A héten új szórakozás lopta be magát a szívembe. Hétfőn Galliáztunk, csütörtökön Mágushoz csináltunk karaktert, pénteken pedig lefutottuk az első kört. Nagyon jó volt, a másodikat én jobban élveztem, mert a kaland tetszett. Nyolc sráccal játszottam a kalandmestert is beleértve, én voltam az egyedüli lány és én alakítottam a kaland egyszem nőjét is. Egy félelf kardművésszel indultam, s küldetést kaptam, hogy találkozzak valakivel, csináljam, amit mond, majd térjek vissza a szülőföldemre. Északi vagyok, a nevem Hirowo Kahla, az anyám egy immár idős nemes hölgy, szóval nincs anyagi gondom, az apám meg egy végtelen türelmű, lelassult elf. XD A kaland röviden arról szólt, hogy fel kellett derítenünk nyolcunknak egy föld alatti épületet, megszerezni valami kelyhet és visszatérni a megbízónkhoz. Elég nehezen indultunk el nyolcan, mert csomóan nem lettünk meggyőzve, hogy akarunk kalandorkodni, ráadásul az elfünk egy nagyképű, egomán, beképzelt baromként jelent meg, miután megtudta, hogy félelf vagyok. Addig gáláns lovag volt, aztán tőlem kérdezte meg, hogy a szintén északi, hozzám hasonló öltözéket viselő félelf kardművész férfit ismerem-e, méghozzá úgy, hogy korcsnak nevezte őt. Mivel a karakterem egy kénes-forró gejzír szellem segedelmével él, amúgy is tüzes és érzékeny, majdnem lecsaptam a fejét, szívem szerint kardot rántottam volna és megteszem, de aztán arra jutottam, egy velős beszólással indítok: "Úgy látom, sem a szemed, sem az eszed nem éles, mert engem is összetévesztettél egy magadfajtával.". =D Élvezem, hogy csípős megjegyzéseim vannak, meg azt, hogy valamennyi srácnak a kaland közben életcélja volt a közelembe kerülni. =D A félelfnek amúgy rohadt szemét büntit találtam ki, egy bájitalt fogok kevertetni a helyi boszorkával, amitől beleszeret majd valakibe és én persze egy férfit gondoltam neki. =D Eredetileg olyat akartam, hogy a férfiúi étvágya megmarad - mert az van neki bőven -, de képtelen lesz "etetni magát", de a boszorka azt mondta, ilyet nem tud főzni. =D A kalandmester, a Robi teljesen kiakadt, mikor mondtam neki. Úgy röhögött... =D
Egyébként imádom a srácokat. Robi meséli a Galliát is, meg ugye a pénteki Mágust is. Jó ötletei vannak, nagyon keni-vágja a dolgokat és egy igazán kedves figura. Lovagias és aranyos is, tiszta mókás volt, mikor csütörtökön Bene oltott engem és mintha neki szóltak volna a mondatok, úgy védett engem a Robi, úgy szólt vissza időnként Benének. XD Aztán van a Gergő, aki - mint a többi névrokona, - alapos egoizmussal rendelkezik, de kedvelem, jópofa. Bálinttal nem ismerkedtünk össze túlságosan, de bírom a szövegeit, jó agya is van. A törpénket játszó srác is vicces, egy hatalmas medvéje van a Mágusban és olyan poénokat nyomott le, hogy fetrengtünk az asztalon a röhögéstől. A másik félelfnek még nem tudom a nevét, de nekem ő baromira szimpatikus. Egy racionális, irányító típus, de ha megfelelő karakterrel találja szembe magát, abszolút kezesbáránnyá változik. Az elfünket Tominak hívják, azt állítja magáról, hogy ő nem olyan, mint a karaktere, de ez nem igaz, pont olyan, csak a játékban nyíltan kiélheti a felsőbbrendűségét és nagyjából következmények nélkül belerúghat ott bárkibe. Az életben is eléggé beképzelt, néha irritáló módon, de én kedvelem, szerethető szerintem. =) Az utolsó a pénteki játékból Csaba, ő egy tolvaj emberrel volt. Egyből tudtam, hogy az, mert tolvaj én is gondolkodtam, hogy legyek-e, de aztán úgy döntöttem, max mellékállásban, a fő-fő lesz a kardművészet. De amellé, főleg amilyen tisztséget birtokolhatok, meg nem fér be a tolvajkodás, úgyhogy majd lecsapok én erre a csávóra... =D
Egyébként két szintet léptem, szerintem megszereztem a félelf, a tolvaj és talán az elf szimpátiáját is. Bene nem nagyon tudott játszani, mert olyan hírt kapott a nagybátyjáról, ami totál kiverte nála a biztosítékot. Én megértem, de mivel nem tudtam vele mit kezdeni, inkább hagytam őt. Addig ő Rajmunddal és Tulokkal volt, ha jól saccolom. Mindkettőjüket nagyon bírom, Rajmund kábé az apám lehetne, de egyszerűen imádom, egy tündéri pasi, csak valamiért az utóbbi időben nem olyan megbízható, mint korábban volt. Tuloknak odavagyok a mimikájáért és a frappáns beszólásaiért. =)
Jó csapat gyűlt össze a Gólemben, gyakrabban fogok lejárni. Játszani, meg hülyülni a srácokkal. =) Ráadásul tiszta mókás, hogy mennyire odavannak, hogy Bene menyasszonya egy lolita. Szegényt már szekálják szinte, hogy mekkora mázlista. XD Hakli állandóan mondja neki, hogy de hát menjen már a pibe ezért. XD Az is egy jófej srác, tiszta dilinyós. =D
Szombaton amúgy kanbuli volt Tuloknál, úgyhogy egyedül voltam. Tiszta hawaii volt. =D Még együtt elmentünk KFC-be, aztán hazajöttünk szétosztani a kaját, aztán maradtam itthon. Átjött egy órára Taly, mutogatott állatkerti képeket, beszélgettünk, elröhögtünk, utána hármas ablakban hülyültünk Kibával kiegészülve egészen egyig. =D Jó volt. Közben írtam is, ők játszottak, olvastam is... XD
Ma majdnem tizenegyig aludtam, Bene nyűgös volt a fáradtságtól, úgyhogy magamra csuktam a fürdőt úgy másfél órára. XD Először palacsintát akart, de nem akart elmenni tejért. Aztán meg mondta, hogy menjünk el megint KFC-zni. Végül, a másfél óra után kiegyeztünk abban, mivel míg én ott ücsörögtem bent, addig ő aludt egyet, hogy elmegyünk együtt vásárolni, ő megy utána a Gólembe, én csinálok palacsintát. =) Alkudni tudni kell. =D És a boltban is mókás volt, a csávó tök kész volt, elmesélte, hogy ő profi bliccelő és megosztott velünk pár hasznos tippet, hogyan kerüljük ki az ellenőröket. XD
Mi volt még? Ja igen, szerdán hazajöttem, elnyúltam az ágyon, de mint akit kiterítettek, laza Superman-pózban, és fél óra múlva arra ébredtem, hogy fájnak a vállaim. XD Csak ennyire voltam fáradt. Utána kértem magamtól egy-másfél órát aludni, állítottam ébresztőt, majd mikor arra felkeltem, felhívtam Benét, hogy érdemes-e nekem a Gólembe menni, mert hulla vagyok. Mondta, hogy nem, úgyhogy visszaaludtam. Fél tizenegykor, vagy mikor jött haza, fél órát ébren voltam vele, meghallgattam, amit mondott, ettünk, satöbbi, aztán visszadőltem aludni, immár a társaságában. XD
Melóról is mesélek egy kicsit. De tényleg csak kicsit. Két hete bepanaszolt a bíróm. Ennek van egy elég komoly háttérsztorija, amiről jobb, ha nem mesélek, egy elég ronda ügy. Daninak, mikor meséltem, éreztem, hogy felpattan a székből és gyalog el tudna jönni Veszprém megye közepéről, hogy agyonüsse a bírómat. Anya úgy tűnt, elég nehezen értette meg, mi is van, pedig ő még tudta is, mire számíthatunk. Hát... ami késik, nem múlik, tartja a mondás és tényleg. Szóval végre keményen rálépett a gázra, hogy elkerüljünk egymás mellől. Igazából hónapok óta ezt akartam, csak eddig ő nem akart megválni tőlem, úgy meg azért elég lehetetlen küldetés volt másik bíró mellé importálódni. Namármost. Az oké, hogy ne én legyek a jegyzője, ne ő legyen a bíróm. Csakhogy ő azon is mesterkedett szerintem, hogy a megítélésem is nagyon rossz legyen, meg minden, úgyhogy konkrétan másnap vagy harmadnap, mikor behívott a csoportvezető, eldönthettem, hogy mennyire veszem komolyan a dolgokat, merthogy most nagyon kifele áll nekem az út. Ja, oké. Csak lestem nagyokat, aztán mondtam, hogy meggondolom. Másnap reggel célirányosan megkerestem és kértem egy másik bíróhoz való áthelyezésemet. Nem ígért semmit a csopvez, csak annyit, hogy intézkedik. Nekem ennyi bőven elég volt, addigra már szétgörcsöltem konkrétan a gyomrom. Így telt el az a hét, azt se tudtam, mi lesz, csak jöttek a feketébbnél feketébb levesek. Az elnökhelyettes gondolkodás nélkül ki akart rúgni, úgyhogy nem volt valami baráti a helyzet. Kolléganőm a hétvégére azt tanácsolta, nézzek új állás után. Amúgy meg annak a bírónak a fejét vagy négyen fűzték, aki mellé kerülni akartam. Pont elmegy a jegyzője és én hónapok óta azt mondom, hogy vele akarok dolgozni, de mint említettem, ennek az esélye nulla volt.
Ez a hét volt a második legkeményebb a bepanaszolásom után, mert ugye kétségek közt akartak tartani. Az más kérdés, hogy én megérzem, ha csak be akarnak paráztatni, vagy tényleg nagy para van. Valahol a kettő közt húznám meg, hogy én hol álltam. Az a bajuk nagyrészt velem, hogy nem vagyok hajlandó teletojni a bugyimat. Ez a nagy harci helyzet, kérem szépen. Én úgy vagyok vele - függetlenül attól, hogy a munkaerőpiacon én is egy kis porbapukizó senki vagyok és nyolc hónapig kerestem állást, ezt meg némi beajánlással kaptam -, hogy fiatal vagyok, majdnem egy évig dolgoztam bíróságon, ami azért már eleve jól hangzik, másfelől szereztem egy plusz képzést és ha kell, igenis el tudom adni magam. Úgyhogy nem félek. Jó, persze ez túlzás, én lettem volna a legjobban kibukott ember a Földön, ha kiteszik a szűröm, mert nem tudnánk fizetni az albérletet Benével, ami újabb nagy problémákat vetett volna fel az életünkben, de mindegy, nem tettek ki.
Csütörtökig várattak azzal, hogy megmondják, meghosszabbítják-e a szerződésem, ami a hónap végén jár le, vagy sem. Igazából ahogy teltek a napok, úgy lettem egyre nyugodtabb egyrészt, mert tudtam, hogy arra játszanak, hogy végre megtörjek. Én viszont nem adom könnyen magam, úgyhogy nem győztek. Sőt, amikor az elnökhelyettes behívatott és elmondta, mi a helyzet, hogy megkapom azt a bírót, akire pályáztam, győztesnek éreztem magam. Tény, hogy a nulla alól, a mínuszból indulok, de onnan szép győzni, nem? Így állok hozzá. Nem akarom feladni és nem is fogom. Megmutatom ezeknek az embereknek, hogy fiatal vagyok és nem hülye. Hogy lehet velem játszani, de csak bizonyos keretek közt, egyébként nem vagyok egy félős nyúl. Nem a puskát fogós típus vagyok, hanem a báránybőrbe bújt farkas. =) Én a bírómat is kiosztottam tavasszal, mikor nyomorgatott. Persze nem így akartam, de elszállt az agyam. Sokáig nyelek, töltöm azt a bizonyos poharat, aztán amikor betelik, minden megy a másik nyakába, úgy egybe. Azon a büsz előtti szerdán nekem betelt, fél évnyi lenyelt cuccost vágtam pár jól megkomponált mondatban a fejéhez, méghozzá totál ösztönből. Utólag a kolléganőm mondta, hogy ez szép volt. Kérdeztem tőle, hogy tényleg azt mondtam-e, amit, erre vigyorgott, hogy igen. Én voltam legjobban megijedve, hogy mennyire odavágtam a dolgokat a bírómhoz, de megérdemelte. Utána persze ment panaszkodni, hogy mennyire tiszteletlen vagyok vele, csak amikor megmondtam, hogy hát igen, más sem hiszem, hogy tolerálta volna, ha vizsgadrukk közben még az utolsó napjába próbálnak belegyömöszölni három napot, akkor már mindjárt nem én voltam a hisztis liba. =) Az vagyok néha, de a játszmák terep azért nekem sem ismeretlen.
Holnap még befejezek pár apróbb munkát, egy fél tárgyalási napot, meg kiadok még valamit, aztán költözöm át az új bírómhoz, kezdek belelendülni a vele való közös munkába. Hogy mit érzek? Lelkesedést és örömet. Bánt persze, hogy ő is azt hiszi, amit szinte mindenki, de az igazságot én nem hozhatom napvilágra, más meg nem fogja, úgyhogy minden, ami igazából azt okozta, hogy bepanaszolt a bíróm és majdnem kirakták a szűröm, szépen marad a háttérben. Csak azt nem értem, miért nem tűnik fel az senkinek, hogy szándékosan ás el engem az az ember. Mindegy. Túllépek rajta és igyekszem a legjobban teljesíteni.
Pénteken loliban mentem be dolgozni, mert a kollégáim nyúztak már érte. Tiszta aranyosak, mindig kérdezik, mikor láthatnak végre újra ilyen nagy szoknyás ruhában. =) Hát most láthattak, a szamócás JSK-mban mentem be rózsaszín garbópólóval alatta, fehér zoknival és fekete cipővel. Nem tudom, ki hogy van vele, de én teljesen rákattantam arra, hogy a cipő és a zokni nem egyező színű. Nekem nagyon tetszik, ez az új dilim. =D
Egyébként a lolival kapcsolatban tartozom egy vallomással. Nyáron Bene igyekezett csatlakozni a furrysokhoz, s ahhoz, hogy teljes jogú, találkákra járási engedéllyel rendelkező tagok lehessünk, el kellett mennünk egy beszélgetésre a vezéregyéniségekkel. Engem Sagastrina húzott bele ebbe a furrys dologba, akit én a netről már évek óta ismerek, kedvelek. Olvasott tőlem, időnként dumáltunk, kommentáltuk egymás LJ-jét és oldalát, ilyesmik. Ezen a találkán ott volt az ő párja, egy hihetetlen nehéz természetű pasi, akinek az a hobbija, hogy belegyalogol az emberek lelkébe. Ez ilyen védelmi mechanizmus a számára, mivel ő elég sérülékeny lelkileg és úgy van vele, a támadás a legjobb védekezés, vagyis te lehetsz egy ma született bárány, ő akkor is átgázol rajtad, hogy neked eszedbe se jusson őhozzá közel menni. Nos... én loliban mentem, méghozzá dekora bittersweetben. Szamócás JSK, sok masni és csatt, ahogy kell. Neo meg a porig alázott, egy órán keresztül bírtam, aztán addig ment a dolog, hogy majdnem felálltam zokogva, hogy ő egy hülye f*sz és nem érdekel, nem leszek furrys tag, de nem vállalok vele közösséget, mert egy rohadt, szívtelen szemétláda, stb. Nagyon közel jártam ehhez, helyette viszont levettem a csattokat és masnikat a fejemről, lófarokba kötöttem a hajam és visszavágtam. Olyan elégtételt éreztem, mert én ráéreztem a gyengéire és utána nem mert bántani. De az eset után nem akartam loliba bújni. Addig is kezdtem valahogy lefele menni érzelmileg, már nem azt adta, mint kezdetben, de ezzel végleg összeroppant bennem valami. Bevallom, nagyon erősen úgy gondoltam, nem csinálom tovább. Szeretem a társaságot, a ruhákat, meg mindent, de Neo annyira durva kontármunkát végzett a lelkemben, hogy az elmagyarázhatatlan. Nem szégyelltem, hogy lolita vagyok, csak egyszerűen nem akartam vállalni. Féltem egy hasonló helyzettől, pedig azelőtt mindig meg tudtam magam védeni.
Aztán jött a nyár és úgy mentünk nyaralni, hogy én csak lolit vittem mindenhova. Pécsre, aztán Bene szüleihez, majd a nagymamájához is. Pedig Bene családja eléggé fúj rám a hóbortom miatt. Mindig a hátam mögött úgy állítanak be, mintha én csak feltűnési viszketegségből hordanék ilyesmit, de nem törődöm vele, már megszoktam tőlük. Ez elkezdett kicsit helyre rázni, de az igazi áttörés a Neos eset után a Gólem újramegnyitója volt. Az sem teljesen, de az sokat segített. Aztán jött a kirándulós meet és azt hiszem, minden rendbe jött bennem. =)
Azt hiszem, mindent elmeséltem. =)
