Red flagek egy segítőnél

Ezt a témát az Emlékezek nevű Instagram felhasználó/csatorna kezdte el és annyi plusz ötletem lett az általa és követői által felhozott példák mellé, hogy gondoltam, írok róla egy kifejtős posztot.

Az általa felhozott red flagek:
- Hosszú évekig tart egy folyamat
- Azt állítja magáról, hogy ő a legjobb vagy az ő rendszere a legjobb
- Barátként kezel, külön akar veled találkozni
- Nem te döntesz
- Elveszi a saját felelősségedet
- Fenyeget
- Belekényszerít olyan dolgokba, amikbe nem egyeztél bele
- Erőlteti az ülést/alkalmat
- Azt állítja, hogy nem tudsz fejlődni, ha nem jársz hozzá
- Nem támogat abban, hogy befejezd a folyamatot
- Nem bízik benned, a saját erődben
- Nincs tere annak, hogy visszajelzést adj vagy kifejezd, ha valami nem tetszik
- Ha azt érezteti akár burkolt formában is a klienssel, hogy tőle függ

A követői által felhozott red flagek:
- Nem validálja a kilens érzéseit, sőt, kijavítja, valójában hogy érzi magát
- Ha a saját érzéseit is beleviszi a folyamatba úgy, hogy befolyásolja, elnyomja a segítettet vele
- Leszól egy olyan módszert, amivel neki negatív tapasztalatai voltak
- Saját tapasztalatát alapvetésnek fogadja el
- Ha nem lehet a kliens őszinte
- Kirak az áttörésnél, kardinális pontnál, ha lejárt az időkeret

A saját red flagjeim:
- Ijesztget és felhívja a figyelmet, hogy a kliens milyen mélyen van
- Nem tartja az időkeretet, nem jól osztja be az időt, majd a klienset hibáztatja
- Kiteszi a klienst olyan állapotban, amiben nem garantált a lelki vagy fizikális biztonsága
- Arra épít, hogy ha nála nem tudod megoldani a problémád, akkor elmész egy másik személyhez vagy más módszert is alkalmazol, de visszajársz hozzá
- Leszól más szakembereket, segítőket
- Az ülésen azzal motivál, hogy más kliense milyen sokat haladt, fejlődött, hol tart most, pedig honnan indult
- Az ülésen politizál vagy pártot ajánl
- Munkalehetőséget kínál
- Nem tudja összegezni egy visszajáró kliense folyamatát, fejlődési ívét, problémái változását, csak az elmúlt egy-két alkalomra emlékszik maximum, ezáltal nincs átlátható folyamat és tervezni sem tud előre
- Átláthatatlan árazás
- Kihangsúlyozza a kliensnek, hogy őt kedvezményes áron fogadja, míg másokat x Ft-ért
- Ha elégedetlen a kliens a módszerével, erről tájékoztatja és más módszert kér, ő a következő ülésen mégis ugyanazzal a módszerrel folytatja
- LMBTQ személyt fogad, miközben nem ismeri el valóságnak az önképét, tévesnek ítéli az orientációját és megpróbálja cis heteróvá manipulálni

Egy pár pontot kifejtenék, mert szerintem érdemes róla beszélni.

Barátként kezel:
A segítő és a kliens között fontos a szimpátia, de a baráti kapcsolat a legtöbb esetben nem csak kontraproduktív, de kifejezetten káros. Sérülnek a szerepek, elmosódnak a határok, ezáltal a kliens nem fogja biztonságban érezni magát, a segítő pedig automatikusan az ülésen is barátként viszonyul a legtöbb esetben a klienshez, ezért megenged magának olyan véleménykifejezést, sztorizgatást, esetleg modort, aminek nincs ott helye. A segítő időbeosztás szerint dolgozik normál esetben és ha cseverésztek, az ő sztoriján van a fókusz, akkor te a társalkodásért fogsz fizetni, nem azért, hogy a folyamatodban értőn, megfelelően kísérjen. A másik probléma ezzel a jelenséggel, hogy az ilyen segítőnek gyakran udvartartása van. Személyi kultuszt épít és hívekké manipulálja a visszajáró klienseit, akiket nem segíteni akar, hanem anyagilag szipolyozni. Ez kurvára nem oké, az ilyen segítőt messze kerüld el, mert gyakorlatilag azért fizetsz, hogy ő fürödhessen a figyelmedben.

A visszajelzésekre adott helytelen reakció
Összevonok pár pontot, mert lényegében mind ugyanarról szól. Ha jelzed a segítődnek, hogy nem esett jól, amit mondott, nem érzed hatékonynak azt, amit csináltok, valamit másképp szeretnél, szünetet szeretnél tartani, vagy bármi, és ő ezen kiakad, hibáztatni kezd téged, jelzőket aggat rád, manipulálni próbál, vagy ilyesmi, akkor kalap-kabát, és vissza se szabad nézni. Annak a segítőnek magának is szüksége lenne egy segítőre, hiszen az benne van a pakliban, hogy betriggereled, emberek vagyunk, hatunk egymásra akarva-akaratlanul, de a megfelelő önreflexióval rendelkező segítő tisztában van vele, hogy mi az elfogadható reakció, hogyan maradjon akkor is professzionális, ha belül a plafonon van az idegtől. Olyan is van, hogy nem tud más módszert, nem tud mélyebbre vinni egy folyamatban, nincs eszköztára a felmerült helyzetre, problémára. A jó segítő ezt korrektül elmondja. Nem tereli más irányba a beszélgetést és a folyamatot, nem csinál úgy, mintha értene hozzá, mintha tudná, mit csinál, mert tisztában van vele, hogy az ő feladata a segítség és árt vele, ha nem korrekt.

LMBTQ friendlynek vallja magát, de nem az
Nekem ez az "elmész te a büdös picsába!" kategória. Olyan nincs, hogy a segítő elfogadja az azonos neműek közti kapcsolatot, de közben folyamatosan jobb színben tünteti fel az ellentétes partnerjelölte(ke)t, szurkálja az azonos nemű partnert, hogy a kliense is meglássa azokat a hiányosságait, hibáit, ami miatt majd jól otthagyja. Velem konkrétan megtörtént, hogy arról beszéltem, a barátnőm mennyi mindent megtesz értem, hogy milyen csodálatosan támogat, mennyire figyel rám, elhalmoz, a pszichológusom meg a fiúmra irányította a beszélgetést, hogy ő milyen rendes, mennyire felemel engem, én meg ültem vele szemben, hogy ez mi a fasz, hogy jön most ez ide. Folyamatosan éreztem, hogy próbál manipulálni azzal kapcsolatban, hogy melyik páromat hogyan értékeljem, hogyan viszonyuljak hozzá, azt próbálja éreztetni velem, hogy problémát jelent a fiúm számára az, hogy barátnőm van és azzal ennyire szoros a kapcsolatom, és hogy ezzel el fogom ijeszteni a srácot. Sőt, amikor kapcsolati térképet rajzoltam, a barátnőmet vagy figyelmen kívül hagyta, vagy folyamatosan vitatta mellettem a helyét, illetve arról próbált meggyőzni, hogy a barátnőm szerelemnek álcázza az érdekeit velem kapcsolatban. Nyilván nagyon gyorsan stratégiát váltottam és nem adtam teret többet a barátnőmmel kapcsolatos témának, mire idővel közölte velem a pszichológus, hogy támadok, ha szóba hozza. Én nem kerteltem, elmondtam, hogy az ő hozzáállása váltotta ki ezt belőlem, és hogy mióta hozzá járok, a barátnőmmel való kapcsolatom is profitál az önfejlesztésből, egyre kiegyensúlyozottabbnak és jobbnak érezzük a kapcsolatunkat, úgyhogy nem érzem szükségét erről beszélni vele. Szembesítettem, hogy nem fogadja el a kapcsolatomat a barátnőmmel és megpróbál hatást gyakorolni rám arra vonatkozóan, hogy megszabaduljak a lánytól, amit természetesen tagadott és azt mondta, projektálok rá valamit. Én nem javaslom, hogy ilyen segítőhöz járj, mert nagyon megterhelő folyton résen lenni, koordinálni egy valamilyen területen elmélyedt segítőt, kiszűrni a manipulációt és megfelelő mederben tartani a témát. Nekem más dolgokban segítségemre volt ez a közös munka, én teljesen biztos voltam benne, hogy azon feltételezése a pszichológusomnak, hogy traumakötés miatt vagyok a barátnőmmel, nem áll helyt, mert akkor a traumák oldásával lazulnia kellett volna a kötődésemnek, de nem akarom letagadni, hogy volt egy viszonylag rövid időszak, amikor mindketten féltünk tőle a barátnőmmel, hogy a pszichológusnak lesz igaza. A lényeg: ha a segítőd teljesen más elveket vall kardinális kérésekben, hosszútávon nem fogtok tudni együtt dolgozni, mert vagy triggereled őt és el fog kezdeni nem megfelelően viselkedni veled, vagy megpróbál a saját elvei szerint mederbe terelni téged.

Munkalehetőség felkínálása
Jól hangzik, hogy bedolgozol valamit és ingyen járhatsz a segítőhöz? Akkor fordítsuk meg ezt a kérdést és képzeld el, hogy a főnöködnek kellene beszélned a traumáidról, sötét gondolataidról, szégyenletesnek érzett titkokról, ... A munkalehetőség felkínálása egy határátlépés és a klienst átpozicionálja alacsonyabb rangú helyzetbe, a fókusz pedig átkerül oda, hogy kész legyen a feladat, mire a kliens megy az ülésre. Megbomlik a bizalom, a jól határolt szerepek elmosódnak és megváltozik a hangulat a két ember között. Brutál red flag, menekülj!

Politizálás
Ez eleve egy rázós terep itthon és a hatása ugyanaz, mint a munkalehetőség felkínálásának, eltörli azt a közeget, amire szükség van segítő és kliens között az eredményes munkához. Ennél már csak az rosszabb, ha a segítő megpróbál meggyőzni, hogy kire szavazz, vagy beajánlana valahova. Nekem szektafeeling, abszolút elfogadhatatlan.

Leszól más segítőket, módszereket
Irtó proli. Képzeld el azt a helyzetet, hogy ott vagy mondjuk egy természetgyógyásznál és azt mondja, a pszichológusok nem tudnak semmit, nem érdemes hozzájuk járni. Vagy ott ülsz egy pszichológusnál és azt mondja, ne szedd be a vérnyomáscsökkentődet, majd ő segít meggyógyulni, mert minden fejben dől el. Bullshit, ilyen nincs. A másik "kedvencem", amikor valaki olyat ekéz a segítő szinte megállás nélkül, aki az egyik legnagyobb név a szakmában itthon. Egyszer elmondani a véleményt oké, annak lehet helye, létjogosultsága, nade állandóan lefitymálni... Ez tulajdonképpen manipuláció, amivel a segítő azt az érzetet akarja kelteni, hogy ő jobb. Semmi szükség bizonygatni, ha tényleg jó az a segítő, akkor meglesz az ügyfélköre, ha meg nem, akkor legalább másvalakit ne sározzon.

Kihangsúlyozza a kliensnek, hogy kivételezik vele
Manipuláció és határátlépés. A kliensnek semmi köze hozzá, hogy mást mennyiért fogad a segítő és egyébként sem releváns a saját folyamatát tekintve, emellett felveti azt a kérdést, hogy vajon van-e ennél is kedvezményesebb ár és mit kéne érte tenni. A kliensben hatalmi drámát indít a többi kliens és a segítő felé is, igazából idő kérdése, hogy bombaként robbanjon a feszültség.

Rossz időkezelés
Legyünk vele tisztában: nem a kliensnek kell az órát nézni. Pár ülés alkalmával ki lehet ismerni, kinek mennyi időre van szüksége, hogy teljeskörűen megérkezzen a beszélgetés lényegi részéhez és segítőként ennek megfelelően kell terelnie. Ha olyan a kliens, aki nagyon belemegy a részletekbe, szétaprózza a témát, akkor aktívabban kell a fókusz felé irányítani. És ami nagyon fontos, hogy ha nincs elég idő egy megterhelő folyamatból kihozni legalább a nullpontra a klienst, akkor nem mehet bele a segítő. Velem megtörtént, hogy túl későn ajánlotta fel a hipnózist a segítő, de mivel én nem figyeltem, hol tartunk időben és láttam potenciált a lehetőségben, rábólintottam, majd az lett belőle, hogy épp csak visszajöttem az éber állapotba, mikor közölte velem a segítő, hogy letelt az időm és jön a következő kliens. Úgy léptem ki a rendelőből, hogy őrjöngött a bensőm a felhozott tartalom miatt, fel voltam zaklatva, remegtem, úgyhogy pár métert gyalogoltam, hogy megnyugodjak, majd befordultam a rakparton a Duna felé és bőgtem. Teljes mértékben tisztában voltam vele, hogy más, aki nem annyira önkontrollos és tudatos, mint én, beugrana a vízbe abban a helyzetben. Ennek kitenni valakit nem pusztán felelőtlenség, hanem embertelen. A rossz időkezelés akkor is megnyilvánul, ha a segítőnek az ülés előtt nem volt ideje enni, pisilni, felkészülni, így a kliens érkezése után még ezeket meg kell tennie. Engem nem zavar, ha eszünk egy kekszet vagy csokit az ülés közben, teázunk vagy kávézunk, nekem ez kellemes légkört teremt, de amikor a segítő akkor eszi meg az ebédjét, az elég cink. Zörög, a figyelme megoszlik a mondandóm és az evés között, romlik a reakcióideje. Nyilván meg fogom engedni, hogy egyen, mert a gyomorkorgástól a mizofóniám miatt rosszul vagyok, meg az empátiám nem engedi, hogy alapvető szükségletet ne elégítsen ki a másik, amikor velem van, de nincs jó véleményem arról a segítőről, aki sem magát, sem engem nem tisztel annyira, hogy minden módon felkészülten fogadjon. Ez egyébként határátlépés, mert baráti beszélgetés szintjére hozza az ülést. Imádok a szeretteimmel evés közben dumálni és a kajarandikat, de amikor egy segítőhöz megyek, akkor fizetek a figyelméért és a szakértelméért. Még egy megnyilvánulása van a rossz időkezelésnek, amire szerintem érdemes figyelni, mégpedig ha a két kliens között rövid időt hagy magának a segítő. Nem csak az a probléma, hogy nem kéne találkozniuk a klienseknek, hiszen kényelmetlenül érezhetik tőle magukat, hanem az, hogy ha az első kliens benne van egy mélyebb folyamatban, abból vagy ki kell rántani, vagy félbe kell hagyni, vagy belenyúlik az érkező kliens idejébe és akkor minden későbbi kliensnél is megjelenik a csúszás.

Kicsit hosszú lett, de fontosnak tartottam ezt a témát.

Évértékelő a hullámvasutazás évéről

Finoman szólva nem volt erős év a blog szempontjából a tavalyi. Ez leginkább annak köszönhető, hogy befuccsolt a Ferivel való kapcsolatom és egy három hónapos ámokfutás vette kezdetét, ami természetesen katasztrófával ért véget, az év nagy részében azért küzdöttem, hogy mentálisan a felszínen maradjak, év végére pedig nem csupán a mentális felszínen maradásom vált kétségessé, ezekről viszont nem akartam mesélni. Tanulságos év volt a tavalyi és olyan szinten rábaszott még egy pontot arra a bizonyos i-re, hogy az idei évnek már úgy indultam neki: csak egy normális munkahelyet hadd találjak, légyszi, ami jól fizet és emberséges. Azt már félve teszem hozzá, hogy: és fejlődési lehetőséget is kínál. Nem akarom leterhelni az Univerzumot, egyelőre szeretnék visszamászni az élhető szintre. 

Nade... Lássuk 2023-at!

Január
Feri elégedetlen volt a munkájával, ezért ficánkolt egy kicsit, volt próbanapon is máshol, ezért belengették neki, hogy kap egy magasabb pozíciót jobb fizuért és elküldik tanulni is. Én nem nagyon hagytam mancsnyomot erről a hónapról, próbáltuk talpra állítani Fülest, aztán a hónap végén megérkezett hozzánk Zola és Hórusz, akikbe egyből beleszerettünk a kereskedésben. Elbúcsúztattam a Tigris évét és a Nyúltól reményt és kedvességet kértem. Timiék elvittek a VAJ-ba, ami nagyon tetszett, Zsikével pedig az Arriba!-ba mentünk, ahol odaadtam neki a második, számára szőtt sálat, aminek nagyon örült, meglátogattam bratyómat, megünnepeltük mama szülinapját családilag. Volt egy állásinterjúm, de azt inkább hagyjuk.

Február
Voltunk salsa-bachata bulin, ami nagyon jól sikerült, voltam megint bátyámnál, aztán Valentin nap és Feri szülinapja előtt jól lebetegedtem, haza is kellett jönnöm a munkahelyemről. Ferinek persze semmi baja nem lett, úgyhogy ő elment hétvégére a családjához, így vasárnap, mikor jobban lettem, csináltam neki pudingtortát.

Március
Nőnapra ajándékoztam némi pihenőt a csajoknak és aznap Zsikével jártuk a várost, este pedig Feritől kaptam egy szép díszrózsát. A hónapban is eljutottunk salsa-bachata bulira és Tündének is megnéztem az énekkari előadását. Attól függetlenül, hogy voltunk randizni Ferivel és betöltötte a kapcsolatunk a 2,5 évet, ebben a hónapban értük el a mélypontot, viszont megkapta a beígért "előléptetést". Abbahagytam a terápiát a pszichológusommal, mert úgy éreztem, nem ad többet, valami progresszívebbre vágyom.

Április
Szabadulószobáztunk a csapattal, Talyval bejártuk a belvárost, a hónap közepén voltam Tündével zouk órán, ami tetszett, de nem fért bele a keretbe, hogy azt is csináljam, találkoztunk Zsikével is, a barátnőmmel pedig shibari alapoktatásra mentünk, ami szuper volt. Ebben a hónapban kaptam életem legjobb könyvét, a Piros, fehér és királykéket, amiért örökké hálás leszek Zsikének, mert ennél szebb, rétegeltebb és valóságosabb szerelmi történetet még nem olvastam. Konkrétan faltam és folyamatosan becsekkoltam Zsikénél, hogy ez a könyv mennyire vicces, zseniális, szívszórító, tökéletes és imádnivaló. A telefonom témája is az új rajongásom tárgyáról beszélt, Henry és Alex a háttérképemre és a képernyőzáramra is ráköltözött. Tánc világnapja alkalmából ismét felléptünk az Oktogonon és a Liszt Ferenc téren, utóbbin sokáig buliztunk és az esemény azért is emlékezetes maradt számomra, mert majdnem csókolóztam valakivel. Az utolsó hétvégét jól megnyomtam, szombaton egy fasza MAGUS verseny volt, ahol szereztünk magunknak egy új mesélőt, Balázst. Vassal, Benedekkel és Istvánnal játszottam egy csapatban, bejött a modul, szuper volt a mesélőnk, tetszett a karakteremmel való játék is. Vasárnap családállításra mentem, ahol kiderült, hogy anyai ágon öröklődött nálunk egy ijesztő gondolat, ami anyunál is és nálam is kiütközött már, úgyhogy örültem, hogy feloldottam.

Május
Az ünnepnapot Ninjánál töltöttük és macskáztunk, a hónap közepén elmentem a Líra raktárvására, ahol szép csokor könyvet vettem magamnak nem is drágán, Ferivel megnyitottuk a jóidőszezont egy fagyizással, majd Zsikével is fagyiztam pár nappal később, utána pedig Dominikhez mentünk Timivel és Robival hárman DnD megbeszélésre. Az volt a terv, hogy a két fiú tart egy-egy mesét az általa jobban ismert rendszerben, kitaláltuk a karaktereket is, de hogy ez mikor fog megvalósulni, azt nem tudom, mert azóta nemigen esett szó erről a dologról - ennek pedig valszeg van egy nyári oka is, amit majd hamarosan felfedek. Kivilágosítottam a hajamat, a hónap utolsó hétvégéjére Feri hazament az anyukájához, én pedig nem tudtam vele tartani, mert Robi utószülinapja oda lett szervezve és nem akartam variálni, cserébe Ninjával elmentünk sushizni és küldtünk egy sajátosan szívélyes képet Ferinek. A szülinapozás jól sikerült, társasoztunk Kishivel négyen. A majdnem csókolózásos sztorit sikerült megbeszélni, aztán csomót flörtöltünk és beszélgettünk, az hozott plusz izgalmat az életembe.

Június
A Hádában jártam és szerencsém volt, két kedvenc ruhám és egy kantáros rövidnacim lett. Kishivel, Belessel, Timivel és Robival életemben először láttam a Dzsungel könyve musicalt, amit gyerekkorom óta énekelgetek, mivel alsósként előadtunk belőle egy részletet. Feszes hétvége volt ez is, az előadás után Robival hárman salsa-bachata buliba mentünk, együtt jöttünk haza, mivel Vas három percre lakik tőlem és Timiék nála aludtak, ugyanis öt óra alvást követően Benedeknél - aki akkor még tíz percre lakott tőlünk - megtartottuk az első Balázs által mesélt szerepjátékunkat. Balázs nagyon jól mesél és olyan sztorit hozott nekünk, amiért egyszerre utálom és szeretem, mivel azt a címet tudtam adni a kalandsorozatunknak, hogy "A lét a tét", tekintve, hogy hoztuk a kedvenc karaktereinket (Garillion, Celessa, Amadis) és azóta is próbáljuk megmenteni őket a létezéstől való kitörlődéstől. Timivel együtt töltöttünk egy teljes napot, bejártuk Szentendrét, este pedig bevállaltuk salsa után még a lady style-t is, úgyhogy alaposan el voltunk fáradva, de megérte, nagyon jó nap volt. Összeült Pletyifalva is Nanánál, hogy elbúcsúztassuk Sugi leánykorát, ami szuper volt, Timivel eljutottunk Lithium nightra, ami nem volt rossz, de reméltük, lehet még jobb is. Másnap elmentünk Balatonszemesre Benedek szülinapi partijára és azért csak ketten, mert Robi Vassal még Stalker táborban volt. Elkezdtem gestaltra járni és a sok cuki, örömteli dolog felszíne alatt szép csendben megszűnt a kapcsolatunk Ferivel. Kiakadtam rajta, hogy a velem közös időt is úgy akarja eltölteni, mint azt, mikor csak hazajövünk fáradtan a melóból - a képernyőt nézve. Alig vártam, hogy randizzunk, vagy legalább minőségi időt töltsünk együtt, ő pedig kitalálta, hogy nézzünk filmet, miközben eddigre már nem beszélgettünk, legfeljebb mindketten beszéltünk a melóhelyi szarságokról, meg egyéb ilyen felszínes dolgokról. Megmakacsolta magát, elment boltba, aztán nem szólt hozzám többet. Mármint úgy konkrétan a köszönésen kívül semmit, se puszi, se "hogy vagy?", semmi... Eleinte szörnyen ijesztő volt a helyzet, együtt éltem valakivel, aki átnéz rajtam, nem tudtam, mit kellene még tennem, hogy fennmaradjon ez a kapcsolat, így is már tövig szakadt a körmöm és sehogy se volt jó, aztán... Aztán rájöttem négy nap után, hogy vége van, letehetem a terhet, nem kell tovább küzdenem. Elkezdtem hozzászokni, hogy ghostingol, úgy tekintettem, szakítottunk, ami egyszerre volt megnyugtató, mert végre vége volt a kínlódásnak és rémisztő, hiszen legfeljebb apámhoz vagy a nagyanyámhoz tudnék innen költözni, ami minden szempontból borzasztó lenne. Újra priváttá tettem az Instagramom, kitöröltem a követőim közül Ferit, Ninját és az olyan profilokat, amik nem mutattak aktivitást, leellenőriztem a legújabb követőimet, és elkezdtem oda kicsit morzsázni. A mindennapokban éltem tovább a nyári feelinget, UV minigolf randiztam a barátnőmmel, eljutottunk az Unikornis Bisztróba, ami nagy vágyam volt és elkezdtünk edzésre járni. A hófordulónk előtti napon Feri elég hülye körülmények között meginvitált egy beszéljük meg alkalomra, ahol maximálisan rám hárítva a felelősséget a kapcsolatunk tönkremeneteléért szakított velem és abban maradtunk, hogy nem kell elköltöznöm. Hülye helyzet együtt aludni az exeddel, akire mocsok mód haragszol, de a szükség nagy úr. A majdnem csókolózós sráccal szabaddá vált a csók, úgyhogy... Hát na, megtörtént. A hónapot pedig egy őrületes Lithium nighttal zártuk, ami előtt csókolóztam egy haverral, a bulira elhívtam Dominikot azzal a szándékkal, hogy hátha megjátsszuk a tétet, ám ő vagy vak, vagy meleg, vagy mégsem jövök be neki, vagy van amúgy valakije és nem nyitott másra, mert minden jelzésem pattant róla. Helyette Vas játszotta meg a tétet. Jah... én is csak pislogtam, hogy mi a fasz van, hogy kerültünk át egy alternatív síkra. Zöld utat adtam a dolognak, mert túlságosan kíváncsivá tett, négyen is mentünk haza Timiékhez, bár olyan fáradtak voltunk, hogy beszélgetés helyett sorban lefürödtünk, aztán eldőltünk aludni.

Július
Komolyan mondom, ha a sztori úgy folytatódott volna, hogy izgi volt, ennyi, elfogadom, de Vas meginvitált egy sétálgatós randira, ahol az összes eszembe jutó, velem kapcsolatos kifogást, amiről úgy gondoltam, nála szóba jöhet, elmondtam és megkérdeztem, hogy mindezek ellenére mit keres nálam. Úgy tűnt, pár dolgot egy kicsit túlgondoltam vele kapcsolatban és abban maradtunk, oké, lássuk meg, mi lesz, de olyan nem elköteleződős, hanem nyitott kapcsolat módon, lazán. Én közben ismerkedtem a neten, de egyik platformot se vettem komolyan. Zsikével eljutottunk Gül Baba Türbéjéhez, aminek nagyon örültem, mert jóval korábban kitűztük ezt a célt, majd a találkozó után átsétáltam a fél várost heppből és találkoztam egy frissen megismert sráccal, Cobbal. Nagy hatást tett rám, tetszett is, ám amit kínálni tudott, az nekem nem volt bevállalható, úgyhogy baráti irányba építettük a kapcsolatot. A szülinapom előtti szokásos szorongás és rosszkedv ült bennem, noha bíztam benne, hogy Timi és Robi valami olyasmit talált ki nekem, ami boldoggá fog tenni. Előtte szerepjátéknapot tartottunk Balázzsal, onnan hozzájuk mentem aludni és éjfélkor megkaptam az első ajándékom, egy gyűrűt. Szétsírtam magam az örömtől. Másnap VR-ozni vittek, majd egy fantasztikus mexikói étterembe, az Iguanaba, végül csatlakozott hozzánk Kishi, Eszti és Beles, hogy együtt derítsük fel dr. Brown eltűnésének esetét a Parlament környékéről indulva. Miután sikerült felgöngyölíteni az ügyet, a Szamosba mentünk sütizni. Imádtam ezt a napot, sikerült életem legboldogabb szülinapjává tenni. Vassal és a haverral felváltva találkozgattam, mindenki tudott mindenről, mindent igyekeztem megbeszélni mindenkivel, ami szépen elkezdett félrecsúszni, mert lavíroztam és nem voltam teljesen őszinte sem magamhoz, sem a többiekhez. Nem hazudtam, csak nem mondtam meg, ha valami rosszul esett, ami nagyjából ugyanannyira káros. Timivel és Robival állatkerteztünk, Zsikével és Timivel eljutottam életem első pride-jára, ahol Steiner Kristóf kocsija mögött haladtunk, lejártuk a lábunk, közben nagyot buliztunk, majd Krisfót is és Nimród is like-olta a képeimet IG-n, aminek nagyon örültem. Timi szülinapja alkalmából élményfestettünk Robival hárman, nekem ez is első volt és elkezdtünk Vassal négyesben randizni, jártunk a Várban és megtaláltuk az egyik kedvenc szobromat, Mátyás kútját. A csapatos Timi szülinapi ünnepén lézerharcoltunk, majd tortáztunk egy teljesen új helyen, a Red and Blackben, ahol társasozni is lehet. Tetszett, adtunk pár építő kritikát akarva-akaratlanul, ami muris volt. Robi eljött velünk zumbázni, ami szerintem fun lett, együtt sütöttünk citromos tarte-ot a barátnőmmel randi címén, végre tudtam kettesben találkozni öcsémmel is, aki folyton dolgozik és végre eljutottam a Szily-kápolnához is, ami régóta nagy vágyam volt, szóval látszólag jól alakult a hónap. Elszántam magam arra, hogy ha kölcsönből is, de megpróbálok tanulni és jelentkeztem java programozás képzésre. Ja, és a srác, akivel júniusban randizgattam, már a szülinapomra sem köszöntött meg, pedig beszélgettünk aznap egy keveset, végül ghostingolni kezdett, ami rendesen odabaszott az önbecsülésemnek, mivel ő volt az, akibe bele is voltam zúgva. Az érzelemvilágomnak is egyfajta kegyelemdöfés volt, végképp a keserűség, valamiféle megvetés és a reményvesztettség uralta a gondolataimat a férfiakkal kapcsolatban.

Augusztus
Timivel elmentünk Lia előadására, ami nagyon jó volt, addig Robi és Vas sétáltak a városban, majd értünk jöttek. Tudtunk találkozni Talyval, fagyiztunk egyet a Zabrakadabrában, mert ott van mindenmentes, mégis finom fagyi. A következő páros randit egy elképesztő vihar zárta, amikor is vízszintesen esett az eső és amennyire én imádtam, Timi legalább annyira rettegett tőle szegény. Nem sokat aludtunk, nekem így is szép emlék. Másnap Anitával lazultunk egyet a Paskalban, szerintem kezd nálunk berögzülni, hogy minden nyáron legalább egyszer elmegyünk valahova pancsolni, pihenni és beszélgetni, aminek nagyon örülök, szeretem ezeket az alkalmakat. Évek óta először találkoztunk Lacival és egy hatalmasat beszélgettünk, az is király volt, ahogy a táncos piknik is, majd másnap Vassal és öcsémmel megmásztuk a Nyakas követ, ami ugyancsak nagy vágyam volt már régóta. Szegény tesóm eltörte az ujját, ám őt ez ugyan nem gátolta meg sem a vezetésben, sem a mászásban, csúszásban. Megtaláltuk a régi présházunkat, szerencsére ő emlékszik rá, hogy kell odajutni és szerencsétlen Vas hallgathatta az anekdotáinkat, sőt, ezután elhívtam Bia református temetőjébe, mert van ott egy templomrom, amit én nagyon szeretek és úgy gondoltam, ő is tudná értékelni. Jól kifáradt, nem kellett altatni este. Másnap Enikővel, a családjával és Anitával megjártuk a Budakeszi Vadasparkot a gráciatalálkozón, következő nap pedig öcsémmel, Timivel és Robival megkezdtük Fonyódon a nyaralásunkat, ami annyira jó volt, mint amilyennek elképzeltem anno. Társasoztunk, kártyáztunk, pancsoltunk, főztünk, tárcsán sütöttünk, kirándultunk, egyszerűen tökéletes volt. A társkeresőkről eltűntem, egyszerre voltam csalódott, reményvesztett, bosszús... Egy srác volt, akinek adtam esélyt, Bávid, vele néztem meg az augusztus húszadikai tüzijátékot. Totál fel voltam pörögve, nem is tudom, hogy bírt velem. Az egész hónapom egy pörgés volt, tali tali után és úgy léptem ki a komfortzónámból, mint egy eszelős, bár nem voltam eszement. Második találkozóm Báviddal a balatoni nyaralójukban volt, ami egyszerre volt őrültség, megfontolt döntés eredménye és mókás is. Timi aggódott értem, úgyhogy minden adatot átadtam neki, amit csak tudtam - és ezt javaslom neked is, ha első egy-két talira mész ismeretlen helyre valakivel, legalább a legjobb barátod tudjon róla, hol vagy, kivel, hogyan lehet megtalálni és csekkolj be óránként, hogy ha gond van, akkor legyen, aki felismeri és segítséget intéz neked. Bávid jó srác, udvarias, kedves, intelligens, még vitorlás szörföni is tanított, szóval jól éreztem magam, megvolt a biztonságérzetem is. Viszont aznap már látszott nagyon, hogy valami iszonyúan nem oké nálam, mert kaptam egy pánikrohamot, úgyhogy vettem jegyet egy esti vonatra és az éjszaka közepén hazajöttem. Nem mondom, hogy Ferivel jól éreztem magam, bár annak ellenére, hogy keveset láttuk egymást, a kapcsolatunk javult. Volt pár gusztustalan húzása, ám nem tudtam az arcába nyomni, mert nagy volt az esélye, hogy béna és szerencsétlen véletlen eredményezte. Elkezdődött a suli és Vasnak meghalt az anyukája viszonylag rövid kórházi kezelést, illetve az azt megelőző agyvérzést követően. Huszadikán elzárták a gázt abban a társasházban, ahol Ferivel lakunk. Akkor még úgy tűnt, egy hónap alatt megoldódik, ami jó is lett volna.

Szeptember
Bratyóval indítottam a hónapot, a komáromi termálfürdőben beszélgettünk egy nagyot, majd elvitt a Vegas Burgerbe, ahol remek hamburgert ettünk, végül megnéztük az éjszakai égboltot a Turul alól, ami szuper volt. A másnapi Timivel eljutottunk a helyre, ahol "mindent a szemnek és mindent a kéznek", láttunk egy isteni show-t és eldöntöttük, ismételni fogjuk, mert kell nekünk ez az extázis. Közben a Ferivel való kapcsolatomat varrtam el magamban. Nem volt könnyű úgy, hogy együtt élünk tovább, egyszerre éreztem haragot, vádoltam mindenfélével, éreztem, hogy egy szerethető emberke, csak megvannak a maga hibái, és furcsa módon elkezdett rólam gondoskodni. Mivel épp csak hazaértem órakezdésre, a sulis napokon nem volt lehetőségem arra felkészülni, hogy vacsorázzak, Feri viszont általában csinált nekem enni, szervírozta, elpakolt... Tök rendes volt, komolyan. És én ezzel nemigen tudtam érzelmileg mit kezdeni, hiszen ugyanez az ember majdnem négy teljes héten keresztül a köszönésen kívül hozzám sem szólt korábban. Emlékszem, rengeteget találgattuk a csajokkal, akar-e még tőlem valamit, vissza akar-e táncolni, vagy mi van, mert annyira nem tűnt logikusnak az egész egyébként rohadtul szürreális helyzet. Vas közben Malmőben járt Dééknél és Ákoséknál, mivel a két pár kiköltözött, majd Timivel és Robival hárman szép titokban elmentünk a reptérre fogadóbizottságnak, mert aggódtunk érte, amire cseppet sem számított és nagyon örült neki. Én akkor jártam életemben először a reptéren, egyszerre tetszett és találtam idegőrlőnek. Vassal eléggé megtaláltuk a számításainkat, jól illeszkedett a Timivel és Robival közös világunkba, ami nem meglepő, tizenéve barátok vagyunk mind. Csak közben az élet cafatokra tépett minket. Szeptemberben durrant ki az a gázlufi is, amit a nem őszinte hozzáállásommal fújtam és meglehetősen pusztítóra sikeredett a dolog, majdnem elveszítettem a barátnőmet miatta, ami annyira megrángatott belülről, hogy négy óra sírás után eljött az a pont, ahol komolyan elgondolkodtam, hogy "ok, most hívok mentőt magamra, mert annyira kikészültem, hogy vagy akarva, vagy akaratlanul, de kicsinálom magam". Hogy mondjam...? Elég kemény lecke volt. Rávilágított arra, hogy masszív önfeláldozással nem tudjuk boldoggá tenni egymást, sőt, a legmélyebb sebeket tudjuk szakítani a másik lelkén. Emellett elkezdtem belezúgni Vasba és elkezdett egyre kevésbé érdekelni a többi srác, bár ezt nem akartam elfogadni, mert nem akartam szerelmes lenni, ragaszkodtam a bohém kötetlenséghez, mert érzelmileg biztonságosabbnak éreztem. Persze a szívem mélyén vágytam rá, hogy csak egy valaki maradjon és az biztos, biztonságos legyen, úgyhogy kísérletet tettem rá, hogy Vassal egy kicsit módosítsunk bizonyos játékszabályokon, ami oltári pofára esést eredményezett számomra és elkezdtem úgy érezni, hogy ami köztünk van, az nem igazi, az egy álomvilág, egy buborék, ami ki fog durranni. Fos volt, Ildi sürgősséggel berendelt magához kineziológiára, mielőtt még több mindent romba döntök magam körül. A kinez segített, kicsit viharosan, mert kiosztottam Ferit, majd még az ajtót is rácsaptam, de sikerült meghúzni egy egészséges határt közénk, és bár pár napig még ült a sokkban a kirohanásom végett, utána azonban egyre barátibb lett a kapcsolatunk. Felszabadult, vagy hogy mondjam - mesél mindenfélét, képeket és videókat mutogat, hülyéskedik, heccel, figyelmesen meghallgat, kicsit érdeklődik, ... Sokkal inkább jó így, mint lavírozva, kétségek közt, dédelgetve a negatív érzéseinket. Lehet, hogy egy kicsit fura, egy kicsit szürreális, de érthető is, hiszen mindig jól kijöttünk és a harag sem fenntartható örökké. Nem sírtam vissza ezt a kapcsolatot, bármennyire is boldoggá tett az elején, beláttam, hogy a fellendüléshez képest viszonylag gyorsan elindultak olyan folyamatok, amik borítékolták a halálát. Én azt gondolom, Feri nem akarta beismerni magának, hogy elmúlt a szerelem részéről, de annyira nem volt oda értem, hogy teperjen a kapcsolat fenntartásáért, illetve nyilván remek háziterrorista lettem, mint minden kibillent Rák - nekiállok verni a dobot, megmondani a frankót, kiosztani a lapokat, baszogatni, mindenen kiakadni, ha azt érzem, a másik nem teszi oda magát a tőle elvárható módon. Egy kapcsolat két emberen múlik és olyan nincs, hogy csak az egyik a hibás. Bávid elhívott minket Timivel és Robival Paddy koncertre, az nagy menőség volt, másnap pedig Kishi szülinapja alkalmából elmentünk a Grassalkoich-kastélyba. Véget ért a suli, megbuktam az egyetlen vizsgalehetőségen, ez eléggé alám vágott, bár a felkészülés és gyakorlás alatt már éreztem, hogy vagy én nem voltam elég, vagy a képzés.

Október
Úgy érkeztem meg ebbe a hónapba, hogy fixen látszott, egy körhintán ülök, ahonnan már nem tudok leszállni, vagy megáll időben, vagy össze fogom hányni magam és kénytelen lesz megállni. Nem voltam jól. Nagyon magasan funkcionálok, túlságosan ügyesen tartom fenn a látszatot, hogy minden happy, időnként én is el tudom ezt hinni, de... Tudjuk, hogy van ez. Ákosék hazajöttek házasságot kötni, az egy jó buli volt. Viszont láttam sok-sok év után Danit, vicceskedve azt mondtam a társaságomnak, hogy "Ne haragudjatok, de most itt kell hagyjalak titeket, mert megláttam azt a férfit, akire évek óta várok.", ami nem biztos, hogy szerencsés volt, bár én ezt tényleg poénnak szántam, Dani nekem sosem került fel a térképre, bármennyire is imádom. Viszonylag kevés olyan barátom van, akibe sosem voltam belezúgva, de azért akad, na. Az esküvő után egy héttel végül beütött a körhinta effekt és összehánytam magam. Szép eset volt, már ha érted a szarkazmust... Összevesztünk Vassal, amit a mai napig nem teljesen tudtam kibogozni, de lehet, annyira nem is próbáltam, mert még ide is kihatott a gázlufi, amit nyáron fújtam. Nem hiszem, hogy ki lehet javítani azokat a hibákat, amiket csináltam, de abban biztos vagyok, hogy más hozzáállással, több és érettebb kommunikációval el lehet kerülni, hogy még egyszer kikatalizálódjon egy ilyen szitu. Én ezen vagyok, mert nem engedhetjük meg magunknak azt a fostornádót, amúgy is van körülöttünk elég szar. Nekem hasznomra vált a következő két hét, magamba szálltam, gondolkodtam, rengeteget beszélgettem Timivel és Robival, akik kívülről láttak engem, ezért le tudták vezetni, mit csesztem el, mit értettem félre, mit pótoltam ki elképzelésekkel, reményekkel, hibás következtetésekkel. Vágtam a hajamból, elkezdtem festeni a körmöm, öcsémmel megnéztük a World press fotókiállítást, bratyómmal tartottunk egy fotós napot, ami nagyon jól sikerült, bár az állomáson kaptam egy pánikrohamot, ami kiválóan jelezte, hogy még mindig szar van a palacsintában, mellesleg rákattantam a LoL meccsekre. Vasról közben kiderült, hogy annyira fáj a feje, hogy rosszul lett tőle, migrénes jellegű, de hirtelen rátörő tünetekkel, ráadásul nem is egyszer, ami beindította mindenkiben a pánikot, hogy mi van, ha örökölte az agyérszűkületet és nála is beüt a krach a stressztől. Gyorsan kapott időpontot vizsgálatra és megkérdeztem tőle, odamenjek-e, szüksége van-e egy barátra, aki támogatja. Igent mondott. Eleinte kényelmetlen volt, mert nem tudtam, mire számítsak, mi marad és mi megy a barátságunk alkotóelemeiből, de nekem ilyenkor elindul a szám és beszélek össze-vissza, meg mintha Vas is így kezelte volna a helyzetet. Eredményt nem mondtak, csak kapott egy lemezt és mehetett isten hírével, úgyhogy sétáltunk egyet egy közeli parkban, majd leültünk folytatni. Mondtam neki, hogy teljesen rá van bízva, mi hogy lesz, mert most az a fontos, hogy ő rendben legyen - ha szeretné, kikísérem a pályaudvarra, ha nem szeretné, akkor nem, maradhatunk dumálni, ráérek, elmehetünk enni, majd éhes leszek... Eltelt szerintem másfél óra, utána beugrottunk a Mammutba enni és megindította a lavinát. Jó lett volna előbb beszélgetni, aztán cselekedni, de nem igazán voltunk a helyzet magaslatán, én fel sem készültem arra az eshetőségre, hogy "más játékszabályokkal, jobb kommunikációval, de folytassuk". Pár fontosabb kérdést megbeszéltünk, aztán másnap reggel tisztázott pár másikat, amiket ha előre megtesz, valszeg megmondtam neki, hogy üljön szépen fel a buszra és menjen haza, úgyhogy hideget és meleget is kaptam. Ő hazament, nekem két napos tortúra következett, a bátyám is beszólt valamit, Beles megsértődött rám, amitől úgy befordultam, hogy nem volt kedvem beszélgetni sem az emberekkel, inkább game-eltem telón és nyomtam mellé a LoL-t. Jól jött, hogy kivettem két nap szabit, fetrengtem az ágyban és elkezdtem újranézni a 13 okom volt című sorozatot, amit nagyon szeretek, bár a negyedik évadot inkább utálom. Hosszú idő után tudtunk találkozni Maricával, elmentünk egy cuki helyre és egy bubble tea felett beszélgettünk, Vasról kiderült, hogy csak arcüreggyulladása van és amilyen ügyes, bevette az antibiotikumot evés nélkül, majd lefeküdt aludni, vagyis a gyógyulási kísérlete sokkal veszélyesebbre sikerült, mint a betegség, ami miatt szüksége van a kúrára. Jellemző... Fogtuk a fejünket, mikor elmesélte. A hónap utolsó napjára kaptam időpontot egy pszichológushoz, aki ötven perc után megdicsért, hogy milyen önreflexív vagyok, mennyire komplexen össze van rakva a sztorim, majd elmondta, hogy valamennyit tud segíteni, de igazából komolyabb tudású szakemberre van szükségem és ha szeretném, akkor házon belül körbekérdez. Kértem, hogy tegye meg. A társasházunkban gázügyben semmi sem történt még... Vas felajánlotta, hogy tart Timinek és nekem java programozás órát, egyet össze is tudtunk szervezni a hónapban, ami baromi jól sikerült.

November
Mindenszenteket Timivel Dörmi kismackó sütéssel töltöttük, két nappal később elmentem Benedekkel vásárlókörútra, ami egyszerre volt fun, cuki és meglepően sikeres. Bachata előtt és szombaton is kettesben kajáltunk Robival, tudtunk beszélgetni mindenféléről, nagyon élveztem, egy héttel később mamánál voltam sütni, mert kipattant a fejemből, hogy úgy ennék meggyes piskótát, ő pedig pont ráért. Terveztük Bogicával, hogy lemegyek hozzájuk, de betaknyosodott a kisfia, ezért sokadjára halasztódott el valami miatt az utazásom. Szerencsére csak egy hetet kellett tolni, végre tudtunk találkozni. Sőt, váratlanul Fischerrel is összehoztunk egy talit, ami remekül sikerült. Ebben a hónapban rengeteg álmom volt, amikre emlékeztem és meg is tudtam a többségét fejteni, viszont hónap közepére eljutottam oda, hogy elkezdtem végiggondolni, mi legyen az értékeimmel, ha valami miatt nem ébrednék fel többet. Meg sem fordult a fejemben önártás, nem arra volt okom, hogy meghaljak, hanem arra nem maradt okom, hogy éljek, és ez nagyon fontos különbség. Kiüresedtem, tehernek érzetem magam mások és magam számára is, elfáradtam, ... Jártam tovább terápiára Ildihez és csodálatos módon az lett ebből, hogy nyílt út előttem a gyógyulásra. A tejködhöz képest ez hatalmas előrelépés! Igaz, elkezdtem emlékezni a zárolt részlegbe tett borzalmakra, amiken keresztülmentem, de olyan erőt merítettem abból, hogy minden fostornádó ellenére itt vagyok, élni akarok, boldog akarok lenni, jót akarok másoknak, nincs semmilyen szeraddikcióm, nem ártottam magamnak vagy másnak szándékosan, ... Szoktam mondani, hogy több életre elegendő traumán mentem keresztül, szóval elkezdtem érezni azt, amiről egy hónappal korábban beszéltünk Vassal: "szeresd azt a kis szart, aki vagy". Büszke vagyok magamra és hálás vagyok azoknak, akik mellettem voltak, segítettek. Végül eljutottam oda is, hogy elfogadjam, szerelmes lettem Vasba. A szeptemberi pofára esést követően dolgoztam rajta, hogy lebontsam ezt az érzést, félek is szeretni, félek is kötődni, félek a csalódástól, de annyira másképp kezdtünk működni együtt, hogy adni akartam egy esélyt ennek a kapcsolatnak. Nem könnyítette meg a helyzetet, hogy Vas szóbeli és metakommunikációja időnként ellentmondó volt, de úgy döntöttem, ha már belesodródtam ebbe a szituba, akkor kihozom belőle a legtöbbet - legyen ez egy 80%-os demo verzió belőlem, aminek adok egy lejárati határidőt, ezért ha kell, úgy tudok kiszállni a történetből, hogy elégedett lehessek, ha pedig együtt maradunk, akkor jó alapot képezhessen. Eközben igencsak égető kezdett lenni, hogy legyen gáz a társasházunkban, a deguk kicsit megfáztak, mert nap közben nem fűtöttünk, a gatyánk is ráment volna, meg egy ezer éves fűtőtestünk van, tartottunk tőle, hogy a felügyelet nélküli hosszútávú használat lakásleégéshez vezethet. Ki nem mondtuk, de ott volt a levegőben. Feri ébredés után bekapcsolta, én elmenetel előtt kikapcsoltam, majd mikor Feri hazajött, bekapcsolta, lefekvés előtt pedig amelyikünk később feküdt, az lekapcsolta. Két óra eltérés van a munkaidőnkben, szerintem ebben a helyzetben ez jól jött, különben nem tudtuk volna megtartani azt a hőmérsékletet, amiben még épp nem fagynak meg a pockok. A teregetés egy rémálommá tette a lakást, az utcafronti fal rendesen bepenészedett, és még mindig csak ott tartottunk, hogy leszerelték a gázórákat a lakásokban, ment az ígérgetés.

December
Robi mesélésében elkezdtünk Vampire-özni Timivel és Vassal. Nagyon megszerettük a történetet, a karaktereinket, úgyhogy alig várom a folytatást. Szabadulószobáztunk mikulás napon, ám a hely sajnos kicsi volt nekünk, bár tetszett a game mindannyiunknak. Vas folytatta a programozás órákat, a sűrű hetirendünk ellenére kettőt is összeszerveztünk, megtartottuk a szokásos társasozós, ottalvós baráti karácsonyunkat is, majd másnap Kishivel kiegészülve folytattuk a Vampire sztorink. Tervben volt, hogy elmegyünk a Lumina parkba, de olyan cudar idő volt, hogy mind azt mondtuk, bizony el nem hagyjuk a meleg lakást. Ez olyan remekül ment, hogy sokkal tovább játszottunk, mint terveztük. Szegény Vas úgy ment haza vidékre, hogy rendesen feladtam neki a leckét, én a melóban játszottam torkos borzot. Páran Pletyifalváról is összeültünk beszélgetni egy finom étel felett a Byblosban, jó volt látni a csajokat. Az étteremtől sokkal többet vártam, ráadásul szörnyen zavaró volt a hangszeres énekes, hatalmas hangzavar kerekedett, hogy az asztaltársaságok hallják egymást a zene ellenére, úgyhogy némi fejfájással és sietősen hagytuk el a helyet. Csodák csodájára karácsony előtt öt nappal lett gáz a társasházban, de addigra már a HVG cikk lett az ügyből és aznap az RTL klub híradója is interjút készített pár lakóval. Utóbbit nem tudom, leadták-e végül, de meglehetősen nagy botrányok voltak és lesznek is, nem folynék bele. Fantasztikus érzés végre nem fázni itthon! Timivel és Robival kimentünk a karácsonyi vásárra, megfagytuk, láttuk a Szent István téri fényjátékot, végül az Unikornis Bisztróban kötöttünk ki vacsorázni. Annyira cuki az a hely! Kék buciban kaptam a hamburgerem, az nagyon durva, megfogta a körmöm, de ilyen lemoshatatlanul, amit meg később csinált... Egyszer fun volt, de elég is. A huszonegyedikét nagyon vártam, éreztem, hogy valami történik az éterben és hogy fontos, hogy jó kérést fogalmazzak meg, úgyhogy egész nap a Szól egy kívánság című dal járt a fejemben, egy jól fizető, kellemes légkörű munkahelyre gondoltam. Lett új telefonom is, végre nem kell attól rettegnem, hogy ha lemerül a mobilom, nem tudom bekapcsolni, nem kell kínlódnom, hogy képernyőzárat aktiváljak, nem kell aggódnom, hogy lefagy-e. Az új hatalmas, nehéz, szupermenő, több évre tervezem a közös életet. Az év számomra utolsó munkanapján bátyám beugrott egy fél órára hozzám, annak is örültem. A karácsony rémesen magányos volt, game-mel, második körös penészirtással és takarítással ütöttem el a magányt, nem állítottam fát, sem semmilyen díszt nem raktam ki, Feri sem volt itt. Persze készítettem enni, éhen csak nem halhattam, de nem volt jó érzés. A családom leszervezte a karácsonyt és elfelejtett nekem szólni, az rosszul esett, ráadásul keresztbe húzta a Timivel és Robival közös karácsonyt, amit aztán a covid teljesen meg is hiúsított, tekintve, hogy Robi elkapta. Jól sikerült szerencsére a mamánál karácsonyozás, előkerültek régi fotók és most mindet befényképeztem, hogy tutira meglegyenek, megettem három ember adagját, ezért korán kidőltem aludni. Ráparáztam a covidhullámra, így Vassal alig mozdultunk ki a lakásból két ünnep között, Anita betegsége miatt a gráciatalálkozó januárra tolódott, én pedig nem vállaltam be, hogy elmegyek Enikőékkel a Tropikáriumba. A szilvesztert Kishivel öten töltöttük, közösen ebédeltünk, fát állítottunk, társasoztunk, sütiztünk, kicsit iszogattunk, éjfélkor meghallgattuk a himnuszt és koccintottunk, megnéztük a Bodrogi Gyulával készült interjút, majd én kiálltam az erkélyre megnézni a környékbeli tüzijátékot, amiben akadt azért időszakosan társam is, főleg, mert a közeli játszótéren pár fiatal áttolta extrém szintre a petárdázást - bedobták aulába, egymás alá, sőt, kétszer üvegbe is rakták. Figyeltük, kell-e rendőrt és mentőt hívni, ám hála ég előbb fogyott ki a muníciójuk, minthogy kárt okoztak volna.

Úgy érzem, ez egy nagyon szélsőséges év volt, sok jó dolog történt és sok rossz, nagy mélységekbe és magaslatokba jutottam el, kénytelen voltam újraértékelni a hozzáállásomat szinte mindenhez. Nem érzem magam sikeresnek, sőt, de talán egy kicsit kevésbé érzem magam elveszettnek, noha még mindig nem tudom, hova tartok és mikor érek oda.

Buktatók a párkapcsolatban

Tegnap hallgattam egy podcastet Spotifyon és azt gondoltam, erről kéne írni egy új témázgatós posztot, így amikor Bociga is meghallgatta és neki is ez volt a véleménye, úgy voltam vele, erre időt KELL kerítenem. =) A podcast a Ma is tanultam valamit címet viseli, Tapasztó Orsi és Balatoni Jocó csinálja, ezúttal pedig Almási Kitti volt a vendégük. Én ajánlom meghallgatni, ezen a linken el is érhető, ha esetleg nem lenne Spotifyod.

Én nem igazán a monogámiáról szeretnék itt értekezni, hiszen én soha nem voltam monogám beállítottságú, legfeljebb volt, aki mellett nem voltam együtt mással, vagy volt pár év, amíg csak egyvalakivel voltam együtt. Azt gondolom, mindenki érzi, neki mi a megfelelő, az új linken, a Poliponton utána tudsz olvasni, milyen lehetőségek vannak, amennyiben a monogámia túl szűk keretet ad számodra, de szerintem az is teljesen rendben van, ha neked ez a megfelelő kapcsolati forma. Mások vagyunk és akkor leszünk boldogok, elégedettek, ha önazonosak maradunk. Bennem próbálták azt erősíteni srácok nagyon sokáig, hogy ahogy én szeretnék élni, úgy nem lehet, nem fogok hozzá társat találni, nem fognak elfogadni az emberek, végül magányos leszek, azonban idővel rájöttem, hogy inkább lennék csak a barátnőmmel, aki teljesen rendben van velem, az elképzeléseimmel, a szabályaimmal, a működésemmel, minthogy egy olyan sráccal kínlódjak, aki nem fogad el, fúrja a barátnőmmel közös kapcsolatomat és időmet, folyamatosan megkérdőjelez a saját bizonytalanságai miatt, büntet, ha nem nyomorítom bele magam a csak neki kényelmes keretek közé, ignorál, hogy azt próbálja megtanítani nekem, mekkora szükségem van rá, és kontrasztba tehesse ezt az állapotot meg a közös örömöt, így növelve utóbbi jelentőségét és mértékét "optikailag". Rengeteget metszettek le belőlem ezek a kapcsolatok, iszonyú sérüléseket temettem el abból adódóan, mert mások nem tudtak engem olyannak elfogadni, amilyen vagyok, pedig az ő elfogadásuk nem rólam szól, nem mutatja azt, hogy én mennyire vagyok elfogadható és szerethető. Ez egy nagyon komoly tanulsága ennek a nyárnak számomra.

A podcastben beszélnek a rivalizálásról nemeken belül. Nem volt számomra ennél a résznél új információ, inkább azon gondolkodtam el, vajon az én életemben ez a dolog hogyan jelent meg. Azt tapasztaltam, hogy srácok lehúzták a többieket nekem, mekkora csövesbánat, a haja is milyen, satöbbi, amit én nem is rivalizálásnak fogtam fel, hanem azon gondolkodtam, miért érzi fontosnak, hogy negatív véleményt formáljon egy idegenről. Vicces, de én nem gondoltam, hogy ezzel próbál számomra imponálni, inkább azt kerestem, miért fókuszál a negatív dolgokra, milyen önmagára irányuló kritikát csendít meg benne a másik. A féltékenységet és az irigységet amúgy is rosszul kezelem, próbálom kihúzni magam abból a kapcsolatból, amiben felmerül, mert szerintem egyik sem oké. Nem egy megszerezhető tárgy vagyok, hanem egy érző, gondolkodó, önálló ember, nem lehet elvenni, odaadni. Döntések vannak és minden döntésnek megvan a maga következménye, ezzel kell számolni. A féltékenykedés mellé általában társul a féltékeny fél kisebbségi komplexusa, önértékelési problémája és addig nyomorgatja a másikat, amíg annak az önbecsülése el nem kezd leépülni. Szerintem ez borzasztó és tapasztalatból tudom, hogy nem könnyű visszaépíteni a lerombolt önbecsülést. Irigységből is rengeteg ért, a legtöbb esetben utálattal párosult, a suliban még bullyinggal is. Volt egy csaj a középiskolás osztályomban, aki egy blogon másokat ócsárolt, persze nem a nevük használatával. Engem Mataharinak hívott. Először, amikor megtudtam, hogy előkelő helyen szerepelek az általa gyűlölt emberek között, rosszul éreztem magam, nem gondoltam, hogy bármivel is rászolgáltam volna a gyűlöletére, aztán kiderült, hogy Matahari egy gyönyörű kémnő volt és eléggé más megvilágításba került számomra az egész történet. Tény, hogy velem szemét volt ez a lány, de az is tény, hogy rettenetesen irigyelhetett.

Na de én rivalizálok-e? Szerintem igen, de én nem kezdem el megpróbálni lenyomni azt, akit valamiben jobbnak ítélek magamnál, hanem elkezdek hátrálni. Ha hátrál velem a párom, akkor megnyugszom, vagy ha megbeszéljük, hogy ő egyáltalán látja-e azokat az előnyöket, jó tulajdonságokat, amiket én észrevettem és ez rá hogy hat, akkor is megnyugszom. Erre pont közeli a példám és hálás vagyok, hogy meg tudjuk beszélni, mert így gyógyulnak a sérüléseim. Én alapvetően rendben vagyok magammal. Nem azt mondom, hogy nincs min javítani, de nem tennék komoly erőfeszítéseket azért, hogy például edzettebb legyek, nem akartam sosem kés alá feküdni, hogy megváltoztassam valamimet, és azt gondolom, a személyiségem is kedvelhető, összefér másokkal, hiszen rengeteg barátom van. Nem vagyok irigy vagy féltékeny, ez nem is volt sosem jellemző rám. Voltak, akik próbáltak féltékennyé tenni, az masszív hátrálást és szánalmat vált ki belőlem, mindegy, hogy még benne vagyunk a párkapcsolatban, már vége van, vagy még előtte vagyunk. Szeretem a versenyhelyzetet, de nem így, nem rivalizálásban. Érdekel, mennyire tudok megugrani léceket és öröm átlendülni egy-egy magasabb felett, de ugyanúgy tudok örülni annak, ha másnak is sikerül. Annak nem látom értelmét, hogy összehasonlítsam magam mással, hiszen mindannyian egyedi hópelyhek vagyunk, az ízlés ugyancsak egyéni dolog. Nemrég volt egy vicces beszélgetésem is egy sráccal a második "randin". Arról beszéltünk, kinek milyen nők jönnek be és azt mondta, neki a teltebbek tetszenek nagy mellekkel és fenékkel, majd gyorsan hozzátette, hogy de ne aggódjak, én is nagyon tetszem neki, erre ránevettem, majd azt mondtam, "Én ezt a kérdést nem bonyolítom túl. Itt vagyok, nem?". Ha nem tetszenék neki, nem hívott volna el egy második találkozóra.

A podcastben beszélnek róla, hogy a párkapcsolatok másfél-két év után azért tudnak kiégni, mert elmúlik a hormonális rózsaszín köd és elkezdik a felek meglátni egymást tényleg, illetve azt, hogy ők maguk hogy vannak jelen a kapcsolatban, a másik tükrében. Kitti szerint a monotóniatűrésünk csökkent amiatt, mert rengeteg lehetőségünk nyílt a szüleinkhez képest, könnyen utazhatunk külföldre, bármilyen konyha ételeit oda tudjuk tenni az asztalunkra, sokkal könnyebben cserélhetjük le a használati tárgyainkat, ezáltal folyton új ingerekre vágyunk és hamar ráununk most már egymásra is. Én ezt nem tudom átérezni, mert bár hajlamos vagyok rózsaszín felhőbe kerülni a másiktól, de mikor az elpárolog, én nem unalmat érzek, hanem azt akarom, hogy olyan jól érezzük továbbra is magunkat, mint addig és ezért elkezdek többet tenni a kapcsolatért. Az sokkal nagyobb baj, amit tapasztaltam a másik oldalról, hogy elkezdtem azokra a dolgokra kapni a kritikát, ami addig pont, hogy az alapja volt a rózsaszín felhőnek. Valszeg a miért témánál van a kutya elásva, de a rám gyakorolt hatása elég durva volt. Sőt, ami nekem érdekes volt Kitti elmondásából, az az álomkép a másikról, amit szerintem rólam sok expasim alakított ki és mikor kiderült számukra, hogy nem az vagyok, nem férek bele, nem illeszkedem az elképzeléseikhez, akkor a többség még erősebben próbált meg beleszuszakolni. Volt, aki belerottyant és magába fordult, volt, aki makacsul ragaszkodott az álomképhez és rám húzta azt, valahogy ellavírozott, de szerintem ezek ugyanolyan ártalmasak mind.

Ami állba vágott, hogy Kitti szerint az értelmiségi nők 30-40%-a egyedül marad. Ezt anno Nana is mondta, és igazából most is látható, hogy okos, intelligens, magas elvárásokkal rendelkező nőként sokkal nehezebb olyan férfit találni, aki képes lépést tartani, sem rivalizálni nem kezd, sem papucs szerepet nem húz, sem az egoját nem roppantja össze rövid idő alatt egy erős nő. 

Szerintem a legérdekesebb kérdés fél óra után kerül elő a podcastben, legalábbis engem ez fogott meg a legjobban. Az a felvetés, hogy ha valakit megcsalnak vagy elhagynak, akkor jut arra az elhatározásra, hogy na most kipattintja magát, és Kitti megkérdezi, hogy "Miért most?". Ki is fejti, hogy sok-sok évig együtt élnek a felek, hagyják ellaposodni a kapcsolatot, eltunyulnak, aztán kvázi bosszúból a legjobb formájukba akarnak kerülni az emberek, hogy a másik lássa, mit dobott el. Ez egyrészt azért gáz szerintem, mert vetítés - vetít az ember magáról egy képet, hogy ő milyen jól néz ki, milyen menő, stb., aztán amikor megtalálja a következő partnerét, akkor ugyanúgy vissza fog nagy valószínűséggel állni a korábbi normál kerékvágásba, tehát ezzel becsapja a másikat. Másrészt azért gáz, mert az illető hagyott egy párkapcsolatot tönkremenni. Miért nem volt fontos az a kapcsolat annyira, hogy tegyen érte? Miért hagyta, hogy a párja unalmasnak találja és elhagyja vagy megcsalja? Sőt, továbbmegyek. Miért haragszik a másikra, hogy ha elhanyagolta, elhagyta magát, akkor az továbblép? Ki akarna együtt lenni valakivel, aki kanapékrumpli szintjére süllyedt? Kinek jó ez az állapot? Mert szerintem annak se, aki eltespedt.

Kitti arról beszél a podcastben, hogy régen arra kellett ráfordítani a legnagyobb energiát, hogy megfogják egymást a felek, aztán mivel nem volt opció a válás, ezzel le is volt tudva a kapcsolat, kénytelen volt megtartani magát, most viszont az emberek könnyen cuppannak össze, ellenben kialakítani egy kapcsolatot, megtartani egy párkapcsolatot baromi nehéz. Ki is mondja, hogy nem a szakítás után kell elkezdeni mindenféle újba belevágni, hanem bele kéne vinni a meglévő kapcsolatba az újdonságokat, mert valószínűleg ez tartja majd meg azt. Szerintem ez nagyon fontos mondanivaló és mélyen egyetértek vele. Nekem például a salsa és a bachata rengeteget ad, mindig tele vagyok energiával utána, hazamegyek és csak mesélek, milyen jól éreztem magam, megmutatom az új figurákat. Imádtam együtt game-elni Ferivel és a baráti társaságával, rengeteget hülyéskedtünk és sokat fejlődtem mellettük. Szóval igazából bármi lehetne ez a plusz, új dolog, szerintem az is jó, ha egyedül csinálja az ember és csak az élményeit osztja meg a párjával, az meg aztán fantasztikus, amikor együtt tudtok valamit csinálni.

Megint az került megerősítésre bennem, hogy nagyon nehéz párt találni manapság. Nem csak az ismerkedési terep hiánya miatt, hanem mert felőröl minket a munka, a rengeteg nehézség és csapás, ami ér, és bejátszik az a tényező is, hogy kevesen ismerik jól magukat és nagyon sokan folyamatos ingerekre vágynak, ami ellehetetleníti a hosszútávú együttlétet. Nekem van egy olyan hozzáállásom, hogy szeretném a másikat minél mélyebb rétegeiben megismerni és arra vágyom, hogy ezzel ő is így legyen engem illetően, de mintha manapság az emberek az instant élményekre vágynak, nem akarnak mélyre menni, mert akkor nekik is mélyre kell engedni a másikat. Szerintem ez elég szomorú és nem sok jó felé vezet.

Életjel

Amikor a Yearcompasst írtam, nem egészen úgy gondoltam a változást az életembe, hogy nyomunk egy restartot. ^^;; Tulajdonképpen jól haladok az akkori terveim megvalósításával, márciusban abbahagytam a pszichológushoz járást, mert úgy éreztem, hogy valami progresszívebb módszerre lesz szükségem az eltemetett dolgok kiásásához és az elég jól megy, az erőnlétem is jobb lett, életem legmozgalmasabb nyarát mondhatom magaménak, szerintem max öt napom volt olyan, amire semmilyen programot nem raktam, megvan az új vizekre evezés karrier vonalon, ma kezdem a JAVA tanfolyamot, új embereket is ismertem meg, bár amikor ezt a vágyamat megfogalmaztam, akkor egy egészen kicsit másképp képzeltem el a folyamatot. Ami nem haladt, az az írás. Olyannyira nem, hogy ebben a hónapban szerintem egy sort sem sikerült írnom, de nem görcsölök rajta, ez nem az az időszak.

Megszűnt a Nuuvella sajnos, eltűnt pár oldal, amit szerettem, például a Bizzarium, úgyhogy a linkeket frissítettem. Van egy új, a Polipont. Akit érdekel a nem monogám kapcsolódás akár csak abból a szempontból, hogy milyen lehetőségek vannak, megismerés céljából, annak ajánlom, szerintem nagyon informatív és hiánypótló oldal.

Olvastam múlt héten egy nagyon jó mondatot, azt valahova le akartam írni: A komfortzóna nem azért van, hogy benne élj, hanem hogy legyen hova visszatérni.

Az otthoni terveim mind mentek a kukába, igazából még most sem dolgoztam fel teljesen azt a csalódást, főleg, hogy rakódik rá azért szép számmal apró csalódás továbbra is, de egyszer túlleszek ezen is és mint tudjuk, nekem mindig le kell mennem a tó mélyére az iszapba, hogy minél erősebben rúghassam el magam és ezzel a lendülettel térhessek új vizekre. Bízom benne, hogy ez a folyamat elhozza számomra a stabilitást és kezdetét veszi egy gyarapodós időszak végre. A Yearcompassos hat mondatból csak az utolsóban nem vagyok biztos, hogy csinálom, mert fogalmam sincs, akkor mire gondoltam pontosan, milyen cél felé akarok tartani, és annak ellenére, hogy múlt héten kaptam három kisebb pánikrohamot, próbálom elhinni, hogy minden rendben lesz.

Múlt héten úgy kedvet kaptam egy jó fingatós kihíváshoz, kár, hogy a Mindenízű Drazsé Kihívás már becsukta kapuit.

Nézd meg a Fruits basket három évados remake-jét

Megint beteg vagyok és annyi érzés, gondolat áramlik bennem, hogy muszáj volt ideülnöm a blog elé. Instagramon már újságoltam, hogy megnéztem a Fruits basket három évados remake-jét, nos, itt ki kell jelentenem, látni kell ezt a darabot. Sokkal részletesebb, mélyebb, széleskörűbb, mint a 2001-es verzió és rengeteget hozzátesz sztoriban, hitvilágban a fandomhoz. Furcsa, mert amióta csak először hallottam erről, érzem a rezgést. Tudom, hogy el kellett volna olvasnom a mangát, de az valahogy nem vonzott, én mozgóképként akartam látni és hálás vagyok, hogy megtehettem. Szétsírtam. Nem hittem, hogy van anime, ami lekörözi a Nana 47 részének szétbőgöttségét, de lett, a Fruits basket 63 részéből igen kevésnél nem sírtam el magam legalább egyszer. Ehhez nyilván hozzátartozik, hogy a Nanával pont abban az időszakban találkoztam, amikor az én életemről is szólt, amikor én is találkoztam egy tőlem annyira különböző, de ugyanolyan korú és keresztnevű lánnyal, akitől nem tudtam elszakadni, akit csodáltam és imádtam, aki rengeteg fájdalmat okozott akarva-akaratlanul, akivel ennek ellenére is jóban akartam lenni és a boldogságát akartam. Azóta se néztem újra a Nanát, nem tudom, mit éreznék, főleg, mivel a mangát elkezdtem olvasni és gyűjteni, majd mikor kiderült, hogy meddig jutott vele a mangaka, Ren halála, valahogy úgy éreztem, elvesztettem a fonalat, nem értem az üzenetét, és hogy ez már nem szól rólam, sőt, nem szól hozzám. Persze azóta is várom a folytatást és ha egyszer megvalósul, hát ott leszek a lelkes fogyasztói között, újra fogom olvasni az egészet, hogy mindennel tökéletesen képben legyek és méltó módon folytathassam a történetet.

És ha már Fruits basket, akkor szülő - gyermek, családon belüli kapcsolatok, illetve önmagunk és mások korlátozása, mint téma. Nekem egyrészt ezért ütött be annyira, főleg decemberben, a karácsony és az évbúcsúztató hónapjában, hiszen megint nem beszéltünk egy évet anyával és nem leszünk együtt karácsonykor. Öcsém néha rám kérdez, szerintem rám pirít, mikor békülök már ki vele, de szerintem ő nem érti, hogy ez részemről nem dac vagy harag, hanem önvédelem. Hogy nincs értelme jobbost nyújtani egy olyan embernek, aki nem dolgozik azon, hogy a tüskéit behúzza, úgy akar magához vonni, hogy elvárja a feltétlen megadást. Nyilván ez így nagyon képies és nagyon tág... Én azt gondolom, hogy minden kapcsolathoz kell a két ember és az, hogy egyenlően pakoljanak a közös mérlegük maguk felöli oldalát. Amint valaki többet vagy kevesebbet tesz, mint a másik, a mérleg nyelve elbillen, ami idővel a felboruláshoz és a két fél kapcsolatának elszakadásához vezet. Nekem szükségem van rá, hogy az anyám feltegye a mérlegre a felelősségvállalást a maga oldalán. Az elmúlt 33 év elmúlt, amit elbasztunk, az már úgy marad, de részemről meg tudjuk beszélni, be tudjuk gyógyítani a sebeket. De ehhez kell az, hogy felelősséget érezzen a szavai és a tettei iránt. Hogy meggondolatlanul ne mondjon ki azonnal mindent, ami csak eszébe jut, mert egyrészt felszántja a lelkemet vele, másrészt ha aztán átgondolja, rájön, hogy nem is azt akarta közölni, amit sikerült. Hogy belássa, a folyamatos kritizálás, elégedetlenség és az elvárásai csak oda vezethetnek, hogy nem kérek a kapcsolatból egyáltalán. Hogy belássa, nem velem elégedetlen, hanem a saját életével és saját magával, amit rám vetít és engem kritizál, bánt, próbál irányítani, így nem csak én nem leszek boldog, de ő sem. Ha a felelősségvállalást végre sikerülnie kinevelnie magában, akkor rájönne, hogy miért érzem magam elárulva és elhagyva, hogy soha nem lett volna szabad elmondania, hogy képtelen volt engem szeretni gyerekként és hogy a saját osztályfőnököm is azt mondta rólam, sosem lesz belőlem senki, mert ostoba vagyok. Jó lenne, ha bocsánatot kérne, de nincs rá szükségem. Ha felnőtt emberként tudna mellém állni, az már elég jó szint lenne, főleg, ha nem a barátjaként tekintene rám, hanem a gyerekeként. Egyelőre viszont ott tartunk a jelek szerint, fingja sincs, miért lenne erre szükség és az öcsémnek sem.

Fellendült a kedvem és a pörgés is

Ákos ma rám írt, hogy "mizu, remélem, jobban vagy, mert láttam, október közepén eléggé ki voltál készülve". Ja, így visszatekintve eléggé szakadoztak az idegeim. Most már jobban vagyok, felvérteztem magam a pszichológusommal való munka segítségével. Bár a hajam rémesen hullik, így lehet, csak olyan mélyre nyomtam a stresszt, hogy a mindennapjaim normálisnak mondhatóan teljenek, hogy másképp jelez a szervezetem: változtass! Egyelőre nem tudok, maradok itt és igyekszem olyat tanulni, amivel nagyot léphetek. Persze ez energia és idő, ami még mindig kisebb gond, mint a pénz. De azt határoztam el, hogy inkább eladósítom magam valamilyen formában, semmint azért halasztgassak ilyen volumenű dolgot, mert nem tudom önerőből összekaparni rá az árát.

Rengeteget gondolkodtam az elmúlt hetekben, főleg ebben a kettőben. A pszichológusom két hétre szabadságra ment, holnap fogunk végre találkozni és már nagyon várom, mert több nyitott kérdésre találtam ki választ. Az egyik a karriervonal, amiben nagy segítségemre volt Benedek és Nana. Nagy lehetőséget látok abban, amiről beszélgettem velük és úgy érzem, jobban meghozza azokat a dolgokat, amikre most szükségem van, mint az A terv, ami egy hosszútávú folyamat lenne. Azt sem vetem el teljesen, kiegészítőnek vagy egy tíz-tizenöt év múlva esedékes karrierváltásnak kiváló alapot adna, de a B terv akár egy éven belül sok gondomat megoldaná. Valahol a két terv tökre hasonlít, ez is tetszik.

Az előző bejegyzés után szépen meggyógyultam (a köhögés ótvar sokáig ragaszkodott hozzám, még most sem tökéletes a helyzet - köszi, 2020-as covid...), noha le kellett mondanom minden programomat, így ugrott a Zsikével való találkozó, a pszichológussal való ülés és a nyáron eltervezett, elővételesen megvett jegyes koncertrandi Timivel. Robival mentek és azt mondták, mind a három tribute előadó (The Greendays, Rammstein és Linkin Park) nagyon jó volt. Vérzett a szívem. Viszont a pihenőnek hála a tavasszal foglalt nyaralásra eljutottam, így megnéztük Egert és a várat, és elhédereltünk Egerszalókon a csapattal. Nagyon jól sikerült, csodálatos időnk volt, képek és ajánlók az IG-men láthatók. Sajnos Szotyika meghalt az érkezésünk után másfél nappal, de már a nyaralás előtt láttam rajta, hogy húzza őt a szivárványhíd és az örökzöld mezők. Megvárt a kis drága, elbúcsúzott és csendben továbblépett éjjel. Egy csütörtöki nap volt, Feri nem mondta el a telefonba, hogy ne rontsa el a kedvemet bachata előtt, hanem kivette Szotyit a halotti fészkével együtt, aztán az egész pelusukat kicserélte a fiúknak, és csak akkor mondta, mikor beléptem az ajtón. Szotyolácska távozása eléggé megnyomott, másnap még a pszichológusom tartózkodó, addig a simogatást se engedő macskája is az ölembe fészkelte magát. Az nagyon édes volt, mondtam is, hogy érzi a szomorúságom és a veszteségem.

Egy héttel később a tesómmal végre sikerült találkozni, sőt, a tavaly beígért közös Word press kiállítás megnézése is teljesült, utána pedig beültünk ramenezni. A hosszú hétvégét anyósnál töltöttük, pedig Nana halloweeni bulija is csábított rendesen. Csak nem volt hangulatom sokan együtt lenni. Szerettem volna, még Nami is tudott menni, én pedig rettenetesen szerettem volna találkozni vele, de behúzott az antiszoc feeling. Zilizen pihentünk egy nagyot és természetesen egy hízókúrának megfelelő mennyiségű ételt és süteményt elfogyasztottunk. Anyós direkt a kedvemre tett, tárkonyos levest csinált, én meg másfél adagot tömtem magamba étkezésenként. Feri azzal szekált, hogy majd mérlegre állít és kinevet, de végül ez nem történt meg.

November első hétvégéjén, másfél év után végrevalahára lejutottunk Bogicáékhoz. A kisfiuk már betöltötte az egy évet, új helyre költöztek, de mindig nyugtattam Bogit, hogy inkább várjunk, amíg a körülmények helyreállnak, semmint bevállalja, hogy fogad minket, miközben alig bír életben maradni. Nagyon jól éreztük magunkat, a kistöki tíz-tizenöt perc múlva már Feri karjaiba kérte magát, mindenfélét játszottunk, megetethettük, ami nála egy kiváltság, mint kiderült, volt repülőzés, ami csak kell. A két kiskutya is sokat változott, Topika nagyon nyitott és bátor lett, ami mindig elképeszt a borzalmas, szaporítótelephelyi múltját ismerve, Panni makrancosabb lett. Imádnivalóak ők is, és velünk aludtak, közöttünk a lábainknál, ami nagy feeling volt. Remélem, a következő találkozó még idén megvalósul, de semmiképp sem túl sokára.

A héten kedden sikerült összehozni egy csajos estét Timivel. Vásárolgattunk, vacsiztunk és beszélgettünk. Nagyon hiányzott, hiába találkozunk heti kétszer a salsa és a bachata miatt. És... (dobpergés) fél év után sikerült bratyóval is összehozni egy találkozót! Elég cefetül voltam a pirosbetűs ünnepnapom miatt, úgyhogy nem én mentem le hozzá, hiába tudtam volna cicázni, hanem megkértem, hogy jöjjön ő. Nem állt az útjába a vonatozással járó stressz és jót beszélgettünk, visszakaptam a cicás fülvédőmet is, együtt vacsoráztunk egy jót, a program végeztével meg felraktam a vonatra - na nem szó szerint -, aztán otthon befeküdtem egy kád forróvízbe. Kellett.

Most hétvégén megint Zilizre megyünk, mert Feri bátyjának a feleségének lesz meglepetés születésnapi bulija, kedden pótoljuk Zsikével az elmaradt talit, pénteken pedig a nagyon várt buli következik, másnapra pedig Nana szervez egy közös eszem-iszomot, amire tervezek menni. Tudom, hogy adós vagyok a Kráni kaland részleteivel, de mint az látható, nem épp a gépnél ülök mostanság. Sims 4 helyett írhattam volna... de már nagyon szerettem volna játszani, szóval... majd, türelem. Sorry.

Most rohanok Timihez.

Egyre jobban elegem van másokból

Lebetegedtem. Ki hitte volna? Ezt ilyen Pottyondi Edinásan hallom. Bár ő most akar leszokni a politikai és közélet trancsírozásáról, mert már nem teszi boldoggá, én ajánlom a YouTube csatornáját, tanulságos, ízes nyelvezettel elmesélt valóságos rémálom, és mi benne éldegélünk.

Őrült egy hetem volt a múlt hét, pénteken már üvöltöztem egymagam az irodában a magatehetetlen dühtől, itthon zokogva hullottam a Párom ölelésébe, aztán a pszichológusnál kezdődött elölről. Úgy érzem, főnöknek értésére kell adnom, hogy a személyes tér az egy fontos dolog, mert nem ért belőle, hogy elhúzódom, meg pofákat vágok, ha rám lehel, illetve akkor, mikor hallom, ahogy nyel és kutyorog a gyomra. Kivagyok attól, hogy az emberek mennyire neveletlenek és tiszteletlenek. És nem a tinik, nem, a korral egyenes arányban egyre rosszabb a helyzet! Én nagyon szeretek Budapesten élni minden hibájával együtt, de egyre inkább kívánkozom egy tanyára, ahol vagy home office, vagy kert és állattartás van. Egyre élhetetlenebb ez a város azáltal, hogy minden ide létesül, ami nem gyár.

Azt elmúlt két napot nagyrészt alvással töltöttem. Leszámítva azt, hogy hétfőn muszáj volt összerakni a húst és a krumplit, betenni a sütőbe és aztán kivenni onnan a megfelelő idő lejártával, illetve hogy tettem egy három órás kiruccanást az orvosomhoz, hogy csináljon egy covid tesztet és belenézzen a torkomba. Minden késő délután arra riadtam fel, hogy a szomszéd srác zaklatott káanyázással ledörömböl az alatta lakó cigányoknak. Szerencsére én mást nem hallok, de elhiszem, hogy lármázni szoktak és a helyében már felhívtam volna a közös képviselőt (hiszen a srác tulajdonos), hogy tűrhetetlen a helyzet, szólítsa fel az alatta lévő lakás tulajdonosát, hogy orvosolja a helyzetet. Mondjuk a srác is problémás, a repedt hangszóróból recsegő zeneszerű képződmény sem az, amit hallgatni szeretek, mint szomszéd, bár arról már szerencsére leszokott, hogy késő este, éjjel, hajnalban vagy korareggel nyomassa. Illetve ha nem tudja, mi az a hangerő, ami oké a szomszédainak is, akkor átkopogunk és visszavesz, esetleg rakok be én is zenét, ami csak azért mókás, mert a telefonom erősebben és jobban szól, mint neki bármije. Csak azt nem értem, hogy ha társasházban lakik, miért kell ilyeneket csinálni, hogy tudja, mizu, miért nem jött még rá az évek alatt, amióta itt lakik, hogy minden áthallatszik, és nyilván a fingásért, a szex közbeni nyögésekért, a mosógépért és a hajszárítóért nem fogunk szólni, dörömbölni, átcsengetni, akkor se, ha az éjszaka közepén halljuk, mert kinek mi mikor hogy jön ki, néha én is éjfél magasságában szárítok hajat, mert előbb nem tudok, hajszárítás nélkül meg életben maradni nem tudok, de a filmezés és a zenebonázás egy egészen más kategória. Meg amúgy miért nem ismeri a fülest? Már annyi fajta van, madzagos, hordozható, bedugható, fejhallgató, ... Ha Feri délutános, reggelente én is néha fülessel hallgatom a videókat, hogy őt ne zavarjam, de nekem is meglegyen a ritmus a készülődéshez.

Lehet, elő kéne szedni az Az együttélés szabályai című sorozatomat? A hangulatom megvan hozzá és ott ki is élhetném... Amúgy is egyszer folytatni akartam.

Sajnos sokkal valószínűbb, hogy megfogadva a legutóbbi interjúmon kapott jótanácsokat az önéletrajzommal kapcsolatban javítok rajta, felteszem az álláskereső platformokra és jelentkezem pár jól hangzó hirdetésre. Rottyon vagyok érzelmileg és lelkileg, nem tudok így rendesen írni.

Mint érintett, továbbra is ezzel az Asztromémek tulajdonában álló képpel tudom illusztrálni az általános hangulatom és véleményem azzal kapcsolatban, amit pár éve életnek hívunk:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Liani Hikawa (@lianihikawa) által megosztott bejegyzés

Jó is, rossz is, ahogy az lenni szokott

Minden megcsúszott, ez az egyik oka, amiért nem jött még ki a kalandleírás. Múlt hét közepén találkoztam Zsikével, csináltunk egy spontán várostúrát, kaptam tőle ajándékot, a Heartstopper első kötetét, amit azóta ki is olvastam. Zsike a felelős, hogy beleszerettem a fandomba, némi csúszással, de igen gyorsan befaltam a sorozatot, az első kötet is pár napig tartott, pedig kiélveztem, valószínűleg újra is fogom nézni a sorozatot, sőt, szándékomban áll merch-eket gyűjteni. Ez annyira rám nem jellemző, de Nick és Charlie egyszerűen übercukker, én minden LMBTQ témát kedvelőnek meleg szívvel ajánlom. Hiánypótló volt már egy olyan boy's love történet, amiben az érzelmek lassú, aprólékos kifejtése, az ártatlan romantika és a boldogság kap főszerepet két kidolgozott, valós karakter között.

Múlt héten végre nem mosta el az eső a szülinapom megtartását. Akik IG-n követnek, azok már tudják, hogy a csapat kitett magáért és nagyon boldoggá tett a kis Kolodko miniszobrok felkutatásával. Instagramon elég sokat írtam erről, ezért itt már nem fogok, nyargaljatok át, ha érdekel titeket pár infó. Azóta csatlakoztam egy pofakönyv csoportba, ahol a tagok rengeteg információt gyűjtöttek, igazi kincsesbánya az a hely, és rengeteg új célkitűzést hoz majd a számomra.

Másnap Nana szülinapján voltam, ami egyszerűen remek volt. Meghívta élete összes barátját, lenyomott egy két órás stand upot, kit hogy ismert meg és mely legerőteljesebb ecsetvonással jellemezhetné, isteni japán ételeket ettünk, remek tortákat és gyümölcskelyheket nassolhattunk rá, és imádnivalóan sokszínű volt a társaság. Utána gondoltam rá, hogy milyen fun lenne, ha a harmincötödik szülinapomra én is valami hasonlót szerveznék, de mindig rájövök, hogy túl széles palettán helyezkednek el a barátaim és közel sem biztos, hogy kedvelnék egymást. Nem baj, amúgy is átszervezés alatt áll a belső világom, rájöttem ugyanis, hogy elég szerencsétlenül építettem fel a kötődéseimet. A választott családom tizenpár éves korom óta a barátaim voltak, csakhogy minél idősebbek lettünk, annál jobban kiviláglott, hogy ez egy egyenlőtlen viszonyt eredményez, hiszen nekik van családjuk - vagy eleve jó kapcsolatuk volt a szüleikkel, vagy/és azóta saját családot alapítottak. Álljon itt tanulságul a hozzám hasonló beállítottságúaknak: kurva nagyot lehet koppanni.

A múlt hét egy elszabadult őrültekháza volt, pedig ha minden igaz, csak 10-én váltott retrográd mozgásra a Merkúr. Kicsit teliszaladt az emberekkel a hócipellőm, remélem, a következő hét békésebb és kedvesebb energiákat hoz.

Környezetvédelem és mások

Jöhet a tegnapi topik folytatása, az abszolút ajánló. Valamennyire kikerülhetetlen a közösségi médiában ez a téma és szerintem ez szuper. Talán Vegamama, vagyis Fancsikai Eszter volt az első, akit elém tolt az Instagram a Nem akarok beleszólni csatornával, és bár zenénél nem igazán hallgatok bele az adott album vagy banda többi számába, IG-n megnézem, ki csinálja a profilt, milyen képekkel és témákkal találkozhatok a múlt alapján a jövőben. Eszter amellett, hogy vega, nagy piacos, ételmentő és a többször használatos, természetes anyagokból készült termékek kedvelője. A saját profilján is nagy a társadalmi szerepvállalása: testpozitivitás, anyának lenni nem fenékig habostorta, pajzsmirigyproblémával az élet, örökbefogadott kutya boldog élete a menhely után, támogatja a #nemvagyegyedül és #ugyanazaszeretet projekteket, amelyeket Pál Marci indított A család az család kampánnyal a Szivárványcsaládokért Alapítvánnyal karöltve - csak hogy pár dolgot mondja, amivel Eszter profilján találkozni lehet, és ne felejtsük el, hogy YouTube csatornája is van -, de a Nem akarok beleszólni keretein belül aztán végképp vállszélességgel áll ki Orsival és Judittal azért, hogy ne baszogassuk már egymást, vegyük észre, mennyire bántóak vagy hülyék vagyunk. Igen, lehet, hogy ez volt mostanában a leghosszabb mondatnom blogban. XD Remélem, tudtad követni. Visszatérve a csajokhoz... Tapasztó Orsi mentálhigiéniás hallgató és (végzett) fizikus, emellett örökbefogadó anya, ő is kiáll az LMBTQ emberek és a testpozitivitás mellett többek között, és hobbiból készült festményeit például licitre bocsátotta, hogy a befolyt összeggel támogassa az ukránokat. Bár az ő munkássága nem szorosan kapcsolódik a környezetvédelemhez, de nem tudom őt kihagyni az egészből, hiszen a maga módján ő is hozzájárul, hogy jobbá váljon a világ, élhetőbben éljünk. Bányai Judit vegán kisvállalkozó. Az előző posztomban nem említettem, mert elfelejtettem, de azzal is tudod támogatni a környezetvédelmet - és nem mellesleg a hazai alkotókat -, ha kisvállalkozások termékeit vásárolod meg az ipari, sorozatgyártott tömegcuccok helyett. Judit hímzéseket, rajzokat, festményeket, füzeteket, könyvjelzőket készít, népszerűsíti a piacra járást, a háztartásban megtalálható alapanyagokból készíthető tisztítószereket, no meg természetesen ő is kiáll az LMBTQ emberek és a testpozitivitás mellett. Ennek a három anyának a munkássága számomra meghatározó volt nagyon sok szempontból az elmúlt legalább egy évben, és most már YouTube csatornát is üzemeltetnek, aminek neve bemészköszönsz, amit ugyancsak jó szívvel ajánlok.

Kanyarodjunk kicsit tovább tőlük. Meglepő módon ahol nagyon sok hasznos információ ér, az a TikTok. Még mindig el vagyok hűlve, hogy mennyi szuper kisvideó van fent és messze elkerülnek a bugyuta, táncikálós, kihívásos dolgok... Nemrég kezdtem követni Pocsaji Csilla csatornáját. Na nála aztán minden van, hiszen ő a Tebe megálmodója és alapítója. Nem ragoznám túl, ha szeretnél változtatni az életeden, ő és a vállalkozása remek segítség. A másik ilyen csoda a Ligeti Bolt, ahol mindent megtalálsz, amire csak gondolni tudsz a környezettudatos életmódváltással kapcsolatban.

Már jó ideje követem, mert lenyűgöz a kreativitásával, vidámságával és növényismeretével, hadd mutassam be neked Daisyt, akit bár ugyancsak a TikTok sodort a figyelmembe, de IG-n is nagyon aktív. Ő egy kertészmérnök, akinél különleges ízeket és recepteket találhatsz, természetes anyagokból készült ételszínező, sminkkészítő praktikákat, ő is nagy ételmentő, így nála azt is megtudhatod, mihez kezdj azokkal a növényi részekkel, amiket kidobnál - krumplihéj, karfiol- és répazöld pl. -, és csodálatos tálalásokat sajátíthatsz el, amiknek nem csak a te lelked, de egy gyerekét is megörvendezteti.

Ők az én kedvenceim, számomra ezek az emberek és accountok nyitották meg újra a világot a környezetvédelem témaköre felé. Igyekszem tanulni tőlük, de ez nem egy olyan folyamat, amit egyik pillanatról a másikra le lehet zavarni.

Te kiket követsz, kiket ajánlanál nekem?

Környezetvédelem és én

Előreveszem Bogica témáját, annyira felkeltette az érdeklődésemet. Mivel nagyon tág témakör, két részletben foglalkozom vele: szeretnék nektek olyan social medián aktív személyeket ajánlani, akik szívügyüknek érzik a környezetvédelmet, fenntarthatóságot, de szeretnék arról is írni, én mit teszek jelenleg és mit tervezek bevezetni az életembe. Kommentben szívesen fogadom, ti miket tesztek a környezetvédelem, fenntarthatóság érdekében, kik azok az ismert személyek, akik számotokra hitelesek és inspirálóak a témában, illetve hogy min terveztek változtatni a saját életetekben.

Ha egy új munkahelyre kerülök, az a misszióm mindig nagyon hamar felszínre tör, hogy külön gyűjtsük a papírt és a műanyagot a kommunális szeméttől, ha ez még nem valósult meg. Ezt otthon is így csináljuk, szerencsére a párom együttműködő és a legkisebb cukorpapírt is beleteszi az erre a célra fenntartott gyűjtőbe. Kivéve, amikor nem figyel, mert közben játszik vagy mangát olvas. XD Akkor jövök én és aprólékosan szétválogatom, mi hova való. Kimossuk a maszatos zacskókat, flakonokat, dobozokat. Szétszedjük például a cigarettás dobozt, hogy a celofánja a műanyaggyűjtőbe, a doboza a papírba kerülhessen. A lemerült elemeket gyűjtöm (bár a legtöbb eszközünk beépített akkumulátoros vagy madzagos, szóval mi nem sok elemet fogyasztunk) és igyekszem találni egy leadóhelyet, ugyanígy a lejárt gyógyszereket átviszem a patikába. Az üveget nem cipelném leadóhelyre, viszont a társasházban valaki bevállalta szerencsére, hogy ő megteszi, így azt testületileg gyűjtjük, amiért én nagyon hálás vagyok. A fáradt olajjal vagyok bajban, mert az is veszélyes hulladéknak számít, de csak akkor adhatod le ingyenesen hulladékudvarban, ha rendelkezel valamilyen igazolással, hogy fizeted, vagy a társasház képviselete fizeti a szemétszállítási díjat, ami egy önkormányzat által kezelt házban nem egyszerű.

Valamikor az önálló életem során rászoktam a folyóvíz alatti mosogatásra. Borzasztó sokáig nem gondoltam, hogy ez probléma lenne, aztán talán decemberben Feri közölte velem némi szemrehányással a hangjában, hogy egy mosogatáshoz elhasználtam egy bojlernyi melegvizet. Akkor gondoltam bele igazán, hogy az a sok víz egy kádat is megtölt, én meg elpacsáltam, ráadásul a felmelegítése is drágább lesz a nulláról, mintha csak egy mosogatónyit töltöttem volna meg vele. Azóta igyekszem erre figyelni. Amiről viszont nem nagyon szeretnék lemondani, az az ásványvíz fogyasztása, és nem a mesés ásványi anyagok miatt, hanem azok oknál fogva, mert ami a csapból folyik, az sok esetben fehér a klórtól, esetenként fura szaga és íze van. Vagy ezt megoldja a víztisztító kancsó? Viszont ha majd olyan helyre költözünk, ahol van lehetőség esővizet gyűjteni, akkor a növényeimnek inkább azt adnék - noha tudok az abban található káros anyagokról is.

Én ehhez a témakörhöz sorolom azt, hogy egyáltalán nem használok hajtógázos dezodort, és finoman Ferit is igyekszem a kenhető termékek felé terelni. Nagyon ritkán választ fújós terméket szerencsére, de amikor ott vagyok, mindig mondom neki, hogy a másik cuccnak finomabb az illata. ^.~ Azt hiszem, az egyetlen hajtógázos termék itthon a rovarirtó, de szerintem évi négyszer használjuk. Lefolyótisztításhoz már régóta a szódabikarbóna plusz meleg 20%-os ecetre szavazok, nem is ismerem a különféle termékeket, amiket erre a célra gyártottak, meg nem érzem szükségét ennél durvább vegyszert alkalmazni. És amit megtudtam a legutóbbi zilizi látogatónkon, ez még a mosással is csodát művel, a kabátomból, amiből korábban egy órás sikálás és folttisztító használat ellenére sem jött ki a kosz, újra patyolat fehéret varázsolt. Tény, hogy a vécéhez marad a Domestos, de valszeg az ilyen berögződés is, hogy ennél jobb nincs, viszont nedves kendőkből igyekszem a lebomlót választani.

Szerintem valamilyen szinten környezettudatos dolog az is, hogy nagyon ritkán vásárolok új ruhát - szeretek turkálóban vásárolni, de több barátnémmal is cserélgetünk cuccokat. Én nem szeretem a műanyag poharakat és tányérokat, ez sem nagyon található meg nálunk, azok is Feri szívéhez vannak hozzánőve. Ha már vásárlás, akkor piacolás. Utálom, mert először végig kell menni a placcon, hogy mi hol van, mi mennyibe kerül, hogy néz ki, közben az emberek kóvályognak, mint a gólyafos a levegőben, aztán indulhat a kiszemelt dolgok beszerzése, viszont ezzel segítjük a hazai termelőket és olyan zöldségek, gyümölcsök és húsok kerülnek az asztalra, amiket jó megenni. Időnként kenyeret és konyhai eszközöket is veszünk, de az ritkább. Nem biztos, hogy ide kapcsolódik, viszont igyekszem elkerülni az állatkísérletes termékeket, illetve amikor nagyon tudatos vásárló vagyok, megnézem a termékeken található címkéket, amiket messze nem ismerek olyan jól, mint kéne, és nem veszek olyan élelmiszereket, amikben sok az adalék. Nyilván van kivétel, mert szeretem a mirelit pizzát, a gumicukrot, a chipset, de szerencsére egyre több természetes összetevőkből, tartósítószermentesen készül még ezekből is.

Talán nem leszek népszerű azzal, hogy nem pártolom annyira a papírtasakok, fából készült éteszközök használatát, mégpedig azért, mert ezek gyakran nem újrahasznosított anyagok. Ha át tudnánk állni arra, hogy a lehető legtöbb dolgot újrahasznosítjuk, én nagyon örülnék - imádom például a merített papírt, a natúr csomagolóanyagot, azt a fajta újságot, ami még nedvszívó papírból készült, így alkalmas ablaktisztításra is, vagy költözésnél belecsomagolni a törékeny holmikat. Utálom azokat a papírokat, szórólapokat, újságokat, amik fényesek, kemények, mert azon kívül, hogy baromira szennyezőek, semmire se jók. A műanyagból is elég sok az alternatíva, beolvasztani és újraformálni, vagy lebomló műanyagok felé fordulni, amiknek kukorica az alapja. Szuper lenne, ha átállnánk erre és hasznosítani tudnánk azon növényi részeket - kukoricaszár és csuhé, búzaszár, stb. -, amiket nagy tételben termel ki a mezőgazdaság és nem feltétlen hasznosítható értékesen. Én spec utálom papírtasakba szedni a pékárukat, mert könnyen szakad, nehéz beletenni a cuccot a legtöbb kivitelbe és nehéz kivenni belőle, ráadásul egy része műanyag, hogy a kasszás lássa, mit raktam bele és le tudja számolni, viszont a kis zacsik mennek a kiskukáinkba szemetesnek. Igen, így viszont nem a műanyagban kötnek ki, hanem a kommunálisban, ezért is jó lenne, ha lebomló anyagból készülnének.

Nagyon szeretném, ha országunk egyre több megújuló energiaforrást használna, mint a szél- és napenergia, a kormány segítené és támogatná ezek háztartásokban való használatát, de sajnos erre nem sok esélyt látok. Hülyeségekkel van magyarázva, miért vet gátat ennek a vezetés, azonban aki megfigyelte, mi megy itthon, azt nem lehet hülyére venni. Amit nagyon támogatnék még, azt mi általános iskolában minden évben megcsináltunk: osztályonként kimentünk szemetet szedni. Fel volt osztva a város nagy része, így nem csupán rendbe tettük az élőhelyünket, hanem ezzel arra lettünk nevelve fiatalon, hogy sokkal több fáradtság utólag felszedni a szemetet, mint a jelen pillanatban még pár lépést cipelni a kukáig. Remélem, ez még mindig megvan Bián. Bár lehet, hogy a sok kiköltözött, kényes pösti már emiatt is úgy rinyált, hogy a béke megőrzése érdekében inkább lemondott róla a városvezetés. Szerintem ami még működhetne, az a lebomló anyagból készült műanyagba komposzt szemét gyűjtése - valószínűleg a műtrágyázást valamelyest kiválthatnánk, ha élhető megoldás lenne ott a komposztképzés, ahol nincs komposztáló kiépítve, és a nagyvárosokban nem a vécébe és a szemétbe kerülne a rengeteg ételmaradék, romlott étel, zöldségzöldje, tojáshéj, mócsingcafat, stb.

Amivel hozzá tudunk járulni az energiafelhasználás csökkentéséhez, az a LED-es izzók használata és a jó minőségű termékek választása. Mindkettőben Feri ért a témához, én csak azt tudom, hogy erre automatikusan figyel és én ennek nagyon örülök. Sajnos én elég fázós vagyok, ezért amíg tartósan nincs jó idő, nálunk megy a fűtés és mivel nem érzem jól magam sötétben, ezért ott mindig világosság van, ahol tartózkodom.

Zárom azzal, amiket szeretnék az idő folyamán bevezetni a háztartásomba:
- csavaros fejű fültisztító pálcika - azon felül, hogy többször használható, hatékonyabb és egészségesebb, noha a pálcikát nem irtaná ki teljesen, mert sminkjavításnál és festésnél hasznos kellék
- bambusz fogkefe - annyira ki akarom próbálni!
- zöldségeknek és gyümölcsöknek többször használatos szatyor beszerzése - bár hogy utána mit rakunk a kiskukákba...? XD
- pékáruknak vászontáska beszerzése
- víztisztító kancsó - igazából már nagyon régóta szeretnék
- kulacs - ez is régóta tervben van, de vagy túl drágákat látok, vagy a méretük és formájuk nem jó, vagy nem találok egyáltalán, vagy a szokásos: nem jut eszembe, hiába látom

Ezek nagyon jó dolgok, de én egyelőre nem tudom elképzelni, hogy használjam:
- mosibetét és/vagy kehely - ugyanaz a problémám velük, mint a pisilőcsővel (amit ugyancsak szeretnék), a szállításuk/tárolásuk és tisztításuk túl körülményes
- mosipelus - nyilván nem aktuális, de ugyanaz a gondom vele, mint az előző pontban szereplő dolgokkal, plusz ezt kimosni is rémálomnak látszik innen távolról
- rongy zsebkendő és szalvéta - gyerekkorom démonai, a gondolattól is rosszul vagyok, hogy másodjára is használjak egyet, mert undorodom a nedves érintésétől és utálom, hogy kidörgöli az orrom, szám
- hulladékmentes boltokba járás üveggel - imádom az ötletet, de az áruk lehet, hogy magasabb, mint megengedhetem magamnak és mivel elég kevés ilyen hely van, a boltba járást is megnehezíti

Remélem, hasznosnak találtátok és írtok tippeket, mivel bővíthető a repertoár, mi nem jutott eszembe.

Mit mondhatnék?

Hamarosan jövök új témával, egyet már elkezdtem és megtörtént az első olvasói témajavaslat is, Bogica a környezetvédelemmel kapcsolatban kíváncsi a véleményemre, aminek én nagyon örülök és megtisztelve fogok rá válaszolni. Ez egy remek ötlet, ami nekem valószínűleg vagy nem jutott volna eszembe, vagy csak nagy sokára, pedig nagyon hasznos. Igyekszem informális lenni, hozok pár olyan alternatívát, amit én a későbbiekben szeretnék majd bevezetni az életembe.

A közelmúlt eseményei miatt én is le vagyok sújtva, és Osváth Zsoltról már tudom, hogy megnyirbálja miatta a csatornáját, a Nem akarok beleszólni lányokat támadások érték, hogy miért kell politikáról beszélniük, Pál Marci is megrendülten jelentkezett be IG-n... Én annyit tudok mondani, hogy megint tapsvihar közepette szállt sírba a szabadság és az utolsó majd kapcsolja le a villanyt. Bár tartok tőle, milyen szankciók fogják érni ezután az ellenzék támogatóit, ki lesz a következő célpont az LMBTQ emberek után, mert hát ellenségkép kell, így működik ez a Hitler-mintára épített tervezet, az is aggasztó gondolat, milyen módon leszünk még sarcolva, mit tudnak még elvenni tőlünk, ... De egyelőre a sípolást hallom a fülemben, mintha hozzám túl közel és/vagy túl hangosan robbant volna fel egy lufi.

Szeretnék továbbra is a saját utamra koncentrálni. Az alkotásra, a jelenlétre, az önfejlesztésre, a tanulásra. Később meglátjuk, mi lesz.

Útkeresés

Bevallom, elkezdtem kifogyni a témákból. Van még talonban egy-kettő, csak a lelkesedésem irántuk nem akkora, mint azok iránt, amiket már megírtam, úgyhogy kicsit más irányba indultam témát vadászni. Ez az irány az Instagram lett, azon belül is Tapasztó Orsi legutóbbi élőzése, ami az útkeresésről szólt. Nem jelentkeztem rá, mert úgy érzem, még sehol sem tartok ezen az úton és nem akartam erről az előtt a tömeg előtt beszélni, ami követi Orsit, főleg nem hulla fáradtan egy kemény hét után.

Tegnap hazajöttem, alig bírtam ébren maradni, aztán fél nyolckor eldöntöttem, hogy oké, akkor nem kínzom magam, inkább alszom. Még játszottam egy órát az ágyban fekve úgy, hogy Feri szolgáltatta a párnát és kicsit beszélgettünk, kicsit szeretgettük egymást, aztán paff, mint akit agyonvertek, elaludtam mellette. Arra felriadtam picit, hogy kikelt mellőlem, aztán azt mondta, még horkoltam is. XD Ja, ki voltam merülve és elindult egy negatív irányba a melóhelyen a helyzet. Egyelőre nem látom át, mi volt azelőtt ott, hogy én odakerültem, nem tudom, mi eredményezi azt, hogy a menedzserfőnök úgy érzi, szigorkodnia és keménykednie kell velünk, de engem ez eléggé kellemetlenül érint. Másfél hetet töltöttem ott, amikor azt kérdezte tőlem, engem mi motiválna, hogy igazán jól érezzem magam. Akkor még nem éreztem, hogy engem motiválni kéne ennél jobban, itt egy jófej csapat, vágom, mi a munkám és tudom is eredményesen csinálni, jó pénzt kapok érte és jók a kilátásaim rövid távon... Jelenleg azt felelném rá, hogy vegyen vissza, mert engem kezd stresszelni, hogy úgy kezel mindenkit, mintha link ötödik osztályos nebulók lennénk, jelentsenek be a teljes fizumra és 8 órára, különben egyre rövidülni fog az az idő, amit itt szándékozok tölteni.

Úgy érzem, elég sok mindent kipróbáltam az elmúlt közel két évtizedben, tanultam gazdaságot, mellette ezoterikus iskolákba jártam, elkezdtem blogolni és történeteket írni, elvégeztem egy mixertanfolyamot, dolgoztam könyvelőirodánál egy keveset, három évet húztam le bíróságon, fél év közjegyzőiroda, négy hónap olasz étterem, közben megcsináltam egy forgatókönyvírás kurzust, elkezdtem informatikát tanulni, imádtam loli lenni és a bjd-imet, a szerepjáték mai napig része az életemnek és nagyon sokat köszönhetek neki, és olyan volt a klubunk, amilyen, de én azt is teljes szívvel csináltam, amíg részem volt benne és egyezett az iránya az elképzeléseimmel, három évet dolgoztam betegszállításban, kettőt lakáskezelésben, ...

Tavaly kezdtem el azt érezni, hogy nem jó helyen vagyok. Hogy eljött az idő a munka terén is azt csinálni, amit a bensőm diktál. Hogy valami olyasmit szeretnék csinálni, amit eddig nem, ami egy óriási váltás és az életmódom is át fogja alakítani. Azt érzem, hogy a mozgás és a kreatív foglalkozások az én irányom, később akár a kettő ötvözete, de egyelőre nem akarok ennyire előre szaladni. Még az is lehet, hogy mégis vállalkozó leszek valamikor a belátható jövőben...