7. másodszülinap

Halloween van és a hetedik másodszülinapom.

Hét évvel ezelőtt, a születésnapomon döntöttem el, hogy kilépek a családi karmából és sajátot alkotok, aztán 2019. halloweenján érkezett meg a határozat róla, hogy megkaptam a választott nevet. Hét évvel ezelőtt fogadtam el, hogy kérlelhetetlenül másmilyen vagyok, mint a többiek, de ez nem baj, és ehhez mérten két dolgot kapásból elértem: olyan névkombinációt választottam, amiből tudtommal nincs még egy a világon és megteremtettem magamnak a mesélő energiákat (3-6-9, a mesélő ív a számmisztikában), amit egyébként - fun fact - az írói nevem is magában hordoz.

Úgy érzem, ezzel a döntésemmel elindítottam egy folyamatot az életemben.

• Timitől és Robitól új szimbólumot kaptam, egy életfát, amit azóta is boldogan a nyakamban hordok, sőt, teljesen idegen emberek rögtön kapcsolódnak azon keresztül hozzám.
• Eldöntöttem, hogy levetem a családom negatív mintáit, hiedelmeit, a hagyományai közül pedig megválasztom, mit viszek tovább és kiegészítem őket olyanokkal, amik illenek hozzám. Előbbivel főleg az elmúlt 3-4 évben haladtam nagyot.
• Én úgy gondolom, azzal, hogy nevet változtattam, a képviselt energiákat is megváltoztattam, szóval egy kicsit más ember lettem. 30 évig a 8-2-1 energia képviselt, egy belül harcos, kívül együttműködő, összességében egy lobbanékony és mégis bizonytalan vezetői típus, amivel sehova se jutottam. Szerintem nem tudtam jól kihasználni ezeket az energiákat, a negatív oldalukat érvényesítettem jobban. Lecseréltem egy Merkúr belsőre (kíváncsiság, kommunikáció, összeköttetés, önkifejezés), Vénusz megjelenésre (nőiesség, harmónia, alkotás, termékenység) és összességében Neptunusz önképviseletre (intuíció, érzékenység, szellemi kapcsolódás, művészi és gyógyítói tehetség, álmodozás). Ezt sokkal inkább magaménak érzem, az sem véletlen, hogy miután elkezdtem a Liani Hikawát használni, egyre szélesebb körben Liának szólítottak és ma már a gyerekkori barátnéim is, akik az első keresztnevemen ismertek és hívtak anno, is átszoktak a Liára.
• Azzal, hogy más ember lettem és gyakorlatilag "egyik napról a másikra", radikálisan elkezdett megváltozni a környezetem. Az akkori pasim egyre kevésbé tudott velem együttműködni, tulajdonképpen a névváltás után 2-3 héttel szakítottunk, csak a közelgő karácsony és az anyagi helyzetünk miatt nem költöztünk szét, emiatt pedig nem is mondtuk meg, hogy már nem alkotunk egy párt, mert hülyén festett volna. A következő négy hónapot jóformán végigveszekedtük, én elkezdtem tudatosan a poliamória felé fordulni és azt vizsgálni, miért nem működött jól eddig az életemben, holott tinédzserkorom óta ezt az életformát kívántam magamnak. Már 15 éves korom magasságában megfogalmaztam, hogy az álomotthonom egy ikerház - az egyik felében a barátnőm él a férjével, a másik felében én élek a férjemmel, a két otthon közt átjáró van és van egy saját szobánk a barátnőmmel.
• Persze idő volt nekem is megszokni ezt a változást, eléggé kerestem a helyem és finoman fogalmazva nem segített benne az expasim önsajnáltatása és mesterkedése, ami megvágta a családtagjaimmal való kapcsolatomat, és annyira mélyre nyomott, hogy az öngyilkosságon gondolkodtam 2020. tavasz derekán.
• Rengeteget gondolkodtam a családomról, a kapcsolatrendszerünkről és aztán egyre szélesebb körben kezdtem foglalkozni vele. A megértés azért szükséges, mert minden családban lecsorog valami szar minden tagra, amivel akkor lehet szerintem eredményesen megküzdeni, ha folyamatában, ok-okozat összefüggésekben látja az ember az egészet. Ez nekem segít enyhíteni a haragomat is.
• Fokozatosan alakult át a munkához, a párkapcsolathoz és a magamhoz való hozzáállásom. Már nem a munkahelyemen akarom érvényesíteni az ambícióimat, nem ott akarok fontos lenni, a párkapcsolatban nem adom fel a vágyaimat és a mindennapokban sokkal többször választom önmagam.

A névváltásom persze nem maradt reakció nélkül anno. Apu beletörődött, nekem úgy tűnt, megértette, miért szeretném, mamának nem mertem elmondani, hat év után derült ki, aztán csak meglepődött, de nem szólt semmit, testvéremnek jó darabig nem sikerült megszokni az új nevem, anyu viszont, aki öt-hat éve tudta, hogy erre készülök és addig támogatott, tök kiakadt, amit nem sikerült megértenem. A vér, bármit csinálunk, összeköt minket. Mindenki örököl jót is, rosszat is, és ha szülő lesz, ő is fog örökíteni mindkettőt. Viszont azzal, hogy megléptem a névváltoztatást, egyértelműen arra az útra léptem, ami az önazonossághoz vezet. A vállalkozásom is erre a szimbólumra épül, egy almafa a fenyvesben. Az, hogy más vagy, csak addig rossz, amíg rá nem jössz, mire tudod használni. Trueself Móni általam már nagyon sokszor emlegetett videója nekem felnyitotta a szemem - a másság azt jelenti, máshogy látok, érzek és máshogy akarom csinálni, ami lehetőség a változásra, a gyógyulásra. Nekem ez nagyon fontos.