A következő címkéjű bejegyzések mutatása: munka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: munka. Összes bejegyzés megjelenítése

2026 első öt hónapja

Annyiszor akartam már visszatérni a blogoláshoz az elmúlt években... 2022 egész jól ment egy darabig, aztán a szándék ugyan megvolt, de a kapacitás valamiben mindig hiányzott. A tavalyi teljesítményemért a munkában jutalmat kaptam, ami olyan csinos összeg volt, hogy meg tudtam belőle venni álmaim laptopját - egy Katana, színesen világít a billentyűzete és hasít. Tudom, hogy pár éven belül a gamer gépek között elavultnak fog számítani, de nem foglalkozom ezzel, nekem minden igényemet valószínűleg csodálatosan ki fogja elégíteni. Hajnaut nem teljesen nyugdíjaztam, mert még nem mentettem át az adatokat róla az új csodára, Akalira.

Az elmúlt két évben eléggé megváltozott az életem. A pszichológusommal való munka sok előrelépést, fejlődést és megértést hozott, ám rájöttem két év után, hogy vagy egy mélyebb tudású szakemberre van szükségem, vagy pedig más módszerre. Utóbbi mellett döntöttem - családállítás, belső utazás, előző életi utazás, bábus stratégiai állítás, tarot irányba indultam, több módszert tanultam vagy tanulok is. Rég lelkesített ennyire bármi a karrier íven. Azt hiszem, az a legalább nyolc éves ciklus kezd a végéhez érkezni, ami alatt Istent kerestem. Deonon keresztül indult, majd 2018-ban mama révén folytatódott, mikor a konfirmációs anyagát gépeltem, 2020-ban eljutottam oda, hogy a radixomat kinyomtatva vörössel kihúztam azt a háromszöget, amiről az asztro tanár a fogát szívva annyit mondott, ez aztán a nehéz életpálya, és aláírtam, hogy "Kell legyen Isten!", mert annyira úgy éreztem, semmi értelme az életemnek. Azt hinné az ember, hogy amikor kijön önmaga sötét középkorából, akkor jobb lesz, de nem, akkor újra kell definiálni a legtöbb dolgot, szép lassan szembesülni kell azzal, min ment keresztül és fel kell dolgozni... Fél évtizedig az volt a motivációm az életre, hogy "ha boldog nem lehetek, legalább a szeretteimnek ne okozzak fájdalmat", ami egy sehova se tartó út. Volt olyan pillanat ebben a kábé öt évben, amikor úgy éreztem, legszívesebben kiugranék a kilencedikről és olyan is volt, amikor megmondtam a tőlem egyre jobban elhidegülő pasimnak, hogy ha rájövök, hogy megcsal, álmában ledöföm. Nem tudom, hogy tényleg képes lettem volna-e erre, de azt gondolom, mindannyiunkat érnek olyan pofonok, mind kerülünk olyan demoralizáló helyzetbe vagy időszakba, amikor ennyire sötét gondolataink vannak, és azzal, hogy tabusítjuk ezeket a gondolatokat, csak betemetjük a lelkünk földjébe, ahol vagy lebomlik, mint egy holttest, vagy pedig megmérgezi a lelket. Oké beszélni róla. A pszichológia is alátámasztja, hogy kibeszélni magunkból a sötét, fájdalmas, félelmetes gondolatokat, emlékeket gyógyító hatású.

Sokszor hiányzott a blogírás. Naplózni a gondolataimat, érzéseimet rendezetté és kezelhetővé tette a belső világomat. De sokáig gondolni se tudtam rá, hogy leüljek. Nem szántam időt pötyögni, mert tisztában voltam vele, hogy jó esetben fél óra, de sokkal valószínűbb, hogy órákig fog tartani. Borzasztó módon felpörgött az életem - heti két zumba, egy gyógytorna, heti egy tarot óra, havi egy családállítás oktatás, Marci elkezdte rendezvényekre vinni a boltját, én elkezdtem dolgozni saját vállalkozáson... És közben ugyanúgy akarok törődni Timivel, a barátaimmal, énidőt akarok meg játszani, ... Ami viszont eléggé agyoncsapott, az a melóban történt. Belengedtek nekem egy pozíciót, leültem T-vel megbeszélni, aki azt mondta, hogy minden marad, csak egy kis fizuemelésre lehet számítani, ha átkerülök új poziba és céghez. Nemhogy a fizuemelés nem valósult meg, de elveszítettem a lehetőséget, hogy a támogatott vizsgálatokra járjak a Medicoverbe, ráadásul egyedül én, mindenki másnak van bérből levonás nélkül, kiestem a segélyezési rendszerből, elvesztettem a szakszervezetet magam mögül abban a formában, ahogy korábban volt, ... Nem szépítem, kifektetett. És ha ez nem lenne elég, egy 12 fős irodába kerültem, ahol háromféle rádióműsort hallok, az asztaltársaságom nem bírja a lámpafényt, úgyhogy egész nap sötétben ülünk, a témák pedig, amikről beszélgetnek az irodában: unokák, gyerekek, főzés, bevásárlás, ki hogy készül egy ünnepre, időjárás, utazás. No comment. Sőt, a korábbi csoportom számára már szinte nem is létezem. 

Évösszefoglaló

Tudom, hogy még a hónap nagy része hátravan, de úgy érzem, most vagyok abban a flow-ban, hogy átnézzem, milyen évem volt. Van egy faja cucc, a Yearcompass, ami segítségemre lesz. 2020-ban és 2021-ben nem csináltam meg, előbbi évemben többet sírtam, mint aludtam és úgy éreztem, az életem annyira menthetetlenül tönkrement, hogy ha feladni nem bírom, márpedig nem bírom, akkor teljesen újra kell építenem, az utóbbi évemben meg javarészt itthon voltam tök egyedül és bár újra visszataláltam magamhoz, szörnyen haszontalannak és tehernek éreztem magam. Történtek jó dolgok, 2020-ban összejöttem a sráccal, akit a szívem mélyén évek óta szerettem és bár jó volt együttlenni, bebizonyosodott számomra, hogy nincs közös jövőnk, aztán összejöttem egy sráccal, aki szép lassan elfeledteti velem életem szerelmét. Szeretném elfedni, letagadni, hogy túlságosan imádtam őt... Mondhatja bárkinek azt, hogy ez nem igaz, ám ha nem lett volna így, nem kínoztam volna annyit magam, hogy megfeleljek neki, hogy beleférjek abba a kisebb tortaszeletbe, amire ő rálátott az életből és belőlem, nem hagytam volna, hogy bántson és nem hagytam volna el részben érte a másik felemet. Feri mellett megtapasztaltam a bizalmat és a szeretetet. Imádja, amikor elmerülök valamiben, legyen az írás, játék, vagy valaminek a magyarázása akár neki, akár másnak. Nem irigy rá, hogy mással is szeretek időt tölteni, mással is jól érzem magam, mindig hazavár és örül, ha elmesélem, milyen élmények értek, még csak nem is elvárja, hogy tudhassa. Ferinek van élete mellettem, majdnem minden nap beszél telefonon az anyjával, dumál a barátaival, játszik, folyamatosan pörög az agya különféle megoldandó dolgokon. Ő bízik bennem, méghozzá annak ellenére, hogy nem csak tudja, hogy poliamor vagyok és evvan, ilyen is maradok, hanem látja is a szememben, mikor mesélek valakiről, hogy mit érzek iránta. Feri szeretné, hogy megtaláljam az utam, elfogadja a karriertervemet és akkor mond kritikát róla, amikor fogadóképes vagyok, nem rögtön, mert tudja, hogy azzal lehozna az életről és megint ott ülnék a sűrű ködben hetekig, mire kitalálom, mihez kezdjek mégis. Szabadságot kaptam arra, hogy olyan legyek, amilyen lenni akarok és tudok, azzal foglalkozzak, amivel csak szeretnék és kábé bármikor, sőt, nem érzi a kapcsolatunk csorbításának ezeket. Nem azt mondom, hogy Feri tökéletes, mert nem az, ő is befordul, ha gondja van, hajlamos játékba menekülni megoldáskeresés helyett, hanem azt mondom, tudja azt, amire mindigis szükségem volt.

"We were a pair
But I saw you there
Too much to bear.
You were my life, but life is far away from fair.
Was I stupid to love you?
Was I reckless to help?
Was it obvious to everybody else
That I'd fallen for a lie?
You were never on my side."

Ahogy arra gondoltam, blogolni kéne, Billie Eilish - No time to die című száma csendült fel a fejemben. Nem is tudom, hallgattam-e önszántamból másik számát, de abban biztos vagyok, hogy ez a legkedvencebb száma számomra.

Jöjjön 2022.

A január elég mélyről indult, több hónapos hiábavaló munkakeresés terhe ült rajtam és annak félelme, hogy végleg tönkremegyünk anyagilag. Szégyelltem magam, hogy olyan szerencsétlen vagyok, hogy sehova se kellek és magammal rántom a páromat is a szarral teli gödörbe. Ő ezt sosem éreztette velem, sőt, amikor ezen kibuktam, mindig azt mondta, hogy fogok találni állást és akkor minden helyre áll, addig meg kibírjuk valahogy. Timinek epeköve lett, ami be is gyulladt, ezért alighogy munkahelyet váltott, kórházba került. Ez egy nagyon nehéz időszak volt a számunkra, egy brancs halódásának középső szakasza, amit ő még ezerrel próbált egyben tartani, én egyre inkább ki akartam kerülni belőle a felém irányuló toxikussága miatt. Volt, aki megfúrta a kapcsolatomat Ferivel, és sok eltusolt, elsminkelt konfliktusunk volt abból, hogy nagyon eltérő az anyagi hátterünk, ezáltal a lehetőségeink is eltérőek. Mi kábé a szakadék szélén sasszéztunk Ferivel, próbáltuk túlélni a heteket, ami nem ment volna anyós és barátok segítsége nélkül, és akkor volt olyan, aki azt mondta nekem, haragszik rám, hogy felmondtam az előző munkahelyemen, mert ha nem teszem, nem kerültünk volna ekkora pácba. Végülis én is kiköthettem volna kórházban az alvás- és evéshiány, vagy egy idegösszeroppanás miatt, végülis... Az a mondat nagyon fájt és belém égetett valamit. Eleinet ráerősített arra, hogy az én hibámból jutottunk mélyre és hogy magammal rántom Ferit, és rettegéssel töltött el, hogy ezt más is így gondolja, de aztán kiderült, mikor elmondtam másnak, mit mondtak a szemembe, hogy ez kegyetlenség és többízű határátlépés, aminek véget kell vetnem.

Amikor az ember nyakig van a szarban, egy segítő kézre van szüksége, nem bírálatra. Teljesen mindegy, mi miatt és milyen szarba került, ha a szereted őt és nyúl a segítségért, csak próbáld meg kihúzni. Ne erődön felül, ne önmagad eláldozásával, de próbáld meg. Nekem rá kellett jönnöm, hogy ahogy a pénztárcámban sem turkálhat senki, úgy ahhoz sincs joga, hogy véleményt mondjon az anyagiakat érintő döntéseimről, ha én kifejezetten nem kérdezek erről. Továbbra is fennáll az a tény, hogy senki se lát teljesen bele az életembe és a fejembe, hát ne okoskodjon nekem arról, mit kellett vagy nem kellett volna tennem, hanem ha kérdezem, a jelenlegi helyezem ismeretében milyen következő lépést javasol, ezzel bővítheti a látóteremet, és ennyi. Nagyon nagy tanulság volt és ahhoz is hozzájárult, hogy egy beszélgetést kezdeményeztem arról, hogy milyen problémákat próbálunk eltusolni. Én nem érzem sikeresnek azt a beszélgetést és lehet, hogy az már februárban volt, de legalább megpróbáltam. Kerestem az utat az előre jutásnak, a boldogulásnak.

Festettem és apu 60. születésnapját is megünnepeltük. Januárban jelent meg az első száma a Létigen magazinnak, benne a novellámmal, amit az anyámmal kapcsolatos gyászomból írtam. Ferivel új ételeket kezdtünk készíteni, mint a quesadilla, és elég sokat LoLoztunk kettesben és a barátaival kiegészülve is.

Februárban megkezdődött az interjúszezon, alig győztem rohangálni mindenfelé, bár elég sok csalódás ért amiatt, hogy itthon nem akarják az embert teljes bérre bejelenteni, szóval nem csak megeszi az életét a munkahely mindenkinek, de gondoskodik róla, hogy ne is legyen élete. Közben végre találkoztam a bratyómmal, megmutatta a holdat és a csillagokat a távcsövén keresztül és sikeresen ott hagytam nála a cuki fülvédőmet a hónap legelején, amit aztán csak ősszel tudott visszaadni. Egy kedves barátném, aki kérte, hogy ne nevezzem meg, Tarot kártyát vett nekem, ami azt mutatta, hogy a legnagyobb akadálya a saját boldogulásomnak és előrejutásomnak, az a magamról alkotott véleményem. Ezzel én szerintem még mindig nem küzdöttem meg teljesen, de úgy érzem, ez valóban egy fontos kulcsa a jövőmnek, úgyhogy tovább dolgozom rajta.

A baráti branccsal voltunk makaront készíteni, az elég vicces volt, de csináltunk Timivel bownie-t, én kistortával köszöntöttem fel Ferit, a Fischerrel közös ünneplésen pedig Timi készített KitKat szélű szivárványesés tortát. Mert amikor felvágtuk, a rajta lévő színes cukor hullani kezdett róla.

Elkezdett terjedni az a szöveg, hogy "Gratulálunk, túlélted a világjárványt, a jutalmad a harmadik világháború.", miután végigjártuk a Jumanji 24 szakaszát. Én nem emlékszem, hogy rám az orosz-ukrán háború érzelmileg annyira nagy hatást tett volna. Nyilván megdöbbentett, megrettentett, sajnáltam az ukránokat és azokat az orosz embereket, akik ezt az egészet nem akarták, bele lettek csak kényszerítve vagy az áldatlan hatása alá kerültek. Mint a művészek, akiket elkezdtek bojkottálni. Valószínűleg azért nem fagyasztott csontig a háború szele, mert a saját nyomorommal voltam elfoglalva. Hogy nem kapok munkát, hogy számolgatnom kell az áruk árának összegét, nehogy a kasszánál kelljen valamit visszamondanom. Hogy a deguim fogai nem akarnak helyre jönni és Max még arról is gondoskodik, hogy kitörje őket, így végeláthatatlan állatorvoshoz járást és plusz kiadásokat termelnek. Volt is barátném, aki szerint le kellett volna mondanom róluk, mert ebben a helyzetben nem tudom felelősen ellátni őket és még rosszabbá teszik a helyzetünket, és én egyet is értettem vele, rettegtem is tőle, hogy milyen fogadtatása lenne, ha feltenném a mentés csoportba a posztom, hogy megszorultam, segítsenek, meg nem is tudtam elképzelni, hogy a full csendben, tök egyedül töltsem a napjaimat otthon. Valóban vitték a pénzt, de ott voltak nekem, el tudtam foglalni magam a velük való játékkal, csipogtak, kaparásztak, kerekeztek, mászkáltak.

Sokat posztoltam IG-n arról, hogy milyen rosszul érint a munkanélküliség és a sikertelen próbálkozások. Nem azért, hogy sajnálatot keltsek, hanem mert ez is egy tabu, hogy aki munkanélkülivé válik, azt mennyire megviseli ez érzelmileg, mentálisan és anyagilag. Nemrég láttam pszichológus fiú TikTok videóját, amiben öt olyan dolgot sorol fel, ami mentális betegséget okozhat és bizony a tartós munkanélküliség köztük volt. Kérlek titeket, olvasóim, foglalkozzatok az álláskereső ismerőseitekkel. Nem kell, hogy pénzt vagy ételt, ruhát adjatok neki, már az is sokat segít, ha embernek érzik továbbra is magukat. Én nem hagytam abba a salsát és igyekeztem részt venni olyan eseményeken, amik közösségi élményt adtak, hogy ne uralkodjon el rajtam teljesen a kudarcérzés, a magány, a depresszió, a bánat, az önutálat, és lehet, hogy ezért volt, aki bírált a hátam mögött, lehet, hogy időnként kölcsönből volt meg a bérletre valóm, de szükségem volt valamire, ami örömet és sikerélményt hoz az életembe.

Márciusban csoda történt és munkát kaptam. Két hely között vacilláltam, az egyik egy kaputechnikával foglalkozó cég volt egy viszonylag messzi helyen, a másik egy jó közlekedéssel rendelkező, lakáskezeléssel foglalkozó cégnél lévő uncsi munka volt. Utóbbit választottam, mert több pénzt és időbeli szabadságot ígért, és akkoriban az volt a tervem, hogy csoportos edző leszek. A bejelentési feltételei rémesek voltak, a legrosszabb, amivel valaha találkoztam, de úgy voltam vele, úgysem akarom sokáig csinálni, amíg elvégzem a tanfolyamot és kiépítem az utam, jó lesz. Ma már tudom, hogy a közeg is rémes volt, toxikus és labilis, méghozzá nem a kollégák miatt. Találkoztam ott egy lánnyal, aki menedzserként abszolút helytállt, tiszteltem és becsültem a hozzáállását, azt, ahogy emberségből vizsgázott. Utóbbi ugyan júniusban volt, de ott már nem fogom megemlíteni ezt a céget.

Márciusban Tündének volt születésnapja, amit vele is töltöttem és nagyon jó volt. Újra beszélgetni kezdtünk R. Danival, órákig nyúló, havi szinten megrendezett értekezéseink szerintem ebben a hónapban vették kezdetét és nagyon sokat kaptunk ezektől. A hónap utolsó napján Timit doktorrá avatták és a brancs is összeült megünnepelni őt. Elég felemásra sikerült az alkalom, egyrészt Timi nem teázásra vágyott, hanem inkább késleltette volna a programot és elment volna valami mozgalmasabbra, másrészt volt, aki végig passzívan a telefonját nyomkodta, de lehet, hogy ez csak engem zavart. A világot Will Smith pofonja rázta meg, ami az Oscar gálán csattant el. Személy szerint a Tanulom magam csatornát ajánlom Atissal, aki remek videót készített a témában.

Ebben a hónapban kezdtem el témázgatni, amit nagyon élveztem. Még van kigyűjtött témaötlet a jegyzeteim között, de mostanában nem volt kedvem posztot írni. És ebben a hónapban kezdtem el foglalkozni a világnapokkal, amivel egyelőre nem állok jó szinten, többet szeretnék majd foglalkozni és témázni ezzel IG-n, ezért egyelőre csak naptárba gyűjtöm a neves napokat.

Az áprilist a nagy választással kezdtük, ahol megint a narancsokat választotta meg a fővároson kívül majdnem mindenki. Az ellenzék nem csak azért bukott el, mert idiótán csinált mindent, elkésett dolgokkal, nem foglalkozott a vidéki emberek félelmeivel és nyomorával, hanem mert alapvetően is széthúzás uralkodott köztük. Szerintem nyilvánvaló, hogy az összes ellenzékit szélnek kéne engedni és új pártokra, új emberekre van szükség. Viccpárt lett mind, önmaga karikatúrája.

Míg a nép sorra adta le a vokság, mi Eberronon kalandoztunk. Nem írtam róla ebbéli szándékom ellenére sem, mert mindigis társultak negatív érzések az üléseinkhez. A mese és a mesélő jó, a világ és a rendszer oké, de Timi karaktere és az én karakterem közt húzódik egy olyan ellentét, amivel nem tudtam leszámolni, főleg, hiszen mutatott valamit, amit sokáig nem akartam észrevenni. Később, más vallomásával súlyosabbá vált a helyzet, de továbbra sem állt össze a kép, inkább... megsemmisült. Mármint nyilván azért nem játszunk, mert a mesélő a munkája és a házuk munkálatai miatt nem ér rá hétvégente, hét közben meg semmi értelme ilyesminek, de azért ezt annyira nem is bánom.

Tündének hála megismertem egy körömépítést, kéz- és lábápolást tanuló fiatal anyukával, és odaadtam neki a kezeimet, hogy gyakoroljon rajtuk. Érdekes élmény volt, az anyukát megkedveltem, és baromira tetszett a műköröm, de túl gyorsan nő a körmöm és túl puha ahhoz, hogy érvágás nélkül lehessen mindig szép a kezem. Annyit elértem, hogy megerősödtek a körmeim és bár továbbra is beszakadósak, végre van tartásuk.

Először fotózkodtam egy Kolodko miniszoborral és először dolgoztam interjún, méghozzá egy általam nagyon csodált írónővel. A projekt megbukott, a Létigen szerkesztősége változtatásokat és bővítéseket kért az interjúba, méghozzá olyan irányba, amibe én nem szerettem volna elvinni és az írónőt sem érintette jól, hogy visszadobták a projektet, úgyhogy hosszú halogatás után megköszöntem a belém feccölt idejét és megírtam neki, hogy nem viszem tovább a dolgot, majd ezt jeleztem a szerkesztőségnek is. Kudarcnak fogtam fel és cikinek éreztem magam az írónővel szemben, de lassacskán elengedtem.

Blanka hatására elkezdtünk a csajokkal aerial yogára járni, ami egy szuper dolog, én abszolút ajánlom. Anno yogáztam, az se volt rossz, de azt a társaság miatt csináltam inkább, az aerial yogában viszont imádtam a feelinget, ahogy nyújtott és felszabadított, és persze azt, hogy a csajokkal befoglaltunk mindig egy órát.

Ebben a hónapban a kettős mérce, az Ezra Miller és Johnny Depp botrány volt, ami foglalkoztatott.
Elkezdtem végre pszichológushoz járni, azt a nőt nagyon imádom, hatalmas forma és nagyon hálás vagyok a segítségért, hogy hozzá keveredhettem.
Ebben a hónapban kezdődtek a rejtélyes telefonálási és internet problémák országszerte.

Megünnepeltük egy jó hónap csúszással Tadeshi születésnapját. Na az elég... tragédia volt. Nem akartam róla frissiben beszélni, túl rizikós lett volna, de akkor már egyértelműen látszott, hogy vagy változtatunk valamit, vagy felrobban az egész szőnyeg alá söpört trágya, vagy szétszéledünk. Volt ott utolsó pillanatbani programváltozás, széthúzás, hiszti, egymás igényeinek félresöprése és rohadt nagy kiadások. Nekünk Ferivel az a születésnap betette a kulcsot és megegyeztünk benne, hogy ezt az évet még letoljuk, jövőre meg biztos nem csináljuk ezt a tortúrát. Faszom fog azon idegeskedni, mi hogy lesz, most akkor ki mit akar, megint min megy a hiszti, miért nem tartja mindenki magát ahhoz, amit megbeszéltünk, lesz-e üvöltözős balhé, vagy megint mindenki magában puffog majd, a következő találkozón mekkora nyoma lesz ennek az eseménynek, stb.

25 éves évfordulója volt a nagybátyám halálának. Ha más nem, Péter halálának a napja minden családtagomat ugyanúgy érint.

Hónap végén, a tánc világnapja alkalmából részt vettem életem első flashmobján. Aki régóta ismer, az tudja, hogy mindigis szerettem volna egyen részt venni, szóval már az ötletet is imádtam, de amúgy remekül is sikerült. Szuper videót is csináltak róla, örömmel néztem vissza újra és újra.

Május elsején Timivel elmentünk salsa bulira. A buli témája Star wars volt és elég jól sikerült. Pár nappal később összefutottam az utcán Zsókával és aztán lebeszéltünk egy találkozót is a közeli pizzázóba. Nagyon jó volt beszélgetni vele, elkapott egy izgatott, romantikus flow, még pár barátom is azt kérdezte, lesz-e következő randi. Nem lett. Valahogy... elült a dolog.

Robi szülinapi bulija nem volt akkora katasztrófa, noha a helyválasztást a résztvevők eléggé megnehezítették, inkább rosszul érintett az, ami a játék alatt történt. Úgy éreztem, túl sok a csapat, túl sok mindent kéne rövid idő alatt megérteni, túl keveset tudok ehhez angolul, ráadásul miután Ferinek mennie kellett, egy olyan társat kaptam, aki ugyanezekkel a problémákkal küzdött és a többiek levegőnek néztek, tekintve, hogy sem ellenfél, sem érdemi szövetséges nem lehettünk számukra.

Ezer év után végre tudtunk találkozni Maricával. Vele és az öccsével lesétáltunk a térképről, közen rengeteget beszélgettünk, szegény Marica végigcipelte a fotós felszerelését és a bjd-jét, úgyhogy az edzést extrém szinten tolta. Feri nem tudott velünk tartani, ő Zilizen volt, segítenie kellett valamit az anyukájának. A túra után kettesben beültünk a Siriusba, ahol összefutottunk Csigusszal és a társaságával. Ez eléggé felkavart bennem dolgokat, hiszen másfél éve nem láttam és mert úgy éreztem, a szakításunkkal kapcsolatban meg kellene beszélnünk dolgokat, noha már ott lógott köztünk a végleges búcsú is.

Júniusban új munkahelyem lett, aminek nagyon örültem. Egy hónapig. Aztán fokozatosan elkezdett kirajzolódni, hogy a főnököm egy iskolapéldás bántalmazó és a pszichomókusommal elég sok időt töltök azzal, hogy megtanuljam kezelni, gyógyítgassam azokat a sérüléseimet, amiket ez a helyzet felhoz bennem. Nyilván fos egy ilyen ember asszisztense lenni, de nem ez az igazán szörnyű benne, hanem az, hogy emlékeket idéz meg, fájó dolgokat emel a felszínre.

Elhívtam Ferit egy koncertre, méghozzá a TK-s Lia és Sütő Fanni közös előadására, ami csodálatos volt. Kicsit tartottam tőle, hogy Ferinek nem fog tetszeni, főleg, mert vannak dalok és versek, irodalmi betétek, részben angolul énekel benne Lia, de Feri nagyon élvezte, azt mondta, ha lesz még koncertje a lányoknak, is szívesen elkísér. Én nagyon szerettem volna menni, szuperek az előadásaik, tetszik ez a kevert műfaj, jók a történetek.

Végre élőben láthattam Feri motorját, Ninja elhozta elénk, ami egyszerűen gyönyörű. Nem értek a motorokhoz, nem is ez a stílus tetszik nekem alapvetően, de beleszerettem a fekete-vörös csodába.
Kishi abbahagyta a salsát.
Öcsikémet újabb gasztronómiai csodában részesítettem egy általam kedvelt helyen és elkísért Feri helyett egy előadásra, amit ukrán cirkuszosok adtak elő és fantasztikus volt.
Ezer év után viszontláttam Vikit, a gyerekkori első barátomat. Király volt a Magna Cum Laude koncert is és rájöttem, hogy ez a csapat nagyon profi, kéne tőlünk dalokat hallgatni.
Margit néni meghívott minket vendégségbe és szuper este volt Feri társaságával.
Elbúcsúztam a hosszú hajtól és rövidre vágtam. A pszichológusom nagyon cuki volt, azt mondta, ha nem mondom, ő aztán nem gondolta volna, hogy nem fodrász csinálta. Később Ákos is elégedettségét fejezte ki, szóval még egész jól megy ez nekem.
Felfedeztünk a közelünkben egy szuper hamburgerezőt Ferivel. Amit aztán magával vitt a gazdasági válság...
Meghalt Enikő nagyija, ami nagyon szíven ütött. A három grácia persze összetart, támogatjuk egymást.
És végleg elbúcsúztunk egymástól Csigával.

A Csigusszal való végső búcsú nyoma ráégett a júliusomra. Furán is alakult, nem is beszéltük meg, amit én szerettem volna, meg sosem tudtam elképzelni az életemet nélküle. Egy ideig haragudtam rá, ám végül szomorúság maradt csak. Belevágam egy öt napos Gretira életmódváltós kihívásba, ami fun volt, de éreztem némi kiábrándultságot is, mikor megláttam, mennyibe kerül az app. Tény, hogy rengeteg tartalom és funkció lett belepakolva, ehhez mérten nem magas az ára, de azért az árért én nem engedhettem meg magamnak.

Másfél éves kihagyás után újra találkoztunk Talyval és csaptunk egy tortázós, sétálós alkalmat, ami szuper volt.
Tünde valóra váltotta még egy bakancslistás vágyamat, a karaokét, de annyira rástresszeltem, hogy rosszul lettem utána és Ferinek értem kellett jönnie, hogy hazakísérjen. Azért nem volt rossz, csak azt bánom, hogy mennyire elfelejtettem énekelni 14 év alatt.
Ninjával kipróbáltuk a mexikói kaját és bejött.

Feri egész napos romantikus, Lia-kedve szerint napot adott nekem szülinapomra, ami tartalmazott két jó kajálást és egy fél napos fürdőzést a közeli gyógyfürdőben. Kár, hogy utána olyan beteg lettem, mert elkaptam a covidot... Még a barátok által szervezett szülinapot is le kellett mondani, ami mondjuk előnyére vált, meg tudták szervezni rendesen.

Olyan meleg volt, hogy elfolytak a deguim.
Megcsináltam életem első brokkoli dubarryját és brokkoli krémlevesét.

Timi szülinapján bowlingoztunk, aminek én nagyon örültem, hiszen mindigis ki akartam próbálni a bowlingot és mert olyan szülinap volt, amire ő vágyott. Nem mintha megúsztuk volna agyfasz nélkül a szervezést és magas költekezés nélkül a bulit, meg Robi is beszervezett egy plusz ajándékot, amit szerintem igenis oda kellett volna adnia Timinek, nem kellett volna bekevernie a szülinapba, mert így elveszett az értelme, de ha Timi így örült neki, akkor lelkük rajta.

Blanka unszolására augusztusban kipróbáltam a gymsticket, méghozzá úgy, hogy aznap igent mondtam rá, foglaltam helyet az órára, melóból hazarongyoltam az edző cuccomért és már suhantam is az órára. Faja volt, ha vágysz egy sokoldalú, kevés eszközös, ellenállásos edzésre, vágj neki, szeretni fogod. Nem volt laza óra, még izomlázam is volt egy kicsi, mikor augusztus első szombatján elmentünk életem első sziklamászására Eszti születésnapjának alkalmából. Csodás volt, nagyon sokat tanultam a saját erőmről és kitartásomról, arról, hogy milyen erős félelem tud lenni az emberben a halálfélelem és hogy hogyan lehet rajta felülemelkedni. És úgy lezúztam a térdem, hogy a mai napig érzem, ha rátámaszkodom. Persze ezzel együtt is abszolút megérte és nem csinálnám vissza, maximum a második kör mászást, ami erőmön felüli volt, és ha ezt időben belátom, akkor semmi baj nem ért volna. A sziklamászás is egy bakancslistás tétel volt, amit idén pipálhattam és így belegondolva nem is valószínű, hogy volt olyan évem, ahol ennyit kipipáltam. Wow, király!

Ez a nap kardinális volt más szempontból is. Két olyan dolgot tudtam meg, ami iszonyatosan rosszul érintett és nem beszélhettem meg azzal, akit legszívesebben nagyon elküldtem volna a picsába mindkettő miatt egyenként. Sőt, az egyikről csak Ferivel és olyan személlyel beszélhettem, aki nem ismeri az érintetteket, ami nagyon feszélyezően hatott rám. Úgy gondolom, az az ember vagyok, aki megmondja őszintén a dolgokat, hiába feszeng rajta, hogy ebből mi lesz. Na, itt úgy éreztem, nem tehetem meg, mert másvalakit sodornék vele rossz színbe, amit nem akartam. Végül persze az élet elkezdte ezt elrendezni, mégpedig úgy, hogy elkezdtek megbomlani kapcsolatok, sőt, nemrég az egyik érintettel nyíltan meg tudtuk beszélni, hogy igen, én erről tudok, mire meglepődött, hogy azt hitte, én ezt a harmadik érintettől tudom. Nos, ha tőle tudtam volna, másképp állok a helyzethez, de így... Ez egy olyan tüske, ami beágyazódott és nagyon lassan fogja kifejteni a hatását, az pedig, hogy megmérgezi-e végleg a kapcsolatot az illetővel, nagyrészt rajta múlik.

Megismerkedtem a Heartstopperrel, ami egy új kedvencem lett. Tök gyorsan megnéztem a sorozatot és rájöttem, hogy azon kevés fandomok egyike, amikből szeretnék valami relikviát. Úgy értem, nem csak a könyveket szeretném magaménak tudni, hanem például egy kulcstartót is. Egyelőre mobilháttér képében van velem, de a Fruits basket valszeg átveszi a helyét, amiből ugyancsak szeretnék relikviákat, méghozzá a 13 állat pici mását. Konkrétan olyat, mint ami Tohrunak van.

Augusztus volt a rég várt, Ferivel közös nyaralás időpontja, a tolcsvai borfesztivál. Nem egy hétköznapi, láblógatós nyaralás volt, de élveztem, kedves emlékek maradtak meg belőle, érdekes tanulságul szolgált és végre megismerhettem a rokonság azon részét. Néha sokkal több évnek tűnik, mióta együtt vagyunk Ferivel, aztán jönnek ilyen apróságok, hogy a családjaink még nem nőttek össze, még van olyan barátom, akit nem ismer, és rájövök, hogy hopp, még csak két éve vagyunk egy pár. Azt mondjuk nem gondoltam, hogy valaha fog velem olyan selfie-t bevállalni, amin megcsókoljuk egymást, erre tessék, még azt is jóváhagyta, hogy az internetre kerüljön. Elkísért Hooligans koncertre, amivel nagyon boldoggá tett, mert én nagyon szeretem ezt a bandát és ott szerettem volna lenni a koncertjükön. Szuper volt, ha visszanézem a felvételt, amin megörökítettem, hogy szalagokat lőttek fölénk, ott érzem magam a melegben, a tömegben, a flow-ban, Feri ölelő biztonságában, kellemesen beterítve.

Augusztusban kezdtük el a Kráni történetet, aminek a rendszerét nagyon nehezen veszi be az agyam, ami nagyon kínos, de majd lesz jobb, maga a játék és a világ annál jobban tetszik. Remélem, jövőre személyesen is össze tudunk ülni, mert neten keresztül rengeteg interakció veszik el, meg szeretek a fiúkkal beszélgetni úgy bármiről, nagyon cukik és okosak. Az külön egy pikantéria számomra, hogy Rege apja Csigusz alternatívja, ami természetesen utólag rajzolódott ki bennem és kapott egyfajta bittersweet nosztalgiát a Csigával való elválásunk miatt. Mindenesetre szeretem a karakteremet, Patkány és Galdan gyorsan belopta magát a szívembe, és néha nehéz megállni, hogy ne fangörcsöljek, mikor a sajátos hülyeségeiket csinálják - Patkánynak a humorral tálalt beszarisága, Galdannak meg az a koravén bölcsessége. Mesélek erről a sztoriról, ígérem. Nem vagyok benne biztos, hogy átment a képernyőn a fiúknak, de igazából imádom és minél többet vagyunk benne, annál jobban.

A havi világprobléma, amivel foglalkoztam, bár nem túl mélyen, az a KATA tönkretétele és a felesleges tüzijáték, meg az akörüli botrányok voltak. A KATA megnyirbálása volt az a momentum, ami betett annak a vágyamnak, hogy edző legyek, mivel azt én ebben az adónemben akartam csinálni, és utólag nem mondom, hogy rossz döntés volt feladni ezt a lehetőséget. Sorra zárnak be helyek, éttermek, és még messze nem vagyunk a gazdasági válság legalján. A helyzet már most rosszabb a legutóbbi világválságnál, csakhogy most elsősorban az ország van válságban és még rontják, rontják és rontják majd a helyzetet. Néha gondolok rá, hogy fel kéne halmozni konzerveket, elálló élelmiszereket, meg mi a fasz lesz még, de próbálok nem pánikba esni.

A hónap végén találkoztam ezer év után Zsikével, elmentünk neki cipőt venni, mert út közben elszakadt a papucsa, aztán sétáltunk, beültünk enni, végül még többet sétáltunk. Kaptam tőle születésnapi ajándékot, a Heartstopper első kötetét, amivel nagyon megdobogtatta a szívemet. Ki is találtam, mivel viszonzom, remélem, örülni fog neki és elfogadja. Közben véletlenül rátaláltunk Ferenc József Kolodko miniszobrára és nagy fangörcsöt kaptam.

A szeptembert a szülinapom megünneplésével nyitottuk, ami nagyon jól sikerült, remekül éreztem magam. Fincsi volt a töltött gofri, azt is ki szerettem volna próbálni, de a nagy vágyam az volt, hogy fotózkodhassak a minikkel és vágytam rá, hogy együtt lehessek közben másokkal, egy buli legyen megkeresni őket és ez teljesült. Miután besétáltuk fél Budapestet, a Margitszigeten összeültünk sütizni, beszéletni, az is szuper volt. Még Kishi szülinapját ugyanígy, brancsban akartuk megünnepelni Ferivel, hogy körbe érjünk és ezután akartunk kiszállni, ám végül úgy szerveződött az a szülinap, hogy mi nem tudtunk menni, az időpontot meg nem akarták elmozdítani aznapról, így megtört a kör és alakult, ahogy. Nana szülinapja viszont epic volt, tartott egy két órás stad upot arról, hogyan nőtt fel és ismerte meg a jelenlévőket, aminek én nagyon örülök, mert arról az időről nagyon keveset tudtam róla, mikor még nem ismertük egymást. Oké, tizenegy-két éve ismerkedtünk meg, szóval több, mint egy évtizede barátok vagyunk, de előtte ott van az élete nagyja, amiről érthető okok miatt nem beszélt. A vele való kapcsolatom sokat mélyült idén, ám beült a lelkembe, amit a születésnapján mondott. "Szerintem ő jobban szeret engem, mint én őt." Még ha így is lenne, akkor is elégedett lennék a kapcsolatunkkal, mert nagyon sok támogatást, figyelmet és jól irányzott löketeket kaptam tőle.

Akivel nagyon sokat mélyült a kapcsolatunk, az Ninja, Ferinek a legjobb barátja. Szerintem kellett egy kicsit szelídíteni a srácot, ami nem egyszerű, kellett hozzá két cicamica is, meg idő, mert ő sem az a könnyen megnyílós, falkámba fogadlak típusú ember. Figyeltem rá, hogy bár mindig szívesen találkozom és beszélek vele, hagyjak alkalmat nekik Ferivel kettesben, hogy megmaradhasson kettejüknek ez a barátság. Meg azért az is hozzátartozik a sztorihoz, hogy Ninjának nincs barátnője, le kellett számolnia azzal, hogy ő kellemetlen harmadik lenne, mikor velünk találkozik. Sőt, kellett nekünk az a szitu, amikor nagyon ügyesen nem vittem magammal lakáskulcsot reggel és a portán húztam meg magam, míg Feri dolgozik, és csomót beszélgettünk. Talán az is, hogy mikor ő nem volt otthon pár napig, addig átjártunk Louie-hoz almot takarítani, megetetni, friss vizet adni neki és szeretgetni, játszani vele, sőt, ezekről bőszen küldtünk neki képeket. Jó srác.

Szeptemberben visszatért a salsás csoport a nyáriszünetről és az oktató becsatolt hozzánk egy másik nagy, középhaladó csoportot, amivel épp csak elfértünk a teremben. Eleinte nagyon nem tetszett a helyzet, még azt is fontolgattam, hogy abbahagyom a salsát, mert kényelmetlenül sokan lettünk, de szép lassan beállt a rendszer és hát az új csoportban is vannak nagyon jó arcok. Az aerial yogát lecseréltem bachatára, mert a két tánc gazdaságosabb volt pénzben és időben, mint a légjóga. Szerettem nagyon az aerial yogát, de a bachata egyszerűen szuper, nagyon élvezem. Sokkal lágyabb, lassabb és másképp szenvedélyes, mint a salsa, ráadásul mostanra kezdenek kihullani azok a fiúk, akik nagyon nem valók oda. Van egy antitálentum is, de ő alapvetően olyan, mintha nem a mi világunkban lenne.

Szerintem még a nyáron kezdtem újra a Duolingót és amíg a timeline rendszerre át nem tért, szerettem vele angolozni. Azóta egy kicsit kevésbé szívesen csinálom, meg engem eléggé feszélyez, hogy minden nap muszáj csinálni, különben leesek a ranglétrát, visszaesek a ligában és nem számolja a napjaimat, mivel nem mindig tudom kisajtolni magamból azt az öt percet. Tudom, hogy ez hiba a mátrixban, de valahogy betegesebb lettem, meg hát a befojtott stressz is dolgozik...

Ákossal is sikerült végre (ezer év után) találkozni, elhívott a Kitsunéba enni és közben egy nagyot beszélgettünk a születésnapom megünneplése apropóján. Ott lett volna a sétán is, de a szeptemberi időpont pont nem volt neki jó. Örültem, hogy kettesben voltunk, így mindig annyira mély dolgok is előkerülnek... Tök érdekes volt, amikor arról mesélt, mennyire nem volt tisztában a saját dadogásával, amíg az első szerepjátékos alkalmunkon rá nem fogtam barátságosan a vállára és nem mondtam neki azt, hogy nyugi, nem kell mindent egyszerre és gyorsan mondanod, meghallgatunk, mondd nyugodtan, amit szeretnél. Nekem is meghatározó pillanat volt, mert éreztem, hogy ezzel vagy szörnyen megbántom őt, vagy elindítom a barátságunkat, de így tíz év után megtudni, ez neki miért jelentett annyira sokat, nagyon különleges volt számomra.

Blanka újabb hobbiba csábította a csapatot, egyre többen kezdtek szőni és volt egy sál, amibe első látásra beleszerettem, akartam magamnak készíteni egy hasonlót. Remélem, a lány, aki az eredetit csinálta, nem vette zokon. Nagyon király volt szőni, bár akárkinek meséltem, úgy értette, szülni. Értem én, hogy manapság a kézi szövés nem egy gyakori dolog, de ahhoz, hogy valaki szüljön, egy pár hónapos, növekvő pocakos felkészülés kell, amit én nyilvánvalóan nem prezentáltam. Na mindegy, én mindig jót röhögtem ezen a félrehalláson, félreértésen. A sálamat imádom, gyönyörű színe lett, szépen lett szimmetrikus és aszimmetrikus, a rojtozást és a mosást viszonylag hamar el is végeztem rajta, azonban a vasaláshoz nekem szükségem van egy vasalódeszkára, én nem tudok asztalon vagy ágyon vasalni, a vasalódeszkát meg a Jézuskától kértem... A csajokkal be is foglaltuk az egész műhelyt december 10-re, azóta megvan, melyik lesz a felvetésem és rendeltem hozzá fonalakat is, szóval nagyon várom.

Októberben nagy zabálással indítottunk, Ninja szülinapja alkalmából elmentünk egy futószalagos japán étterembe és betegre ettük magunkat. Nagyon jó volt, ízlett az étel is, de szerintem mind a személyzet, mind pedig az utánunk következők alig várták, hogy eltakarodjunk, mert sokat ettünk és gyorsan, és voltak fogások, amik nem jutottak rajtunk túl egyáltalán.

Már kezd hagyománnyá válni, hogy Ferivel megnézzük az ARC kiállítást, és idén öcsémnek ígértem oda a World press fotókiállítás megnézését, amit éppen csak össze tudtunk hozni. A tavalyi mindkettőből jobb volt, de nem bántam, hogy megnéztük, sajnáltam volna, ha nem látom őket.

A hónap közepén a várva-várt egerszalóki kirándulásra is felgyógyultam, ami majdnem nem sikerült, pedig kár lett volna kihagyni, az egész rohadt jól alakult, szép és meleg időnk volt, oldott és kellemes volt a hangulat, mindent jól sikerült kifogunk. Sajnos a hazajövetel után Szotyika távozott ebből a világból, ami annyira elszomorított, hogy még a pszichológusom tartózkodó macskája is az ölembe ült. Az nagyon megható volt.

Idén kimaradt a halloweenezés, nem díszítettem, még Nana buliját is lemondtam, mert bármennyire is szerettem volna menni, befordultam. Jót tett a lazulás anyósnál, tudtunk pihenni, ami nagyon ránk fért. Volt néhány rémes interjúm, egy könyvesboltban konkrétan leállítottam a hölgyet, hogy ne is mondja tovább, az általa ajánlott bruttót én nettóban keresem perpill, úgyhogy sorry, de biztos nem jövök ide, ne raboljuk egymás idejét. Megköszönte, hogy nem feszengtük végig a továbbiakat és láttam rajta, hogy szégyelli, hogy ennyire keveset tud felkínálni. Nem mintha ez az ő hibája lenne, csak tudta, hogy ennyi pénzért értelmes embert nem találni.

Eljött a november, az első hétvégén lementünk Győrbe Bogicáékhoz, újabb másfél éves szakasz tört meg. A korábbi pocaklakó már egy egyéves csupalokni, csupamosoly tündérmanó volt, aki tíz-tizenöt perc után már kérte is fel magát Feri karjába, hogy cipelje a zrityóját. Nagyon jó volt látni őket, ott lenni, gyerekezni, kiskutyázni, a kutyulikkal aludni... Remélem, a következő tali januárban vagy februárban lesz. Terveztük a decembert, de nem úgy jött ki a lépés.

Eluralkodott rajtam a Simsezni akarok érzés és mivel ingyenessé vált a Steamen a 4. verzió, hát letöltöttem és bele is öltem pár órát rögtön. Egészen élvezem, bár vannak dolgok, amik hiányoznak - állatok, bizonyos szakmák és a szellem- vagy ufójárás.

A halottak napja és anya szülinapja idén is nyomasztó volt számomra, és miközben Ferinek családjával rendezgettük a sírokat, gondoltam a saját halottaimra. Idén újra előkerült Hiroshe és Loky az emlékeimből, sőt, a hónap végén új összefüggésekre jöttem rá velük kapcsolatban. Van, hogy egy ember többet adhat hozzá valakinek az életéhez a halálával, mint az életével, erre jutottam. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy Loky sem él, nyilván nem a közösségi médiában akart erről írni a nővére, de abból a kevés posztból, amit megtaláltam anno, azt vettem ki, hogy Lokyt baleset érte, és én ezt nagyon sajnálom. Szerettem ezt a két fiút, kedvesek és jószívűek voltak nagyon hasonló, sanyarú környezetben. Gondoltam Milánkára is és nagyon remélem, hogy boldogul az életben.

Novemberben elindítottam egy új IG csatornát, ami majd a Twitteremet hivatott leváltani. A képszerkesztésben nem vagyok jó, szóval az esztétikai értéke egyelőre nem magas a képeimnek, de bízom benne, hogy a tartalom miatt érdemes követni. Igyekszem minden nap egy posztot kitenni, bár hogy mikor sikerül a nap folyamán, az elég változó.

Ebben a hónapban volt életem legviccesebb megismerkedése valakivel. Igen, amikor összebarátkoztunk a vonaton egy lánnyal, két nappal később meg kiderült, hogy amúgy ő és én ugyanabba a kezdő bachata csoportba járunk. Vele azóta is jóban vagyok, szoktunk dumálni és alig várom, hogy felépüljön. És ha már tánc, megvolt az eddigi legjobb salsa-bachata parti is idén novemberben. Nagyon betalált a ruha nekem is és a többieknek is, rengetget táncoltam és dumáltam a többiekkel, élveztem azt az estét.

A hónap végén újra találkoztunk Tündével és elmentünk a Retro Múzuemba, ahol remekül éreztük magunkat, majd kiegészültünk egy barátnéjával és császkáltunk a Deák tér környékén, végül beültünk a Hummusba és megkóstolhattam az ottani ételt. Nem kellett csalódnom, finom is volt és laktató.

Kaptam adventi naptárt Feritől, kicsit idő előtt is, nehogy elfelejtse hazahozni, a teakóstolóimról IG-n írok. Még rengeteg programom van erre a hónapra, szóval a december is pörögni fog, mint egy túlhúzott búgócsiga, de jó így, szeretem a pörgést. Ami már teljesült belőle, hogy átrendeztük a szobánkat és sokkal tágasabb, barátságosabb lett így, rendezettebbnek néz ki, főleg, mert Feri meg tudta szerelni a szekrényt és a könyvek végre nem összezsúfolva hánykódnak egymáson, hanem sorban ülnek a helyükön. Belegondoltam, hogy még mennyi könyvem van, hát bizony nem férne el mind. Már ha nem mennek tönkre mamánál... És ami még nagyon szuper, hogy végre Björn és Atsui nem egy szekrényben bujkálnak, hanem saját helyük lett. El sem tudom mondani, mennyire jólesik látni őket minden nap. A rajongásom értük nem múlt el.

Egyre jobban elegem van másokból

Lebetegedtem. Ki hitte volna? Ezt ilyen Pottyondi Edinásan hallom. Bár ő most akar leszokni a politikai és közélet trancsírozásáról, mert már nem teszi boldoggá, én ajánlom a YouTube csatornáját, tanulságos, ízes nyelvezettel elmesélt valóságos rémálom, és mi benne éldegélünk.

Őrült egy hetem volt a múlt hét, pénteken már üvöltöztem egymagam az irodában a magatehetetlen dühtől, itthon zokogva hullottam a Párom ölelésébe, aztán a pszichológusnál kezdődött elölről. Úgy érzem, főnöknek értésére kell adnom, hogy a személyes tér az egy fontos dolog, mert nem ért belőle, hogy elhúzódom, meg pofákat vágok, ha rám lehel, illetve akkor, mikor hallom, ahogy nyel és kutyorog a gyomra. Kivagyok attól, hogy az emberek mennyire neveletlenek és tiszteletlenek. És nem a tinik, nem, a korral egyenes arányban egyre rosszabb a helyzet! Én nagyon szeretek Budapesten élni minden hibájával együtt, de egyre inkább kívánkozom egy tanyára, ahol vagy home office, vagy kert és állattartás van. Egyre élhetetlenebb ez a város azáltal, hogy minden ide létesül, ami nem gyár.

Azt elmúlt két napot nagyrészt alvással töltöttem. Leszámítva azt, hogy hétfőn muszáj volt összerakni a húst és a krumplit, betenni a sütőbe és aztán kivenni onnan a megfelelő idő lejártával, illetve hogy tettem egy három órás kiruccanást az orvosomhoz, hogy csináljon egy covid tesztet és belenézzen a torkomba. Minden késő délután arra riadtam fel, hogy a szomszéd srác zaklatott káanyázással ledörömböl az alatta lakó cigányoknak. Szerencsére én mást nem hallok, de elhiszem, hogy lármázni szoktak és a helyében már felhívtam volna a közös képviselőt (hiszen a srác tulajdonos), hogy tűrhetetlen a helyzet, szólítsa fel az alatta lévő lakás tulajdonosát, hogy orvosolja a helyzetet. Mondjuk a srác is problémás, a repedt hangszóróból recsegő zeneszerű képződmény sem az, amit hallgatni szeretek, mint szomszéd, bár arról már szerencsére leszokott, hogy késő este, éjjel, hajnalban vagy korareggel nyomassa. Illetve ha nem tudja, mi az a hangerő, ami oké a szomszédainak is, akkor átkopogunk és visszavesz, esetleg rakok be én is zenét, ami csak azért mókás, mert a telefonom erősebben és jobban szól, mint neki bármije. Csak azt nem értem, hogy ha társasházban lakik, miért kell ilyeneket csinálni, hogy tudja, mizu, miért nem jött még rá az évek alatt, amióta itt lakik, hogy minden áthallatszik, és nyilván a fingásért, a szex közbeni nyögésekért, a mosógépért és a hajszárítóért nem fogunk szólni, dörömbölni, átcsengetni, akkor se, ha az éjszaka közepén halljuk, mert kinek mi mikor hogy jön ki, néha én is éjfél magasságában szárítok hajat, mert előbb nem tudok, hajszárítás nélkül meg életben maradni nem tudok, de a filmezés és a zenebonázás egy egészen más kategória. Meg amúgy miért nem ismeri a fülest? Már annyi fajta van, madzagos, hordozható, bedugható, fejhallgató, ... Ha Feri délutános, reggelente én is néha fülessel hallgatom a videókat, hogy őt ne zavarjam, de nekem is meglegyen a ritmus a készülődéshez.

Lehet, elő kéne szedni az Az együttélés szabályai című sorozatomat? A hangulatom megvan hozzá és ott ki is élhetném... Amúgy is egyszer folytatni akartam.

Sajnos sokkal valószínűbb, hogy megfogadva a legutóbbi interjúmon kapott jótanácsokat az önéletrajzommal kapcsolatban javítok rajta, felteszem az álláskereső platformokra és jelentkezem pár jól hangzó hirdetésre. Rottyon vagyok érzelmileg és lelkileg, nem tudok így rendesen írni.

Mint érintett, továbbra is ezzel az Asztromémek tulajdonában álló képpel tudom illusztrálni az általános hangulatom és véleményem azzal kapcsolatban, amit pár éve életnek hívunk:

Útkeresés

Bevallom, elkezdtem kifogyni a témákból. Van még talonban egy-kettő, csak a lelkesedésem irántuk nem akkora, mint azok iránt, amiket már megírtam, úgyhogy kicsit más irányba indultam témát vadászni. Ez az irány az Instagram lett, azon belül is Tapasztó Orsi legutóbbi élőzése, ami az útkeresésről szólt. Nem jelentkeztem rá, mert úgy érzem, még sehol sem tartok ezen az úton és nem akartam erről az előtt a tömeg előtt beszélni, ami követi Orsit, főleg nem hulla fáradtan egy kemény hét után.

Tegnap hazajöttem, alig bírtam ébren maradni, aztán fél nyolckor eldöntöttem, hogy oké, akkor nem kínzom magam, inkább alszom. Még játszottam egy órát az ágyban fekve úgy, hogy Feri szolgáltatta a párnát és kicsit beszélgettünk, kicsit szeretgettük egymást, aztán paff, mint akit agyonvertek, elaludtam mellette. Arra felriadtam picit, hogy kikelt mellőlem, aztán azt mondta, még horkoltam is. XD Ja, ki voltam merülve és elindult egy negatív irányba a melóhelyen a helyzet. Egyelőre nem látom át, mi volt azelőtt ott, hogy én odakerültem, nem tudom, mi eredményezi azt, hogy a menedzserfőnök úgy érzi, szigorkodnia és keménykednie kell velünk, de engem ez eléggé kellemetlenül érint. Másfél hetet töltöttem ott, amikor azt kérdezte tőlem, engem mi motiválna, hogy igazán jól érezzem magam. Akkor még nem éreztem, hogy engem motiválni kéne ennél jobban, itt egy jófej csapat, vágom, mi a munkám és tudom is eredményesen csinálni, jó pénzt kapok érte és jók a kilátásaim rövid távon... Jelenleg azt felelném rá, hogy vegyen vissza, mert engem kezd stresszelni, hogy úgy kezel mindenkit, mintha link ötödik osztályos nebulók lennénk, jelentsenek be a teljes fizumra és 8 órára, különben egyre rövidülni fog az az idő, amit itt szándékozok tölteni.

Úgy érzem, elég sok mindent kipróbáltam az elmúlt közel két évtizedben, tanultam gazdaságot, mellette ezoterikus iskolákba jártam, elkezdtem blogolni és történeteket írni, elvégeztem egy mixertanfolyamot, dolgoztam könyvelőirodánál egy keveset, három évet húztam le bíróságon, fél év közjegyzőiroda, négy hónap olasz étterem, közben megcsináltam egy forgatókönyvírás kurzust, elkezdtem informatikát tanulni, imádtam loli lenni és a bjd-imet, a szerepjáték mai napig része az életemnek és nagyon sokat köszönhetek neki, és olyan volt a klubunk, amilyen, de én azt is teljes szívvel csináltam, amíg részem volt benne és egyezett az iránya az elképzeléseimmel, három évet dolgoztam betegszállításban, kettőt lakáskezelésben, ...

Tavaly kezdtem el azt érezni, hogy nem jó helyen vagyok. Hogy eljött az idő a munka terén is azt csinálni, amit a bensőm diktál. Hogy valami olyasmit szeretnék csinálni, amit eddig nem, ami egy óriási váltás és az életmódom is át fogja alakítani. Azt érzem, hogy a mozgás és a kreatív foglalkozások az én irányom, később akár a kettő ötvözete, de egyelőre nem akarok ennyire előre szaladni. Még az is lehet, hogy mégis vállalkozó leszek valamikor a belátható jövőben...

Amit 2021-ben tanultam

Ha már a múlt évről írtam egy összesítőt és tanulság összefoglalót, nem maradhat ki a tavalyi év. Fogok még foglalkozni más formában 2021-gyel, mert azt hiszem, ennyire szemét évem még nem volt, pedig az élet sosem kímélt...

Az eleje egészen jól indult, Valentin napon közösen készítettünk túrós süteményt, Feri ajándékával iszonyat betaláltam, sikerült hazalátogatni anyukájához, ahol ugyan a nagy ünnepség elmaradt, de jól érezte magát és a baráti kör is szuper bulit csinált neki és Fischernek. Ugye írtam az előző posztomban, hogy az anyuval és a családommal kapcsolatos érzelmeket dobozoltam folyamatosan, nos, ennek meglett a böjtje. Iszonyúan haragudtam, de mélyen magamban. Nyilván kihatott, a végén egy iszonytató kézfájdalomban jelentkezett, ami hónapokra ágyhoz kötött, meg orvosokhoz járhattam. Nagyjából fájdalomcsillapítón éltem, kábé csak sorozatokat és filmeket volt lehetőségem nézni, Feri munka után bevásárolt, főzött, takarított és még engem is próbált felkaparni érzelmileg. Merthogy én az idő múlásával egyre pocsékabbul éreztem magam. Próbálkoztam érzelmileg a felszínen maradni, ám két olyan rémálom vezetett rá, mit is érzek legbelül, ami nagyon megrázó volt. Lényegében úgy éreztem, a családom kivetett magából és befogadta a helyemre christ, és én ezzel egyszerűen nem tudtam, mit kezdeni. Számomra ez nonszensz volt, elfogadhatatlan, vérlázító. És nem tehettem semmit. A tesómmal való beszélgetéskor derült ki számomra, hogy chris úgy állította be a történteket, mintha én ukmukfuk március elején összepakoltam volna és leléptem volna a szeretőmhöz. Az öcsém volt az egyetlen családtag, akit érdekelt, az én oldalamról hogy szól a sztori. Apuval is beszéltem erről, egyetértett abban, hogy chris egy vakvágány, mert nyeli a pénzt és alkalmatlan normális párkapcsolatra, azonban ő továbbra is jó kapcsolatot ápolt vele. Lehet, én vagyok rosszul bekötve, de ha a gyerekem szakítana a párjával, én biztosan a gyerekemtől akarnám hallani, mi történt, mi vezetett ide, mennyire végleges ez az állapot, hogyan gondolja a továbbiakat, és maximum egy hónap után megmondanám a nálam élő félnek, akármennyire is jóban vagyunk, hogy legyen kedves nézni magának egy másik helyet, ahol lakhat, mert ez így oké. Hát az én nagyanyám és apám ezt nem tette meg, chris egészen december közepéig ott héderelt.

A családom okozta szomorúság mellé a volt főnököm megajándékozott a nyomor érzésével, mivel hiába küldtem be Ferivel a papírjaimat, azokat nem továbbította a megfelelő helyre, így egy forintot nem kaptam táppénzt. Több órányi telefon volt kideríteni, mi történt, mit tehetek, azt hogy csináljam pontosan, aztán újra be kellett szereznem a papírjaimat és kérvényt kellett írnom. Mivel nem tudtam bizonyítani, hogy én időben leadtam a táppénzes papírjaimat, mert jóhiszeműségből nem írattam átvételi elismervényt, beszoptam. Ilyen körülmények között kifejezetten nehéz döntés volt, hogy kifizessek egy magánorvost - mivel a TB-s reumatológus egy gyökér volt és gyakorlatilag nem látott el -, majd elmenjek Hellinger családállításra, mert csak abban bíztam már, hogy segít. És segített is. Végül persze megkaptam az OEP-től azt a pénzt, ami járt, azt azonban el kell ismerni, hogy anyós hathatós segítsége nélkül valószínűleg éhen haltunk volna.

2021-ben kezdődött nagy tételben, törvénybe iktatva az LMBTQIA+ emberek ellenségképpé formálása, gyalázása, alázása, támadása, ami engem abszolút érintett és félelemmel töltött el. Előző évben végre szabadon megélhettem az érzelmeimet, erre jött ez a szégyenletes szar... Azzal próbáltam nyugtatni magam, hogy nincs a hátamra és a homlokomra írva, hogy szeretem a női igent, hogy genderfluidnak érzem magam és a monogámiát sem nekem találták ki, mégis valahol jogos volt az az érv is, hogy évek óta arccal, névvel vállalom magam, a véleményem, az érdeklődésem művészi téren...

Nyáron elvesztettem az állásomat, de viszonylag gyorsan sikerült elhelyezkedni egy fogászati magánklinikán. Ez egy újabb gyomorszájba rúgás volt, már a harmadik napomon negyven percet bőgtem a mosdóban, és bár miután elment az elődöm, az első hét jól telt, onnantól kezdve mélyrepülésbe váltottunk. Alig bírtam enni és aludni, az egész napomat gyomorgörccsel, feszített háttal ültem végig, a kollégáim közül nem egyet ki nem állhattam, mert úgy bántak velem, mint a kapcaronggyal, ezért azt a döntést hoztam meg, hogy a próbaidő végén felállok, lesz, ami lesz. Folyamatosan jelentkezgettem állásokra, ezért abban bíztam, hogy hamar el tudok helyezkedni. Nem így lett, egészen 2022. február elejéig nem hívtak fel, egy-két elutasító emailt kaptam és ennyi. Ez végképp összetört lelkileg, méghozzá mindkettőnket Ferivel, aki nyár végén otthagyta végre a th kezelőt, ám a biciklis futárkodást nem bírta a térde és nem hozott úgy, ahogy tervezte. Ha ez nem lett volna elég, anya nem köszöntött fel a születésnapomon és három degumból kettő tartós beteggé vált, az orvosi kezelésük pedig elég borsos.

Amikor elkezdtük 2021-et, örültem és reménykedtem, mert ötös év, juhú... de pokoli év volt, nagyjából minden tönkrement, amit addig építgettünk. Történtek jó dolgok, jóban lettem Ninjával, Esztivel és Belessel, elkezdtünk DnD-zni, amiről hozok majd posztot, jóban lettem Hollódombival, elkezdtük Timivel és Kishivel salsázni, amit nagyon szeretünk, sikerélményeket értem el LoL-ban, három művem kiadásra került, szuper volt a barátokkal közös karácsony, végre tudtam találkozni bratyóval sok-sok év után, érzelmileg azonban egy nagyon negatívban mozgó év volt. Még az is többször megfordult a fejemben, hogy örökbe adom a pockokat, mindig Feri beszélt le róla, mondván, abba végképp beleroppannék, ha még tőlük is meg kéne válni.

És hogy mit tanultam belőle?
Hogy a barátaimra nagyon durván lehet számítani a bajban.
Hogy ha nem tartom meg a felépített rendszert, nemcsak nem haladok a dolgaimmal, de minden elbaszódik és megesz a depresszió.

Márciusi helyzetjelentés

Hihetetlen, hogy már egy csak egy hét van ebből a hónapból, úgy elrohant. Idejét sem tudom, mikor ültem utoljára Hajnau elé - ő a laptopom -, ami annak köszönhető, hogy lett munkám. Egy lakásokat kezelő cég látott bennem potenciált és a kisfőnököm nagyon értékeli, hogy csinálni akarom, 'legyünk rajta túl', precíz és rendezett vagyok, gyorsan átlátok mindent, önállóan tudok dolgozni, ugyanakkor jól érzem magam a meglévő csapatban. Volt egy másik hely is, ami nagyon tetszett, de messzebb van itthonról, kevesebb pénzt ígértek, itt azonban még az angolt is szintre hozhatom, ugyanis a vezetőség külföldi, talán egy kivételével senki se beszéli a magyart, vannak külföldi kollégák is. Nem mondom, hogy könnyű például így végigülni egy-egy két órás meetinget, de bízom benne, hogy egyre nagyobb része fog aktivizálódni a tudásomnak. Motivált vagyok, noha három retek napot tudhatok épp magam mögött, viszont szinte minden nap dicsérnek, ami nagyon jólesik.

Jobban érzem magam lelkileg, de ez a 15-20 fokos hőingás kikészít, minden este hasogat a fejem, pedig szeretnék foglalkozni azzal a sok projekttel, amiket elkezdtem csinálni vagy tervezni. Remélem, egyre kevésbé lesznek hidegek az éjszakák és szépen kitavaszodik mihamarabb.

Sajnos nem tudtam indulni a Létigen második pályázatán, túlságosan sok minden szakadt a nyakamba, de igyekszem megírni azt a két novellát (vagy hármat?), amiket kigondoltam pályázati anyagnak, aztán elválik, a próbaolvasáson milyen reakciót kapnak, így tehát pályázni fogok velük, vagy megosztom veletek Nuuvellán.

Az elmúlt időszakban nagyon intenzív álmaim vannak, szültem, voltam valakinek az esküvőjén, volt egy sokkoló rémálmom, amiben bajra éhező katonák félholtra vertek egy fiút a száguldó vonaton, majd sorra megerőszakolták, és senki se mert semmit tenni, nehogy ő legyen a következő áldozat, ma reggel már nem is tudom, mit álmodtam, csak azt, hogy szinte pánikig fokozódott a rajtam lévő stressz.

Életérzés

Azért van abban valami, amikor felkészülsz a pokolra, mert a telefonban azt mondja a kolléganő, hogy az ügyfél ordít, kocsisokat megszégyenítő mocskot köp az arcukba, rájuk borítja kis híján az asztalt, aztán bejön az ügyfél, itt rendes, visszafogott, türelmes, majd hazamegy, órákkal később felhív, hogy valami gond van a kapott végzéssel, csináljuk meg, ő nem hajlandó együttműködni, csupán legyen kész és jönne érte holnap, aztán eljön a holnap, felhív, hogy mi van már, majd egy órával később azért hív fel, hogy bocsássak meg neki, mi jól csináltunk mindent, máshol van baj, ne akart zaklatni, szép napot, jó hétvégét. =D Valahogy szeretetet érzek ez iránt a vadember iránt. Egy hatalmas fickó durva külsővel, akiről érzed, hogy tényleg rád borítja az asztalt, ha elpattan az agya, de mégis ha türelmes és kedves tudsz vele maradni, akkor totál kezelhető és akkor úgy áll hozzád, hogy ne kelljen attól félned, egyszer mégis az asztal alatt végzed. =)

Ruhát a srácnak!

Ma is necces napom volt, zárás előtt beesett egy ügyfél, nekem kellett postára menni és sok nagy boríték volt, ráadásul esett az eső. Ez persze vicces dolgot is hozott, mivel a zebránál nagyon felverték a vizet a száguldó autók és vigyorogtam ezen. Állt mellettem egy srác és észrevette, hogy tetszik a dolog, s szóba elegyedtünk. Valami olyasmit mondott, hogy reméli, azt azért annyira nem élvezem, mikor másra fröcsköl a víz, mire azt válaszoltam, hogy gyerekként imádtam, mikor a kocsival magasra csaptuk a vizet és nem bántam, ha állt ott valaki. XD Nevetett és előre engedett a postán. =) Ott jöttem rá, hogy nincs meg a lakáskulcsom, pedig határozottan emlékeztem rá, hogy reggel elraktam. Ezen eléggé kiakadtam, végigráztam a kabátom, Timivel a WestEndben átkutattuk, áttapogattuk, de semmi. Hívtam Benét, mondta, hogy megver, ha elhagytam. XD Lementünk Benéért a klubba, ott megmutattam Krisztának a srácom első fotóit, itthon pedig a hűtő tetején várt a kulcscsomóm. Szerintem megtanult teleportálni, vagy én kezdek durván bekattanni. XD

Bene a varr egy pulcsit Björnnek kijelentését továbbfejlesztette és varrt neki pólót, alsónacit, nadrágot, zoknit és sála is lett a srácnak, úgyhogy most már tök menőn néz ki. =D Timi teljesen beleszerelmesedett, tiszta cuki volt, szeretgette a srácot, aztán felvittem Talyéhoz és Mónihoz is, hogy ők is megismerjék. =) Megmutattam pár dolgot, ilyesmit, kicsit beszélgettünk, aztán holnap majd felszedem őket (azt hiszem, mindketten jönnek a farsangi meetre) a Gólembe menet. ^^ Most pedig beszéljenek helyettem a képek:
 Lehet, hogy tévedek, de mintha Timinek is az a bárgyú öröm látszana az arcán, mint nekem... XD A nyálcsorgatás, simizés nála is abszolút megvolt... =D
 Nem voltunk százasok, ezt bevallom és remekül szórakoztunk a saját és egymás hülyeségein. XD
 Hármunk közös munkájának eredménye, hogy Björn zoknit húzós képe elkészült. XD Szerintem frenetikus. =D
Kommentár nélkül. XD
Segít felhúzni a zokniját. =D
 Munkamegosztás: Timi ültet, Bene applikál, Lia fotóz. 
 Alakul... XD
 Ezt muszáj volt, olyan édesen beállt, mint a felelni készülő diák a suliban. XD
 És felel... XD
 O my god... De azért menő, na. =D
 Remélem, nem lesz puli belőle... XD
Akkora jó ez a minta. Bene rajzolta. =D
Timi mondta, hogy Björn nem egy táncos alkat és echte író feje van, de azért gondoltam, egy-két figurát csak bepróbálok a srácnál. XD Hát... kicsit kapálózott és harapott, úgyhogy ezt a projektet sikertelennek könyvelhetem el, de jól szórakoztam. =D
Meghajlás gyanánt Björn jól összecsuklott, aztán ahogy felegyenesítettem, ez lett belőle, nekem meg nagyon tetszik ez a kép. =)
Ígértem, hogy megtartom és publikálom ezt a képet. XD
Ráadás: küzdök a hajával. =D Meg kell majd nyírni a frufrut, de egyedül nem mertem nekiesni. Az enyém visszanő, ha elbénázom, de ez nem fog.
 Láw...
 Ilyesmi lenne egyenes frufruval.
 Fejvakarászás... XD
 Naci első körben.
Tanárbácsi-feeling. XD
Olyan cuki...

Lazulós hét

Nem sok mondanivalóm van mostanában, kissé lestrapáltnak érzem magam. Tönkretesz a feszkó, ezt a fajta gyűrődést nem bírom és nem is tudok védekezni ellene, aminek abszolút megvan az eredménye. Újabban fejgörcseim vannak, megint nekilendült fájni a bal vállam, meg ilyen apróságok.

Az írással egész jól haladok, noha a Fagyban az igazság és a Téli vendég nem került folytatásra, ugyanis annyira átitatott a HP fantasy életérzés, hogy belekezdtem egy darkfantasybe, ami már közel tízezer szó. =D Pénteken voltunk az oktogoni Alexandrában, mivel az irodában az a szokás, hogy egyben megtartjuk mindenkinek a mindenét és akkor egész évre le van tudva mindenki és minden. Ettem egy Toffifee szeletet és ittam egy eperturmixot. Mindkettő nagyon finom volt és annyira eltöltött, hogy egész nap nem kívántam mást enni. xD Kaptunk mind Alexandra utalványt is, így szombaton meg tudtam szerezni a nagy vágyott könyvet, a Kereszt a szekrénybent, s mellé megvettem A leghíresebb magyar madame-ot, mert az volt az egyetlen, ami akkor ott megfogott. Ettől a könyvtől nem várok kulisszatitkokat, viszont kivételesen elolvastam az utolsó oldalt és nagyon tetszik, ahogy zárja a könyvet, sőt, sikerült beleolvasnom egy olyan részbe, ahol a megcsalásról beszél az írónő és imádom. =D

Mozgalmas hétvégém volt, hárman az egyik kolléganőmmel és a főnőknőmmel körbejártuk az Alexandra galériát, aztán a felső szinten lévő könyveket. Miután útnak indultunk, beszéltem Timivel, úgy emlékeztem, a buszút olyan 20-25 perc, szóval az Oktogonról és simán sétálva meg fogok érkezni és így is lett, alighogy odaértem, pár perc múlva megérkezett. Szegény nem tudott kaját belém tömni és kaptam egy mosolygós-megrovós pillantást, de hát hülye lettem volna nem tortázni és turmixot fogyasztani, mikor ki vagyok rá éhezve. =D Timivel olyan négy tájt találkoztunk és tízig annyira beszélgettünk, hogy észre sem vettük, hogy múlik az idő. Mivel a húga bulizott valahol, megbeszéltük, hogy elkísérem egy darabon, de végül lezsírozta apukájával, hogy hazadobnak engem, mivel elkísértem a találkozási pontig Timit. =D

Tegnap délig aludtam néhány kisebb megszakítással, minthogy a malacnak kifogyott az itatója és felébredtem rá, hogy szenved, aztán elmentünk Benével kajálni. Gyrosra vágytam, méghozzá tál formátumban, azt pedig a WestEndben adnak a legjobbat, úgyhogy megebédeltünk, utána beugrottunk az OTP-be rendezni a netszámlás ügyemet, mivel elfelejtettem a jelszavam. XD Ezután ugye bementünk az Alexandrába, ahol órákig elvoltunk, én nem bírtam ki és leültem elolvasni a Nana 13. kötetét, mivel az volt az utolsó rész ott. Imádom... Kicsit más szemmel nézem már, de még mindig annyira fáj... Yazawa Ai nagyon kezdi megkavarni a szálakat, a 14-esbe a Conon olvastam bele és kezd követhetetlenné válni, hogy igazából ki kibe szerelmes.

A könyvesbolt után felugrottam Talyhoz egy kicsit. Egy fél órát akartam maradni, de lazán eltelt egy óra. Most nagyon gyűjt egy lóra, abban segítek neki, a WoW még nem indult el a gépemen, úgyhogy szegény Lapos meg lesz rugdosva, meg Taly megrendelte magának azt a BJD-t, amibe beleszeretett. Egy Resinsoul és tényleg szép lány, alig várom én is, hogy megérkezzen. =) Kicsit fura nekem, hogy beszippant körülöttem embereket ez a világ. Ma is babatalira megyek Blankához, amire nagyon vártunk. Kiscsoportos, családi hangulatú meet lesz, láthatok pár trükköt a BJD-kkel kapcsolatban, szóval csak jó lehet. =D

Tegnap este bulizni voltunk. Shaneka és Dasco hívott meg, jött Shaneka egyik barátnéja, Roxi és IchiGo Gergővel. A helyszín egy képregényes retró zenét játszó hely volt, a Comics Shottail Bár. Fűtött, tágas, jól közlekedhető hely, a koktélok nagyon finomak, úgyhogy aki bírja az ilyesmit, annak ajánlom. Beszélgettünk, én folyton elhúztam táncolni, mert nem fértem a bőrömbe, s jött Bene is, megjelent IchiGo és Gergő is, néha csatlakozott Dasco. Jó buli volt, élveztük, nagyjából fél egy tájt indultunk haza, s mivel nekünk bonyolultabb lett volna valamilyen közlekedési eszközre szállni, sétáltunk Benével és közben beszélgettünk. A vicc az egészben, hogy sok alkalommal elmentem már emellett a hely mellett, mert egy köpésre tőle dolgozom, de igazán még sosem tűnt fel, csak egyszer álltam meg megnézni a kirakott képregényeket. XD

Kedden sörözni voltam Timivel és az egyetemi társaival. Négy fiú, mind a négy nagyon különböző, de mind érdekes, jófej, úgyhogy megkedveltem őket. Beszéltük, hogy összeülünk még így alkalom adtán. =) Vicces volt amúgy, hogy két ilyen tizennyolcas kiscsákó kiszúrt minket Timivel. Hát majdnem mondtam nekik, hogy fele olyan idősek, mint én, úgyhogy kopjanak le. XD Nem tudom, a kölykök mit akarnak tőlünk, de gáz, na. =D Szerdán Gergő születésnapot ünnepeltünk, IchiGo tortája isteni volt, hozott fasírtgolyócskákat is, amire rákattantak a fiúk, Gergő meg nagyon aranyosan megilletődött volt. =D

Hát ennyit rólam, majd jelentkezem a fotókkal a meetről.

Megállapítás

Tegnap őrültekháza volt, alig fértek el az irodában az emberek, s ha ez még nem lett volna elég, volt, akitől mikor megkérdeztem, hogy miben segíthetek, azt válaszolta: "Nem tudom, csak bejöttem az ajtón.", majd valami papírt mutogatott és teljesen számomra érthetetlen dolgokról magyarázott, hogy mit akar elintézni és ahhoz adjunk valami papírt... Egy kicsikét elképedtem és szívem szerint azt mondtam volna neki, hogy akár ki is mehet azon az ajtón, hiszen ha fogalma sincs, mit akar, mi nem adhatjuk a szájába, miért kell fizetnie, inkább találja ki, de végül csak kitotóztuk és majd a jövőben eldől, hogy azt kapta-e, amire szüksége volt, vagy sem. Nem mondom, én sem vagyok mindig talpraesett hivatalos ügyekben, de olyat azért nem mondanék a rajtam segíteni próbálónak, hogy "csak bejöttem az ajtón"... Ez neveltetés/modor kérdése és szerintem hozzáállásé is, hiszen ha nekem kell valami, akkor az nekem legyen fontos, nem?

Ilyen az egész világ, fejetlenség, káosz és felnőttnek látszó, de valójában bömbölő gyermekek hada. És ez baromira ijesztő.

Apróságok

Azt mondta nekem, hogy régen nem nézett ki ennyire szakadtnak. Ezt a szót ő használta, de helytálló tulajdonképpen, régebben egy jól fésült, rendezett külsejű fickó volt, most alig van összefogva a haja, kilóg az inge... Valahogy elgondolkodtatónak találom, mitől lett ennyire igénytelen és a mellette lévő hogy tűri meg. Nekem fura az egész, a kicsapongásait nem tűrném el, bár valóban könnyebb egy kisebben kitölteni a mérgünket, mint egy velünk egyenlőnek látszó egyén ellen felvenni a kesztyűt és rendre utasítani, esetleg elhagyni.

Pénteken csodálatos volt az idő. Erről annyiszor akartam már írni... Engem küldtek el házon kívüli dolgokat intézni, ezért tudtam kicsit sétálgatni a környéken. Egészen jól felfedeztem és annyira szép volt a napsütésben, kellemes se nem hideg, se nem meleg időben lófrálni... Gyönyörű volt a tér, most már költöznek ki a karácsonyi árusok mindenhová, szóval feeling lenne karon ragadni valakit, venni egy kürtős kalácsot vagy egy pohár forralt bort és nézelődni.

Tegnap szinte szünet nélkül dolgoztam, rengeteg munkát kaptam és a nagyját meg is csináltam, amivel úgy láttam, vagy elégedett volt kja, vagy meglepte a tempóm. Az a helyzet, hogy ő is és az egyik kolléganőm is felhúzott, ilyenkor meg fejest ugrok a munkába és gyűröm, mert legalább valami hasznosba ölöm a felgyűlt energiát. Utálok veszekedni, ezért nem fogok. Asszem, a legnehezebb az emberi része minden munkahelyemnek. A közvetlen kollégáimmal nem igazán van bajom, mert ami van, azt megoldom valahogy, a főnökséggel viszont valahogy mindig megmarad a feszkó...

Mostanság korán lefekszem, ilyen tíz előtt, vagy akörül. Fáradt vagyok, nincs kedvem fent lenni. Tegnap mondjuk mérges voltam egy kicsit, mert míg várakozok, szívesen játszottam volna, s nem indultam neki, mert azt jósolták nekem, hogy fél órát kell várnom, erre többet ültem a semmin egy óránál, majd kaptam néhány mondatot, nekem meg bedurrant a fejem és elmentem fürdeni, hajat mosni. =D

Rég volt reggeli blog, nem? =D

Akartam tegnap blogolni, de valahogy nem vitt rá a lélek. Egész nap a lakásban raktam rendet, takarítottam, este bedobtam egy mosást is, aztán teregettem. Most egész jól fest a kéró. Három éjszakát nem hagyott minket Kodama aludni, folyamatosan hisztizett, de tegnap kifeküdtünk mindketten, egyszerűen nem bírtuk már és nyitva hagytuk a konyhaajtót is, hogy a kutya ne nyifiteljen, mert nem lehet velünk egy légtérbe. Amint kicsukjuk, nyavalyog, éjszaka meg nem tudom, hogy azért nem hallottuk a hangját, mert megnyugodott, vagy azért, mert mi annyira kidőltünk, hogy egy ágyúrobbanás sem ébresztett volna fel minket. Engem semmiképp, azt tudom. XD Kíváncsi leszek, mekkora hiszti lesz abból, ha nap közben egyedül van. Meg kell szoknia, ez kétségtelen, hiszen mindketten dolgozunk. Maszat nagyon szimpatikus neki, de szegény malacka nem érti, mi pattog a ketrec körül, míg Kusamit bemutattam neki két napja személyesen, ők megszaglászták egymást, aztán a patkány ment volna, a kutya meg megkóstolta volna finoman, hogy milyen anyagból van. XD Marcipán nem szeret kézben lenni, menekül, tegnap még hisztirohamot is kapott, mikor összeszedtem, mert bénázott, hol kell a helyére mennie. XD Míg takarítottam a kecójukat, hagytam a szobában szaladgálni a lányokat, ami nagyon feeling volt. ^^

Ma kezdek ennél az új kj-nál és tele vagyok parával. Nem ahhoz vagyok szokva, hogy szőrszálhasogatnak, meg megy a feszkó a fejem felett, ráadásul még teljesen máshogy is nézek ki, mint múlt héten az interjún.

Életemben először voltam hajmodell és nem vagyok benne biztos, hogy utoljára. Jó érzés volt és nagyon tetszik az eredmény is. Igazából ilyet szerettem volna már korábban is, ráadásul Geri megbolondította a frufrut némi feketével és pirossal, amitől nagyon menő lett. =D Öten voltunk, elbeszélgettem a lányokkal, én bizonyultam a legidősebbnek és a hajam sűrűsége miatt eléggé sok idő volt, mire elkészült a jelenlegi eredmény. Az emberek többségének tetszik a hajam, aminek örülök nagyon.

Röviden a hétről: Rengeteget utaztam, Bene szüleinél egy hatalmasat aludtam, már rég nem sikerült olyan jólesően, mélyen, de tegnap azért behoztam magam valamennyire. =) Dani tartott szerepjátékot, de szétesett kicsit a parti, nekem elvette a kedvem az újfiú kötözködése és folyamatos poénkodása, aztán átment durván gondolkodósba a történet, amiben sem én játékosként, sem a karakterem amazonként nem tudott részt venni. Ettől függetlenül a folytatásban szívesen részt vennék és remélem, nem bántotta Danit, hogy út közben két embert elvesztett. Voltam kint Anyánál pénteken egy fekete cipőért, tudtunk beszélgetni. Üzentem öcsémnek, de nem kapta meg, úgyhogy majd valahogy máshol kell vele felvennem a kapcsolatot, apuval is szeretnék beszélni, meg lógok egy maillel is.

Pár szóban mindenféléről

Mindig a zuhany alatt jön meg az ihlet, aztán amikor kiszállok onnan, már semmi sincs belőle a legtöbb esetben sajnos. Ma voltam kint Gerinél, akinek a hajmodellje leszek. Régen nem gondoltam volna, hogy vállalkoznék ilyesmire, azonban jó bulinak tűnik. Megbeszéltük, hogy rókavörös hajam lesz, amire egy jó ideje vágyom, úgyhogy izgatott vagyok az egész miatt.

Tegnap összefutottunk Milánnal egy kis tracspartira. Mindig sokat kell várni rá, általában fél órát késik, de az egy óra sem ritka nála, én meg szétizgulom magam, hogy na mi van már, hol van, miért nincs még itt, tervezem, hogyan fogok vele kötözködni, milyen megjegyzést teszek a pontosságát illetően, de meglátom és az egésznek fújtak. Van egy varázsa a srácnak. =) Nem tudom, hogy képes rá, de mikor legeslegelőször találkoztunk, is ez volt, megterveztem, hogyan hajtom el melegebb éghajlatra, totál paprikás voltam a késése miatt, aztán megjelent mögöttem, hogy "Szia. Itt vagyok." és örültem, hogy nem kocsonyásodtak el a lábaim, meg nem ugrott ki a szívem a helyéről. XD És ez azóta is nagyjából így megy, nyolc év alatt ebben semmit sem változtunk, ugyanúgy várom, "na, ma mit talál ki?", és félek tőle, hogy beégek. Múltkor mondta, hogy én nem tudok égni előtte, én meg azt mondtam, de, tudok, de ha nem veszi észre, akkor ügyes színész vagyok. XD Tegnap is előkerült ez, mire kinevetett. =D

Holnap leutazunk Bene szüleihez és ha megtetszik az egyik kiskutyájuk, elhozzuk. A lakást már felforgattuk és átrendeztük, bár még a munkálatokat bőven nem fejeztük be, csak Bene lebetegedett. Asszem, vasárnap este esett az meg, hogy megemeltük a kisasztalt, ami tömör vas, s erre igazából akkor jöttünk rá, mikor már a levegőben volt és minden bele volt akadva, megbeszéltük, letesszük, majd Bene gyors egymásutánban kért, hogy emeljem fel. XD Rátettük a lábára. XD Elmesélve jobb sztori, Milán jót nevetett tegnap, ahogy előadtam. XD Reggel interjúra megyek. =) Az a kj, akinél elköteleztem magam, elérhetetlenné vált, folyton csak hangposta kapcsol, arra meg nem akarok üzenetet hagyni, holnap pedig egy másiknál lesz jelenésem. ^^

Az elmaradt képekről. Kusami a normafás kiránduláskor lett lekapva este, mikor már hazafele tartottunk, így aludt a drága. A natúr-Lia a fülbevalók miatt volt különösképpen fontos, Anyutól kaptam őket, valamilyen ásványok és azóta is a fülemben vannak, szóval a fém, amire tették őket, is jó anyagú, nem fáj tőle a fülem. Már csak azt szeretném tudni, milyen ásványok, mert fontos. =) Janka a Labor halloweeni buliján lett kicsinosítva így. Olvadtam utána, hihetetlen édes volt és nem is tudja, mikor volt utoljára ennyire zavarban életében. Cuki volt nagyon. Az utána lévő kép is aznap készült, nekem nem volt kedvem nagy beöltözésre, úgyhogy kontaktlencsét vettem, lolit és kész, Bene maci volt. Az utolsó három kép tegnap esti.

A Labor szervezte halloween jó hangulatú volt, finom sütemények érkeztek, hangulatosra sikerült a tálalás, folyt egy kis szerepjáték, míg a csapat nagy része tett egy esti sétát. A Normafán tett kirándulás is élvezetes volt, sütiztünk, vizipipáztunk, volt forralt bor és tea, beszélgettünk, röhögcséltünk, Kusami is bontotta a rendet. =D Örültem Daninak, kaptam tőle két Müller könyvet, ezért majd' kiugrottam a bőrömből, mutatott megint jópofa dolgokat. Tegnap hívott délután és olyanokat röhögtem, hogy az nem igaz. XD Devecserben útfeltúrások vannak és mindig más a rend, de így óráról órára és emiatt mérgelődött. Jópofa volt nagyon. =D Azt hiszem, a lolimeetről sem meséltem, pedig remekül éreztem magam, sok lány jött el, csomót beszélgettem, finomak voltak a sütemények, fotózkodtunk is. Dani addig a budapesti barátnéjával csavargott, még később is végzett, mint mi. =D

Heti összefoglaló

Végre a patkányaim zizegését hallgathatom. Marcipán csak a kezemben fél, amúgy kíváncsi dög, első dolga volt elhagyni a ketrecet és körbekíváncsiskodni az asztalomat, ablakpárkányt, majd leesett, úgyhogy összeszedtem, mielőtt meglép. Nagyon puha a szőre, ami kifejezetten tetszik, kár, hogy nem nagyon hagyja magát simogatni, de igyekszem megszerettetni vele a dolgot. Játékos, imádom, ahogy ráugrik Kusamira és ugrál rajta, ahogy pattog a ketrecben és néha odakoppan a feje. Meg elég akaratos is, simán elveszi Kusamitól a falatot. XD Mikor legutóbb itthon voltam, kaptak egy kis paradicsomot is, amit nem adtam oda azonnal, hanem a kezemben tartottam. Kusami megfogdosta a fogaival a kezem, aztán megnyalogatott, mikor rájött, hogy az ujjam csupán paradicsomleveses, amúgy nem étel, míg Marcipán simán végigrágta az ujjam, mikor már meg mert közelíteni. XD Édesek voltak nagyon.

Csütörtökön sétáltunk egyet Benével a városban. Közösen ettünk, elmentünk ruhát nézni, lett is egy kockás szoknyám és egy kötött egyberuhám, amiknek nagyon örülök. Vittem lolit, méghozzá a zöld őszi darabot, de annyira beleszerelmesedtem a két új cuccba, hogy csak vasárnap vettem fel. Jó volt megint látni a srácokat, noha Ákos késett, amiért meg is dorgáltam picit. ^^ A játék megint nem haladt gyorsan, azon gondolkodtam, Hariana milyen indok alapján gyilkolná meg a barbárt és az íjászt, de aztán lemondtam a szenyózásról. A boszorkányom elfogadta Nizen ajánlatát, szeretne a Vérebek közé tartozni, szeretne papnő lenni, az orkfarkas pedig marad vele, megegyeztek. Ezután elindultunk felderíteni a bárdot, mivel Meridustól végre eljutott hozzám a hír, miszerint az Antoh papnő (aki a két varázsló segítségével visszanyerte a teste épségét) zenét hallott, mielőtt lefeküdt volna. Út közben sajnos eltereltek minket, négyen rátámadtak a barbárunkra és az íjászunkra, akiket megvizsgáltunk Nizennel, de én szándékozom folytatni a keresgélést, mivel már kezdjük sejteni, ki áll a dolgok hátterében, mi történik, s Hariana minél többet meg akar tudni, mert lenyűgözik dolgok.

Szombat reggel olyan hét tájt Bene felriadt és rám szólt, hogy ugye állítottam-e be ébresztőt. Mondtam neki, hogy minden reggel tízkor csörög a telefonom, ez megnyugtatta és visszaaludt, én viszont annyira megijedtem, ahogy a semmiből letámadott, hogy képtelen voltam elaludni. Nekiültem írni, és csak írtam, írtam, írtam, írtam és írtam, méghozzá egészen másnap hajnal négyig. Közben kétszer rendesen kajáltam, teát és csokoládét ettem, tehát végre nem felejtettem el közben energiát bevinni sem. ^^ Befejeztem a sztorit, ami 7 fejezetből, Times new roman 12-vel 47 oldalból áll, szóval még apróságnak sem mondhatom. Van benne minden, humor, szerelem, bánat, ami kell és úgy érzem, minden szálat elvarrtam, de később majd átnézem, mivel amikor az ihlet megszáll, csak pötyögöm, ami jön, ami megy, később meg jókat röhögünk az elírásaimon. XD

A vasárnapi ÁsványBörze jól sikerült, egész kis csapattá nőttünk. Körbejártunk, beszélgettünk, volt kígyósimogatás, hoztak egészen kis pici szépségeket, meg volt két nagyobb példány is. Láttam frenetikus dolgokat, de mielőtt bármit vásároltam volna, felmentünk az emeletre is körülnézni. Ott voltak a bonsaiok, törpehörcsögök nagyon szép színváltozatokban és kétféle süni. Kicsit leültünk dumálni a Delfin játszóházban, ahol volt egy nagyon édes kisfiú, öröm volt nézni, ahogy ugrabugrál és játszik a plüssökkel, aztán feljöttek utánunk, hogy menjünk. Nem nagyon akartam még és már majdnem kint voltam az ajtóban, amikor eszembe jutott, hogy hát de én még nem is vettem semmit, pedig akartam. Végül mentem, mert IchiGo így is vagy egy órája várt ránk kint, ez meg nem ilyen ki-bejárós dolog volt, aki egyszer kiment, kint is maradt. Ezután a Mammutban császkáltunk, IchiGo lecsapott egy béka süteményre, amivel kapcsolatban Bene heccelte, hogy eleszi előle, majd beültünk egy KFC-be. Ott előkerült a 3DS-e IchiGonak és én beleszerettem a Pokémon X-be, meg szeretnék egy eredeti Goldot is pokéwalkerrel. Megint rájöttem, hogy túl sok mindenre vágyom, ami nagyon elszomorított, úgyhogy hazamentünk.

Munkafronton sajnos semmi változás, még mindig csak várom a kj asszony hívását, de úgy döntöttem, ezen a héten újabb önéletrajzokat passzolok el. Vicces, mert amiket júniusban dobtam szét, arra augusztusban, szeptemberben és októberben válaszoltak, már aki. Na mindegy.

Én nem vagyok amúgy egy kütyüs ember, de őszintén szólva a HTC Desire C-t szeretettel ajánlom. Megbízható, néha picit lassul, de kárpótol a jó hangzásért és a csodálatos képekért, amiket készít. Méretét tekintve szerintem kényelmes, nem pici, nem nagy, a szoftveres felépítését szeretem. Nemrég jöttem rá, hogy szeretnék néhány kütyüt. Ilyen például egy netbook, mivel a Lapost hurcolni baromi nehéz és nagy, nincs is rá szükségem, hogy egy ekkora tudású gépet hordozzak, ha elmegyek otthonról, de vinni akarok valamit, amin írhatok, nagyjából elég, ha netezni és pötyögni tudok rajta. A DS Lightom mellé egy 3D-t is szeretnék majd, mert bár a 3D-t nem látom, erre fognak valószínűleg kiadni olyan játékokat, amikkel szeretnék játszani, viszont a Lightom is szeretem, bár a hibáját orvosolni jó lenne, csak passzolom, ki ért hozzá. Néha nem akar bekapcsolni, néha megfagy és utána sem akar elindulni. Semmi más baja nincs, szeretem is. Ezen kívül szerintem említettem már, hogy könyvolvasót szeretnék. Könnyebb, jobban lehet rá vigyázni egy rumlis táskában, mint egy könyvre. Asszem, ennyi. =D

Megnéztük Benével a Burok című filmet. Engem a könyv is érdekelt volna, de már tudom, hogy nem fogom elolvasni. Meyer néni beleszeretett a szerelmi háromszögekbe és bár nagyon jó alapötlet jutott eszébe, a sci-fihez nem nagyon ért. Ha eltekintünk az alaphibáktól, miszerint egy annyira életképtelen létforma hogyan marad életben, táplálkozik és főleg, hogy hogyan utazik a világűrben, nem foglalkozunk azzal, hogy magyarázatot nem mindenre adnak, csak a történetet és az érzelmi vonatkozást vesszük, akkor tetszett a film. Látványos és a Radioactive című szám, amit hozzá írtak, zseniális, egyszerűen imádom. Megnéztük a Szemfényvesztők című filmet is, amire megérte volna beülni a moziba, mert igazán látványos és kiadtam volna érte a mozijegy árát. Akartunk is menni, csak lecsúsztunk róla, asszem, már nem vetítik, de ha igen, is mindegy. ^^ Őszintén szólva azt gondoltam, a film nem tud újat mutatni, a Tökéletes trükk és a Lopott idő kellemes, látványos egyvelege lesz, de nem, szórakoztató, újszerű. =) A négy lovas mind szimpatikus, meg voltam elégedve a színészgárdával, a Hulkként berögzült Mark Ruffalo számomra egészen megdöbbentőt játszott, Morgen Freeman és Michael Caine mindig szeretetreméltó, egyszerűen zseniálisak, Dave és Jesse nagyon cukik, szerintem fogok még nézni olyan filmet, amiben szerepelnek, Woody egyre szimpatikusabb, Az éhezők viadalában is jó karaktert kapott, tetszett a játéka, Isla pedig gyönyörű, egyszerűen jó nézni, már a Mindenképpen talánban is imádtam, csak ott Ryan teljesen lefoglalta a figyelmem (mindkét alkalommal O^^O ). Szerintem érdemes megnézni a filmet, jók benne a csavarok, szépen működik a film. A háttér is tetszik, az alapötlet is nagyon jó szerintem, szóval szerettem. ^^