúgva. Az érzelemvilágomnak is egyfajta kegyelemdöfés volt, végképp a keserűség, valamiféle megvetés és a reményvesztettség uralta a gondolataimat a férfiakkal kapcsolatban.

Augusztus
Timivel elmentünk Lia előadására, ami nagyon jó volt, addig Robi és Vas sétáltak a városban, majd értünk jöttek. Tudtunk találkozni Talyval, fagyiztunk egyet a Zabrakadabrában, mert ott van mindenmentes, mégis finom fagyi. A következő páros randit egy elképesztő vihar zárta, amikor is vízszintesen esett az eső és amennyire én imádtam, Timi legalább annyira rettegett tőle szegény. Nem sokat aludtunk, nekem így is szép emlék. Másnap Anitával lazultunk egyet a Paskalban, szerintem kezd nálunk berögzülni, hogy minden nyáron legalább egyszer elmegyünk valahova pancsolni, pihenni és beszélgetni, aminek nagyon örülök, szeretem ezeket az alkalmakat. Évek óta először találkoztunk Lacival és egy hatalmasat beszélgettünk, az is király volt, ahogy a táncos piknik is, majd másnap Vassal és öcsémmel megmásztuk a Nyakas követ, ami ugyancsak nagy vágyam volt már régóta. Szegény tesóm eltörte az ujját, ám őt ez ugyan nem gátolta meg sem a vezetésben, sem a mászásban, csúszásban. Megtaláltuk a régi présházunkat, szerencsére ő emlékszik rá, hogy kell odajutni és szerencsétlen Vas hallgathatta az anekdotáinkat, sőt, ezután elhívtam Bia református temetőjébe, mert van ott egy templomrom, amit én nagyon szeretek és úgy gondoltam, ő is tudná értékelni. Jól kifáradt, nem kellett altatni este. Másnap Enikővel, a családjával és Anitával megjártuk a Budakeszi Vadasparkot a gráciatalálkozón, következő nap pedig öcsémmel, Timivel és Robival megkezdtük Fonyódon a nyaralásunkat, ami annyira jó volt, mint amilyennek elképzeltem anno. Társasoztunk, kártyáztunk, pancsoltunk, főztünk, tárcsán sütöttünk, kirándultunk, egyszerűen tökéletes volt. A társkeresőkről eltűntem, egyszerre voltam csalódott, reményvesztett, bosszús... Egy srác volt, akinek adtam esélyt, Bávid, vele néztem meg az augusztus húszadikai tüzijátékot. Totál fel voltam pörögve, nem is tudom, hogy bírt velem. Az egész hónapom egy pörgés volt, tali tali után és úgy léptem ki a komfortzónámból, mint egy eszelős, bár nem voltam eszement. Második találkozóm Báviddal a balatoni nyaralójukban volt, ami egyszerre volt őrültség, megfontolt döntés eredménye és mókás is. Timi aggódott értem, úgyhogy minden adatot átadtam neki, amit csak tudtam - és ezt javaslom neked is, ha első egy-két talira mész ismeretlen helyre valakivel, legalább a legjobb barátod tudjon róla, hol vagy, kivel, hogyan lehet megtalálni és csekkolj be óránként, hogy ha gond van, akkor legyen, aki felismeri és segítséget intéz neked. Bávid jó srác, udvarias, kedves, intelligens, még vitorlás szörföni is tanított, szóval jól éreztem magam, megvolt a biztonságérzetem is. Viszont aznap már látszott nagyon, hogy valami iszonyúan nem oké nálam, mert kaptam egy pánikrohamot, úgyhogy vettem jegyet egy esti vonatra és az éjszaka közepén hazajöttem. Nem mondom, hogy Ferivel jól éreztem magam, bár annak ellenére, hogy keveset láttuk egymást, a kapcsolatunk javult. Volt pár gusztustalan húzása, ám nem tudtam az arcába nyomni, mert nagy volt az esélye, hogy béna és szerencsétlen véletlen eredményezte. Elkezdődött a suli és Vasnak meghalt az anyukája viszonylag rövid kórházi kezelést, illetve az azt megelőző agyvérzést követően. Huszadikán elzárták a gázt abban a társasházban, ahol Ferivel lakunk. Akkor még úgy tűnt, egy hónap alatt megoldódik, ami jó is lett volna.

Szeptember
Bratyóval indítottam a hónapot, a komáromi termálfürdőben beszélgettünk egy nagyot, majd elvitt a Vegas Burgerbe, ahol remek hamburgert ettünk, végül megnéztük az éjszakai égboltot a Turul alól, ami szuper volt. A másnapi Timivel eljutottunk a helyre, ahol "mindent a szemnek és mindent a kéznek", láttunk egy isteni show-t és eldöntöttük, ismételni fogjuk, mert kell nekünk ez az extázis. Közben a Ferivel való kapcsolatomat varrtam el magamban. Nem volt könnyű úgy, hogy együtt élünk tovább, egyszerre éreztem haragot, vádoltam mindenfélével, éreztem, hogy egy szerethető emberke, csak megvannak a maga hibái, és furcsa módon elkezdett rólam gondoskodni. Mivel épp csak hazaértem órakezdésre, a sulis napokon nem volt lehetőségem arra felkészülni, hogy vacsorázzak, Feri viszont általában csinált nekem enni, szervírozta, elpakolt... Tök rendes volt, komolyan. És én ezzel nemigen tudtam érzelmileg mit kezdeni, hiszen ugyanez az ember majdnem négy teljes héten keresztül a köszönésen kívül hozzám sem szólt korábban. Emlékszem, rengeteget találgattuk a csajokkal, akar-e még tőlem valamit, vissza akar-e táncolni, vagy mi van, mert annyira nem tűnt logikusnak az egész egyébként rohadtul szürreális helyzet. Vas közben Malmőben járt Dééknél és Ákoséknál, mivel a két pár kiköltözött, majd Timivel és Robival hárman szép titokban elmentünk a reptérre fogadóbizottságnak, mert aggódtunk érte, amire cseppet sem számított és nagyon örült neki. Én akkor jártam életemben először a reptéren, egyszerre tetszett és találtam idegőrlőnek. Vassal eléggé megtaláltuk a számításainkat, jól illeszkedett a Timivel és Robival közös világunkba, ami nem meglepő, tizenéve barátok vagyunk mind. Csak közben az élet cafatokra tépett minket. Szeptemberben durrant ki az a gázlufi is, amit a nem őszinte hozzáállásommal fújtam és meglehetősen pusztítóra sikeredett a dolog, majdnem elveszítettem a barátnőmet miatta, ami annyira megrángatott belülről, hogy négy óra sírás után eljött az a pont, ahol komolyan elgondolkodtam, hogy "ok, most hívok mentőt magamra, mert annyira kikészültem, hogy vagy akarva, vagy akaratlanul, de kicsinálom magam". Hogy mondjam...? Elég kemény lecke volt. Rávilágított arra, hogy masszív önfeláldozással nem tudjuk boldoggá tenni egymást, sőt, a legmélyebb sebeket tudjuk szakítani a másik lelkén. Emellett elkezdtem belezúgni Vasba és elkezdett egyre kevésbé érdekelni a többi srác, bár ezt nem akartam elfogadni, mert nem akartam szerelmes lenni, ragaszkodtam a bohém kötetlenséghez, mert érzelmileg biztonságosabbnak éreztem. Persze a szívem mélyén vágytam rá, hogy csak egy valaki maradjon és az biztos, biztonságos legyen, úgyhogy kísérletet tettem rá, hogy Vassal egy kicsit módosítsunk bizonyos játékszabályokon, ami oltári pofára esést eredményezett számomra és elkezdtem úgy érezni, hogy ami köztünk van, az nem igazi, az egy álomvilág, egy buborék, ami ki fog durranni. Fos volt, Ildi sürgősséggel berendelt magához kineziológiára, mielőtt még több mindent romba döntök magam körül. A kinez segített, kicsit viharosan, mert kiosztottam Ferit, majd még az ajtót is rácsaptam, de sikerült meghúzni egy egészséges határt közénk, és bár pár napig még ült a sokkban a kirohanásom végett, utána azonban egyre barátibb lett a kapcsolatunk. Felszabadult, vagy hogy mondjam - mesél mindenfélét, képeket és videókat mutogat, hülyéskedik, heccel, figyelmesen meghallgat, kicsit érdeklődik, ... Sokkal inkább jó így, mint lavírozva, kétségek közt, dédelgetve a negatív érzéseinket. Lehet, hogy egy kicsit fura, egy kicsit szürreális, de érthető is, hiszen mindig jól kijöttünk és a harag sem fenntartható örökké. Nem sírtam vissza ezt a kapcsolatot, bármennyire is boldoggá tett az elején, beláttam, hogy a fellendüléshez képest viszonylag gyorsan elindultak olyan folyamatok, amik borítékolták a halálát. Én azt gondolom, Feri nem akarta beismerni magának, hogy elmúlt a szerelem részéről, de annyira nem volt oda értem, hogy teperjen a kapcsolat fenntartásáért, illetve nyilván remek háziterrorista lettem, mint minden kibillent Rák - nekiállok verni a dobot, megmondani a frankót, kiosztani a lapokat, baszogatni, mindenen kiakadni, ha azt érzem, a másik nem teszi oda magát a tőle elvárható módon. Egy kapcsolat két emberen múlik és olyan nincs, hogy csak az egyik a hibás. Bávid elhívott minket Timivel és Robival Paddy koncertre, az nagy menőség volt, másnap pedig Kishi szülinapja alkalmából elmentünk a Grassalkoich-kastélyba. Véget ért a suli, megbuktam az egyetlen vizsgalehetőségen, ez eléggé alám vágott, bár a felkészülés és gyakorlás alatt már éreztem, hogy vagy én nem voltam elég, vagy a képzés.

Október
Úgy érkeztem meg ebbe a hónapba, hogy fixen látszott, egy körhintán ülök, ahonnan már nem tudok leszállni, vagy megáll időben, vagy össze fogom hányni magam és kénytelen lesz megállni. Nem voltam jól. Nagyon magasan funkcionálok, túlságosan ügyesen tartom fenn a látszatot, hogy minden happy, időnként én is el tudom ezt hinni, de... Tudjuk, hogy van ez. Ákosék hazajöttek házasságot kötni, az egy jó buli volt. Viszont láttam sok-sok év után Danit, vicceskedve azt mondtam a társaságomnak, hogy "Ne haragudjatok, de most itt kell hagyjalak titeket, mert megláttam azt a férfit, akire évek óta várok.", ami nem biztos, hogy szerencsés volt, bár én ezt tényleg poénnak szántam, Dani nekem sosem került fel a térképre, bármennyire is imádom. Viszonylag kevés olyan barátom van, akibe sosem voltam belezúgva, de azért akad, na. Az esküvő után egy héttel végül beütött a körhinta effekt és összehánytam magam. Szép eset volt, már ha érted a szarkazmust... Összevesztünk Vassal, amit a mai napig nem teljesen tudtam kibogozni, de lehet, annyira nem is próbáltam, mert még ide is kihatott a gázlufi, amit nyáron fújtam. Nem hiszem, hogy ki lehet javítani azokat a hibákat, amiket csináltam, de abban biztos vagyok, hogy más hozzáállással, több és érettebb kommunikációval el lehet kerülni, hogy még egyszer kikatalizálódjon egy ilyen szitu. Én ezen vagyok, mert nem engedhetjük meg magunknak azt a fostornádót, amúgy is van körülöttünk elég szar. Nekem hasznomra vált a következő két hét, magamba szálltam, gondolkodtam, rengeteget beszélgettem Timivel és Robival, akik kívülről láttak engem, ezért le tudták vezetni, mit csesztem el, mit értettem félre, mit pótoltam ki elképzelésekkel, reményekkel, hibás következtetésekkel. Vágtam a hajamból, elkezdtem festeni a körmöm, öcsémmel megnéztük a World press fotókiállítást, bratyómmal tartottunk egy fotós napot, ami nagyon jól sikerült, bár az állomáson kaptam egy pánikrohamot, ami kiválóan jelezte, hogy még mindig szar van a palacsintában, mellesleg rákattantam a LoL meccsekre. Vasról közben kiderült, hogy annyira fáj a feje, hogy rosszul lett tőle, migrénes jellegű, de hirtelen rátörő tünetekkel, ráadásul nem is egyszer, ami beindította mindenkiben a pánikot, hogy mi van, ha örökölte az agyérszűkületet és nála is beüt a krach a stressztől. Gyorsan kapott időpontot vizsgálatra és megkérdeztem tőle, odamenjek-e, szüksége van-e egy barátra, aki támogatja. Igent mondott. Eleinte kényelmetlen volt, mert nem tudtam, mire számítsak, mi marad és mi megy a barátságunk alkotóelemeiből, de nekem ilyenkor elindul a szám és beszélek össze-vissza, meg mintha Vas is így kezelte volna a helyzetet. Eredményt nem mondtak, csak kapott egy lemezt és mehetett isten hírével, úgyhogy sétáltunk egyet egy közeli parkban, majd leültünk folytatni. Mondtam neki, hogy teljesen rá van bízva, mi hogy lesz, mert most az a fontos, hogy ő rendben legyen - ha szeretné, kikísérem a pályaudvarra, ha nem szeretné, akkor nem, maradhatunk dumálni, ráérek, elmehetünk enni, majd éhes leszek... Eltelt szerintem másfél óra, utána beugrottunk a Mammutba enni és megindította a lavinát. Jó lett volna előbb beszélgetni, aztán cselekedni, de nem igazán voltunk a helyzet magaslatán, én fel sem készültem arra az eshetőségre, hogy "más játékszabályokkal, jobb kommunikációval, de folytassuk". Pár fontosabb kérdést megbeszéltünk, aztán másnap reggel tisztázott pár másikat, amiket ha előre megtesz, valszeg megmondtam neki, hogy üljön szépen fel a buszra és menjen haza, úgyhogy hideget és meleget is kaptam. Ő hazament, nekem két napos tortúra következett, a bátyám is beszólt valamit, Beles megsértődött rám, amitől úgy befordultam, hogy nem volt kedvem beszélgetni sem az emberekkel, inkább game-eltem telón és nyomtam mellé a LoL-t. Jól jött, hogy kivettem két nap szabit, fetrengtem az ágyban és elkezdtem újranézni a 13 okom volt című sorozatot, amit nagyon szeretek, bár a negyedik évadot inkább utálom. Hosszú idő után tudtunk találkozni Maricával, elmentünk egy cuki helyre és egy bubble tea felett beszélgettünk, Vasról kiderült, hogy csak arcüreggyulladása van és amilyen ügyes, bevette az antibiotikumot evés nélkül, majd lefeküdt aludni, vagyis a gyógyulási kísérlete sokkal veszélyesebbre sikerült, mint a betegség, ami miatt szüksége van a kúrára. Jellemző... Fogtuk a fejünket, mikor elmesélte. A hónap utolsó napjára kaptam időpontot egy pszichológushoz, aki ötven perc után megdicsért, hogy milyen önreflexív vagyok, mennyire komplexen össze van rakva a sztorim, majd elmondta, hogy valamennyit tud segíteni, de igazából komolyabb tudású szakemberre van szükségem és ha szeretném, akkor házon belül körbekérdez. Kértem, hogy tegye meg. A társasházunkban gázügyben semmi sem történt még... Vas felajánlotta, hogy tart Timinek és nekem java programozás órát, egyet össze is tudtunk szervezni a hónapban, ami baromi jól sikerült.

November
Mindenszenteket Timivel Dörmi kismackó sütéssel töltöttük, két nappal később elmentem Benedekkel vásárlókörútra, ami egyszerre volt fun, cuki és meglepően sikeres. Bachata előtt és szombaton is kettesben kajáltunk Robival, tudtunk beszélgetni mindenféléről, nagyon élveztem, egy héttel később mamánál voltam sütni, mert kipattant a fejemből, hogy úgy ennék meggyes piskótát, ő pedig pont ráért. Terveztük Bogicával, hogy lemegyek hozzájuk, de betaknyosodott a kisfia, ezért sokadjára halasztódott el valami miatt az utazásom. Szerencsére csak egy hetet kellett tolni, végre tudtunk találkozni. Sőt, váratlanul Fischerrel is összehoztunk egy talit, ami remekül sikerült. Ebben a hónapban rengeteg álmom volt, amikre emlékeztem és meg is tudtam a többségét fejteni, viszont hónap közepére eljutottam oda, hogy elkezdtem végiggondolni, mi legyen az értékeimmel, ha valami miatt nem ébrednék fel többet. Meg sem fordult a fejemben önártás, nem arra volt okom, hogy meghaljak, hanem arra nem maradt okom, hogy éljek, és ez nagyon fontos különbség. Kiüresedtem, tehernek érzetem magam mások és magam számára is, elfáradtam, ... Jártam tovább terápiára Ildihez és csodálatos módon az lett ebből, hogy nyílt út előttem a gyógyulásra. A tejködhöz képest ez hatalmas előrelépés! Igaz, elkezdtem emlékezni a zárolt részlegbe tett borzalmakra, amiken keresztülmentem, de olyan erőt merítettem abból, hogy minden fostornádó ellenére itt vagyok, élni akarok, boldog akarok lenni, jót akarok másoknak, nincs semmilyen szeraddikcióm, nem ártottam magamnak vagy másnak szándékosan, ... Szoktam mondani, hogy több életre elegendő traumán mentem keresztül, szóval elkezdtem érezni azt, amiről egy hónappal korábban beszéltünk Vassal: "szeresd azt a kis szart, aki vagy". Büszke vagyok magamra és hálás vagyok azoknak, akik mellettem voltak, segítettek. Végül eljutottam oda is, hogy elfogadjam, szerelmes lettem Vasba. A szeptemberi pofára esést követően dolgoztam rajta, hogy lebontsam ezt az érzést, félek is szeretni, félek is kötődni, félek a csalódástól, de annyira másképp kezdtünk működni együtt, hogy adni akartam egy esélyt ennek a kapcsolatnak. Nem könnyítette meg a helyzetet, hogy Vas szóbeli és metakommunikációja időnként ellentmondó volt, de úgy döntöttem, ha már belesodródtam ebbe a szituba, akkor kihozom belőle a legtöbbet - legyen ez egy 80%-os demo verzió belőlem, aminek adok egy lejárati határidőt, ezért ha kell, úgy tudok kiszállni a történetből, hogy elégedett lehessek, ha pedig együtt maradunk, akkor jó alapot képezhessen. Eközben igencsak égető kezdett lenni, hogy legyen gáz a társasházunkban, a deguk kicsit megfáztak, mert nap közben nem fűtöttünk, a gatyánk is ráment volna, meg egy ezer éves fűtőtestünk van, tartottunk tőle, hogy a felügyelet nélküli hosszútávú használat lakásleégéshez vezethet. Ki nem mondtuk, de ott volt a levegőben. Feri ébredés után bekapcsolta, én elmenetel előtt kikapcsoltam, majd mikor Feri hazajött, bekapcsolta, lefekvés előtt pedig amelyikünk később feküdt, az lekapcsolta. Két óra eltérés van a munkaidőnkben, szerintem ebben a helyzetben ez jól jött, különben nem tudtuk volna megtartani azt a hőmérsékletet, amiben még épp nem fagynak meg a pockok. A teregetés egy rémálommá tette a lakást, az utcafronti fal rendesen bepenészedett, és még mindig csak ott tartottunk, hogy leszerelték a gázórákat a lakásokban, ment az ígérgetés.

December
Robi mesélésében elkezdtünk Vampire-özni Timivel és Vassal. Nagyon megszerettük a történetet, a karaktereinket, úgyhogy alig várom a folytatást. Szabadulószobáztunk mikulás napon, ám a hely sajnos kicsi volt nekünk, bár tetszett a game mindannyiunknak. Vas folytatta a programozás órákat, a sűrű hetirendünk ellenére kettőt is összeszerveztünk, megtartottuk a szokásos társasozós, ottalvós baráti karácsonyunkat is, majd másnap Kishivel kiegészülve folytattuk a Vampire sztorink. Tervben volt, hogy elmegyünk a Lumina parkba, de olyan cudar idő volt, hogy mind azt mondtuk, bizony el nem hagyjuk a meleg lakást. Ez olyan remekül ment, hogy sokkal tovább játszottunk, mint terveztük. Szegény Vas úgy ment haza vidékre, hogy rendesen feladtam neki a leckét, én a melóban játszottam torkos borzot. Páran Pletyifalváról is összeültünk beszélgetni egy finom étel felett a Byblosban, jó volt látni a csajokat. Az étteremtől sokkal többet vártam, ráadásul szörnyen zavaró volt a hangszeres énekes, hatalmas hangzavar kerekedett, hogy az asztaltársaságok hallják egymást a zene ellenére, úgyhogy némi fejfájással és sietősen hagytuk el a helyet. Csodák csodájára karácsony előtt öt nappal lett gáz a társasházban, de addigra már a HVG cikk lett az ügyből és aznap az RTL klub híradója is interjút készített pár lakóval. Utóbbit nem tudom, leadták-e végül, de meglehetősen nagy botrányok voltak és lesznek is, nem folynék bele. Fantasztikus érzés végre nem fázni itthon! Timivel és Robival kimentünk a karácsonyi vásárra, megfagytuk, láttuk a Szent István téri fényjátékot, végül az Unikornis Bisztróban kötöttünk ki vacsorázni. Annyira cuki az a hely! Kék buciban kaptam a hamburgerem, az nagyon durva, megfogta a körmöm, de ilyen lemoshatatlanul, amit meg később csinált... Egyszer fun volt, de elég is. A huszonegyedikét nagyon vártam, éreztem, hogy valami történik az éterben és hogy fontos, hogy jó kérést fogalmazzak meg, úgyhogy egész nap a Szól egy kívánság című dal járt a fejemben, egy jól fizető, kellemes légkörű munkahelyre gondoltam. Lett új telefonom is, végre nem kell attól rettegnem, hogy ha lemerül a mobilom, nem tudom bekapcsolni, nem kell kínlódnom, hogy képernyőzárat aktiváljak, nem kell aggódnom, hogy lefagy-e. Az új hatalmas, nehéz, szupermenő, több évre tervezem a közös életet. Az év számomra utolsó munkanapján bátyám beugrott egy fél órára hozzám, annak is örültem. A karácsony rémesen magányos volt, game-mel, második körös penészirtással és takarítással ütöttem el a magányt, nem állítottam fát, sem semmilyen díszt nem raktam ki, Feri sem volt itt. Persze készítettem enni, éhen csak nem halhattam, de nem volt jó érzés. A családom leszervezte a karácsonyt és elfelejtett nekem szólni, az rosszul esett, ráadásul keresztbe húzta a Timivel és Robival közös karácsonyt, amit aztán a covid teljesen meg is hiúsított, tekintve, hogy Robi elkapta. Jól sikerült szerencsére a mamánál karácsonyozás, előkerültek régi fotók és most mindet befényképeztem, hogy tutira meglegyenek, megettem három ember adagját, ezért korán kidőltem aludni. Ráparáztam a covidhullámra, így Vassal alig mozdultunk ki a lakásból két ünnep között, Anita betegsége miatt a gráciatalálkozó januárra tolódott, én pedig nem vállaltam be, hogy elmegyek Enikőékkel a Tropikáriumba. A szilvesztert Kishivel öten töltöttük, közösen ebédeltünk, fát állítottunk, társasoztunk, sütiztünk, kicsit iszogattunk, éjfélkor meghallgattuk a himnuszt és koccintottunk, megnéztük a Bodrogi Gyulával készült interjút, majd én kiálltam az erkélyre megnézni a környékbeli tüzijátékot, amiben akadt azért időszakosan társam is, főleg, mert a közeli játszótéren pár fiatal áttolta extrém szintre a petárdázást - bedobták aulába, egymás alá, sőt, kétszer üvegbe is rakták. Figyeltük, kell-e rendőrt és mentőt hívni, ám hála ég előbb fogyott ki a muníciójuk, minthogy kárt okoztak volna.

Úgy érzem, ez egy nagyon szélsőséges év volt, sok jó dolog történt és sok rossz, nagy mélységekbe és magaslatokba jutottam el, kénytelen voltam újraértékelni a hozzáállásomat szinte mindenhez. Nem érzem magam sikeresnek, sőt, de talán egy kicsit kevésbé érzem magam elveszettnek, noha még mindig nem tudom, hova tartok és mikor érek oda.

Évadzáró, azt hiszem

Ismét december. Elmondhatatlanul szeretném skippelni, de komolyan. Utálom a hideget, ezt a sötétséget, a karácsonyi készülődést és az év vége felé hajtást, mintha az, hogy más évszámot fogunk írni, mindent alapjaiban változtatna meg. Tény, hogy más energiák fognak ránk hatni, de igazából ez abban is megjelenik, hogy az év utolsó hónapjában beindul valami eszement rohanás, míg a végére mindenki meg nem őrül teljesen. Így persze, hogy másképp érzi magát az ember januárban.

Az írással kicsit megtorpantam, ugyanis sikerült ugranom fejben két évet a történetben, ami valahogy sehogy sem jön össze azzal az egy hónappal, amit eddig lefedtem és valahogy az ugrás is túl nagy, egyszerűen nem tudom összehozni a két szálat. Viszont a NaNoWriMo egész jól ment, 35.000 szót írtam majdnem, ami egész jó magamhoz képest.

Most leginkább az Engelsfors trilógia köt le, tegnap valamivel több, mint 200 oldalt nyaltam be belőle. Valahogy imádom, amit a Harry Potter és a Védőőrizet óta nemigen éreztem emlékeim szerint. Fanficet még nem biztos, hogy írok belőle, mert erősen úgy tűnik számomra, hogy arrafelé halad a sztori, amerre én is vinném, de majd meglátjuk. Idén leginkább félbehagytam könyveket, a A Halálsoront és a A vörös sárkányt azért, mert teljesen egyeznek a filmmel, nem adnak újat számomra, és így nem volt kedvem folytatni. A Shiverrel az a bajom, hogy valami butaság van a két szereplő kapcsolatában, pedig remek az alapkoncepció, a Az utolsó vérfarkas végül egyszerűen annyira idegesített, hogy nem bírtam, elegem lett a szartúrásból néhány apró gyöngyszemért, s mint megtudtam, nem sok értelme van a végének se. A Jakuzák holdjából talán egy oldalt olvastam. Tetszik, de nem volt hozzá türelmem. A tavalyi évem jobb volt ilyen szempontból, az Öngyilkos szüzek megvett abszolút, a Második feleségek klubja szórakoztatott, az Álomfalók második kötete nagyon tetszett, de még mindig cseszettül felháborít, hogy a befejező részt nem fordították még mindig le.

Beérett gondolatok, örömök novemberből

Kezd felpörögni az idő. Anya már a karácsony miatt stresszel, én még ezerrel benne vagyok a NaNoWriMoban. Tegnap olvasni szerettem volna, nagyon érdekel A kör, de kipattant a fejemből Hetény sztorijához egy újabb részlet, úgyhogy muszáj voltam azt pötyögni telefonról. 2033 szó nem is rossz így, nem? =) Még mindig nincs címe, de fejezetcímei már vannak, meg a nagyjából egy hónapos sztorinak eddig az első és az utolsó hete van leírva, a többi lóg a levegőben. Még nem tudom, hogy fésülöm össze a hiányzó részt és a két meglévőt, de majd csak sikerül. ^^;; Igazából alig várom már, hogy publikáljam, de amíg az első hetet nem tudom folytatni, csak a negyedik utáni dolgokat vetítik a fiúk, addig biztos, hogy a "fiókban" marad.

Lassan egy hete levágtam a hajam. Már egy ideje mondogattam, hogy unom, hogy hosszú, hogy folyton betűröm a sálba, ráveszem a táskát, csikizi a hátam közepét, ha bent marad néhány szál a ruha alatt, aztán fürdés után ukmukfuk nekiestem ollóval. Párom nem díjazta, de végül segített a kimaradt tincseket lerövidíteni, és bár azt mondogatta végig, hogy jobban szereti, ha hosszú, ki se lehetett rakni a kezét a hajamból. =D Néhány nappal később rájöttem, hogy a hosszú hajam nemszeretete összefügg azzal a bizonyos 2011. januárjában megesett balhéval is apuékkal, amikor többek közt azzal jöttek nekem, hogy mindenhol ott a hajam. Eddig valahogy nem tudatosult, és bár most megtörtént, egyelőre nem hiszem, hogy képes lennék újra lapockáig érőnél tovább növeszteni a hajam.

Megterveztem majdnem két hónapos várakozás után a novellám illusztrációját, de Levi nem vállalta, mert nincs rá ideje, így Kjattót kértem fel, aki igent mondott. *-* Remélem, jót nevetett, mikor átküldtem neki a Paintben összedobott vázlatom. XD Majd egyszer felvállalom és kikerül IG-re. És itt válaszolnék a túl későn megtalált kommentre: Elkezdtem lektorálni a Zk-t, ami majd szép lassan felkerül az olvasnivalók közé. Átolvastam az Együttélés szabályai sorozatomat, de nem láttam érdemesnek a felrakásra, mert egyrészt két rövidke rész van meg belőle, másrészt nagyon cikinek érzem. X"D Milán és Adrián konkrétan arra mennek rá, hogy kicsinálják a másikat, brutálisan bántalmazzák egymást testileg-lelkileg, aztán tartanak egy kis szünetet, majd összejönnek az eredeti linea szerint, ami a jelenben nekem ilyen nagyon WTF?! kategóriás, sorry. ^^;; Ha megvagyok a Zk-val, vagy Daren emlékeinek nyomábant, vagy Más világot fogok felpakolni, mert azok befejezettek. Utána Igazi örök szerelmet, Lassan felnőtté éreket, vagy Az én naplómat pakolgatom fel, de a befejezésüket egyelőre nem ígérem meg. Darenhez találtam egy csomó füzetet költözéskor, tök jó volt nosztalgiázni. =D Szerencsére be van gépelve mind, úgyhogy csak átnézni kell, a második kötetének meg valószínűleg búcsút kell inteni, mert már nem is emlékszem rá, mit akartam kihozni belőle. ^^;; Problémák hegyén-hátánról is lehet szó, talán lesz időm átbogarászni, hogy javítsam ki benne Leona cirka tizenhárom hónapos kisbabavárását. XD Ahogy belelestem, rájöttem, hogy Alex akkora drámakirály...! X"D Persze ezek a projektek úgy ütemeződnek, hogy elsődlegesen a jelennel szeretnék foglalkozni.

Lett új kocsink. Mármint nekünk új, egyébként tíz éves. Egy Fiat Ulysse, amit Krisz rögtön el is nevezett Piszének. 14-én hoztuk el a kereskedésből, de problémák adódtak vele, úgyhogy letörtünk, mint a bili füle és nem akartuk elkiabálni sem, de mostanra úgy néz ki, javíthatóak és nem akkora problémák, amik vannak vele, úgyhogy már tudunk neki örülni. Bár pénteken frankón majdnem elbőgtem magam, mikor beültem és kaptunk egy defektet, hogy ez biztos a rossz karmám miatt van. ^_^;;; Szegény Kriszt nem irigyeltem, hogy nem elég, hogy defekttel a fél városon át kell gurulnia a gumisig, de még engem is nyugtatgatnia kellett. XD De azóta kijöttem a depiból, tegnap este már mondtam neki, hogy illik hozzá ez a kocsi, mire kiderült, hogy a megismerkedésünk előtt kinézte, csak akkor még kétszer ennyiért lehetett kapni, mint most. Szóval... melós autónak is tökéletes, de jövőre nem kellene nagy autót kérnünk, ha egy kisebb társasággal szeretnénk kirándulni menni. Nyilván egyesektől megkaptuk, hogy családi autó családnak való, húzzunk bele... XD

Ma reggel ez fogadott az Instagramomon:

A könyv egyik írónője kommentelte oda a trilógia központi szimbólumát, a kört, amivel nagyon boldoggá tett. Rögtön elújságoltam anyunak és Blanak. =D Remélem, Sara is úgy örült, mikor megtalálta a posztom, mint én az ő hozzászólásának.

Reboot vagy nemreboot?

Sikerült jó késve megtalálni a nekem hagyott hozzászólásokat, emiatt elnézést kérek!

Többször kérdezték már tőlem az évek folyamán, hogy a régi írásaim visszakerülnek-e, én meg mindig függőben hagyom a jövőt, mert egyrészt javítás nélkül nem szeretem kitenni a történeteimet, viszont ha javítani kezdem, akkor már a mostani tudásommal és stílusommal teszem, úgy meg keletkezik a sztorikban egy diszharmónia. Ez itt egy saját magammal vívott harc, mindegy. Másfelől ugye kevés sztorit fejeztem be, a Zűrös kamaszkornak is hiányzik a Két hét múlvából vagy három fejezet, pedig ez az első írásom, amit így tizenhárom év távlatából nagyon nehéz azzal a készlettel megírni. Mindenesetre igyekszem rávenni magam, hogy csak a legszükségesebb dolgokat javítsam (elgépelés, rossz mondatszerkesztés), és visszateszem a kért történeteket, még ha nem is lesz befejezve, hogy legalább ti tudjátok olvasni. Sőt. Őszintén szólva gondolkodom egy-egy regényem rebootján. Szóval hagyni a régit, ahogy van, és az alapötletre, a karaktervázakra egy új tematikával történetet írni. Elvetemült ötlet? Hülyeség? Nem tudom.

A NaNoWriMo már látom, hogy ebben az évben sem fog sikerülni, de legalább már rálátok a problémára. A kezdeti motiváló mivoltát átveszi a kényszerítés, és minden, ami kényszer, az kínos és egyszerűen képtelen vagyok bennemaradni. Szóval csak azért írni - bármit -, hogy növekedjen a szószámom, valahogy nem bírok. Hetényék sztorija szépen ment, voltak napok, mikor majdnem négyezer szót klimpíroztam bele, viszont kellenek szünetek, amíg átgondolom, mi történt eddig, mi folyik a háttérben, annak milyen kihatása van, hol kell javítani, belepótolni, mi következik ezután. Tehát a történet nem alkalmas nanózáshoz. Vagyis... igazából én alapvetően így írok egyes történeteket, így lehet, hogy én nem vagyok alkalmas. És ez nem bánt, ez egy tény. Ettől függetlenül a határaimat továbbra is fogom feszegetni, jövőre is nekiugrom, ha nem felejtem el a NaNoWriMot, lehet, hogy év közben is hónapról hónapra fogom számolni vagy számoltatni, mennyit írok.

A leltáramat nézve nem sikerült rosszul ez az évem az előző háromhoz mérve, márpedig az tagadhatatlan, hogy volt néhány törésem 2015-ben és 2016-ban. Ahhoz képest egészen jó vagyok, sőt, az új mód, ahogy írok, is tetszik. Más, az eredmény is másmilyen, de tud olyan átható, áradó és nem evilági lenni, mint az előző módszer. Talán eredményesebb is így.

Talyval újra elkezdtünk szerepezni KT-n. Őszintén szólva nagyon hiányzik a szerepjáték, és mivel a csapat szétszéledt, újat pedig nem szeretnék már keresni, hát marad ez. Aztán lehet, hogy néhány hónap múlva megint eltűnik az összes karakterem évekre. ^^;; Bár akkor valószínűleg Taly kitekeri a nyakam. XD Tegnap kipróbáltam a Switchét, illetve azon az új pokémonos játék Eevvee-s verzióját. Cuki. Mondtam Talynak, hogy nem vennék magamnak, de ha néha megengedi, hogy folytassam az accomon a játékot, hálás lennék. =D Tegnap ő tudott festeni, végre a sárkányok formát öltöttek, IG-n meg is osztotta az eredményt. Jó látni, mennyire ügyes lett, és ad egyfajta biztonságérzetet, hogy elvállalta az ikereket, ha egyszer valahára Samui is megérkezik. Mondjuk az nem mostanában lesz sajnos, jobban szeretnék jövőre jogsit csinálni.

Anyu születésnapjának utolsó felvonása szombaton a Sir Lancelotban zajlott. Nagyon hangulatos hely, páncélok, zászlók, régi fegyverek és festmények mindenütt, a dolgozók korabeli ruhába öltözve állnak a vendégek szolgálatára. Az étlap gyönyörű, a fantázianevek jópofák, az ételek leírása zseniális, a tálalás gusztusos, az ételek ízesek. Tizenéve szerettem volna eljutni a "kézzel evős étterembe", és szinte csalódás volt, hogy kaptunk kést és kanalat. XD Mondjuk öcsém nem hazudtolta meg magát, szegény szörnyen utálja megfogni az ételt, úgyhogy a kanalat villaként használva fogyasztotta el az étkét. Anya isteni csülköt választott, ami ráadásul alsó hangon három adag étel, én viszont belenyúltam, és olyasmit választottam, ami nem jött be túlzottan. Tudom ajánlani a helyet, nálam 5/4 pontot ért el.

Enikő megint hazajött egy kis időre, voltunk nála babanézőben. Sajnos Hugi nem tudott eljönni, ráadásul a szokásos titokzatossággal kezelte a dolgot, úgyhogy nem tudtuk meg, mi van vele. A kisasszony gyorsan nő és kezd kijönni belőle az a bizonyos Kos. =D Imádnivaló kis akaratos hisztérika, lesz ott harc rendesen. Jó látni, hogy Eni milyen boldog a sok nehézség ellenére is. Én nagyon hadilábon állok a gyerek-kérdéssel. Néha nagyon szeretnék, néha úgy gondolom, sosem lesznek meg hozzá azok az alapok, amikre azt mondanám, na kész vagyunk rá, néha pedig úgy érzem, egyáltalán nem vágyom gyerekre. És mindig kínos, amikor megkérdezik tőlünk, nálunk mikor jön a baba. Nincs rá jó válasz a "majd egyszer talán"-on túl.

Most az olvasásra vagyok teljesen rákattanva. Elkezdtem a A kör című könyvet, az első nap majdnem 200 oldalt olvastam el belőle. Anya meg is lepődött, mikor meséltem neki, mennyire jó választás volt a trilógia, azt kérdezte, megtanultam-e a gyorsolvasást, én meg visszakérdeztem, hogy tényleg gyorsan olvasok-e. ^^;; Imádom. Sok benne a tőmondat és furcsa a jelen idejű, szűk E/3, de a történet lebilincsel, szeretem a főhősnőket is, nagyon érdekesek a háttereik és a motivációik. Kicsit várom azt is, hogy befejezzem az első kötetet, mert ha nem történik meg benne, amit én belelátok, muszáj lesz megírnom fanficnek. XD Meg jó végére egy olyan kötetet olvasni, ami ennyire sodor, ami ennyire bejön. Annyi könyvet dobtam legkésőbb a feléig jutva, és annyinál éreztem azt, hogy "bakker, ennél én sokkal jobbat és jobban írok!", ami íróként, kiadatlan íróként nagyon demoralizáló tud lenni. Pont ellenkezőleg kéne hasson, látom én, mert ha egy úgymond "ilyen rossz" kötetet kiadnak, akkor ha az enyém tényleg jobb, az sima ügy lesz, de nem, sajnos azt látom, hogy a magyaroktól nagyon sokat követelnek a kiadók, míg ami kint befut, mindegy, magyar szemmel mennyire jó, nyomják is ki. Na mindegy, ezen nem kesergek. Az egyetlen kiút: írni, írni, írni. =) Mindenesetre bátran ajánlom az Engelsfors-trilógiát, izgalmas, lebilincselő, nem mindennapi.

Trónok harcás booktag

I. RÉSZ: KÖNYVES KÉRDÉSEK

1. „Mi nem vetünk.” – Egy könyv, amit nem lennél hajlandó megvenni.
Általában nem vagyok hajlandó beállni a fangirlsorba, így a nagy népszerűségnek örvendő könyvek általában kimaradnak nálam, de amiért sosem, semmilyen formában nem adnék pénzt, és nem is vagyok hajlandó még egyszer birtokolni: Árnyalat-széria.

2. „Tűz és vér.” – Egy könyv, ami erős érzelmeket váltott ki belőled.
Müller Péter: Szeretetkönyv és Örömkönyv

3. „Közeleg a tél.” – A kedvenc téli olvasmányod.
Nincs kifejezetten évszakokra bontott kedvenc olvasmányom.

4. „Család. Kötelesség. Becsület.” – Egy könyv szoros családi kötelékekről.
Jeffrey Eugenides - Öngyilkos szüzek

5. „Erőssé növünk.” – Egy könyv, amihez nem fűztél nagy reményeket, de miután elolvastad, meglepően tetszett.
Jane Moore - Második feleségek klubja

6. „Miénk a harag.” – Egy könyv, amitől dühös lettél.
Szürke ötven árnyalata

7. „Meg nem hajol, meg nem rogy, meg nem törik.” – Egy könyv, amit megingathatatlanul szeretsz.
Ayase - Védőőrizet

8. „Egy Lannister mindig megfizeti az adósságát.” – Egy könyv, aminek úgy érzed, adósa vagy.
Rengeteg ilyen van...


II. RÉSZ: RAJONGÓI ELKÉPZELÉS

1. Melyik karaktert szeretnéd a Trónok harca nyerteseként látni, azaz ki üljön a végén a Vastrónon?
Jon.

2. Szerinted melyik karakter fog a sorozat végéig élve maradni, és ki fog időközben meghalni? Kit szeretnél továbbra is élve látni?
Élve szeretném látni Aryát, Brent, Tyriont és Daeneryst látni Jon mellett, és holtan Cerseit.

3. Nyernél, vagy meghalnál?
Sanszos, hogy meghalnék.

4. Melyik házba tartozol?
Stark.

Kicsit durván

Rákaptam a Twitterre. Van pár közösségi oldal, ami taszított, s ez is ilyen volt, aztán egyszer hallottam, hogy valamelyik író elkezdte rajta publikálni a sztoriját és regisztráltam. Egyből unszimpatikussá vált az egész, sok időre el is felejtettem, aztán valahogy... talán HamletMachine miatt kerültem rá vissza. És rákaptam. Ott kezdtem el szidni agyba-főbe a Szívből, színből igazán-t. Utólag gondolkodtam ezen, de végül arra jutottam, hogy nem csak a rajongás fontos egy-egy munkánkért, hanem a kritikák is.

Még nem végeztem vele, nagyjából a kétharmadát olvastam el, de amennyi jót írtam a Fogadj el!-ről, szerintem annyi lehúzót fogalmaztam meg erről a könyvről. Miért? Utálom az összes karakterét. Patrik idegesít a legjobban, a játszmái, szeretetkicsikaró viselkedése és igazából gonosznak is joggal nevezhető húzásai sokszor pattintják el nálam a cérnát, pedig nem közönséges cérnám van. Persze alá van támasztva egy szeretetre képtelen apával, egy halott anyával, de ez még nem feltétlen ok, hogy totálisan fasz legyen valaki, ráadásul olyan emberekkel, akik őszintén, odaadóan, nagyon szeretik. Lilla a második, akit megfojtanék egy kanál vízben. Önző, elkényeztetett és még büszke is rá. Valahol érthető, hogy a gyerekkori szerelemről nehezen mond le az ember, nehezen lép tovább, de Patrik, bakker, egyáltalán nem az a tökéletes fiú, akire megéri éveket pazarolni, álmodozni róla és tönkrevágni a testvéri kapcsolatot. Sőt, Patrikot az első alkalommal rendesen arcon kéne vágni, amikor tudom, hogy a bátyámat szereti és csak azért nyomul épp rám, hogy neki okozzon fájdalmat, aztán ha ennyiből nem ért, úgy tökön rúgni, hogy megtanulja egy életre a leckét. Én olyan testvér voltam anno, aki lehet, hogy nem bánt kesztyűs kézzel a testvérével, de elvertem azt, aki bántotta és kiálltam érte a tanáraival szemben is. Nem tudom, tanítottak-e rá, mástól tanultam, vagy csak így éreztem helyesnek, de sziklaszilárd meggyőződésem volt, hogy ezt így kell csinálni, s a mai napig is ezt tartom javarészt normálisnak, csupán a viszonyunk változott abszolút pozitív irányba. Azt hiszem, pont abban a korban kezdtük egymást értékelni a testvéremmel, mint amiben a könyv szereplői járnak. Ha huzamosabb ideig nem voltam otthon, a tesóm hiányolt, órákat ültünk egy kávé vagy tea, esetleg az üres bögréjük felett, míg beszélgettünk, érdekelt, mi van a másikkal, s eszünkbe sem jutott volna keresztbe tenni egymásnak. Akkor lett értéke a testvérünknek. Na ehhez mérve Lillát... Őszintén megvetem, s nem csak azért, mert szándékosan belemászik Patrik és Alex kapcsolatába, hiába tudja, hogy szeretik egymást, azért is megvetem, mert bár tisztában van vele, mit tesz, még magát is hitegeti, mentőöveket dobál saját magának a hülyeségeire és hibáira.

Alex... Hadilábon állok vele, mert egészen szerethető karakter lehetne, csak beszáll Patrik játszmáiba és a húgának se adja le a drótot, hogy "figyelj, örülnék neki, ha lepattannál a pasimról". És nem csak Patrik játszmáit fogadja el, a szüleiét, az osztálytársaiét, a társadalomét... Nem azt mondom, hogy tetováljon szivárvány zászlót a fejére, vagy hordjon "Meleg vagyok!" feliratos pólót, de hogy meghunyászkodó legyen, azt nem fogadom el. Néha tökösen viselkedik, máskor olyan anyámasszonykatonája. És a legrosszabb benne, hogy ő is éveket pazarol egy olyan sunyi, selejtes alakra, mint Patrik. Persze romanticizálhatnánk, de tapasztalatból beszélek. Volt nagy-nagy-nagy szerelmem, akivel egy évig volt happy a világ, aztán két év ráadás nemhivatalosan, időszakosan, s a következő három év olyan pokolira sikerült, hogy végül én mondtam ki a végét, holott őhozzá mindenkinél jobban ragaszkodtam. Pont ezért haragszom Alexre, hogy mennek a játszmák és a nyomorgatás, a szenvedés évek óta, s nem unja meg, mindig elhiszi vagy elhiteti magával, hogy valahogy rendben lesznek/vannak a dolgok, mindig megbocsát, mindig visszakúszik. Miért? Annyi sok jó pasi van a világon... Miért kell leragadni Patriknál? Főleg, amikor egyre több árulással csapja képen.

Na de most kicsit térjünk ki az írói stílusra. Nagyon fura! Három szemszög, méghozzá kétféle kivitelben. A belső monológok nagyon tetszenek, a megfogalmazásuk, az ívelésük, az összetételük remek. Szeretem azt, hogy tudatosságot tükröz, mert amikor egy belső szemszöges részt elolvasok, látom, hogy kitűzte az írónő, hogy el akar jutni A-ból Z-be, de ez nem egy nyílegyenes linea, hanem ízekkel tűzdelt, került bele B, C, D és a többi. Ezek a részek általában olvastatják magukat, attól szoktam kibukni, amikor a szereplők jellemhibái, viselkedése, vágya számomra nem elfogadható, nem logikus. Számtalanszor gondoltam azt, hogy dobom az olvasást, de mindig ott volt bennem a belső hang, hogy Rácz-Stefán Tibor az egekig dicsérte, s három ilyen lehetetlen, szenvedésszerető, ellenszenves gyökér karakterrel mire lehet menni. Hajtott a kíváncsiság és dac. Igen, a dac, hogy bármennyire is felidegesít, el fogom olvasni. Tudni akarom a végét, de nem úgy, hogy odalapozok, benyalom és kész, le van tudva. Szeretném látni, hogyan juttatja el Róbert Katalin a szereplőit a happy endig. Tudtommal az lesz.

Vannak mondatszerkezetek, amik tetszenek, amik miatt úgy érzem, megéri olvasni. Vannak a könyvben szerkesztési hibák, amik miatt a hajam téptem. És a tagolás is eleinte idegesített. Valahogy nem érzem azt, hogy a könyv első fele bármiről is szólt volna. Nem tudnám visszaidézni a jeleneteket, azt tudom, hogy rengeteg szó volt arról, hogy mindenki szerelmes és mindenki baromságokat művel. Mert Patriknak kellenek a győzelmek mások felett, a szexben, mert Lillánk kellenek az elismerések és minden, ami megtetszik neki, s mert Alexnek kellenek a barom elhatározások és a dacos kitartás. Viszont a jó hír, hogy a könyv közepén elindul a cselekmény. Van benne, de nem hangsúlyos, legalábbis én a nyomorgást éreztem addig, ám miután végre megszakad az állandóság és a megszokott se vele, se nélküle hullámzása, beindul a sztori. Elkezd érdekes lenni. Belevitt az írónő egy olyan csavart, ami egészen jól felhozta a lehúzó véleményemet. Nem a váratlansága vagy a fantasztikussága tehet róla, inkább a tálalása. Az elég jó, tényleg. Vagy legalábbis nekem bejön. Azt érzem, hogy végre nem csak szenvedünk, hanem tapasztalunk és haladunk is valamerre. Persze a történések miatt még jobban utálom Patrikot és Lillát, de az mellékes, Alexban azért bízom, hogy megjön az esze.

Mellékszereplők? Jesszus Úristen! Lilla, Alex és Ákos szülei sötét igásállatok, akik úgy élnek, hogy ami számukra kényelmetlen, nem tetsző, az nincs. Igen, az megszűnik, jelentőségét veszti. Kivagyok tőle. Felnőtt emberek lehetnek ilyen buták??? Amúgy tudom, hogy igen, sőt, a főszereplőket is reálisnak tartom, pontosan ezért szidom őket annyit. Miért akarna az ember arról olvasni, ami nap mint nap körülveszi? Komolyan azt várom, hogy végre lesz fény az alagút végén, fejlődik a karakterek jelleme, megtanulnak valamit, előrébb jutnak a szellemi és érzelmi evolúcióban. A szülőket hagyjuk is, mert élve elásnám őket, az a mondata Alexnek mindent elmond róluk, mikor közli a húgával, hogy "Apa mást sem tesz, csak arról papol nekem, hogy segítsem a testvéremet, ne sajnáljam tőle a boldogságot. Kár, hogy neked soha nem beszélt ilyesmikről.". Agyonüt, olyan igaza van. Amúgy meg nem valami kidolgozottak, anyuka főz-mos-takarít, kritizálja Ákos barátnőit és süteményt süt, apuka agyonajnározza a pici lányát és folyton alulértékeli Alexet. Noémi viszont meglepően kidolgozott, kapott figyelmet és egészen kedvelem is. Bár eddig úgy hittem, Ákos a legszerethetőbb a könyvben, aki mindenből kihúzza magát, csak annyiban enged a szüleinek, amennyivel elkerülhető a ribillió, amúgy saját életet él.

Az elmúlt másfél-két hét a mozgolódásról szólt számomra, az olvasás mellett csak barátokra és kettő, nagyobb, országon belüli útra volt időm. Nem mintha baj lenne, csak már szeretnék leülni rendesen írni, amikor nem az villog a fejem felett, hogy x órám van, utána le kell feküdnöm, különben esélytelen, hogy ne agyhalottként végezzem a munka után, stb. Emellett persze szeretnék néhány emberrel találkozni, vannak fixált napok fixált dologra, mint a csütörtöki szerepjáték, amiről nagyon sajnálom, de nincs kapacitásom írni, pedig az újpyarrszentesi parti játékidőben már megélte a tizenötödik évet és lenne mit megosztanom erről. És beígértem magam - szerintem egy éve húzom lassan, hogy tényleg meg is jelenjek - egy idegen bandába játszani is, s úgy terveztem, május közepétől ráérős leszek. Hát nem, nem leszek. XD Ennek egyik oka a kötelességek, a másik oka, hogy több pályázatra is szeretnék írni és ahhoz bizony idő kell.

Az ügyészes pályázatról szerintem már tettem itt említést. Na azzal bajban voltam egészen a mai napig, mivel több jó ötletalap jött velem szembe, de a fő témát valahogy nem tudtam belőle kihozni. Viszont ma beugrott, hogy a Pulzus akták című sorozatomhoz tudok írni egy részt ezzel a témával. Kicsit röhögök már magamon, hiszen az első részt befejeztem, a másodikba belekezdtem tavaly novemberben, de a referenciaszemélyem miatti törés következtében nem folytattam még, a harmadikat nemrég kezdtem el, csak nem jutottam géphez másfél hétig, azóta meg már a negyedik kötetet is levázlatoltam, befejeztem, s az ötödik negyedénél járok fejben. Ez pedig a hatodik része lesz a sorozatnak.

Elég sokat gondolkodtam az aktákkal kapcsolatban. Tavaly novemberben még azt is kilátásba helyeztem, hogy dobom az egészet, de mindig ott motoszkált a fejemben, hogy engem eléggé szórakoztat és számomra kihívás egy misztikus sorozatfüzér megalkotása. Egy-egy részhez kell kutatómunkáznom, mert szeretnék mitológiákra, megtörtént vagy valós esetekre alapozni. Tisztában vagyok vele, hogy nem ez életem fő műve, ám ez nem gond egyelőre, érdekesnek tartom, mint munkát és erősen vacillálok rajta, hogy publikáljam-e, hogy visszajelzéseket kapjak, vagy ne, próbáljam valamilyen módon kiadni. Az első kötet ugye már elérhető ASF-en, a másodiknak talán két fejezete, s az első aktát elkezdtem feltölteni TöBire. Megvan bennem a vágy, hogy véleményeket kapjak, mert ez egy teljesen új vonal tőlem és érdekel, hogy teljesítek, de egyik oldalon sem aratott túl nagy sikert a dolog. ASF-en egyszerűen azért, mert nem fanfiction, a TöBit meg nagyon kevesen ismerik. Pedig jó oldal, csak a fórum hiányzik.

Annyi mindent mesélnék róla, de spoiler lenne szerintem... Már korábban is láttam, hogy ez egy elég nagy volumenű történet több kis szeletre bontva, de ahogy világít rá a fejem mellett felizzó körte az egyes aktákra, úgy látom át, mibe is vágtam a fejszém. Csak tudjam megírni, komolyan!

Új lendület

Starfighter Eclipse Gravitationjét hallgatva kezdek neki ennek a posztnak. Sokat hallgatom, jólesik, hogy nincs szövege, főleg egy olyan nap után, mikor a munkahelyemen egyszerre három-négy szám fut egyszerre. Legtöbbször csupán csendre vágyom, de ebben a számban van valami megunhatatlan a számomra. Aztán ha belelendülök az írásba, már úgyis csak a ritmus visz, egyszer csak azt fogom észrevenni, hogy már megint végigpörgött az egész album. Vagy azt se. =D

Még tegnap este befaltam a Fogadj el!-t. Nem tudom, mit írhatnék róla azon túl, amit már lekörmöltem ide. Minden percét szerettem és fel is raktam a kedvenceim közé végül Molyon, mert méltónak ítéltem rá. Rengeteg vidám percet okozott nekem, tegnap, amikor lehuppantam a buszon hazafelé, s addig fészkelődtem olvasás közben, hogy leesett a szatyrom és még ki is borult, csak szégyenlősen kuncogtam rajta, mint egy lökött tinilány, a mellettem ülő nő nem is tudott a dolog felett napirendre térni, noha segített összeszedni a cuccom. Totál dinkává tett, amit nagyon éveztem. Remek a hangulata, s mivel annyira beszippantott, fel is vettem a hangulatát. Nem volt minden tökéletes benne, de kétségkívül jó úgy, ahogy van. Esendő, emberi, érzékeny, az írói eszközök jók benne, dicséretet érdemel a hook (ez egy filmes kifejezés, azt jelenti, hogy a nyitó jelenet azonnal berántja a nézőt - jelen esetben olvasót - a történetbe, ilyen például egy robbanás, egy izgalmas kérdés, vagy a káosz közepén in medias res kezdés), a keretes szerkezet, mert én szeretem, amikor felvillantanak előttem valamennyit a végkifejletből, de csak a végén kerül tiszta víz a pohárba, a képkeret túloldalán világosodik meg, mi is volt pontosan a sztori elején, sőt, érdekelnek az igaz történet alapján készült művek, legyen az néznivaló vagy olvasnivaló.

Nagyon-nagyon meg kell említenem, mert hálás vagyok értük: magyar történet magyar karakterekkel magyar helyszíneken, és az, hogy főleg a negatív szereplők végül kirajzolódnak előttünk jobban, megismerjük a hátterüket, azt, hogy miért váltak olyanokká, amilyenekké. Sajnos a magyar mesék ritkán szólnak arról, miért lett gonosz a farkas, a sárkány, vagy akárki, pedig ha hiszünk abban, hogy alapvetően minden ember jó, akkor kell valami vagy valaki, aki az útja közben "elrontja". És itt mindenkinél megvan, de nem spoilerezek.

Az egész könyv romantikusan bugyuta, de ezt bóknak szánom, s mégis véresen komoly. Én kedvelem az olyan műveket, amikben pofán vágó mélység és mondanivaló van, de úgy csapnak képen, hogy kérem a következőt, mert annyira... jól van tálalva, annyira nem az a cél, hogy nyomot hagyjon az ember arcán, hanem hogy a díszes köntösön ragadjon meg a szeme, miközben tudja, milyen illúzióromboló látvány fogadná, ha levenné azt. Hogy mire gondolok? A halál szele végig fúj, hol erősebben, hol cirógatóan, de könyörtelenül kitartóan, mégis vihogunk a tinik baromságain, a vicces beszólásokon, a bénázáson. Bírom az ilyet, mert anélkül hagy nyomot, hogy az látványos volna, mintha titok lenne a mondanivaló, amit csak azok érthetnek, akik belebújnak a lapok közé.

Totál képi volt számomra a könyv, láttam a szereplőket, a helyszíneket, a mozdulatokat. Szeretem az ilyet is. Elvétve előfordult, hogy bíráltam az író stílusát, szóhasználatát, de azt nem bírtam kifogásolni, ahogy a történettel bánt. Ahogy felépítette, mert fel van építve... Kurvára meg van alapozva a végkifejlet és bár én szentül hittem, hogy kézen fogva elsétálnak a naplementében, miközben valahol tudtam, hogy ez teljes mértékben irreális, s ha Tibi ragaszkodik az eredeti történethez, akkor itt sok vér fog folyni, mégis valahogy sikerült arcul ütnie a végének. De jól, szóval úgy volt megkomponálva, hogy romantikus és reális is legyen. Nem hittem volna, hogy ennyire nyers és nyílt, egyenes és látványos megjelenítése lesz a gyilkolásnak, ezért nem csak kéjes élvezettel olvastam, de meg is voltam lepve és elismerően mosolyogtam közben.

Be kell vallanom, a rabjává tett a könyv, alig tudtam aludni, dolgozni, másra gondolni, míg a végére nem értem, ha pedig mégis sikerült kikerülnöm valamennyire a hatása alól, akkor olyan ihletem támadt, hogy az valami beszarás. Rögtön másfél fejezetet meg is írtam a Pulzus akták harmadik szériájából, s annyira előre haladtam gondolatban a sztorival, hogy fogalmam sincs, hogy írom meg, mert már a negyedik szériáján agyalok. Rémes, de komolyan, mert amikor ennyire előre rohan a képzeletem, nehéz egyben tartani a jelenleg írt részt. Na mindegy, majd megregulázom a múzsámat. =D

Úgy érzem, a Fogadj el! című könyv vége egy nyisszantás volt, de kellett. Nem maradtak fenn nyitott kérdések, hiszen bármennyire is érdekes lett volna azt elemezni, ki hogy áll talpra, miképp folytatódik az élet a Szép Remények Gimiben, az író elmondta a bemutatón, hogy ő nem a következményekkel, hanem magával az eseménnyel akart foglalkozni. És azzal jó munkát végzett, bemutatta a szereplőket, felvezette a robbanást, mindent megtett előkészület címén, a bomba nagyot szólt, vitt mindent, s aztán nem maradt más, csak a sípolás a fülben. És ez így van jól.

Nagy izgalommal vettem reggel kezembe a Szívből, színből igazán című könyvet. Azt a fülest kaptam, hogy jobbra értékelték a másik könyvnél, ezért úgy gondoltam, a fokozatosság elve alapján a jó után jöjjön a jobb, de ezt két dolog is akadályozza. Az egyik, hogy még mindig körülöttem lebeg az a varázslat, amit Tibi hozott létre, a másik, hogy ennek a könyvnek a hangulata valahogy nem ragadt rám.

Három nézőpont van, Patriké, Alexé és Lilláé. Nagyon kavarodva vagyok, melyik rész mikor játszódik, mennyi idő telt el, számomra rohadtul zavaró, hogy hol belső, hol külső szemszög van a szereplők terén, a szerkezete-szerkesztése egyáltalán nem jön be, észrevettem néhány apró hibát is, ami az elégedetlenségem vagy csalódottságom miatt piszkálja a csőröm. Na, ha ez még nem volna elég, akkor jönnek a szereplők. A testvérpár szülei totttál életképtelen sötétek, akik úgy állnak hozzá az élethez, hogy amit nem akarnak tudomásul venni, ami számukra kényelmetlen, az nincs, megszűnik, elmúlik, jelentőségét veszti, a három főhős pedig önző, játszmázó hülye. Valószínűleg az a bajom a trióval, hogy iszonyatosan negatív személyiségűek a szememben, hogy a szeretetet kicsikaró emberektől az idegesség kerülget, s ezért szenvedek az olvasással. Fura nekem az író szó- és szerkesztési készlet, túl sokat ismétli a neveket, kevés a kitöltő szereplő, nem mindig képies, például a helyszín tekintetében lehetne javítani rajta, s nem érzem úgy, hogy a fő szálon túl kitöltötte volna bármivel az időt, a cselekményt az írónő.

Egyelőre, így a 70. oldal után azt mondom, mindenképpen elolvasom, mert kíváncsi vagyok rá, mit hoz ki belőlük az írónő, lesz-e jellemfejlődés, valamelyik tökfej befejezi végre a játszmázást és ha őszintén, nyitott lapokkal nem is kezdi egyből, de megpróbál javulni. Nekem nagyon fontos, hogy fejlődjenek, tanuljanak, érezzenek a szereplők, s ha ez nincs, ha nem tudom átélni a történetet, akkor nem vagyok valami elégedett. Most még ott tartok, hogy kérdések hada röpköd a fejemben, hogy igazából mit is akar Alex, Patrik és Lilla. Durva, mennyire önzőek és valahogy egyiket se szeretem, míg Petra és Dávid közt nehezen tudnék dönteni, melyiküket kedvelem jobban, Áron pedig, mint harmadik fél, nagyon érdekes ízvilágot idézett a számba.

No ez van. Ezek után mindenképp meg kell szereznem az Ethan és Cartert, mert bár amikor beleolvastam egy erotikus jelenetbe, azt gondoltam, ez annyira erotikus, mint az orrtúrás, mégis kíváncsi vagyok, mennyire építette fel, mennyire mutatja be pszichológiai szempontból a karaktereit az író. Ha utóbbi jó, érdekes, nem fogom szerintem nagyon lehúzni. =)

Mai nap szerzeménye egy Wayne Chapman - Karnevál. Ráfeküdtem a MAGUS könyvek gyűjtésére, bár ha marad bennem az a lendület, amit a Fogadj el! idézett, kevés időm lesz olvasni. =D

Minden más, amiről még írni akartam

Kaptam ajánlatot a Hitman című filmre, meg alapvetően is meg akartam nézni, ezért hárman leültünk elé a hétvégén. Barátunk teljesen ki volt akadva miatta, hogy ez a fandom megszégyenítése, nem is volt ennyire modern, hiányoztak belőle az igazi csavarok, néha hangosan kritikáztuk az események valószínűségét/valóságtartalmát, néha bíráltuk, de nekem tetszett, én elégedett voltam vele. Tény, hogy én a játékkal sosem játszottam és Hitmant szögletesebb arccal képzeltem el, de nem befolyásolt ez a két dolog, élveztem a filmet. Bond nem az én ember, de Hitman abszolút megnyert, bár nem jelölném semmiképp az év durrantásának.

Miután túltette magát a barátunk az őt ért sokkon, betettük a Harcban élve című darabot. Ez már neki is tetszett, meg nekünk is. Színvonalas darab, Jason Stathamet kifejezetten impozáns rosszfiús apa szerepben látni és nagyon kedvelhető színész véleményem szerint. Talán furcsának is tartom, hogy a Feláldozhatókban figyeltem rá fel, de nyilván nem vagyok semmivel sem elkésve, még végignyálazhatom a filmjeit. A szereplők ebben a filmben kidolgozottabbak, az egymásra való hatásuk többnyire szórakoztató, mégis reális, jellemfejlődésük, viselkedésük remek, az ábrázolásuk tetszetős. A sztori nekem nem hagyott kívánnivalót maga után, teljesen felpörögtem a film hatására, úgyhogy érdemes az újranézésre is.

Szombaton nagy vágyam volt kijutni a könyvfesztre és Dani barátunk is többek között ezért utazott fel. Nekem nincs könyvem On Saitól, mert nem szeretek olyan sztoriba kezdeni, aminek még nem elérhető a vége, no meg egyelőre nem voltam elég bátor, hogy sci-fit olvassak, mégis nagyon szerettem volna ott lenni a dedikálásán. Valahogy az egész nap késősre sikeredett, húsz perccel kezdés után estünk be a D. épületbe, ahol egy hatalmas káosz fogadott. Hamar felfedeztem On Sait, az előtte kígyózó, úttorlasznak is tökéletesen jellemezhető sort, gyorsan körbejártunk, mi van az épületben, azzal elmentünk ebédelni, mert az éhségtől rettentően feszült voltam. Mire végeztünk, már indulhattam fagyizni, ami időpontos, előre fizetős történet volt Timivel, így hiába tűnt úgy, hogy ott leszek Burkos Zsolt dedikálásán, ez nem történt meg, amiért később el is kapta a grabancomat az úr. Alaposan meglepődtem. =D Hogy ezt tetézzem, elnéztem az órát, ezért lecsúsztam Róbert Katalin és Rácz-Stefán Tibor dedikálásáról is, szóval én nem tudom, mi ütött az időbe, de valahogy sokkal gyorsabban szaladt aznap, mint amire fel voltam készülve. Mindenesetre nyolc könyvvel gazdagabb lettem, megszereztem a vágyott két szivárvány körös darabot és az Acél és oroszlánt (nyafi része, hogy nem a sárga borítóval, mint szerettem volna, de ez keménykötetes és igazából szép is), úgyhogy nagyon elégedett vagyok, bármennyire is nem volt fényes az a nap bizonyos tekintetben. Úgy voltam vele, lesznek még dedikálások, előadások, majd azokon ott leszek.

Nagy lendülettel belevetettem magam Orwella árnyéka című MAGUS könyvbe, aminek már túl is vagyok az első történetén. Nem volt számomra egyszerű olvasmány, mert semmit sem tudtam az orkokról, folyton kevertem ki hova tartozik, ki kivel van vagy épp kivel áll ellenséges viszonyba, mégis remek történetnek tartom. Megbeszéltem egy barátommal, hogy odaadom neki az Alidax gyöngyeit, miután elolvastuk a nálunk lévő könyvet, cserélünk, aztán leülünk és megbeszéljük a gondolatainkat, élményeinket, kicsit fejtágítást tart nekem. Ez elég izgalmasan hangzik szerintem. Na ehhez képest meglett ez a nyolc könyv, s tegnap este egyből nekiestem a Fogadj el!-nek. Gördülékeny, szórakoztató, rengeteg a kiutalás más könyvekre, méghozzá többségében magyarokra (de lehet, hogy külföldire nem is utal ki, erre nem emlékszem, meg ma rájöttem, hogy én elég sokat olvasok, csak nem könyvet, tehát annyira nem is vagyok tisztában a piaccal), ami nagyon tetszik, s sokszor esik szó zeneszámokról, melyeket én is szeretek. Ez utóbbi eszköz szorosabbá teszi a kötődést a könyvhöz, az olvasó úgy érzi tőle, egyre több közös pontot talál a főhősökkel.

Már a könyv felét befaltam, pedig nem olvasok gyorsan, csakhogy ez a darab egyszerűen lebilincsel. Szeretem az iskolaélet sztorikat, kifejezetten tetszik, hogy két perspektívából látjuk a történet haladását, méghozzá egy belső és egy külső szemszögből. Ilyen megoldással eddig még nem találkoztam. Sokat gondolkodtam, miért van az, hogy a férfi írók női karakter bőrébe bújnak, a női írók pedig férfi karakterébe, érdemes lenne erről tartanom egy hosszabb elmélkedést, esetleg eszmecserét, mert úgy érzem, van potenciál a témában, de egyelőre lefoglal az izgalom, mi lesz Petrával, Dáviddal, Áronnal, Eszterrel, Ákossal és a többiekkel. Nagyon nagy pulszpont nálam, hogy magyar nevek, magyar helyszínek szerepelnek egy magyar alkotó könyvében, el sem tudom mondani, mennyire jó érzés, mennyire "VÉGRE!"-érzés számomra. Anno engem ezért kábé kiröhögtek, nekem mégis jobban kézre esett magyar neveket, magyar helyszíneket, magyar történeteket használni.

Különösen tetszik az eszközhasználat a Fogadj el!-ben. Egy hookkal indít, vagyis berántja az olvasót, ráadásul a történetet olvasva világosodik meg, ki az a lány, aki az elején szerepel. Ez mérhetetlenül izgalommal tölt el, alig várom, hogy kikerekedjen előttem minden. Ott voltam a könyv bemutatóján, ami sokat dobott ahhoz, hogy mindenképp a magamévá akartam tenni a könyvet mind fizikai, mind szellemi értelemben, hiszen Tibi szimpatikus volt, érdekelni kezdtek a gondolatai, s minden, amit bele lehet akarva-akaratlanul írni egy történetbe magunkról. Különösen megfogott amúgy azzal, hogy egy igaz történetet használt fel, a valóságon alapuló sztorik mindig valahogy jobban érdekelnek.

Pertáról, Dávidról és a többiekről az a véleményem, hogy a koruknak megfelelően gyerekesek, szeretem a szellemes hülyeségeiket, a bugyuta bakijaikat, a szégyenlősségüket és az esetlenségüket az ismeretlen helyzetekben. Reálisnak, életszerűnek érzem a sztorijukat, ami számomra nagyon fontos szempont, s bár egyikükbe sem tudok belehelyezkedni, mert túlságosan mások vagyunk, ez abszolút nem ront az élvezhetőségen. Sőt, a váltott nézet és karakter mintha ezt szolgálná, noha nekem így is sikerül eltévedni, majdnem rossz helyen leszállni, gyomorgörccsel várni, mikor olvashatom újra. =D Pedig úgy érzem, ritka, amikor egy olvasmány ennyire kivon a forgalomból. Később jelentkezem az értékelés folytatásával, ha befejeztem a könyvet.

Nemrég írtam a Gravitation animéről. Nem volt egyszerű megszerezni, de másfél nap múlva már nézhettem. És IMÁDOM! Tulajdonképpen egészen jól értettem meg az angol szöveg alapján is, de sokat számított, hogy végre minden szót értettem, így került bennem minden a helyére, s a humorát csak még betegebbnek és viccesebbnek tartom, mint korábban. Megint újra fogom nézni, csak nem tudom egyelőre, hogy mikor, mert most olvasás és írás van porondon. Meg ezer más.

Azt hiszem, más elmaradásom nincsen.

Mostanában megint elhanyagoltam a blogot, miközben rengeteg inger ért, amiről érdemes lett volna írnom. Újra nekikezdtem a Holdárnyékban című könyvnek, mert már másfél éve kaptam kölcsön és a tulajdonosa kérdezte, hol tartok, hogy tetszik, meg érdekel is. Nem kezdődik könnyedén, de érzem, hogy rohadt jó lesz, csak elmondhatatlanul kevés időt fordítok olvasásra, ma is a blogjaimat bütyköltem. Mióta tagja vagyok a Moly közösségnek, amire amúgy totál rákattantam, igyekszem számon tartani, miket olvastam, milyen véleménnyel voltam róluk, figyelem, ki mit olvas, ki mit ír és rengeteg könyv került fel a kívánságlistámra. Nem tudom, mikor fogom én azt mind elolvasni, pedig...

Ott tudtam meg, hogy az Álomfalók című könyv harmadik részét a kiadó nem vállalta fordítani. Basszus! Pedig az a kedvenc könyvem és a második kötetét is el akarom olvasni. Nincs valami petíció arra, hogy igenis fordítsák le a sorozat befejező részét??? Komolyan mondom, a kiadó elbújhat, ha tényleg félbehagyja! Szerintem ez felháborító.

Anyu volt olyan ügyes és elvitt antikváriumba, ahol le voltak értékelve a MAGUS-könyvek. Körülbelül négy éve játszom, s bár a rendszerében és a világában vannak kisebb-nagyobb hibák, mégis ez a kedvencem az eddig próbáltak közül. Talán ha többet játszanánk más rendszerekben, meglennének a könyveim, közelebb állnának azok is hozzám, de nem hiszem, hogy változna a rangsor. Igyekszem rendbe hozni az életem szerepjátékos részét is, jó egy éves kihagyást kell pótolnom írás terén, de elszántam rá magam, új koncepciót találtam ki, miképp folytatnám.

Szóval ott tartottam, hogy betértünk egy antikvárba, ahol leértékelt MAGUS-könyvek voltak. Nem tudtam otthagyni Orwella árnyéka című darabot, mivel a kitaszított istennő évek óta érdekel és nagyon sokat lehet megtudni a világhoz írt kötetekből. Még nagyon az elején tartok, a stílusa jó, a neveket el se tudom helyezni, úgy kellett megkérdeznem szerepjátékos társamat, akinek hatalmas a lexikális tudása, hogy ki kicsoda, szóval nem mondom, hogy mindent értek, de tetszik. Szeretném majd beszerezni az Acél és oroszlán című kötetet és újraolvasni, mert az hihetetlenül élvezetes volt, valamennyi karakterét imádtam, izgalmas sztorit írt a szerző.

Amúgy nem is erről akartam írni. XD

Mindenképpen szerettem volna nyomot hagyni a Paprikáról. Nagyon érdekes történet, szeretem az álmokkal kapcsolatos sztorikat. Ez történetesen arról szól, hogy feltalálnak egy álomolvasó szerkezetet, amit a tesztfázisban ellopnak és így Tokió egy rémálomtanya lesz. A főhőst imádtam, a karaktere szépen felépített, többrétű, a két megjelenési formáját egyaránt megkedveltem. Jól van felépítve a feszültség, sok elgondolkodtató része van az animének, a csavarok nem feltétlen kiszámíthatóak. A látványvilága kiváló, lenyűgözött, mikor a rendőr a számítógépen keresztül belépett a bárba, azok a részek külön kedvenceim. Amúgy az ő karaktere is nagyon szimpatikus, ő a második, akit megszerettem.

Erről eszembe jutott a Blood című anime, ami alapján később elkészítették a Blood+-t, mert megihlette őket a 2000-res vámpírsztori. Egész jó a látványvilága, nem megszokott számomra, de szerettem benne a nyers megjelenítéseket. Vannak kérdőjelek a történetet illetően, ám azt hiszem, az írója nem is feltétlen akarta megválaszolni a fel nem tett kérdéseimet, mivel a sztoriszálat vezette volna félre, nyújtotta volna indokolatlanul el, illetve nem tartozott a fókuszpontjába. Nem haragszom emiatt, élvezhető animét gyártottak. Sayat nem tudom eldönteni, szimpatikusnak tartom-e, a segítőit részben pancsernak tartottam, a legmélyebb érzésű karakter pedig a sulis ápolónő. Nincs ő sem túlságosan rétegelve, de talán róla tud meg a néző a legtöbbet. Miután vége lett a filmnek, rögtön nekiugrottam utánanézni a Blood+-nak, amit régebben láttam. Úgy emlékszem, többnyire tetszett, bár nagy hézagok és kérdőjelek maradtak az utolsó rész lepergése után is bennünk a párommal. Gondolkodtam rajta, hogy újra kéne nézni, ám az az igazság, hogy valószínűbb, hogy yaoit fogok nézni, ha megint animézni akarok. Talán Gravitationt, ugyanis magyarul még mindig nem láttam. Pedig az egyik kedvencem. Csak félek, hogy Yuki vulgáris, nyers stílusát finomították a hivatalos fordításban. Na, majd utánanézek én ennek!

Végül, de nem utolsó sorban két Miyazaki darabot hoztam. Minden művét ajánlom, a Chihiro Szellemországbant szerintem nem is egyszer láttam, s nem is elég szerintem egyszer megnézni, annyi utalás és mondanivaló van benne, A vándorló palotát pedig biztos, hogy láttam, de teljesen kiesett, újra kell néznem, viszont a legtöbb műve inkább csak kívánságlistán van. A Szél támad állítólag nagyon jó, a Totoro érdekel, A vadon hercegnője viszont valahogy mindig iszonyt és vonzalmat keltett bennem, ezért még nem jutottam előrébb vele. Node...

Kiki a boszorkányfutár
Először nem nagyon akartam megnézni, csak a párom elindította. Nem tudtam, hogy Miyazaki-mű, csak a rajzolása volt ismerős, végül megtetszett a kiscsaj és a macskája. Az író eddig látott alkotásai közül ez lett végül a kedvencem. A világa nagyon tetszik, minden karaktere élő és szerepéhez mérten kidolgozott, a történet vicces és kedves, de megvan benne a komoly tartalom is. Nem mellesleg az animét 12 nappal a születésem után mutatták be Japánban. Ez mekkora már?! =D

Nauszika - A szél harcosai
Párom elindította, én pedig idővel ott hagytam, amin dolgoztam a gépemen, mert érdekesnek tűnt a története. Úgyszintén a rajzolásából és a történetfelépítésből jöttem rá, hogy Miyazaki-mű, s nem csalódtam benne, bár néhány része nekem túldramatizált volt. A ruhák például nagyon tetszettek sok esetben, viszont egyes karakterek majdnem nevetségesek lettek számomra, ennek ellenére, azt hiszem, részben kaptam ihletet a filmtől. A világ, a gondolatkör nagyon bejött, szépen is volt megalkotva, a történetvezetés is kellemes volt.

Sokszor előkerülő művek az életemben

Van egy sztori, amit minden évben legalább egyszer elolvasok. Nyaranta általában, de ha hosszabb utazásra megyek, mindig a táskámba teszem. Nagyon szeretem, meg sem tudom saccolni, hányszor elolvastam már, mégis hangosan nevetek rajta minden alkalommal és képes vagyok bőgni miatta. Amikor a végére érek, folyton egy édesen keserű, keserűen édes érzésmassza marad bennem, mert amennyire humoros egy darab, annyira komoly is. Ez a darab nem más, mint a Védőőrizet Ayase tollából, és ma megírtam neki nem tudom én, hány év fontolgatás után, hogy szeretnék egy olyan könyvet megírni, amit valaki annyira szeret, mint én ezt a könyvet, mivel nekem könyv formátumban van meg némi közvetettség folytán.

Ez az utóbbi gondolat elég fájó a számomra. Pont a "közvetettség" okán jöttem rá, ugyanis a nyomtatott verzióra nem én csaptam le, hanem az egyik barátosném, majd kölcsönadta nekem. Elolvastam, nagyon tetszett, aztán elkeveredett. Később, mikor megtaláltam, újraolvastam, s rájöttem, hogy ha nem terem előttem a barátném, én ugyan vissza nem adom neki ezt a könyvet, bármennyire is szemét dolog, mert még olvasni akarom. Éreztem, hogy még sokszor szeretném olvasni és erre nem is cáfolok rá, igazából már kinyílik a kedvenc részeimnél és csodával határos, hogy nem rongyolódik, a borítója fehérből pedig egészen barnás-szürkés árnyalatba ment át, annyit cipeltem. Természetesen a barátném azóta sem kérte vissza, aminek nagyon hálás vagyok, szerintem már el is felejtette, kinek adta kölcsön, vagy már nem is hiányzik neki, passz. Miután egyetemista lett, nekem felbomlott a lakóvárosához kapcsoló kötésem, elkerültünk egymástól, alig beszéltünk. Pedig ez a lány a múzsám volt, több sztorit is egymásnak ajánlottunk, folyton spanoltuk a másikat, hogy folytassa az aktuális történetét. Szép évek voltak azok... Tavaly ősz végén, tél elején beszéltem vele utoljára. Elújságoltam neki, hogy valami nagy meglepivel fogok előrukkolni, aminek rettentően fog örülni, mert imádta emlékeim szerint. Ez volt az Aszcs. Lelkesült tőle, én pedig azt mondtam, amíg az első kötet át nem nyálazom, addig sajnos publikálási stop van, addig van egy másik történetem, amit szerintem kajálni fog, a Pulzus akták. Azt válaszolta, épp egy hétre elutazik a párjához, de utána jelentkezik. Csak akkor realizálódott bennem, mennyire vártam a jelentkezését, mikor egyszeriben nem ment tovább az írás, nem bírtam folytatni a második aktát. Mióta letettem a Garetes aktát, nem is néztem rá, sőt, az Aszcs-re sem, s egészen tegnap estig nem voltam hajlandó felnyitni az érzelemládáim azon részét, mely ide kapcsolódik. Nem akartam szembenézni vele, hogy ez baromira fájt. Ehhez mérve önkínzás a Védőőrizetet olvasni, ami erre a barátságra, időre emlékeztet, de érdekel, Ayase hova tekerte tovább annak a két marhának az életét. Az első folytatást olvas pedig nem bántam meg, bár igaz, aput nem mertem élő szóban megköszönteni.

Régen egy manga volt, amit minden évben újraolvastam, a címe Boy's next door. Nem akarom elspoilerezni a történetet, de nem egy vidám darab, sőt, igazán kifacsart vége van. Ha belegondolok, hogy már nyolc-tíz éve is ezek a témák, ezek a dolgok foglalkoztattak, hát... tényleg fura lehettem már tininek is. Ám ebbe nem megyek bele, hosszú ügy, meg nem is fontos, csupán gondolkodom rajta most már egy ideje, honnan jöttem, ki vagyok, mi vagyok, hová tartok.

És persze még vannak darabok, amiket újraolvasok időnként. Amikor először olvastam az Álomfalókat, semmi hír nem volt folytatásról és végülis kerek volt a lezárás, bár eléggé haragudtam Gordonra, hogy ilyen módon merészelte megtenni a befejezését, mégis újra nekiültem a könyvének. Ha meglesz a második kötet, tutira újraolvasom az elsőt és csak utána folytatom a másodikkal, mert így szoktam.

Amúgy többnyire nem nyomtatott irodalmat olvasok újra, Quiet - Escort service-ét, ami ugyanannyira fájdalmas, szép és izgalmas minden alkalommal. Nick és Alex kapcsolata, Kevin bolyongásai, Steve... Szerintem sehol sem érhető el, mert Quiet még azelőtt visszavonult, hogy befejezte volna a második kötetet, én is privátban jutottam hozzá, mikor leveleztem vele, de ha valahol mégis rábukkan valaki, s szereti a drámai, szívszorongatós, erotikus történeteket, feltétlen kattanjon rá. Ugyanez a helyzet a Pianissimo pillangóval, ami egy Gravitation fanfic és Angrybee fordítása. Gyönyörű, az embernek beleszakad a szíve egyszerűen. Azt hiszem, a neten már ez sem érhető el, de ha mégis... Komolyan, akkor is, ha a Gravitation nem vett le a lábadról.

Két újabb fanficet fogok még felsorolni, amik kicsit fiatalabbak az eddig felhozott daraboknál, ami azért vicces, mert sokkal jobban szeretek original történeteket olvasni. Wyndua - Lelki társak című rövid, humoros Vasember ficét azonban feltétlen ajánlom, azt hiszem, el is érhető még a neten. A másik Raistlin (Reisuto a régi nevén) egyik tavalyi darabja, a Mínusz decibel, ami Bosszúállók fic, Clintasha méghozzá. Ezutóbbi nem humoros, inkább szívszorongatós, de rövid. A két írásban számomra a kapcsolat milyensége és bemutatása a megkapó, időről időre újraolvasom őket, pont a napokban írtam meg Reisutonak (én így hívom még mindig és ezt mondtam is neki, hogy nem biztos, hogy változni fog), hogy változatlanul imádom a szösszenetét. Wynduának újabban a képi alkotásait csodálom, most nyitott fb oldalt a kiárusításra szánt daraboknak. Érdemes ránézni, tud a csaj. =) Reklám off.

Még mindig nem értem a sor végére. Említés szintjén idesorolom a Nana című mangát és animét, de nem mondanék róla sokat. Újraolvastam a Haru wo daite itát is, amiről kiderült számomra, hogy sokkal hosszabb, mint amiről tudtam. Valószínűleg, amikor először került a látóterembe, még Nitta-sensei sem tartott vele ott, ahol félbehagytam néhány hete. Az animét is szeretem, de lássuk be, a manga az igazi. Aztán a No.6 című animét nézem újra és újra meg, mert egyszerűen elvarázsol. Újraolvastam egy nagyon durva Harry Potter fanfictiont is tavaly év végén, Neji - Human vivisection című írását, amiről szerintem mindent elmond a címének jelentése: emberi élveboncolás. Nagyon komor, nagyon mocskos világ nagyon vulgáris prezentálásban és olyan gyomrosokkal, amit csak a hozzám hasonló elborult elmék köszönnek meg. =) Másik ilyen és igen, az is egy fanfiction, sőt, az is egy HP, a Néma sikoly. Voldemort-Sirius. Kell ragoznom? A címe és a páros mindent elmond. Ez a kettő fent van a neten, ha valakit esetleg nem rettentettem el tőle.

A végére értem? Még a végén kiderül, hogy semmi mást nem olvasok szívesen, csak ami már bevált. Nem mellesleg a felsorolt művek közül kevés non-slash van: Nana, Mínusz decibel, Álomfalók. A többi a hard, extrahard és kevésbé hard darabok közé sorolható.

Még Nanami Belle Vágy című RPS-ét sorolnám ide, amit tervezek újraolvasni, ugyanis a napokban jutott eszembe a kibaku meg az ismeretlen partner gondolata.

Azt hiszem, ennyi.

Mindenegybe

Olyanok a gondolataim, mint egy zacskóból kiömlő üveggolyótömeg. Tudnék mit mesélni, ez a hét sem telt eseménytelenül, noha szerepjáték nem volt Dani betegsége miatt, Anyucival nem tudtunk találkozni, s tudtam is volna mesélni, csak valahogy nem volt hozzá türelmem. Most sincs, úgy írom ezeket a sorokat, hogy szétvet az energia, mert rohangálni akarok, vagy két koktél után táncolni a tömegben, míg el nem hagy az erő. Hiányzik a bulizás, az, hogy felszabadulok és úgy szabadulok meg a bennem dúló energiáktól, hogy azzal senkinek sem ártok, de élvezem, kegyetlenül élvezem minden percét az eseménynek. Azt sem tudom, milyen számok szólnak mostanában a rádiókban vagy a zenecsatornákban, lekorlátozódtam feldolgozásokra, sőt, ma reggel megszólalt a fejemben a Shiroi yoru is. Yoshikit látom, a hegedűt pedig hallom, sőt, egy részéhez társítja az agyam a D.N.Angel opjának szövegét is, úgyhogy igazán érdekes kavalkáddá nőtte ki magát a képzeletemben ez a szám.

Annyi mindenről akartam írni, mikor belefogtam... A napjaimról... Hétfőn jóbarátommal találkoztam, szerdán Benével voltunk röltexben egy új ruha alapanyagát megvenni. Ő lilát képzelt el alapszínnek, amivel én valahogy sehogy sem tudtam megbarátkozni, méghozzá nem csak azzal a lilával, ami abból az anyagból egyedüliként fellelhető volt a boltban, hanem úgy az alapgondolat sem fért a fejembe, hogy én most lilába bújjak. A steampunk stílus ragadós számomra, s mivel a ruha szoknya része engem arra emlékeztet, az alapszínt világos barnában határoztam meg, hozzá bordót választottam és Bene fehéret. Nekem nagyon tetszik a színek harmóniája, alig várom, hogy kész legyen a ruha, bár tudom magamról, hogy nagyon kínlódni fogok megint a próbáktól, mivel utálok próbálni. XD Hogy is mondják a nők, a szépségért meg kell szenvedni? =D

Tegnap Nanával találkoztam és megint órákig dőlt belőlünk a szó. Megint megihletett és elgondolkodtatott, miután éjfélkor hazaértem a V35-ból egy fél sör után, amit Namival fogyasztottam el, miután Nana elindult haza a hamburgerezésből, nem bírtam befeküdni a már alvó Bene mellé az ágyba, muszáj volt képzelegnem, nézni a plafont a földön fekve, engedni a gondolatokat a fejem felett elfolyni, mintha egy tropikáriumi akváriumot néznék egy átlátszó csőbe bújva. Van két ember az életemben, akit viszonylag távol engedtem magamtól, mégsem bírom elengedni. Nem hiszem, hogy tudnának engem építeni, egyszerűen ragaszkodom hozzájuk és az egyik többet jár a fejemben, mint a másik. A gyerekkori barátném hamarosan elmegy az országból, bennem pedig olyan erősen az van, hogy kellene vele beszélni, találkozni... Pedig nem kell, menjen ki, szakadjon el a sráctól, akivel jár és az anyjától, mert régóta azt érzem, hogy erre lenne igazából szüksége. Bennem ez a késztetés olyan értelmetlennek tűnik, s még nem teljesen jutottam arra az álláspontra, hogy az én gyengeségem eredménye, nem pedig azért jelez valami mélyről számomra, mert ott valami baj érheti őt. Meglátjuk, ugyanis teljes mértékben egyet értek vele, amit az egyik asztrológia tárom mondott: "Ha az ember fejérnek veszni kell, a lába oda viszi.". =) A másik lány tudom, hogy belesétált a pokolba, de erre vágyott két és fél éve. Most, azt hiszem, boldognak érzi magát, mert nem hajlandó meglátni, mennyire megalázzák és kihasználják, én úgy érzem, át is verik a fejét, azonban egyetértek azzal az állásponttal, hogy van, aki csak a pofonokból tanul. Én azt tudom tenni érte, hogy nem hagyom el, nem vetem meg, nem sajnálom, egyszerűen csak várom szeretettel. Nem vagyok felelős az életéért, nem élhetek helyette és nem próbálhatom meg marionettként egy bizonyos úton vezetni, hiszen az az út, amit én látok, nem biztos, hogy valóban a legjobb út számára. Én úgy gondolom, az emberekben van annyi ösztön, hogy tudják, merre kell menniük, mire van szükségük.

Ez az én szemüvegem. Nem értek a szemüvegkészítéshez, de mivel a fél életemet üveg mögött éltem, azért tudom, hogy sokféle szemüveg létezik. Én így nevezem a látásmódot. Nana mondott tegnap rengeteg olyan dolgot, ami eköré kapcsolódott, csak csodálni tudtam, kit hogyan lát, mondtam is neki, hogy a Skorpió mélysége és a Szűz precizitása jelenik meg a másokról való gondolkodásában, s hogy annyira másképp látja az ismerőseinket, mint én, annyira mást mond jellemzőnek, mint amit én mondanék, ami magával ragad, elbűvöl. Az is egy kemény lecke, amiről rájössz, hogy a körülötted lévők, legyen szó a barátokról vagy akár csak egy utcán szembe jövő emberről, tükröt tartanak eléd, de mikor megismered az ő rólad alkotott képüket, na az a durva. Ollllyan más az, ahogy látnak bennünket és ahogy mi gondolunk magunkra, de hogy mi az "igaz igaz"... Mások az alapján ítélnek meg, amit mutatunk, mi pedig az alapján gondolunk magunkról valamit, amilyen ideákat követünk, hiszen nem látjuk a legtöbb esetben kívülről a tetteinket, nem gondolunk bele, a szavaink milyen hatást keltenek másokban, s nem tudunk objektívek lenni ezáltal. Akkor kik is vagyunk mi? Milyenek is vagyunk? Én úgy érzem, a mások által mutatott tükör és a saját magam követett ideák metszete az, ami legjobban jellemez, még ha a két dolog szinte ég és föld egymáshoz képest.

Mivel nem tudok hetek óta írni és aludni se, rákattantam arra, hogy összerakjam a Kettőből egyet. Nekem Deon a Mary Suem, az, aki vagyok, de színesebb, merészebb, gátlástalanabb nálam. Rengeteget elemeztem már őt és a többi karakteremet is. Jelenleg egy heteró Masaora vágyom például - ez lehet, hogy egy picit spoiler -, arra a férfire, akinek minden vágya családot alapítani, s ehhez bármilyen követ megmozgat, hegyet eltol az útból, amihez megvan az ereje is. Gondolkodtam nagyon sokat Raktarin is, hogy mennyit fejlődik a tizenkét év alatt, aztán - ez már spoiler konkrétan - mégis belebukik, nem képes levetkőzni a saját korlátait.
Spoiler vége.
Minden karakterem egy tükör számomra, bizonyos részeim kiélése, egy-egy jellemzőm felerősített és megszemélyesített megjelenése, ezért ha elemzem őket, egyszerűen bámulatosnak tartom. Vannak, akik még nem léptek a sztoriba, Mitsuko, Raktari, még Masao sem került elő, de Dayki is egy érdekes figura számomra... Bár ott az egész bagázs, Yajiro és Yuu, Tao... =) Mindet szeretem valamiért, néhány mellékszereplőmet külön imádom, de nem spoilerezek többet. =)

A kezdőképemről most eszembe jutott az Üveggyöngyjáték. XD Pontosabban annak is az azonos jeligéjű kihívása, amire zseniális darabok születtek. Még többet kéne olvasni, visszatérni azokhoz, amiket anno szerettem, s újraértelmezni őket. Például a Védőőrizetet is nagyon jó volt visszaolvasni, vagy a Pirszinget a kígyónakot. Sőt, megtudtam, hogy a Védőőrizetnek van második kötete, bár nem tudom, kiadásra került-e. Úgy érzem, nem lehet ugyanolyan jó, mint az első, talán nem is jó, de kíváncsi vagyok rá.

Ma kivételesen leraktam a Kereszt a szekrénybent utazás közben. Imádom, élvezem, jókat röhögök rajta, mélyen szántó gondolatokat ébreszt bennem, megdöbbent, meglep... Itt köröz körülöttem a vallás, mint témakör, de tényleg nagyon sokat. Mindenből kihallom és nem pusztán azt, hanem a körülötte lévő dolgokat, a saját tapasztalataimat, véleményemet. Tetszik ez az egész így most. De vajon mit akar megmutatni nekem az Élet? Mire kéne rájönnöm?

Úgy érzem, nem tudok figyelni. Se kifelé, se befelé. Elhaladnak mellettem a dolgok, s csak kevés jut át a falon, ami körülöttem emelkedett, s én is átlépek a saját dolgaim felett, mert folyamatosan hajt valamerre egy erő. Fura. Ijesztő. Az is kemény volt tegnap, mikor Nana a két Nanáról beszélt. Bakker, durva, mert éveken át gondolkodtam, melyik Nana vagyok én, s melyik a barátnőm, hiszen nekem ez a történet tényleg arról szólt, hogy két azonos nevű és korú lány egy vonaton utazik, egy lakásba költözik és egy életúton indulnak el, majd szétválnak. De ez megváltozott, karrierista Nana és családvágyó Hachi lett belőle, Nana pedig tegnap olyasmit fejtett ki immár teljesen, ami letaglózott. Hogy valójában Nana volt az, aki családra vágyott, ő akarta felújítani azt a hangárt vagy mit, amiben Rennel élt, s semmi másra nem vágyott, mint vele lenni, míg Hachi csillogást akart, egy sztár pasit, mindig többet kihozni az életéből, mint amit megkapott, pedig ő aztán szinte akármit... Nagyon... furcsa volt így tekinteni rájuk, de még nem tartok ott, hogy belemerüljek, előbb bizony Deont kell ízekre szednem. =)