Telnek a napok, dolgozom, szeretem. =) Jól kijövök a kollégákkal, egyre magabiztosabban és rutinosabban tudom, mi a feladatom. Délelőtt bepakolom a határnapos aktákba az érkezett iratokat, ügyfelezek, utána kajálok, pakolok, rendezgetek. Szerdán egész napos ügyfélfogadás van, az kemény volt, mert bekaptam egy arrogáns szemétládát. Már akkor láttam, hogy baj lesz vele, mikor megjelent, éreztem, de aztán elhessentettem a fejemben a dolgot, mondván, ha előítélettel állok vele szemben, akkor ezt fordítva is elvárhatom és abból semmi jó nem lesz. Mindegy, rendes voltam vele, ahogy szoktam az emberekkel. Hajdanán a Mantrán azt mondták rólam, hogy én olyan szépen, finoman, kulturáltan el tudok küldeni valakit melegedni, hogy az megy és csak utána esik le neki, hogy mi van. Ezzel a mentalitással úgy érzem, egész jó ez az ügyfelezés, pláne, hogy most már több, mint egy hete csinálnom. Hú meg ha, igen. XD Hagyjuk.
Ott tartottam, hogy jött ez az úriember. Valaha vörös volt a haja, csak kiszőkült, de ilyen tejfölszőkére, precízen volt elválasztva a haja, jól fésült, falfehér bőrül pasi volt rendezett külsővel. Kissé arrogáns, felsőbbrendűség érzetet árasztott magából, de nem zavartattam magam miatta, felőlem mindenki el lehet telve magával, nekem az nem fáj. =) Kikért egy csomó aktát, több bírónál volt és persze türelmetlen volt, meg nem volt mindegy neki, milyen sorrendben kapja meg. Aztán jött a kopp, az egyiket nem tudtam neki odaadni, mert a bíró nem adta nekem se oda ítéletírás miatt. A pasi bizonyosan pengére edzette magát a több éves bíróságra járás folytán, mert szinte csípőből jött a válasz, hogy de hát letelt az ítéletírásra törvényileg kiszabott határidő, tehát annak már meg kellene lennie és nincs olyan ok, ami miatt nem adható ki számára betekintésre az ügyirat. Jaj, mondom... Tájékoztattam, hogy igaza van, de ettől még nem tudom teljesíteni a kérését. Jó, akkor mondjam meg a nevem. Na, sokkolódtam mindjárt. Miért? - kérdeztem vissza tiltakozva. Merthogy panaszt akar írni és abba bele akarja foglalni a nevem. Összeugrott a gyomrom, rám tört a sírógörcs, merthogy még csak egy hete vagyok itt és máris ilyen helyzetbe kerültem, aztán... aztán úgy döntöttem, hogy nem, nem hagyom magam. Mondtam neki, hogy írjon panaszt, ha akar, de abba hiába foglalja bele a nevem, nem az én hibám, hogy nem tud beletekinteni az ügybe. Nem baj, őt az nem érdekli, ő velem áll kapcsolatban per pillanat, ezért engem panaszol be. Ú, mondom... Várakozásra kértem és szóltam az irodavezető asszonynak, aki ugyancsak próbálta megértetni vele, hogy mi a helyzet, de a jólfésült, arrogáns fiatalemberről kiderült, hogy nem csak szemét, de sötét is. Remek volt. Kapott egy hivatalos feljegyzést, aztán útjára lett bocsátva. Én még azért szóltam neki, hogy amit az előző aktában kért másolást, azt igényli-e. Igen, persze, és még meg is hökkent, hogy így utánaszóltam. Remélem, sikerült jópontot szerezni nála és nem játsszuk el ezt még egyszer, mert megtalálom a módját, hogy rendezzem a viszonyokat. =) Volt két másik ügyfél, egy cigány nő és egy nagyon vastag szemüvegű férfi, férj és feleség, ők a belépéskor is szimpatikusak voltak. Kérdeztek tőlem valamit, mondtam, hogy nem tudok válaszolni erre, hol tudnak segítséget kérni, erre megjegyezték, hogy nem gond, ők nem fognak panaszt benyújtani ellenem. Akkorát vigyorogtam, mondtam is, hogy azt megköszönöm és nagyon hálás vagyok. Ők mentettek meg a sírástól igazából. =)
Ma egy kalapos hölgyet főztem puhára. Már legalább harmadjára látom rövid ügyfelezős pályafutásom alatt, idebent nem túlzottan kedvelik a nénit, én meg tök kedves vagyok vele, segítek neki, úgyhogy ma már szép hétvégét kívánva hagyta el a helyiséget, mosolyogva és valami olyasmit is hozzátett, hogy kertészkedni fog. =D
Tegnap elég zizi napom volt, többször rám tört, hogy sírnom kell, de fogalmam sincs, miért. Ráfogtam a pirosnapokra. ^^ Aztán szerepeztünk, Norbi mesélt, megint tele volt csatával a sztori, ráadásul nem derült ki, hogy a goul a csaj volt, vagy csak elkapta a csajt. =D Lacival jól elsumákoltuk, hogy bevalljuk a megbízónknak, hogy mi lett a lányával, helyette a nehéz nap után csaptunk egy nagyon görbe estét. Azt beszéltük meg, hogy együtt kértünk enni-inni, jól felöntöttünk a garatra, kivettünk egy szobát és reggel együtt ébredünk. XD Benedek most nem tudott jönni játszani, de szerintem az egész játékidőt végigcsuklotta, mert Lacival ők barátok, és rengeteget emlegettük, milyen jól jönne a tűzvarázslója. De persze megvoltunk és így is porig égettünk egy házat. XD Szegény Robi egy törppel jött, akit majdnem holtra vertek a sztori elején... ^^;; Dáviddal voltunk négyen játékosok és a srácok mondtak valamin, amin én éktelenül elkezdtem röhögni, még röhögőgörcsöt is kaptam. Természetesen nevettettek, úgyhogy nem kaptam levegőt, dőltem jobbra-balra és megkönnyeztem. Hajszálra voltam attól, hogy sírógörcsbe forduljon a dolog, de szerencsére még sikerült időben inni pár kortyot. XD Laci tök cuki volt, ült velem szemben és így meglepődve néz rám: "- Tényleg potyognak a könnyeid?", én röhögve bólintok párat és azzal az igazi gyerekcsodálkozással a hangjában mondta: "- Ilyet még sosem láttam.". =D
Reggel kivételesen visszaaludtam Benével arra a negyed órára, amit ő szokott kérni. Ez azt eredményezte, hogy a napom első felét félig alva töltöttem. XD De tök jó volt elbúcsúzni... =)
Holnap tuning show...! =*.*=
Holnap után IchiGonál mozidélután.
Hétfőn munka. XD
Olyan fura, hogy megint van munkám, pedig egy hónap nem nagy idő, míg otthon henyéltem. Meg lehet szokni. XD
Blugy...
Fáradt vagyok. Nem fekszik ez a szombati munkanap nekem... Azt se tudom, hol áll a fejem, félig alszom. Első hetem itt és mindjárt hat munkanap. =) De nem baj, néhány dolgot még nem tudok, egyébként már egész rutinos vagyok. Nincs sok munka, a fél bíróság nem jött ma be, szóval tök jó. =)
Nem baj, holnap alszom. Aha, ahogy ismerem magam, legkésőbb kilenckor kipattannak a szemeim... =D
Nem baj, holnap alszom. Aha, ahogy ismerem magam, legkésőbb kilenckor kipattannak a szemeim... =D
Buta kis játék, hazudok, és elhiszed.
Önző kis játék, angyal-szíved mély pokolra viszem.
Pedig érzem, hogy te vagy a minden és tőled létezem én.
De csak rejtem, hogy te vagy a kincs, ami még az enyém.
Megszólalt a rádióban és ezt kellett betennem. =)
Megoldódott tegnap az orvosi papíros probléma. Kellett a üzemorvoshoz vinnem szemészeti leletet, meg tüdőszűrő lapot vagy mellkasröntgent. Utóbbit nem tudtam elintézni, mert beutalós, azt meg csak az üzemorvos vagy a háziorvos adhat. Háziorvosom Bián van, a tüdőszűrést meg évente csinálják ott, egyébként meg Törökbálintra kell menni. Mondtam magamban a titkárnőnek, aki rajtam élte ki a frusztrációját és megpróbált beijeszteni azzal a szöveggel, hogy ha csütörtökre nem lesz meg a két papír, megszüntetik a munkaviszonyomat, hogy akkor így jártam, engem senki nem fog betörni. Elmentem tegnap szépen az üzemorvoshoz, aki egy nagyon jófej nő volt, mondta, hogy nem annyira fontos az a lap, felvesz az állományba nélküle minden gond nélkül. Ennnnnyiii! =D
Karodba bújnék, de hazudok, és nem teszem,
Szavakat súgnék, de hagyom, hogy a csend takarja szívem.
Úgy érzem, hogy sohasem volt, ami van, s nem lesz ezután,
De ezt rejtem, mert nem is hiszem még talán, hogy ez jár, csoda vár ránk.
Ezután hazamentem, felpakoltam, átöltöztem és mentem az Arena Plázába találkozni a srácokkal. Úgy volt, hogy Norbi tart mesét, de nem jelentkeztek rá elegen, úgyhogy Robi mesélt. Agyar, Norbi, Dávid és én játszottunk, elég beteg volt. Vampire-oztunk, amiben önmagunkat alakítottuk és az egész játék arra volt kiélvezve, hogy a tudós vámpírszekta (a nevét ennek a fajnak nem tudom) meghívott minket egy nagy kerekasztalbeszélgetésre. Robi kielemezhette, ki miben erős. Rólam azt állapította meg, hogy könnyen belehelyezkedem más szemszögbe, szerepbe, ami párhuzamban áll az írói vénámmal, ahogy ő mondta. Azt is mondta, hogy általában megfigyelő típus vagyok, de elég sok mindent el tudok játszani. =)
De egy gondolat úgy bánt, hogy minden jó íz végül oly keserű.
Ugye érted, hogy te a vagy a minden, de félek, semmi leszel,
Tudom, érzed, hogy te vagy a kincs, ami kell, ne hagyj el! Csoda vár rám?
Nehéz volt benne maradni a játékban, mivel az Arena Plázában pont valami táncos, zenés, csajos ugrabugra volt. Úgy mentem volna! *.* Ha nem csizma van rajtam, lehet, megmondom a fiúknak, hogy imádom őket, de nekem ez most KELL, ha akarnak, jöjjenek. A csapat bent csinálta a gyakorlatokat, Agyar magyarázta, hogy ez valami harcművészetnek a ledegradált változata és csinálta élesben a mozdulatokat, meg felvette videóra a lányokat. XD Imádom ezeket a srácokat!
Álmodom otthonom, de végtelenbe vész,
Felkavar, semmi baj, mert érzem, mennyit érsz,
Egy érintés, csak ennyit kérsz, s nem hullik semmi szét,
Egy fél mosolyt a lelkedért, s az őserő zenél.
A mélyből felemel egy fénysugár,
Csak jönne már az az édes ébredés,
Ha beköszön egy új világ, a szív zaját még értenéd!
Csak benned csillog az a fénysugár,
Érzem, vár és jó lesz majd, ahogy rég, hallgasd csak a szív dalát, mi messze távol hív,
Élek a szemeidben.
Ha másom nincs, a legszebb kincs hogy benned élek én,
Ha semmim sincs, nem számít, így csak Te vagy s benned én.
A mélyből felemel egy fénysugár,
Csak jönne már az az édes ébredés,
Ha beköszön egy új világ, a szív zaját még értenéd!
Csak benned csillog az a fénysugár,
Érzem, vár és jó lesz majd, ahogy rég, hallgasd csak a szív dalát, mi messze távol hív,
Óóó
Ha másom nincs, a legszebb kincs, hogy benned élhetek én,
Ha semmim sincs, nem számít, higgy, csak érezzem, amíg élsz,
Élek a szemeidben.
Önző kis játék, angyal-szíved mély pokolra viszem.
Pedig érzem, hogy te vagy a minden és tőled létezem én.
De csak rejtem, hogy te vagy a kincs, ami még az enyém.
Megszólalt a rádióban és ezt kellett betennem. =)
Megoldódott tegnap az orvosi papíros probléma. Kellett a üzemorvoshoz vinnem szemészeti leletet, meg tüdőszűrő lapot vagy mellkasröntgent. Utóbbit nem tudtam elintézni, mert beutalós, azt meg csak az üzemorvos vagy a háziorvos adhat. Háziorvosom Bián van, a tüdőszűrést meg évente csinálják ott, egyébként meg Törökbálintra kell menni. Mondtam magamban a titkárnőnek, aki rajtam élte ki a frusztrációját és megpróbált beijeszteni azzal a szöveggel, hogy ha csütörtökre nem lesz meg a két papír, megszüntetik a munkaviszonyomat, hogy akkor így jártam, engem senki nem fog betörni. Elmentem tegnap szépen az üzemorvoshoz, aki egy nagyon jófej nő volt, mondta, hogy nem annyira fontos az a lap, felvesz az állományba nélküle minden gond nélkül. Ennnnnyiii! =D
Karodba bújnék, de hazudok, és nem teszem,
Szavakat súgnék, de hagyom, hogy a csend takarja szívem.
Úgy érzem, hogy sohasem volt, ami van, s nem lesz ezután,
De ezt rejtem, mert nem is hiszem még talán, hogy ez jár, csoda vár ránk.
Ezután hazamentem, felpakoltam, átöltöztem és mentem az Arena Plázába találkozni a srácokkal. Úgy volt, hogy Norbi tart mesét, de nem jelentkeztek rá elegen, úgyhogy Robi mesélt. Agyar, Norbi, Dávid és én játszottunk, elég beteg volt. Vampire-oztunk, amiben önmagunkat alakítottuk és az egész játék arra volt kiélvezve, hogy a tudós vámpírszekta (a nevét ennek a fajnak nem tudom) meghívott minket egy nagy kerekasztalbeszélgetésre. Robi kielemezhette, ki miben erős. Rólam azt állapította meg, hogy könnyen belehelyezkedem más szemszögbe, szerepbe, ami párhuzamban áll az írói vénámmal, ahogy ő mondta. Azt is mondta, hogy általában megfigyelő típus vagyok, de elég sok mindent el tudok játszani. =)
De egy gondolat úgy bánt, hogy minden jó íz végül oly keserű.
Ugye érted, hogy te a vagy a minden, de félek, semmi leszel,
Tudom, érzed, hogy te vagy a kincs, ami kell, ne hagyj el! Csoda vár rám?
Nehéz volt benne maradni a játékban, mivel az Arena Plázában pont valami táncos, zenés, csajos ugrabugra volt. Úgy mentem volna! *.* Ha nem csizma van rajtam, lehet, megmondom a fiúknak, hogy imádom őket, de nekem ez most KELL, ha akarnak, jöjjenek. A csapat bent csinálta a gyakorlatokat, Agyar magyarázta, hogy ez valami harcművészetnek a ledegradált változata és csinálta élesben a mozdulatokat, meg felvette videóra a lányokat. XD Imádom ezeket a srácokat!
Álmodom otthonom, de végtelenbe vész,
Felkavar, semmi baj, mert érzem, mennyit érsz,
Egy érintés, csak ennyit kérsz, s nem hullik semmi szét,
Egy fél mosolyt a lelkedért, s az őserő zenél.
A mélyből felemel egy fénysugár,
Csak jönne már az az édes ébredés,
Ha beköszön egy új világ, a szív zaját még értenéd!
Csak benned csillog az a fénysugár,
Érzem, vár és jó lesz majd, ahogy rég, hallgasd csak a szív dalát, mi messze távol hív,
Élek a szemeidben.
Ha másom nincs, a legszebb kincs hogy benned élek én,
Ha semmim sincs, nem számít, így csak Te vagy s benned én.
A mélyből felemel egy fénysugár,
Csak jönne már az az édes ébredés,
Ha beköszön egy új világ, a szív zaját még értenéd!
Csak benned csillog az a fénysugár,
Érzem, vár és jó lesz majd, ahogy rég, hallgasd csak a szív dalát, mi messze távol hív,
Óóó
Ha másom nincs, a legszebb kincs, hogy benned élhetek én,
Ha semmim sincs, nem számít, higgy, csak érezzem, amíg élsz,
Élek a szemeidben.
Az elmúlt két nap
Eseménydúsan telnek a napjaim. Hétfőn még munka után elugrottam igazolványképet csináltatni, mert az teljesen kiment a fejemből - jó szörnyű lett -, utána pedig kimentem Biára az érettségimért és a bizonyítványaimért. Andival beszélgettem kábé fél órát, utána átmentem a mamához, több, mint egy órát ott voltam, majd visszamentem apuékhoz, apa is megjött, megettem a munkahelyi maradékát, mert bolonyai volt és én azt szeretem, majd meséltem nekik röpke fél órában, aztán felmálházva - mert ha kijutok, Andi a konzervtől kezdve a liszten és cukron át a fűszerekig mindent ad - elindultam haza. Mondanom sem kell, amikor jött a busz, a nehezebb szatyor megadta magát, ölben vittem fel és az utam eleje azzal telt, hogy belezsúfoltam mindent a táskámba és a másik szatyorba. Necces volt.
Tegnap már rutinosabb versenyző voltam a bíróságon, egyből megtaláltam mindent, amit kerestem. Voltam kint betanulni is, hogy hogy kell ügyfelezni, mert majd dolgom lesz az is, hogy kikérjek nekik aktákat, információval lássam el őket. Egyelőre még elég nehéz, hogy mikor mit és hogy, de meg fogom tanulni, mert már most átlátom, nem annyira idegen és új, mint mikor az első munkahelyemen voltam. Leginkább még a kérdésekre való válaszolás nem megy annyira, meg sajnos lehet, hogy lesznek olyanok, akik csórnak dolgokat az aktából. =/ Azt szívesen elkerülném, mondanom sem kell.
A munka amúgy sokféle, bár néha érzem, hogy fáj a derekam, amikor sokat kell cipekedni és rakodni, de remélem, megszokom. Megedződni biztos fogok, valami erősítő tornának simán beillene a rakodás, cipekedés. =)
Kaptam egy fülest, hogy a Hercegprímás utcában van egy egészségközpont, ahol el tudom intézni a szemészetet és a mellkasröntgent, ha megmondom, hogy honnan küldtek oda. Persze a dolog nem ennyire egyszerű - be tudom két nap alatt szerezni a kellő papírokat, csak ma előbb el kell, hogy engedjenek hozzá, mert ez nagyon nem egyszerű menet. A szemészet megvan, negyed órás vizsgálatra vártam majdnem két órát, aludtam is közben, viszont a tüdőröntgenhez előbb kell egy beutaló, az a doki meg, aki adhat, csak 15:30-ig van, nekem meg négyig tart a munkaidőm. Utána viszont 7-ig van az a részleg, ahol elintézik a röntgent, csütörtökre meg meg kell lennie, különben elbúcsúznak tőlem. Nem tudom, miért kell egy héten belül minden, vagy hogy hol élnek, hogy vidékiként egy hét alatt el lehet intézni a dolgokat, de valahol az én hibám is az egész, úgyhogy ennyi. Amit ne kérdezzetek, mert nekem nem sikerült rájönnöm, hogy mellkasröntgen vagy tüdőszűrő lap miért kell. Lehet, hogy azt akarják-e tudni, ha megfuttatnak az épületben, megfulladok-e. XD Másra nem igazán tudok gondolni.
Két nap később értem haza, amiért meglehetősen fáradt vagyok. Ma is arra számítok, hogy így lesz és holnap is, mert játszunk a srácokkal. Pénteket még nem tudom, mivel terveztük be, a hétvégére meg több programötlet volt, csak mindet elfelejtettem. Szombaton amúgy is dolgozom. =/
Tegnap már rutinosabb versenyző voltam a bíróságon, egyből megtaláltam mindent, amit kerestem. Voltam kint betanulni is, hogy hogy kell ügyfelezni, mert majd dolgom lesz az is, hogy kikérjek nekik aktákat, információval lássam el őket. Egyelőre még elég nehéz, hogy mikor mit és hogy, de meg fogom tanulni, mert már most átlátom, nem annyira idegen és új, mint mikor az első munkahelyemen voltam. Leginkább még a kérdésekre való válaszolás nem megy annyira, meg sajnos lehet, hogy lesznek olyanok, akik csórnak dolgokat az aktából. =/ Azt szívesen elkerülném, mondanom sem kell.
A munka amúgy sokféle, bár néha érzem, hogy fáj a derekam, amikor sokat kell cipekedni és rakodni, de remélem, megszokom. Megedződni biztos fogok, valami erősítő tornának simán beillene a rakodás, cipekedés. =)
Kaptam egy fülest, hogy a Hercegprímás utcában van egy egészségközpont, ahol el tudom intézni a szemészetet és a mellkasröntgent, ha megmondom, hogy honnan küldtek oda. Persze a dolog nem ennyire egyszerű - be tudom két nap alatt szerezni a kellő papírokat, csak ma előbb el kell, hogy engedjenek hozzá, mert ez nagyon nem egyszerű menet. A szemészet megvan, negyed órás vizsgálatra vártam majdnem két órát, aludtam is közben, viszont a tüdőröntgenhez előbb kell egy beutaló, az a doki meg, aki adhat, csak 15:30-ig van, nekem meg négyig tart a munkaidőm. Utána viszont 7-ig van az a részleg, ahol elintézik a röntgent, csütörtökre meg meg kell lennie, különben elbúcsúznak tőlem. Nem tudom, miért kell egy héten belül minden, vagy hogy hol élnek, hogy vidékiként egy hét alatt el lehet intézni a dolgokat, de valahol az én hibám is az egész, úgyhogy ennyi. Amit ne kérdezzetek, mert nekem nem sikerült rájönnöm, hogy mellkasröntgen vagy tüdőszűrő lap miért kell. Lehet, hogy azt akarják-e tudni, ha megfuttatnak az épületben, megfulladok-e. XD Másra nem igazán tudok gondolni.
Két nap később értem haza, amiért meglehetősen fáradt vagyok. Ma is arra számítok, hogy így lesz és holnap is, mert játszunk a srácokkal. Pénteket még nem tudom, mivel terveztük be, a hétvégére meg több programötlet volt, csak mindet elfelejtettem. Szombaton amúgy is dolgozom. =/
Röviden, tömören
Megvolt az első nap az új bíróságon és tök jó volt. Ennél bővebben majd később mesélek, mert most nagyon fáradt vagyok. Voltam kint Bián is apuéknál, meg a nagyanyámnál, mert szükségem volt az érettségimre, amit a régi szobámban hagytam, meg ha már kimentem, meglátogattam a mamámat is, akinek a tüdőgyulladása még épp időben lett elkapva, úgyhogy úgy búcsúztam tőle: "Vigyázz magadra! Jobban!!!". =)
Egyébként elöljáróban annyit, hogy a lakásosztály irodáján vagyok, tehát most nem azt csinálom, mint Budaörsön, elkaptam egy kemény, de kellemes napot, az irodavezető asszony nagyon szimpatikus és kilátásban van az is, hogy egy friss bíró mellé helyeznek majd, ha meglesz a kinevezése. =) A nap jó volt, leszámítva az első másfél órát, mert akkor majdnem elbőgtem magam, mert nem tudtam kijutni a másik épületből. ^^;; Enyhén pánikba estem, hogy minden folyosó, ajtó és lépcső ugyanolyan, nem tudom, merről jöttem, hol vagyok, merre kéne mennem és nem hinném, hogy díjaznák, ha órákig tökölnék a visszatéréssel.
Egyébként elöljáróban annyit, hogy a lakásosztály irodáján vagyok, tehát most nem azt csinálom, mint Budaörsön, elkaptam egy kemény, de kellemes napot, az irodavezető asszony nagyon szimpatikus és kilátásban van az is, hogy egy friss bíró mellé helyeznek majd, ha meglesz a kinevezése. =) A nap jó volt, leszámítva az első másfél órát, mert akkor majdnem elbőgtem magam, mert nem tudtam kijutni a másik épületből. ^^;; Enyhén pánikba estem, hogy minden folyosó, ajtó és lépcső ugyanolyan, nem tudom, merről jöttem, hol vagyok, merre kéne mennem és nem hinném, hogy díjaznák, ha órákig tökölnék a visszatéréssel.
Amiktől félek
Ma a meeten szóba került az, hogy ki mitől fél és hogy alakult ki. Gondoltam, erről írok ma egy rövid postot. =)
Amitől én félek és a kialakulásuk sztorija:
- kistermetű kutyák: Sosem volt gondom a kutyusokkal, nekem egy drótszőrű foxi, tacskó keverékem volt pici lábakkal, szomorú barna szemekkel, fehér alapon barna foltokkal. Egy imádnivaló kislány volt, nagyon szerettem, de miután meghalt, elkezdtem eltávolodni a kutyáktól. Egészen addig nagy szakija voltam az ember legjobb barátjának, elijesztettem rám támadó csahosokat, a bernáthegyi döbbenten megállt előttem, mikor a legrémisztőbb ugatására, morgására, nyitott pofás rám rohanására sem léptem félre, csak levettem a táskám és közöltem vele, hogy nem vagyok finom falat, mert nincs rajtam hús se jóformán, ezért ne akarjon megenni. Eldobta magát és vakargattam a hasát. Aztán Fickó kutyám halála után valahogy ez az egész elszakadt bennem és mikor bokán harapott egy kistermetű dög, amire azt mondta a gazdája, hogy nem bánt, úgy alakult, hogy megutáltam azeket a kicsi kutyákat és félelmet érzek a közelükben.
- pók: Gyerekkoromban szerettem tudni dolgokat és különféle kísérleteket elvégezni. A rovarok, ízelt lábúak és puhatestűek különösen sokszor estek áldozataimul, mert azokon nem látszódott érzelem, tehát én nem tudtam elképzelni, hogy fájdalmat érezhetnének. A pókfóbiám azután alakult ki, hogy összegyűjtöttem rengeteg pókot - igen, akkor még kézben - és bezártam őket egy kicsi szekrénybe. Jól megfeledkeztem róluk, aztán amikor eszembe jutott, hogy én ezt csináltam és megnéztem, hogy élnek-e még, már csak egy vagy kettő volt, az összes többit megették. Bennem olyan szintű félelmet váltott ki a pókok kannibalizmusa, ami egyébként ebben az élethelyzetben totálisan természetesnek számít szerintem, hogy amikor pókot látok, a reflex, hogy meg kell ölnöm, ha pedig rohanni kezd, idegességet és félelmet érzek - s persze nem hagyom életben.
- lépcső: Mondhatom, hogy ez a legújabb. Mindig óvatos voltam, mert magas sarkú cipőben és patácskában azért mégsem olyan járni-kelni a nagyvilágban, mint tornacipőben. Általában korlátba, vagy falba kapaszkodom, ha lépcsőzni kell, megemelem a szoknyám, ha hosszú, néha a legnagyobb trapéz szárú farmerom szárát is, de minden elvigyázatosság ellenére volt már egy pár kínosabb balesetem. A legnagyobb egy teaházban Benedek társaságában esett meg nem is olyan régen. Három lépcsőfokot sikerült egybe meglépni és olyan pofára esést produkáltam majdnem, hogy az nem igaz, ám a szemben lévő fal megfogott - felkenődtem rá, mint béka az aszfaltra. Na, azóta dupla parával kapaszkodom, ha lépcsőzök!
- kagyló: Mint fentebb említettem, kísérletező és kíváncsi gyerek voltam. Találtam egyszer tenyér méretű kagylót, amit sehogy sem tudtam szétfeszíteni, pedig látni akartam, mit rejt a kemény páncél. Balatonon voltunk és hazavittem a nyaralóhoz, amiben laktunk. Konkrétan megfőtt a napon, merthogy otthagytam véletlenül, aztán másnap, amit a héjak közt láttam, pláne, hogy erősen oszlott, cseppet sem tetszett. Azóta irtózom a kagylóktól. A héjtól nem, nagy gyűjtő voltam anno, de az élő, vagy ételként tálalt változattal el lehet kergetni messze.
Asszem, ennyi. =)
Amitől én félek és a kialakulásuk sztorija:
- kistermetű kutyák: Sosem volt gondom a kutyusokkal, nekem egy drótszőrű foxi, tacskó keverékem volt pici lábakkal, szomorú barna szemekkel, fehér alapon barna foltokkal. Egy imádnivaló kislány volt, nagyon szerettem, de miután meghalt, elkezdtem eltávolodni a kutyáktól. Egészen addig nagy szakija voltam az ember legjobb barátjának, elijesztettem rám támadó csahosokat, a bernáthegyi döbbenten megállt előttem, mikor a legrémisztőbb ugatására, morgására, nyitott pofás rám rohanására sem léptem félre, csak levettem a táskám és közöltem vele, hogy nem vagyok finom falat, mert nincs rajtam hús se jóformán, ezért ne akarjon megenni. Eldobta magát és vakargattam a hasát. Aztán Fickó kutyám halála után valahogy ez az egész elszakadt bennem és mikor bokán harapott egy kistermetű dög, amire azt mondta a gazdája, hogy nem bánt, úgy alakult, hogy megutáltam azeket a kicsi kutyákat és félelmet érzek a közelükben.
- pók: Gyerekkoromban szerettem tudni dolgokat és különféle kísérleteket elvégezni. A rovarok, ízelt lábúak és puhatestűek különösen sokszor estek áldozataimul, mert azokon nem látszódott érzelem, tehát én nem tudtam elképzelni, hogy fájdalmat érezhetnének. A pókfóbiám azután alakult ki, hogy összegyűjtöttem rengeteg pókot - igen, akkor még kézben - és bezártam őket egy kicsi szekrénybe. Jól megfeledkeztem róluk, aztán amikor eszembe jutott, hogy én ezt csináltam és megnéztem, hogy élnek-e még, már csak egy vagy kettő volt, az összes többit megették. Bennem olyan szintű félelmet váltott ki a pókok kannibalizmusa, ami egyébként ebben az élethelyzetben totálisan természetesnek számít szerintem, hogy amikor pókot látok, a reflex, hogy meg kell ölnöm, ha pedig rohanni kezd, idegességet és félelmet érzek - s persze nem hagyom életben.
- lépcső: Mondhatom, hogy ez a legújabb. Mindig óvatos voltam, mert magas sarkú cipőben és patácskában azért mégsem olyan járni-kelni a nagyvilágban, mint tornacipőben. Általában korlátba, vagy falba kapaszkodom, ha lépcsőzni kell, megemelem a szoknyám, ha hosszú, néha a legnagyobb trapéz szárú farmerom szárát is, de minden elvigyázatosság ellenére volt már egy pár kínosabb balesetem. A legnagyobb egy teaházban Benedek társaságában esett meg nem is olyan régen. Három lépcsőfokot sikerült egybe meglépni és olyan pofára esést produkáltam majdnem, hogy az nem igaz, ám a szemben lévő fal megfogott - felkenődtem rá, mint béka az aszfaltra. Na, azóta dupla parával kapaszkodom, ha lépcsőzök!
- kagyló: Mint fentebb említettem, kísérletező és kíváncsi gyerek voltam. Találtam egyszer tenyér méretű kagylót, amit sehogy sem tudtam szétfeszíteni, pedig látni akartam, mit rejt a kemény páncél. Balatonon voltunk és hazavittem a nyaralóhoz, amiben laktunk. Konkrétan megfőtt a napon, merthogy otthagytam véletlenül, aztán másnap, amit a héjak közt láttam, pláne, hogy erősen oszlott, cseppet sem tetszett. Azóta irtózom a kagylóktól. A héjtól nem, nagy gyűjtő voltam anno, de az élő, vagy ételként tálalt változattal el lehet kergetni messze.
Asszem, ennyi. =)
Újabb kívánság
Sakuránál megint láttam valamit, amilyet én most szeretnék, mert beleszerettem. =)
Sok réteg, anyagalaptól eltérő színű csipke, kellemes színkompozíció és minta... *___*
Sok réteg, anyagalaptól eltérő színű csipke, kellemes színkompozíció és minta... *___*
Ennyit rólam XD
Frankón nem blogoltam megint egy ideje. Most ezt gyorsan és lehetőleg tömören igyekszem pótolni. ^^;;
Végrehajtó.
Nekem úgy tűnt, hogy link a főnök, a munka, amit kínál, elfogadható, de bőven elég 8 órában, a napi 2-3 óra pluszt nem akartam és nem is bírtam volna vállalni, mivel ötkor kellett volna kelni. Bevallom becsülettel, amikor azt mondtam, hogy a túlóra belefér, akkor arra gondoltam, néha egy-másfél órára gondolunk, mert az úgy oké, egyébként meg erőltetett menet, különben nem tudja belátható időn belül teljesen az uralma alá venni a dolgokat. Az kiborított, hogy ötkor kell kelni, mert éjfél előtt egyszerűen képtelen vagyok ágyba jutni, de a túlóra és egy csomó kérdés, ami bizonytalan vagy nyitott volt, egy nap után letette nálam a voksot: Ezt nem. Gondoltam arra is, hogy egy szerepjátszó társaság, egy baráti kör tagja vagyok, a srácok már nem is nagyon akarnak játékot hirdetni, ha én nem tudok menni - volt rá példa, hogy kérdezték, leszek-e, mondtam, hogy nem, erre a mesélő azt mondta, hogy akkor nem mesél -, nem is akarok kimaradni közülük, mert szeretem őket, jól érzem magam velük, ez a meló meg gyakorlatilag azt követelte, hogy hétről hétre négykor felálljak az egyik nap és kínoskodva, mikor mindenki más még gürizik, némi könyörgés után, hogy elmehessek, elhagyom az irodát. Nekem ez nem fért bele, a fő ok viszont, ami abszolút biztosítékleverős nekem, az a lelki stressz. Az nem számít, hogy kupacokban áll körülöttem a munka, frusztrál, de sokkal kevésbé, mintha fáradt, nyűgös, morcos, feszült, ingerült emberek vesznek körül. Az emberi oldal nem tetszett, kategórikus nemet kapott tőlem az iroda erre vonatkozóan bennem, mikor végigvettem, hogy szerződés nélkül mondjam azt a főnöknek, hogy sorry, vagy próbáljam, ha kell, fogösszeszorítva csinálni ezt a munkát. Mérlegeltem, hogy megéri-e nekem az, hogy a létbiztonság megmarad, lesz fizetésem, munkám, rendszer az életemben, de cserébe megesz a lelki nyomás, vagy inkább a létbizonytalanság, ami alatt a rendszer is kiveszik az életemből, de a lelki békém nem veszik el. Utóbbi mellett döntöttem, mert a rohanás, a feszültség, a fáradtság - az egyik nő a korát nem tudta saját bevallása szerint, olyan fáradt volt az interjún -, meg az olyan apróságok, minthogy az egyik nő, aki jött, hogy betanítson, szerintem türelmetlen, figyelmetlen volt velem és számára ellenszenves voltam, mint új, tapasztalatlan, kezdő kolléga, az egyik pasi meg mindjárt az interjún bepróbált. Hát köszi, de ez nekem nem fér bele. Ha az új munkatárssal valaki nem képes törődni, akkor csinálja azt a munkát is, amit az újnak kéne! - én így álltam hozzá, bár ez elég büszke, dacos hozzáállás, tudom. Az meg felháborított, hogy közöltem, VŐLEGÉNYEM van, házasságot tervezünk, bár nem sietjük el, mert igazából mi már összekötöttük az összeköltözéssel és az eljegyzéssel az életünket, a házasság csak a családjaink zizije, erre finoman, de megkóstolgat a pasi. Na neeeeeee! Olyan szépen lekezeltem, hogy utána fél órát ezen röhögtem. =D
- A vőlegénye mit szól hozzá, hogy ilyen rövid szoknyában járkál? - kérdezte interjú után. Én lenéztem, megállapítottam, hogy nem övnyi a szoknyám, tehát ez a beszólás nem a méret miatt jött, hanem csak bepróbálkozik nálam, pedig ha jól sasoltam, karikagyűrű volt az ujján. Mindegy, gondoltam, semmi vesztenivalóm nincsen, beteg is voltam, már a hóbakancsom televolt, hát lazára vettem a figurát.
- Semmit. - Egy ilyen laza, tojlak le válasz után a jobb érzésű emberek inkább békén hagynak, ő folytatta a beszélgetést könnyedén.
- Ezek szerint nem féltékeny - találgatott csevegő hangon.
- Nem, tudja, hogy elég karakán típus vagyok - közöltem csípőből.
- Ez mit jelent? - érdeklődött kíváncsian.
- Tudom, hogy szereljem le az embereket. - És otthagytam. XD
Ami még nagyon nem jött be, az az, hogy megszabták, miben kell lenni és kivetették velem a pirszingemet. Olyan fejgörcsöm volt fél nap után, hogy az nem igaz. A pirszing a testem része, ráadásul elzár valami energiafolyamot a fejemben, tehát az ott megindult és szabályszerűen rosszul lettem. Ezt kábé két napig bírtam volna, aztán migrén, hányás, ájulás, aztán itt is azt hiszik, hogy gyereket várok. XD Mindegy. Az ilyen korlátozást nem bírom elviselni. Azt hordom és azt csinálom a testemmel, amit én akarok, pont, nincs vita.
Amikor beszéltem a főnökkel, majdnem leestem a székről a döbbenettől. Ez a filmekből ismert alvilági, laza, könnyed, biztonságban vagyok, én vagyok a főnök nyugalom lengte be, ahogy velem beszélt, én meg nem győztem kapaszkodni a székbe és az asztalba, hogy "Te ekkora jófej vagy?! Ezt eddig miért nem tudtam?!". XD Őszintén megkérdezgetett, satöbbi, én meg kamuztam, hogy miért nem vállalom el a melót. Valószínűleg nem voltam elég meggyőző, de mivel megmondtam, hogy mi nem tetszett, nem hurkolt meg, meg egyébként sem kötelezhet arra, hogy leparkoljak náluk. Nekem nem volt vállalható az ötkori kelés és a hétkori hazaérés, meg a lelki nyomás, ő meg azt mondta, hogy április végére terveik szerint már egyenesbe jönnek, s elég jó volt az ajánlóm, úgyhogy ha a későbbiekben mégis úgy gondolnám, akkor vár vissza, meg ha bármi gondom van, tudom a privát mobilját, hívjam fel.
O_O
Szóval két hétig fújtam erre az ürgére, aztán egy laza tíz perccel keményen belopta magát a szívembe. Ennek ellenére nem tartom hibás döntésnek azt, hogy visszamondtam ezt a lehetőséget, mert elképzelhetetlenül megkönnyebbültem, lekerült rólam valami nagyon durva nyomás, amikor eldöntöttem, hogy nem vállalom ezt a munkát és mikor megszabadultam az irodából, már határozottabban jobban éreztem magam. Persze féltem, hogy mi lesz így velünk a pénz miatt, de Dani is, nagyanyám is mondta, hogy ha gond van, szóljunk, megbeszéljük. Nagyanyám ezt természetesen úgy képzelte el, hogy költözzek hozzá, de kerekperec megmondtam neki, hogy nekem Bene életem párja, a vőlegényem és ha ő szarban van, akkor én is abban leszek, mert mi már együtt csinálunk mindent, tehát egyedül sehova se megyek. Bene a részem, a másik felem és nem hagyom el, mert az olyan lenne, mintha kitépnének belőlem egy részt, otthagynám valahol a karom vagy a lábam. Morbid példa, de tényleg ennyire összenőttünk, egymást tartjuk életben, ki így, ki úgy, ezért evidens, hogy mindenhol jobb együtt, mint ketten két helyen. Annak ellenére, hogy sokszor magamba fordulva vagyok, már nem tudom és nem is akarom elképzelni, hogy nincs mellettem. Hogy nem hazajön és fél óra-óra hosszúságban löki a szöveget, mesél, satöbbi, hanem hogy nem jön haza, nem nyom össze az ölelésével az ágyban, nem kell reggel hosszan keltegetni, hogy elinduljon a dolgára, satöbbi.
Alighogy lemondtam ezt a munkát, a PKKB-ról hívtak, hogy ha aktuális még a munkakeresés, ekkor és ekkor interjúra várnak. Frankó! Mentem, kellek. =) Szedegetem össze a papírokat, bár a tüdőszűrőt nem tudom, hogy oldom meg, mivel nem vagyok hajlandó alávetni magam ilyen vizsgálatnak. Mindegy, én bajom. Aztán alighogy lebeszéltem, hogy akkor ott van a helyem, hívtak a BKKB-ról, ahonnan e-mailben már korábban kaptam elutasítást, hogy mégis kellenék. Sorry, skacok, előbb kellett volna felkelni. =) Úgyhogy gyakorlatilag röhögtem végig ezt a két hetet, az előző kettőt meg ugye sírtam. =)
Közben játszani és találkozgatni járunk a csapattal, mostanában az Arénában gyűlünk össze, beszélgetünk, hülyülünk, hó végén Krisztával megyünk Hungexpora autó- és motorkiállításra, gyorsulásra és tetováló showra, amit már nagyon várok, másnap, április elsején meg ha minden klappol, IchiGonál mozizunk, ami megintcsak nagyon jó lesz. =)
Végrehajtó.
Nekem úgy tűnt, hogy link a főnök, a munka, amit kínál, elfogadható, de bőven elég 8 órában, a napi 2-3 óra pluszt nem akartam és nem is bírtam volna vállalni, mivel ötkor kellett volna kelni. Bevallom becsülettel, amikor azt mondtam, hogy a túlóra belefér, akkor arra gondoltam, néha egy-másfél órára gondolunk, mert az úgy oké, egyébként meg erőltetett menet, különben nem tudja belátható időn belül teljesen az uralma alá venni a dolgokat. Az kiborított, hogy ötkor kell kelni, mert éjfél előtt egyszerűen képtelen vagyok ágyba jutni, de a túlóra és egy csomó kérdés, ami bizonytalan vagy nyitott volt, egy nap után letette nálam a voksot: Ezt nem. Gondoltam arra is, hogy egy szerepjátszó társaság, egy baráti kör tagja vagyok, a srácok már nem is nagyon akarnak játékot hirdetni, ha én nem tudok menni - volt rá példa, hogy kérdezték, leszek-e, mondtam, hogy nem, erre a mesélő azt mondta, hogy akkor nem mesél -, nem is akarok kimaradni közülük, mert szeretem őket, jól érzem magam velük, ez a meló meg gyakorlatilag azt követelte, hogy hétről hétre négykor felálljak az egyik nap és kínoskodva, mikor mindenki más még gürizik, némi könyörgés után, hogy elmehessek, elhagyom az irodát. Nekem ez nem fért bele, a fő ok viszont, ami abszolút biztosítékleverős nekem, az a lelki stressz. Az nem számít, hogy kupacokban áll körülöttem a munka, frusztrál, de sokkal kevésbé, mintha fáradt, nyűgös, morcos, feszült, ingerült emberek vesznek körül. Az emberi oldal nem tetszett, kategórikus nemet kapott tőlem az iroda erre vonatkozóan bennem, mikor végigvettem, hogy szerződés nélkül mondjam azt a főnöknek, hogy sorry, vagy próbáljam, ha kell, fogösszeszorítva csinálni ezt a munkát. Mérlegeltem, hogy megéri-e nekem az, hogy a létbiztonság megmarad, lesz fizetésem, munkám, rendszer az életemben, de cserébe megesz a lelki nyomás, vagy inkább a létbizonytalanság, ami alatt a rendszer is kiveszik az életemből, de a lelki békém nem veszik el. Utóbbi mellett döntöttem, mert a rohanás, a feszültség, a fáradtság - az egyik nő a korát nem tudta saját bevallása szerint, olyan fáradt volt az interjún -, meg az olyan apróságok, minthogy az egyik nő, aki jött, hogy betanítson, szerintem türelmetlen, figyelmetlen volt velem és számára ellenszenves voltam, mint új, tapasztalatlan, kezdő kolléga, az egyik pasi meg mindjárt az interjún bepróbált. Hát köszi, de ez nekem nem fér bele. Ha az új munkatárssal valaki nem képes törődni, akkor csinálja azt a munkát is, amit az újnak kéne! - én így álltam hozzá, bár ez elég büszke, dacos hozzáállás, tudom. Az meg felháborított, hogy közöltem, VŐLEGÉNYEM van, házasságot tervezünk, bár nem sietjük el, mert igazából mi már összekötöttük az összeköltözéssel és az eljegyzéssel az életünket, a házasság csak a családjaink zizije, erre finoman, de megkóstolgat a pasi. Na neeeeeee! Olyan szépen lekezeltem, hogy utána fél órát ezen röhögtem. =D
- A vőlegénye mit szól hozzá, hogy ilyen rövid szoknyában járkál? - kérdezte interjú után. Én lenéztem, megállapítottam, hogy nem övnyi a szoknyám, tehát ez a beszólás nem a méret miatt jött, hanem csak bepróbálkozik nálam, pedig ha jól sasoltam, karikagyűrű volt az ujján. Mindegy, gondoltam, semmi vesztenivalóm nincsen, beteg is voltam, már a hóbakancsom televolt, hát lazára vettem a figurát.
- Semmit. - Egy ilyen laza, tojlak le válasz után a jobb érzésű emberek inkább békén hagynak, ő folytatta a beszélgetést könnyedén.
- Ezek szerint nem féltékeny - találgatott csevegő hangon.
- Nem, tudja, hogy elég karakán típus vagyok - közöltem csípőből.
- Ez mit jelent? - érdeklődött kíváncsian.
- Tudom, hogy szereljem le az embereket. - És otthagytam. XD
Ami még nagyon nem jött be, az az, hogy megszabták, miben kell lenni és kivetették velem a pirszingemet. Olyan fejgörcsöm volt fél nap után, hogy az nem igaz. A pirszing a testem része, ráadásul elzár valami energiafolyamot a fejemben, tehát az ott megindult és szabályszerűen rosszul lettem. Ezt kábé két napig bírtam volna, aztán migrén, hányás, ájulás, aztán itt is azt hiszik, hogy gyereket várok. XD Mindegy. Az ilyen korlátozást nem bírom elviselni. Azt hordom és azt csinálom a testemmel, amit én akarok, pont, nincs vita.
Amikor beszéltem a főnökkel, majdnem leestem a székről a döbbenettől. Ez a filmekből ismert alvilági, laza, könnyed, biztonságban vagyok, én vagyok a főnök nyugalom lengte be, ahogy velem beszélt, én meg nem győztem kapaszkodni a székbe és az asztalba, hogy "Te ekkora jófej vagy?! Ezt eddig miért nem tudtam?!". XD Őszintén megkérdezgetett, satöbbi, én meg kamuztam, hogy miért nem vállalom el a melót. Valószínűleg nem voltam elég meggyőző, de mivel megmondtam, hogy mi nem tetszett, nem hurkolt meg, meg egyébként sem kötelezhet arra, hogy leparkoljak náluk. Nekem nem volt vállalható az ötkori kelés és a hétkori hazaérés, meg a lelki nyomás, ő meg azt mondta, hogy április végére terveik szerint már egyenesbe jönnek, s elég jó volt az ajánlóm, úgyhogy ha a későbbiekben mégis úgy gondolnám, akkor vár vissza, meg ha bármi gondom van, tudom a privát mobilját, hívjam fel.
O_O
Szóval két hétig fújtam erre az ürgére, aztán egy laza tíz perccel keményen belopta magát a szívembe. Ennek ellenére nem tartom hibás döntésnek azt, hogy visszamondtam ezt a lehetőséget, mert elképzelhetetlenül megkönnyebbültem, lekerült rólam valami nagyon durva nyomás, amikor eldöntöttem, hogy nem vállalom ezt a munkát és mikor megszabadultam az irodából, már határozottabban jobban éreztem magam. Persze féltem, hogy mi lesz így velünk a pénz miatt, de Dani is, nagyanyám is mondta, hogy ha gond van, szóljunk, megbeszéljük. Nagyanyám ezt természetesen úgy képzelte el, hogy költözzek hozzá, de kerekperec megmondtam neki, hogy nekem Bene életem párja, a vőlegényem és ha ő szarban van, akkor én is abban leszek, mert mi már együtt csinálunk mindent, tehát egyedül sehova se megyek. Bene a részem, a másik felem és nem hagyom el, mert az olyan lenne, mintha kitépnének belőlem egy részt, otthagynám valahol a karom vagy a lábam. Morbid példa, de tényleg ennyire összenőttünk, egymást tartjuk életben, ki így, ki úgy, ezért evidens, hogy mindenhol jobb együtt, mint ketten két helyen. Annak ellenére, hogy sokszor magamba fordulva vagyok, már nem tudom és nem is akarom elképzelni, hogy nincs mellettem. Hogy nem hazajön és fél óra-óra hosszúságban löki a szöveget, mesél, satöbbi, hanem hogy nem jön haza, nem nyom össze az ölelésével az ágyban, nem kell reggel hosszan keltegetni, hogy elinduljon a dolgára, satöbbi.
Alighogy lemondtam ezt a munkát, a PKKB-ról hívtak, hogy ha aktuális még a munkakeresés, ekkor és ekkor interjúra várnak. Frankó! Mentem, kellek. =) Szedegetem össze a papírokat, bár a tüdőszűrőt nem tudom, hogy oldom meg, mivel nem vagyok hajlandó alávetni magam ilyen vizsgálatnak. Mindegy, én bajom. Aztán alighogy lebeszéltem, hogy akkor ott van a helyem, hívtak a BKKB-ról, ahonnan e-mailben már korábban kaptam elutasítást, hogy mégis kellenék. Sorry, skacok, előbb kellett volna felkelni. =) Úgyhogy gyakorlatilag röhögtem végig ezt a két hetet, az előző kettőt meg ugye sírtam. =)
Közben játszani és találkozgatni járunk a csapattal, mostanában az Arénában gyűlünk össze, beszélgetünk, hülyülünk, hó végén Krisztával megyünk Hungexpora autó- és motorkiállításra, gyorsulásra és tetováló showra, amit már nagyon várok, másnap, április elsején meg ha minden klappol, IchiGonál mozizunk, ami megintcsak nagyon jó lesz. =)
Láwosak...
Sakuránál találkoztam ezzel és nálam nyert ez az újdonság kulcsot a szívemhez. =) Főleg a sárga és kivételesen a fekete verzió.
Általában kerülöm a fekete, illetve sötét alapszínű ruhákat, mert szerintem kevesen találják el jól azt, ami nekem tetszik, de ez bejön. Nem hasraestem a gyönyörűségtől és a szerelemtől kategóriás ruhák, de a két kiemelt darab ebben a színváltozatban nagyon bejön, a formához számomra passzol a színvilág és minta. =)
Mielőtt kérdés lenne: Nem csalom/csalnám meg Benét még mindig. =D Majd szólok neki, hogy ezt a két ruhát nagyon vegye alapul és csináljon nekem valami egyedit. =) Mindjárt kettőt. XD
Általában kerülöm a fekete, illetve sötét alapszínű ruhákat, mert szerintem kevesen találják el jól azt, ami nekem tetszik, de ez bejön. Nem hasraestem a gyönyörűségtől és a szerelemtől kategóriás ruhák, de a két kiemelt darab ebben a színváltozatban nagyon bejön, a formához számomra passzol a színvilág és minta. =)
Mielőtt kérdés lenne: Nem csalom/csalnám meg Benét még mindig. =D Majd szólok neki, hogy ezt a két ruhát nagyon vegye alapul és csináljon nekem valami egyedit. =) Mindjárt kettőt. XD
Tomi
Köszönöm. <3
Rémesnek ítéltem a mai napom már két nappal előre, mert iksz ideje nem kellett ötkor kelnem, hogy odaérjek valahova, meg nem tetszik ez a végrehajtós meló a hozzáállásuk miatt, de ennek majd a mai tapasztalatokkal együtt új bejegyzést szeretnék szánni, DE megszépítetted a reggelemet. =) Az összes kommentelésedet örömtől röhögve olvastam, Bene meg forgolódhatott az ágyban, mert neki egy órával később kell kelnie, mint nekem, hiába próbáltam visszafogni magam. =D
Rémesnek ítéltem a mai napom már két nappal előre, mert iksz ideje nem kellett ötkor kelnem, hogy odaérjek valahova, meg nem tetszik ez a végrehajtós meló a hozzáállásuk miatt, de ennek majd a mai tapasztalatokkal együtt új bejegyzést szeretnék szánni, DE megszépítetted a reggelemet. =) Az összes kommentelésedet örömtől röhögve olvastam, Bene meg forgolódhatott az ágyban, mert neki egy órával később kell kelnie, mint nekem, hiába próbáltam visszafogni magam. =D