Minden más, amiről még írni akartam

Kaptam ajánlatot a Hitman című filmre, meg alapvetően is meg akartam nézni, ezért hárman leültünk elé a hétvégén. Barátunk teljesen ki volt akadva miatta, hogy ez a fandom megszégyenítése, nem is volt ennyire modern, hiányoztak belőle az igazi csavarok, néha hangosan kritikáztuk az események valószínűségét/valóságtartalmát, néha bíráltuk, de nekem tetszett, én elégedett voltam vele. Tény, hogy én a játékkal sosem játszottam és Hitmant szögletesebb arccal képzeltem el, de nem befolyásolt ez a két dolog, élveztem a filmet. Bond nem az én ember, de Hitman abszolút megnyert, bár nem jelölném semmiképp az év durrantásának.

Miután túltette magát a barátunk az őt ért sokkon, betettük a Harcban élve című darabot. Ez már neki is tetszett, meg nekünk is. Színvonalas darab, Jason Stathamet kifejezetten impozáns rosszfiús apa szerepben látni és nagyon kedvelhető színész véleményem szerint. Talán furcsának is tartom, hogy a Feláldozhatókban figyeltem rá fel, de nyilván nem vagyok semmivel sem elkésve, még végignyálazhatom a filmjeit. A szereplők ebben a filmben kidolgozottabbak, az egymásra való hatásuk többnyire szórakoztató, mégis reális, jellemfejlődésük, viselkedésük remek, az ábrázolásuk tetszetős. A sztori nekem nem hagyott kívánnivalót maga után, teljesen felpörögtem a film hatására, úgyhogy érdemes az újranézésre is.

Szombaton nagy vágyam volt kijutni a könyvfesztre és Dani barátunk is többek között ezért utazott fel. Nekem nincs könyvem On Saitól, mert nem szeretek olyan sztoriba kezdeni, aminek még nem elérhető a vége, no meg egyelőre nem voltam elég bátor, hogy sci-fit olvassak, mégis nagyon szerettem volna ott lenni a dedikálásán. Valahogy az egész nap késősre sikeredett, húsz perccel kezdés után estünk be a D. épületbe, ahol egy hatalmas káosz fogadott. Hamar felfedeztem On Sait, az előtte kígyózó, úttorlasznak is tökéletesen jellemezhető sort, gyorsan körbejártunk, mi van az épületben, azzal elmentünk ebédelni, mert az éhségtől rettentően feszült voltam. Mire végeztünk, már indulhattam fagyizni, ami időpontos, előre fizetős történet volt Timivel, így hiába tűnt úgy, hogy ott leszek Burkos Zsolt dedikálásán, ez nem történt meg, amiért később el is kapta a grabancomat az úr. Alaposan meglepődtem. =D Hogy ezt tetézzem, elnéztem az órát, ezért lecsúsztam Róbert Katalin és Rácz-Stefán Tibor dedikálásáról is, szóval én nem tudom, mi ütött az időbe, de valahogy sokkal gyorsabban szaladt aznap, mint amire fel voltam készülve. Mindenesetre nyolc könyvvel gazdagabb lettem, megszereztem a vágyott két szivárvány körös darabot és az Acél és oroszlánt (nyafi része, hogy nem a sárga borítóval, mint szerettem volna, de ez keménykötetes és igazából szép is), úgyhogy nagyon elégedett vagyok, bármennyire is nem volt fényes az a nap bizonyos tekintetben. Úgy voltam vele, lesznek még dedikálások, előadások, majd azokon ott leszek.

Nagy lendülettel belevetettem magam Orwella árnyéka című MAGUS könyvbe, aminek már túl is vagyok az első történetén. Nem volt számomra egyszerű olvasmány, mert semmit sem tudtam az orkokról, folyton kevertem ki hova tartozik, ki kivel van vagy épp kivel áll ellenséges viszonyba, mégis remek történetnek tartom. Megbeszéltem egy barátommal, hogy odaadom neki az Alidax gyöngyeit, miután elolvastuk a nálunk lévő könyvet, cserélünk, aztán leülünk és megbeszéljük a gondolatainkat, élményeinket, kicsit fejtágítást tart nekem. Ez elég izgalmasan hangzik szerintem. Na ehhez képest meglett ez a nyolc könyv, s tegnap este egyből nekiestem a Fogadj el!-nek. Gördülékeny, szórakoztató, rengeteg a kiutalás más könyvekre, méghozzá többségében magyarokra (de lehet, hogy külföldire nem is utal ki, erre nem emlékszem, meg ma rájöttem, hogy én elég sokat olvasok, csak nem könyvet, tehát annyira nem is vagyok tisztában a piaccal), ami nagyon tetszik, s sokszor esik szó zeneszámokról, melyeket én is szeretek. Ez utóbbi eszköz szorosabbá teszi a kötődést a könyvhöz, az olvasó úgy érzi tőle, egyre több közös pontot talál a főhősökkel.

Már a könyv felét befaltam, pedig nem olvasok gyorsan, csakhogy ez a darab egyszerűen lebilincsel. Szeretem az iskolaélet sztorikat, kifejezetten tetszik, hogy két perspektívából látjuk a történet haladását, méghozzá egy belső és egy külső szemszögből. Ilyen megoldással eddig még nem találkoztam. Sokat gondolkodtam, miért van az, hogy a férfi írók női karakter bőrébe bújnak, a női írók pedig férfi karakterébe, érdemes lenne erről tartanom egy hosszabb elmélkedést, esetleg eszmecserét, mert úgy érzem, van potenciál a témában, de egyelőre lefoglal az izgalom, mi lesz Petrával, Dáviddal, Áronnal, Eszterrel, Ákossal és a többiekkel. Nagyon nagy pulszpont nálam, hogy magyar nevek, magyar helyszínek szerepelnek egy magyar alkotó könyvében, el sem tudom mondani, mennyire jó érzés, mennyire "VÉGRE!"-érzés számomra. Anno engem ezért kábé kiröhögtek, nekem mégis jobban kézre esett magyar neveket, magyar helyszíneket, magyar történeteket használni.

Különösen tetszik az eszközhasználat a Fogadj el!-ben. Egy hookkal indít, vagyis berántja az olvasót, ráadásul a történetet olvasva világosodik meg, ki az a lány, aki az elején szerepel. Ez mérhetetlenül izgalommal tölt el, alig várom, hogy kikerekedjen előttem minden. Ott voltam a könyv bemutatóján, ami sokat dobott ahhoz, hogy mindenképp a magamévá akartam tenni a könyvet mind fizikai, mind szellemi értelemben, hiszen Tibi szimpatikus volt, érdekelni kezdtek a gondolatai, s minden, amit bele lehet akarva-akaratlanul írni egy történetbe magunkról. Különösen megfogott amúgy azzal, hogy egy igaz történetet használt fel, a valóságon alapuló sztorik mindig valahogy jobban érdekelnek.

Pertáról, Dávidról és a többiekről az a véleményem, hogy a koruknak megfelelően gyerekesek, szeretem a szellemes hülyeségeiket, a bugyuta bakijaikat, a szégyenlősségüket és az esetlenségüket az ismeretlen helyzetekben. Reálisnak, életszerűnek érzem a sztorijukat, ami számomra nagyon fontos szempont, s bár egyikükbe sem tudok belehelyezkedni, mert túlságosan mások vagyunk, ez abszolút nem ront az élvezhetőségen. Sőt, a váltott nézet és karakter mintha ezt szolgálná, noha nekem így is sikerül eltévedni, majdnem rossz helyen leszállni, gyomorgörccsel várni, mikor olvashatom újra. =D Pedig úgy érzem, ritka, amikor egy olvasmány ennyire kivon a forgalomból. Később jelentkezem az értékelés folytatásával, ha befejeztem a könyvet.

Nemrég írtam a Gravitation animéről. Nem volt egyszerű megszerezni, de másfél nap múlva már nézhettem. És IMÁDOM! Tulajdonképpen egészen jól értettem meg az angol szöveg alapján is, de sokat számított, hogy végre minden szót értettem, így került bennem minden a helyére, s a humorát csak még betegebbnek és viccesebbnek tartom, mint korábban. Megint újra fogom nézni, csak nem tudom egyelőre, hogy mikor, mert most olvasás és írás van porondon. Meg ezer más.

Azt hiszem, más elmaradásom nincsen.