A következő címkéjű bejegyzések mutatása: videó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: videó. Összes bejegyzés megjelenítése

Nem adom fel


Megszerettem. Annyira szép... De hát mit is vártam, Poets of the fall. =) Jó számaik vannak és a klipjeik, szövegeik is tetszenek.

A nap zárásának konyhát takarítottunk, rámoltunk a szobában, betettem egy mosást, főztem spenótot, Benének csináltam hozzá bundás kenyeret, mert ő azzal szereti, magamnak tükörtojást, aztán miután megkajáltam, végzett a gép és állhattam neki teregetni. Jól elfáradtam.

Közben megterveztük a tasit Benével, vagyis én elmondtam, mekkorát szeretnék kábé, szeretném, ha két SD beleférne, ő pedig kitalálta, hogyan kéne megvalósítani. XD Holnap remélem, neki is állunk, ma már szeretnék én is vízszintbe kerülni és aludni egyet, mivel a hajnal hármas plafonnézés nem tett épp jót nekem se. =)

Steven amúgy azóta se jelentkezett, Nana azt javasolta, kérdezzek rá, hol van a babám, kérjem meg, hogy küldjön követő kódot, mire septiben összefogalmaztam, de elküldeni nem mertem, mert nem tudom, ha nyersen és egyszerűen fogalmazok, az bántó-e. ^^;;

Úton hazafelé

Nem, nem a filmről lesz szó, bár nagyon szeretem, nagy-nagy kedvencem volt. =)

Nagy fogszívások közepette sikerült megrendelni a nagyfiút. Fél napig totál ideges voltam, hogy mi a baj a paypalommal, valószínűleg OTP lesz belőle. Mondtam Benének, hogy ráborítom az asztalt valakire, de aztán hozzátettem, hogy "Nyugi, nem, cuki leszek, mivel tudom, hogy nem az a szerencsétlen tehet róla, hogy gondom van, aki a pult mögött ül.". =D Végül Bene számlájáról küldtük el az összeget, amit előbb átutaltam neki, én meg még hajnal kettőkor is azt lestem, visszaírt-e Steven, mikor küldi Björnt. Ma reggel tudtam meg: tíz nap múlva. *zizzz*


Ha gyors és ügyes lesz a posta, a farsangi BJD meetre magammal is tudom vinni. =D De ha arra nem is, a jubileumi lolimeetre már tuti. Csak legyen időm varrni neki valami ruhát és érkezzen meg a szeme és a haja! =D

Björn a köbön

Akartam némi élménybeszámolót is írni a meetről, csak valahogy nem jutottam blogírás elé, pedig van mit lejegyezni. IchiGoval úgy beszéltük meg, hogy a Móriczon találkozunk a 6-os megállójában. Az úton telefonáltam Timivel, mivel nem volt türelmem bepötyögni a mondanivalómat, meg akartam egy kis lelket önteni belé, de azt hiszem, az nem sikerült. Bele akartam olvasni az új könyvembe, a Leghíresebb magyar madame-ba, de az izgalomtól ez nem jött össze, meg valahogy úgy éreztem, IchiGo is ezen a villamoson van. Mikor leszálltam, hátra is néztem és tényleg rajta volt, csupán egy fél szerelvénnyel hátrébb. XD Mivel egyikünk sem tudta, merre kéne elindulni, körbejártuk a Móriczot, aztán összefutottunk Nanával, aki Manát várta. Rajtam szerintem látszott, hogy tiszta zizzencs vagyok, ami köszönhető volt a nappalis találkozásnak és a múlt esti bulizásnak is.


Rég volt zene, pedig ez nagyon jó, én mióta csak rátaláltam, nem bírom megállni, hogy ne hallgassam, holott a Gaga-verzió is szívem csücske. Az a helyzet ezzel a csajjal, hogy amit csinál, az nálam robban és hú és hú, aztán rongyosra hallgatom és utána elő sem veszem, azonban a feldolgozások mindig jót tesznek egy számnak, ha értő banda csinálja. Kurté pedig ilyen. ^^

Blanka narancsos-fahéjas csokitortával, popkornnal, gumicukorral, pogácsával és mindenféle más apró finomsággal várt minket. Nagyon jól éreztem magam nála, szívesen laknék is egy olyan lakásban, amiben ő. =) Az elején kicsit úgy éreztem, kilógok a sorból, hiszen Björn még nagyjából egy hónap a számításaim szerint, mire a kezemben lesz, de nagyon figyeltem minden apróságra, hogy mire megérkezik, ne csak körbe-körbe rohangáljak körülötte, mint valami hebrencs kölyökkutya az öröm hatására. XD Néhány kérdést is intéztem a lányokhoz, megkérdeztem például Namit, vállalja-e Björn moddolását és tökre örültem, hogy felcsillant a szeme, mikor kiderült, hogy "bántania kell" majd szegényt. XD Kezd kirajzolódni, pontosan mit is szeretnék, mivel elkezdett magáról mesélni a fiú. Úgy nagyjából átlátom, mi történt vele addig, míg hozzám kerül, de na, azért részleteket megtudni igazán... mókás. Mint mikor a sötétségből előbukkan valamilyen állat. =D

Lenibe beleszerettem. A fél meetet az ölemben töltötte, szeretgettem. ^^ Kaptam lendületet is megírni, amit Björn elárult, azonban majd csak a Menedéken lehet olvasni később, egyelőre csak Nanának mutattam meg, hogy jóváhagyja-e, noha úgy írtam meg, hogy akár totál fikció is lehet, meg még lesznek más változatok is, ugyanis Björn egy nagy mesemondó. =D

Berendeltem korábban szemet a fiúnak. Szép lesz, ma adják postára és alig várom, hogy átvehessem. Sőt, ma kaptam értesítést, hogy postára adták a hajat is, amit megrendeltem. Azért már látom a durcát, mivel egy elég extrém haj, de hiába kerestem olyat, ami illene is Björnhöz, egyelőre nem találtam. Persze, hiszen carrot szín kell, az meg ritka.

Démonok

Nagyon szeretem az eredetit is, de örülök, hogy a fiúk ezt is feldolgozták, mert ez is egy jó munka lett. Imádom a dalszövegét is, annyira festői és igaz... És egy kicsit olyan ez a dal, mintha Noah-ról szólna.


Amikor hűvösek a napok
És már felfedtük a lapjainkat
És a szentek, akiket látunk
Mind aranyból vannak;

Amikor darabokra hullanak az álmaid
És akiket dicsőítünk,
Mind közül a legrosszabbak
És elalvadt a kifolyt vér;

El akarom rejteni az igazságot,
Meg akarlak védeni,
De a bennem élő szörnyeteggel
Sehol sem rejtőzhetnénk el.

Nem számít, mit nemzünk,
A kapzsiság mindent átitat
Ez most az én királyságom, gyere!
Ez most az én királyságom, gyere!

Amikor érzed a dühömet,
Nézz a szemeimbe,
Ott rejtőznek a démonjaim,
Ott rejtőznek a démonjaim,
Ne gyere túl közel,
Sötét vagyok legbelül,
Ott rejtőznek a démonjaim,
Ott rejtőznek a démonjaim.

Amikor legördül a függöny,
Mindenki számára eljött az utolsó felvonás,
Amikor kihullnak a fények,
Minden bűnös a földön kúszik.

Kiássák a sírodat
És az álarcok
Lassan lehullanak
A zűrzavarban, amit okoztál.

Nem akarlak cserben hagyni,
De a pokol a lekötelezettje vagyok,
Habár ez mind érted van,
Nem akarom elrejteni az igazságot

Nem számít, mit nemzünk,
A kapzsiság mindent átitat,
Ez most az én királyságom, gyere!
Ez most az én királyságom, gyere!

Amikor érzed a dühömet,
Nézz a szemeimbe,
Ott rejtőznek a démonjaim,
Ott rejtőznek a démonjaim,
Ne gyere túl közel,
Sötét vagyok legbelül,
Ott rejtőznek a démonjaim,
Ott rejtőznek a démonjaim.

Azt mondják, hogy mi irányítjuk az életünket,
De én azt mondom, hogy a sorsom meg van írva,
A lelkembe szőve,
El kell, hogy engedjelek.

A szemeid olyan fényesen csillognak,
Meg akarom őrizni a fényüket,
Már nem menekülhetek,
Hacsak te nem mutatod meg hogyan.

Amikor érzed a dühömet,
Nézz a szemeimbe,
Ott rejtőznek a démonjaim,
Ott rejtőznek a démonjaim,
Ne gyere túl közel,
Sötét vagyok legbelül,
Ott rejtőznek a démonjaim,
Ott rejtőznek a démonjaim.

Hallgatnivaló

Szerdán megnéztük a Jégvarázst IchiGo és Gergő jóvoltából, ami nagyon tetszett, a dalok fülbemászóak, jó hangú embereket választottak, a sztori is bejött, a karakterkoncepciók is többnyire tetszettek, úgyhogy már mondtam is Benének, hogy még egyszer szeretném megnézni. =D
Ez a kedvencem belőle.

Ezt is nagyon szeretem és csodálatosan szép szerintem, ahogy megépíti a kastélyát, ez a kinézete nagyon-nagyon tetszik.

Mai zene - a kedvencem ettől a bandától


Ismét Anyunak és most valakinek, aki nem olvassa a blogom és valószínűleg nem is szereti az ilyen zenét.

Elég voltam mára,
az álom oltalmára
bízom elmém,
elterelném
a gondjaimról figyelmem,
a világ terhét cipelnem,
ma már nem kell, de reggel
a harci kedvem velem kel.

Anyu, neked

Megszólalt a fejemben és rád gondoltam közben.


Peches napok?


Létezik, hogy annyira mélyen alszunk, hogy nem ébredünk fel az óracsörgésre? Nem az első alkalom, hogy valahogy felébredek és látom, hogy hét óra van, holott hatkor és hat húszkor csörög az óra...

Tegnap el kellett mennem egy földhivatalba. Nem volt bérletem, sosem jártam még ott, azt sem igazán tudtam, amit csinálnom kell, az hogyan működik, szóval néhányszor biztos vicces látványt nyújthattam, ahogy szerencsétlenkedek. A földhivatalban az első ablaknál ülő nő egy kőbunkó volt, ha nem siettem volna annyira és nem önt el a pánik, hogy egy lappal kevesebb van nálam, biztos megmondom neki, hogy amíg a terem azon felében ül, tanuljon meg viselkedni, mert nem azért ültették oda, hogy kiélje magát, hanem hogy segítse az embereket és ha ez nem megy, akkor bizonyára nem jó helyen dolgozik. A buszon is bennem volt, hogy megkérdezzem a sofőrt, embereket vagy krumplit szállít, mert a kettőt nem ugyanúgy kell, a buszt tömegközlekedésre és nem gyorsulásra találták ki, de végül nem kötekedtem. Helyette megjelent Lyona, akivel nagyon örültünk egymásnak. =D Szeretek így utcán találkozni ismerősökkel, Chizuval is sikerült korábban és valahogy annyira feldobott, hogy láttam...

Este itthon elmosogattam, aztán a mosogatószeres flakont leborítottam. A negyede kiömlött, rá a táskámra, ruhámra és a nagyrésze a földre. Amúgy is fel kellett mosni, szóval nem estem kétségbe, felmostam vele, csak hát mégsem örültem. Főleg, mert így milyen táskát fogok használni...

... és a bárányfelhők ...

A szerdai interjú nem tudom, hogy sikerült. Szerintem túl közel van az előző munkahelyemhez és túl sokat kérdeztek róla, melyik munkaviszonyom miért szűnt meg, ami szerintem nem jó, de lehet, hogy csak kíváncsiak voltak. Mindegy. Annyira nem tetszik, amit kínáltak, bár ha nem lenne a másik hely, akkor valószínűleg ha felhívnának, elfogadnám, mert nincs más. A csütörtöki interjú meghiúsult rajtam kívülálló, személyes okok miatt, azonban ma sajnos nem tudtam felhívni a közjegyző asszonyt, mert a szolgáltató letiltotta a telefonhívásunkat Benével, amit egyáltalán nem értünk és igyekszünk elintézni a problémát, mert ez így nagyon nem működőképes.

Játszani nem mentem, mert előző nap lebetegedtem és nem éreztem jól magam, helyette aludtam, este átjött Bálint és Benével vagy három órát beszélgettek. Én nagyon nem tudtam beleszólni, de nem baj. Azt hiszem, azon az éjszakán néztük meg a Felhőatlaszt, de lehet, hogy az előzőn. Igen, azt hiszem, szerda este... Mindegy, másodjára is nagyon-nagyon jó volt, és megint elsírtam magam Robert történetének végén. Lenyűgöz a látvány és a történetfolyamok, olvasom most már a könyvet is és vannak benne nagyon jó jelenetek. Autua beszédét például mindig kétszer olvasom el, annyira tetszik. Meg van egy rész az elején, amikor Adam visszamegy a szobájába, mert félti a naplóját, amit az asztalon hagyott... Fergeteges az a rész, hangosan röhögtem rajta a buszon, Adamet azonban nem szeretem valahogy annyira, ezért örülök, hogy már csak egy oldal van a naplójából. XD Kíváncsi vagyok a többi történetre is, hiszen mindet más fordította, más a szerkezete, no meg vannak szereplők, akiket kifejezetten a szívembe zártam, mint Robertet.

A héten a Pink medley Macy Kate-től, Christina Grimmie és Mike Tompkins közös száma, majd egy új felismerés, Chris Crocker - I want your bite-ja és a régi kattanás új hangzással volt a sláger főként. Utóbbit belövöm:

Videók, zenék, apró meglepetések


Kicsit megszenvedtem a videó betételével, de megérte. Én nem szeretem Robbie-t, de ez és a Bodies szerintem kifejezetten jók tőle. =D Nem szeretem az X-es tehetségkutatónak nevezett rettenetet sem, de Anyuval azelőtt ültünk, s ott szólalt fel ez a dal is, méghozzá nagyon jól, azóta szinte csak ezt hallgatom. Imádom ezt a sminket! *,* Robbie nem egy szép fickó szerintem, de ezzel a karakteres, Jokerre emlékeztető arccal imádom nézni. =D


Ez volt a tegnapi nap másik befutója. Bár nekem a dal jobb minőségben van meg, méghozzá évek óta, tegnap láttam először a musicalből egy darabot és tetszett, csak nem tudom, történelmi háttér nélkül mennyire érteném, még ha sikerülne is magyar feliratosan megnézni... ^^;; Mindenesetre ez egy jó dal. =D

Ma reggel Anyu Linkin Parkot hallgatott. Keresett egy számot, ami régen tetszett neki, de nem találta meg. A bandát túl zúzósnak találta összességében, meglepetésemre még az In the endet is megállította, míg a Numb és a New divide tetszett neki. =D Meghallgatta a Sum 41 - Still waiting című számát is, ami ugyancsak nagy kedvencem, azonban a kettőnk zenei ízlése eléggé eltér egymástól, csak közös állomások vannak szerintem. =D Illetve a két halmaznak van metszete. ^^ Amin megdöbbentem korábban, hogy az Evanescence - My immortal és Bring me to life című számát szívesen hallgatta, holott hajdanán annyiszor hallottam tőle, hogy ez a banda sötét, szomorú dalokat játszik. Így is van, a szövegeik és a dallamaik tele vannak fájdalommal, keserűséggel, mégis gyönyörűségesek.

Mostanság gondolkodom abban, mik érdekelnek, miket szeretek csinálni és meglepődve tudatosítottam magamban, hogy csomó mindenről van egész sok információm. Néhány meglepő témában is egész sokat tudok. =D Tök jó érzés.

Mindennapi élményeim és csalódásaim

Szombaton Krisztánál voltam, csináltam ott palacsintát, amibe a tölteléket ő készítette el, macskáztam, beszélgettünk, csinált carbonarat, majd elfeküdtünk és cseresznyézés, nassolás közben filmet néztünk. Az első film a Boszorkányvadászok című remek volt, ami nem volt rossz film, megnézve sokkal jobban tetszett, mint mikor Bene mesélt róla és megállapítottam, hogy ez egy hülyeség. XD Méghogy ágakon repülő boszorkányok... Jancsiból János, Juliskából Júlia... De egyszer meg lehet nézni és egészen élvezhető is. =D Utána a Tetovált lányról megtudtam, hogy trilógia, van is belőle második és harmadik rész. A másodiknak rögtön neki is ugrottunk, a harmadikat pedig megkaptam pendrive-on. ^^ Egyelőre nem volt időm megnézni, sose úgy érünk haza. Este fél órára kaptam egy Csiguszt is, akit jól megszeretgettem, Benére meg morci voltam. XD

Mocsi macska, aki fiú és beszédes, és imádom. ^^

A specialitásom. XD

Vasárnap Pokémon nap volt a klubban, de nem mentem, írtam helyette, este viszont elmentünk Tulok utolsó előtti előadására az idényben. Vicces volt... =D Sajnos nem tudom elmesélni, azt látni kellett volna. XD A bevezető szöveg zseniálisra lett kitalálva. Én őszintén mondom, nem szeretem a hülyeségeket, de az... az még nekem is bejött. =D Bár az a műtős rész... azon behaltam, egyszerre voltam sokkos, elképedt és tudtam volna nagyon röhögni, ha nem taglózott volna le, ami ott ment. XD Valszeg ezt a hatást akarták elérni amúgy. XD Mindenesetre megállapítottuk, hogy az interaktív színház tök feelinges cucc, Tulok pedig miután visszatértünk hozzá a DunaPlázából és átadtuk neki a narancslevét, mint egy Oscart, azt mondta, nem akarja azt a szót hallani hónapokig, hogy UFO. XD

A klubba visszatérve ráírtam Dascora, hogy mizu vele, nagyon eltűnt. Kicsit beszélgettünk, végül elköszönt, én pedig a motoros Zolival beszélgettem, míg a csapat egységesen úgy nem döntött, hogy ideje tábort bontani. =) Másnap délben találkoztunk Krisztáékkal, a srácok mentek a műhelybe, mi pedig csajok a Lukács gyógyfürdőbe. Órákat áztunk, úsztunk, bugyborogtattuk magunkat... *___* Fenséges volt. Én a forró vízben szívesen elüdültem volna, de Krisztának a sérvére nem volt a legjobb, úgyhogy ő átült egy kellemesebb melegbe, én pedig bementem a gőzbe. Hát... nem voltam hosszú létű odabent. XD Jól szórakoztunk, megbeszéltük, hogy havonta simán megéri rászánni, a hely kulturált, vannak is benne, de nincs tumultus, a személyzettel is elégedett voltam, egy fél napot simán el lehet ott tölteni, aztán megéhezik az ember, el tud menni rendesen megfürdeni, hajat mosni, meg is tudja szárítani.

Beugrottunk egy ruhaboltba, próbáltunk, Krisztának jó is lett a piros póló, amit kinézett, nekem egyik ruha se, ami tetszett, de nem bánkódtam, izgatott voltam, mivel Timi és Enikő elhívtak moziba, úgyhogy miután vettünk kínait és be is faltuk a helyen, körbeköszöntünk, én mentem is. =) Ott volt Nóri is, Timi húga, úgyhogy négyen traccsoltuk végig a napot. ^^ A filmen szerintem mi voltunk a leghangosabbak, nem fogtuk vissza magunkat ott a hátsó sorban. XD Amúgy a Gyakornokok című rettenetet néztük meg. X"D Enikő választotta, én nem is tudtam róla semmit, úgyhogy gyanútlanul beültem egy oltári hülyeségre, amin hol azért, mert vicces volt, hol pedig azért röhögtem, mert vicces voltam, ahogy szenvedtem rajta. XD Film után betámadtuk a női mosdót, majd a szökőkutaknál kint találtunk ülőhelyre. Enikő nyomta a szöveget a cikis helyzeteitől a remek meglátásain át egészen Timi lelkének polírozásáig. Többnyire hallgattam. És figyeltem őket. A nap mondata számomra az volt, "Tudod, Timi az ekkora - mutatott körülbelül két centit az ujjaival - virág és az ekkora - mutatott közben úgy fél métert - virág is virág, csak a második egy kicsit nagyobb.". Nagyon odarakta, basszus és nem biztos, hogy jól idéztem, mert akkorát ütött a mondanivalója, hogy mindegy, milyen virág és mekkora vagy, lehetsz boldog, rád talál majd a méh, hogy a pontos szövegre nem is emlékszem, de zseniális volt.


Ahogy néztem a három csajt hátradőlve, valahogy... Nem is tudom. Elkezdtem kicsit kívülállónak érezni magam, ami egyszerre volt teljesen rendben, másfelől legszívesebben utánakaptam volna az egésznek. Néha meg is tettem, aztán megostoroztam a butaságomat, hiszen talán végre elindul mindenki azon az úton, amelyen mennie kell és megtalálja mindenki, amit keres, vége lesz annak, ami bennem van. Ez az egész nagyon elgondolkodtatott, nem is beszéltem igazán a srácokkal, ami utólag megtudtam, hogy kissé aggodalommal töltötte el a többieket. Egyedül sétáltam haza, nem volt kedvem hallgatni a srácokat, úgy tenni, mintha tudnék rájuk figyelni, tele volt a fejem és a lelkem, s arra volt szükségem, hogy viszonylag nagyot sétálva kiszellőztessem őket. Közben felhívtam Sasát, vele meg is osztottam, ami bennem volt, aztán a trolimegállóban találkoztunk Krisztával, Tulokkal, Zölddel és Benével.

Zöld átjött hozzánk, megszabadult a hajától, ami szerintem max csak akkor áll neki jól, ha szemüveg van rajta, de hát mindegy, az ő haja. =) Én a sajátomat még rövidebbre szeretném, ráálltam egy kicsit arra, amilyennek régen mondtam magam és ki akarom teljesíteni, rendbe akarom tenni magamban a dolgokat. Nem hiszek abban, hogy úgy kell nővé válnom, ahogy azt kijelölték nekem. Túl büszke és túl önfejű vagyok, túl heves újra bennem a harc, túlságosan ragaszkodom ahhoz, hogy megküzdhessek a sikerért, erősödjek, elbukjak és győzzek, túlságosan akaratos vagyok és túlzó módon ragaszkodom ahhoz, amit magamnak mondok. Lehet, hogy ez nem helyes így, lehet, hogy buta vagyok, mert a saját csalódásaim árán akarok fellépdelni ahhoz a tiszta valóhoz, amivé válhatok, de magammal kapcsolatban máshogy akarok tapasztalatokat szerezni, mint az emberekről. Hiszek abban, hogy nem véletlenül alakult úgy az életem, ahogy, hiszek abban, hogy teljesen rendben van a kettősség bennem és nem kell megszüntetni, csupán a burok hiányzik, ami összefogja az egészet eggyé. Másképp nem lehet összegyúrni, nem akarom, hogy összemosódjanak, harcolok ellene, én azt akarom, hogy külön maradjanak, de egésszé váljanak, mint a jelkép a csuklómon:

A yin és jang nem csak azt jelenti, minden jóban van valami rossz és minden rosszban van valami jó, hanem azt is, hogy minden férfiben van valamennyi nőiesség, minden nőben van valamennyi férfiasság, hogy megérthessék egymást, s mivel megvan bennük a közös és mégis ellentétei egymásnak, kiegészítik egymást. Én ezt akarom, de úgy látom, az eddig alkalmazott módszer kezdi elveszíteni az idejét, változtatni kell rajta. Megerősödött bennem a női öntudat - még nem tökéletes, tudom! -, alakul ki az önképem és kapom is a buktatókat, kapom azokat az embereket sorra, akik el akarnak tántorítani, le akarnak beszélni, el akarnak bizonytalanítani... és elbizonytalanodom, megijedek, de hátra már nem fordulhatok. Nem tudom visszapörgetni az idő kerekét, nem tudok visszamenni a múltba és elölről kezdeni. Előre kell mennem és nekem az előre arra van, amerre megyek, ezért lehet, hogy sokan nem értenek meg, de nem is kell, mindigis hadban álltam a világgal, más voltam és be tudnék illeszkedni a társadalomba, a tömegbe, de nem akarok. Erről szólt az elmúlt két hetem, hogy rájöjjek, mit akarok és hogy akarom. Még teljes a kép, csak érzem, hogy ez a helyes, meg fogom találni, ha lassan is, amit keresek.

Talytól és Mónitól kaptam a dobókockás karkötőt. Megláttam Móni kezén és rákiáltottam, hogy KELL! Mai élményem ezzel kapcsolatos. Számomra a szivárvány az örülni tudás szimbóluma, az elfogadásé. Kedvenc HarmoNetes félmondatom, "s akkor felragyog életed egén a szivárvány". Mikor van szivárvány? Amikor esik az eső és kisüt a nap... amikor a borúból derű lesz... Az embereknek szükségük van szeretetre. Mindenkinek, mert ez velünk született természetünk, társas lények vagyunk. Ma egyszer csak belecsöppentem a buszon egy egységélménybe. Csak ültem ott Bene mellett nekidőlve, nyomkodtam a telefonomat - olvastam a Fiúk melegítőben 2-t, közben cseteltem Timivel, s felhívott a Dani -, s egyszer csak megéreztem, hogy egy vagyok a sokból, szükségem van szeretetre és minden teljesen rendben van, hiába nincs munkám, hiába nem látom a jövőm, hiába nem tudom, hogyan fogom elérni az álmaimat, szeretem Budapestet, szeretem a nyelvet, amit beszélek, szeretem az életérzést, ami itt van és engem is szeretnek. Erről nem hiszem, hogy jól lehet beszélni, de fantasztikus volt az a pillanat.

Ma Benével az Asia Centerben voltunk, vásárolgattunk, lesátáltuk a lábunkat és beszélgettünk. Azt nem igazán kaptunk, amiért mentünk, bár a fehérnemű egy része nekem sikerült, vettünk egy új törölközőt, három konyharuhát, a helyre füstölőt, kajáltunk kínait - bár egy srác megfőzött a magyar életeknél és nem mertem megmondani neki, hogy ismerős nekem az egyik lapról, meg imádnivaló mindenféle szexuális vonzat nélkül, szívesen ennék egyszer a vendégeként, ahol nincs választék, ami elbizonytalanítson, a körítést csak annak egy ételnek elég szövegelnie -, mert megkívántam a fafülegombát - és az ott felszolgáló srác is istenien édes volt... -, Bene meg azt az elvet vallja, hogy ha már az Asia Centerben vagyunk, illene ehhez megfelelő ételt választani. =D Ez a szajré egy része:
Övtáska, mert már nagyon vágytam egyre. Egy cuki oldaltáska, mert már arra is vágytam. A zoknikba beleszerettem, a pillákra már szükség volt, a régi telótokom pedig köddé vált a klubban, ezért kellett egy új. Nem tetszik ez a szín, de nem volt más ilyen fajta azért az árért, amiért ehhez hozzájutottam, úgyhogy békét kötöttem vele, mert a táskámba nem merem eltenni a mobilom egy rendes tok nélkül. XD

És a mai csalódásom így végszónak, mert mennem kell angolra: már a Nestea is édesítőszert tesz a teájába. T_T Fúúúúj! És nem igaz, hogy hülyíteni kell az embereket, bakker... Na mindegy, ezek szerint még egy termék, amit nem veszek többet. De azért elmehet sót nyalni, amiért csupán azt írja rá, hogy 30%-kal kevesebb cukor, azt már csak az apróbetűs részben találja meg az ember, hogy édesítőszereket tartalmaz.

Ennyi voltam mára. ^^

Mai zene

Újabb lendületes, kellemes hangzású dal, amit felfedeztem a kedvenc bandámtól. Hallgassátok!

Sorry XD

Úgy volt, hogy írok, hiszen megint van mit, tegnap Talyéknál töltöttem a napom, előtte valón találkoztunk Timivel, azelőtt meg lent voltam a klubban, (még jó, hogy valaki fejben tudja tartani helyettem... szóval helyesen: hétfőn találkoztunk Timivel, kedden angoloztam és lent voltam a klubban), de szerintem megint majd csak valamikor... Ma elintézem a kilépésemet, méghozzá megmutatva egy teljes lolita külsőt, mert megjött hozzá a kedvem, aztán lemegyek a helyre, bár fogalmam sincs, milyen játék lesz tartva végül, amiben én is részt tudok venni, de majd csak lesz valahogy. =) Addig is:

"Nekem az élet édes méreg, ha kiüt a végén, akkor is kérek, lenyelem tisztán, én mit bánom, hogy árt..."

Ilyen a feelinge a mai napnak

Az utolsó munkanapomat loliban töltöttem. Bementem, megreggeliztem, méghozzá kínai kaját, mert az esett jól, meg az volt nálam, bevittem a keddi maradékomat, majd lementem elköszönni a bírómhoz. Nagyjából fél órát töltöttem ott, utána még befejeztem három aktát, amit eldöntöttem, hogy meg akarok csinálni, mert én ilyen rendes és bolond vagyok, aztán hívott Panni ebédelni. Kimentünk és jóóól belaktunk, megint nagyon finomat csináltak, közben beszélgettünk.


Ebéd után elkezdtem elrendezni a dolgaimat, elpakoltam, levittem a megmaradt munkát, elkezdtem intézni a kilépős papíromat, bejártam az épületet, nem tévedtem el a másikban sem, úgyhogy nagyon büszke voltam magam. ^^ Beszélgettem is a kollégáimmal, aztán találkoztam Timivel és Enikővel. Csak Timi volt éhes, de egy-egy falatot mi is csentünk Enikővel, miközben beszélgettünk. Kezdetben a fő téma a szakdolgozat-védés volt, aztán átültünk szokott módon a cukrászdába és beszélgettünk egy-egy szelet torta felett, csak úgy csajosan, tartalmasan, ahogy szoktunk. Nagyon élveztük. =)


Úgy volt, hogy ma intézem tovább a dolgaimat, még kell mennem egy helyre, aztán leadni a papírom és a kártyám, de túl jó volt itthon lenni, lustálkodni az ágyban, felvenni valami itthoni könnyed cuccot és órákig táncolni, beszélgetni, írkálni, Kusamival közösen fetrengeni az ágyban. ^^ A kis dög megint elbújt aludni a takaróm alá, de olyan cuki, mikor előtúrom, csak les álmos fejjel, hogy minek zaklatom. =D

Legyen vidám szerdád neked is! =)


Remek hangulata van, az eredetit megint csak nem hallgattam meg, annyira tetszik ez. A srácok ismét kiváló munkát végeztek, könnyed, kedves, aranyos, szóval ajánlom őket. ^^

Munka után kényelmesen átrobogtam metróval az Örsre, ahol találkoztam néhány perc várakozás után Nicoval, majd bementünk az Árkádba pénzt felvenni, boltolni, végül elballagtunk a kajáldákhoz és együtt kínaiztunk. ^^ Jó volt, nem tartott hosszan, de a kevesebb is több a semminél. =D

Úristen, ez állati! =D
A Schneider-testvérek nagyon megcsinálták, az első sikkantással a kedvenceim közé került! =D Istenien bolondok, imádom Kurt bandáját. =D

A hét pozitívumai =)

Kicsit írok a jó dolgokról is, mert azért akadt az is. ^^


Csütörtökön Sakkozó öreget tartottunk. Nagyon durván össze van logikázva ez a modul, Scipio hihetetlenül kitalálta, de sikerült olyan történetszálat belevezetnem, amilyen még nem volt. Úgy indult, hogy ugye én az előző kalandból kimaradtam, mivel eljöttem. Ezt úgy oldotta meg Scipio, hogy megjelentem egy dézsa vízben, aztán eltűntem a pályáról. ^^ Quadrin besurranó tolvaj, nem egy karizmatikus fiatal félelf nő, társaival ellentétben szabadúszó és tanult némi harcot, hátha szüksége lesz megvédeni magát. Most már elkezdtem a harcértékeit növelni, de még messze van attól, hogy igazán képzettnek mondhassa magát. ^^ Nagy vágya volt Vientra magistra házába eljutni és megkérni a boszorkányt, hogy tanítsa meg pár dologra, azonban mielőtt elindulhatott volna, Zöld idióta elfe ráborított egy kupa mézsört, így került a karakterem a dézsába. ^^ Fürdés után felöltözött, majd ment volna a magistrához, azonban halálsikolyok rázták meg a délutánt, úgyhogy ment felderíteni a terepet. Ugyanaz a kénbűz, már látták a démont, egy igazán szépséges férfi földöntúli hatalommal és ésszel, aki két képzett, összeszokott, erős harcművészt ölt meg egy időben. A gyógyító kitessékelte az embereket, neki jóbarátja volt a pár, azonban igazából csak Quadrin indult meg első szóra, neki elég volt a látvány, megjegyezte, amire szüksége volt, aztán indult, csakhogy összeszólalkozott a falu talán egyik legfélelmetesebb emberével, a kováccsal. ^^ Hatalmas ember nagy izmokkal és két kalapáccsal a kezében. Valami olyasmit közölt vele a besurranóm, hogy talán kívülállók ők páran, talán nem elég jók, hogy legyőzzék a démont, de ők legalább megpróbálják, nem csak tétlenül nézik, ahogy a démon szép lassan kipusztítja a városlakókat. =) Na erre a fickó bedühödött és elhajította a kalapácsát, azonban megdobtam az asztrálpróbát, így Quadrin holt nyugalommal hátranézett rá a válla felett. A férfinek persze nem tetszett, viszont sikerült betekintést mutatnia a besurranómnak a múltjába, most már a nőm tudja, hogy hajdanán szerelmes volt egy csodaszép elfbe, akit megölt a démon, a kezei közt lehelte ki a lelkét. Ettől Quadrin összecsuklott és zokogni kezdett, olyan súllyal nehezült rá a fájdalom, a kovács meg a karjaiba vette és hazacipelte. Közben volt egy kis kitérő a sakkozó öregnél, utána beindultak az izgalmak. A kovácsnál van egy szellem, vélhetően holt kedvese szelleme. Quadrin még sok mindenre gyanakszik és mivel nem ért a mágiához, a legendákhoz, az ilyesmihez, ezért több elképzelése van, hogy mi suttogja az ő fülébe, hogy hagyja békén a kovácsot, ő hozzá tartozik, satöbbi. ^^ Gyanakszik egy az élők síkján ragadt szellemre, egy boszorkányi varázslatra és arra, hogy valamilyen illúzió az egész. Mindenesetre sikeresen szembe szállt a láthatatlan nővel, a kováccsal, bezsebelt két nagy pofont is tőle, aztán a fickó rárontott, hogy megdugja. Ez az a sztoriszál, amire Scipio nem számított, ugyanis közöltem, hogy oké, a karakterem nem ellenkezik, egy heves együttlétben simán benne van. =D Az anyja szajha, nem tudom, mit várt Scipio, de meglepte a döntésem és jót vidult rajta. =D Nem mellesleg a kovács a faluban nagyon fontos ember és erős. Egy ilyen támogatóra mindig szüksége van egy gyenge nőnek... =D Ezzel viszont én okoztam a többiek vesztét, mivel nem dobtam meg az állóképességpróbát, a karakterem elaludt szeretkezés után, vagyis mindenki más is és a sakktáblán találtuk magunkat. Furmányos játékot játszatott velünk megint a démon, speciel a saját körömet épp csak nem nyertem meg, de legalább a taktikámat megdicsérték a srácok. =D Később Mókás kyrje alkut kötött a démonnal, miszerint két napon belül négy embert megöl közülünk, s akkor hihetetlen hatalomra tesz szert, Robi bárdja pedig nem kötött alkut a démonnal, hiába ajánlotta fel neki. =) Izgalmas lesz a következő kaland.

Pénteken most nem Timiztem, mert otthon kellett lennie a húgával, mivel a szüleik elutaztak. Előbb el is engedtek minket a pünkösdre való tekintettel, ezért kényelmesen és egykedvűen átsétáltam a WestEndbe, elmajszoltam egy adag indiait és társadalomtanulmányt végeztem. Mellettem ugye ott volt a Kis Piros, cseteltem rajta. Másik oldalamon egy fickó ült és evés közben valamilyen, ha jól láttam, e-bookot olvasott a tapitelefonján. Szembe vele egy fiatal nő ült, ő is csetelt, a másik asztalnál zenét hallgattak tapitelefonról és még akadtak hozzánk hasonlóak. Szerintem ez mulatságos. =D Az emberek akkor nem tapitelefonoznak evés közben a plázában, ha velük van valaki, bár akadnak, akik még úgy is. ^^


Szombaton HoldfényCon volt. Elöljáróban annyit árulok el róla, hogy én ki se akartam menni, mert a korábbiak is csúfos kudarcok voltak a számomra, hiszen volt kivetítő, csak az épületbe áramló fény miatt semmit sem lehetett belőle látni, volt zene és hangosítás, csak összeborzolódott, alig lehetett érteni valamit a beszédből, a zene zavaros volt, elöl túl hangos, hátul semmi, a program lapos volt, ezen túl voltak még az árusok és a különféle technikai kütyükkel való játszás, s slussz. Na az idei jobb elrendezésű volt, bár a szervezés ismét alulmaradt a várthoz képest, de sok pozitívumot tudok mondani róla annak ellenére, hogy szinte az egész napot végiguntam. XD Például nem volt hangzavar, mert az árusok, kiállítók és terepasztalosok külön helyiséget kaptak, ahol nem szólt zene. Negatívum, hogy ígértek áramot nekünk, amit aztán végül nem kaptunk, mivel a Milenáris technikusaitól kellett volna kérnünk, akik elérhetetlennek bizonyultak, de mindegy, túléltük valahogy. =) Jó volt kifejezetten, hogy a terepasztalosok remek helyet kaptak, gyakorlatilag középpontba lettünk helyezve. Mi két asztal Bushidot és egy asztal Edent vittünk ki, ott volt Noé, CLS, Dasco és Bene, én inkább funkcionáltam látványelemként, néha sétafikáltam, de ennyi. Zöld és Tulok az Alienből két katonának öltözött be, nagy sikert arattak, csomó fénykép készült róluk, voltak tizenéves kölykök, akik odajöttek az asztalunkhoz, mikor levették a cuccot és elmentek cigizni talán, akik kenték-vágták, hogy mik ezek, odavoltak. =) Szombaton inkább a fiatalok játéka volt a Bushido, kölykök ültek le játszani, de jó volt, a fiúk elfáradtak, de úgy láttam, élvezték a napot. ^^ Én beszereztem három kötet Démonnaplót és a Princess Aiból egy kötetet tök ingyen, ami azért vicces, mert előbbi nem igazán érdekelt, meg a 4, 5, 6 részt vágták hozzá az emberhez, az előzményeket én nem is olvastam, a Princess Ait viszont meg akartam szerezni, mert nagyon szeretem. ^^ Még kell vagy három kötet, de legalább már elkezdtem. ^^ Úgy háromnegyed órát napoztam a tömeget figyelve, voltunk a nagyteremben, ahol vetítés és előadás folyt, járkáltunk kicsit Benével a Milenáris területén, láttunk látvány-harcművészeket, akik közül néhány igen kellemes látványt nyújtottak, csomó jó, ötletes és kevésbé, kevésbé ötletes cp-t láttunk, kicsit gondolkodtam nagy unalmamban és magányomban. Nem volt ez rossz, de azért örültem, hogy vége van. =)

Vasárnap Timihez voltam hivatalos. =) Alig vártuk már mindketten, meg csatlakozott ehhez a húga is. Valami nagy volumenű előkészítést terveztem, előtte mostam hajat is, a Mary Antoinette ihletésű ruhámat vettem fel, mivel azt még nem láthatta rajtam. A képek, amiket tegnap feltettem, a WestEndnél készültek, Bene fotózta őket és úgy mentem át hozzá, amitől teljesen odavolt, meg vissza. ^^ Tetszett az öröme, az, hogy pusztán azzal, hogy szépen felöltöztem, mennyire fel tudom dobni őt. ^^ Hosszú percekig csak ölelgetett és vigyorgott, nagyon cuki volt. =D Miután kicsit megnyugodott, betelepültünk a nappaliba Táncoló talpakat nézni és enni. Csinált tejszínes csirkét és rizst, amit a kedvemért nem kevert össze, én ugyanis jobban szeretem külön enni az ilyesmit. A rizseshússal is az a bajom, hogy összeérnek az ízei. XD Tudom-tudom, de ez van... =D Megnéztük még a Mindenképpen talánt, amit én nagyon szeretek, most már azt is néztem, hogy a forgatókönyve mennyire tök jó. Ez alatt ért haza Timi húga, aki moziban volt és az új Di Caprio filmet nézte meg, ami szerinte jó volt. =) Kaptam ajándékot, méghozzá egy hatalmas dobozt, amit meglátva kábé félrenyeltem. Szerencsére csak a doboz volt nagy, rejtett magában egy kisebbet, majd az egy még kisebbet, aztán az még egy annál is kisebbet, amit nagyon élveztem kibontani. =D Titkos vágyam volt ilyesmit kapni, szerintem remek dolog. ^^ Miután megtaláltam az ajándékot, megölelgettem a csajokat, aztán eltakarítottuk a romokat, meg levadásztam két nagy szúnyogot. ^^ Sokáig voltunk fenn, beszélgettünk, írtunk, tévéztünk, fagyit és gumicukrot ettünk, végül kettőkor aludtunk el Timivel, ma fél tízkor keltünk. Úgy fél órával később hárman együtt reggeliztünk, csináltak meglepetés tortát anyukájuknak szülinapja alkalmából kétféle pudinggal és eperrel, amiknek maradékát mi takarítottuk el, aztán elkezdtünk beszélgetni Timivel az egyetemi dolgokról, elindultak hazafele a szüleik, arról meg nem tudtak, hogy én ott vendégeskedem, úgyhogy leléptem. =D Remekül éreztem magam, ismét rácsodálkoztam a televízióra és a hülye műsora, bugyuta reklámjaira, de élveztük is hasznosságát azért. ^^ Bár szegény Timit eléggé sajnáltam, mikor Trónok harca ment éjszaka és pont kínozták az egyik karaktert. XD Megengedtem, hogy mást nézzünk, mielőtt teljesen kiakad. X"D


Mielőtt hazajöttem, beugrottam a műhelybe, köszöntem a fiúknak, adtam csókot Benének, beleettem valakinek a kínai levesébe, ami erős volt egy kicsit és szerintem nagyon gusztustalan, ahogy azt a kinézetéből is gondoltam, de nem annyira rossz. Magamnak tutira nem vennék, de máséból kienném a gombát. XD

Ahogy leírtam ezeket, lényegesen jobb kedvem lett, a nap is kisütött, aminek örülök. ^^

Elgondolkodtató

Nem is tudom, hogy felejthettem el kirakni...

Ez üt

Adj rá hangerőt és figyelj!