A következő címkéjű bejegyzések mutatása: smink. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: smink. Összes bejegyzés megjelenítése

Budshido napra

Az én gépem ilyet csinál, ha lefogom a vakuját. XD Szerintem tök jól néz ki és vicces, ahogy várom, hogy na mi lesz. =D

Akartam már egy sárga alapú sminket és nekem tetszik is. =)

Ilyen.

Bár később kiszedtem a két kisebb masnit, mert az nem tetszett. XD

Ma


Kicsit csaltam, mert nem vettem parókát, úgy döntöttem, kipróbálom, milyen, ha a saját hajamra teszem a harapós copfokat. =) Mivel egyezik a hajszínemmel, a különbséggel nem lesz gond, de asszem, majd Benének be kell igazítania őket rendesen, mert nekem nem sikerült a szimmetria. XD

Sminkben használtam egy kevés barnát és a számra vastagon lila, csillámos ajakápolót kentem, mert nekem ez nagyon tetszik. Most megint nem egyezik a harisnya és a blúz színe, amit én gyakran alkalmazok, mert nekem így tetszik, meg ugye szeretem azt, ha a cipő színe élesen elüt a zoknitól/harisnyától, de harmonizál a ruhával. =) Kicsit elgondolkodtam nemrég, hogy ez a két dolog már elég erőteljesen a lolita öltözködésemhez tartozik.

Képek

Mostanság egészen szép sminkeket csináltam magamnak. =)

Ez a tündérke sminkje.

Ezt a képet Daninak készítettem másik kettő mellett, ami nagyon brutálisan néz ki, de azért teszem fel, mert szerintem a kaotikus, feltűzdelt vagy rövid haj is jól áll nekem, bár nem hiszem, hogy egyhamar levágnám ennyire rövidre, arról nem beszélve, hogy Bene megnyúzna. XD

A vámpírloli sminkje. =)

Bene által megálmodott koordináció.


Abban biztos voltam, hogy fehér felső, fekete ruha, minden más úgy csapódott hozzá. A zokni egyértelmű volt, túl nagy feeling, hogy pókfóbiásként pókos zoknim van (mert az zokni, nem harisnya), aztán rájöttem, hogy a nyakamba kell valami, méghozzá fekete, a hajam meg nem tetszett. Még barátkozom vele, amivel elég jó úton haladok, ugyanis abban Benének igaza volt, hogy jobban festek, ha kihúzom a szemem. Magam számára még elfogadhatóan is. XD Ez a haj meg ötvözi azt, amilyet eredetileg akartam és ami tényleg jól is áll, kifejezetten meg vagyok vele elégedve, jól érzem magam így. ^^ Akartam frufrut, bár nem ilyen formájút és azt is akartam, hogy a fülem előtt legyen némi haj, legyen nőies, bájos és vagány a frizurám, de ne kelljen vele órákig tökölni, mert arra nincs türelmem. Nos, ez tök egyszerű, egy részét összefogom és feltupírozom, kifésülöm a frufrum és a fülem előtti tincseket, nyomok bele masnit és kész van. =) Bájos, kicsit vagány, és nem kellett olyan frizurát vágnom magamnak, ami miatt reggel a fogam szívom, hogy mi a túrót csináljak, hogy normálisan nézzek ki. XD A smink a masnik miatt jött - akartam azt a két masnit és kellett valami, ami alapot ad arra, hogy rózsaszín lehessen, így jött a rózsaszín smink és a rózsaszín fülbevaló, mivel a fülembe általában szeretek tenni valamit. Tudom, hogy nem nő be egykönnyen a lyuk, főleg, hogy pici korom óta van, de szeretem kihasználni a lehetőségeket. ^^

Ez az én verzióm, gyakorlatilag inverze az előző koordinak. ^^ Változatok egy témára, mondhatnánk így is.

^^

Ez a kép nekem pont attól tetszik, pont attól jó, amitől amúgy nem jó. XD

Újabb képek

Később jutott eszembe, hogy masnit is akartam a fejemre nyomni. =)
Egyébként ezek a legújabb szerzeményeim. ^^ Benétől kaptam őket.

Mondtam, rákattantam a lilára. XD

Végre képek is vannak a blogomban újra XD

Sajnos valamiért passziózik a gépem és nem barátolja a memóriakártyákat, pedig az elmúlt hónapban fotózgattam és egy csomó képet szeretnék feltenni ide. Többek között smink, haj és tájképeket. =) Macera, macera, de megoldom, nem adom fel. =) Kicsit lassabban, de meglesz minden, mert engem egy számítógép, meg semmilyen más technikai vívmány nem győz le. =D És persze plusz szívatásként kitalálta a gépem, hogy a painttel se hagy képet átalakítani. X"D

Nem, nem gyártok összeesküvés-elméleteket. =D

Na, a képek! Sajnos, Benétől csak egyfajtát kaptam, úgyhogy egyelőre ennyi, abból is a két "legjobb".

Nem ezek lettek életem legjobb képei, az igaz... ^^;;

Előzetes

Egy-két kép már megérkezett a postafiókomra, de úgy tűnik, Bene küzd vele, mert a rendszer nem akarja, hogy megmutassam, miket fényképeztem a telefonjával hétvégén. XD

Szombat esti smink:

Ezek a képek szerintem még aranyosak is. =)