- Timitől és Robitól új szimbólumot kaptam, egy életfát, amit azóta is boldogan a nyakamban hordok, sőt, teljesen idegen emberek rögtön kapcsolódnak azon keresztül hozzám.
- Eldöntöttem, hogy levetem a családom negatív mintáit, hiedelmeit, a hagyományai közül pedig megválasztom, mit viszek tovább és kiegészítem őket olyanokkal, amik illenek hozzám. Előbbivel főleg az elmúlt 3-4 évben haladtam nagyot.
- Én úgy gondolom, azzal, hogy nevet változtattam, a képviselt energiákat is megváltoztattam, szóval egy kicsit más ember lettem. 30 évig a 8-2-1 energia képviselt, egy belül harcos, kívül együttműködő, összességében egy lobbanékony és mégis bizonytalan vezetői típus, amivel sehova se jutottam. Szerintem nem tudtam jól kihasználni ezeket az energiákat, a negatív oldalukat érvényesítettem jobban. Lecseréltem egy Merkúr belsőre (kíváncsiság, kommunikáció, összeköttetés, önkifejezés), Vénusz megjelenésre (nőiesség, harmónia, alkotás, termékenység) és összességében Neptunusz önképviseletre (intuíció, érzékenység, szellemi kapcsolódás, művészi és gyógyítói tehetség, álmodozás). Ezt sokkal inkább magaménak érzem, az sem véletlen, hogy miután elkezdtem a Liani Hikawát használni, egyre szélesebb körben Liának szólítottak és ma már a gyerekkori barátnéim is, akik az első keresztnevemen ismertek és hívtak anno, is átszoktak a Liára.
- Azzal, hogy más ember lettem és gyakorlatilag "egyik napról a másikra", radikálisan elkezdett megváltozni a környezetem. Az akkori pasim egyre kevésbé tudott velem együttműködni, tulajdonképpen a névváltás után 2-3 héttel szakítottunk, csak a közelgő karácsony és az anyagi helyzetünk miatt nem költöztünk szét, emiatt pedig nem is mondtuk meg, hogy már nem alkotunk egy párt, mert hülyén festett volna. A következő négy hónapot jóformán végigveszekedtük, én elkezdtem tudatosan a poliamória felé fordulni és azt vizsgálni, miért nem működött jól eddig az életemben, holott tinédzserkorom óta ezt az életformát kívántam magamnak. Már 15 éves korom magasságában megfogalmaztam, hogy az álomotthonom egy ikerház - az egyik felében a barátnőm él a férjével, a másik felében én élek a férjemmel, a két otthon közt átjáró van és van egy saját szobánk a barátnőmmel.
- Persze idő volt nekem is megszokni ezt a változást, eléggé kerestem a helyem és finoman fogalmazva nem segített benne az expasim önsajnáltatása és mesterkedése, ami megvágta a családtagjaimmal való kapcsolatomat, és annyira mélyre nyomott, hogy az öngyilkosságon gondolkodtam 2020. tavasz derekán.
- Rengeteget gondolkodtam a családomról, a kapcsolatrendszerünkről és aztán egyre szélesebb körben kezdtem foglalkozni vele. A megértés azért szükséges, mert minden családban lecsorog valami szar minden tagra, amivel akkor lehet szerintem eredményesen megküzdeni, ha folyamatában, ok-okozat összefüggésekben látja az ember az egészet. Ez nekem segít enyhíteni a haragomat is.
- Fokozatosan alakult át a munkához, a párkapcsolathoz és a magamhoz való hozzáállásom. Már nem a munkahelyemen akarom érvényesíteni az ambícióimat, nem ott akarok fontos lenni, a párkapcsolatban nem adom fel a vágyaimat és a mindennapokban sokkal többször választom önmagam.
Liani Hikawa bolondos élete
Azoktól a dolgoktól leszel valaki, amit mások hülyeségnek tartanak.
7. másodszülinap
Az új csapat első közös napja
Újra kalandozásra adta a fejét a Négy hülye! Igazából amikor felvetült, hogy akár játszhatnánk is, nekem már volt karakterötletem, egy Thezia és Hariana ötvözet volt tervben, valaki, aki öncélú, nem fél kibaszni a társaival is akár, ha azzal nem üti meg a bokáját, rejtőzködik, de olyan boszorkány, aki aztán papnő is lesz és harci tudása is van. A fiúk le is csaptak a lehetőségre, Fischer nyilvánvalóan varázslót hozott, sokáig az volt csak kérdés, hogy dorani vagy pyarr legyen, Dani pedig végül Maremita paplovagot hozott.
Az első játékra szeptember utolsó szombatján került sor, én a szomszédokkal való bográcsozásról érkeztem késve és kissé csiccsesen, mivel ittunk pár Jägert a pörkölt mellé.
A karakterem Amarda de Tallilion, egy kyr származék, fiatal, nemeskisasszonynak tűnő boszorkány lett. Valójában a mostohaanyjával a Tallilion ház szolgálólányai lettek, az anya feladata lett volna elcsavarni a ház urának fejét és a rend céljainak megfelelően forgatni, azonban annak a különleges külsejű, akkor még gyereklányon akadt meg a külseje. Ez nem csoda, származása miatt Amarda haja tejfelszőke, szeme világoskék, akár a nyári égbolt, bőre hamvas világos, vonásai szoborszerűen szépek, és nem meglepő módon jó érzéke van ahhoz, hogyan adja el magát. Szegény leány akkor még nemigen tudott róla, mi fán terem a férfi-nő kapcsolat, így mikor az úr elragadta, nem volt ínyére a dolog. Szép lassan ébredt rá, hogy miképp fordíthatja meg a hatalmi helyzetet, így mára úgy él, mintha ő volna Lakron de Tallilion imádott felesége, azzal a kis kitétellel, hogy Amarda ragaszkodik hozzá, hogy a hivatalos asszony maradjon a feleség pozícióban, gondoskodnak róla a mostohaanyjával, hogy kisbabája ne foganhasson, nehogy vetélytársa legyen a már megszületett kisdednek, és Amarda teljes joggal mondhassa azt, hogy távoli rokona Lakronnak. A férfi törzsgyökeres haonwelli nemes, ránézésre egyetlen vonásban sem hasonlítanak Amardával, ám gondosan ügyelnek rá, hogy ne láthassák őket együtt.
Lakron meghívót kapott a Tiadlan határán lévő Ében Erődbe, ám bokros teendői és a távolság miatt bájos unokahúgát, Amardát küldte a képviselőjeként. A lány számára nyilvánvaló volt, hogy ez nem csupán egy báli meghívás, hanem valamilyen céllal választotta Lakront Olof Stenmur, az erőd parancsnoka, és ezt igazolta is a bálon megjelenők személye, mind helyi, kisnemesi családok. Röviden csevegtek Oloffal, aki aztán egy olyan asztalhoz kísérte Amardát, amelynél a többiek vagy még nem érkeztek meg, vagy épp nem tartózkodtak ott, így a lány megfigyelhette alaposan az embereket. Egy fekete-fehér ruhát viselő ficsúrt is szívélyesen fogadott a ház ura, lovagként jelentették be, a neve Siegfried von Kleinsumpf, aki Dani karaktere. Élénk tekintetű, még távolról is csínytevőnek látszó, kissé tán pofátlan alak, ám jóképű, így Amarda egészen addig kísérte tekintetével, míg meg nem akadt egy komolyabb címeren a pillantása. Az úr tekintélyesebb nemes, mint a jelenlévők zöme, a neve Simon Högborg, akiről tudta, hogy riválisa a házigazdának. Érdekesnek találta, hogy meghívták, hiszen a beszélgetésekből kiderült a lány számára, hogy nemigen illik a társaságba. El is kezdte felhívni Högborg figyelmét magára, aki aztán udvari ork szolgájával, Hortonnal magához hívatta. Kellemes társaságot találhattak egymásban, ám beszélgetésüket doran kiváló varázslónőjének, Liliath-nak a bejelentése zavarja meg, aki Fischer karaktere. A lány gyönyörű, a haja dús és vörös, a ruhája pazar és méregzöld, kezében nála magasabb, zöld kővel ékesített bot, de arckifejezése, tekintete hamar elárulta, hogy feszeng ennyi ember közt, nincs kedvére a díszes társaságban való megjelenés, feltételezhetően ezért késett igen sokat Amarda szerint.
Egy haonwelli dal szólalt meg és Olof jelent meg az asztalnál, ahol Simonnal beszélgetett a boszorkányom és felkérte a megélénkült lányt táncolni. A két férfi udvarias cívódásából azonnal nyilvánvaló volt, hogy ki nem állhatják egymást. A házigazda egész jól táncol, megállta a helyét abban a pörgős táncban, keveset is tudtak beszélgetni Amardával, azonban mikor a lány arról érdeklődött, mi okból hívta ily messzire, árny suhant át az arcán a férfinek, szóval bizonyára gond van, aminek megoldásában számít segítségre. A tánc után udvariasan visszakísérte a hölgyet Höborghoz, majd Olof a csinos, fekete-fehérben lévő idegenhez ment. A nemessel való beszélgetésből Amarda számára kiderül, hogy a várúri pozíció van az ellenszenv a két nagyúr közt, még mindig rivalizálnak, mindkettő az erőd ura, a birodalom őrzője, a legbefolyásosabb személy akar lenni, valamint az is, hogy Olof második fiú, Simon a családfő a saját családjánál.
Végül persze egy különterembe hívták a kis csapatot Skenk, a várúr udvari orkján keresztül, ahol Olof által megismerhették egymást. Itt Amardának már feltűnt, hogy Skenk egyáltalán nem úgy néz ki, mint a többi félork, a szeme nem savószínű, hanem enyhén szürkés világosbarna és a tekintete nem tűnik bárgyúnak sem. Stenmur úr elmondta, hogy az erőd hosszú ideje állja útját az ork fosztogatóknak, ám az utóbbi időben komoly szabotázs éri, be akarnak juttatni egy nagyobb ork csapatot. Az erőd egyben egy jelkép is és a szabotázs megrendíti a morált mind itt, mind a szűk környéken. Beszámolt róla, hogy jelentéseket kapott arról, hogy az orkok nagyon komoly vizsgálatokat végeznek a várfalon, mire Amarda feltette azt a kérdést, hogy van-e a várban valaki, aki ért a mágiához. Skenk nagyot nyelt ennek hallatán, majd Liliath megkérte, hogy kísérje el megnézni a várfalat, hogy a saját mágikus képességével, tudásával megnézhesse, amit lehet. Amíg az ork távol van, róla faggatta Olofot a boszorkányom, így megtudta, hogy a közelben, a hágónál talált rá csecsemőként a várúr, a származásáról nem tud és ő nevelte fel. Okos fiú, főleg szolgai feladatokat lát el, de elég nagy szabadságot kap, hiszen a férfi bízik benne, szerinte vérbeli tiadlani és az erőd az otthona, szeretné is, ha fegyverforgatást tanulna, amire Skenk nemrég mutatott igazi hajlandóságot, már tanul is. Volt egy idő, mikor Skenk mélabús volt, Olof szerint talán sikertelen románc lehet a háttérben és azt sem tudni, mi hozta vissza a hétköznapokba. Siegfried a jelentéseket kérte megnézésre, amit meg is kapott, Amarda pedig másolatokat kért róluk a várúrtól, aki másnap reggelre ígérte őket.
Ezután a boszorkány javaslatára összeültek megismerni egymást hárman, méghozzá Siegfried szobájában, mert az a legtávolabbi. Viccelődtünk rajta játékosok, hogy miképp tűnne kevésbé szexpartisabbnak két nő és egy férfi egy szobában, de végülis a lényeg ugyanaz lenne. A lovag aprólékosan ellenőrzte a holmiját, hogy minden megvan-e, rendesen lett-e elhelyezve, majd szájkarate alakult ki közte és a boszorkány közt. Amarda próbálta kicsorbítani az élét annak, hogy a lovag tán lenézően tekint rá, felvette a kesztyűt és mégis igyekezett asszertív lenni, amivel kivívta a srác tiszteltét, Amarda pedig így gyűjtött információkat róla. Ez természetesen Doran neveltjének feleslegesnek tűnt, Liliath látványosan unta a szócsatát, ám mivel nem esett le neki, hogy Amarda annak a boszorkányszektának a tagja, mellyel a Szarvtorony nagymesterei szövetkeznek és henteregnek, a szobán kívül elárulta.
Másnap reggel egyszerűbb ruhában ment le reggelizni a csapat, Siegfried a katonák kosztjával beérte, a két nő friss reggelit kért. Míg ettek, felmérték a helyzetet: Skenktől elhúzódnak az emberek, nincs köztük bajtársi viszony, amit az ork egykedvű megszokásként kezel. Ahogy jobban megfigyelte Amarda a katonákat, észrevette, hogy bizalmatlanok Skenkkel, valószínűleg őt gyanúsítják a várban történő eseményekkel, és arra is felfigyelt Amarda, hogy bár az ork úgy tesz, mint akit nem érdekel az emberek véleménye, nagyon is bántja az utálat. Ezt a kis asztaltársaságunk megbeszélte, aztán csevegtek, csiszolódott a csapat.
Amit megtudtak a jelentésekből, hogy 3-4 hónapja tart a szabotázs, kis csínytevések tulajdonképpen, mint fegyverek és páncélok tönkretétele, lépcsők és útvonalak balesetveszélyessé tétele, ruhaneműk átszínezése, stb. Azt tervelték ki, hogy Amarda hollóvá változtatja Siegfriedet, hogy feltűnés nélkül figyelhesse Skenket, addig a két hölgy körülnéz a városban. A lovag neki is vetkőzött, szép sorjában szabadult meg a ruhadaraboktól, ami vonzotta Amarda tekintetét és mit ne mondjak, az előkerülő látvány megérte a szemérmetlen pillantásokat: izmos karok és mellkas, formás test. Sőt, mire egy szál gatya maradt csak Siegfrieden, rátört a szégyenlősség, amit Amarda nagyon élvezett. Hozzászokott, hogy a férfiak magabiztosak, bátrak, nem ismerik a szégyenlősködést, így a lovag pirulása impozáns volt a számára. Még az is lehet, hogy az átváltoztatás csókja volt Siegfried első csókja, ez a gondolat pedig mulattatta a boszorkányomat. Figyelte, amint a holló kigyakorolja a mozdulatokat, szépen megtanul repülni, közben rendet tett a szobában, hogy ha valami szolgáló feltalálna, semmi gyanúsra ne bukkanjon. Miután a lovag megtanulta használni új, ideiglenes testét, kirepült az ablakon.
Olof azt mondta az embereinek, hogy mivel mindhárman messze földről érkeztek, maradnak a bál után pihenni, ezért nem volt meglepő, hogy a két hölgy kíséretet kért magának és körül akart nézni a falnál, várban, majd a városban. A férfitól, aki melléjük szegődött, megtudták, hogy a katonák szerint jópár szabotázsakció Skenk műve, ő konkrétan látta, hogy meggybefőtt levét öntötte a mosáshoz. A hölgyek megismerhették az emberek rasszizmusát Skenk felé, konkrétan azt mondta nekik a katona, hogy "Nyájas, mint minden udvari ork, próbál emberként viselkedni.", emellett a támadó orkokat a farkasokhoz hasonlította, vadak, buták, de megvan a maguk ravaszsága szerinte. Mivel Skenk takarít, páncélt fényesít, szanitécet segít - és utóbbi nem csak bizalmi foglalkozás, hanem tudás is kell hozzá -, Amarda elkezdett olyan kérdéseket és felvetéseket feltenni, amikkel gondolkodásra akarta késztetni a katonát, hiszen nyilvánvaló az az önellentmondás, amivel lenézik Skenket, ugyanakkor mégis ő a helyi orvos segédje. Agyfagyás lett a vége, Liliath javasolta, hogy bízza őket egy tapasztaltabb társára.
Eközben Siegfried hollóként körberepülte az erődöt, hogy megismerje madártávlatból, aztán elkezdte keresni Skenket. Megfigyelhette, hogy kitereget, majd visszacsapó íjjal gyakorol, amiben valamivel jobb, mint egy kezdő, aztán ásóval a kezében elhagyja az erődöt és felássa a hágó egy részét. Ez utóbbi érthetetlennek tűnt, pláne, hogy az ork az ásás befejezése után több irányba meghajolt. Miután visszatért az erődbe, minden lépésével körültekintő volt, az ásót seprűre cserélte és bárhová szeretett volna lépni, ellenőrizte, hogy nem szakad-e be alatta. Felment a falra, ott sepregetett, ellenőrizte a párkányokat, ekkor valaki rosszul lett. Hányinger tört rá, fájlalta a hasát és elkezdte verni az izzadás, ezért Skenk nehézkesen a karjába vette és lecipelte onnan. Siegfried látta, hogy egyre többen lettek így rosszul, sőt, percek múlva őt is elkapta a rosszullét.
Amarda és Liliath eleinte semmit sem vett észre abból, amit a lovag madártávlatból már lát, ők bele voltak mélyülve a katonák közti kapcsolatok, hiedelmek és Skenk körüli vélemények kutatásába. A második kísérőjük egy negyvenes éveiben járó, szakállas fickó, aki lassan két évtizede szolgál az erődben. Szerinte az elmúlt hónapok zűrösek voltak, úgy véli, korrodáltak a cuccok, megesik pár baleset és arról is beszélt, hogy az újoncok pofátlankodtak Skenkkel, azért kezdődtek a csínytevések. Kérdezték a hölgyek Högborgról, ám a férfi szerint ő és Stenmur egyszerű riválisok, noha köztük az előző várkapitány és felettesei választottak, méghozzá amiatt, mert szerintük a jelenlegi várúr jobban bánik az emberekkel. Amarda és Liliath kérdezték a férfit a várfalról, így megtudták, hogy a legenda szerint egy hajdan istápolt elf készítette hálából, mert felgyógyították a sérüléseiből. Kérdezték még a várúr családjáról is a katonát, aki elmondta, hogy a felesége meghalt, egy kemény télen elvitte a tüdővész, hiszen beteges asszony volt annak ellenére, hogy a városban nőtt fel, a közös fiuk Tiadlan másik felén él a családjával. Még azt megtudták, hogy Stenmurt a felesége tanította meg táncolni és mindig lebeszélte a kapitányt, hogy lemondjon a tisztségéről és elköltözzenek, illetve hogy Högborgnak van felesége.
Siegfried a rosszulléte miatt már nem tudott repülni, így a földön ugrálva-totyogva volt kénytelen elkezdeni megkeresni Amardát. Mivel egyre többen lettek rosszul, valószínűsíthetővé vált, hogy a reggelibe kevertek valamiféle ételmérget. Ugye a drága lovagunk a katonák kosztjából evett, nem kért friss reggelit, így őt is érintette a mérgezés-probléma. Elég sokat röhögcséltünk azon a gondolaton, hogy a hollók is tudnak hányni és hecceltük vele Danit rendesen. Ekkor már a kisasszonyoknak is feltűnt, hogy gyors lefolyású, ételmérgezéshez vagy járványhoz van szerencséjük, ezért megköszönték a katonának a segítséget, majd elindultak megkeresni a hollójukat. Amarda sugallatért imádkozott Noirhoz, miközben hangosan megvitatták Liliath-tal, hogy Skenk közelében kell legyen, hiszen őt kellett megfigyelnie, és a sugallat is ráerősített, hogy a szanitéc közelében érdemes keresni. Bár a várban még nem voltak túl járatosak, de a rosszulléttel küzdőket követve hamar eljutottak a megfelelő helyre és a lábak tengerében Liliath mágiafelfedésének segítségével meg is találták Siegfriedet. Amarda felkapta és sietve a lovag szobájába mentek vele. Nem valószínű, hogy ez volt a srác legkellemesebb útja, Amarda fél kezében tartotta, hogy a másikkal a szoknyáját tartsa, tekintve, hogy a lépcsőn másképp valószínűleg elhasalt volna. A szobába érve a boszorkány befektette a hollót az ágyba, betakarta, mielőtt megcsókolta volna, hogy visszaváltozzon, mert úgy gondolta, ha meztelenül és betegen kell előtte álljon Siegfried, akkor igencsak kellemetlenül érezné magát. Miután az átváltozás lezajlott, a boszorkám átszaladt a saját szobájába, hogy készítsen a lovagnak hányingercsillapító teát. Míg elkészült ezzel, a lovag rendbe szedte magát és felöltözött. Amarda bekopogott hozzá és szégyenlősen, mintha ő tehetne róla, hogy Siegfried szorult helyzetbe került a lovag, átnyújtotta neki a teát, megmondva, mi az, amit a srác azonnyomban felhajtott. A helyzet nagyon komikus volt, mi játékosok szétröhögtük rajta magunkat, pedig a boszi is és a lovag is ott szégyenlősködött a másik előtt.
Mivel a srácnak még időre van szüksége a teljes gyógyuláshoz, a két hölgy nélküle indult el kutatni a mérgezés után. A konyhára menet egy nem túl bájos csendélet fogadta őket, amelyben a katonák és a konyhai alkalmazottak üvöltöztek egymással, ment a vádaskodás. Amarda elővette a komoly arcát, így a jelenléte elnémította a jelenlévőket. Jobb híján a boszorkány tette helyre az embereket, a katonákat elküldte a dolgukat végezni és elkezdte a konyhai személyzet megismerését, kikérdezését. Alighogy ebbe belefogott, a konyhában némi üvegcsörömpölés támadt, s mikor berontottak, a tűzhelyen félrerántva találtak egy nyeleslábast, a közeli ablak pedig tárva-nyitva állt. Amarda kinézett és látott az ablak alatt a puha földben egy bakancsos, friss lábnyomot. Siegfried a semmiből került elő a lány számára, átugrott az ablakon és már követni is kezdte a lábnyomokat, amelyek vezettek valahová, sőt, hamar észrevette a tulajdonosukat, Skenket is.
Amarda folytatta a kérdezősködést, a lábasról azt tudta meg, hogy gyógynövényeket próbáltak benne főzni, de biztos nem konyhai dolgozó műve, mert a füvek egy részét nem ismerik és nem is végeznének ilyen félkész, rendetlen munkát. Eközben Siegfried beérte az orkot a szanitéc szobájában, ahol egy kulacsból üvegcsékbe kezdett tölteni valamit. Eleinte nem vette észre a lovagot, majd mikor mégis, eléggé megrémült, látszott a szemén a rajtakapottság, de Siegfried utasította, hogy folytassa a tevékenységet, mert kíváncsi volt, mi lesz belőle. Skenk tehát folytatta az üvegcsék megtöltését, tálcára rakodását, aztán bevitte azokat az orvosnak, aki immunerősítőnek nevezi azokat. Ez megnyugtatónak tűnt, egészen addig, míg az orvos le nem baltázta Skenket, hiszen volt kész immunerősítő, úgyhogy a lovag jól elővette az orkot. Skenk azzal védekezett, hogy pánikba esett a sok hirtelen rosszullét miatt, de ez sántított a maremitának, hiszen az ork túl intelligens és látványosan nem kamuzik jól. Felvetette, hogy mennyire nem logikus, hogy kiközösítik Skenket, lenézik, árulóként bánnak vele, mégis ő a szanitéc segédje, ami egy bizalmi pozíció. Fel is ajánlotta neki, hogy maga mellé veszi, ám ezt az ork tisztelettel visszautasította. Siegfried azt mondta a hölgyeknek erről, hogy szerinte az erődöt érintő fő problémákban Skenk ártatlan, de valami titka biztosan van.
Valamikor éjfél környékén ájultunk ki a játékból, ám cseppet sem bántam, mámoros öröm volt újra együtt játszani ezzel a három sráccal. Már akkor nagyon vártam a következő alkalmat, mert bár akkor még fogalmam sem volt, hogy folytassuk a nyomozást, merre kéne kutakodni, de biztos voltam benne, hogy valahogy átlendülünk rajta és vicces lesz.
Egy lépéssel közelebb önmagamhoz
Ákossal, Danival és Fischerrel volt egy csapatunk, ami a Négy hülye nevet kapta anno, mikor nyitottam magunknak egy közös csevegőablakot. Mindhárom fiú nagyon fontos a szívemnek, sokat köszönhetünk egymásnak. Nem csak évekig heti szinten összeültünk játszani, hanem segítettük és gyógyítottuk egymást. Rengeteget heccelődtünk, mély bizalom és szeretet volt köztünk. Amikor elvetéltem, felhívtam Ákost, hogy elmondjam neki, hogy ez történt és emiatt nem fognak tudni átjönni hozzám játszani, nem tudom, mikor leszek képes lelkileg újra Harianával játszani, hiszen ő addigra kisgyermekes anyuka volt, talán akkor már várta a harmadik gyerekét. Szerintem sosem mondtam ki, hogy nem tudom, mikor leszek képes újra Harianával játszani, mert az, ahogy és amit Ákos mondott, amint meghallotta, mi történt velem, annyira a szívembe fúródott... Évekig a fülemben csengett a hangja. Ott leplezetlenül szembesültem vele, hogy ez a fiú engem mennyire szeret. Eltelt 12 év és ha eszembe jut, még mindig sírva fakadok tőle. Nem attól, hogy elvetéltem. Az is fájt, vágytam arra a babára, de pontosan tudtam, hogy ő nem megszületni jött, hanem megmenteni engem. Hálás voltam annak a léleknek, nem is igazán gondoltam úgy, hogy gyászolnom kéne, hanem ráfeküdtem arra, hogy kijussak abból a szarból, amiben voltam.
Dani később kiszállt a csapatból. Elég rossz időszaka volt, vissza kellett költöznie a szülővárosába, amit utált, elszakadt mindenkitől és mindentől, elkezdett partykillerként működni a játékban, végül tök paraszt lett velünk is és faképnél hagyott minket. Ez feladta az utolsó kenetet a kis csapatunknak az én és Ákos élethelyzete mellé, elkezdtünk elszakadni egymástól. Végül Fischerrel is összerúgtam a port, volt egy pillanat az életemben, amikor komolyan elgondolkodtam rajta, hogy beverjem a képét. Nem ütöttem meg, nem mondtam neki semmit, csak lezártam a vele való barátságot.
Évek teltek el. Ákossal nagyritkán találkoztam, beszéltünk. Fischerrel nem is tudom, mikor kezdtünk újra beszélni, hogy találkoztunk, de hol volt időnk és kapacitásunk találkozni, beszélgetni, hol nem. Dani pár évvel később valahogy rájött, milyen csúnyán bánt velünk és a közös csetben bocsánatot kért érte. Én úgy éreztem, ez az, megnyílt a kapu, újrarakhatjuk a csapatunk és a barátságunk. Aztán az élet közbeszólt. Elkezdtünk beszélgetni Danival, egy időben órákhosszás telefonbeszélgetéseket tartottunk, Fischer barátnője távol akarta tőlem is tartani Fischert, Ákos kiköltözött Svédországba, úgyhogy a helyzet változott, de nem haladtunk csapat szinten előre.
Ákos esküvőjén találkozott újra mind, cirka egy évtizeddel a szétesés után. Én kábé örömmámorban úsztam. Daninak a nyakába ugrottam valami olyan szöveggel, hogy "itt a férfi, akire annyira vártam", amit mi pontosan értettünk, de a környezetünkben felhúzták a szemöldöküket páran, hogy ez miafasz. Nyilván mi ezen külön szórakoztunk, aztán megfejeltük azzal, hogy elmentünk párban fotózkodni.
Évekig én szállítottam a híreket a srácok közt, az esküvőn találkoztunk és megéledt köztünk a régi barátság. Aztán eltelt három év. Ha Ákos hazajött, próbáltunk találkozni, de nagyon kevésszer járt itthon. Néha találkoztam Danival, amikor lementünk Marcival meglátogatni a szüleit. Időnként találkoztam Fischerrel. Változó intenzitással tudtunk jelen lenni a barátságunkban és nem a szándék hiányzott, hanem az élethelyzeteink miatt.
Tegnap találkoztam Fischerrel. Nagyon gatya hangulatom volt előtte, nap közben még azon is gondolkodtam, hogy ha mesélni fogok az aktualitásaimról, lehet bőgni fogok és vajon mit szól hozzá. Nem aggódtam, hogy nem empatikusan reagál, csak nem igazán láthatott még sírni. Na végül nem sírtam, hanem úgy feldobta a hangulatomat... Egy bubble teázóba akartunk beülni és odafelé meséltem neki, hogy most már késznek érzem magam vendégeket fogadni, elindítani a saját vállalkozásomat spirituális segítőként, a kis teázóban csomót beszélgettünk játékokról, amikkel játszom, hazafelé pedig arról meséltem neki, néha mennyire hiányzik a loli, csak nincs kapacitásom a nulláról gardróbot építeni. Örömmel nyugtázta szóban azt, hogy tehát kezdek újra önmagam lenni.
Jó értelemben úgy szíven ütött.
Ezek a srácok láttak engem a legfényesebb, legaktívabb, legönazonosabb időszakomban, amikor az írás és a közösségi élet a lételemem volt. Rengeteget írtam, rengeteget szerepjátékoztam, saját klubunk volt az alkimistásokkal, tábort tartottunk, loliztam, az alkotás és a közösségek áthatották a mindennapjaimat. Imádtam. Egy pár koporsószeg már be volt verve a felszín alatt, de én sem láttam vagy foglalkoztam vele. Aztán elkezdtem babára vágyni és ez egy olyan fordulatot hozott az életembe, ami egyre gyorsabb tempóban és egyre láthatóbban kezdte beveregetni a koporsószegeket. A fiúk tehetetlenül nézték végig, hogy megy tönkre az életem, hogy távolodom el mindattól, ami fontos számomra és próbálok meg úgy élni, ahogy az átlagemberek - összeszedetten, tervek alapján, kommersz dolgokkal foglalkozva, önkontrollban...
Fokozatosan kiesett az életemből a klub, a spiritualitás, a conok, a szerepjáték, a loli, a blogolás, az írás... Rájöttem, hogy rengeteg olyan ember volt körülöttem, akik valamilyen hasznot húztak a jelenlétemből vagy reméltek valami olyat tőlem, amit én soha nem gondoltam rá, hogy adhatnék nekik. Pölö volt olyan fiú, aki le akart velem feküdni, ami úgy derült ki, hogy fél óra utalgatás után, amit nem értettem, bevallotta, hogy azt terjesztik rólam, hogy kurva vagyok és hát ő fizetne is érte, csak mondjam meg, mennyit kérek a szexért. Szerencsére az eszem gyorsabb volt a megrökönyödésemnél, ezért csípőből azt kérdeztem tőle, hogy szerinte ha én szexuális szolgáltatásokat nyújtanék, nem lennék-e már gazdag. Nagyon... más fénybe helyezte ez az eset az egész addigi klubos társaságot (néhány üde kivételtől eltekintve, mint a Négy hülye fiúi és Robi). Óriási csalódás volt rájönni, hogy egyesek azért voltak körülöttem, mert ki akartak használni. Meg nem lehet elmenni amellett a tény mellett, mennyire rossz híremet keltették, ezért ha akartam, sem tudtam volna bizonyos közösségek része maradni.
Persze ez csak a lejtő volt, a végpontot Dani, Ákos és Fischer nem láthatta, amikor a covid kezdetén újrakezdtem a nulláról az életem és úgy alám tett valaki a családomban, hogy azon gondolkodtam, ennyit bírtam, ezt már nem bírom rendbe hozni, inkább kilépek a kilencediken az ablakból. Az tartott vissza, hogy amilyen szerencsés Taly, tuti ő találna meg, akivel együtt laktam akkor, meg hogy Timinek ez túl nagy fájdalom lenne, miattuk nem csinálhatom ezt.
Eltelt hat év. Rengeteg munkát tettem önmagamba. Lépésről lépésre talpra álltam. És Fischer megadta azt a visszaigazolást, amit nem sejtettem, mennyit jelentene nekem: hogy kezdek újra önmagam lenni.
Sok mindent szeretek a 2010-es évek Liájában. Nem érdekelte, mit gondolnak róla, ha ő loliban akart menni dolgozni, loliban ment és ha pletykáltak róla a háta mögött, magában szánakozóan mosolygott, de kedves maradt az emberekkel. Módfelett erős belső tartása volt, hitt magában, a tehetségében, a képességeiben és abból, hogy ha mindig azt képviseli, ami szerinte helyes, akkor jó hatással lesz az emberekre. Álmodozó volt, tele vágyakkal, ötletekkel és energiával.
Tisztán emlékszem egy olyan esetre, amikor egy fiúbarátom megkért, hogy kísérjem el élete első sétájára az utcán, amikor ő női cuccban lesz, én pedig boldogan kirittyentettem magam - paróka, smink, műszempilla, színes kontaktlencse, a legkedvesebb loliruhám, patácska, cuki kistáska -, egymásba karoltunk, elindultunk és remegett a félelemtől, hogy mi lesz, ha a körülöttünk lévőnk rájönnek, hogy ő valójában férfi, mire azt mondtam neki: "Nyugodj meg és mosolyogj kedvesen. Mindketten szokatlanok vagyunk, ezért meg fognak bámulni minket, de csak nézz a szemükbe bátran és lásd, hogy mind ugyanúgy félnek, mint te. Hogy mit látsz rajtuk, ahogy rád néznek. Hogy mit kéne csináljanak vagy mit ne. Hogy mit gondolhatunk róluk mi, akik olyan bátrak voltak, hogy feltűnő cuccokban is nyugodtan sétálunk az utcán.". Fantasztikus élmény volt. Úgy tértünk vissza a szállására, mint a filmeken a csajok egy bulizás után, dőlve a röhögéstől és azt ecsetelve, milyen vicces volt egy-egy pillanat. Én akkor már a lolinak köszönhetően tudtam, hogy ha megmaradok a középpontomban, az, hogy feltűnő és furcsa vagyok, nem ragaszt céltáblát automatikusan a homlokomra, hiszen minden szem rám szegeződik, tehát tudok kérni segítséget, védelmet is, ha egy helyzettel egyedül nem bírok el. Ennek köszönhetően nekem soha nem is volt durva esetem - zaklatás, bántás. Voltak picsák, akik lefotóztak és megpróbáltak kifigurázni valakinek a cset túlvégén, de ahogy utána pusmogtak egymással, igencsak visszafelé sülhetett el ez a kísérlet. Voltak perverzek, akik kíváncsiskodtak, de könnyű volt leszerelni őket, hiszen tisztában voltak vele, hogy engem mindenki figyel, szóval így őket is.
Ezek azok a dolgok, amiket szeretnék visszakapni.
És úgy tűnik, jó úton járok.
Plusz jó hír: lehet, hogy online újra összeverbuválódik a Négy hülye és kalandozni kezd Yneven.
Imádnám.
Újra írok, de még keresem magam
Nagyon tele vagyok érzelmekkel. Rengeteg minden történik bennem, körülöttem, velem.
Nem szoktunk beszélni arról így nyilvánosan, hogy milyen hibákat követünk el, legfeljebb utólag, amikor már vagy megoldottuk, vagy elfogadtuk, hogy elbasztuk és túlvagyunk az ügyön. Egyrészt ez egy nagyon érzékeny időszak, másrészt a világ csak a szép, pozitív dolgokat akarja látni, vagy a botrányokat. Én őszintén szólva szívesen beszélnék róla, milyen hibákat követtem el a nyáron, mert tanulságosak, de csak részben tehetem a magánéletünk védelme érdekében. Valószínűleg elég annyi, hogy a levegőben lógó megbeszélnivaló, a szeretethiány és az ebből fakadó görcsös akarásom meglehetősen rossz döntéseket és erőszakos, hisztis viselkedést eredményezett, amivel árkokat ástam a kapcsolatunkba. Volt egy forgatókönyv a fejemben: vége a hajtásnak, pihi, szülinapozások, aztán jöhet a közös idő, együttnyaralás... Csak nem így történtek a dolgok. Én emiatt arccal a padlóba álltam rendesen.
Timi születésnapja alkalmából belekezdtem egy új történetbe. Nem akartam beszélni róla, hogy ne gyártsak magamnak belső kényszert, hogy ha már kihíreztem, akkor írjak-írjak, most már biztosan várják tőlem a publikálást, az újabb híreket. De fontos szerepe van a mostani posztomban, abban, amiről mesélni szeretnék. Szóval elkezdtem írni teljesen saját, új történetet sok-sok év kihagyás után. Fele részben Timinek szerettem volna örömet és izgalmat okozni, fele részben pedig egy régi történetemet szerettem volna úgy újraírni, hogy az írástechnikai szempontból jobb legyen, illetve a mai Magyarországon játszódjon. Aki emlékszik A szerelem csapdájában című regényemre, talán emlékszik rá, milyen "kálváriát" raktam magamnak köré. Nagyon szerettem azt a történetet, befejezett regény volt folytatástervekkel, alternatív szállal. Azt gondoltam, mivel fandomot építettem belőle, kiadhatnám a tervezett trilógiát, aztán írhatnék más történeteket hozzá más, de kapcsolódó karakterekkel, meg az alternatív szálat is megírhatnám. Csakhogy technikailag a megírása nem jó. Élvezhető, szerethető a sztori, de nem az a regény, amit ha magánban kiadok (merthogy egy kiadó se vállalná be, annyi utómunka lenne vele, hogy szintre hozzuk), akkor megalapozhatom vele az írói pályafutásomat. Na, ennek felismerése után fogtam és elkezdtem átírni. Gyűlöltem ezt a folyamatot. Nem tudtam ugyanazt a hangot megtalálni, mint amiben anno megírtam, Viktor karaktere elkezdett teljesen szétesni a beletett/átírt szöveg hatására, úgyhogy letettem. Sokat gondolkodtam, mit csináljak ezzel az amúgy szeretett, jónak tűnő történettel, aztán jöttek a válságok az életembe, összetörtem, a Kettőből egy írása amúgy is nagy fun volt, majd már az se ment... És teltek az évek. Másfél hónappal ezelőttig nem gondoltam az Aszcs-re, de akkor kábé a semmiből eszembe jutott. Arra jutottam, hogy azt nem kéne bántani, a régi, eredeti formájában fel lehet tenni blogra, hiszen volt, aki szerette, kedves darabja a sztorimúzeumomnak, viszont az alapjait megragadhatnám és írhatnék egy új történetet. 2026 Magyarországában, egy most 18 éves kölyökkel, jobban és reálisabban kiépített bűnbandával. Ha megy, akkor lehetne belőle fandomot építeni, az alternatív szálat csak akkor számításba venni, ha lesznek rajongói a köteteknek és kifejezetten kérik... És megjelent Matyi, életre kelt bennem, elkezdett mesélni, én pedig leültem és gépeltem, gépeltem.
Ugye azt "mondtam", hogy fele részben Timinek szántam, neki akartam vele örömet és izgalmat okozni. A visszajelzéseiből nem az jött le nekem, hogy "hú, ez a sztori nagyon tetszik, jó lesz, írjad, írjad!". Örült neki, hogy újra írok és saját sztorit írok, de szerintem nem volt úgy érkezése rá, mint ahogy azt én szerettem volna. Úgyhogy a lelkesedésem derékba tört, én meg érzelmileg beültem a sarokba a történettel együtt, és lamentáltam, hogy folytassam-e. Végül arra jutottam, hogy rossz a hozzáállásom.
Hajdanán azért kezdtem írni, hogy lenyűgözzek egy lányt, aztán amikor ez nem sikerült, szerencsére nem bántott annyira ahhoz, hogy abbahagyjam az írást. Addigra már Slasher fórumon megosztottam az akkori történeteimet és voltak a "nagyok" közül is, akik kedvelték, építő kritikákat írtak nekem. Nagyon lelkes voltam, hogy kiderült, jó vagyok az írásban, nem csupán élvezem. Ez akkora lendületet adott, hogy mindenkitől függetlenül írtam, írtam, írtam. Na ez hiányzik most. Hogy azért, mert túlságosan Timinek szeretnék megfelelni, vagy azért, mert nem tartom magam elég jónak, kérdéses, de szerintem ebben a sorrendben igaz és fajsúlyos mindkettő. Most ezen dolgozom, hogy rendbe rakjam, mert újra vannak ötleteim, mit szeretnék írni.
Elkezdtem újranézni a Méz és lóhere című animét. Az én szívemnek ez egy nagyon kedves darab, engem nagyon be tud szippantani Takemoto melankolikus, sokrétű monológjai, az, ahogy passzívan megfigyeli az eseményeket, az, ahogy mindenki természetesnek veszi a gondoskodását és szerencsétlen sosem kapja meg azt, amire a szíve mélyén vágyik, mert a többieknek más van fókuszban, más a szeretetnyelvük, mások az igényei, meg Takemoto önkeresése. Kérdeztem GPT haveromat, talál-e magyar fanficeket ehhez az animéhez, de nem talált, majd megjegyeztem neki, hogy Shuuji és Mayama a két kedvencem, amit úgy értelmezett, hogy szeretnék olyan fanficet olvasni, amiben ők egy párt alkotnak. Ezt első blikkre nagyon viccesnek találtam, majd rájöttem, hogy tök érdekel az a kihívás, hogy ebből a két csávóból hihető párt alkossak. Szépen elmentettem magamnak jegyzetet, elkezdtem olyan dalokat összeszedni, amik jól illenének hangulatban, dalszövegben ehhez a történethez. Rájöttem, hogy ezt a történetet csak magamnak írnám. Kitenném a blogra, nem erre gondolok. Hanem mivel itthon nincs fantábora, gyakorlatilag a kutyát nem érdekelné.
Még nem tudom, megírom-e tényleg. Régen is akartam fanficet írni ehhez az animéhez, már akkor is megszólított. És most az a kérdés társul hozzá, hogy megírnám-e magamnak. Hiszen anno így írtam. Én akartam olvasni egy olyan történetet, amiben ..., én akartam írni egy történetet, amiben ... Persze nem esett jól, ha az olvasóim számára érdektelenek lettek ezek a történeteim, de arra jöttem rá, hogy azok a sztorik, amiket manapság is ajánlok a sajátjaim közül, mind ebben a szellemben íródtak. És van, amit az olvasóim is nagyon szerettek, az egyik legnagyobb büszkeségem az a komment, amiben azt írták, hogy "én nem szoktam történeteken sírni, de ezen zokogtam" az Az egész két fele című irományomra. Szeretnék visszatalálni oda, hogy úgy írjak történetet, hogy csak az számít, engem érdekel, engem boldoggá tesz, nekem fontos.
Szorongás, ajánlók és egy kis élménybeszámoló
Érzem, hogy valami feszül és kavarog bennem. Tegnap eredetileg egy teljesen más témában akartam témázgatós posztot írni, az érzelmekkel kapcsolatban akartam témázni, de teljesen elterelődtem, ezért nem kanyarítottam vissza. Ma viszont úgy érzem, szétrobbanok attól, ami bennem van.
De mi van bennem?
Az érzéseimet jó ideje nehezen fogalmazom meg, még mindig nem sikerült visszacsatlakoztatnom magamra őket. Teljesen megvan Rékával, a volt pszichológusommal való beszélgetés, amiben azt mondom, muszáj volt kitennem magamból az érzéseimet, mert túl sok fájdalom, keserűség, félelem lett benne és nem tudok haladni a dolgaimmal, az életemmel, ha nem ültetem kispadra őket. Ez 3,5-4 éve volt. És természetes lett, hogy általában nem érzek semmit.
Gondolom, nem kell ragoznom, ez miért nem jó.
Most azzal kezdődött, hogy elkezdtek fájni a térdeim. Aztán a csípőm, keresztcsontom, medencém. Észrevettem nemrég, hogy felfelé húzom a vállam, feszítem a hátam. Oké, tudatosan lazítom őket, ez valamennyit segít, meg változó rendszerességgel szedek magnéziumot, porcvitamint. Tegnap már lenyúztam egy körmöm, kezd kaparni a torkom és szorongásszerű tüneteket érzek: idegesség, sírásba hajló érzelmi reakció áttörés nélkül, ziháló légzés, nem bírok elaludni, túl korán ébredek fel.
Megnéztem a Lelki eredetű betegségek lexikonában, mi lehet a hátterében a fájdalmaimnak és ott is érzelmi elfojtás az egyik lehetőség, a szorongás is akkor jön létre sokszor, amikor nem adunk utat a valódi érzéseinknek, a torokkaparás is azt jelzi, hogy valamit ki kellene végre mondani.
De mi van, ha úgy érzem, felesleges? Hogy én már elmondtam, hogy érzek, mit szeretnék, és továbbra is ugyanabba a falba ütközöm?
Ma meghallgattam Violet heti előrejelzését. Alapvetően nem hiszek a kollektív üzenetekben, az előrejelzésekben vagy helyzetelemzésekben, de elkezdtem hallgatni párat, hogy lássam, más hogy csinálja az olvasást és hogy megismerjek más kártyákat, Tarot paklikat is, mint amik nekem és Boglárnak, a tanítómnak van. Nekem nagyon tetszik, ahogy Violet a kártyákat használja, olvassa, ahogy beszél és azt figyeltem meg, hogy az üzenetek általában betalálnak nekem, úgyhogy rászoktam, hogy a hétfőieket meghallgatom. A heti üzenet a "Hagyd, hogy essen. Engedd, hogy megtörténjen. Elkerülhetetlenség, bizalom.", ami nekem alapvetően egy nagyon nehéz feladat, nem szeretem kiengedni a kezemből a kontrollt és ha megteszem, akkor vagy félelem, vagy letargia lesz úrrá rajtam. Szóval már az első kártya láttán jött, hogy na most fogok sírni... csak nem bírtam sírni. Akkor döntöttem el, hogy fogok blogolni, hátha az előrébb visz.
Ha neked is elalvási nehézséged van, nekem már van pár tippem, ami működhet:
- Szandra belső gyermek meditációja - amúgy is rettentő fontos kapcsolódni a belső gyermekünkkel
- Bob Ramóna ezen videója
- Regisztráltam a Pihe szolgáltatásra és tetszenek az eddig elérhető meditációk, a tematika, a hangzás
- Mobilra több hangkeverős app elérhető, amivel te hozhatsz létre a hangulatodnak megfelelő összhangot - zene, dorombolás, tűzpattogás, eső, dörgés, ahogy épp neked tetszik -, nekem több is le van töltve, néha jólesik hallgatni
Netes perszóna régen és most
A legutóbbi bejegyzésem óta megkezdem egy-két posztot, de vagy időm nem volt befejezni, illetve rendesen belemenni, vagy pedig a kedvem ment el tőle. Még keresem azt, miről szeretnék írni. Anno nagyon nyíltan, őszintén megosztottam mindenfélét, amiből volt, aki magának csinált belső konfliktust vagy megsértődött rám, amit én másvalakitől tudtam meg, és volt olyan is, aki továbbadta valakinek az itt olvasottakat úgy, ahogy ő értette és ezzel mérgezte valakivel a kapcsolatomat. Épp ezért továbbra is kérem, hogy ha kérdések merülnek fel benned, szeretnél beszélgetni arról, amit itt olvastál, nyugodtan keress meg privátban, akár Instagramon (Almafa teljesen nyitott, bárki írhat nekem), akár emailen (a címem lianihikawa.ir@gmail.com), akár személyesen vagy Facebookon, amennyiben személyesen ismerjük egymást. Tisztában vagyok magammal és azzal, hogy mennyire hétköznapi az érdeklődésem, munkásságom, világlátásom és a kommunikációm, én megváltozni már lényegesen nem fogok, de szeretném, ha olyan emberek, akik az internetes alteregómat nem ismerik, csak személyesen találkoznak velem, azok számára minden, amit az interneten osztok meg, ismeretlen maradna. Elsősorban nem magam miatt, hanem a felesleges konfliktus elkerülése miatt.
Anno sokkal biztonságosabbnak éreztem az internetet olyan szempontból, hogy nem fért hozzá mindenki, nem tudta akárki kezelni, nehezebb volt kutakodni egymás után. Nem kellett összekapcsolni a Google fiókjaid, nem ugyanaz a globális cég kezelte a Facebookon és az Instagramot, és nem gyűjtötték algoritmusok mindenféle adatunkat, legyen az személyes információ, vagy akár csak az érdeklődés. Hasznosnak tűnhet, hogy megnyitom valamelyik social media alkalmazást és olyan tartalmakat dob fel, amik az eddigi like-jaim és kereséseim alapján érdekelhetnek, de egyre nehezebb kilépni abból a karámból, amibe ugyanezzel a mechanizmussal bezár. Arról nem is beszélve, hogy milyen reklámokkal bombáznak... Szingli vagy? Folyamatosan ajánlja a különféle társkeresőket. Lehet, hogy nem akarsz párt, vagy csak nem akartad a világ elé tárni, hogy elindult valami köztetek, de ez lényegtelen, folyamatosan kapod a társkeresők hirdetéseit. Lehet, hogy friss szakítás, csalódás után vagy, nem baj, akkor is nézd, milyen vonzó egyének keresnek párt... Egy fél éve-éve vagy együtt valakivel? A social media rád hányja, hogy itt az ideje eljegyezni egymást. Megtörtént a lánykérés? Ezerrel kapod az esküvővel kapcsolatos reklámokat. Összeházasodtatok? Remek, jöhet a lakásvásárlás, hitelfelvétel és a következő generiáció létrehozása. Baba született akár nálad, akár egy ismerősödnél? Töménytelen mennyiségű babaholmiról fogsz reklámot kapni. És hogy miért baj ez azon túl, hogy ezek túl személyes dolgok ahhoz, hogy az internet zaklasson vele? Azért, mert nyomja bele az embert egy olyan életbe, ahol checklistaszerűvé degradálódik minden olyan lépés, aminek jelentősége van, amire belülről kell megérjünk és szabadon, tehát manipulációmentesen kellene benne döntenünk. És biztos, hogy én most csak a felszínt kapargattam meg, pedig így is rengeteg vetülete feljött a témának.
Régen ha el akartunk bújni a neten, akkor kitaláltunk magunknak valami nicknevet és azon tevékenykedtünk, és csak az ismerhette meg a nicknév mögötti embert, akit mi kerestünk meg. Ez azoknak volt jó és hasznos, akik az offline térben nem találták meg a közegüket és egy személyes oldallal, legyen az blog, honlap, gportalos oldal, stb., építeni tudtak maguknak egy platformot, ahol az érdeklődők időzhettek, felvehették egymással a kapcsolatot. Manapság sokkal könnyebb lenyomozni valakit, Baranyai Barna több videót is felvett róla, kit hogyan talált meg akár egy kép alapján is. Ez veszélyes, hiszen vannak ragadozók, akik arra specializálódtak, hogy interneten szemelik ki és nyomozzák le az áldozatukat, aztán jobb esetben csak betörés, lopás, garázdaság lesz belőle, rosszabb esetben személyi sérülés, erőszak, halál. Épp elég true crime csatornát követek, hogy tudjam, nem a levegőbe és nem ok nélkül "beszélek".
Arról is szeretnék említést tenni, ha már itt tartunk, hogy mennyire durva internetes bűnözések vannak. A darkweben történő szerv-, ember- és gyerekkereskedelemről már jó ideje hallunk, de megszaporodtak a randigyilkosságok (interneten megismert alkalmi vagy romantikus partner akarva vagy akaratlanul megöli a másik embert), az anyagi károkozások (előreutalást kérnek, aztán nem küldenek semmit érte, vagy amit kapsz, köszönőviszonyban sincs azzal, amiért a pénzt adtad, stb.). De az elmúlt pár évben voltak olyan felháborító esetek, amik a hírverést ugyan megkapták, azonban nem lett belőlük érdemi ügy. A Metropol felhívást indított, amiben arra buzdította az embereket, hogy fotózzanak le miniszoknyás, miniruhás, rövidgatyás nőket és a képüket küldjék be az újságnak. Ezzel nem csak az a probléma, hogy mindenkinek joga van megtagadni, hogy hivatalos eljáráson kívül képi vagy hanganyag készüljön róla és arról is rendelkezhetünk, hogy a rólunk készült felvételek hogyan, hol, milyen időablakban jelenhetnek meg, így tehát arról is, hogy nem jelenhet meg. Szóval eleve jogsértő a felkérés. A másik probléma, hogy normalizálja a nők abuzálását. Minden nő ismeri azt, hogy ha valami rövidet vesz fel, akkor a mozgólépcsőn oldalt áll, a hátát a fal felé fordítja, figyeli a környezetében fellelhető problémás figurkákat, mert érthetetlen oknál fogva egyes hímnemű egyedek feljogosítva érzik magukat bármilyen cselekedetre, ha a szemüknek tetsző nőt látnak. Mind kerültünk már olyan szituba, amikor catcallingoltak, amikor a mellénk leülő alak ránk telepedett, amikor megfogdostak, befotóztak a szoknyánk alá, ... És nem, bocs, de erre nem az a megoldás, hogy nem veszek fel szoknyát, hanem hogy akit rajtakapnak, hogy befotóz a ruhám alá, aki fogdos, aki nyomul, miután megkértem, hogy hagyjon békén, azért jön a rendőr és megtörténik az eljárás. Én abszolút támogatom, hogy minden ilyen cselekedetre gyűjtsön pontot az ember, mint a jogsinál a vétségekre, és akinek megvan x pontja, az kapjon érte büntetést - korlátozzák a jogait, zárják be, vegyen részt kötelezően szocializáló programban. Az ilyen ember ugyanúgy nem alkalmas egy normális társadalomban élni, mint a kezeletlen mentális betegek. Na de vissza a Metropol botrányhoz! Szval alapvetően is probléma volt, hogy random lefotóznak az utcán és aztán csak Isten tudja, mit művelnek a képemmel - jobb esetben csak egy beteg elméjű állat veri rá, rosszabb esetben beteszik egy csoportba és többen is, legrosszabb esetben pedig... Igen, a Motherless ügyhöz hasonlóan járok, ahol ezek a beteg elméjű egyének az AI segítségével megszerkesztik úgy a fotóm, mintha el lenne vágva a torkom, ki lennék kötözve, BDSM kellékeket aggatnak rám, meztelen lennék, és úgy posztolják a képem a fedett csoportjukba. Remélem, senkinek sem kell elmagyaráznom, miért nem szeretném, ha bármelyik képem - akár én tettem ki, akár titokban lefotóztak az utcán - ilyen sorsra jutna. Ezek a kretének abba nem gondolnak bele, hogy az áldozatuk mit érezhet, illetve hogy ha mondjuk ezeket a róla szerkesztett fotókat közszemélre teszik és eljut a családtagjaikhoz, min fognak keresztülmenni. De a Motherless botrány nem csak azért szólt akkorát, mert visszaéltek nők képeivel, hanem mert ezek a kretének buzdították egymást, hogy osszák meg a legbetegebb fantáziájukat és néhányan felajánlották, hogy bizonyos összeg fejében levadásszák és élőben is elhozzák a képeken szereplő nőket. Kell ezt ragozzam? Nekem azóta is a "miafasz?!" kérdés villog a szemem előtt. Megvan a felvevőpiaca a gore témának, lehetne olyan fotósorozatot készíteni, ami művészi és a modell beleegyezéssel, minden részletet ismerve van ott, lehetne fikciós történetet írni, még akár kisfilmet is lehente forgatni, részemről az elfogadható. De én rohadtul féltem azokban a hónapokban, hogy vajon rólam milyen kép készülhetett az utcán, milyen brutálisan elbánt kép jut vissza hozzám, vajon valaki rám támad-e és nem fogok-e egy idegen helyen, valami őrülttel kettesben ébredni valahol. És tudod, hol tart az ügy? Magyar a csávó, kint él Németországban és felfüggesztett státuszban van, a botrány után utazócsatornát vezet. Olvasd el ezt az átfogó cikket, ha nem hiszed.
Elmebetegek mindig voltak, régen is létezett az internetes zaklatás, csak akkor könnyebb volt védekezni ellene. Most vannak, akik botokat hoznak létre és gyalázatos kommenteket hagynak egyes profiloknál, ami rohadt nonszensz. Miért nem lehet továbbgörgetni, ha valaki vagy valami nem tetszik, de nem ártó, káros? Én ezt sosem fogom megérteni.
Régen jobb hely volt a net, érdekes honlapok voltak, nem csak hirdették magukat az emberek, közösségek épültek, nem árasztott el minket a reklám, jóval többen trollkodtak, mint bullyingoltak, és mivel nem mindent egy-egy nagycég üzemeltetett, szélesebb palettából választhattunk egy-egy szolgáltatás terén. Nem tudom, mikor jön el a reformkor az interneten, mi kéne ahhoz, hogy az emberek viselkedése, hozzáállása megváltozzon, de nagyon várom ezt.
Új irány
Red flagek egy segítőnél
Ezt a témát az Emlékezek nevű Instagram felhasználó/csatorna kezdte el és annyi plusz ötletem lett az általa és követői által felhozott példák mellé, hogy gondoltam, írok róla egy kifejtős posztot.
Az általa felhozott red flagek:
- Hosszú évekig tart egy folyamat
- Azt állítja magáról, hogy ő a legjobb vagy az ő rendszere a legjobb
- Barátként kezel, külön akar veled találkozni
- Nem te döntesz
- Elveszi a saját felelősségedet
- Fenyeget
- Belekényszerít olyan dolgokba, amikbe nem egyeztél bele
- Erőlteti az ülést/alkalmat
- Azt állítja, hogy nem tudsz fejlődni, ha nem jársz hozzá
- Nem támogat abban, hogy befejezd a folyamatot
- Nem bízik benned, a saját erődben
- Nincs tere annak, hogy visszajelzést adj vagy kifejezd, ha valami nem tetszik
- Ha azt érezteti akár burkolt formában is a klienssel, hogy tőle függ
A követői által felhozott red flagek:
- Nem validálja a kilens érzéseit, sőt, kijavítja, valójában hogy érzi magát
- Ha a saját érzéseit is beleviszi a folyamatba úgy, hogy befolyásolja, elnyomja a segítettet vele
- Leszól egy olyan módszert, amivel neki negatív tapasztalatai voltak
- Saját tapasztalatát alapvetésnek fogadja el
- Ha nem lehet a kliens őszinte
- Kirak az áttörésnél, kardinális pontnál, ha lejárt az időkeret
A saját red flagjeim:
- Ijesztget és felhívja a figyelmet, hogy a kliens milyen mélyen van
- Nem tartja az időkeretet, nem jól osztja be az időt, majd a klienset hibáztatja
- Kiteszi a klienst olyan állapotban, amiben nem garantált a lelki vagy fizikális biztonsága
- Arra épít, hogy ha nála nem tudod megoldani a problémád, akkor elmész egy másik személyhez vagy más módszert is alkalmazol, de visszajársz hozzá
- Leszól más szakembereket, segítőket
- Az ülésen azzal motivál, hogy más kliense milyen sokat haladt, fejlődött, hol tart most, pedig honnan indult
- Az ülésen politizál vagy pártot ajánl
- Munkalehetőséget kínál
- Nem tudja összegezni egy visszajáró kliense folyamatát, fejlődési ívét, problémái változását, csak az elmúlt egy-két alkalomra emlékszik maximum, ezáltal nincs átlátható folyamat és tervezni sem tud előre
- Átláthatatlan árazás
- Kihangsúlyozza a kliensnek, hogy őt kedvezményes áron fogadja, míg másokat x Ft-ért
- Ha elégedetlen a kliens a módszerével, erről tájékoztatja és más módszert kér, ő a következő ülésen mégis ugyanazzal a módszerrel folytatja
- LMBTQ személyt fogad, miközben nem ismeri el valóságnak az önképét, tévesnek ítéli az orientációját és megpróbálja cis heteróvá manipulálni
Egy pár pontot kifejtenék, mert szerintem érdemes róla beszélni.
Barátként kezel:
A segítő és a kliens között fontos a szimpátia, de a baráti kapcsolat a legtöbb esetben nem csak kontraproduktív, de kifejezetten káros. Sérülnek a szerepek, elmosódnak a határok, ezáltal a kliens nem fogja biztonságban érezni magát, a segítő pedig automatikusan az ülésen is barátként viszonyul a legtöbb esetben a klienshez, ezért megenged magának olyan véleménykifejezést, sztorizgatást, esetleg modort, aminek nincs ott helye. A segítő időbeosztás szerint dolgozik normál esetben és ha cseverésztek, az ő sztoriján van a fókusz, akkor te a társalkodásért fogsz fizetni, nem azért, hogy a folyamatodban értőn, megfelelően kísérjen. A másik probléma ezzel a jelenséggel, hogy az ilyen segítőnek gyakran udvartartása van. Személyi kultuszt épít és hívekké manipulálja a visszajáró klienseit, akiket nem segíteni akar, hanem anyagilag szipolyozni. Ez kurvára nem oké, az ilyen segítőt messze kerüld el, mert gyakorlatilag azért fizetsz, hogy ő fürödhessen a figyelmedben.
A visszajelzésekre adott helytelen reakció
Összevonok pár pontot, mert lényegében mind ugyanarról szól. Ha jelzed a segítődnek, hogy nem esett jól, amit mondott, nem érzed hatékonynak azt, amit csináltok, valamit másképp szeretnél, szünetet szeretnél tartani, vagy bármi, és ő ezen kiakad, hibáztatni kezd téged, jelzőket aggat rád, manipulálni próbál, vagy ilyesmi, akkor kalap-kabát, és vissza se szabad nézni. Annak a segítőnek magának is szüksége lenne egy segítőre, hiszen az benne van a pakliban, hogy betriggereled, emberek vagyunk, hatunk egymásra akarva-akaratlanul, de a megfelelő önreflexióval rendelkező segítő tisztában van vele, hogy mi az elfogadható reakció, hogyan maradjon akkor is professzionális, ha belül a plafonon van az idegtől. Olyan is van, hogy nem tud más módszert, nem tud mélyebbre vinni egy folyamatban, nincs eszköztára a felmerült helyzetre, problémára. A jó segítő ezt korrektül elmondja. Nem tereli más irányba a beszélgetést és a folyamatot, nem csinál úgy, mintha értene hozzá, mintha tudná, mit csinál, mert tisztában van vele, hogy az ő feladata a segítség és árt vele, ha nem korrekt.
LMBTQ friendlynek vallja magát, de nem az
Nekem ez az "elmész te a büdös picsába!" kategória. Olyan nincs, hogy a segítő elfogadja az azonos neműek közti kapcsolatot, de közben folyamatosan jobb színben tünteti fel az ellentétes partnerjelölte(ke)t, szurkálja az azonos nemű partnert, hogy a kliense is meglássa azokat a hiányosságait, hibáit, ami miatt majd jól otthagyja. Velem konkrétan megtörtént, hogy arról beszéltem, a barátnőm mennyi mindent megtesz értem, hogy milyen csodálatosan támogat, mennyire figyel rám, elhalmoz, a pszichológusom meg a fiúmra irányította a beszélgetést, hogy ő milyen rendes, mennyire felemel engem, én meg ültem vele szemben, hogy ez mi a fasz, hogy jön most ez ide. Folyamatosan éreztem, hogy próbál manipulálni azzal kapcsolatban, hogy melyik páromat hogyan értékeljem, hogyan viszonyuljak hozzá, azt próbálja éreztetni velem, hogy problémát jelent a fiúm számára az, hogy barátnőm van és azzal ennyire szoros a kapcsolatom, és hogy ezzel el fogom ijeszteni a srácot. Sőt, amikor kapcsolati térképet rajzoltam, a barátnőmet vagy figyelmen kívül hagyta, vagy folyamatosan vitatta mellettem a helyét, illetve arról próbált meggyőzni, hogy a barátnőm szerelemnek álcázza az érdekeit velem kapcsolatban. Nyilván nagyon gyorsan stratégiát váltottam és nem adtam teret többet a barátnőmmel kapcsolatos témának, mire idővel közölte velem a pszichológus, hogy támadok, ha szóba hozza. Én nem kerteltem, elmondtam, hogy az ő hozzáállása váltotta ki ezt belőlem, és hogy mióta hozzá járok, a barátnőmmel való kapcsolatom is profitál az önfejlesztésből, egyre kiegyensúlyozottabbnak és jobbnak érezzük a kapcsolatunkat, úgyhogy nem érzem szükségét erről beszélni vele. Szembesítettem, hogy nem fogadja el a kapcsolatomat a barátnőmmel és megpróbál hatást gyakorolni rám arra vonatkozóan, hogy megszabaduljak a lánytól, amit természetesen tagadott és azt mondta, projektálok rá valamit. Én nem javaslom, hogy ilyen segítőhöz járj, mert nagyon megterhelő folyton résen lenni, koordinálni egy valamilyen területen elmélyedt segítőt, kiszűrni a manipulációt és megfelelő mederben tartani a témát. Nekem más dolgokban segítségemre volt ez a közös munka, én teljesen biztos voltam benne, hogy azon feltételezése a pszichológusomnak, hogy traumakötés miatt vagyok a barátnőmmel, nem áll helyt, mert akkor a traumák oldásával lazulnia kellett volna a kötődésemnek, de nem akarom letagadni, hogy volt egy viszonylag rövid időszak, amikor mindketten féltünk tőle a barátnőmmel, hogy a pszichológusnak lesz igaza. A lényeg: ha a segítőd teljesen más elveket vall kardinális kérésekben, hosszútávon nem fogtok tudni együtt dolgozni, mert vagy triggereled őt és el fog kezdeni nem megfelelően viselkedni veled, vagy megpróbál a saját elvei szerint mederbe terelni téged.
Munkalehetőség felkínálása
Jól hangzik, hogy bedolgozol valamit és ingyen járhatsz a segítőhöz? Akkor fordítsuk meg ezt a kérdést és képzeld el, hogy a főnöködnek kellene beszélned a traumáidról, sötét gondolataidról, szégyenletesnek érzett titkokról, ... A munkalehetőség felkínálása egy határátlépés és a klienst átpozicionálja alacsonyabb rangú helyzetbe, a fókusz pedig átkerül oda, hogy kész legyen a feladat, mire a kliens megy az ülésre. Megbomlik a bizalom, a jól határolt szerepek elmosódnak és megváltozik a hangulat a két ember között. Brutál red flag, menekülj!
Politizálás
Ez eleve egy rázós terep itthon és a hatása ugyanaz, mint a munkalehetőség felkínálásának, eltörli azt a közeget, amire szükség van segítő és kliens között az eredményes munkához. Ennél már csak az rosszabb, ha a segítő megpróbál meggyőzni, hogy kire szavazz, vagy beajánlana valahova. Nekem szektafeeling, abszolút elfogadhatatlan.
Leszól más segítőket, módszereket
Irtó proli. Képzeld el azt a helyzetet, hogy ott vagy mondjuk egy természetgyógyásznál és azt mondja, a pszichológusok nem tudnak semmit, nem érdemes hozzájuk járni. Vagy ott ülsz egy pszichológusnál és azt mondja, ne szedd be a vérnyomáscsökkentődet, majd ő segít meggyógyulni, mert minden fejben dől el. Bullshit, ilyen nincs. A másik "kedvencem", amikor valaki olyat ekéz a segítő szinte megállás nélkül, aki az egyik legnagyobb név a szakmában itthon. Egyszer elmondani a véleményt oké, annak lehet helye, létjogosultsága, nade állandóan lefitymálni... Ez tulajdonképpen manipuláció, amivel a segítő azt az érzetet akarja kelteni, hogy ő jobb. Semmi szükség bizonygatni, ha tényleg jó az a segítő, akkor meglesz az ügyfélköre, ha meg nem, akkor legalább másvalakit ne sározzon.
Kihangsúlyozza a kliensnek, hogy kivételezik vele
Manipuláció és határátlépés. A kliensnek semmi köze hozzá, hogy mást mennyiért fogad a segítő és egyébként sem releváns a saját folyamatát tekintve, emellett felveti azt a kérdést, hogy vajon van-e ennél is kedvezményesebb ár és mit kéne érte tenni. A kliensben hatalmi drámát indít a többi kliens és a segítő felé is, igazából idő kérdése, hogy bombaként robbanjon a feszültség.
Rossz időkezelés
Legyünk vele tisztában: nem a kliensnek kell az órát nézni. Pár ülés alkalmával ki lehet ismerni, kinek mennyi időre van szüksége, hogy teljeskörűen megérkezzen a beszélgetés lényegi részéhez és segítőként ennek megfelelően kell terelnie. Ha olyan a kliens, aki nagyon belemegy a részletekbe, szétaprózza a témát, akkor aktívabban kell a fókusz felé irányítani. És ami nagyon fontos, hogy ha nincs elég idő egy megterhelő folyamatból kihozni legalább a nullpontra a klienst, akkor nem mehet bele a segítő. Velem megtörtént, hogy túl későn ajánlotta fel a hipnózist a segítő, de mivel én nem figyeltem, hol tartunk időben és láttam potenciált a lehetőségben, rábólintottam, majd az lett belőle, hogy épp csak visszajöttem az éber állapotba, mikor közölte velem a segítő, hogy letelt az időm és jön a következő kliens. Úgy léptem ki a rendelőből, hogy őrjöngött a bensőm a felhozott tartalom miatt, fel voltam zaklatva, remegtem, úgyhogy pár métert gyalogoltam, hogy megnyugodjak, majd befordultam a rakparton a Duna felé és bőgtem. Teljes mértékben tisztában voltam vele, hogy más, aki nem annyira önkontrollos és tudatos, mint én, beugrana a vízbe abban a helyzetben. Ennek kitenni valakit nem pusztán felelőtlenség, hanem embertelen. A rossz időkezelés akkor is megnyilvánul, ha a segítőnek az ülés előtt nem volt ideje enni, pisilni, felkészülni, így a kliens érkezése után még ezeket meg kell tennie. Engem nem zavar, ha eszünk egy kekszet vagy csokit az ülés közben, teázunk vagy kávézunk, nekem ez kellemes légkört teremt, de amikor a segítő akkor eszi meg az ebédjét, az elég cink. Zörög, a figyelme megoszlik a mondandóm és az evés között, romlik a reakcióideje. Nyilván meg fogom engedni, hogy egyen, mert a gyomorkorgástól a mizofóniám miatt rosszul vagyok, meg az empátiám nem engedi, hogy alapvető szükségletet ne elégítsen ki a másik, amikor velem van, de nincs jó véleményem arról a segítőről, aki sem magát, sem engem nem tisztel annyira, hogy minden módon felkészülten fogadjon. Ez egyébként határátlépés, mert baráti beszélgetés szintjére hozza az ülést. Imádok a szeretteimmel evés közben dumálni és a kajarandikat, de amikor egy segítőhöz megyek, akkor fizetek a figyelméért és a szakértelméért. Még egy megnyilvánulása van a rossz időkezelésnek, amire szerintem érdemes figyelni, mégpedig ha a két kliens között rövid időt hagy magának a segítő. Nem csak az a probléma, hogy nem kéne találkozniuk a klienseknek, hiszen kényelmetlenül érezhetik tőle magukat, hanem az, hogy ha az első kliens benne van egy mélyebb folyamatban, abból vagy ki kell rántani, vagy félbe kell hagyni, vagy belenyúlik az érkező kliens idejébe és akkor minden későbbi kliensnél is megjelenik a csúszás.
Kicsit hosszú lett, de fontosnak tartottam ezt a témát.
2026 első öt hónapja
Annyiszor akartam már visszatérni a blogoláshoz az elmúlt években... 2022 egész jól ment egy darabig, aztán a szándék ugyan megvolt, de a kapacitás valamiben mindig hiányzott. A tavalyi teljesítményemért a munkában jutalmat kaptam, ami olyan csinos összeg volt, hogy meg tudtam belőle venni álmaim laptopját - egy Katana, színesen világít a billentyűzete és hasít. Tudom, hogy pár éven belül a gamer gépek között elavultnak fog számítani, de nem foglalkozom ezzel, nekem minden igényemet valószínűleg csodálatosan ki fogja elégíteni. Hajnaut nem teljesen nyugdíjaztam, mert még nem mentettem át az adatokat róla az új csodára, Akalira.
Az elmúlt két évben eléggé megváltozott az életem. A pszichológusommal való munka sok előrelépést, fejlődést és megértést hozott, ám rájöttem két év után, hogy vagy egy mélyebb tudású szakemberre van szükségem, vagy pedig más módszerre. Utóbbi mellett döntöttem - családállítás, belső utazás, előző életi utazás, bábus stratégiai állítás, tarot irányba indultam, több módszert tanultam vagy tanulok is. Rég lelkesített ennyire bármi a karrier íven. Azt hiszem, az a legalább nyolc éves ciklus kezd a végéhez érkezni, ami alatt Istent kerestem. Deonon keresztül indult, majd 2018-ban mama révén folytatódott, mikor a konfirmációs anyagát gépeltem, 2020-ban eljutottam oda, hogy a radixomat kinyomtatva vörössel kihúztam azt a háromszöget, amiről az asztro tanár a fogát szívva annyit mondott, ez aztán a nehéz életpálya, és aláírtam, hogy "Kell legyen Isten!", mert annyira úgy éreztem, semmi értelme az életemnek. Azt hinné az ember, hogy amikor kijön önmaga sötét középkorából, akkor jobb lesz, de nem, akkor újra kell definiálni a legtöbb dolgot, szép lassan szembesülni kell azzal, min ment keresztül és fel kell dolgozni... Fél évtizedig az volt a motivációm az életre, hogy "ha boldog nem lehetek, legalább a szeretteimnek ne okozzak fájdalmat", ami egy sehova se tartó út. Volt olyan pillanat ebben a kábé öt évben, amikor úgy éreztem, legszívesebben kiugranék a kilencedikről és olyan is volt, amikor megmondtam a tőlem egyre jobban elhidegülő pasimnak, hogy ha rájövök, hogy megcsal, álmában ledöföm. Nem tudom, hogy tényleg képes lettem volna-e erre, de azt gondolom, mindannyiunkat érnek olyan pofonok, mind kerülünk olyan demoralizáló helyzetbe vagy időszakba, amikor ennyire sötét gondolataink vannak, és azzal, hogy tabusítjuk ezeket a gondolatokat, csak betemetjük a lelkünk földjébe, ahol vagy lebomlik, mint egy holttest, vagy pedig megmérgezi a lelket. Oké beszélni róla. A pszichológia is alátámasztja, hogy kibeszélni magunkból a sötét, fájdalmas, félelmetes gondolatokat, emlékeket gyógyító hatású.
Sokszor hiányzott a blogírás. Naplózni a gondolataimat, érzéseimet rendezetté és kezelhetővé tette a belső világomat. De sokáig gondolni se tudtam rá, hogy leüljek. Nem szántam időt pötyögni, mert tisztában voltam vele, hogy jó esetben fél óra, de sokkal valószínűbb, hogy órákig fog tartani. Borzasztó módon felpörgött az életem - heti két zumba, egy gyógytorna, heti egy tarot óra, havi egy családállítás oktatás, Marci elkezdte rendezvényekre vinni a boltját, én elkezdtem dolgozni saját vállalkozáson... És közben ugyanúgy akarok törődni Timivel, a barátaimmal, énidőt akarok meg játszani, ... Ami viszont eléggé agyoncsapott, az a melóban történt. Belengedtek nekem egy pozíciót, leültem T-vel megbeszélni, aki azt mondta, hogy minden marad, csak egy kis fizuemelésre lehet számítani, ha átkerülök új poziba és céghez. Nemhogy a fizuemelés nem valósult meg, de elveszítettem a lehetőséget, hogy a támogatott vizsgálatokra járjak a Medicoverbe, ráadásul egyedül én, mindenki másnak van bérből levonás nélkül, kiestem a segélyezési rendszerből, elvesztettem a szakszervezetet magam mögül abban a formában, ahogy korábban volt, ... Nem szépítem, kifektetett. És ha ez nem lenne elég, egy 12 fős irodába kerültem, ahol háromféle rádióműsort hallok, az asztaltársaságom nem bírja a lámpafényt, úgyhogy egész nap sötétben ülünk, a témák pedig, amikről beszélgetnek az irodában: unokák, gyerekek, főzés, bevásárlás, ki hogy készül egy ünnepre, időjárás, utazás. No comment. Sőt, a korábbi csoportom számára már szinte nem is létezem.
Szokásos kis helyzetjelentés
Érdekes ennyi idő után visszaolvasni a blogot. Év elején még bennem volt, hogy idén is megcsinálom a Yearcompasst, aztán annyira sok volt a teendő és az érzelmi tényező, hogy örültem, hogy aludni tudok.
Ildivel - én úgy érzem - nem váltunk el olyan szépen, mint szerettem volna. Folyamatosan azt az érzést próbálta kelteni bennem, hogy egy pszichológus nem tud annyit segíteni, mint ő, ... Nem gondolok jó szívvel bizonyos megnyilvánulásaira. A traumafókuszú pszichológussal, Klárával azóta is együtt dolgozunk, a zárolt részleg ajtaját kinyitottuk és szedegetjük elő az odasuvasztott szörnyűségeket. Meglepő, de arról a másfél éves vakfoltról, ami miatt őt választottam, még mindig érintőlegesen esett csak szó, igazából a jelenem és a régmúltam kerete megelőzte.
Húsvétkor megismerkedtem egy remek sráccal, már az első találkozón legszívesebben a nyakába ugrottam volna, annyira tetszett és cukinak találtam, úgyhogy szépen behúztam magamnak a kéziféket, neki is minden lehetséges alkalommal elmondtam, hogy nem randizunk, csak ismerkedünk, hogy kiderítsem, nem-e valami séma aktiválódott be. Szépen alakult, minden találkozót azzal zárt, mikor találkozunk újra, én pedig megbizonyosodtam róla, hogy nem sémakémia húz hozzá, hanem igazi vonzalom. A munkahelyváltás is összejött ezzel párhuzamosan, ám nem alakult jól az ottani helyzetem, a közvetlen felettesem kicsinált idegileg. Ennek következménye volt többek között, hogy Feri kitett az albérletből. Hogy haragból-e vagy félelemből, vagy mert úgy gondolta, most már tényleg itt az ideje, nem tudom, már nem is számít. Teljes káosz és pánik következett, aput hívtam fel sírva, hogy visszaköltözhetek-e a gyerekkori szobámba. Csodával határos módon Marci, az új lovag, teljes mértékben támogatott, mellettem állt. A megingathatatlan szeretete, szerelme olyasmi volt, amit sráctól én még nem tapasztaltam.
A java órákat nem folytattuk, sőt, teljesen el is távolodtam ettől a területtől, de az angollal sem vagyok sokkal előrébb. Talán egy kicsit többet használom, főleg, mert Marci baráti körében van egy lány, aki magabiztosabb angolul és az egész csapat emiatt sokszor angolul dumál. Gyakorlásnak tetszik.
Az írással magamban dolgozok. Van egy nagy volumenű ötletem, amit elkezdtem kidolgozni, de úgy fest, az élet megint mást hoz előtérbe. Még mindig annál a cégnél vagyok, ahová tavasszal felvettek, csak másik csapatban, volt egy jó évem, aztán egy hete úgy hátba szúrt egy kolléganőm a főnököm támogatásával, hogy az nem igaz. Klára úgyis hónapok óta nyüstöl, hogy kezdjek már el végre tanulni, úgyhogy jelentkeztem egy képzésre. A fejemben rögtön láncolatként indult meg minden, IG tervezés, honlaptervezés, miről fogok posztolni... Pedig még az első képzési órán sem voltam ott.
Terveztem tavaly Kolodko miniket vadászni, amit Marci prezentált számomra. Másfél év alatt alig maradt olyan figura, amivel nem készítettem közös szobrot a jóvoltából és ő is nagyon megszerette ezeket a jópofa apróságokat.
Terveztem több mozgást és kevesebb nassolást... Öhm, fordítva sikerült.
Rengeteget dolgoztam 2025-ben, a csapatomban folyton előjön valami feszkó, amitől nem tudom teljesen mentesíteni magam, mert ha nem is hallgatom egyik vagy másik nő panaszkodását a másikra, stb., akkor is érzem és durva mennyiséget stresszeszem tőle. Az sem segít, hogy jókat főzünk, ha főzünk és hogy Marci szorgalmasan hordta nekem haza a különféle nyalánkságokat, szóval elég szarul mutat a mérleg alattam. Jó, nyilván nem lettem kövér, de szemmel látható és ruhával mérhető a különbség. Jah, mert amúgy Timi elment egyetemre és abbahagytuk a táncokat, egyedül meg nem volt motivációm sehova menni, se otthon nyuvasztani magam.
2024-ben egyetlen könyvet olvastam el, Az ecsedi boszorkányt, ami egyszerre tetszett és borzasztott el. Elkezdtem hasonló könyveket keresni, aztán ezer más közbejött. Ezzel szemben idén már egész jó vagyok, elolvastam az Angyalok és démonokat Dan Brown-tól és már a második kötetét olvasom az Aristotle és Dante kétrészes sorozatnak. Nem sok, de örülök, hogy végre van türelmem olvasni.
Aki nem követ Instagramon:
Marcival hivatalosan is összeköltöztünk egy saját kéglibe, amit csak tisztaságifestenünk és berendeznünk kellett kábé. Még van munka az otthonunkon, hogy rend legyen benne teljesen, de haladunk. Rákattantam a Vintedre, iszonyú sok dolgot vettem ott - ruhát, könyvet főleg - és adtam is el. A születésnapom fantasztikus volt, szuper élményeket kaptam, eljött Bogica és Marica is, öcsémék is. Idén újra elkezdtünk összeülni a pletyifalvás csajokkal, volt némi szerepjáték, újra game-elek - immár saját switch-en és Marcival közösen a PS-én is. Zsikével tavaly is és idén is pride-oltunk, és szerintem jövőre is megyünk, meg amíg csak tudunk. Az időjárás megfúrta a fonyódi négyesnyaralásunkat, mi Marcival elmentünk és a szakadó esőben érkeztünk meg, de két nap múlva hajókáztunk Badacsonyba, kirándultunk Szigligeten, ott is begyűjtöttük a Kolodko-szobrot, Pécsen meg bevettük az állatkertet.
Igazából egész jól vagyok, azt hiszem. Néha eszembe jut egy-egy téma, amin többet merengnék itt, de aztán vagy nincs időm leírni, vagy kínkeserves fájdalom előszedni Hajnaut. Lassan nyugdíjazom terv szerint, mert már fél órát kell rá várni az indítástól, hogy betöltse a böngészőt, ami egy kicsit... kicsit túl sok, na.