Gyors helyzetjelentés

Készülök egy hosszabb összefoglalóval Amadisról és a kalandokról, de mivel vasárnap estig le kell adnunk minden anyagot és még egy novella kellős közepén vagyunk, még nincs teljesen összefésülve minden, szóval csúszom vele. Élek, minden szuper, fel vagyok pörögve, közeledik az angol vizsga is, úgyhogy megint két feléről égetem a gyertyát. XD

Sikerek, örömök, tervek a hónapban

Múlt héten angolon elég jól szerepeltem. Hétfőn, bolondok napján beírattam magam, hogy órák után szeretnék lenyomni egy szóbeli vizsgát, hogy megtudjam, hogy működik, és persze hogy szerepelek. Mindent angolul beszéltünk, rögtön kezdhettem is magam és családom bemutatásával, aztán átnyargaltunk legalább öt témán. El kellett mondanom, mi a különbség köztem és a tesóm között, pár szóban érintettük a háziállatokat, majd mesélnem kellett arról, hogy készítettem paradicsomos szószt egy tésztás ételhez, majd beszélnem kellett a legutóbb látott filmről, amit bekamuztam, hogy a Felhőatlasz volt. Aztán jött a szituáció, amiben eléggé kényelmetlenül érzem magam, mert magyarul se nagyon tudnám, mit kéne mondanom, majd képek. Eléggé megrémültem, hogy nem ismertem fel, hol készült a kép, amit húztam, meg nem adta magát nekem, hogy terelhetném a témát a joker téma felé, ami a környezetvédelem, és elég jól feleltem belőle pár órával korábban. De azért jó lett, meg lettem dicsérve és ha értékelni kellett volna, 70%-ot értem volna el, ami nagyon szuper, mert meglenne a szóbelim. A hallgatási feladattal egész jóban vagyok, a minimum szinte mindig megvan, de a természettel kapcsolatos témákban szép pontokat értem el. Van remény, na. =) Még egy kicsit rá kell gyúrni, és simán meglesz.

Úgy egyébként nincs sok újság. Rém rosszul alszom legalább egy hete, folyton fázom a takaró alatt, már zoknit is húztam éjjelre, pedig télen se szoktam, mégis felébredek. És borzalom, miket álmodok. Egy hete dolgozom két karakterrel álmomban, már megvan kábé a közös múlt, hogy váltak szét, hogy találkoznak újra, kezd kirajzolódni a sztori, de elment egy olyan irányba, ahol a fejem fogtam, hogy te jó ég, ez morbid. XD Emellett meg masszív hülyeségek jönnek, de komolyan. Emellett mostanában rákaptunk a pudingokra és a császármorzsára, azt szoktunk csinálni nasizni, vacsora utánra vagy reggelire.

Na jó, azért van mozgás bőven... Múlt hét előtti hét vasárnap kirúgtunk a hámból. Már nagyon ránk fért némi romantika és finomságok magunkba tömése, amit egybe kötöttünk Máté Bence fotókiállításával, amit nagyon szerettem volna Krisszel megnézni. Elképesztő képeket készített Bence, két kedvenc témám is lett, az egyik a sziluettes, a másik a hangyás, de mivel leírta minden képhez, mennyi időbe telt, mire el tudta kapni a pillanatot és milyen módon tette azt, tanulságos is volt a kiállítás, hogy a fotós élet azért nem fenékig tejfel. Lenyűgöző képei vannak, szóval érdemes Instagramon bekövetni.

Múlt vasárnap anyunál voltunk. Mivel volt egy óránk indulásig, kisminkeltem magam. Vicces volt, mert miután felkentem a két fő színt a szemhéjamra, majdnem feladtam, hogy nem is néz ki jól, lemosom, hagyom az egészet a fenébe. Aztán addig maszatoltam, míg jó lett. XD Voltunk öcsémért apuéknál, apu barátnőjétől kaptam is rögtön két, cirmos levelű elevenszülőt és egy fehér korallvirágot, aztán mentünk anyuhoz. Vissza kellett állnunk az Öreglánnyal való közlekedésre, mert Pisze kuplungjában eltört a rugó és nem szeretnénk ott maradni vele valahol az úton. Hihetetlen, hogy a Tempra állt majdnem fél évet az udvaron, mégis pöccre indult. Hiába, régen még tudták, hogy kell autót csinálni. =D Anyu lassan befejezi a Fuji keresztszemest. Elképesztően jól néz ki, és mutatta, még miket rendelt... Már ijesztgetett vele, hogy tanuljak meg keresztszemesezni, mert annyi mintája van, hogy nekem kell megvarrni majd egy részüket. XD Remélem, nem, mert engem azért ennyire nem köt le.

Ma úgy volt, hogy találkozunk Talyval, ha már elmaradt az előző alkalom, de tanulnia kell angolra és eléggé stresszel is rajta, úgyhogy inkább áttettük másik időpontra. Vasárnap meglátogatjuk Bogicáékat, teszünk egy nagy sétát Győrben, úgyhogy szeretném kérni az időjárásfelelőst, hogy legyen kedves szép idővel szolgáljon nekünk. 18-án a MAGUS versenyhez ülünk össze megbeszélésre, mivel Robi karaktere új lesz a partiban és ki kéne találni, hogy csatlakozott hozzánk, pláne abban a krízispontban. Amadisnak az, na... x) Rá vagyok pörögve, egyszerűen imádom ezt a karaktert. Aztán elkezdtem gondolkodni rajta, hogy angol vizsga után mos már tényleg meg kéne írni egy játékmodult és keresni két, maximum három játékost Krisz mellé. Hiányzik a kalandozás, a feeling...

19-én VR randizunk. =D Mármint nem úgy... XD A Linkup tart egy VR ismerkedőt, ami számomra meglepő, de érdekli Kriszt is. Mondjuk én nagyon örülök neki, mert van egy feelingje a VR-nak is. Roland nagyon benne van a témában, szoktunk róla beszélgetni, mutatott pár játékvideót, meg hozta már be a saját készülékét, hogy mutasson pár apróságot. Látok lehetőségeket a dologban. Bár az nagyon meredek volt, mikor bekapcsolt egy moziterembe, ahol emberek beszélgettek, majd mindenki felém fordult, mikor megjelentem és elkezdtek hozzám angolul beszélni. XD Na, akkor kábé sokkot kaptam. XD A másik durva volt, hogy Viki horrorjátékot szeretett volna kipróbálni VR-ral. Az egyik bemutató nem volt annyira para, csak a végén egy felhőkarcolóról leesik a játékos, zuhan, majd placcsan, de én először véletlenül a másikat indítottam el, ami annyira para volt, hogy lekaptam a fejemről a cuccot. XD

Húsvét még nem tudom, hogy lesz. Amennyire utáltam tinédzserként, annyira megmaradt gyerekkoromból a tömény pacsuliszag és a tojásfestés öröme. Csak már Kriszen, öcsémen és apun kívül nem lenne, aki meglocsol...

Szültél ma már?

Van egy fontos téma, ami lóg a levegőben. Évek óta. És egyre súlyosabb következményei lesznek.

Most nagyon megy ez a propaganda, hogy családok éve, szültél ma már?, satöbbi. A nőket vissza akarják kényszeríteni a konyhába, a kertbe és a gyerekek mellé. Ne legyenek okosak, se törekvőek, se kitartóak, csak szépen csendben engedelmeskedjenek.

Nyilván van, aki boldogan megtenné, ha nem is ebben a formában. Évekkel ezelőtt volt egy beszélgetés közöttünk, csajok között, és egyikünk kijelentette, ő vígan ellenne otthon. Mint Hachi a Nana című animéből. Akkor nagyon megrökönyödtem. Azt gondoltam, lehetetlen, hogy valakinek nem célja érvényesülni, egzisztenciát teremteni. Napokig rágtam a dolgot, míg rájöttem, ezzel semmi baj nincs. Hogy nem kell mindenkinek a csúcsra törni, harcolni, ugyanazt akarni. Hogy az egyéni preferencia sokkal fontosabb annál, minthogy megfeleljünk bárki más elvárásának. Onnantól kezdve tiszteltem azt, hogy ez a lány bevallotta, hogy ha a párja annyit keresne, hogy meg tudnának belőle élni, ő bizony nem tenné tönkre magát egy munkahelyen sem.

Na de kinek a párja keres úgy, hogy megteremtse a fészket, a számlákra valót, az ételre és szórakozásra, vagy tartalékolásra valót, esetleg a gyerekvállalást vagy -vállalásokat is kibírja a büdzsé? Az ismerősi körömből nem tudok ilyen példát állítani...

Szóval visszakényszerülünk dolgozni. Itt jön képbe egy barátnőm, aki egy éve nem talál munkát. Egészségügyi okokból fizikai munkát nem vállalhat, de mindenféle helyen kalapozott már, több interjún volt. És mindegyiken megkérdezték a törvényi tiltás ellenére is, hogy tervez-e gyereket szülni. Erre nincs jó válasz. Anyu szerint lehet hazudni, hogy nem lehet gyereke valakinek, vagy azt mondani, hogy nem akar gyermeket, majd ha mégis sikerül a baba, arra hivatkozni, hogy csoda történt. Hajlom erre, hiszen melyik cég fog beperelni, hogy hazudtál neki egy olyan kérdésre az interjún, amit évek óta meg sem pedzíthet? Ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy nem ez a barátnőm az egyetlen, aki csak azért esik el egy munkától, mert fiatal nő. Nem akarnak minket alkalmazni, mert még benne vagyunk a korban, és amíg otthon vagyunk a kicsivel, fenn kell tartania a helyünket, mégis fel kell venniük a helyünkre valakit addig, akinek van bérköltsége és államnak fizetendő költsége.

Ha nincs munkahelyünk, alamizsnát kapunk csak az államtól annak örömére, hogy anyák lettünk, ami nem elég az önfenntartásra sem. Ilyenkor már nem elég, hogy van az embernek párja, aki elfogadhatóan keres, mert rengeteg plusz költség fog keletkezni. Szerencsétlen apák rommá dolgozzák magukat másod-, harmadállásokban, alkalmi munkákban, hogy fenntarthassák a felszínen a gyermeküket és annak anyját, meg persze magukat. Ennek eredményeképp nem csak kiégnek, de sosem tudnak időt tölteni velük. Van ennek így értelme? Rengetegen döntenek anyagi okokból amellett, hogy nem vállalnak gyereket, vagy külföldre költöznek. Nem azért, mert ott kolbászból lenne a kerítés, dehogy, csak a reálkereset mérföldekkel elhagyja az itthonit, és ez a nem mindegy. Akik pedig amellett döntenek, hogy nem lesz gyermekük, szerintem életük végéig kínozni fogja őket a bánat. Lappangva, de azonnal odamarva egy ismerős csemetéjének láttán. Én kétlem, hogy aki igazán vágyott gyerekre, az ettől megszabadul.

És mi van azokkal, akiknek nincs párjuk? Szerezzen egyet, mert hát család csak nő+férfi+gyerek lehet, ismerjük a képletet. Ugye. Csakhogy ha mondjuk egy szélsőséges példánál maradunk, és várandósan elveszíti valaki a párját, elég kicsi a valószínűsége, hogy nekiáll ismerkedni. Meg hát valljuk be, párt az ember nem tud leakasztani a szögről. Egyedül viszont abszolút nem lehet boldogulni.

Nem szeretném kihagyni azon nőtársaimat sem, akik egy másik nővel osztoznának az anyaságon, főleg annak fényében, hogy mint ahogy arra fentebb utaltam, államilag diszkriminálták őket is ebben az országban, amit nagyon szomorúnak tartok. Természetesen ez egy bővebb téma, aminek kifejtése nem kapcsolódik szorosan a fő csapásirányhoz, de szeretném megemlíteni, hogy azok az intézkedések, kerülőutak, konkrét ellehetetlenítések, amiket ellenük (és férfipárok ellen) tettek, megkeserítik és/vagy megnehezítik az életüket.

Végül halmozzuk a hátrányokat, mert rengeteg nőt érint a probléma. Ételintolerancia, autoimmun betegségek, genetikai vagy hormonális probléma, ma még gyógyíthatatlan, maximum féken tartható vagy nem eléggé ismert betegségek... Mind befolyásolhatják, és általában befolyásolják is a gyerekvállalási képességet. Ezeknek a nőknek záros határidejük van gyermeket vállalni és legtöbb esetben finoman szólva kínkeserves az út a sikerhez. Nos, a jelen kornak az egyszerű válasza erre a helyzetre, hogy dugd fel magadnak a vágyaidat jó mélyre. Senkinek nem kívánom azt a tehetetlen dühöt, mardosó bánatot, ideggyilkos pánikot, amit éreznek ők, hiszen egy elemi vágyat nem lehet okos megmagyarázásokkal csökkenteni, elmulasztani meg aztán végképp nem.

Az ismeretségi körömben legalább tíz ételintoleranciás lány van, és legalább négy olyan, akinek megmondták az orvosok, hogy mennyi idejük van gyereket szülni, utána game over. El nem tudom mondani, nekem milyen fájdalmas volt velük ezekről beszélni, azt pedig szavakkal le sem lehet írni, ők mit élnek meg. Full stressz, hogy sikerül-e, megmarad-e a baba, hogy a körülményeket is össze tudják-e addigra rendezni...

Napok óta kattogok ezen, ezt a bejegyzést is több lépcsőben írtam meg, belejavítottam, kipótoltam, kihúztam belőle...

Van, akinek jó kilátásai vannak. Van, aki lemondott a gyerekvállalásról. De van, aki ezerrel küzd. És van, aki egyre jobban kétségbe esik. Ez utóbbi aggaszt. Szeretem a barátaimat és borzalmas tudni, látni, ahogy felőrli őket ez az egész.

Aztán persze nyilván én is itt vagyok a sorban. Mindjárt betöltöm a harmincat, főállású tanuló vagyok, reményem van csak arra, hogy egy középfokú angol nyelvvizsgával a kezemben találok olyan munkahelyet, ami elfogadható fizetést ad, meg nem csinálnak ki idegileg és lelkileg fél év után. Sosem magával a munkával volt bajom, még azt is megtaláltam, hogyan csináljam jó szívvel, amit utáltam csinálni. Mindig, ahogy egész életem során, kilógtam a sorból, és mint tudjuk, a kiálló szeget be kell verni, vagy el kell távolítani. De tegyük fel, találok állást. Három évig kell dolgoznom, hogy aztán a fizetésem átlagának x%-át megkapjam, míg otthon vagyok a gyerekkel. Ha véget ér a munkaviszonyom és nem találok megint hónapokig másikat, újraindul a számláló. Nekem is kattog a biológiai óra, én sem leszek fiatalabb...

Huszonnégy-öt évesen úgy éreztem, itt az idő. Hogy ha három gyereket szeretnék, neki kell állni keményen a körülmények megteremtésének és belevágni a projektbe, különben kifutok az időből. Szó szerint hallottam, ahogy kattog a biológiai órám. Stresszeltem, görcsöltem, féltem. Adtam egy ultimátumot az akkori páromnak, hogy vagy elvesz feleségül és belevágunk, vagy koccolok, mert akkor találnom kell egy férfit, akivel közösek a céljaink, működik a kapcsolat, kölcsönös a szerelem, van metszete az érdeklődési körünknek, s meg is kell érlelni azt a kapcsolatot. Nem lett jó vége. Túléltem egy foscunamit, és nem csak a házasság ment gallyra, de elveszítettem a magzatot. A vetélés megrengette az önképem és az önbecsülésem, végül teljesen az ellentét akartam csinálni annak, amit addig csináltam. Semmilyen kötöttséget nem akartam, csak élni bele a nagyvilágba. Aztán jött a kicsi becsült születésének az ideje, és valahogy elkezdték kérdezgetni a kolléganők is, miért nincs gyerekem, mikor akarok szülni. Azt valahogy túléltem, összejöttünk Krisszel, akkor mindenki, de tényleg mindenki azzal jött, mikor jönnek az ikerlányok. Eleinte bizarr volt, mert hát friss kapcsolat, meg miért pont ikrek, majd amikor már a századik ember kérdezte, kezdett para és valahogy mégis vicces lenni. Majd jött a a második karácsony a vetélés után (az első karácsony alatt a lábadozás végén, kicsit utána voltam), amit a kicsivel tölthettem volna, és úgy összeroppantam, mint állat. Pedig talán egy két-két és fél hónappal kérdezhettem korábban meg Kriszt, mi van, ha egyáltalán nem akarok már gyereket, akkor is velem akar-e maradni. Azt mondta, igen. De lehet, hogy jobban tudta, még harcolok ezzel az üggyel magamban. Utóbb én is rájöttem, hogy ez volt a dackorszaka a vetélésem feldolgozási időszakának. Mert bár tudtam, hogy karmikusan így volt helyes, felhasította a lelkem.

Szépen telnek az évek, már több, mint három és fél éve vagyunk együtt, és hol nem akarok (tehát vágyom rá, de a körülmények miatt skippelem), hol pedig elkeseredetten vágyom rá (de nem vállalnám be önszántamból a körülmények miatt).

Szóval nem, nem szültünk még, és amíg így állnak a dolgok, legtöbben nem is fogunk tudni. Nagy volumenű és mielőbbi változásra van szükségünk.
Ez nem csak a mi érdekünk...

Megyek, ahogy sodor az ár

Megvolt az unokatestvér találkozó tegnap. Felkeltem, kipakoltam a mosogatóból a cuccokat, utána zöldséget hámoztam mamának, apróságokban segítettem, mert természetesen a munka nagy részét már megcsinálta, mire felébredtem - odatette a húslevest és a póréhagymás húst jénaiba. Tíz után kicsivel jött tesóm, előkészítette a kacsamellet, közben beszélgettünk. Nem is maradt igazán dolga neki se, mama váltotta a póréhagymás husit a sütőben a kacsacombokra, gyorsan megcsinálta a rizst. Titokban felvettem anyunak, ahogy öcsém letisztítja a húst, bekockázza a bőrt, mert anyának nagy szívfájdalma, hogy nem láthatja tesómat akció közben, és megkért, hogy videózzam le. Anya azt gondolja, majd akkor fog minket rendesen főzni látni, ha ő már "kripli" lesz, de mondtam neki, hogy szerintem bármelyikünk szívesen megy ételeket készíteni hozzá, ha ez a vágya. Persze tudom, hogy igazából az, hogy vendégeskedhessen nálunk, csak öcsém most apuéknál lakik, én a nagyanyámnál... Szar dolog a válás, na.

Idősebb unokaöcsém érkezett meg előbb. Sajnos pont időre, de még benne voltunk a leves leszűrésében, a köretek szép tálakra helyezésében, úgyhogy nem tudtam átöltözni. Szerettem volna, de már nem szaladtam el, úgy voltam vele, már tök mindegy. A fiatalabbik unokatesóm késett, már megettük a levest, mire befutott. Annak azért örültem, hogy nem kell az üres tányérokat nézni, míg ő is megérkezik, mama elrendelte, hogy kezdünk és kész. Az ételek nagyon finomak voltak, nagyanyám azon csodálkozott, hogy a fiúk előnyben részesítik a rántott húst még mindig, hogy még mindig nem untak rá. =D Miután ettünk némi süteményt is, előkerültek régi fotók, albumok, beszélgettünk. Szerencsére nem volt annyira jó idő, hogy kimenjünk a temetőbe körbejárni, mert egyikünknek sem füllött hozzá a foga. Unokaöcséimet szerintem egyáltalán nem is érdekelte a dolog, tesóm már unja, én meg rengeteget kísértem mamát, mikor gyerek voltam. Az album nézegetés, sztorizgatás tartott vagy két órát, én Krisznek meséltem. Az előző napi eső miatt nem tudott menni fáért, úgyhogy ő nyomta szét a krumplit és keverte pürévé. =D Szegény nagyanyám kérdezgette, kivel mi újság, mit jelent számunkra a barátság, tudjuk-e, kik az őseink, de nem sok választ kapott. Tartok tőle, hogy előbb-utóbb történik valami, ami nagy csalódást fog neki okozni, mert bár nem szeretem ezt az unokatestvér találkozó-dolgot, azt a részét viszont nagyon is szeretem, hogy öcsémmel ott vagyunk a konyhában.

Késő délután eltörölgettem, amit mama elmosogatott, majd elmosogattam a másik felét a cuccoknak, utána filmet kerestem anyuval való telózás közben. Úgy volt, hogy a A tiltott királyságot nézzük meg, de ráakadtam véletlenül néhány részre a Discovery channel - Szexualitás című sorozatából. Remélem, megtalálom a többi részét is a sorozatnak, mert érdekes dolgokkal foglalkozik. A részek között beszélgettünk, szóval tök jó volt.

Pénteken elég dolgosan indult a nap, takarítottam egy kicsit, mostam és az udvarra teregettem, meg fát vágtunk. Mama felajánlott nekünk némi húslevest, mert mondta, hogy másnap fog főzni, ezt meg nem akarja lefagyasztani, szóval megettük azt. Csináltam - életemben először - mézes-mustáros tarját, és fincsi lett. Több sót és mustárt kell legközelebb beletenni a masszába, talán jót tenne neki, ha még többet pihentetném, de nem panaszkodhatunk. Hozzá kukoricás rizs volt. =D Hódoltam ebéd után a kávé istenének, és telefonon beszéltem egyik osztálytársammal angolról, mert van egy közös ügyünk az önkormányzattal. Nagyon durva, ami itthon megy. December huszadikán akarták elindítani az angol csoportot, de nem jött rá össze elég ember, ezért kitolták a kezdést január hetedikére. Január negyedikén szerződtünk, majd kiderült egy jó hónap múlva, hogy van, aki több pénzt kap az önkormányzattól, van, aki kevesebbet. Utánajártunk, miért van. Azért, mert megváltozott a juttatás alapja. Igenám, csakhogy a mi szerződésünk vissza van dátumozva december 28-ra. Ez nyilván okirat hamisítás, de egyelőre nem ezzel érvelünk, hanem azt próbáljuk elérni, hogy egyáltalán felfogják, hogy nem aszerint kell dátumozni, ők mikor döntötték el, hogy mehetünk a képzésre, hanem azt, hogy mikor szerződtünk. Blőd hülyeségekkel érvelnek, már két kört leveleztünk velük. És közben van, aki kétszer annyit kap, mint mi.... Mert ha ilyen tízezer forintról lenne szó, kepedjenek meg, de így azért eléggé bosszant. Főleg, hogy váratlanul megszűnt a szállítós munkánk. Nem mondom, jó itthon lenni vasárnaponként, de elég nagy anyagi kiesést jelent.

Miután megebédeltünk pénteken, bevittük a ruhákat, mert eléggé lógott az eső lába, majd elmentünk Dodihoz. Dodi a tesóm évfolyamtársa volt általánosban, és nyitott egy cukrászdát cirka két sarokra tőlünk. Isteni süteményei vannak, nem használ semmilyen adalékanyagot vagy színezéket, viszont készít cukormentes, időnként glutén- és laktózmentes finomságokat is. Gyönyörűek a tortái, ízlésesek a díszítései, szóval szeretjük. Előző este derült ki, hogy nyertünk egy fagyikelyhet nála. =D Fenséges volt! Félbevágott egy banánt, közé egy gombóc csoki, két gombóc vanília fagyi került, meglocsolta csokoládé és banán öntettel, jó sok tejszínhabot tett a tetejére, majd arra sült mandula reszeléket szórt. Kétszer, merthogy nem egy nagyot kaptunk, hanem egyet-egyet. XD Direkt keveset ettünk és vártunk is kicsit, hogy leülepedjen, de nekem Krisz be kellett segítsen. ^^ Aztán vettünk hat szelet tortát, mert anyuhoz voltunk hivatalosak névnapozni. Nem sokat töltöttünk itthon, miután hazaértünk, felvettük öcsémet, aztán anyunál teleettük magunkat frankfurti levessel és sült csirkecombbal. Szóval a hétvége igencsak nem volt diétás. =D

Angolon átment másik csoportba az a lány, akivel jóban vagyok. Ő volt az egyik legjobb nálunk és a tanár is látta rajta, hogy nem csupán szenved, hanem érezhetően visszafejlődik, úgyhogy átkerülhetett az erősebb csoportba. Nekem nemet mondott, ami elég rosszul esett, de aztán abban a pár órában, ami alatt leckét csináltam, beláttam, hogy több időre és szorgalomra van szükségem ahhoz a szinthez, hogy ne vérezzek el egy olyan csoportban, ahol két olyan személy is van, akik felsőfokú tanfolyamon kellene legyenek. Viszont így marad a falkaparás, mert kapásból három olyan ember van angolon, akiket kihajítanék. Nem tanul, nem igazán csinál leckét, nem is érdekli talán az egész... Faszér' van itt?! De ahogy összefogott az osztály tanárokkal együtt a titokban hangfelvételt gyártás ellen, úgy azt remélem, valahogy legyőzzük ezt a problémát is. Én azért vagyok ott, hogy megtanuljak rendesen angolul, nem azért, mert itthon nincs fűtés.

Az infóval kapcsolatban viszont nem akarok erőlködni. Megmondom, miért nem. Effektíve volt egy viszonylag erős első évünk, amiből szarra se emlékszem - de konkrétan, meg kellett kérdeznem, melyik programot indítsam el -, és volt egy második évünk, ami lehúzható a slozin. Most meg ugrálnak a fejemen, hogy írjak szakdolgozatot és menjek vizsgázni. Szóval pótoljam be szépen itthon azt, amit ők nem adtak le, szenvedjek egy új programnyelv megtanulásával a nulláról a szabadidőmben, miközben taníthatták is volna, ha a tanárunknak lenne tanári kvalifikáltsága, és nem olyan értelmetlen faszságokkal telt volna az idő, minthogy tizenkét darab alapszintű Word dokumentumot készítettünk el érettségi vizsgákból, és - részemről - hat Excelt. Nem elég, hogy fel kéne áldoznom a maradék szabadidőm és az idegeimet, de szereznék egy olyan papírt, ami részlegesen takarja a szakmát és pont azok a tételek hiányoznak belőle, amik kifejezetten érdekeltek. Na erre azt tudom mondani, hogy szarjon sünt mindegyik. Nyilván nem azt vártam, hogy profit faragnak belőlem a suliban, nem is azt, hogy mindent megtanítsanak az órákon és semmivel se kelljen foglalkozni itthon, de azt felháborítónak tartom, hogy most azért ugrálnak a fejemen, hogy a sulinak jobb legyen a sikerrátája. Mert mi másért?!

Igazából elég nagy rápacsálás ez így, mert nem elég, hogy eltelt két év az életemből ezzel, de cirkusz van a vizsgajelentkezésem körül. Mikor jelentkezni kellett, nem tudtam bemenni, de megadtam minden adatom, hogy jelentkezni tudjanak. Most nem tudom, végül aláírták-e helyettem, de ha igen, akkor okiratot hamisítottunk, ha nem, akkor meg érvénytelen a jelentkezésem. Ha érvényes és szeretném visszavonni, kiderülhet, mi módon jelentkeztem, de lehet, hogy vissza se lehet vonni, fene tudja, mert ofő összebalhézott azzal, aki kezébe vette az osztály ügyét, ofő meg semmit se tud. Kérdeztem szerdán, mifaszvan, erre full kiakadt, és nem elég, hogy választ nem kaptam, még játszotta ott a hattyú halálát. Kedvelem őt, de elhagyta magát, kicsit elszállt, és totál kikészítették a suliban. Elvileg úgy van, hogy ha sikertelen a vizsgám - tehát vagy elmegyek megbukni, vagy el se megyek -, akkor nem végezhetek ingyen több OKJ-t, de ezt se tudom, mert ofő erre se tud válaszolni, a jogszabályból meg nem tudtam kibogózni. Kénytelen leszek bemenni az irodába és felvállalni, hogy tüzes vassal csiklandoznak meg.

Most megint mi a francot csináljak?!

Kicsit eltűntem, mert elfáradtam. Valószínűleg sikerült elkapnom három hete az influenzát is, mert volt lázam, mindenem fájt, aztán egy hét múlva megint rottyon voltam, még az ínyem is elkezdett fájni. Ami viszont jó hír, hogy harmadikán leadtam a javításomat. Még lesz biztosan egy kör, mert a végén már nem láttam át, mi maradt benne, mit húztunk ki, mit írtam át. ^^;; A Lumina verseny regisztrációját még ugyan nem nyitották meg, de igyekszem leszervezni, hogy addigra fixen tudjuk, merre hány méter. Nagyon várom, ideális ünneplés vagy vigaszdíj lesz az angol vizsgák után. xD

Bár szerdán kiderült számomra, hogy az infó suliban február elején egy férfi kezébe vette az osztály ügyét, elkezdett segíteni a szakdolgozatok terén, mindenkit hajt ostorral. Vicces volt, mert megállt előttem, majd mondta, hogy mi még nem találkoztunk, erre bemutatkoztam, majd: "Á! Szóval te vagy az! Már sokat hallottam rólad.". Nem is tudom, örüljek-e, hogy a hírem megelőzött. XD Mindenesetre most erőteljesen bajban vagyok, mert bár kitaláltam én még valamikor novemberben, mi lehetne a témám, programom, de azóta egy millimétert se haladtam vele, mert hát minek. Gondoltam, szerzek vizsgarutint, elbukom, aztán vagy egy másik suliban újra csinálom az oktatást, vagy valami más szakot választok később, szóval jelentkeztem vizsgára. Nos, hiba volt, ugyanis ha megbukom, akkor buktam a másik OKJ-n való ingyenes részvételt. Őszintén szólva legszívesebben visszavonnám a jelentkezésem, mert az angolt akarom nyomatni, és mivel annak és ennek egy időben van a vizsgaidőszaka, oltári szívás lesz. Viszont ha meg mindkettőt tudnám teljesíteni, nyár végén akár tudnék jelentkezni pótfelvételi keretében arra a szakra, ami miatt az angolba belevágtam.

Most megint úgy érzem, hogy el van cseszve minden. Szépen túltettem magam rajta, hogy nem lesz meg az infó, kitaláltam, hogy akkor angol ezerrel, és utána olyan munkahelyet szeretnék, ahol napi szinten szükségem van rá, erre jön ez. Nem mellesleg kicsit neheztelek a többiekre, hogy csesztek szólni, hogy ez történt, mert egy hónappal ezelőtt belekezdeni még lett is volna értelme. Azon agonizálok, megér nekem három hónap szívást ez az egész, van-e értelme, vagy sem.

Ha ez nem volna elég, nagyanyám kitalálta, hogy tartsunk hó közepén megint unokatestvér találkozót. Múltkor is szar volt, miután megjöttek a fiúk. Öcsémmel remekül elvagyunk, én szeretek vele főzni, dumálni, de azt kicsit túlzásnak érzem, hogy fél délelőtt a konyhában vagyunk mamával hárman, hogy elkészítsünk egy két-három fogásos menüt, aztán a nagy unokatestvér találkozóra jövő unokaöcséink beverjék a kaját, majd lelépjenek. Megértem, hogy mama egybe akar minket kovácsolni, de ég és föld vagyunk mi és ők minden téren. Nincs közös témánk, én irtózom is az egyik fiú stílusától, amit ráadásul már a másik is kezd egyre jobban átvenni. Meg nekem szúrja a szemem, mennyire tiszteletlen, neveletlen és nemtörődöm mindkettő, hogy a saját nagyanyjukkal alig voltak képesek csinálni egy közös fotót karácsonykor. Mindegy, azt a két órát majd kibírom valahogy...

Miért csinálunk annyi mindent, amit utálunk?

Az élet rövid. Akkor miért csinálunk annyi mindent, amit utálunk? És miért vágyunk annyi mindenre, amit soha nem teszünk meg, nem teljesül?

Őszintén? Szeretném én is tudni a választ a második kérdésre. Korábban már kifejtettem emlékeim szerint, hogy rengeteg vágyam van, a teljesen reálistól egészen a full szürreálisig mindenfélére vágyom, és tisztában vagyok vele, hogy mindez egy életre túl sok. Vagy kevés hozzá egy élet. Sajnos ez pech. Kaptam már meg, hogy lejjebb kéne adnom, racionalizálnom és priorizálnom kellene, de nem megy. Ez vagyok én.

Azt viszont magamon látom, hogy azért teszek meg annyi mindent, amit utálok, mert a világ úgy működik, ahogy, és nem hagy más utat a célhoz. Sajnos

Például halálosan utálok hivatalos ügyeket intézni, mert egy olyan tortúrának élem meg, ahol az a cél, hogy hülyét csináljanak belőlem. Gyere ide, ja, de ne most, majd holnap, vagyis holnapután, ja nem, tegnap, oké, most menj oda, gyere vissza, intézd el előtte ezt, csináld meg utána azt, menj amoda, gyere vissza, nem is ide kellett jönnöd, nem is ezt kellett volna csinálnod, álljál fejen... Nyilván nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel. XD

Ha valamit gyűlölök, az a szerepbe kényszerítés. Amikor megmondják, egy háziasszonynak mi a dolga, nekem nőként mit és hogy kellene csinálnom, milyen kötelező skillekkel kell rendelkeznem, mit tilos csinálnom, mondanom, éreznem vagy gondolnom... Fel tud forrni tőle az agyvizem. Sorry, de ezt kategorikusan elutasítom. Azért, mert azzal születtem a lábam közt, amivel, nem gondolom, hogy nekem kötelező belenyomorítanom magam egy sémába, amibe nem férek bele, amibe nem illek, vagy amiben utálok lenni. A biológiai adottságoknak a szexben, az identitásban és a beállítottság terén van szerepük, az, hogy milyen feladatokat szeretek vállalni, hogy tartom helyesnek a saját viselkedésemet, milyen felelősséget vagyok hajlandó magamra venni és mit nem, a saját preferenciám és személyiségem szerint dől el. Azért, mert nőnek születtem, nem vagyok köteles háziasszonnyá válni. Nem kell gyengének lennem, mert a társadalom elvárja. Nem kell visszafognom az ambícióim, az eszem, a nyelvem vagy az agresszióm emiatt.

Mi rosszabb, ha pofára esel, vagy ha soha nem is próbálkozol?

Elvileg az, ha soha nem is próbálkozom, de a gyakorlatban a pofára esés jobban szokott bántani. Megmondom, miért. Több projekt is van az életemben, ami húzódik évek óta. És? Még élek, még megcsinálom! Jó, nyilván vannak olyan dolgok, amiknek záros a határidejük, de akkor igyekszem arra fókuszálni, miért nem úgy alakult az életem. Viszont a pofára esés... na azt évek után is képes vagyok sírva visszaemlegetni. Egyrészt beleélem magam az akkori helyzetbe, másrészt rosszabbul kezelem a csalódást, ezáltal ha valamivel elbukom, nehezebben gyürkőzöm neki még egyszer. Úgy érzem, a sikertelen projektek kapcsán sokkal több támogatásra, noszogatásra, pozitív energiára van szükség. Mint egy hullámvasúton a kocsinak - nehezen emelkedik fel, de amikor már benne van a lendületben, sorra veszi az akadályokat. Ilyen vagyok én is.

Belegondolva kevés olyan dolog van, ami úgy maradt ki az életemből, hogy már nem pótolható, és bánom. Azt is tudom, hogy effektíve sok mindent később vagy pont hogy korábban éltem meg, mint a kortársaim, de alapvetően teljesen más utat is jártam be, mint az átlag. És ez jó. Már csak valahogy a pofára esést, csalódást kell megtanulnom könnyebben feldolgozni, ÉS elengedni.

Van, hogy kiugróan mínuszban vagy?

Igen. Sokkal többször, mint amennyiszer látszik, mert ösztönösen úgy csinálok, mintha minden rendben lenne. Ezt egyrészt a családtól hozom, a szüleim és nagyszüleim is ilyenek voltak gyerekkoromban, másrészt bennem volt egész fiatal koromtól kezdve az a határozott vágy, hogy falkavezér legyek, amihez elengedhetetlen, hogy minden helyzetben erős, bátor és határozott legyen az ember. Igazából nagyon sokáig tartott levetni azt a masszív páncélt, amit emiatt magamra építettem, sőt, mivel folyamatosan elnyomtam a problémáim, nem beszéltem meg senkivel, mi bajom van, elég durva érzelemkitöréseim voltak, mikor elszakadt a cérna. Nos, ha egy mód van rá, ezt ne csináld, mert nem csak halálra rémíted a környezted és kárt okozol magadnak, hanem esetlegesen olyan kárt csinálsz, amiből nincs visszaút. Például megszakadhat egy barátság. Van egy másik hozadéka annak, hogy az életem nagy részében páncélt viseltem, mégpedig hogy nagyon nehezen beszélek a mai napig arról, ami nyom. Ez viszont teremt egy ördögi kört, levisz nagyon mínuszba.

Alapvetően szoktam szorongani. A maximalizmusom miatt sokszor görcsölök rajta, ha valami nem jut pontosan az eszembe angolon, elfelejtek egy egyszerű szót, tehát olyan helyzetekben, amikben ott akarok lenni a szeren. Továbbá zavar, ha nem stimmel valami a koordinációmban és a lerágott körmeim. Életem során elég sok beszólást kaptam, ezeket többnyire lekezelem a mai napig, noha nem mindig vagyok elégedett, csak hát tudjuk, utólag mindenki okos. A legfőbb mentőövem a humor, mivel a legtöbb esetben, ha zavarban vagyok, kínosan érzem magam, kellemetlen a helyzet, vagy csak átvezetőre van szükség a csendben, elkezdek rengeteget beszélni, amihez erősen gesztikulálok. Igyekszem vicces lenni, önmagam karikatúrája, az valahogy engem is könnyebben lendít tovább és a másik embert is.

A depi nálam állapot, amibe hol belesüllyedek, hol egész jól kijövök belőle. Azt hiszem, aki tényleg depressziós, annak csak vannak jobb szakaszai, de azokat bármikor elronthatják a problémákra emlékeztető dolgok. Nos, ha ez igaz, akkor yes, magamra ismerek. Mivel nehezen beszélek erről, ha mégis sikerül, igazából csak arra van szükségem, hogy meghallgassanak. Eltérően reagálok a biztatásra és a tanácsokra, van, akitől pozitív hatást gyakorol rám, van, hogy ezek sem segítenek, sőt, inkább belenyomnak a mélyére az önutálatnak, mert másokat azzal terhelek, hogy engem próbáljanak felszínre hozni, vagy olyan idióta vagyok, hiszen ezek kézenfekvő megoldások lennének.

A legegyértelműbb jele, ha mínuszban vagyok, hogy folyamatosan játszom. A telefonomon hat darab játék van, amivel aktívan játszom. Ha semleges vagy pozitív a hangulatom, akkor az élvezet kedvéért játszom, vagy letudom a kötelezőket, vagy kimarad egy-két nap, ha viszont befordulok, addig játszok egy játékkal, amíg lehet, aztán lépek is át a következőre. Mellé nonstopra állítom a fórumszerepjátékot, vagy WoWozom. Nekem ez a pozitív energia adó függőségem. Mint másnak az evés vagy a sport. Szerencsére én már csak akkor hagyok fel a táplálkozással, ha bazi ideges vagyok, a pozitív vagy negatív hangulatom nem sarkall zabálásra vagy koplalásra, de régen volt olyan, hogy nem ettem, mert nem volt kedvem.

És hogy mi hoz fel? Nekem nem igazán jutott eszembe a tuti recept, ezért megkérdeztem Kriszt. Azt mondja, a macskák kilószámra, és a veszekedés, mert az felhozza belőlem a dolgokat. Na, nesze nekem befojtós-páncélos problémakezelési politika! XD

Szoktad hibáztatni magad?

A teljes kérdés az: Szoktad hibáztatni magad, mert akárhogy is próbálsz valamit, nem sikerül előrébb lépni? És a válasz egyértelműen igen. Persze a világra is rohadtul haragszom ilyenkor, de mivel a világon nem változtathatok, csak magamban kereshetek hibát... Az önhibáztatás, mint olyan, egyébként eléggé visszavet a sikerektől, ezt abszolút látom, illetve Noir-hívőként el kellene tudnom fogadni úgymond a balsikert, balsorsot, csakhogy nem vagyok valami beletörődő típus. Általában azt mondom, szarok rá, dühösen hátat fordítok az egésznek, de napokig, hetekig rágódom rajta, sokszor hónapokkal később is beránt a negatív atmoszféra.

Mik tesznek elégedetté?

Ezt a részt Bogica ihlette, ugyanis tegnap feldobta az ötletet, hogy mi is írjuk össze Krisszel, mik azok a dolgok, amik örömmel töltenek el, hálát váltanak ki, boldoggá vagy derűssé tesznek.

• Természeti jelenségek:
   - nyári vihar: imádom, egyszerűen elmondhatatlanul feltölt az a rengeteg energia, ami akkor lecsapódik, vagy ahogy borzolja az idegeket a dörgés, belehasít egy csattanás az eső vad táncába, és villámlás világít meg mindent
   - meleg idő: teljesen mindegy, milyen évszakban
   - szivárvány
   - alkonyat, napkelet, vagy amikor borús az idő és rengeteg szín játszik
   - virágok, főleg tavasszal, mikor minden virágillatban úszik
   - a nap melege
• Helyek:
   - kedvencem, mikor az Erzsébet hídon kelek át, mert imádom a Duna, a Parlament, a Budai vár és a Gellért hegy látványát, ráadásul este és nappal is gyönyörű számomra
   - a hálószobánk, mert sárga, virágos és itt motoszkálnak a patkányok
   - Szeged, mert egyszerűen imádom az atmoszféráját
   - Budapest azon részei, ahol régi, díszes épületeket látni
   - Bikás parkban a tónál lenni
• Külsőségek:
   - színes harisnyák
   - aktuális kedvenc ruhadarabok
   - frissen mosott haj
   - új ruhát venni vagy kapni
   - találni egy olyan cipőt, ami tetszik, illik hozzám és jó is a lábamra (és nem drága XD)
   - vörös hajszín
   - csinos fülbevalók
• Elért sikerek:
   - angolban egy olyan dolgozatot megírni, amire készültem és ezáltal megy a dolgozat megírása, vagy eredményesen felelni
   - írásban elkészülni egy történettel vagy nagyon belemerülni a cselekménybe
   - kutatómunkát végezni egy sztorihoz
   - finom ételt főzni
   - kipróbálni egy új receptet és finomat készíteni általa
   - jól sikerül a sminkem, mivel ritkán sminkelek és minden alkalom olyan, mintha először csinálnám
   - egy játékban sikerrel zárni egy eventet, megcsinálni egy küldetést
   - ha inspirálok valakit valami jóra
   - vendégül látni valakit
   - nézni, ahogy jóízűen megeszi valaki, amit készítettem
   - kommentet kapni blogra vagy egy képre IG-n
   - részt venni MD-n
• Hétköznapi jelenségek:
   - találkozni egy barátságos macskával vagy kutyával
   - állatot simogatni
   - látni egy jó filmet
   - zenét hallgatni
   - énekelni, lehetőleg hangosan
   - parfümöt használni
   - könnyű süteményt enni
   - finom ételt enni
   - elhülyéskedni valakivel
   - mesélni valamiről, amire büszke vagyok, legyen az a saját munkám vagy másé
   - Krisz bozontját macerálni
   - együtt játszani Talyval, legyen az fórumszerepjáték vagy WoW, mindegy
   - megörökíteni a pillanatot, és szeretem IG-n megosztani is
   - kézen fogva sétáló párokat látni
   - addig táncolni, amíg kifulladok
   - Björn és Atsui
   - belemerülni valamilyen kreatív tevékenységbe
   - olvasni egy izgalmas történetet
   - pozitív trollkodás - adni és kapni is szeretem
   - MAGUS-ozni
   - Deon
   - NYUSZI-ban olvasni, tevékenykedni
• Illatok:
   - frissen mosott ruha
   - patkány szőr
   - parfümök közül az édesebb, illetve a gyümölcs- és virágillatok a kedvenceim
   - eső és vihar
   - frissen vágott fű
   - kávé
   - virágok, gyümölcsök és zöldségek illata
   - gyömbér, menta, citromfű
   - gyufaillat
   - az égő fa
   - nagyon szeretem anyu vagy mama egy-egy főztjének illatát

 Ezek jutottak eszembe. A lista még bizonyára nagyon hosszú lenne, ha hagynék magamnak időt gondolkodni, de alapvetően az érdekelt, max egy óra alatt mennyi minden jut eszembe.

Mik azok a dolgok, amik hátráltatnak?

• Halogatás
• Szétszórtság
• Prioritás hiánya
• Tervezés hiánya
• Könnyen magamba zuhanok
• Lassan dolgozom fel a csalódást
• Lustaság
• Túl sok játék
• Motiválatlanság
• Belső bizonytalanság
• Maximalizmus
• Félelem
• Kitartás hiánya
• Pénzhiány
• A hit hiánya

Mivel töltenéd az utolsó hat hónapod?

Ha tudod, hogy hat hónap múlva meghalsz, mivel töltenéd az időd? Hm... Én biztos, hogy kipróbálnék mindent, ami káros és veszélyes, de élvezetes. Semmi olyat nem csinálnék, ami unalmas vagy kellemetlen, konkrétan ezerszeresére kapcsolnám az élet élvezeteinek habzsolását. Szerintem minden nap másokkal lennék, leállítanám a legtöbb személyes projektemet, legfeljebb azokat fejezném be, aminek értelmét és értékét látom, ami már közel van a célszalag eléréséhez. Az életem utolsó hat hónapja, ha tudnám, hogy ez életem utolsó fél éve, egy eszelős ámokfutás lenne. Simán el tudom képzelni, hogy annyira félnék az élet végétől, hogy inkább belehalnék valaminek a túlzott élvezetébe, semmint várjam, mikor jön értem a kaszás.

Memoárokat írnék emellett. Leírnám, kire hogy emlékszem és mit köszönök neki. Még az is lehet, hogy olyanoknak is írnék, akikkel sok éve nem beszéltem. Az már nem biztos, hogy ha írnék nekik, azt akarnám, hogy eljussanak hozzájuk a szavaim, mert nem akarnám őket felzaklatni, de én így próbálnám meg elvarrni a szálakat magamban.

Fél év elég lenne, hogy még letegyek valamit az asztalra, de kicsit talán álszent dolog, hogy leéltél x évet, és aztán hirtelen, a halál közeledtével valami mást csinálj. Lehet, hogy ha benne lennék abban az állapotban, amit a halál biztos tudata okoz, másképp gondolnám, de perpill nem hiszem, hogy akkor kezdenék bele a világmegváltó terveimbe. Valószínűbbnek tartom, hogy még Deont is túlszárnyalnám őrültségben.

Halálod után mit sajnálnál?

Hogy vége van. Elmondhatatlanul sok vágyam és álmom van a leglehetetlenebbtől a legátlagosabbig, és úgy hiszem, ez sosem változik meg, főleg, mert a világ fejlődik, mindig van valami új a nap alatt. Érdekel minden íz, szín, illat, érzés, élmény, és azt sajnálnám a legjobban, hogy nem habzsolhatnám őket tovább. Szerintem teljesen mindegy, mikor halnék meg, most vagy nyolcvan év múlva, mindig lenne befejezetlen ügyem és írásom, mindig lenne legalább egy valami, amire azt mondanám, hogy ezt még halálom előtt akarom.

Azt is bánnám, hogy nem lehetnék többet együtt a szeretteimmel. Amin frankón el szoktam bőgni magam, hogy nem tudom bemutatni a halott nagyszüleimet Krisznek, egyszerűen ez a legrosszabb számomra. Nem a hiányuk, persze az is rossz, hanem az, hogy nem oszthatom meg a párommal, milyen csodálatos emberek voltak.

Igazából ugyanez fáj azokkal a művészekkel, akik meghaltak, hogy a bennük lévő fantasztikus világ nem lesz része a jövőnek. Hogy Chester már sosem fog új dalokban énekelni, hogy nem tudjuk meg, milyen slágereket írt volna Christina Grimmie, Alan Rickman nem lépdel tovább a szívünkön egy Piton professzorhoz hasonló szerepben, amiben egyszerre utáljuk és szeretjük, s így tovább...

Milyen örökséget akarsz magad után hagyni?

Krisz január elején volt egy vállalkozást és személyiséget fejlesztő tréningen, melyet Pongor-Juhász Attila tartott. A két napot a Férfikéz egy órára nevű cég vezetőjétől kapta karácsonyi ajándékként, hogy ezzel hálálják meg a lekiismeretes munkáját, és hihetetlenül feldobta őt. Pörgött, lelkes volt, tele lett a feje tervekkel. Itthon elmesélve, mivel foglalkoztak, mi történt, megmutatva a kérdéseket és feladatokat megjött nekem is a lelkesedésem, hogy megírjam a sajátom, de ezeddig nem kerítettem rá időt, így most ez lesz a következő "30 napos" kihívásom. =) A posztok csak részben tartalmazzák majd az eredeti anyagot, részben az interneten talált dolgokkal, részben pedig a saját inspirációjú kérdéskörökkel lesz kiegészítve.

Az örökséget szellemi, lelki és fizikális értelemben egyaránt értem, ezért ennek megfogalmazásával szeretném kezdeni a címben szereplő kérdésre a válaszadást. Számomra fontosabb az előbbi kettő, az, hogy milyen emlékeket és inspirációkat hagyok magam után az élőkben. Azt tapasztaltam, hogy nagy hatással vagyok a környezetemre, a legtöbben olyan dolgokat mondtak arról, milyen 16 éves voltam, ami teljesen ledöbbentett. Én magamat egy útkereső, nagy álmokat dédelgető tökfejnek éltem meg, akinek a mindene a baráti társaság és az, hogy jól érezze magát, ezzel pedig elképesztően lelkesítettem másokat. Mármint azon túl, amiket szándékosan csináltam ennek érdekében. És ez nem változott meg. Eleve ezt a blogot is azért írtam a naplózás és féktelen grafomániám kiélése mellett, hogy másoknak erőt adjak, bátorítsak és segítsek. Ezt jól mutatja, hogy mikor úgy tűnt, ártok vele és úgy éreztem, nem tudok már fejlődni, adni, nem írtam többet. Szóval az elsődleges célom, hogy nyomot hagyjak magam után az emberekben.

Igazából elég mélyre kerültem a gödörben, van az életemnek egy másfél éves szakasza, ami sok mindent tönkretett bennem és körülöttem egyaránt. Próbálom stabilizálni magam, újra megtalálni, ki vagyok és mit akarok, ez pedig rengeteg félbehagyott utat eredményez. Effektíve probléma, hogy mindent akarok - boldog családot, összetartó barátokat, írói sikereket, egy fél állatkertet itthonra, normális munkát, ... Minden, amire vágyom, egy egész embert kíván, de ha választok egy területet, egy másik kezd el hiányozni, ezért a választásom mellett nem tudok kitartani, mert elönt az elégedetlenség. Valahogy össze kellene hangolnom a vágyaimat, felállítani egy prioritást, de ezzel még nagyon gyerekcipőben járok. Tudom, hogy emiatt rettenetesen ingatag lábakon állok, és ezzel nem teszek jót senkinek, dolgozom az ügyön. Már amikor nem vagyok betemetve a mindennapi dolgokkal vagy a "depressziómmal". Nos igen, nem szoktam beszélni róla, de van ez a dolog... amikor úgy érzem, kudarcra vagyok ítélve, nincs helyem a világban, nem vagyok sem tehetséges, sem értékes... nincs értelme az életemnek, nem tudok békét kötni, nem tudok szeretni és nem tudom elfogadni mások szeretetét...

Számtalanszor gondoltam rá, hogy fel kéne adni az egészet a picsába. Hogy miért nem tettem, azt nézhetem úgy, hogy túlságosan féltem, és nézhetem úgy is, hogy túlságosan erősen ragaszkodtam annak lehetőségéhez, hogy egyszer igenis jobb lesz. Elsősorban megpróbáltam átrendezni a kötődéseimet - megváltoztattam a viszonyom a munkahelyemhez, a családomhoz, a barátaimhoz és a páromhoz.

Hajdanán nagyon oda akartam tenni magam a munkában. Nem akartam egy hónap vagy év dolgozója címet, de arra vágytam, hogy a főnököm tudja, hogy lehet rám számítani, értékelje a kreativitásomat és a becsületességemet. Büszke akartam lenni a munkámra, még akkor is, ha az nem egy nagy dolog. Nem az tett volna elégedetté, hogy innovációk születnek a közreműködésemmel, hogy megváltom a világot, vagy kisvezető leszek, hanem hogy amit leraktam az asztalra, az teljesen az én munkám, precíz és komplett. Na ez már egyáltalán nem érdekel. Mivel nem volt jó munkahelyem tíz év alatt, már semmi másra nem vágyom, csak letudjam a munkaórákat, nem érdekelnek a munkatársaim, mert gyűlölöm a pletykálkodást és én nem barátkozni megyek oda, illetve azt akarom, hogy a fizetésem kielégítő legyen. Őszintén? Ez nagy baj. Nincs is motivációm dolgozni menni, és ötletem sincs, mit kéne csinálnom, milyen munkát keressek magamnak. Azon segített, hogy már nem szorongok a maximalizmusom miatt annyira, de úgy elmenni egy interjúra, hogy igazából letojod, felvesznek-e, nem gyakorol egyik félre sem pozitív hatást.

A családom mindig is darabokban volt, ezt sosem titkoltam. Bizonyára rengeteget segített, hogy már nem élünk egy fedél alatt, meg persze az eltelt évek sokat tanítottak, de megtanultam elfogadóbb lenni a családtagjaimmal. Régen nagyon mélyen bennem élt egy vágy, hogy számíthassak a családomra, miközben semmi mást nem akartam, csak önálló lenni - igen, tudom, kissé szemben egymással ez a két dolog... -, de mivel azt a szeretetet és törődést a barátaim biztosították, amire szükségem volt, idővel elvesztette jelentőségét számomra a család fogalma. Ezzel, úgy érzem, elég jó szintre kerültem mostanra, mert igyekszem ápolni mindenkivel a kapcsolatot, de már nem támasztok különösebb elvárásokat a családtagjaim felé.

A barátság mindig is a legfontosabb dolog volt az életemben. Én egy életre választottam barátokat, akinek végül egy rövidebb vagy hosszabb megállót jelentettem, amibe alaposan beletört a bicskám. Ebből még nem álltam fel teljesen, megrendült a bizalmam, már nem teszek bele annyit egy kapcsolatba, mint régen. Anno én voltam az, aki sosem némította le a telefonját, hogy ha baj van, fel lehessen hívni, manapság nem tudom, van-e olyan, aki engem hívna fel. Ezzel nem teljesen vagyok kibékülve, mert mindkettő véglet, de előbb magamban kell tudnom rendet tenni. Igazából én sem tudom, kit hívnék fel.

Az exemmel egyfajta álompár voltunk nagyon sokáig. Barátok voltunk, akiknek közös az érdeklődésük, a baráti körük, az ízlésük, a céljuk. Volt olyan srác, aki konkrétan megpróbált minket összeboronálni, miután szakítottunk, hiába mondtuk el neki, hogy vége van ezen és ezen okoknál fogva. Azt mondta, neki mi vagyunk a tökéletes pár és nem tudja elképzelni, hogy mi nem leszünk már együtt, nem csinálunk hármasban programot. Nagyon durva volt. Én imádtam azt a szabadságot, hogy míg az exem a műhelyben volt a csapat egyik felével, én a másik felével szerepjátékoztam, együtt mentünk haza a csapattal, és amíg én írtam, ő elfoglalta magát. Aztán idővel a dolgok meglazultak, a céljaink elkezdtek elválni egymástól. Nyilván voltak egyéb problémák, de ezek most mellékesek. A párkapcsolatban a függetlenséget ismertem és azt is szerettem, aztán az életembe került Krisz, és elkezdett minden megváltozni. Nonstop együtt voltunk - közös munkahely és lakhely... Egy darabig furcsa volt, utána nagyon élveztem, aztán sok lett, majd hiányzott. Most a legtöbb problémánk ezekből fakad, hogy várom haza, de még nem lettek kész a munkával, mire hazajön, már totál befordultam és elfoglaltam magam, ha együtt vagyunk, a fáradtságtól megmozdulni nincs kedvünk, vagy este van. A másik problémaforrás a barátokkal ápolt kapcsolat, mert Krisznek nincs saját barátja, nekem viszont sok van, és szeretek velük időt tölteni, kettesben. Itt még eléggé keressük az egyensúlyt.

Szóval hogy mit szeretnék szellemi és lelki értelemben magam után hagyni...? Leginkább azt az érzést, hogy számíthattak rám, szerettem őket. Inspirációt. Szeretnék gyereket - bár egyelőre nem akarok -, és azt szeretném, ha egy pörgős, színes életet kapna, nyitott lenne és az egyik legfontosabb befektetésnek a kapcsolatokat tekintené. Mert minden, ami fizikai, az megsemmisülhet, elveszhet, de a lelkekben felépített házak nagyon nehezen omlanak össze.

A másik része ennek az írás. Azt akarom, hogy a történeteim fennmaradjanak. Nem leszek egy Andersen vagy Stephen King, de szeretném, ha emlékezetesek lennének a sztorijaim, ha annyira szeretnék őket mások, mint én. Ha megfoghatnám az olvasót, ha inspirációt meríthetne az írásomból. Ha feltöltené és/vagy elgondolkodtatná, amit olvas.

Az anyagiak nekem háttérbe szorul. Én jól akarok élni, nem az utódomnak akarok megteremteni mindent. Persze, amit alapvető feltételnek gondolok, azt igen, de azon felül igenis kaparja ki magának a gesztenyét, mert akkor lesz belőle valaki, nem akkor, ha beteszem a hátsója alá az életet. Kábé ötévente kigondoltam, mi állna a végrendeletemben, és mindig szétosztottam mindenemet azok között, akiket szerettem. Biztos más lenne, ha lenne gyerekem, meg azért a "vagyonom" is eléggé sokat változott, de vannak dolgok, amik így is bizonyára egy barátnál kötnének ki a végakaratom szerint, mert számomra ott a helyük, és kész.

Milyen lenne az életed, ha...?

Már régóta halogatom a blogírást, mert mindig ahhoz kötöttem, hogy előbb legyek meg a szerkesztéssel, meg a NYUSZI-ba kellene megírnom a szösszenetemet, és akkor utána blogolhatok, ha nem ugrom fejest valamelyik novellába, amelyik a fejemben kering részletek formájában. De nem bírom, na. A szerkesztéssel haladok végre, így, hogy Hajnau többé-kevésbé rendbe jött. Igaz, még a motyóm igen kis százaléka van fenn, hülye Winfos10 nem akar csatlakozni az istennek se a hálózathoz, és még nem kerítettünk sort a harmadik partíció elfoglalásához, amit egyébként használni szeretnék Linuxról.

Apunak és mamának közösen ünnepeltük a szülinapját 26-án. Egész jól sikerült, tesóm megint jött főzni, mama boldog volt, a többi nem számít. Délután fát hasogattunk Krisszel, este pedig egy nagy adagot elmosogattunk a használt cuccokból, hogy ne mamának kelljen másnap. Következő hétvégén anyut látogattuk meg, miután laza másfél óra alatt nagyjából két hétre elegendő fát leaprítottunk. Elkezdtünk levelezni Mollyval, bár mivel csúszom a levelével, elfoglaltuk az IG csetjét, Talyval egyre több tervünk és játékunk van, hétfőn voltunk Beával Tündénél, szombaton pedig Namiéknál. Krisz szerelni ment és gondolta, magával visz, hogy tudjunk beszélgetni, macskázhassak. A héten megyek Talyhoz és találkozunk Bogicával is. Mind annyira jó...

Nekem nagyon fontos a baráti közeg. A korábbi pofonok miatt le akartam ezt magamban építeni, a haveri szintnél egy kicsit többre akartam redukálni a legtöbb kapcsolatomat, és nagyon megfontolni, kit és mit hagyok meg a jövőre. Úgy gondoltam, ideje fullosan váltani, a hangsúlyt abszolút Kriszre helyezni, s azt a pár embert is távolabb tartani, akivel megmaradt a barátság. Nos, azt hiszem, totál bukó az egész. Persze már nem vagyok annyira összenőve senkivel, mint rég, Krisszel amúgy is nagyon szoros a kapcsolatom, de múlt hét előtti hétvégén Nana feldobta puszta kíváncsiságból, hogy ha tízszer annyit keresnénk, mint most, hogyan alakulna az életünk, és nálam kijött, hogy sokkal több időt fordítanék a barátaimra. Igazából ajánlom, hogy belegondolj, mi változna, mire költenél, mit csinálnál, szerintem hasznos. Én egy komplett játszószobát álmodtam meg, ahol konzol van, gamer számítógép, társasjátékok, könyvek és egy asztal, ami köré oda tud ülni a szerepjátékos társaság, mert vágyom rá, hogy vendégül lássam a társaságaimat és együtt szórakozzunk. Például az ebédlőnek nem sok értelmét láttam anno, de már tudnám értékelni, hogy leül oda a család, vagy a baráti kör, és eszünk-iszunk. Többet járnék moziba, színházba, kipróbálnék olyan sportokat, "amikhez több kell egy sportcipőnél", és többet járnék gyógyfürdőkbe akár anyuval hárman, akár más párokkal a baráti körünkből. Mivel nagy kedvelője vagyok a kajálós randiknak, biztos, hogy Krisszel nagyon sokféle éttermet, ételfajtát kipróbálnék, de tetszene az is, ha barátokkal beülnénk ide-oda. Utaznék a világban és kirándulnék országban, azt sem egyedül...

Kiírtak két MAGUS szerepjáték versenyt is. Lehet, hogy többet is, az én látószögembe ez a kettő került be, a Krónikák.hu-s és a Lumina. Az előbbi jó lenne, mert a fővárosban van, Benedek rögtön rázizzent a témára, de aztán jött a Lumina, ami tavaly is elképesztően király volt, és megírtam neki, hogy engem most az izgat elsősorban. Még nem tudni, Timi és Robi tud-e jönni, elvileg a héten derül ki. Ha jönnek, örülnék, ha Robi játszana, és szóltam Ákosnak is, hogy jó lenne, ha tudna jönni. Én alig várom, hogy újra Amadis bőrébe bújjak! =D Nem gondoltam volna, hogy ennyire tudok élvezni egy Arel papot, de aztán nagyobb állatságokat csináltam vele, mint Sheonnal, akit eleve arra terveztem, hogy ő legyen a MAGUS Deon Elerdenje. X"D Ha minden igaz, Black megint mesélne nekünk, aminek én nagyon örülnék, mert élveztem a stílusát. Nem tökölt, a felesleges sallangokat kihagyta, a kedvemért belement a brutális részletekbe, mégis epic mesét tartott és igyekezett helyet biztosítani mindenkinek, miközben én ugye mint elborult Amadis erőteljesen főhőssé kezdtem válni, végül pedig megkaptuk a komplett modult mindenestől.

Az angol jól megy. Bevett gyakorlat, hogy minden második órán írunk vagy felelünk, mivel a legelső témaösszegzőnk olyan rosszul sikerült, mint 27 év alatt egyszer sem a tanárunk életében. Nem azért, mert annyira keveset tudnánk, hanem egy A4-es oldalra volt úgy 12 percünk és nem figyeltünk eléggé, amit angolul kellett magyarázni, azt simán leírtuk magyarul. XD Én is rengeteg pontot buktam ezzel, de a következő dolgozatra becsületesen készültem. Új életet kezdett a filofaxom szótárfüzetként, ugyanis rájöttem, hogy számomra sokkal kényelmesebb, ha el tudom választani a témákat, könnyen megtalálhatom, mi hol van, és a bővítést úgy tudom megoldani, hogy átrakok egy lapot a megfelelő helyre. Olyan lelkes voltam, hogy aznap, mikor a tanárunknak el kellett rohannia, mert az anyukája rosszul lett, este hatig bent maradtam, és csak írtam és írtam a szótárfüzetemet. Meglett az eredménye, két pontot veszítettem csak a következő dolgozaton. =) Az azt követőről már nem tudok dicsekedni, az megint rémes lett. Kívülről kéne fújni a rendhagyó igéket, de mondjuk úgy, leülni és bemagolni nem az én műfajom. ^^;; Persze neki fogok gyürkőzni, csak valszeg nekem ez több körös ügy. Viszont a tetemre hívás, ahogy a tanár nevezi, remekül sikerült. A tetemre hívások azok a történetek, esszék, amiket el kell tudni mesélni. Az első egy hülyeség, egy angol esszé arról, miért fogy a magyar - amivel nem lenne gond, ha indoknak nem olyan blődségeket sorolna, mint hogy későn házasodunk, később vállalunk gyereket. Vagy lehet, hogy amikor a könyvet írták, még ez volt az ok, manapság viszont sokkal inkább oknak látom a külföldre költözést, azt, hogy egyre kevesebben akarnak gyermeket az itthoni helyzet és a megélhetési nehézségek miatt. Na mindegy. A második tetemre hívást csütörtökre kell megtanulni, ott egy tök érdekes sztori van, amiben egy lány hazafelé menet egy buliból eltéved. Lát egy macskát, lerobban a kocsija és kénytelen a zuhogó esőben az autóban aludni, hajnalban azonban egy nő bekopog hozzá és odakíséri egy házhoz, majd eltűnik. Igazából a történet nem ad magyarázatot, te bárhogy a saját ízlésed szerint magyarázhatod, hogy a nőnek csak a szellemével találkozott a főhősnő, a macska volt a halott feleség, vagy mi más történhetett, és ez nagyon izgalmassá teszi számomra a sztorit.

Mostanában megint küzdök az írással. Nehezen jönnek az ötletek, aztán vagy azonnal leülök megírni, amire soha nincs lehetőségem, vagy széttördelődik és szépen kering tovább a fejemben, míg nem jön egy másik nagy ötlet. Utálom ezt, főleg, mert nagyon ritkán van lehetőségem szépen leülni géphez, és írni. Füzetben valahogy nem olyan, próbáltam. Régen ment, egy egész polcnyi teleírt füzetem van, de már teljesen átálltam a digitális írásra. Ha valami nagyon mozgat, inkább telefonon kezdem bepötyögni, mintsem füzetbe leírni. Megint egyre több jó pályázat van, a NYUSZI-ban pedig nagyon inspirálóan hatnak rám a többiek.

Kicsit talán az angol és a magánéleti nehézségek miatt ki vagyok égve. Szombaton A pap - Háború a vámpírok ellen című filmet néztük meg - én újra -, majd tegnap sort kerítettünk A dán lány megnézésére. Még akkor tettem kívánságlistára, amikor futott a mozikban, azóta elfelejtettem kicsit a történetét is, és előtte nem néztem utána. Tudtam, hogy egy férj ráébred, nőként akar élni, de... azért erre nem voltam felkészülve. Hosszasan zokogtam utána, még ma is elbőgöm magam néha, úgyhogy angolra se mentem. Nem csupán megérintett a film, hanem olyan mélyre nyúlt bennem, amit nem igazán tudok szavakba önteni. Illetve tudnék, de eddigi tapasztalataim szerint nem konvertálják helyesen. A furák között is fura vagyok, ez a helyzet.

Ajánlók és mozgás barát fronton

Mostanság eléggé ingadozik a hangulatom, amit jól megmutat számomra az új appom, ami egy olyan napló, amibe nem kell irni, hanem hangulatokat lehet beállitani és különféle piktogramokkal lehet jelölni, mi történt veled aznap, s mellé, ha van kedved, irhatsz egy rövid megjegyzést. Élvezem, mert gyorsan és egyszerűen tudom rögziteni, mi történt velem, méghozzá kábé bárhol, bármikor. Ami még nagy előnye, hogy vissza lehet dátumozni, szerkeszteni lehet a felvitt tartalmat. A neve Daylio, a Play Áruházban elérhető.

Gondolom, észrevehető, hogy helytelenül irok szavakat, melyekben hosszú i-nek kellene szerepelnie. Nos, ez azért van, mert Hajnau, a laptopom tegnap elkékhalálozott, ezért Kriszéről pötyögök, aminek nem ismerem a billentyűzetét. Lehet, hogy van rajta hosszú i, de hogy hol...? XD Hajnau menthető, és egyelőre úgy néz ki, minden rajta lévő holmim is átmásolódott a szerverünkre. Hajnau rendbetétele után vagy közben - amire egyébként már amúgy is szükség volt, csak mindig halogattuk - megcsináljuk a tükörszerverét is, hogy a következő hasonló esetnél - mert hát lesz, na, Winfosnál ez nem megúszható - ne kapjak sirógörcsöt, hogy oda tizenöt évnyi munkám.

Tavaly év végén nem tudtunk találkozni Talyval, de múlt kedden pótoltuk. Úgy volt, hogy WoWozunk, csak annyira belemerültünk a beszélgetésbe és a tervezésbe, hogy végül nem barangoltunk a vérfarkasainkkal. x) Felélesztettük KT-t, már új tagjai is vannak, Taly remekjó munkát végzett a megrendszabályozással és a dizájnnal, hamarosan kiteszem a linket is. Egyelőre kilátásban van DH részleges felébresztése és MJ-n is folytatódnak macskáink kalandjai. Most csak Keitorut promózom, mert ott vagyunk aktivak, nem tudunk három oldalt működtetni, főleg nem úgy, ahogy régen. Pedig azok milyen szép idők voltak...

Irás tekintetében egész jó hetem volt. Deon újra felbukkant és a tavaly előtt évvégén elindult sztorit erőlteti, amiért eléggé hálás vagyok. Akkor amiatt akadtam el, mert több szemszögben láttam a sztorit, de egyben akartam megirni, és valahogy sehogy sem volt jó, úgyhogy idén azzal kezdtem, hogy meginterjuvoltam SzabóZ-t, mi a véleménye. Elmondta az objektiv meglátását a kérdéskört illetően, majd hozzátette a személyes preferenciáját, bennem pedig gyorsan összeállt, hogy az egész koncepciómat újra kell értelmezni, igy kötöttem ki annál a megoldásnál, hogy több szemszögben fogom bemutatni, mi történik. Amint elkezdtem átvarriálni a megirt darabokat egy első fejezetté, a két segitő karakter elkezdett mesélni, úgyhogy rengeteg információval bővültem, bár megint ugrálunk az időben. Szép munka lesz ezt valahogy eggyé kovácsolni. XD

Univerzumon hamarosan kiderül, kik jutottak be a második körben az antológiába. Izgulok egy kicsit. =) Egy másik irós csoportban pedig, talán a FIOK-ban láttam egy NYUSZI nevű irós csoport reklámját a héten, ahova be is csatlakoztam. Tök jó, napi szinten nézem, mit posztolnak, miről értekeznek. Szellemesek, segitik egymást, tetszik a hangulat, és pont most kezdik feléleszteni az irószobás kihivásaikat, ami eléggé inspirál. A másik nagyon jó csoport arckönyvön a Wattpad mentorprogram, ahol a helyesirási tesztektől kezdve a heti kibeszélőn át egyéb kreativ feladatokig minden van, és mint ahogy azt a neve is taglalja, néhányan foglalkoznak mentorálással. Szerintem remek lehetőség kezdőknek, és haladóként sem elvetendő.

Az angol tök jó. Természetesen vannak napok, amikor a hangulatom a "ma sem kellett volna felkelnem"-mel kezdődik, de az órákon támasztott kihivások motiválnak és jobb kedvre deritenek. Kezdem érezni a saját hiányosságaimat, ami nem elkedvetlenit vagy megijeszt, hanem arra késztet, hogy jobb legyek, ez pedig egy nagyon pozitiv dolog. Megirtuk az első dolgozatunkat tegnap. Pocsék lett. Egy komplett feladatot buktam azzal, hogy figyelmetlen voltam és ahelyett, hogy angolul elmagyaráztam volna a megadott szavakat, a magyar megfelelőjüket irtam melléjük, illetve annyira kellett sietni, hogy a kifejtős kérdéseknél egyszerűen leblockoltam, mit is kéne irnom oda. A szótanulás nem az erősségem, most erre keresek valami faja szótanitó appot keresni, illetve nagy lelkesen elővettem a három évvel ezelőtt rendelt, túl pici, de cuki filofax lapjaimat, hogy arra kiirom téma szerint a megtanuladnó szavakat. Hála Isten új játékkal is játszom, a Love Nikkivel, ahol kell érteni, mit kér, milyen szettet állitsak össze, úgyhogy el fog kezdeni ragadni rám onnan is az angol. Remélem. XD

Végre tudtunk találkozni Ákossal. Szombatra lebeszélték Krisszel, hogy megy hozzájuk egy kapcsolót megszerelni, és vitt engem is, hogy tudjunk beszélgetni. Hiányzott nagyon. Anyukája is ott volt, eleinte vele beszélgettünk, majd miután a kapcsoló megjavult, négyesben folytattuk. Remélem, idén többet tudunk találkozni, jobban tudjuk tartani a kapcsolatot, sőt, szerepjátékozni AKAROK vele, úgyhogy vagy ir egy új modult, vagy kénytelen leszek én megirni végre a sajátomat. XD Angolon meg, azt hiszem, szert tettem egy új barátra. =) Az ő felbukkanását egyfajta jelnek érzem a Deon ciklus tekintetében, mivel tanult japánt, vannak japán barátai, töltött kint nem kevés időt, és mindig szivesen segit, válaszol a kérdéseimre. Egyébként egy nagyon zárkózott srác, őszintén meglepődtem, hogy keresi a társaságom, sőt, nem riasztottam el az ódáimmal Deonról. XD Belátom, könnyen túltolom a témát és még igy 7,5 év után is rajongok ezért az elvetemült idiótáért. Krisz is néha már csak elnézően mosolyog, olyan cukker, hogy nem állit le, hanem figyelmesen meghallgat, néha még akkor is, amikor másodjára vagy sokadjára is elmesélek neki egy részt. XD És nem utolsó sorban irtam Mollynak, meg hamarosan találkozunk Tündével is. Wiiiiii!

Ez lett volna a mit terveztem idénre poszt, de nem az lesz XD

Általában nem szoktam tervezni, mert az élet mindig beleszarik úgyis, ez a karmám, szóval halál felesleges, de idén azért kitűztem pár tételt, amit jó volna pipálni. Kétszer leírtam, mik ezek, de aztán mindkétszer visszatöröltem, mert végülis arra jutottam, hogy ha leírom ide, azzal elrontom az elhatározásomat, mert nem erősíteni fogja azokat, hanem majd év végén, mikor visszanézem a posztot, bosszantani fog, ha nem sikerült teljesítenem a legfontosabbakat, illetve a megfelelési kényszert fogom csak érezni tőle, ami nem jó. Szóval ennyi, most vannak a következő három hónapra beidőzítve tételek a listából, aztán meglátjuk, hogy alakul az élet.

Azt már látom, hogy a szoftverfejlesztést nem tudom eredményesen befejezni, mert ez az évünk lehúzható a vécén, az első meg nem elég egy szakmai vizsgához. Már eldöntöttem, hogy nem írok szakdolgozatot, mert minek, és bejelentettem szerdán ofőnek, hogy inkább nem teszek sikeres vizsgát - vizsgázni még attól elmegyek, hogy lássam, milyen -, hogy ha esetleg úgy döntök, nekimegyek még egy OKJ-s tanfolyamnak, azt ingyen csinálhassam. Letört, mint bili füle, mondanom sem kell. Azzal érvelt, hogy a tavalyi összeveszésem Petivel mennyit változtatott rajta, mert rájött a srác, hogy akármit csinál, nem tud annyira sosem osztályt bomlasztani, mint én, mert én vagyok a motor és az, hogy én most kiszállok, a teljes széthullást fogja eredményezni. Mit kellett volna mondanom? Vállat vontam, közöltem, hogy nem haragszom a Petire, de leszarom, mi van vele vagy vele kapcsolatban, és sorry. Azt gondolom, a saját érdekeimet kell néznem, és én látom, hogy vért kéne hugyoznom ahhoz, hogy becsülettel levizsgázzak és szakdolgozatom is legyen, erre meg most sem kapacitásom, sem affinitásom. Megint azon variálok, mihez kezdjek az életemmel...

Múlt hétfőn elkezdődött az angol. Két tanárunk van, az egyik nyelvtanos, a másik beszédes, aminek nagyon örülök, öt napos forgóban vagyunk velük, az is viselhetőnek tűnik. Elég bosszantó, hogy még egyszer sem tudtak beérni órakezdésre, de mivel én is hajlamos vagyok az átlagos tíz perces késésre, legalább nem idegeskedem annyit, ha beáll itthon a körforgalom és nem jutunk ki időben a városból. A nyelvtanos tanár pörgős, szellemes, remekül magyaráz, a beszédes jól gördíti a témákat és rengeteget beszéltet. Tetszik az oktatás, bár bevallom, nagyon aggódtam, mert első két blikkre nem volt szimpatikus semmi a suliban. Az osztályom jófejnek tűnik, már első nap beszélgettünk egymással. Sokféle ember jött, a tudásunk is eltérő, szóval kíváncsi vagyok, hogy fogunk tudni együtt haladni, vagy sem.

Hosszan akartam írni, de fáradt is vagyok és nincs is kedvem. Pás.

Évösszefoglaló és értékelő

Nanánál láttam egy szuper évértékelő, összefoglaló bejegyzést, és kedvet kaptam áttekinteni a saját 2018-amat.

• Január:
   - Úgy indult az év, hogy nem volt fűtésünk az albérletben, ami nem kevés melót termelt, majd egy gyors utolsó találkozót ejtettünk meg a bálványosi kiskutyaszerelmemmel, akit pár nappal később megmérgeztek, elütöttek, vagy elloptak, erre már nem emlékszem.
   - A hónap közepén túlestem a rettegett orrműtétemen, ami kezdetben úgy tűnt, hogy használ, de mára ugyanolyan a helyzet, mint előtte. Nem mondom, hogy nem profitáltam belőle, de az előzmények fényében és a sikeresség esélyének tudatában így marad, majd valami csoda megoldja a helyzetet, mert én még egyszer nem műttetem meg.
   - Nagyanyám betöltötte a 80. életévét és tartottunk egy nagy összejövetelt Budaörsön, ami elég jól sikerült.
   - Újra elkezdtem WoWozni.
   - Csak hogy jól záródjon a hónap, a végére beérett a bojlercsere is, ami végtelenül undorító koszt okádott a fürdőbe. De legalább utána nem akartam lenyúzni a hátamon a bőrt a viszketéstől. Még hogy nincs minden rosszban valami jó, nem? =D
• Február:
   - A szerepjátékra igencsak kevés időnk maradt, tekintve, hogy Ákosnak és Yamamotonak új munkahelyük lett, de legalább havi legalább egyszer még össze tudtunk ülni társasozni.
   - Elkezdtem játszani az Otogival.
   - Végül közös megegyezéssel vége lett a munkaviszonyomnak alig három év után a cégnél, ahová Nico vitt és ahol megismerkedtünk Krisszel, ahol erősen demoralizáltak a kollégák, és ahol rengeteg csalódás ért a sok vicces szitun kívül.
   - Ume eltűnt.
• Március:
   - Megkaptam életem első orchideáját, és jelentem, nem csak hogy él, de virul is. A tavalyi virágmennyisége sem volt semmi, de most még több van rajta, három tő nőtt belőle!
   - Krisz elvitt a Cat Caféba, én elvittem őt a Hanamiba. - Remélem, idén ismétlünk. ^^
   - Nem emlékszem, anya mikor látta be, hogy a hozzá járogató fekete macska igenis cuki, de elkezdte végül megszelídíteni és megkapta a Negró nevet is. Márciusban már az ölembe tudtam venni, és elmondhatatlanul jó érzés volt újra egy fekete macskát szeretgetni.
   - Kipróbáltuk az aldis bbq csirkét és a kedvencünk lett, életemben először sütöttem bundás hagymát és banános zabkekszet.
• Április:
   - Jártunk a Conon, noha csak a kapujában, mert elbúcsúztunk Talytól, aki vasárnap este robogott is Németországba, hogy összeszedje magát, átgondolja az életét, és rebootolhasson.
   - Elkezdtem Eldaryázni.
   - Voltam szavazni, veszekedtek velem a narancs zászló követői pofakönyvön, aztán voltam tüntetni is.
   - Elkezdtem angolt tanulni.
   - Kipróbáltuk a Flour Style-t és egyből a kedvenc helyünk lett. Szerintem ott a legfinomabb a ramen az általam ismert helyek közül.
   - Voltunk Robi előadásán. A darab nagyon jó volt, mindenki nagyon ügyesen játszott. Élveztük.
   - Sosem voltam tavasszal már strandolós, de annyira jó idő volt, hogy öcsémékkel elmentünk a Csiszta Fürdőbe. Kellett egy kis idő Krisz nélkül, de aztán bazira hiányozni kezdett.
• Május:
   - Apuékkal és öcsémékkel megmásztuk a Badacsonyt. Remek program volt az a hétvége, jól éreztük magunkat.
   - Újra részt vehettem MAGUS szerepjáték-versenyen, amit irtózatos módon élveztem. A mai napig megmaradt, hogy még a mesélőnk, aki azért szokva volt, közölte velem, hogy vadorzó vagyok. XD Ráadásul annyira izgatta a fantáziám a modul, hogy gyorsan írtam is egy elképzelt sztorit hozzá. Végső soron imádom Amadist, és biztos vagyok benne, hogy valamilyen úton-módon találkozni fogunk még vele.
   - Beérett, hogy elhagyjuk első közös otthonunkat, mert teli a hócipellőnk, és úgy volt, hogy Ócsára költözünk, de nagymamám közbeszólt.
   - Krisz is otthagyta a céget.
   - Megvolt életem első anyák napja az oviban. x)
   - Jött Marica Budapestre, így nálunk aludt, éjszakai sétát tartottunk és majdnem megfürödtünk a Margit szigeten itt-ott. XD
   - Osztálytalálkozóm volt, a középiskolás 10 éves és meglepően jól sikerült.
   - Befejeztem az MD-re írt Harry Potter és a Varázslóvilág Alkonya című slashemet, amit a Tél szelleme után legjobban szerettem írni, bár talán nagyobb kihívást jelentett annál.
• Június:
   - Elkezdtük rendbe rakni a biai lakhelyünket, ment a fúrás-faragás, bontás, építés, vakolás, még Bence is segített.
   - Úgy volt, hogy lesz kiscicánk, kivételesen kettő, de végül Csufi kutya miatt, aki nem bírja a macskákat, némi gondolkodás után elvetettük az ötletet. Utóbb beláttam, hogy valszeg nagyanyámmal is csak ütközőpont lett volna, mert más elveket vall az állattartásról, mint mi és nem hagyta volna szó nélkül, ha a kanapén döglik a macska pölö. Ugyanezen ok miatt Pötyi cicát sem loptam el az albérletünk utcájából.
   - Újra iskolapadba ültem, hogy angolt tanuljak, immár egy hosszabb, komolyabb tanfolyamra.
   - Old punk style-os lett a hajam, jobb oldalt egészen rövidre lett nyírva és borvörös színt öltött, amit nagyon élveztem, csak nem tartott sajnos sokáig.
   - Nagymamám a születésnapjára tabletet kapott, ennek örömére lett mail címe, fb oldala, és persze a bűnös, aki csinálta neki az utóbbit, rám hagyta, hogy segítsek beállítani, frissíteni, mindenfélét elmagyarázni mamának a közösségi oldal rejtelmeit. x) Az ismerősi öröm nem sokáig tartott, nem egyezik ugyanis a politikai nézetünk és mivel nagyanyám leveszekedte a hajam, hogy védje a kedvencét, letiltottam, talán novemberben. XD
   - Eljutottunk Krisszel Zanzibár és Hooligans koncertre.
   - Beköltöztünk Biára, noha az elején nagyon tábori körülmények uralkodtak, és búcsút vettünk Umétól, aki még egy utolsó látogatót tett nálunk.
   - Krisz egyik nagyija is betöltötte a 80-at, ráadásul egy meglepetés összejövetellel készült neki a család, ami ugyancsak jó parti volt.
   - És a hónap végére nagyjából formát öltött a szobánk sárga falakkal, a tinikori bútoraimmal és a túl nagy, sehova sem jó kanapéval.
   - Remekül zártam az első évemet a szoftverfejlesztő OKJ-n.
   - Lezártam a Timivel való barátságot, és neki is megírtam, mikor találkozni szeretett volna velem, hogy offolnám a dolgot és maradjunk csak haverok, ami nálam a "ha nem muszáj, ne csevegjünk, de nincs veled bajom".
• Július:
   - A dolgok egyáltalán nem mentek zökkenőmentesen, mamának és nekünk tök más az életritmusunk, ráadásul ő világ életében dolgozott, illetve munkából is haza tudott járni főzni, satöbbi.
   - Rájöttem, hogy ezt a blogot szeretem, itt érzem otthonosan magam, itt a múltam is, úgyhogy szépen átgondoltam, hogyan teszem be és mely posztjaimat a szeparált blogjaimról, majd itt folytattam a naplózást. Sok időm nincs rá, mindig akkor jutnak eszembe a témaötletek, mikor lejegyzetelni se tudom, de szeretem ezt a blogot.
   - Születésnapoztunk.
   - Lett új növénykém, kettő is.
   - Voltunk strandolni anyuval.
   - Remekül sikerült Nami meglepetés-lánybúcsúja.
   - Találkoztunk Vikivel.
  - Újra elkezdtem Pokemon Gozni két év kihagyás után. Persze ugyanazok a bugok jöttek elő, még mindig zabálja az erőforrásokat, és egy idő után még annak ellenére sem találtam izgalmasnak, hogy sorra jöttek be a generációk.
   - Egy éves évfordulója volt Chester halálának.
• Augusztus:
   - Felnyírattam a hajam és ezzel egy újabb, kamaszkoromból visszamaradt vágyamat teljesítettem be. Hó végén pedig egy újabbat pipálhattam, a hennáztatást, amitől imádnivalóan élénk, rókavörös lett a hajam.
   - Taly visszaköltözött Budapestre. Ideiglenesen IchiGoéknál lakott, majd szeptember elején albérletbe költözött, mert felvették augusztusban abban az oviba, ahová nagyon szeretett volna menni. Az első találkozónkkor megismertem Kikkit, és kipróbáltuk az Anjunát.
   - Namiék esküvője nagyon jól sikerült, hangulatos volt, és ők már szeretnének a miénkre jönni, azt is megkaptuk. =D
   - Elmentünk nyaralni Katával és Dominikkal Fonyódra, ráadásnak apuék is lejöttek pár napra. Soha többet! Az a cirkusz, te jó ég...!
   - Újra elkezdtem játszani Csábításból jelesen. XD
   - Megadta magát a hajszárítónk, ezért mama retro szárítójával kellett beérnünk egy darabig.
   - Együtt születésnapoztunk Enikővel és Anitával.
   - Elkezdtem megírni Hetény és Zsombor kalandját az Univerzum pályázatára, de félbe kellett hagynom a terjedelmi korlát túllépése miatt, hogy gyorsan írhassak egy másikat. A történetet azóta sem fejeztem be, mert a drágák elkezdték összevissza elmesélni, mi történt, úgy meg nem lehet, na. XD
• Szeptember:
   - Elkezdődött a suli, immár szaktanárok nélkül, full káoszban, és kétséges lett, van-e esélyünk elvégezni így, van-e értelme.
   - Újabb találkozás Vikivel, és kipróbálhattam a vietnámi levest is, ami nagyon bejött.
   - Olyan hideg szeptemberünk volt, hogy a végén be kellett izzítanunk a kandallót, ami bár kissé melós (fát behordani, figyelni a tüzet, a hamut kilapátolni és kivinni, stb.), kissé koszos, de azért hangulatos is. És nem utolsó sorban jó meleg!
   - Mentettem mamától két orchideát a halál széléről. Azóta szépen összeszedték magukat, az egyik virágzik is két tőről. =)
   - Megírtam életem első Marvel fanficét. Nagyon élveztem, bár rájöttem, hogy óriási hézagok vannak számomra a karakterek storyline-jában, ami egyrészt jó, mert kitölthető, másrészt nem jó, mert hiányzik időnként néhány plusz részlet róluk. Egyébként van egy félbehagyottam is, de még nem tudom, mi lesz a sorsa.
• Október:
   - Krisz csinált egy faja polcot, ahová felkerültek a bjd-im és az emlékeim.
   - Blankától kaptam egy csomó kis kövirózsát.
   - Lett minitamagotchim, ezzel újrakezdődött a tamaőrületem.
   - Kipróbáltuk Dodi cukrászdáját, és egyből a kedvencünk lett.
   - Levizsgáztam angol alapfokból, 75% és 80%-os eredményt értem el.
   - Kiderült, hogy beválogatták a kutyafuttában írt novellámat az Univerzum kötetébe.
   - Ezt az évet sem úsztuk meg lerobbanás nélkül.
   - Életem első gyúrt és kelesztett tésztáit is elkészítettem a hónapban, előbbi húsos derelye, utóbbi darázsfészek formájában került a közönség elé, s az utolsó falatig elfogyott. =)
   - Próbálkoztam a tűnemezeléssel, de folyton megzavartak, illetve kevés volt hozzá a türelmem is, úgyhogy azóta el van rakva szegény kis félig megcsinált patkány.
   - Voltunk a gyerekkel a Holnemvolt Parkba, amit bizonyára mi jobban élveztünk.
   - Beküldtem egy novellámat a Trivium fantasy pályázatára. Egy regényt szerettem volna még rá írni NaNoWriMo keretein belül, de elszállt az ihlet, mielőtt beérett volna, úgyhogy ezt a kört buktam.
   - Ezen kívül írtam egy novellát Nanának, amit aztán nem mertem elküldeni neki. És még a blogon sem szerepel, á-há-há-há! Na, ezt hamarosan orvosolni fogom!
   - Rám írt ex-Bátyám és ezúttal válaszoltam is neki, mert egy nagyon szép számot mutatott azzal a videóval. Igaz, hogy ő a képi világ miatt küldte... XD Mondjuk úgy, hogy rövid beszélgetés volt, és bár örülök, hogy megismerkedhettem azzal a cd-vel, de ettől függetlenül nem hiányzott.
   - Anyuval raktárvásáron voltunk a Geopennél, ahol megtetszett egy trilógia, de csak a második és harmadik kötetét tudtam beszerezni, így elkezdtem kutatni az elsőt, ugyanis kábé beszerezhetetlennek bizonyult.
   - Hosszú idő után először kaptam pánikrohamot.
• November:
   - Első közös WoWozás Talyval nála, amit aztán követett még egy pár.
   - A NaNoWriMot 35.000 szóval zártam, ami egészen szép eredmény, a saját rekordomat abszolút megdöntöttem.
   - Újra elkezdtünk játszani Talyval KT-n.
   - Voltunk a Bory-várban a gyerekkel. Kár, hogy végigrohanta az egészet, és nem igazán érdekelte semmi.
   - Anyu születésnapját élményekkel ünnepeltük. Elvittük Agárdra strandolni, megismertettük a Belfrittel, tesómék meg Lancelotba hívták velünk együtt.
   - Talytól ajándékba kaptam gyerekkorom nagy kedvencét, azt a bizonyos kutyusos tamagotchit. Időm mondjuk nem volt rá, de elmondhatatlanul örülök neki, hogy megvan. Bakancslistás tétel volt beszerezni, csak külföldről is 6-8e, annyit meg azért nem ér véleményem szerint.
   - Kalandjaim a sütisütéssel folytatódtak, s méterest csináltunk mamával.
   - Elkezdtem olvasni az Engelsfors-trilógiát, és egyből kedvenc lett.
   - Lett új autónk, egy metálzöld Fiat Ulysse, amit Piszének nevezett el Krisz, de mivel az elhozása után kijött valami baja, két hétig nem újságoltuk el a meglétét igazán, nehogy pofára esés legyen. A hiba nem jelentős, csupán zavaró és úgy fest egyelőre, hogy random produkálja, úgyhogy még idő, mire végleg megoldódik az ügy, de használjuk és szeretjük a kocsit.
   - Átvehettem a nyelvvizsga bizim és egyúttal találkoztunk Tündével is.
   - Öcsémmel és mamával közösen sütöttünk-főztünk a konyhában az első unokatestvér-találkozónkra, amire végül Robi el se jött, Peti meg szerintem nem sok vizet zavart. De együtt főzni jó buli volt, hiszen a nagyi és a szakács rakta össze az ételeket, melyek mind isteniek voltak.
   - Úgy tűnt, Norbi végre komolyan veszi a vállalását, és elkezdte intézni az e-book megjelenést, amit beígért nekünk.
   - Rám írt Robi, talán a májusi verseny óta nem beszéltünk, és elkapott a nosztalgia Thenezát illetően. A dwoon hercegkisasszonyom a házassága előtt állt, csak még a férj kiléte volt nagyon kérdéses, és persze egy kalandmodul teljes közepén maradt félbe a játék is. Tavalyelőtt Timi miatt akartam kiszállni, másfél év elteltével úgy érzem, sima ügy, letettem annyira az ügyet.
• December:
   - Az egész hónapot skippelni akartam, de persze győzött a másoknak való örömszerzés vágya, úgyhogy ajándékokat kajtattunk, próbáltunk egy programot szervezni, hogy minden beleférjen.
   - Voltunk munkaügyi központ által meghirdetett, kötelező részvételű állásbörzén, ahol összetalálkoztam egy nővel, aki egy menő alapítvány képviseletében jött, és tanácsadással, munkahely-keresés segítésével foglalkozik. Voltam is nála, de egyelőre csak teszteket töltöttem, mivel az angol miatt nincs értelme munkahelyet keresni nekem.
   - Április óta először találkoztam Csigusszal és megismerkedtem a BarCraft Budával, ahol csillámos koktélt ittam.
   - Újra összeült a régi csapat (Tocsó, Benedek, Ákos, Fischer, Robi, Timi, Krisz - Dávid valamiért nem jött, Zöld passz), a BarCraftban dumáltunk egy jót, kivel mi történt, merre tart az élete.
   - Tartottunk Krisszel egy olyan napot, mikor a kedvenc vietnámi éttermébe mentünk enni, utána pedig bevetettük magunkat a Társasjáték Bárba.
   - Megdöntöttem az Engelsfors-trilógiával az olvasási rekordomat, 8 nap alatt olvastam el cirka 850 oldalt. Totál beszívott a könyv, fanficen is gondolkodtam, de annyira elsodort a karácsonyi készülődés, meg akkora űrt képezett az olvasás utáni "mihez kezdjek most magammal?" érzés, hogy végül nem írtam meg.
   - Hála a Praktiker ments virágot akciójának lett három korall virágocskám.
   - Újra egy konyhába terelődtünk öcsémmel, ezúttal Krisz egy kis krumplipucolás erejéig csatlakozott hozzánk, Bianka pedig végig, illetve ő közben hájast sütött mamával.
   - A karácsony most sem volt zökkenőmentes, de a szokásoson túl semmi extra, csak némi kiakadás a stressztől, amit a maximalizmus és a belső kényszerek eredményeztek. De jövőre ettől függetlenül szeretnék elutazni karácsonyi időszakra.
   - Nanánál összeültünk meetelni, ahol életem első házi készítésű gyozáját fogyaszthattam némi segítség fejében. A hangulat remek volt, jól éreztem magam. Blanka megint lelkesített a programozás terén, ami nagyon rám fér, tekintve, hogy erőteljesen felgyorsulva a lejtőn haladok a sulival az ottani helyzet miatt.
   - Voltam Tündénél vendégeskedni.
   - Egy majdnem egész napot együtt töltöttem Talyval, bár többnyire orvosnál, de nem számít.
   - Együtt szilvesztereztünk mamával és öcsémékkel. Társasoztunk, piázgattunk, hamburgereztünk és lencsefőzeléket ettünk sült virslivel. Még mama is beszállt két kör Dixitre, aztán Catanoztunk, végül felraktuk a Rizikó táblát, mindenki elhelyezkedett, lenyomtuk az első kört, vagy hogy, de tesómék folyton összekaptak, meg jött az éjfél, és még menni akartunk ki tüzijátékozni előtte. A kutya bent feküdt a lakásban a szőnyegen, mi kint szivaroztunk és durrogtattunk, majd bementünk koccintani. Jó volt. Ha öcsémék be tudnák fejezni a folytonos civakodást társasozáskor, annak viszont nagyon örülnék.
   - Kiírták a várva várt angol középfokú képzést és felvételt is nyertem, noha nem sokon múlt, annyira besokkoltam. De mi írók tartsunk össze, ugye? =D

Mint azt összeszedtem, elég sok minden történt velem az évben. Basszus, elég kevés jutott volna eszembe spontán, de szerencsére IG-n sokszor teszek közzé, és időnként ide is firkantok. =) Nyilván sok szívás áll mögöttem, rohadtul letargiába estem például a Timivel való kapcsolat miatt, de az egy hosszadalmas folyamat utolsó akkordjai voltak, nyomaszt a suliban beállt posvány, illetve a nagyanyámmal sem felhőtlen mindig az együttélés. Talán nyáron és ősszel vesztünk össze, szerintem mindkettő hozott előnyöket (is), de ettől függetlenül nem szeretnék ismételni, ha nem muszáj. Mindezek ellenére egészen eredményesnek érzem magam - megszabadultam a mérgező munkahelyemtől, elértem az első nyomtatott publikációmig, lett egy nyelvvizsgám, találtam egy remek barátot és az Otogi miatt egy jó kis játékos bandának is a tagja lettem. Már egy alapfokú nyelvvizsgám van angolból és a képzés nem áll meg, ki van találva, milyen szakdolgozat témán szeretnék dolgozni, még ha szakdolgozat nem is lesz belőle, max beugró a jövőbeni munkahelyemre. Javultak a családi kapcsolataim, egyúttal talán sikerült realizálnom a baráti kapcsolataimat is, két rekordomat is megdöntöttem, és kipróbáltam új dolgokat írás, étkezés és egyéb téren.

A jövő évi... He? Mármint az ezévi terveimet, vágyaimat majd egy másik posztban szedem össze, ez már így is túl hosszú. =D Köszönöm, ha elolvastad.