Úgy látszik, csak nyafogni kell, hogy nem bírom rávenni magam, nem tudom, hogyan folytassam, nyaf, nyaf, nyaff, és akkor megjön a lendület a NaNoban, ugyanis a bejegyzés után egyből sikerült 3770-es szószámot produkálni. XD Tegnap lusta voltam, mikor lehetőségem lett volna, WoWoztam, ma pedig még hagyom szerintem pihenni Hetényéket, mielőtt átmegyek Talyhoz WoWozni. =D Hamisítatlan élmény Taly zselés teájával, és lehet, rávesszük magunkat, hogy a nightelfek birodalmában kalandozzunk. Legrosszabb esetben folytatjuk az orkjainkat. XD De annyira jók vagyunk, hogy mindig ugyanolyan jellegű kasztot választunk. X"D Nem úgy lenne értelme, hogy kiegészítjük egymást, neeeem, deehooogy. XD
Tegnap témáztak valamit a rebellesek, és kértem felvilágosítást, aztán nálam is robbant a bomba. Mivel én totál elzártan élek a YouTube-botrányoktól, fogalmam sincs, kik a menők, ki kivel merre hány méter, általában tőlük értesülök mindenféléről. Ha használom a csatornát, Szirmait és vele készült riportokat, zenefeldolgozásokat, filmelőzeteseket, WoW küldetés segítségeket, IGN-t, Tízes listát, magyar WachMojot, Pault, Plesovszki Nándort, külföldi tehetségkutatók felvételeit, Marvel /Trónok harca/HP univerzummal foglalkozó, azt fanok által bővített anyagokat, pszichológus előadásokat és videókat, néha tűnemezelős tanító anyagot, filmet és olyan videóklipeket/rajzfilmrészleteket/előadások részleteit nézek, amik zenéje nincs fenn Spotifyon. Régebben horrorsztorikat és Tomorrowland összeállításokat hallgattam munka közben, rajongtam Dancsó szakszerűenjeiért, egy időben amv-ket is néztem, de mióta Taly elköltözött YT-ról és nem járok ki Conra, leszoktam róla. Ezzel nálam ki is fújt a YT, általában nem is szoktam foglalkozni vele, ki milyen vlogot csinál, mert a felsoroltakon kívül nem érdekel senkié. Általában kimaradok a fiatalokat érintő, általuk felkapott emberek botrányaiból is, mert lássuk be, nem tartozom régóta abba a korosztályba.
Szóval. Adott egy szándékosan meg nem nevezett harmincas pasi és egy tizennégy év körüli lány. Azért nem adok nekik neveket, mert az, hogy most Y és X botránya robbant, semmit sem jelent, nem egyedi eset, volt is, van is, lesz is ilyesmi. Mindig voltak perverz pedofilok, akik tiniket vagy fiatalabbakat pécéztek ki, és a megfelelő módszerrel vagy erőszakkal próbáltak rávenni szexuális tevékenységre. Én ennek és az állatkínzó rétegnek kívánom vissza a kövezés általi halált, mert olyan súlyos mentális defektjük van, ami sem nem javítható, sem nem lehet vele együtt élni, de ez az én véleményem. Természetesen a probléma egyik fele az ilyen beteg ember. A másik fele pedig úgy találja meg őket, mint zsák a foltját, az önbizalom- és szeretethiányos fiatalok, többnyire lányok. Ez mindig így volt, én is voltam naiv, tapasztalatlan, önfejű tini, aki fittyet hányt az anyai óvásra, elmentem találkozni egy nálam majdnem húsz évvel idősebb fickóval, mert elbűvölt a felnőttség illúziója, az, hogy komolyan vett egy érett pasi, étterembe vitt. Aztán jött a pofára esés, hogy bizony ez nem jól alakul, a csávó egészen mást akar kivenni ebből a kapcsolatból, mint amit én bele tudok és akarok adni, úgyhogy meghoztam magamnak azt a szabályt, hogy minden nálam tíz-tizenévvel idősebb fickó automatikus letiltást kap.
Az, hogy én ezt a döntést hoztam, több apróság játszott közre. Egyrészt naiv voltam, nem hülye és tudtam nemet mondani - ha valami nem volt oké, szóltam róla a személynek, ha folytatódott, elhagytam a szitut. Másrészt bár viharos volt anyámmal a kapcsolatom, abban sosem kételkedtem, hogy ha gond van, anyatigrisként megvéd. Lehet, hogy otthon letépi a fejem és villogó szemekkel lekaparja a falat, miközben lenyom egy fél órás monológot, amit nyilván nem szeret bevállalni az ember tiniként (meg bizonyára utána se), de előbb kihúz a fosból. Harmadrészt pontosan tudtam, hogy a telefon és az internet egy olyan kapcsolat, amit irtózatosan könnyű megszüntetni, mert tiltható mindkettőn a másik, illetve kikapcsolható a készülék, ami összeköt vele.
A tinikor az őrültségekről, a saját helyünk kereséséről, a változásokról és a bizonytalanságról szól többek közt. Ez így normális. A szülővel is megváltozik a kapcsolat, mert kezdünk kinőni a gyerekszerepből, kezd formát ölteni a saját véleményünk, világnézetünk, preferenciarendszerünk, elkezdünk rálátni dolgokra. Ez is tök rendben van.
Amikor én voltam tini, a mobiltelefon és az internet még gyerekcipőben járt. Felszabadultunk a barátnőimmel a chat.hu-ra, ahol 18 éves egyemetistáknak adtuk ki magunkat, mert menők akartunk lenni, aztán anya megkérdezte, ennek mégis mi értelme. Mellesleg mindig lebuktunk, mert az egyetemi életről semmit se tudtunk. Szóval befejeztük, cirka két hónap után nem volt vicces. Utána az lett a pláne az internetben, hogy meg lehetett ismerni az ország bármely pontján élőket, és nyilván volt, akivel hamar számot is cseréltünk. Nem egy volt, akivel nem kellett volna, de ha nem értett abból, hogy ne hívjon többet, csak csörgött és csörgött a készülékem, kimentem a mellékhelyiségbe, fogadtam a hívást, majd lehúztam a vécét a mobilt fölé tartva, közben pedig próbáltam elfojtani a vihogásomat. Bizonyára bizsergette a túloldalon lévő fülét a hang. Nem is értem, miért koptak le sorra az ilyen kellemetlen alakok. xD Egyetlen egy valaki volt, aki ezek ellenére is folyamatosan hívogatott, vele anya beszélt. Odavittem neki a mobilom, hogy napok óta, akár órákon keresztül hívogat ez a szám, egy srác van a túloldalon, már mondtam neki, hogy kopjon le, erre anya felvette, közölte, hogy ez már zaklatás, és amennyiben folytatódik, rendőrséghez fordul. Na, az se hívott többet, és megtanultam, hogy mobilszámot kiadni csak akkor szabad, ha biztos vagyok benne, hogy normális a másik ember.
Nehéz lehet most gyereknek és tininek lenni, mert az internet természetes dolog, nonstop megy, nem úgy, mint régen, amikor csak 6 után lehetett a betárcsázóst használni, különben az embernek a gatyája ráment, néha a suliban megengedték, hogy netezzünk, mobilja meg annak volt, akinek a szülőjének kellett a munkához és a levetett készülék még bírta egy darabig a strapát. Én is ott éltem bizonyos mértékben, miután fejlődött a technológia, blogoltam, az írásaimat publikáltam, rengeteg barátom és ismerősöm volt, olvastam mások írását, animét néztem, mangát olvastam, WoWoztam, volt tevém, imádtam az MSN-t, skype-oltunk, saját szerkesztésű honlapom volt, ahol mások irományait is publikáltam a sajátom mellett. Valahogy tudtam, hogy nem szabad a személyes adatokat megadni - hol laksz, hova jársz suliba, bármilyen jelszót vagy igazolványszámot. Lehet azért, mert én is belesátáltam a pofonokba, melyekről fentebb írtam, lehet, hogy hozzátett az önvédelmemhez az, hogy az egyik osztálytársam megszégyenítő blogján is szerepeltem, lehet, hogy így neveltek, már nem emlékszem. És még csak azt se mondhatom, hogy nagyon volt a neten kívül életem, mert a barátnőim is otthonülősek voltak, s azon túl, hogy volt egy állatkertre való állatom, írtam, kézműveskedtem, néha csavarogtam csak.
A megszégyenítés, piszkálás, bántalmazás is a tinikorhoz tartozik. Nem azért, mert normális, hanem mert ez az egyik módja a hierarchia kialakításának. Régen is voltak olyan fiúk, akiket vertek, és olyan lányok, akik közutálat tárgyát képezték, én is periférián kívül tartott személy voltam. Voltam bezárva szekrénybe, mert ez valakinek vicces volt, csúfoltak, piszkáltak, mert furcsa voltam, és mert nem érdekelt a legjobb barátnőmön kívül senki. De álltam ki olyan srác mellett, aki mulya volt egy olyan sráccal szemben, aki lebukott hozzánk. Akkor egy pillanatig azt hittem, engem is megver, de közöltem vele, hogy ha ezt tervezi, azzal a maradék férfiasságát is meggyalázza, úgyhogy leengedte az öklét és otthagyott minket. Egyébként verekedős voltam, bár ezt nemigen tudták rólam a felnőttek, mert mindig láthatáron kívül csináltam az akciókat. Például az egyik lány az öltözőben megzsarolt, hogy ha nem teszek meg valamit, elcsábítja azt a fiút, akibe szerelmes vagyok, és megbántja. Banálisnak tűnik ennyi év távlatából, de akkor nagyon megfogott vele, mert megmondtam neki, hogy hozzá illő volna, hiszen nagy kurva hírében áll, de ha ezt teszi, megruházom, ahogy az anyja se tenné soha. Neki valszeg csak a jelző dekódolódott, mert nekem esett, tépte a hajam, én az övét, aztán addig fajult a balhé, hogy betörtem vagy kis híján betörtem az orrát. Soha többet nem kekeckedett velem, sőt, mikor egy fél évvel vagy egy évvel később nekem kellett kémiából korrepetálnom, összehúzta magát. Rendes voltam vele, mert úgy éreztem, az ő sikerén múlik, én leszek-e az évben a legjobb kémiás, büszkévé akartam tenni a tanáromat és országos versenyre akartam menni.
Olyan gyerek voltam, aki többet ugrált négykézláb, mint amennyit két lábon járt. Később persze abbahagytam a négylábon közlekedést, de ha valamivel bosszantottak, vicsorogtam és morogtam a másikra. Ebből kifolyólag a ballagás után is volt, aki piszkált. Már az új osztálytársaival bandázott, és gondolta, vicces lesz a műsor a pályaudvaron, úgyhogy cikizett és úgy csinált, mintha meg akar támadni. Csakhogy nem lett műsor, mert meglepődést színleltem, majd azt mondtam, furcsán viselkedik, mióta nem egy osztályba járunk, azzal ott hagytam. Csúnyán visszafelé sült el a játék, mert kinevették a többiek.
Hogy miért írtam le ezeket? Mert egy bizonyos szintig a legtöbb probléma házon belül, ésszel kezelhető. Nyilván mázlim volt, mert olyan osztálytársaim nem voltak, akik körbeálltak és megvertek volna, akik elszedték a nemlétező zsepbénzem vagy az uzsonnám, kárt tettek a holmimban, vagy hazáig követtek volna. Lehet, hogy ez annak is köszönhető, hogy falunak számított a hely, ahol laktam, mindenki ismerte egymást, és gyorsan családlátogatás lett volna egy nyílt botrányból, hogy gyerekek és szülők megbeszéljék az ügyet. Meg ekkoriban még nem istenítették a fiatalokat - ha egyest kaptál, az a te hibád volt, ha verekedtél, abban te is ugyanolyan ludas voltál, mindegy, ki kezdte, ha kárt okoztál, akkor nem a tárgy volt rossz, ami rommá ment, ha lógtál az óráról, az szégyenletes volt, ha összevesztél vagy tiszteletlen voltál a tanárral, otthon is letépték a fejed, ...
Szóval értem én, hogy a tinik egy idegen felnőttben találják meg azt, amiről azt gondolják, hogy a korcsoportjukban és/vagy a szüleikben nincs meg, de ez valahol önámítás is. Mert egy tizennégy éves lány mégis mi a francot akar egy harminc éves pasitól? Valóban nagyon szuper drága étteremben randizni a másik kontójára egy fifti-fiftiben fizetett hamburgerezés helyett, de ez egy lejtő, ami a kurvaság felé visz egyenesen. Mert most őszintén! Egy harmincas hapi nem fog akkora perspektívát látni egy tizenéves lányban, mint fordítva. Nyilván azt mondja, de neki az csak egy hamvas kis punci, amelyiknek a gazdája még nem elég érett, hogy megvédje magát. Ezek selejt emberek, akik érett nőknek soha az életben nem kellenének. Ugyanazok, mint a cukrosbácsik - kérsz egy cukorkát? jó, akkor told le a bugyikád -, csak nem csokit és cukrot kínálnak, hanem illúziókat. És bizony az ilyen emberek, mint ahogy a most robbant botrány is mutatja, nem riadnak vissza, ha a cukorka és az illúziók nem elegek, zsarolnak, fenyegetnek, megszégyenítenek. Számtalan eset lett híres, én csak arra kérem a fiatalokat, okuljanak azokból.
Mert Y és X esete egy klasszikus cukrosbácsinak nem jött össze a kiszemelt gyerek, de lebukott, ezért azt állítja, hogy a gyerek ajánlotta fel, hogy ha kap cukrot, megmutatja, mit hord az alsóneműjében. Pont ennyire reális az is, hogy még a kiscsajt kell megszégyeníteni. Nem, emberek, tessék az összes ilyen beteges faszt pellengére állítani! És jobban vigyázni a gyerekeinkre!
Merthogy van itt egy baromira kihagyott, de igenis fontos pillér, aminek hiánya az ehhez hasonló helyzeteket segít kialakítani és marhára elfertőzni. A szülő, aki nem tanítja az életre a gyerekét, akit nem lehet védelmezőnek tekinteni, mert vagy nem megbízható, vagy hülyébb, mint a gyereke. Amikor arról hallok vagy olvasok, hogy a szülő kétségbe van esve, mert már megvan a baj és nem tudja, mit csináljon, illetve hogy az ilyen szerencsétlen gyerekek be vannak rezelve, mi a fenéhez kezdjenek, mindig eszembe jut, hogy elő kéne venni a szüleiket. Meg kellene kérdezni tőlük, hogy eddig hol a picsába voltak, miért vállaltak gyereket, ha nincs rá idejük vagy nem érdekli őket, mi van a kölökkel. Nekem is elfoglaltak voltak a szüleim, sokszor a nagyszüleim vigyáztak ránk, vagy kint csavarogtunk az utcán, nem egy ideális családban nőttem fel, DE, és ez kurvafontos, megtanítottak, hogy bármi fos van, rájuk számíthatok, és tényleg segítettek.
A tinikor nyilván tele van titokzatossággal és titkolózunk is, de a normális szülő-gyerek kapcsolat rengeteg cukrosbácsitól, balesettől, bajtól óvja meg a gyerekeket. Kezdve a nézz körül az úton, mielőtt lelépsz a járdáról-tól egészen a ne ülj be olyan ember autójába, akit nem ismersz-ig bármi. Őszintén remélem, hogy azon tizenéves lányok, akik belefutottak a maguk cukrosbácsijába, mindegy, hol és hogy, elmondják az anyjuknak, akik egy anyatigris vehemenciájával, vagy az apjuknak, aki sörétessel a kezében kergeti el a gyerekük környezetéből azokat a beteges faszokat, majd kézen fogják a lányukat, és feljelentést tesznek. Ezt tartanám helyesnek - a megértést és a tettet, a beszélgetéseket a gyerekkel, a tanításukat arra, hogyan kerüljék el a bajt, vagy ha belesétáltak, hogyan keveredjenek ki belőle. Mert egyszer ezek a gyerekek is lesznek szülők, és szükségük lesz ezekre a leckékre.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kiakadás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kiakadás. Összes bejegyzés megjelenítése
A Vodafon menjen vissza oda, ahonnan jött!
Ilyen még ebben a blogban nem volt, de valahogy szeretnék túladni azon a két éves kálvárián, amit végigcsináltam a Vodafonnal. Szeretném még az elején leszögezni, hogy aki elkötelezett híve a piros szolgáltatónak, az a 'jobb a békesség' alapon megkeresi a kis ikszet a jobb felső sarokban, mert én most mindennek el fogom hordani kilenc év után a Vodát.
Hajdanán a környezetemben én voltam az egyetlen, aki ezt a szolgáltatót akarta választani és engem a világért nem lehetett lebeszélni róla. Nem tudom, miért ragaszkodtam ennyire hozzá, de nagyon sokáig nem bántam meg. Azóta ugyanaz volt a számom, túléltem egy céges csomagba csatlakozást a feltöltőkártyás időszakom leváltása gyanánt, de onnan ki kellett lépni és az egy pokol volt, viszont utána lettem redes. Nagyon szerettem, mert bár én nem dumálok annyit, korlátlan sms állt a rendelkezésemre, sőt, végre nem kellett számolnom a perceket, ha egy hosszú beszélgetést akartam folytatni.
A gond ott kezdődött, hogy mikor beléptem a céges csomagba, a számom tulajdonjoga átvándorolt a páromra, majd miután szakítottunk tavaly, be kellett volna ballagnunk egy Voda-irodába visszahelyezni rám. Persze ez nem történt meg, helyette megbízási szerződést kaptam, és azzal nagy nehezen el tudtam intézni. Nekem Red Basicem volt, viszont mivel az megszűnt, mert lett helyette a Red EU, ezért hiába volt még egy éves hűségidőm, át kellett mennem erre az újra, sőt, ki kellett fizetnem 2.000.- forintot emiatt. Na ott már kérdeztem, hogy WTF?!, én miért fizessek, nekem nincs is szükségem országhatáron kívüli szolgáltatásokra, meg én aztán rohadtul nem tehetek róla, hogy évente változik minden és a régi megszűnik. Erre azt tudták mondani, hogy sajnálják, de nem tudnak vele mit kezdeni.
Folytatódott azzal, hogy kaptam egy laza 52.000.- forintos számlát. Nem írtam el, komolyan ötvenkét-ezres számlát nyomott elém a Voda. Na azonnal írtam az exemnek, hívta ő is, én is az ügyfélszolgálatot. Annyi történt, hogy a telefonos hölgy neki is, nekem is makogott, a betanult szöveget mondta el, de ő sem értett semmit, aztán a fölé álló segítő is csak magyarázott valamit, amit ő sem értett, miért úgy van. Napokig tartó eszmecsere után megállapítottuk így csoportos kóperációval, hogy benne van az előző havi részlet, a következő havi részlet, az ehavi részlet, a telefontörlesztő, az átírási díj, ami 7.000.- forint, meg az a 2.000.-, amit senki se tud, miért kell kifizetnem.
Lenyeltem a békát, kifizettem az ötvenkét-ezret. Gondoltam, majd a következő, vagy az azt követő hónapban alig kell fizetnem. Hát nem így lett. Jó, lenyeltem ezt a békát is, mert nem volt mit tenni, az ügyfélszolgálatos csak az ÁSZF-re, az ártáblázatra, meg a hülye vodás rendszerre tudott hivatkozni, én meg nem akartam még egyszer meghallgatni ezt a betanult faszságot.
Valamikor múlt év végén tehát egy fél fizetés kicsengetése után enyém lett az amúgy 2007 óta használt számom. Gondoltam, fellélegezhetek, még megy a törlesztőm, hűségidőm, minden oké. Ugye megvan, mennyit menőzik a Vodafon a 98%-os lefedettséggel? Töröljék ki vele, oké?! Egy rendes lakásban alig van, vagy nincs térerő, meg sok helyen, ahol más szolgáltatónak van, ott a Vodának nincs. A többieknél van egy x mennyiségű net, aztán lekorlátoz, Vodánál vége a dalnak. Szóval elkezdtem azt látni, hogy kifizetek egy valag pénzt, és a szolgáltatás nem annyira jó, mint amennyire menőzik vele. A HTC-m - tudom, ez nem a pirosak hibája - december óta nem kapott rendszerfissítést, emiatt a programok 95%-a nem működik rajta. Kérdeztem a vodásokat, ezmiez, mert hát én még csengetem rá a törlesztést, nincs másfél éves a telefon, és gyakorlatilag használhatatlan. Hát bocsika, de erről mi nem tehetünk. Fasza, mi?
Idén nyáron vettem egy új telefont, és a kettőt együtt törlesztettem - egy volt a szekrényben, mert hívni és sms-t írni még jó, meg amúgy semmi baja, még a gyári védőfólia is alig karcolódott rajta, annyira vigyáztam rá, és egy van, amit azóta is használok.
Októberben betelt a pohár. Szeptember 20-án letelt a hűségidőm, erre az októberre fizetendő számlámon is ott volt a törlesztő. Felhívtam azonnal az ügyfélszolgálatot, hogy rohadt gyorsan mondják meg, miért, mert nagyon mérges vagyok. Kiderült, hogy a rendszerük még annyira se képes, hogy felismerje, ha letelt a részletfizetés, és befejezze a levonást, ezért külön be kell fáradnia az ügyfélnek egy irodába és szerződést kell módosítania. Na és mi van akkor? Na mi? Hát persze, hogy az orrod alá tolnak egy újabb két éves hűségidőt és egy vadiúj csomagot, mert másképp a dolog nyilván nem megoldható. Mondanom sem kell, nemhogy nyugodtabb nem lettem, de úgy feltolta a dolog a pumpát bennem, hogy a telefonos rögtön jóvá íratott a következő számlára 5.000.- forintot.
Aztán jött a következő pofon. A fizetési határidőm 1-7-e közé esik. Ha módosítani akarom, a fordulónapot kell és azért fizetnem kell valamennyit. Úgy emlékszem, párszáz forintot, de úgy gondolom, ha a Redre kifizetek 9.990.- forintot, akkor a hozzá tartozó szolgáltatásra nem kéne külön kifizetnem minden hülyeséget, szóval ha egy irodában átmódosítanak egy időpontot, nehogy már többletköltségem legyen. Persze a túl korai határidő miatt csúsztam kemény 5 napot, erre kaptam 1.600.- forint késedelmi díjat. Rögtön megint hívtam az ügyfélszolgálatot, hogy ez mi a..., mert 500.- forint volt eddig, és hát egyébként is, hogy képzelik. Magyaráz ott nekem percekig, hogy ilyen ártábla, stb. Feltettem neki az egymilliós kérdést. Ha e-packem van, ami ugye a nyomtatás és postázás nélküli számlázási módszer, és senkinek semmi munkája nincs azzal, hogy a rendszer jelzi, hogy késedelemben vagyok, akkor mire fizetek plusz ezer-egyszáz forintot. Na ott nyelt egyet az ügyfeles, én pedig közöltem vele, hogy ez volt az utolsó csepp a pohárban, a Vodafonnak a jó édes anyját is üdvözlöm.
Azonnyomban kértem a céges flottához engedélyt, és az első adandó alkalommal bementem egy Telekom üzletbe. A számhordozásos átigazolás három napig tart. Mondjuk nem tudom, miért ilyen sok idő, hogy két rendszer összehasonlítja az adatokat, s ha egyezik, akkor a réginél megszünteti a szolgáltatást, az újnál meg elkezdi, de mindegy, három nap, ez van. Persze a Voda rögtön hívott, hogy jaj-jaj-jaj, ők nem értik, miért, hogy marasztalhatnának, én meg hajthatatlan voltam. Annyi plusz költségem volt már velük, amiből vehettem volna egy komplett telefont, és ráadásul olyan faszságokra, ami mögött sem munka, sem papír, sem semmi nincs. Az ügyfélszolgálatos nő amúgy tök korrektül végighallgatott, felírta a bontási okaimat és továbbítást ígért a fejesek felé. Utóbb jöttem rá, hogy nem mondtam el, hogy bár az ügyfélszolgálatosok többnyire tudtak válaszolni a kérdéseimre és udvariasak voltak, azért a számvisszavétnél éreztem úgy párszor, hogy ők sem tudják, miért az kell mondaniuk, vagy egyáltalán mit kéne válaszolniuk a kérdéseimre, de mindegy.
Az első kísérlet meghiúsult. Azt hittük, az a gond, hogy a tartózkodási helyemmel próbáltak átvenni, ezért megkíséreltük az állandó lakcímemmel. Azt is visszadobta. Na, akkor nagy sebbel-lobbal megmint megjelentem a T-nél, hogy mi tart ez eddig, miért nem megy már végre. Hát ők nem tudják, megint a címmel van a gond. Jó, semmi baj, lehet, a Vodánál van valami, átmentem az üzletükbe. A csávó, aki foglalkozott velem, hót fáradt volt, azt se tudta, merre van arccal, folyton lepasszolt, a kéréseimnek egyáltalán nem tett eleget. Nem volt hajlandó címet módosítani, nem volt hajlandó nyomtatni nekem egy rohadt papírt, amin rajta vannak az adataim, csak megmondta, melyik címem van a rendszerben, utána ott hagytam a francba. Természetesen ez a kísérlet is megdőlt, megint gond volt a címmel.
Ma ott toporogtunk a T-ben az ügyintéző sráccal, aki amúgy múltkor is foglalkozott velem, és első blikkre nagyon szimpatikus volt. Nem értette, mi a frász van, a területi betanító is épp bent volt az üzletben, ő sem tudott mit mondani, úgyhogy hívta a hátteret, meg aztán egy másikat. Végül addig machináltunk a Voda honlapján, míg kinyertük az adataimat. Valamelyik inkompetens idióta állandó lakcímnek állította be a tavalyi ideiglenes tartózkodási helyemet, amit amúgy a lakcímkártyám alapján vett fel. Hogy, bazmeg, hogy?! Olvasni általános iskola első osztályában megtanítanak mindenkit, a rohadt életbe! Na ott fogtuk a fejünk, mondta a T-s ügyintéző srác, hogy ő ezzel a címmel nem tud engem felvenni a rendszerbe, mert az okmányomon más szerepel, ez amúgy is rossz. Volt két lehetőségem: átmegyek a Vodához címet módosítani, aminek az átfutási ideje 30 nap - ez is ilyen mifaszvan, mire kell harminc nap??? kérdés, de mindegy -, vagy pedig új számmal kezdek a T-nél, és átmegyek megszüntetni mindent a Vodánál. Ez lett, mert én nem akarok még egy hónapot tökölni, és ez alatt fizetni egy olyan szolgáltatónak, aki már a gatyát húzza le rólam lassan.
Azt hinné az ember, átmegy, lemondja, írnak valami papírt, vége van. Nem. Ha az elmúlt egy év szarakodása nem lett volna elegendő, még egy dobást megengedtek maguknak. Ha kapcsolatot akarsz velük bontani, nem írnak papírt, hanem az ügyintéző felhív valami háttérmagaslatot, akivel az ügyfélnek beszélnie kell. Megkérdezte tőlem mindkettő, miért akarok mindent lemondani, megindokoltam azzal, hogy szolgáltatót váltottam, egy hónapja elmondtam telefonon a problémáimat már, erre a telefonban a nő még ajánlott lehetőséget, hogyan maradjak vodást. Kicsit akkor már paprikás voltam, mert arra is vagy tíz percet kellett várni, hogy felvegye a telefont, úgyhogy közöltem vele, hogy semmilyen kapcsolatot nem akarok fenntartani tovább a céggel. Erre olyan bunkó lett, hogy kikerekedtek a szemeim. Az ügyfélszolgálatos selyemfiú stílusa is hagy maga után kivetnivalót, mert udvariatlan volt, sőt, alig lehetett érteni, amit mond, szóval úgy jöttem el, hogy vörös volt a fejem az indulatoktól.
Ja, és slusszpoén. Nem úgy megy ám a dolog, hogy beszólsz, hogy vége és már bontva is vagytok, de nem ám. Nyolc napon belül majd valamikor, amikor sorra kerülsz, megszakítják a szerződésedet, addig meg fizetsz egy olyan szolgáltatást, amit nem használsz. A pofátlanság netovábbja!
Hajdanán a környezetemben én voltam az egyetlen, aki ezt a szolgáltatót akarta választani és engem a világért nem lehetett lebeszélni róla. Nem tudom, miért ragaszkodtam ennyire hozzá, de nagyon sokáig nem bántam meg. Azóta ugyanaz volt a számom, túléltem egy céges csomagba csatlakozást a feltöltőkártyás időszakom leváltása gyanánt, de onnan ki kellett lépni és az egy pokol volt, viszont utána lettem redes. Nagyon szerettem, mert bár én nem dumálok annyit, korlátlan sms állt a rendelkezésemre, sőt, végre nem kellett számolnom a perceket, ha egy hosszú beszélgetést akartam folytatni.
A gond ott kezdődött, hogy mikor beléptem a céges csomagba, a számom tulajdonjoga átvándorolt a páromra, majd miután szakítottunk tavaly, be kellett volna ballagnunk egy Voda-irodába visszahelyezni rám. Persze ez nem történt meg, helyette megbízási szerződést kaptam, és azzal nagy nehezen el tudtam intézni. Nekem Red Basicem volt, viszont mivel az megszűnt, mert lett helyette a Red EU, ezért hiába volt még egy éves hűségidőm, át kellett mennem erre az újra, sőt, ki kellett fizetnem 2.000.- forintot emiatt. Na ott már kérdeztem, hogy WTF?!, én miért fizessek, nekem nincs is szükségem országhatáron kívüli szolgáltatásokra, meg én aztán rohadtul nem tehetek róla, hogy évente változik minden és a régi megszűnik. Erre azt tudták mondani, hogy sajnálják, de nem tudnak vele mit kezdeni.
Folytatódott azzal, hogy kaptam egy laza 52.000.- forintos számlát. Nem írtam el, komolyan ötvenkét-ezres számlát nyomott elém a Voda. Na azonnal írtam az exemnek, hívta ő is, én is az ügyfélszolgálatot. Annyi történt, hogy a telefonos hölgy neki is, nekem is makogott, a betanult szöveget mondta el, de ő sem értett semmit, aztán a fölé álló segítő is csak magyarázott valamit, amit ő sem értett, miért úgy van. Napokig tartó eszmecsere után megállapítottuk így csoportos kóperációval, hogy benne van az előző havi részlet, a következő havi részlet, az ehavi részlet, a telefontörlesztő, az átírási díj, ami 7.000.- forint, meg az a 2.000.-, amit senki se tud, miért kell kifizetnem.
Lenyeltem a békát, kifizettem az ötvenkét-ezret. Gondoltam, majd a következő, vagy az azt követő hónapban alig kell fizetnem. Hát nem így lett. Jó, lenyeltem ezt a békát is, mert nem volt mit tenni, az ügyfélszolgálatos csak az ÁSZF-re, az ártáblázatra, meg a hülye vodás rendszerre tudott hivatkozni, én meg nem akartam még egyszer meghallgatni ezt a betanult faszságot.
Valamikor múlt év végén tehát egy fél fizetés kicsengetése után enyém lett az amúgy 2007 óta használt számom. Gondoltam, fellélegezhetek, még megy a törlesztőm, hűségidőm, minden oké. Ugye megvan, mennyit menőzik a Vodafon a 98%-os lefedettséggel? Töröljék ki vele, oké?! Egy rendes lakásban alig van, vagy nincs térerő, meg sok helyen, ahol más szolgáltatónak van, ott a Vodának nincs. A többieknél van egy x mennyiségű net, aztán lekorlátoz, Vodánál vége a dalnak. Szóval elkezdtem azt látni, hogy kifizetek egy valag pénzt, és a szolgáltatás nem annyira jó, mint amennyire menőzik vele. A HTC-m - tudom, ez nem a pirosak hibája - december óta nem kapott rendszerfissítést, emiatt a programok 95%-a nem működik rajta. Kérdeztem a vodásokat, ezmiez, mert hát én még csengetem rá a törlesztést, nincs másfél éves a telefon, és gyakorlatilag használhatatlan. Hát bocsika, de erről mi nem tehetünk. Fasza, mi?
Idén nyáron vettem egy új telefont, és a kettőt együtt törlesztettem - egy volt a szekrényben, mert hívni és sms-t írni még jó, meg amúgy semmi baja, még a gyári védőfólia is alig karcolódott rajta, annyira vigyáztam rá, és egy van, amit azóta is használok.
Októberben betelt a pohár. Szeptember 20-án letelt a hűségidőm, erre az októberre fizetendő számlámon is ott volt a törlesztő. Felhívtam azonnal az ügyfélszolgálatot, hogy rohadt gyorsan mondják meg, miért, mert nagyon mérges vagyok. Kiderült, hogy a rendszerük még annyira se képes, hogy felismerje, ha letelt a részletfizetés, és befejezze a levonást, ezért külön be kell fáradnia az ügyfélnek egy irodába és szerződést kell módosítania. Na és mi van akkor? Na mi? Hát persze, hogy az orrod alá tolnak egy újabb két éves hűségidőt és egy vadiúj csomagot, mert másképp a dolog nyilván nem megoldható. Mondanom sem kell, nemhogy nyugodtabb nem lettem, de úgy feltolta a dolog a pumpát bennem, hogy a telefonos rögtön jóvá íratott a következő számlára 5.000.- forintot.
Aztán jött a következő pofon. A fizetési határidőm 1-7-e közé esik. Ha módosítani akarom, a fordulónapot kell és azért fizetnem kell valamennyit. Úgy emlékszem, párszáz forintot, de úgy gondolom, ha a Redre kifizetek 9.990.- forintot, akkor a hozzá tartozó szolgáltatásra nem kéne külön kifizetnem minden hülyeséget, szóval ha egy irodában átmódosítanak egy időpontot, nehogy már többletköltségem legyen. Persze a túl korai határidő miatt csúsztam kemény 5 napot, erre kaptam 1.600.- forint késedelmi díjat. Rögtön megint hívtam az ügyfélszolgálatot, hogy ez mi a..., mert 500.- forint volt eddig, és hát egyébként is, hogy képzelik. Magyaráz ott nekem percekig, hogy ilyen ártábla, stb. Feltettem neki az egymilliós kérdést. Ha e-packem van, ami ugye a nyomtatás és postázás nélküli számlázási módszer, és senkinek semmi munkája nincs azzal, hogy a rendszer jelzi, hogy késedelemben vagyok, akkor mire fizetek plusz ezer-egyszáz forintot. Na ott nyelt egyet az ügyfeles, én pedig közöltem vele, hogy ez volt az utolsó csepp a pohárban, a Vodafonnak a jó édes anyját is üdvözlöm.
Azonnyomban kértem a céges flottához engedélyt, és az első adandó alkalommal bementem egy Telekom üzletbe. A számhordozásos átigazolás három napig tart. Mondjuk nem tudom, miért ilyen sok idő, hogy két rendszer összehasonlítja az adatokat, s ha egyezik, akkor a réginél megszünteti a szolgáltatást, az újnál meg elkezdi, de mindegy, három nap, ez van. Persze a Voda rögtön hívott, hogy jaj-jaj-jaj, ők nem értik, miért, hogy marasztalhatnának, én meg hajthatatlan voltam. Annyi plusz költségem volt már velük, amiből vehettem volna egy komplett telefont, és ráadásul olyan faszságokra, ami mögött sem munka, sem papír, sem semmi nincs. Az ügyfélszolgálatos nő amúgy tök korrektül végighallgatott, felírta a bontási okaimat és továbbítást ígért a fejesek felé. Utóbb jöttem rá, hogy nem mondtam el, hogy bár az ügyfélszolgálatosok többnyire tudtak válaszolni a kérdéseimre és udvariasak voltak, azért a számvisszavétnél éreztem úgy párszor, hogy ők sem tudják, miért az kell mondaniuk, vagy egyáltalán mit kéne válaszolniuk a kérdéseimre, de mindegy.
Az első kísérlet meghiúsult. Azt hittük, az a gond, hogy a tartózkodási helyemmel próbáltak átvenni, ezért megkíséreltük az állandó lakcímemmel. Azt is visszadobta. Na, akkor nagy sebbel-lobbal megmint megjelentem a T-nél, hogy mi tart ez eddig, miért nem megy már végre. Hát ők nem tudják, megint a címmel van a gond. Jó, semmi baj, lehet, a Vodánál van valami, átmentem az üzletükbe. A csávó, aki foglalkozott velem, hót fáradt volt, azt se tudta, merre van arccal, folyton lepasszolt, a kéréseimnek egyáltalán nem tett eleget. Nem volt hajlandó címet módosítani, nem volt hajlandó nyomtatni nekem egy rohadt papírt, amin rajta vannak az adataim, csak megmondta, melyik címem van a rendszerben, utána ott hagytam a francba. Természetesen ez a kísérlet is megdőlt, megint gond volt a címmel.
Ma ott toporogtunk a T-ben az ügyintéző sráccal, aki amúgy múltkor is foglalkozott velem, és első blikkre nagyon szimpatikus volt. Nem értette, mi a frász van, a területi betanító is épp bent volt az üzletben, ő sem tudott mit mondani, úgyhogy hívta a hátteret, meg aztán egy másikat. Végül addig machináltunk a Voda honlapján, míg kinyertük az adataimat. Valamelyik inkompetens idióta állandó lakcímnek állította be a tavalyi ideiglenes tartózkodási helyemet, amit amúgy a lakcímkártyám alapján vett fel. Hogy, bazmeg, hogy?! Olvasni általános iskola első osztályában megtanítanak mindenkit, a rohadt életbe! Na ott fogtuk a fejünk, mondta a T-s ügyintéző srác, hogy ő ezzel a címmel nem tud engem felvenni a rendszerbe, mert az okmányomon más szerepel, ez amúgy is rossz. Volt két lehetőségem: átmegyek a Vodához címet módosítani, aminek az átfutási ideje 30 nap - ez is ilyen mifaszvan, mire kell harminc nap??? kérdés, de mindegy -, vagy pedig új számmal kezdek a T-nél, és átmegyek megszüntetni mindent a Vodánál. Ez lett, mert én nem akarok még egy hónapot tökölni, és ez alatt fizetni egy olyan szolgáltatónak, aki már a gatyát húzza le rólam lassan.
Azt hinné az ember, átmegy, lemondja, írnak valami papírt, vége van. Nem. Ha az elmúlt egy év szarakodása nem lett volna elegendő, még egy dobást megengedtek maguknak. Ha kapcsolatot akarsz velük bontani, nem írnak papírt, hanem az ügyintéző felhív valami háttérmagaslatot, akivel az ügyfélnek beszélnie kell. Megkérdezte tőlem mindkettő, miért akarok mindent lemondani, megindokoltam azzal, hogy szolgáltatót váltottam, egy hónapja elmondtam telefonon a problémáimat már, erre a telefonban a nő még ajánlott lehetőséget, hogyan maradjak vodást. Kicsit akkor már paprikás voltam, mert arra is vagy tíz percet kellett várni, hogy felvegye a telefont, úgyhogy közöltem vele, hogy semmilyen kapcsolatot nem akarok fenntartani tovább a céggel. Erre olyan bunkó lett, hogy kikerekedtek a szemeim. Az ügyfélszolgálatos selyemfiú stílusa is hagy maga után kivetnivalót, mert udvariatlan volt, sőt, alig lehetett érteni, amit mond, szóval úgy jöttem el, hogy vörös volt a fejem az indulatoktól.
Ja, és slusszpoén. Nem úgy megy ám a dolog, hogy beszólsz, hogy vége és már bontva is vagytok, de nem ám. Nyolc napon belül majd valamikor, amikor sorra kerülsz, megszakítják a szerződésedet, addig meg fizetsz egy olyan szolgáltatást, amit nem használsz. A pofátlanság netovábbja!
Mostanában megint elhanyagoltam a blogot, miközben rengeteg inger ért, amiről érdemes lett volna írnom. Újra nekikezdtem a Holdárnyékban című könyvnek, mert már másfél éve kaptam kölcsön és a tulajdonosa kérdezte, hol tartok, hogy tetszik, meg érdekel is. Nem kezdődik könnyedén, de érzem, hogy rohadt jó lesz, csak elmondhatatlanul kevés időt fordítok olvasásra, ma is a blogjaimat bütyköltem. Mióta tagja vagyok a Moly közösségnek, amire amúgy totál rákattantam, igyekszem számon tartani, miket olvastam, milyen véleménnyel voltam róluk, figyelem, ki mit olvas, ki mit ír és rengeteg könyv került fel a kívánságlistámra. Nem tudom, mikor fogom én azt mind elolvasni, pedig...
Ott tudtam meg, hogy az Álomfalók című könyv harmadik részét a kiadó nem vállalta fordítani. Basszus! Pedig az a kedvenc könyvem és a második kötetét is el akarom olvasni. Nincs valami petíció arra, hogy igenis fordítsák le a sorozat befejező részét??? Komolyan mondom, a kiadó elbújhat, ha tényleg félbehagyja! Szerintem ez felháborító.
Anyu volt olyan ügyes és elvitt antikváriumba, ahol le voltak értékelve a MAGUS-könyvek. Körülbelül négy éve játszom, s bár a rendszerében és a világában vannak kisebb-nagyobb hibák, mégis ez a kedvencem az eddig próbáltak közül. Talán ha többet játszanánk más rendszerekben, meglennének a könyveim, közelebb állnának azok is hozzám, de nem hiszem, hogy változna a rangsor. Igyekszem rendbe hozni az életem szerepjátékos részét is, jó egy éves kihagyást kell pótolnom írás terén, de elszántam rá magam, új koncepciót találtam ki, miképp folytatnám.
Szóval ott tartottam, hogy betértünk egy antikvárba, ahol leértékelt MAGUS-könyvek voltak. Nem tudtam otthagyni Orwella árnyéka című darabot, mivel a kitaszított istennő évek óta érdekel és nagyon sokat lehet megtudni a világhoz írt kötetekből. Még nagyon az elején tartok, a stílusa jó, a neveket el se tudom helyezni, úgy kellett megkérdeznem szerepjátékos társamat, akinek hatalmas a lexikális tudása, hogy ki kicsoda, szóval nem mondom, hogy mindent értek, de tetszik. Szeretném majd beszerezni az Acél és oroszlán című kötetet és újraolvasni, mert az hihetetlenül élvezetes volt, valamennyi karakterét imádtam, izgalmas sztorit írt a szerző.
Amúgy nem is erről akartam írni. XD
Mindenképpen szerettem volna nyomot hagyni a Paprikáról. Nagyon érdekes történet, szeretem az álmokkal kapcsolatos sztorikat. Ez történetesen arról szól, hogy feltalálnak egy álomolvasó szerkezetet, amit a tesztfázisban ellopnak és így Tokió egy rémálomtanya lesz. A főhőst imádtam, a karaktere szépen felépített, többrétű, a két megjelenési formáját egyaránt megkedveltem. Jól van felépítve a feszültség, sok elgondolkodtató része van az animének, a csavarok nem feltétlen kiszámíthatóak. A látványvilága kiváló, lenyűgözött, mikor a rendőr a számítógépen keresztül belépett a bárba, azok a részek külön kedvenceim. Amúgy az ő karaktere is nagyon szimpatikus, ő a második, akit megszerettem.
Erről eszembe jutott a Blood című anime, ami alapján később elkészítették a Blood+-t, mert megihlette őket a 2000-res vámpírsztori. Egész jó a látványvilága, nem megszokott számomra, de szerettem benne a nyers megjelenítéseket. Vannak kérdőjelek a történetet illetően, ám azt hiszem, az írója nem is feltétlen akarta megválaszolni a fel nem tett kérdéseimet, mivel a sztoriszálat vezette volna félre, nyújtotta volna indokolatlanul el, illetve nem tartozott a fókuszpontjába. Nem haragszom emiatt, élvezhető animét gyártottak. Sayat nem tudom eldönteni, szimpatikusnak tartom-e, a segítőit részben pancsernak tartottam, a legmélyebb érzésű karakter pedig a sulis ápolónő. Nincs ő sem túlságosan rétegelve, de talán róla tud meg a néző a legtöbbet. Miután vége lett a filmnek, rögtön nekiugrottam utánanézni a Blood+-nak, amit régebben láttam. Úgy emlékszem, többnyire tetszett, bár nagy hézagok és kérdőjelek maradtak az utolsó rész lepergése után is bennünk a párommal. Gondolkodtam rajta, hogy újra kéne nézni, ám az az igazság, hogy valószínűbb, hogy yaoit fogok nézni, ha megint animézni akarok. Talán Gravitationt, ugyanis magyarul még mindig nem láttam. Pedig az egyik kedvencem. Csak félek, hogy Yuki vulgáris, nyers stílusát finomították a hivatalos fordításban. Na, majd utánanézek én ennek!
Végül, de nem utolsó sorban két Miyazaki darabot hoztam. Minden művét ajánlom, a Chihiro Szellemországbant szerintem nem is egyszer láttam, s nem is elég szerintem egyszer megnézni, annyi utalás és mondanivaló van benne, A vándorló palotát pedig biztos, hogy láttam, de teljesen kiesett, újra kell néznem, viszont a legtöbb műve inkább csak kívánságlistán van. A Szél támad állítólag nagyon jó, a Totoro érdekel, A vadon hercegnője viszont valahogy mindig iszonyt és vonzalmat keltett bennem, ezért még nem jutottam előrébb vele. Node...
Kiki a boszorkányfutár
Először nem nagyon akartam megnézni, csak a párom elindította. Nem tudtam, hogy Miyazaki-mű, csak a rajzolása volt ismerős, végül megtetszett a kiscsaj és a macskája. Az író eddig látott alkotásai közül ez lett végül a kedvencem. A világa nagyon tetszik, minden karaktere élő és szerepéhez mérten kidolgozott, a történet vicces és kedves, de megvan benne a komoly tartalom is. Nem mellesleg az animét 12 nappal a születésem után mutatták be Japánban. Ez mekkora már?! =D
Nauszika - A szél harcosai
Párom elindította, én pedig idővel ott hagytam, amin dolgoztam a gépemen, mert érdekesnek tűnt a története. Úgyszintén a rajzolásából és a történetfelépítésből jöttem rá, hogy Miyazaki-mű, s nem csalódtam benne, bár néhány része nekem túldramatizált volt. A ruhák például nagyon tetszettek sok esetben, viszont egyes karakterek majdnem nevetségesek lettek számomra, ennek ellenére, azt hiszem, részben kaptam ihletet a filmtől. A világ, a gondolatkör nagyon bejött, szépen is volt megalkotva, a történetvezetés is kellemes volt.
Ott tudtam meg, hogy az Álomfalók című könyv harmadik részét a kiadó nem vállalta fordítani. Basszus! Pedig az a kedvenc könyvem és a második kötetét is el akarom olvasni. Nincs valami petíció arra, hogy igenis fordítsák le a sorozat befejező részét??? Komolyan mondom, a kiadó elbújhat, ha tényleg félbehagyja! Szerintem ez felháborító.
Anyu volt olyan ügyes és elvitt antikváriumba, ahol le voltak értékelve a MAGUS-könyvek. Körülbelül négy éve játszom, s bár a rendszerében és a világában vannak kisebb-nagyobb hibák, mégis ez a kedvencem az eddig próbáltak közül. Talán ha többet játszanánk más rendszerekben, meglennének a könyveim, közelebb állnának azok is hozzám, de nem hiszem, hogy változna a rangsor. Igyekszem rendbe hozni az életem szerepjátékos részét is, jó egy éves kihagyást kell pótolnom írás terén, de elszántam rá magam, új koncepciót találtam ki, miképp folytatnám.
Szóval ott tartottam, hogy betértünk egy antikvárba, ahol leértékelt MAGUS-könyvek voltak. Nem tudtam otthagyni Orwella árnyéka című darabot, mivel a kitaszított istennő évek óta érdekel és nagyon sokat lehet megtudni a világhoz írt kötetekből. Még nagyon az elején tartok, a stílusa jó, a neveket el se tudom helyezni, úgy kellett megkérdeznem szerepjátékos társamat, akinek hatalmas a lexikális tudása, hogy ki kicsoda, szóval nem mondom, hogy mindent értek, de tetszik. Szeretném majd beszerezni az Acél és oroszlán című kötetet és újraolvasni, mert az hihetetlenül élvezetes volt, valamennyi karakterét imádtam, izgalmas sztorit írt a szerző.
Amúgy nem is erről akartam írni. XD
Mindenképpen szerettem volna nyomot hagyni a Paprikáról. Nagyon érdekes történet, szeretem az álmokkal kapcsolatos sztorikat. Ez történetesen arról szól, hogy feltalálnak egy álomolvasó szerkezetet, amit a tesztfázisban ellopnak és így Tokió egy rémálomtanya lesz. A főhőst imádtam, a karaktere szépen felépített, többrétű, a két megjelenési formáját egyaránt megkedveltem. Jól van felépítve a feszültség, sok elgondolkodtató része van az animének, a csavarok nem feltétlen kiszámíthatóak. A látványvilága kiváló, lenyűgözött, mikor a rendőr a számítógépen keresztül belépett a bárba, azok a részek külön kedvenceim. Amúgy az ő karaktere is nagyon szimpatikus, ő a második, akit megszerettem.
Erről eszembe jutott a Blood című anime, ami alapján később elkészítették a Blood+-t, mert megihlette őket a 2000-res vámpírsztori. Egész jó a látványvilága, nem megszokott számomra, de szerettem benne a nyers megjelenítéseket. Vannak kérdőjelek a történetet illetően, ám azt hiszem, az írója nem is feltétlen akarta megválaszolni a fel nem tett kérdéseimet, mivel a sztoriszálat vezette volna félre, nyújtotta volna indokolatlanul el, illetve nem tartozott a fókuszpontjába. Nem haragszom emiatt, élvezhető animét gyártottak. Sayat nem tudom eldönteni, szimpatikusnak tartom-e, a segítőit részben pancsernak tartottam, a legmélyebb érzésű karakter pedig a sulis ápolónő. Nincs ő sem túlságosan rétegelve, de talán róla tud meg a néző a legtöbbet. Miután vége lett a filmnek, rögtön nekiugrottam utánanézni a Blood+-nak, amit régebben láttam. Úgy emlékszem, többnyire tetszett, bár nagy hézagok és kérdőjelek maradtak az utolsó rész lepergése után is bennünk a párommal. Gondolkodtam rajta, hogy újra kéne nézni, ám az az igazság, hogy valószínűbb, hogy yaoit fogok nézni, ha megint animézni akarok. Talán Gravitationt, ugyanis magyarul még mindig nem láttam. Pedig az egyik kedvencem. Csak félek, hogy Yuki vulgáris, nyers stílusát finomították a hivatalos fordításban. Na, majd utánanézek én ennek!
Végül, de nem utolsó sorban két Miyazaki darabot hoztam. Minden művét ajánlom, a Chihiro Szellemországbant szerintem nem is egyszer láttam, s nem is elég szerintem egyszer megnézni, annyi utalás és mondanivaló van benne, A vándorló palotát pedig biztos, hogy láttam, de teljesen kiesett, újra kell néznem, viszont a legtöbb műve inkább csak kívánságlistán van. A Szél támad állítólag nagyon jó, a Totoro érdekel, A vadon hercegnője viszont valahogy mindig iszonyt és vonzalmat keltett bennem, ezért még nem jutottam előrébb vele. Node...
Kiki a boszorkányfutár
Először nem nagyon akartam megnézni, csak a párom elindította. Nem tudtam, hogy Miyazaki-mű, csak a rajzolása volt ismerős, végül megtetszett a kiscsaj és a macskája. Az író eddig látott alkotásai közül ez lett végül a kedvencem. A világa nagyon tetszik, minden karaktere élő és szerepéhez mérten kidolgozott, a történet vicces és kedves, de megvan benne a komoly tartalom is. Nem mellesleg az animét 12 nappal a születésem után mutatták be Japánban. Ez mekkora már?! =D
Nauszika - A szél harcosai
Párom elindította, én pedig idővel ott hagytam, amin dolgoztam a gépemen, mert érdekesnek tűnt a története. Úgyszintén a rajzolásából és a történetfelépítésből jöttem rá, hogy Miyazaki-mű, s nem csalódtam benne, bár néhány része nekem túldramatizált volt. A ruhák például nagyon tetszettek sok esetben, viszont egyes karakterek majdnem nevetségesek lettek számomra, ennek ellenére, azt hiszem, részben kaptam ihletet a filmtől. A világ, a gondolatkör nagyon bejött, szépen is volt megalkotva, a történetvezetés is kellemes volt.
Jobb reggelt =D
Egy pihentető, kellemes éjszaka utáni megszólalásom: "A malacot ma sütöd meg, a kutyát holnap esszük meg.". Három előtt arra ébredtem, hogy drága patkányaim nekiálltak cafatokra aprítani a bent lévő tojástartót és papírt. Alig bírtam visszaaludni, egyszer csak arra lettem figyelmes, valamit rág a kutya. Egy órával kelés előtt rázendített a malac a hisztire, hogy ő szomjas. Még hozzátettem Benének: "Macskát tartunk, a patkányok elvannak este a konyhában is.".
Imádom a kutyát, ő is engem, de időnként nagyon szeretném ha nem lenne. Totál kártékony állat, nem hajlandó a megfelelő helyre tenni a csomagjait, gyakran a szobába is bepisil, pedig tudja, hogy nem szabad, mert amint megcsinálja, már sunyít. Mindent megrág, a papucsom csupa luk, harapdálva játszik és egy órát fárasztani kell, mire kidől, aztán ugyanennyi idő múlva megint elevenkedik. Már nem merek beszélni ezekről, mert mindenki azzal jön, mi lesz majd, ha gyerekem lesz. Komolyan, mostanában már azt válaszolom, nem lesz gyerekem és minél kevesebb együttérzést tanúsítanak, annál kevésbé van bármiről kedvem beszélgetni velük. Egy semmitmondó "az jó" vagy "én is ki lennék akadva miatt" jobban esne, mert nem arra vágyom, hogy órákig ecsetelhessem, milyen rossz nekem, mert nem az, csak elmondom, hogy ez van.
Imádom a kutyát, ő is engem, de időnként nagyon szeretném ha nem lenne. Totál kártékony állat, nem hajlandó a megfelelő helyre tenni a csomagjait, gyakran a szobába is bepisil, pedig tudja, hogy nem szabad, mert amint megcsinálja, már sunyít. Mindent megrág, a papucsom csupa luk, harapdálva játszik és egy órát fárasztani kell, mire kidől, aztán ugyanennyi idő múlva megint elevenkedik. Már nem merek beszélni ezekről, mert mindenki azzal jön, mi lesz majd, ha gyerekem lesz. Komolyan, mostanában már azt válaszolom, nem lesz gyerekem és minél kevesebb együttérzést tanúsítanak, annál kevésbé van bármiről kedvem beszélgetni velük. Egy semmitmondó "az jó" vagy "én is ki lennék akadva miatt" jobban esne, mert nem arra vágyom, hogy órákig ecsetelhessem, milyen rossz nekem, mert nem az, csak elmondom, hogy ez van.
Kifakadásaim
Tudom, nem kellene ezzel foglalkoznom, de egyszer végre össze akarom szedni a gondolataimat és elmondani, hogy basszák meg. Felhívott nagyanyám a hétvégén hat után, hogy mi újság van velem, van-e még nagyanyám. Mondom, van, most is vele beszélek, amúgy szokás szerint el vagyok havazva. Tényleg? Tényleg. Na ezután jött a feketeleves, hogy én miért nem keresem őt és apámat. Ezen szépen kiakadtam, úgyhogy kiosztottam a lapokat, miszerint a telefon oda-vissza működik, ők is kereshetnek és ne vonjon engem kérdőre, mikor én apámmal próbáltam felvenni és ápolni a kapcsolatot, de a rohadt leveleimre nem válaszolt, pedig körmöltem neki egy csomót. Meg betolt egy olyat, hogy én csak akkor keresem őket, ha kell valami. Nagyon kevés kellett, hogy vulgáris szavakat skandálva ordítsak vele, aztán rávágjam a telefont, de kulturált maradtam és visszautasítottam ezt a vádat. Persze órákkal később, mikor Anya mesélte, hogy öcsémnek családi ebédhez nem terített apám és a nője, elpattant az agyam és felhívtam aput. Igazából az egész jelenet elég mókás visszanézve, mert valósággal kirobbantam a konyhába, hogy előkeressem a mobilomat, Bene meg megkérdezte, hogy mit csinálok. Azt válaszoltam, hogy felhívom apámat, ő meg anélkül, hogy tudta volna, miért, arra kért, hogy ne kiabáljak vele. Nehezen, de beleegyeztem, apu meg meg volt rökönyödve, mivel az idegességtől, dühtől, sírásközeliségtől remegett a hangom és fulladtam. Tíz percig csak mondtam a magamét, hogy állítsa takarékra az anyját, mert amit művel, az hallatlan, egyetlen egy dologért hívtam fel aput, hogy kell nekem valami, mégpedig a klubba a fotelekért és a kanapéért, egyébként semmi másban nem emlékszem, hogy a segítségüket kértem volna, ők viszont a kérésünk ellenére sem egy héttel előre szólnak, hogy buli lesz, illene kimenni puncsolni az ünnepeltnek, hanem egy-két nappal az esemény előtt, amikor is mi már nem tudunk előrántani senkit, hogy ugorjon be helyettünk nyitni-zárni a klubba, és még én érzem magam rosszul, hogy nem tudunk kimenni, holott biztos vagyok benne, hogy nem akkor találják ki, max akkor jelez vissza apám testvérének a felesége és a gyerekei, hogy megfelel nekik az időpont. Meg azt, a rohadt életbe, azt!
Annyi mindent mondtam apámnak, ő meg hallgatott nagyokat. Veszettül kiosztottam, hogy ezt mégis hogy képzeli a mama és hogy ő beszélt-e vele, vagy csak úgy légből jött neki ez, mert utálom ezeket a kerülőutakat, mondja meg a szemembe, akinek baja van velem, majd én lefightolom a dolgot, nem kell bevonni harmadik embert, mert ez egy szemét gerinctelen mutatvány, amiben én nem veszek részt. Tudok én veszekedni, most már egyre vérmesebb is vagyok benne, mert újabban dührohamaim vannak, ha így felhúznak és akkor nem ismerek se istent, se embert, csak dől ki belőlem az áldás.
Elegem van abból, amit művelnek. A nagyanyám egyszerűen nem hajlandó tudomást venni arról, hogy vőlegényem van, hozzá fogok menni feleségül egyszer és tőle lesznek gyerekeim, megpróbálja minden alkalommal, amikor kimegyünk, elmarni mellőlem Benét és igyekszik ráébreszteni arra, hogy szörnyűséges hibát követtem el, mikor őt választottam. Na ez az, amit nem viselek el, erre nagyon erősen k.anyázhatnékom támad. Nekem senki ne szóljon bele az életembe, lassan 24 éves felnőtt nő vagyok, több, mint öt és fél éve vagyok együtt ezzel a hülyével és imádom, el sem tudom képzelni, hogy más fiúval lehetnék, két éve élünk együtt és hol így, hol úgy, de kijövünk, megoldjuk, ha gondjaink is vannak, nem akkorák, hogy amiatt ásni és kapálni kelljen a kapcsolatunkat. Felháborít, amit a nagyanyám meg mer engedni magának, felháborít! Persze Dani nyugtatott ma a telefonban, hogy nem élek velük, kivontam magam abból az életből, de annyira vérlázító számomra ez az egész műsor, hogy még mindig ki vagyok rajta akadva teljesen és megmondtam Daninak, hogy az egész famíliát gyökérnek tartom, kivéve öcsémet és talán az Attilát, aki valszeg nem is vér szerint a rokonom, mert mintha befogadott gyerek lenne. Utálom, ami az apai családtagjaimnál megy, rosszul vagyok tőlük.
Bátyám jól mondta, eddig érleltem, most megszülöm. Igazából annyira mérges vagyok, hogy sírni tudnék, de nem tudok, mert ezek nem érdemelnek könnyeket. Hányás, ahogy élnek. Apám nője eldugdossa öcsém elől a tányérokat, meg mindent megtesz azért, hogy elüldözze őt. Ezt csak azért nem emlegettem fel apámnak, mert nem az öcsémmel beszéltem ezt meg, nem tudok mindent, de ha elpattan az ékszíj megint, felhívom, hogy kérdőre vonjam, hogy ezt mégis hogy képzeli és hozzácsapom azt, hogy engem milyen alapon merészelnek kérdőre vonni, mikor úgy szarnak még az ott, velük élő öcsém fejére is, ahogy nem szégyellnek, vagy ahogy megy, nemhogy az enyémre. Rohadt nagy hepajt fogok csinálni, ha nem állnak le, az sem akadály, hogy ki kell mennem Biára asztalt borítani, a hóbakancsom tele ezzel a baromsággal. Nem egy taknyos kölyök vagyok vagy báb, amit lehet rángatni és ha ezt nem értik meg, akkor majd elmegyek, hogy megnézzék a kivörösödött fejemet és a dühömet. Bár tulképp Daninak van igaza, meg kell mondani nagyanyámnak, hogy ezért és ezért nem vagyok vele hajlandó beszélni, csak akkor hívjon, ha hajlandó változtatni, mert ezt az évek óta tartó hisztériát én nem folytatom tovább és letenni a telefont. Ennyi volna, bár én még beszúrnám neki, hogy a temetésére elmegyek, egyébként nem vagyok rá kíváncsi. Azt hiszi, lekenyerezhet? Nem vagyok hülye, tudom, hogy csak azért ad ezt és azt, hogy aztán benyújthassa a számlát és azért van megsértődve, mert nem kell semmi tőle, nekem aztán ne nyújtogassa be a számlát. Meg én vagyok annyira pofátlan, hogy elvegyem, ami kell abból, amit ad és szarjak a számlájára, majd megtanulja, hogy nem vagyok megfizethető, mert úgy néz ki, azt eddig nem sikerült megérteni.
Fel vagyok nagyon háborodva. Én menjek ki szülinapozni, nem baj, ha Bene nem tud jönni, de egyedül apám képes rám emelni a telefont, hogy megköszöntsön. Nem várom el, hogy ajándékozzon, vagy adjon egy kis pénzt, mert most már halálosan sértene, főleg, hogy amikor megszorultunk, az egyetlen segítség az lett volna apámtól és a nagyanyámtól is, hogy költözzek haza. Én egyedül. És a vőlegényem?! Nagyanyám is azt hiszi, hogy nem látom át, mit akar. Naná, hogy azt, hogy gondoskodjak róla, meg akkor az irányítása alá tudna vonni. Na nem! Majd ápolgatják a pótunokái, azok szülei, vagy ha apám végre megunja a hülyeségeit, bedugja egy öregek otthonába, Bián amúgy is van egy tudtommal, szal messzire nem is kéne menni, pont letojom, de engem hagyjon békén!
A másik, amin ma ledobta az ékszíjat az agyam, az az, hogy megint előkerült, hogy bakker, elmondtam, hogy szar vége lesz, ha nem tér le arról az útról, de persze mintha csak a falnak beszéltem, most itt a baj és mást húz le vele. Rohadtul kezd elegem lenni abból, hogy dolgozom egy-három hónapot azon, hogy valakinek rendbe tegyem a lelkét, egyengessem kicsit az útját, azon tartsam, aztán felüti a fejét ez a faszság és elcsesz mindent. Ilyenkor annyira feleslegesnek érzem azt az időt és energiát, amit beleteszek... És annyira inkább kimennék egy lakatlan trópusi szigetre koktélt szürcsölni, olvasgatni, írni, a tengerbe lógatni a lábam, hogy az nem igaz. Nem vinnék senkit és ha meguntam a tengermorajt, hazajönnék a szaros kis életembe újra rendet rakni. Egyszerre utálom és szeretem ezt csinálni, kegyetlen és mocskos meló, de én választottam és akarom is, csak amikor ennyire nyilvánvalóan beleszarnak abba, amit én hosszú ideig könnyezve csinálok végig, akkor nagyon ki tudok akadni. Nem is szomorú leszek, hanem mérges.
Annyi mindent mondtam apámnak, ő meg hallgatott nagyokat. Veszettül kiosztottam, hogy ezt mégis hogy képzeli a mama és hogy ő beszélt-e vele, vagy csak úgy légből jött neki ez, mert utálom ezeket a kerülőutakat, mondja meg a szemembe, akinek baja van velem, majd én lefightolom a dolgot, nem kell bevonni harmadik embert, mert ez egy szemét gerinctelen mutatvány, amiben én nem veszek részt. Tudok én veszekedni, most már egyre vérmesebb is vagyok benne, mert újabban dührohamaim vannak, ha így felhúznak és akkor nem ismerek se istent, se embert, csak dől ki belőlem az áldás.
Elegem van abból, amit művelnek. A nagyanyám egyszerűen nem hajlandó tudomást venni arról, hogy vőlegényem van, hozzá fogok menni feleségül egyszer és tőle lesznek gyerekeim, megpróbálja minden alkalommal, amikor kimegyünk, elmarni mellőlem Benét és igyekszik ráébreszteni arra, hogy szörnyűséges hibát követtem el, mikor őt választottam. Na ez az, amit nem viselek el, erre nagyon erősen k.anyázhatnékom támad. Nekem senki ne szóljon bele az életembe, lassan 24 éves felnőtt nő vagyok, több, mint öt és fél éve vagyok együtt ezzel a hülyével és imádom, el sem tudom képzelni, hogy más fiúval lehetnék, két éve élünk együtt és hol így, hol úgy, de kijövünk, megoldjuk, ha gondjaink is vannak, nem akkorák, hogy amiatt ásni és kapálni kelljen a kapcsolatunkat. Felháborít, amit a nagyanyám meg mer engedni magának, felháborít! Persze Dani nyugtatott ma a telefonban, hogy nem élek velük, kivontam magam abból az életből, de annyira vérlázító számomra ez az egész műsor, hogy még mindig ki vagyok rajta akadva teljesen és megmondtam Daninak, hogy az egész famíliát gyökérnek tartom, kivéve öcsémet és talán az Attilát, aki valszeg nem is vér szerint a rokonom, mert mintha befogadott gyerek lenne. Utálom, ami az apai családtagjaimnál megy, rosszul vagyok tőlük.
Bátyám jól mondta, eddig érleltem, most megszülöm. Igazából annyira mérges vagyok, hogy sírni tudnék, de nem tudok, mert ezek nem érdemelnek könnyeket. Hányás, ahogy élnek. Apám nője eldugdossa öcsém elől a tányérokat, meg mindent megtesz azért, hogy elüldözze őt. Ezt csak azért nem emlegettem fel apámnak, mert nem az öcsémmel beszéltem ezt meg, nem tudok mindent, de ha elpattan az ékszíj megint, felhívom, hogy kérdőre vonjam, hogy ezt mégis hogy képzeli és hozzácsapom azt, hogy engem milyen alapon merészelnek kérdőre vonni, mikor úgy szarnak még az ott, velük élő öcsém fejére is, ahogy nem szégyellnek, vagy ahogy megy, nemhogy az enyémre. Rohadt nagy hepajt fogok csinálni, ha nem állnak le, az sem akadály, hogy ki kell mennem Biára asztalt borítani, a hóbakancsom tele ezzel a baromsággal. Nem egy taknyos kölyök vagyok vagy báb, amit lehet rángatni és ha ezt nem értik meg, akkor majd elmegyek, hogy megnézzék a kivörösödött fejemet és a dühömet. Bár tulképp Daninak van igaza, meg kell mondani nagyanyámnak, hogy ezért és ezért nem vagyok vele hajlandó beszélni, csak akkor hívjon, ha hajlandó változtatni, mert ezt az évek óta tartó hisztériát én nem folytatom tovább és letenni a telefont. Ennyi volna, bár én még beszúrnám neki, hogy a temetésére elmegyek, egyébként nem vagyok rá kíváncsi. Azt hiszi, lekenyerezhet? Nem vagyok hülye, tudom, hogy csak azért ad ezt és azt, hogy aztán benyújthassa a számlát és azért van megsértődve, mert nem kell semmi tőle, nekem aztán ne nyújtogassa be a számlát. Meg én vagyok annyira pofátlan, hogy elvegyem, ami kell abból, amit ad és szarjak a számlájára, majd megtanulja, hogy nem vagyok megfizethető, mert úgy néz ki, azt eddig nem sikerült megérteni.
Fel vagyok nagyon háborodva. Én menjek ki szülinapozni, nem baj, ha Bene nem tud jönni, de egyedül apám képes rám emelni a telefont, hogy megköszöntsön. Nem várom el, hogy ajándékozzon, vagy adjon egy kis pénzt, mert most már halálosan sértene, főleg, hogy amikor megszorultunk, az egyetlen segítség az lett volna apámtól és a nagyanyámtól is, hogy költözzek haza. Én egyedül. És a vőlegényem?! Nagyanyám is azt hiszi, hogy nem látom át, mit akar. Naná, hogy azt, hogy gondoskodjak róla, meg akkor az irányítása alá tudna vonni. Na nem! Majd ápolgatják a pótunokái, azok szülei, vagy ha apám végre megunja a hülyeségeit, bedugja egy öregek otthonába, Bián amúgy is van egy tudtommal, szal messzire nem is kéne menni, pont letojom, de engem hagyjon békén!
A másik, amin ma ledobta az ékszíjat az agyam, az az, hogy megint előkerült, hogy bakker, elmondtam, hogy szar vége lesz, ha nem tér le arról az útról, de persze mintha csak a falnak beszéltem, most itt a baj és mást húz le vele. Rohadtul kezd elegem lenni abból, hogy dolgozom egy-három hónapot azon, hogy valakinek rendbe tegyem a lelkét, egyengessem kicsit az útját, azon tartsam, aztán felüti a fejét ez a faszság és elcsesz mindent. Ilyenkor annyira feleslegesnek érzem azt az időt és energiát, amit beleteszek... És annyira inkább kimennék egy lakatlan trópusi szigetre koktélt szürcsölni, olvasgatni, írni, a tengerbe lógatni a lábam, hogy az nem igaz. Nem vinnék senkit és ha meguntam a tengermorajt, hazajönnék a szaros kis életembe újra rendet rakni. Egyszerre utálom és szeretem ezt csinálni, kegyetlen és mocskos meló, de én választottam és akarom is, csak amikor ennyire nyilvánvalóan beleszarnak abba, amit én hosszú ideig könnyezve csinálok végig, akkor nagyon ki tudok akadni. Nem is szomorú leszek, hanem mérges.
X_x
Be kéne tiltani a szerdát. Vagy meglincselni azt, aki kitalálta az ügyvédnapot. Őszintén szólva az utóbbival is beérném, ha utána visszaállítják vagy az egész napos félfogadást, vagy pedig a délelőttös műszakot, mert a mai nap nem kabaré, hanem őrültek háza volt. De komolyan. Átlagosan egy nap 11-12 aktát adok ki, ha sokan vannak, akkor max 20-at. Na, ma voltak legalább 35 ügyben. Átlagosan 17-20 oldalt másolok egy nap, ha nagyon durva napom van, akkor 25-30 összejön. Na, ma volt olyan ember, aki ha 40 oldalt nem kért tőlem, akkor egyet se, ráadásul nem ő kért másolást tőlem egyedül. Háromig van félfogadás, na, ma kint ültem fél négyig majdnem, méghozzá úgy, hogy a végén már segítségem is volt. A slusszpoén a mai napban, hogy ketten szabadságon is voltak tőlünk, szóval ezután ne legyen az embernek munkaundoritisze... XD
Ha mindez nem lett volna elég, bekaptam egy csomó idegőrlő ügyfelet. Volt három ember, aki összekeverte a neki kiadott nagyarasznyi vastagságú aktát, amit aztán rakhattam rendbe, ha nem akartam, hogy fejemet vegyék. Jött egy idős bácsi, aki süket és le is van lassulva, és elég kellemetlenül érint a vele való nehézkes kommunikáció. Jött az a pasi, akit szelídítek, még az ütő is megállt bennem, mert rohadtul el voltam havazva. Aztán volt egy nő, aki mindenbe beleköt, de nem rossz szándékból, hanem csak nem érti meg, hogy mi hogy van, de tudni akarja. De az ilyen baromkodást sem értem, hogy megkérdezem, a lakás csoportot keresi-e az ügyfél, erre azt válaszolja, hogy nem, ő az iratokba akar betekinteni. Na jó, menjél haza! XS Ez körülbelül annyira vág egybe, mintha azt kérdezném, szereti-e a bablevest és azt válaszolná, hogy nem, ő vizet kér. Oo' Ráadásul arasznyi betűkkel ki van írva, melyik csoport melyik pultnál van, milyen ügyszám tartozik hozzá és ott értetlenkednek. Komolyan mondom, fárasztó...
Van olyan ügyfél, aki kétnaponta betelefonál, van, amelyik minden héten legalább egyszer ott van és aztán nem érti, miért nem halad az ügye, de nem mondhatom meg neki, hogy azért, mert állandóan lekéri az aktát a bírótól, mert akkor én vagyok a bunkó. Hát köszi... A gondolkodás hiánya fájdalmas. Az embereknek annyira nincs helyén az esze, pedig én nem tudom, hol hordják... El vagyok képedve, mekkora hülyék vannak.
Elfogultsági kérelmet ad be, meg felülvizsgálati kérelmet és azt hiszi, két hét alatt megvan... Bele se gondol, hogy meg kell ismerni a halomnyi iratot, vizsgálódni kell, satöbbi, csak pattog. Felterjesztés is átlagosan fél év, mire lesz belőle valami, mert ott is megismerik az iratokat, bekérnek iratokat, tárgyalásokat tartanak, aztán ítéletet hoznak és visszaküldik hozzánk. De ez még hagyján, az a kiakasztó, mikor mondom az embereknek, hogy másodfokú ügyszámmal nem tudok mit kezdeni, vagy mondják az elsőfokút, vagy menjenek le a tájékoztató irodára és derítsék ki, vagy menjenek át a Fővárosra, és nem ért a magyar beszédből. Olyan ingerem lenne bájos mosollyal megmondani ezeknek az embereknek, hogy húzzanak el a francba és majd akkor jöjjenek vissza, ha kaptak egy értesítést arról, hogy megszületett a másodfokú ítélet, az elsőfoknál meg lehet tekinteni, vagy kézbe kapják a döntést.
Rettenetesen ostoba kérdéseket képesek feltenni az emberek. Egyszerűen nem gondolják végig, mit akarnak tudni, én meg bogarásszam ki, pedig nem azért vagyok. Nem az értelmi kisegítő vagyok, arra ott vannak az ügyvédek, vagy a pszichológusok. Rójuk a felesleges köröket azokkal a hülye kérdésekkel, hogy "Beadhatom ezt?", "Nem, beadni a földszinten a tájékban lehet.", "De én szeretnék belenézni ebbe az iratba."... És nem mondhatom neki, hogy akkor azt mondja, hogy betekinteni akar, nem iratot beadni, mert a kettő nem ugyanaz. Vagy hogy a másodfokon mi történik. Mondom neki (persze nem így), hogy halvány lila dunsztom sincs, mert én az elsőfokon dolgozom, oda menjen megkérdezni és nem érti, hogy én miért nem tudok válaszolni. O.O Ilyenkor gyűlnek a fejem felett a kérdőjelek, hogy kivágjam az ablakon, vagy én ugorjak-e ki. A saját épületünkben is el tudok tévedni, de arról kérdez, a Fővároson mi hol van. Hát menj és nézd meg, ha nem találod, nyisd ki a szád és kérdezz! XS
Ki vagyok akadva, mekkora sötétség honol egyes fejekben...
Fáradt vagyok, alapvetően őrjítő napom volt, aztán azon tanakodtam hazafele, hogy venni kell fel pénzt, akkor mennyi marad a számlámon, hogy hó közepe van és már csak x forintból gazdálkodhatok, mert Benének ez és ez nem ért rá, meg satöbbi, meg kéne venni ezt vagy azt, végignyargalok a fél városon és épp csak hazaérek, mennék el pisilni, kiteszem a telefont a zsebemből és persze, hogy felhív Bene. Érzéke van hozzá, mikor NE zavarjon és richtig akkor hív fel. Egyébként is utálom, hogy rám telefonál. Szóval épp mennék el pisilni, amikor hív, megkérdezte, vettem-e neki gyógyszert, igen, vettem, jó, köszi, és lécives pakolgass otthon. Jött a kiakadás, ő meg kivételesen gyorsan letette. Nagyon a bögyömben van, hogy hazajön, elfekszik a gépe előtt, az utóbbi időben számon kér rajtam dolgokat és csak veszekedni bírunk. Tele vagyunk feszültséggel, egyszerűen nem bírom elviselni, ha hozzám szól, de ha nincs velem, aggódom érte és hiányzik. Folyton sírógörcsöm van, be vagyok parázva, egyszerűen nem tudom kezelni a helyzeteket és abszolút baromságokon kapunk össze, pedig igazából csak törődni akarunk a másikkal, satöbbi. Tudtuk, hogy ilyen lesz... tudtuk, hogy ki leszünk akadva, de ezt hiába tudja az ember, azért benne lenni mégiscsak más.
Ha mindez nem lett volna elég, bekaptam egy csomó idegőrlő ügyfelet. Volt három ember, aki összekeverte a neki kiadott nagyarasznyi vastagságú aktát, amit aztán rakhattam rendbe, ha nem akartam, hogy fejemet vegyék. Jött egy idős bácsi, aki süket és le is van lassulva, és elég kellemetlenül érint a vele való nehézkes kommunikáció. Jött az a pasi, akit szelídítek, még az ütő is megállt bennem, mert rohadtul el voltam havazva. Aztán volt egy nő, aki mindenbe beleköt, de nem rossz szándékból, hanem csak nem érti meg, hogy mi hogy van, de tudni akarja. De az ilyen baromkodást sem értem, hogy megkérdezem, a lakás csoportot keresi-e az ügyfél, erre azt válaszolja, hogy nem, ő az iratokba akar betekinteni. Na jó, menjél haza! XS Ez körülbelül annyira vág egybe, mintha azt kérdezném, szereti-e a bablevest és azt válaszolná, hogy nem, ő vizet kér. Oo' Ráadásul arasznyi betűkkel ki van írva, melyik csoport melyik pultnál van, milyen ügyszám tartozik hozzá és ott értetlenkednek. Komolyan mondom, fárasztó...
Van olyan ügyfél, aki kétnaponta betelefonál, van, amelyik minden héten legalább egyszer ott van és aztán nem érti, miért nem halad az ügye, de nem mondhatom meg neki, hogy azért, mert állandóan lekéri az aktát a bírótól, mert akkor én vagyok a bunkó. Hát köszi... A gondolkodás hiánya fájdalmas. Az embereknek annyira nincs helyén az esze, pedig én nem tudom, hol hordják... El vagyok képedve, mekkora hülyék vannak.
Elfogultsági kérelmet ad be, meg felülvizsgálati kérelmet és azt hiszi, két hét alatt megvan... Bele se gondol, hogy meg kell ismerni a halomnyi iratot, vizsgálódni kell, satöbbi, csak pattog. Felterjesztés is átlagosan fél év, mire lesz belőle valami, mert ott is megismerik az iratokat, bekérnek iratokat, tárgyalásokat tartanak, aztán ítéletet hoznak és visszaküldik hozzánk. De ez még hagyján, az a kiakasztó, mikor mondom az embereknek, hogy másodfokú ügyszámmal nem tudok mit kezdeni, vagy mondják az elsőfokút, vagy menjenek le a tájékoztató irodára és derítsék ki, vagy menjenek át a Fővárosra, és nem ért a magyar beszédből. Olyan ingerem lenne bájos mosollyal megmondani ezeknek az embereknek, hogy húzzanak el a francba és majd akkor jöjjenek vissza, ha kaptak egy értesítést arról, hogy megszületett a másodfokú ítélet, az elsőfoknál meg lehet tekinteni, vagy kézbe kapják a döntést.
Rettenetesen ostoba kérdéseket képesek feltenni az emberek. Egyszerűen nem gondolják végig, mit akarnak tudni, én meg bogarásszam ki, pedig nem azért vagyok. Nem az értelmi kisegítő vagyok, arra ott vannak az ügyvédek, vagy a pszichológusok. Rójuk a felesleges köröket azokkal a hülye kérdésekkel, hogy "Beadhatom ezt?", "Nem, beadni a földszinten a tájékban lehet.", "De én szeretnék belenézni ebbe az iratba."... És nem mondhatom neki, hogy akkor azt mondja, hogy betekinteni akar, nem iratot beadni, mert a kettő nem ugyanaz. Vagy hogy a másodfokon mi történik. Mondom neki (persze nem így), hogy halvány lila dunsztom sincs, mert én az elsőfokon dolgozom, oda menjen megkérdezni és nem érti, hogy én miért nem tudok válaszolni. O.O Ilyenkor gyűlnek a fejem felett a kérdőjelek, hogy kivágjam az ablakon, vagy én ugorjak-e ki. A saját épületünkben is el tudok tévedni, de arról kérdez, a Fővároson mi hol van. Hát menj és nézd meg, ha nem találod, nyisd ki a szád és kérdezz! XS
Ki vagyok akadva, mekkora sötétség honol egyes fejekben...
Fáradt vagyok, alapvetően őrjítő napom volt, aztán azon tanakodtam hazafele, hogy venni kell fel pénzt, akkor mennyi marad a számlámon, hogy hó közepe van és már csak x forintból gazdálkodhatok, mert Benének ez és ez nem ért rá, meg satöbbi, meg kéne venni ezt vagy azt, végignyargalok a fél városon és épp csak hazaérek, mennék el pisilni, kiteszem a telefont a zsebemből és persze, hogy felhív Bene. Érzéke van hozzá, mikor NE zavarjon és richtig akkor hív fel. Egyébként is utálom, hogy rám telefonál. Szóval épp mennék el pisilni, amikor hív, megkérdezte, vettem-e neki gyógyszert, igen, vettem, jó, köszi, és lécives pakolgass otthon. Jött a kiakadás, ő meg kivételesen gyorsan letette. Nagyon a bögyömben van, hogy hazajön, elfekszik a gépe előtt, az utóbbi időben számon kér rajtam dolgokat és csak veszekedni bírunk. Tele vagyunk feszültséggel, egyszerűen nem bírom elviselni, ha hozzám szól, de ha nincs velem, aggódom érte és hiányzik. Folyton sírógörcsöm van, be vagyok parázva, egyszerűen nem tudom kezelni a helyzeteket és abszolút baromságokon kapunk össze, pedig igazából csak törődni akarunk a másikkal, satöbbi. Tudtuk, hogy ilyen lesz... tudtuk, hogy ki leszünk akadva, de ezt hiába tudja az ember, azért benne lenni mégiscsak más.