Sekai ichi hatsukoi

Végre eljutottam oda, hogy megnézzem, ma már másodjára lendültem neki, de már jóval türelmetlenebbül csinálom. Vannak benne nagyon jó részek, édes megrajzolások. A karakterek szimpatikusak, a történetek kellemesek. Bevallom, én néha a hajam téptem, mert a Junjou Romantica után ez a sorozat az OVA-val együtt koppintás, nem mutat elég újat, mert a megvalósításai, a bonyodalmai nagyon hasonlítanak az elődjére, ezért csalódtam benne egy kicsikét. =/ Ettől függetlenül azért élveztem. =)

Igazából azt hittem, hogy ez a sorozat csak Ritsu és Masamune történetét dolgozza fel, s amikor nem róluk kezdett szólni a fáma, elkezdtem a hajtépést. XD A Junjou Romanticában rendben volt a három pár, bár a Miyagi-Shinobu párosról eleinte azt gondoltam, kihagyható lett volna. Sőt, igazából, ha rajtam múlt volna, Hirokiról és Nowaikiról szólt volna az egész sztori. XD A Sekai ichi hatsukoi második és harmadik párosa meg a fejem a falba verem téma volt nekem elsőre, de konkrétan.

Vannak számomra JR-s klisék a sztoriban. Például a fejsimogatás. Akihiko is sokszor csinálja Misakinak, meg Hiroki is Nowakinak. Viszont a Sih-ben annyira jó, ahogy a negyedik részben Masamune hátrasimítja Ritsu haját... *__* Azt megnéztem azonnal kétszer - pedig nem jellemző rám, hogy amikor először nézek meg valamit, visszatekerjem, de ez a jelenet teljesen elvarázsolt, megint látnom kellett. =D Két dolog amúgy nagyon tetszik Ritsuban. A "fáj, ahol megérintett" és az, hogy ha valami baja van, fájni kezd a hasa. Viszont az, hogy 12 részen keresztül nem néz szembe azzal, hogy újra szerelmes lett Masamunéba, nem begyere. Az, hogy távol akar maradni tőle, érthető, a hárításai is tetszettek, bár néha már a szám rágtam, "Na most! Basszus, ne már!", de a tiltakozása nem vált számomra bosszantóvá. Viszont az indok, hogy miért menekül, nem olyan szépen kidolgozott, mint Hirokié, amit hiányoltam. Ugyanis Masamune középiskolásként mondta neki, hogy szereti, nem is egyszer, ez kiderül az OVA-ból, erre megkérdezi Ritsu és nevet rajta? Kicsit fura nekem ez a dolog.

Na jó, ha már itt tartunk, nekem Masamune karaktere is fura... XD Nem elég, hogy külsőre nagyon hajaz Akihikora, dohányzik és alig mosolyog, még ez az "el fogom érni, hogy újra szerelmet vallj nekem" dolog is valahogy sántít. Nem beszélve arról, hogy az utolsó részeknél kiderül, hogy Ritsunak menyasszonya volt, de erre azt mondja, hogy félreértés, megmagyarázni azonban semmilyen formában nem próbálja és az egész a történet szempontjából lóg a levegőben. Nem kafis. Ráadásul, ha engem egyik pillanatról a másikra dob valaki, eltűnik még az országból is, majd kiderül róla, hogy mellettem még jegyese is volt és emiatt azt gondolom, hogy csak szórakozott velem, vicc volt neki a kapcsolatunk, inkább halálra szívatom, ha már a főnöke vagyok, nem még a szerelmét próbálom kicsikarni belőle, amiről nyilvánvaló, hogy kiújult. XD Na mindegy. Még, amit vele kapcsolatban megemlítek, hogy a családi drámája is hasonló Akihikoéhoz.

Ahogy gondolom végig, hogy a Sih igazából mennyire durván JR-klón, egyre jobban ellenérzéseim vannak vele kapcsolatban, pedig az anime alapvetően tetszett. A zenéi például százszor szimpatikusabbak a JR-énél. XD Viszont további negatívum, hogy a karakterek a Sih-ben nagyon hasonlítanak egymáshoz, míg a JR-ben mind másmilyen volt. Akihiko magas, szürkés hajú, Misaki alacsonyabb, barna hajú és zöld szemű, Hirokinak már vörösbarna haja volt és a szemei is gesztenyebarnák, amitől nekem külsőre is ő lett a favorit, Nowaki kékes fényű fekete hajat és világító kék szemet kapott, s igaz, hogy Miyagi hasonló hozzá, az arcszerkezete, a modora és a mimikája azonban nagyon más, a kis Shinobu meg nyilvánvalóan senkihez se hasonlít. =D Ehhez képest a Sih-ben folyamat keverem Chiakit és Shoutát, mert borzalmasan hasonlítanak egymásra. Chiakinak a hangja nagyon tetszik viszont, szerintem igazán kellemes. Mindkét karakter amúgy jó, Chiaki shoujo mangákat rajzol fiú létére, ketten is szerelmesek belé, de nem nagyon akar neki leesni a dolog, ami nekem rendben van. Ezzel szemben Shouta egy külsőségeket előnyben részesítő srác, és a legidősebb a csapatban. Ez mondjuk nekem furcsa, hogy még Akihikonál is idősebb, de mindegy. XD

Az alapgondolatok nagyon jók, viszont az anime minden tekintetben klónja a JR-nek és ez engem hihetetlenül zavart végig annak ellenére, hogy ha az író ki mert volna szabadulni a saját kliséiből, remek-remek alkotást gyárthatott volna. Így csak egy jó volt-ra értékelem, míg a JR marad a láw-láw-láw. A Sih beleépül a JR-be, viszont a vége sejteti, hogy lesz második évadja. Ez viszont azt is jelenti, hogy a JR nem fog olyan gyorsan elkészülni szerintem, mint a Sih nélkül. Nem kafis ez így. =/ Ha választanom kéne, én azt mondanám, a JR-re koncentráljanak, a Sih-t pedig dolgozzák ki jobbra. Ha rendbe teszik a bakikat, még a klónsága ellenére is nagyon remek kis alkotás lesz. =)

Kedvenc karakter:

JR - Hiroki

Sih - Chiaki

Utóbbinál nagyon vacilláltam, mert nincs egyértelmű kedvencem, Hatorit és Ritsut, ne meg Yuut is nagyon megkedveltem. Talán Hatorit még jobban is, mint bevallom. =D Bár így utánagondolva, Yuu... ^^

Kedvenc páros:

JR - Hiroki-Nowaki

Sih - Chiaki-Hatori

Hehe, mindkét sorozatból a második páros. XD

Tegnap - első felvonás

Igazából még most is nehezen találok szavakat az egészre. Én semmit se tudtam, mindent Bene intézett, én el voltam szállva teljesen az írástól és a játéktól, ami az elmúlt napokban rabul ejtett. A programról annyit tudtam még tegnap éjjel is, hogy délelőtt Bene el akar menni valahova, délután Kishi jön hozzánk átöltözni, utána lolimeet.

Szépen felkeltünk, utána útvonalat egyeztettünk, hogy a Ferenciek felé hogyan jutunk el. Útközben sikáltam le a körmömről a sötétlila csillogós lakkot, mert az a délutáni öltözékemhez nagyon nem illett, úgyhogy én azzal voltam elfoglalva. Azon is gondolkodtam egy picit, mi van ott, minek megyünk oda, de aztán nem oda mentünk. Jó, akkor nem tudom, hova megyünk - állapítottam meg magamban. Futó gondolatként átfutott a fejemben, hogy milyen poén lenne, ha, de igazából nem gondoltam komolyan, csak röhögtem rajta. Erre elkezdünk felkaptatni a Gellért hegyre. Ekkor azért nem volt időm azon gondolkodni, hogy Bene mégis mi a fenét akar, mert olyan melegem volt, meg a lépcsőzés is annyira jól esett, hogy fulladtam tőle. XD A vízesés fölött álltunk meg, gondoltam, pihenünk kicsit. Igazából naivan azt hittem, hogy valami van fent a hegyen, oda megyünk, gondoltam olyasmire is, hogy a szülinapom alkalmából elvisz a Citadellára vattacukrozni, vagy mittomén, de én már komolyan akkor mindenre gondoltam, hogy állunk ott a korlátnak dőlve és próbálunk levegőhöz jutni. Emberek mászkáltak körülöttünk és azt levettem egy idő után, hogy már mehetnénk tovább, de nem megyünk. Jó, akkor én felülök a korlátra, mert nem van kedvem állni. Nem nagyon nézelődtem, olyanok jártak a fejembe, hogy vajon mit akarunk itt, mi lesz fönt, mikor megyünk tovább, mi lesz a meeten, jó-e az, hogy Kishi csak fél kettőre jön, stb. Aztán egyszer csak Bene lekér a korlátról. Leugrottam, de rosszul sikerült, mind a két talppárnám belefájdult az érkezésbe. Cipőből ki lábak kis megvigasztalására. Bene meg közben ügyetlenül tart. Én annyira le voltam foglalva a fájdalommal, hogy nem is éreztem, hogy levegőt se vesz, úgy izgul. XD Így utólag annyira vicces az egész... XD Minden, amin gondolkodtam, értelmet nyert... XD Mikor végre rá tudtam figyelni, letérdelt elém, megkérdezte, leszek-e a felesége, én meg megszólalni se tudtam, csak bólogattam. Felhúzta az ujjamra a gyűrűt, majd a nyakába ugrottam. Erre mondta, hogy de ki is kell mondanom, nem elég csak rábólintani. XD Hát ki is mondtam. De utána szólni se tudtam még hosszú ideig, csak puszi-puszi-puszi-puszi... =D

Hazafele már azért lehetett velem egyszerű dolgokra rákérdezni. Voltunk boltban is, vettünk vizet, meg zsepit. Igazából ez a 'kiugrom a bőrömből olyan boldog vagyok' feelingem volt. Megbeszéltük, hogy nincs annyi időnk, hogy mindketten lefürödjünk Kishi érkezte előtt, ezért én lefürödni, ő meg Kishi elé ment ki. Mikor végeztem, valamivel utána hívott Kishi, hogy nem járnak megint rendesen a villamosok, gyalog kell jönnie, késni fog még tíz percet. A hívása után láttam, hogy írta, hogy késni fog. Na, ott már kezdtem kicsit parázni, hogy Nana leszedi a fejünket, ha elkésünk, nyomatékosan kérte, hogy mindenki legyen ott háromkor, mert ki akar menni fotózkodni, el akarja kezdeni a programot. Várok-várok-várok, nincsenek még itt. Jó, akkor én elkezdek öltözni, mert legalább azzal is előrébb vagyunk. Aztán végül csak nem bírtam, attól féltem, hogy Kishi nem találja meg Benét, mert engem keres a megállóban, úgyhogy hívtam Benét, hogy Kishi gyalog jön. Illetve csak hívtam volna, ha a telefonja nem lett volna lemerülve. Én annyira, de annyira ideges voltam... XD Aztán Kishi megnyugtatott telefonban, hogy megtalálták egymást, öt perc és megérkeznek...


A folytatás majd következik, most mennünk kell Anyuhoz. ^^

Goo Goo Dolls - Iris

Ma nagyon érzékeny vagyok. Kártyám a 6, amihez a HarmoNet a magasrendű kommunikációt csatolta, de én a Vénuszhoz kötöm elsődlegesen, csak utána gondolok sok más után arra, hogy kétszer három. A Hold a Mérlegbe lépett, a társasági élet, művésziség, szépérzék és a harmónia lépett előtérbe az érzelmi életben. Számomra ez úgy csapódik le, hogy csak arra vágyom, hogy összerakhassam a kis ötleteimet a fejemben és írhassak, noha elvagyok azzal is, hogy dolgozom, leveleket írogatok a szeretteimnek, zenét hallgatok és tervezgetek.

Beyonce - Halo

Az egyik srácnak megírta a facebook, hogy jön a szülinapom. Mindjárt el akartam bújni, ahogy ez szóbajött. Viccelődtünk egy kicsit és annyit mondtam neki, hogy még nem kell letagadnom a korom. =D Aztán a kolléganőmmel is szóba került, erre úgy örült a számnak, de úgy leszúrt, amiért nem szóltam neki előre. XD Merthogy így nem tudott rá készülni. Mondtam neki, hogy pont ez volt a célom, nem kell rá készülni semmivel. =) A szándék a fontos és az megvolt. Több nem is kell.

Cheryl Cole - Parachute
(új nagykedvencem)

Másodjára jósolta nekem ezt a Színjósda:
"Az vagy, aki vagy. Nem vagy azonos a testeddel, nem vagy azonos a pszichéddel. Míg a tested és a pszichéd folyamatosan változik, az "én", aki vagy csecsemőként és aggként is ugyanaz, de nem ugyanolyan. Ha mégis időben kéne megfogalmazni, hogy ki vagy, így hangzana: a világtörténelem soha nem volt és soha nem lesz, egyedi és megismételhetetlen csodája vagyok. Ezzel azonosulj, és visszatér önbecsülésed."

Azt hiszem, elsőre nem értettem meg belőle valamit, ha megint megkaptam. Főleg, mert eddig még nem emlékszem, hogy lett volna példa arra, hogy kétszer ugyanazt adja ki. =)

Spenótos csiga

A félreértések elkerülése végett: a péksüteményről lesz szó. Pontosabban az általa ért élményekről. =D

Nem volt kedvem reggel megint csoki croisant venni. Amúgy is jobb lenne szerintem, ha keserűbb csokival töltenék, az nagyon finom úgy. =) De nem panaszkodom, na. ^^ Némi válogatás után megpillantottam a spenótos csigákat. Ilyen még nem volt - sem az én, sem a bolt életében (legalábbis amennyire én tudom), úgyhogy kicsit hezitáltam, végül vettem kettőt. Arra gondoltam, a spenóttal töltött minipogácsa a Príma péknél nagyon ízlett, úgyhogy rossz ez sem lehet.

Egyet munkába menet megettem, a másikat átnyújtottam Sangonak, hogy találja ki, mivel van töltve. Szaglászta, forgatta, ő nem tudja. Spenót, mondtam, erre majdnem eldobta a kajámat. Én úgy röhögtem rajta, hogy majdnem lefordultam a székről. XD És ő is nevetett, meg meg is volt lepve, hogy majdnem eldobta a csigát.

Amúgy egészen jó volt. Egyszer meg lehetett enni. Másodszor már nem szeretném. X"D Jó-jó, ma dinka vagyok. =D Kis fokhagymát és sót még elbírt volna, szóval nem biztos, hogy veszek még, de meglátjuk.

A ma reggeli örömöm tehát az volt, hogy újdonságot kaptam. Egy másiké az, hogy egy szépszemű fiúval ácsorogtunk péksüteményeket nézve a boltban és egyszerre döntöttük el, mit akarunk. Kicsit gyorsabb volt nálam, úgyhogy már a kezében is volt a zacskóguriga. Letépett egyet, aztán látta, hogy én is arra várok, úgyhogy a kezembe adta a letépett zacskót. Úgy megörültem neki! *.* És nagyon zavarba jöttem. XD Ráadásul mögöttem állt a sorban, én meg ott kínlódtam a zavarommal. XD Ennek örömére áttrappoltam a piroson nagyboldogan és csomót vártam a trolira. XD

Ködös mondatok

Július első napja van és ordít a szél, esik az eső. Valahogy nem így képzelem el a nyarat, de azt hiszem, nem bennem van a hiba, hanem az "esőkirály" felejtett el fordítani a naptáron. Vagy túlpörgette és azt hiszi, október van.

Meleg levesre vágytam így kora reggel. Mindenki ezzel szekált, úgyhogy én mindenkinek ugyanolyan jámboran elmondtam, hogy erre vágytam. Amúgy meg éhes voltam és tudtam, hogy ez jó lesz most a gyomromnak.

Nagy vihar volt az este, amiből én semmit se vettem észre. Ha becsukjuk a szobánk ablakát, minden külső zaj kint marad. Meg éjfélig dolgoztam az utolsó postomon. A vége gáz lett, de nem jutott semmi jobb az eszembe. Tudtam, hogy mit akarok a cselekménybe, csak azt nem, hogy a karakteremet mi venné rá, hogy megtegye. Így hát némi fenköltséggel oldottam meg a dolgot. Az egyik csajszi be is szólt, hogy próféta lett a karakteremből, ami eléggé megtépázta a lelkem, de igaza volt. Nem akartam ekkora Pál-fordulást én sem, viszont ahhoz, hogy az epilógust meg tudja írni a narrátorunk, kellett. Mindegy.

Szétcsúsznak a gondolataim. Még fel se ébredtem, azt hiszem. A számat még csípi a köris levest, amit Benének vettem. Azt kérte, vegyek neki levest, de aztán nem vitte el, a magamnak vásárolt készlet meg kimerült, úgyhogy ráfanyalodtam erre. Nem volt rossz, de mart, mint a méreg. Nem veszek többet.

Mindennap figyelem az eget és a Dunát. Annyira szép. És sokszor kontrasztos. Nem ritkán gondolok arra, hogy le kellene fényképezni. Csak azért, hogy megmutassam. Bár nem tudom, másnak jelentene-e annyit egy septiben készült, minőségben igen gyenge kép. Viszont Kishi kedvenc művészeti alkotása jutott eszembe, a kastély képe több feldolgozásban. Valahogy egy ilyen sorozat jelenik meg mindig a fejemben is, amikor az Erzsébet hídról lejőve halad a busz a Szent Gellért tér fele, én pedig a hidat nézem az éggel és a vízzel. A fehér a mostanában felhős-szürkés éggel és a zöldes-uszadékos vízzel. Fura, de nem tudok betelni a látvánnyal. Még most sem. Pedig nem vagyok egy tájképes figura. Jobban szeretem azokat a képeket, amiken emberek vannak. És mégis... A Duna vonz, elvarázsol és nem ereszt el.