Újra kalandozásra adta a fejét a Négy hülye! Igazából amikor felvetült, hogy akár játszhatnánk is, nekem már volt karakterötletem, egy Thezia és Hariana ötvözet volt tervben, valaki, aki öncélú, nem fél kibaszni a társaival is akár, ha azzal nem üti meg a bokáját, rejtőzködik, de olyan boszorkány, aki aztán papnő is lesz és harci tudása is van. A fiúk le is csaptak a lehetőségre, Fischer nyilvánvalóan varázslót hozott, sokáig az volt csak kérdés, hogy dorani vagy pyarr legyen, Dani pedig végül Maremita paplovagot hozott.
Az első játékra szeptember utolsó szombatján került sor, én a szomszédokkal való bográcsozásról érkeztem késve és kissé csiccsesen, mivel ittunk pár Jägert a pörkölt mellé.
A karakterem Amarda de Tallilion, egy kyr származék, fiatal, nemeskisasszonynak tűnő boszorkány lett. Valójában a mostohaanyjával a Tallilion ház szolgálólányai lettek, az anya feladata lett volna elcsavarni a ház urának fejét és a rend céljainak megfelelően forgatni, azonban annak a különleges külsejű, akkor még gyereklányon akadt meg a külseje. Ez nem csoda, származása miatt Amarda haja tejfelszőke, szeme világoskék, akár a nyári égbolt, bőre hamvas világos, vonásai szoborszerűen szépek, és nem meglepő módon jó érzéke van ahhoz, hogyan adja el magát. Szegény leány akkor még nemigen tudott róla, mi fán terem a férfi-nő kapcsolat, így mikor az úr elragadta, nem volt ínyére a dolog. Szép lassan ébredt rá, hogy miképp fordíthatja meg a hatalmi helyzetet, így mára úgy él, mintha ő volna Lakron de Tallilion imádott felesége, azzal a kis kitétellel, hogy Amarda ragaszkodik hozzá, hogy a hivatalos asszony maradjon a feleség pozícióban, gondoskodnak róla a mostohaanyjával, hogy kisbabája ne foganhasson, nehogy vetélytársa legyen a már megszületett kisdednek, és Amarda teljes joggal mondhassa azt, hogy távoli rokona Lakronnak. A férfi törzsgyökeres haonwelli nemes, ránézésre egyetlen vonásban sem hasonlítanak Amardával, ám gondosan ügyelnek rá, hogy ne láthassák őket együtt.
Lakron meghívót kapott a Tiadlan határán lévő Ében Erődbe, ám bokros teendői és a távolság miatt bájos unokahúgát, Amardát küldte a képviselőjeként. A lány számára nyilvánvaló volt, hogy ez nem csupán egy báli meghívás, hanem valamilyen céllal választotta Lakront Olof Stenmur, az erőd parancsnoka, és ezt igazolta is a bálon megjelenők személye, mind helyi, kisnemesi családok. Röviden csevegtek Oloffal, aki aztán egy olyan asztalhoz kísérte Amardát, amelynél a többiek vagy még nem érkeztek meg, vagy épp nem tartózkodtak ott, így a lány megfigyelhette alaposan az embereket. Egy fekete-fehér ruhát viselő ficsúrt is szívélyesen fogadott a ház ura, lovagként jelentették be, a neve Siegfried von Kleinsumpf, aki Dani karaktere. Élénk tekintetű, még távolról is csínytevőnek látszó, kissé tán pofátlan alak, ám jóképű, így Amarda egészen addig kísérte tekintetével, míg meg nem akadt egy komolyabb címeren a pillantása. Az úr tekintélyesebb nemes, mint a jelenlévők zöme, a neve Simon Högborg, akiről tudta, hogy riválisa a házigazdának. Érdekesnek találta, hogy meghívták, hiszen a beszélgetésekből kiderült a lány számára, hogy nemigen illik a társaságba. El is kezdte felhívni Högborg figyelmét magára, aki aztán udvari ork szolgájával, Hortonnal magához hívatta. Kellemes társaságot találhattak egymásban, ám beszélgetésüket doran kiváló varázslónőjének, Liliath-nak a bejelentése zavarja meg, aki Fischer karaktere. A lány gyönyörű, a haja dús és vörös, a ruhája pazar és méregzöld, kezében nála magasabb, zöld kővel ékesített bot, de arckifejezése, tekintete hamar elárulta, hogy feszeng ennyi ember közt, nincs kedvére a díszes társaságban való megjelenés, feltételezhetően ezért késett igen sokat Amarda szerint.
Egy haonwelli dal szólalt meg és Olof jelent meg az asztalnál, ahol Simonnal beszélgetett a boszorkányom és felkérte a megélénkült lányt táncolni. A két férfi udvarias cívódásából azonnal nyilvánvaló volt, hogy ki nem állhatják egymást. A házigazda egész jól táncol, megállta a helyét abban a pörgős táncban, keveset is tudtak beszélgetni Amardával, azonban mikor a lány arról érdeklődött, mi okból hívta ily messzire, árny suhant át az arcán a férfinek, szóval bizonyára gond van, aminek megoldásában számít segítségre. A tánc után udvariasan visszakísérte a hölgyet Höborghoz, majd Olof a csinos, fekete-fehérben lévő idegenhez ment. A nemessel való beszélgetésből Amarda számára kiderül, hogy a várúri pozíció van az ellenszenv a két nagyúr közt, még mindig rivalizálnak, mindkettő az erőd ura, a birodalom őrzője, a legbefolyásosabb személy akar lenni, valamint az is, hogy Olof második fiú, Simon a családfő a saját családjánál.
Végül persze egy különterembe hívták a kis csapatot Skenk, a várúr udvari orkján keresztül, ahol Olof által megismerhették egymást. Itt Amardának már feltűnt, hogy Skenk egyáltalán nem úgy néz ki, mint a többi félork, a szeme nem savószínű, hanem enyhén szürkés világosbarna és a tekintete nem tűnik bárgyúnak sem. Stenmur úr elmondta, hogy az erőd hosszú ideje állja útját az ork fosztogatóknak, ám az utóbbi időben komoly szabotázs éri, be akarnak juttatni egy nagyobb ork csapatot. Az erőd egyben egy jelkép is és a szabotázs megrendíti a morált mind itt, mind a szűk környéken. Beszámolt róla, hogy jelentéseket kapott arról, hogy az orkok nagyon komoly vizsgálatokat végeznek a várfalon, mire Amarda feltette azt a kérdést, hogy van-e a várban valaki, aki ért a mágiához. Skenk nagyot nyelt ennek hallatán, majd Liliath megkérte, hogy kísérje el megnézni a várfalat, hogy a saját mágikus képességével, tudásával megnézhesse, amit lehet. Amíg az ork távol van, róla faggatta Olofot a boszorkányom, így megtudta, hogy a közelben, a hágónál talált rá csecsemőként a várúr, a származásáról nem tud és ő nevelte fel. Okos fiú, főleg szolgai feladatokat lát el, de elég nagy szabadságot kap, hiszen a férfi bízik benne, szerinte vérbeli tiadlani és az erőd az otthona, szeretné is, ha fegyverforgatást tanulna, amire Skenk nemrég mutatott igazi hajlandóságot, már tanul is. Volt egy idő, mikor Skenk mélabús volt, Olof szerint talán sikertelen románc lehet a háttérben és azt sem tudni, mi hozta vissza a hétköznapokba. Siegfried a jelentéseket kérte megnézésre, amit meg is kapott, Amarda pedig másolatokat kért róluk a várúrtól, aki másnap reggelre ígérte őket.
Ezután a boszorkány javaslatára összeültek megismerni egymást hárman, méghozzá Siegfried szobájában, mert az a legtávolabbi. Viccelődtünk rajta játékosok, hogy miképp tűnne kevésbé szexpartisabbnak két nő és egy férfi egy szobában, de végülis a lényeg ugyanaz lenne. A lovag aprólékosan ellenőrzte a holmiját, hogy minden megvan-e, rendesen lett-e elhelyezve, majd szájkarate alakult ki közte és a boszorkány közt. Amarda próbálta kicsorbítani az élét annak, hogy a lovag tán lenézően tekint rá, felvette a kesztyűt és mégis igyekezett asszertív lenni, amivel kivívta a srác tiszteltét, Amarda pedig így gyűjtött információkat róla. Ez természetesen Doran neveltjének feleslegesnek tűnt, Liliath látványosan unta a szócsatát, ám mivel nem esett le neki, hogy Amarda annak a boszorkányszektának a tagja, mellyel a Szarvtorony nagymesterei szövetkeznek és henteregnek, a szobán kívül elárulta.
Másnap reggel egyszerűbb ruhában ment le reggelizni a csapat, Siegfried a katonák kosztjával beérte, a két nő friss reggelit kért. Míg ettek, felmérték a helyzetet: Skenktől elhúzódnak az emberek, nincs köztük bajtársi viszony, amit az ork egykedvű megszokásként kezel. Ahogy jobban megfigyelte Amarda a katonákat, észrevette, hogy bizalmatlanok Skenkkel, valószínűleg őt gyanúsítják a várban történő eseményekkel, és arra is felfigyelt Amarda, hogy bár az ork úgy tesz, mint akit nem érdekel az emberek véleménye, nagyon is bántja az utálat. Ezt a kis asztaltársaságunk megbeszélte, aztán csevegtek, csiszolódott a csapat.
Amit megtudtak a jelentésekből, hogy 3-4 hónapja tart a szabotázs, kis csínytevések tulajdonképpen, mint fegyverek és páncélok tönkretétele, lépcsők és útvonalak balesetveszélyessé tétele, ruhaneműk átszínezése, stb. Azt tervelték ki, hogy Amarda hollóvá változtatja Siegfriedet, hogy feltűnés nélkül figyelhesse Skenket, addig a két hölgy körülnéz a városban. A lovag neki is vetkőzött, szép sorjában szabadult meg a ruhadaraboktól, ami vonzotta Amarda tekintetét és mit ne mondjak, az előkerülő látvány megérte a szemérmetlen pillantásokat: izmos karok és mellkas, formás test. Sőt, mire egy szál gatya maradt csak Siegfrieden, rátört a szégyenlősség, amit Amarda nagyon élvezett. Hozzászokott, hogy a férfiak magabiztosak, bátrak, nem ismerik a szégyenlősködést, így a lovag pirulása impozáns volt a számára. Még az is lehet, hogy az átváltoztatás csókja volt Siegfried első csókja, ez a gondolat pedig mulattatta a boszorkányomat. Figyelte, amint a holló kigyakorolja a mozdulatokat, szépen megtanul repülni, közben rendet tett a szobában, hogy ha valami szolgáló feltalálna, semmi gyanúsra ne bukkanjon. Miután a lovag megtanulta használni új, ideiglenes testét, kirepült az ablakon.
Olof azt mondta az embereinek, hogy mivel mindhárman messze földről érkeztek, maradnak a bál után pihenni, ezért nem volt meglepő, hogy a két hölgy kíséretet kért magának és körül akart nézni a falnál, várban, majd a városban. A férfitól, aki melléjük szegődött, megtudták, hogy a katonák szerint jópár szabotázsakció Skenk műve, ő konkrétan látta, hogy meggybefőtt levét öntötte a mosáshoz. A hölgyek megismerhették az emberek rasszizmusát Skenk felé, konkrétan azt mondta nekik a katona, hogy "Nyájas, mint minden udvari ork, próbál emberként viselkedni.", emellett a támadó orkokat a farkasokhoz hasonlította, vadak, buták, de megvan a maguk ravaszsága szerinte. Mivel Skenk takarít, páncélt fényesít, szanitécet segít - és utóbbi nem csak bizalmi foglalkozás, hanem tudás is kell hozzá -, Amarda elkezdett olyan kérdéseket és felvetéseket feltenni, amikkel gondolkodásra akarta késztetni a katonát, hiszen nyilvánvaló az az önellentmondás, amivel lenézik Skenket, ugyanakkor mégis ő a helyi orvos segédje. Agyfagyás lett a vége, Liliath javasolta, hogy bízza őket egy tapasztaltabb társára.
Eközben Siegfried hollóként körberepülte az erődöt, hogy megismerje madártávlatból, aztán elkezdte keresni Skenket. Megfigyelhette, hogy kitereget, majd visszacsapó íjjal gyakorol, amiben valamivel jobb, mint egy kezdő, aztán ásóval a kezében elhagyja az erődöt és felássa a hágó egy részét. Ez utóbbi érthetetlennek tűnt, pláne, hogy az ork az ásás befejezése után több irányba meghajolt. Miután visszatért az erődbe, minden lépésével körültekintő volt, az ásót seprűre cserélte és bárhová szeretett volna lépni, ellenőrizte, hogy nem szakad-e be alatta. Felment a falra, ott sepregetett, ellenőrizte a párkányokat, ekkor valaki rosszul lett. Hányinger tört rá, fájlalta a hasát és elkezdte verni az izzadás, ezért Skenk nehézkesen a karjába vette és lecipelte onnan. Siegfried látta, hogy egyre többen lettek így rosszul, sőt, percek múlva őt is elkapta a rosszullét.
Amarda és Liliath eleinte semmit sem vett észre abból, amit a lovag madártávlatból már lát, ők bele voltak mélyülve a katonák közti kapcsolatok, hiedelmek és Skenk körüli vélemények kutatásába. A második kísérőjük egy negyvenes éveiben járó, szakállas fickó, aki lassan két évtizede szolgál az erődben. Szerinte az elmúlt hónapok zűrösek voltak, úgy véli, korrodáltak a cuccok, megesik pár baleset és arról is beszélt, hogy az újoncok pofátlankodtak Skenkkel, azért kezdődtek a csínytevések. Kérdezték a hölgyek Högborgról, ám a férfi szerint ő és Stenmur egyszerű riválisok, noha köztük az előző várkapitány és felettesei választottak, méghozzá amiatt, mert szerintük a jelenlegi várúr jobban bánik az emberekkel. Amarda és Liliath kérdezték a férfit a várfalról, így megtudták, hogy a legenda szerint egy hajdan istápolt elf készítette hálából, mert felgyógyították a sérüléseiből. Kérdezték még a várúr családjáról is a katonát, aki elmondta, hogy a felesége meghalt, egy kemény télen elvitte a tüdővész, hiszen beteges asszony volt annak ellenére, hogy a városban nőtt fel, a közös fiuk Tiadlan másik felén él a családjával. Még azt megtudták, hogy Stenmurt a felesége tanította meg táncolni és mindig lebeszélte a kapitányt, hogy lemondjon a tisztségéről és elköltözzenek, illetve hogy Högborgnak van felesége.
Siegfried a rosszulléte miatt már nem tudott repülni, így a földön ugrálva-totyogva volt kénytelen elkezdeni megkeresni Amardát. Mivel egyre többen lettek rosszul, valószínűsíthetővé vált, hogy a reggelibe kevertek valamiféle ételmérget. Ugye a drága lovagunk a katonák kosztjából evett, nem kért friss reggelit, így őt is érintette a mérgezés-probléma. Elég sokat röhögcséltünk azon a gondolaton, hogy a hollók is tudnak hányni és hecceltük vele Danit rendesen. Ekkor már a kisasszonyoknak is feltűnt, hogy gyors lefolyású, ételmérgezéshez vagy járványhoz van szerencséjük, ezért megköszönték a katonának a segítséget, majd elindultak megkeresni a hollójukat. Amarda sugallatért imádkozott Noirhoz, miközben hangosan megvitatták Liliath-tal, hogy Skenk közelében kell legyen, hiszen őt kellett megfigyelnie, és a sugallat is ráerősített, hogy a szanitéc közelében érdemes keresni. Bár a várban még nem voltak túl járatosak, de a rosszulléttel küzdőket követve hamar eljutottak a megfelelő helyre és a lábak tengerében Liliath mágiafelfedésének segítségével meg is találták Siegfriedet. Amarda felkapta és sietve a lovag szobájába mentek vele. Nem valószínű, hogy ez volt a srác legkellemesebb útja, Amarda fél kezében tartotta, hogy a másikkal a szoknyáját tartsa, tekintve, hogy a lépcsőn másképp valószínűleg elhasalt volna. A szobába érve a boszorkány befektette a hollót az ágyba, betakarta, mielőtt megcsókolta volna, hogy visszaváltozzon, mert úgy gondolta, ha meztelenül és betegen kell előtte álljon Siegfried, akkor igencsak kellemetlenül érezné magát. Miután az átváltozás lezajlott, a boszorkám átszaladt a saját szobájába, hogy készítsen a lovagnak hányingercsillapító teát. Míg elkészült ezzel, a lovag rendbe szedte magát és felöltözött. Amarda bekopogott hozzá és szégyenlősen, mintha ő tehetne róla, hogy Siegfried szorult helyzetbe került a lovag, átnyújtotta neki a teát, megmondva, mi az, amit a srác azonnyomban felhajtott. A helyzet nagyon komikus volt, mi játékosok szétröhögtük rajta magunkat, pedig a boszi is és a lovag is ott szégyenlősködött a másik előtt.
Mivel a srácnak még időre van szüksége a teljes gyógyuláshoz, a két hölgy nélküle indult el kutatni a mérgezés után. A konyhára menet egy nem túl bájos csendélet fogadta őket, amelyben a katonák és a konyhai alkalmazottak üvöltöztek egymással, ment a vádaskodás. Amarda elővette a komoly arcát, így a jelenléte elnémította a jelenlévőket. Jobb híján a boszorkány tette helyre az embereket, a katonákat elküldte a dolgukat végezni és elkezdte a konyhai személyzet megismerését, kikérdezését. Alighogy ebbe belefogott, a konyhában némi üvegcsörömpölés támadt, s mikor berontottak, a tűzhelyen félrerántva találtak egy nyeleslábast, a közeli ablak pedig tárva-nyitva állt. Amarda kinézett és látott az ablak alatt a puha földben egy bakancsos, friss lábnyomot. Siegfried a semmiből került elő a lány számára, átugrott az ablakon és már követni is kezdte a lábnyomokat, amelyek vezettek valahová, sőt, hamar észrevette a tulajdonosukat, Skenket is.
Amarda folytatta a kérdezősködést, a lábasról azt tudta meg, hogy gyógynövényeket próbáltak benne főzni, de biztos nem konyhai dolgozó műve, mert a füvek egy részét nem ismerik és nem is végeznének ilyen félkész, rendetlen munkát. Eközben Siegfried beérte az orkot a szanitéc szobájában, ahol egy kulacsból üvegcsékbe kezdett tölteni valamit. Eleinte nem vette észre a lovagot, majd mikor mégis, eléggé megrémült, látszott a szemén a rajtakapottság, de Siegfried utasította, hogy folytassa a tevékenységet, mert kíváncsi volt, mi lesz belőle. Skenk tehát folytatta az üvegcsék megtöltését, tálcára rakodását, aztán bevitte azokat az orvosnak, aki immunerősítőnek nevezi azokat. Ez megnyugtatónak tűnt, egészen addig, míg az orvos le nem baltázta Skenket, hiszen volt kész immunerősítő, úgyhogy a lovag jól elővette az orkot. Skenk azzal védekezett, hogy pánikba esett a sok hirtelen rosszullét miatt, de ez sántított a maremitának, hiszen az ork túl intelligens és látványosan nem kamuzik jól. Felvetette, hogy mennyire nem logikus, hogy kiközösítik Skenket, lenézik, árulóként bánnak vele, mégis ő a szanitéc segédje, ami egy bizalmi pozíció. Fel is ajánlotta neki, hogy maga mellé veszi, ám ezt az ork tisztelettel visszautasította. Siegfried azt mondta a hölgyeknek erről, hogy szerinte az erődöt érintő fő problémákban Skenk ártatlan, de valami titka biztosan van.
Valamikor éjfél környékén ájultunk ki a játékból, ám cseppet sem bántam, mámoros öröm volt újra együtt játszani ezzel a három sráccal. Már akkor nagyon vártam a következő alkalmat, mert bár akkor még fogalmam sem volt, hogy folytassuk a nyomozást, merre kéne kutakodni, de biztos voltam benne, hogy valahogy átlendülünk rajta és vicces lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése