Mindenegybe

Megint a tegnappal kezdem. Felmentem Timiért a laborba, láttam polimer porítást - ez a szó nagyon tetszik -, aztán mivel nem kellett sietni, alsószoknyát menni próbálni - amit én nem értettem, miért kéne, tudtam, hogy Hajni tökéletesre csinálja meg -, ezért szépen elmentünk kajálni, boltoltunk, majd hazamentünk hozzánk. Madarat lehetett volna fogatni velem egész nap, ami meg nagyon vicces volt, hogy bíróm megfeledkezett az utolsó tárgyalásról. Negyed óra után elmentem érte, de nem volt a helyén, fél óra után összeraktam a cuccait, gondoltam, jófej leszek, beteszem az irodájába, hagyok neki üzenetet, kikapcsoltam a gépet, erre mikor a talárját raktam vállfára, befutott. XD Gép visszakapcs, mivel felek úgyse voltak, gyors jkv megírás, aztán irány folytatni a dolgokat. Nekem most tök jó, mert az ítéleteken túladtam és így lazán vagyok, ezért is van időm blogolni, levelezni, fórumozni, beszélgetni Timivel. ^^ Azon még mindig nagyon jókat vigyorgok, hogy Bene megkérdezte, mit tudunk álló nap beszélni, ő is szeret a srácokkal dumálni a helyen, de mi ugye Timivel egyik napot beszélgetjük át a másik után. Nem tudom, mit tudunk ennyit csevegni, de nagyon élvezem. Minden kis apróságról van mit mondanunk, megosztjuk a napjaink élményeit, fáradalmait, a gondolatainkat, mittomén. =D

Mivel sikerült mára lebetegednie - valszeg megfázott XD -, nem jön játszani. Szerintem Theziát fogom vinni játékba, de meglátjuk, azt sem nagyon tudom, milyen szabad karaktereim vannak még, mivel Sheont nem akarom játékba állítani, ha nincs Timi, nem fejlődöm túl az amazonját, bár gondoltam rá, hogy elkeveredik a nő mellől és kis izmot még magára szed a nagypofájú mitugrász, de úgy tűnt, Timi annyira nem díjazza az ötletet. ^^

Már nem sok kedvem van dolgozni, tegnap kitettem magamért, ma is elrendeztem, amit kellett, két-három napos a legidősebb akta, ami nálam van, szóval ráérek tulajdonképpen. Remélem, holnap is könnyű tárgyalási napunk lesz. Örülnék neki. =)

Kértem hozzáférést a friends only-s bejegyzésekhez az Ametisztgyöngyökön, Doll dreamsen is alkottam pár hozzászólást, olvasgattam, tervezgettem, gondolkodtam. Nagyon várom már, hogy eljussak oda, hogy legyen nekem is BJD-m. Kitaláltam, hogy két fiút és egy lányt szeretnék, a köztük lévő viszonyt és a személyiségüket. A két fiú van jobban kirajzolódva bennem, megvan már a nevük is, elkezdtem karakterlapot írni múltkor, most majd lesz mivel kiegészíteni is. =) Én úgy látom, egyre ismertebb kezd lenni ez a dolog, van néhány új tag a fórumon is és néha eltátom a szám ezen-azon. =) Lovon is haladgatok, ráadásul elkezdtem levelezni egy 11 éves lánnyal. Aranyos és segítséget kért tőlem, én pedig adtam neki néhány tanácsot. =) Visszatértem kicsit Keitorura is, hétvégente szúrok be pár reagot Talynak és Kibának, s alig várom már, hogy okos ketyerém legyen. ^^ Tudom, sok mindent szeretnék, de ezek visznek előre és ahogy Sangonak is írtam, törtetőnek kell lenni, nem szabad megelégedni a kevesebbel, különben sehova se jutunk. Ő most azon gondolkodik, hogy Mohácsra költözik, amivel kapcsolatban tanácsot kért tőlem. Én ezt jó lehetőségnek látom, szerintem húsz éves korban szabadulni kell otthonról, mert 50 emberből 49-en azt látom, hogy ezután már gát, korlát, póráz és lánc együtt élni a szülőkkel. Bár lehet, ezt azért is gondolom így, mert nekünk nagyon jót tett Anyuval, hogy nem élünk egy fedél alatt, sokkal jobb, bensőségesebb, szabadabb a kapcsolatunk és amellett, hogy az anyám, olyan, mintha a legjobb barátnőm is lenne. =)

Élménysokk

Tegnap alig vártam, hogy hazaérjek és lovazzak meg BJD Tristan LJ-t olvassak. Utóbbival elég jól haladok, a lovazásban meg jó ez az új játék, bár nekem ez sem tűnik teljesíthetőnek, de majd meglátjuk, mire megyek vele. ^^ Na ebből az lett, hogy lovaztam, megcsináltam a napi küldetéseket, utána összeszedtem a szennyest, beraktam egy fekete mosást, majd kitakarítottam az állatokat, felszedtem mindent a szőnyegről, a szőrmókok bekerültek a fürdőbe, aztán felporszívóztam. Nem lett tökéletes, mert egy hatszáz éves masinánk van és a derekam is jelezte, hogy köszöni szépen, mára kifújt, de kilométerekkel jobb a voltnál. =) Ezután visszapakoltam, kiteregettem, majd fürödtem, hajat mostam.

Ma reggel még gyorsan végeztem pár simítást a fürdőben, nagy nehezen kitaláltam, mit vegyek fel - a rövid, zöld bársonyszoknyám akartam, ahhoz kellett koordinációt kitalálni úgy, hogy az alapszín a fehér legyen, de megoldottam. ^^ Belőttem a hajam, nagyban Mike Tompskin - Stars again-t hallgatok, csipog a gmail chat... Jó, semmi baj, már csak három percem van, hogy időben elkészüljek, szóval kihúzom a szemem, megmondom a keresőmnek, hogy egy fél óra múlva leszek, aztán tipli. Nem, csörög a telefon. Miii?! Ráadásul Timi hívott. Oké, őt felveszem, Bene vagy más most nem tud elég égetően fontosat mondani. Timi azt kérdezi, elindultam-e már. Nem. XD És ezután átcsapott katasztrófába a reggel. Elkentem háromszor a sminkem, kitéptem a fülbevalót a fülemből, mert összeakadt a sálammal - csak a fülbevalót, a fülemnek semmi baja, nem is fájt a dolog -, mérgezett egérként összevissza rohangáltam a lakásban - de a fűtést lehúztam, villanyt lekapcsoltam mindenhol, szóval nagy bakit csak nem hagytam magam után XD -, aztán elindultam. Gondoltam, visszahívom ezt a nőt, hogy miért keresett, mert szegényt nagyon gyorsan letettem, erre látom, hogy kikötődött a cipőfűzőm. Jó, nem érdekel, hasra nem fogok benne esni, mert nem ér le addig. Azért hívott, mert gondolta, szól, hogy időszerű volna elindulnom otthonról. XD

A troli elment az orrom előtt, de jött egy másik - tuti az ég küldte! és köszönöm szépen ^^ -, az meg egy kocsi miatt nem tudott a megállóba állni, ezért fel kellett rá lépni. Ühüm, ideális combközépig érő, testhez simuló szoknyában... XD Na nem baj. A villamosmegálló felé menet sikerült nem elborulnom, míg bekötöttem a cipőfűzőm - csak nem bírtam ki, pedig általában nem szoktam vele szöszölni, munkahelyen ráér bekötni -, villamoson meg próbáltam fülbevalót szerelni, hogy ne akadjon be, de nem sikerült. XD Leszállok, sietek - szokás szerint. Emberek az útban, tötyörögnek, nem lehet kielőzni őket, mert úgy mennek, mint egy jóllakott marhacsorda... Nem számít, végülis csak késésben vagyok. XD Pedig a telefonba pont én mondtam, hogy ne most akarjanak sietni az embere. X"D Olyan szép, amikor az embernek a saját keze csattan az arcán, de tényleg... Én csak vigyorogni tudok rajta, mekkora jó szervezők vannak odafent és milyen zseniális a humoruk. =) Nem mondom, hogy jó, de utólag mindenen lehet nevetni, ha az ember annyira dinka, mint én. XD

Na jövök fel a metrószintről, öregek egymás mellett, beszélgetve tipegnek előttem. Magamban: NEEEEEE! Nem bíííroooom! -, de persze nem tapostam le a sarkuk, löktem fel őket és egyéb finomságok. Egyszer csak megjelenik mellettem Timi. Nézem, hát ez hihetetlen, még hallucinálok is. X"D Erre nem, ez nem képzelgés. Nem is ébrenálmodtam, szóval totál meglepődtem, hogy hogyan került ide egy Timi. De megfogott, asszem, én meg megálltam és döbbenten néztem rá, hogy ő meg mit keres itt, a laborban kéne lennie, de minimum oda sietnie, meg mi van, arról volt szó, hogy apukája viszi, mittomén. XD Mikor még előkerült egy kakaóscsiga is, amit a kezembe nyomott egy "Remélem, szereted." megszólalással, végleg padlóra kerültem. K.O. Timitől, köpni-nyelni nem bírtam, csak a nyakába ugrottam. Erősen kellett koncentrálnom, hogy kapjak levegőt meg ne sírjam el magam az örömtől, mert akkor oda a reggeli szenvedésnek, sminknek és a tárgyalásról is el fogok késni, amiért lenyakaz a bíróm.

Szó szerint ugrabugrálva mentem ezután a bíróságra. XD Azt se tudtam, hova legyek. Még most se tudom... Kész vagyok, mint a házi feladat...

Buzi-kérdés

Témán vagyunk megint... Mesélt az idősebb kolléganőm egy volt munkahelyéről, ahol kijelentette, hogy volt egy "buzi", ahogy ő nevezte, aki mindig megdicsérte az alakját, ő meg elkérte magát mellőle, aztán most meg a telefonban beszélőre mondta ezt, hogy biztos az volt, mert a hangja alapján nem lehetett volna belőni, nő-e vagy férfi. Na, fél pillanat gondolkodás után megjegyeztem neki, hogy "Neked és a kolléganőnknek nagyon kardinális kérdés, hogy ki micsoda.", mire azt a választ kaptam, hogy különösebben nem érdekli, amíg valaki nem kérkedik vele, végülis mindenkinek a magánügye. Hát nem tudom... =/ Ha valami nem érdekel, nincs benne a mindennapjaimban, nem?

Azért ide most rohadtul dukál az éppen a rádióban szóló Oláh Ibolya - Baby című száma. XD Ezen most jót vigyorogtam. =D

Barátoktól barátokig


Tegnap Talyéknál aludtam. Vacsival kezdtünk, aztán internetezés és játék mellett beszélgettünk, hülyéskedtünk. Móni Poujának majdnem megháromszoroztam a pénzét, úgyhogy legközelebb Talyét kell szeretgetnem. =) Rákattantam még egy sárkányos játékra, meg feltettem az Alchemyt is Móni tabjára, amiket majd az én okos ketyerémre is szeretnék. Kettőig voltunk fent, az ágyban úgy másfél órát beszélgettünk, miután lefeküdtünk, hogy na akkor aludjunk. =D Fél délkor keltünk, végre aludtam egy jót, utána Móni elment az anyjához, mi meg Talyval kajáltunk. Skype-on cseteltünk Timivel, aztán mivel a csajok Tescoba akartak menni, én hazajöttem és innen folytattuk. Most megyek a helyre találkozni Imivel és Viktorral. Kíváncsi vagyok, ki ér le előbb - tulajdonképpen másfél órája ott kéne legyünk. XD

Igen, komolyan XD

Kivételesen tanfolyam után teszek fel egy képet, ezt is csak a poén kedvéért. XD Paróka volt rajtam, ezért áll ennyire szanaszét a hajam. Timi kérte, hogy mutassam meg, hogy festek kócosan, hát megtettem. =)

A koordinációm a cicás JSK, fehér harisnya, rózsaszín blúz, zöld smink és vékony kardigán volt. A tanfolyamot most beugrós tartotta és nagyon tetszett, csak nem éreztem jól magam a bőrömben (éhes voltam, fájt a fejem, kicsit rám jött a fáradtság és az utolsó másfél órában a nagyon kell pisilnem érzéssel küzdöttem). Ő is inkább beszélgetős, elemzős, mesélős órát tartott, de jó a stílusa, bevont minket, nagyon sok mindenről szó esett. Az egyetlen gondunk az volt, hogy nem voltak igazán alapjaink, mivel a másik oktató sokat beszél, de keveset mond, az elsővel meg egy óránk volt csak sajnos.

Na, most megfésülködöm, kerítek alvós cuccot, összepakolok és megyek Talyékhoz pizsipartizni. =)

Egy rossz nap, ami jó véget ért

Nem indult jól a tegnapi napom. Sőt. Élesedik, forrósodik, durvul a helyzet köztünk a bírómmal. Mondtam neki, hogy nincs meg egy ítéletalap, amiből aztán az lett, hogy azt már ki kellett volna javítania, már múlt hét előtti és ez így nem jó, satöbbi. A lényeg, hogy megint megpróbált betörni és most megint a fenyegetőzésnél tart, hogy "ő azt gyanítja, hogy én internetezek, azért nem haladok a munkával, úgyhogy egyezzünk meg abban, hogy ha ezentúl nincs két-három napon belül az asztalán a megírt ítélet, akkor mivel a felettesem és joga van hozzá, letiltatja nálam az internetet.". Na azt hiszem, itt volt egy atomvillanásom, de olyan hűvös és higgadt maradtam, hogy megijedtem magamtól. Persze közben éreztem, hogy mindjárt kipattan a szívem a mellkasomból, hiába fogom hozzá a köteg aktát. Pattintottam mindent, próbáltam megvédeni magam, ám valahogy már az sem érdekelt, hogy a hülye kőfeje úgy fogadja, mintha kínaiul vartyognék, nem világosítottam fel róla, hogy nem ismerem a nagy római számokat, amiket a netről nézek le az ítéleteibe, meg net nélkül nem fogok tudni e-mailt küldeni. Tiltasson le, szarok rá! Elmegyek szépen a csopvezhez és megmondom neki, hogy azt hiszi, hogy a titkárnője vagyok, épp csak kávét nem főzet velem magának, meg úgy bánik velem, mint egy taknyos gyerekkel és hogy nem tudom vele egyeztetni az órákat, sose jó neki semmi és folyamatosan hülyének néz, úgyhogy én befejeztem vele, ezt nem tűröm el, találjunk ki valamit, különben egyszerűen nem jövök be többet. Betegen is bent húztam az igát, stressz miatt aludni nem tudtam három hétig, úgyhogy nekem rohadtul ne mondja senki, hogy velem van a baj. Az a baj, hogy megpróbálnak pórázon vezetni, én pedig ezt nem hagyom és nem tűröm. Azért azon én is néztem, hogy majdnem kisült a monitor, olyan feszültség volt körülöttem, mikor visszamentem az irodába. Órákig szótlanul pötyögtem, alig fogtam fel, amikor az új fiatal kolléganő elhívott a pékségbe. Az nagyon jólesett, kiszellőztem szó szerint. És nem utolsó sorban ettem. Ha nem hívott volna el, valószínűleg csak akkor ettem volna, amikor Timivel találkozunk.

Mivel a csopveznek nagy golfcimbije a bíróm, arra jutottam, hogy nekem igazából nincs nagy vesztenivalóm, mert nem követtem el súlyos vétséget, megfogni tehát nem tudnak, maradni nem akarok ezen a bíróságon, úgyhogy ha a csopvez nekem nem ad igazat, nem működik együtt, akkor az elnökségre megyek és bemószerolom a csopvezt is, hogy személyes ügyeket vegyít a melóval, süket fülekkel hallgatott meg, csak mert a panaszom tárgya a pajtija volt, ami szerintem egy munkahelyen nem megengedhető, mivel azért csoportvezető, hogy a csoportjában lévő emberekről gondoskodjon. A vezetői szerep ezzel jár és ha a cimbit nem lehet megkérni egy sör mellett, hogy apám, ne szekáld már ki a jegyződ lelkét, akkor az irodában kell rá felszólítani, ha pedig ez nem megy, nem alkalmas a posztjára. Terrorkodni fogok, kész, nem érdekel, mert szerintem nem alárendelődnöm kell megtanulni, mert azt tudok, hanem nem hagyhatom, hogy megalázzanak, ki kell tudnom állni magamért. Dúl bennem a düh és okosan akarom csinálni. A kolléganőim teljesen kivannak, mekkora szemét a bíróm, már visszhangja is van az épületben, amire csak később jöttem rá. Voltam lent irodán és mondtam, hogy már haza akarok menni, meg rossz kedvem van és még fél füllel hallottam, ahogy léptem ki, hogy az egyikük kérdezte, miért, a másikuk meg válaszolt rá, hogy "Van, akinek a bírója...". A többit nem hallottam, viszont hazafele menet az idősebb kolléganőm mesélte, hogy az irodavezető asszony szerint a helyzetemben nem érdemes a csopvezhez fordulni. Akkor döntöttem el, hogy ha a csopveznek még feljebb áll, akkor az elnökség lesz a következő állomás. Az előző bíróságon is idővel eljutottunk oda az első bírómmal, ott is tövig volt nyalva, úgyhogy szinte már kísértetiesen ismerős a helyzet. Csak okosan kell csinálnom, mert a munkám jó, de lelkileg azért sérülök ebben az egész helyzetben rendesen.

Timit bent tartották a laborban, úgy fest, véglegesen elköszönt a kölyöktől, egész nap ugráltatták és Pezóval sem tudott sokat lenni, úgyhogy sírógörccsel jött le a helyre. Én aludtam, meg kibőgtem kicsit magamból a dolgokat, ő meg érzelmileg nagyon odavolt. Elmentünk Benével négyen kajálni, azzal sikerült kirántani abból a hullámvasútból, amiben volt. Együtt ettünk, aztán Pezó elköszönt, mert nagyon fáradt volt és még szoknia kell a sok embert. =) Édes fiú nagyon, egyből belopta magát a szívembe. ^^ Remélem, jön még és hamarosan. ^^ Ezután visszamentünk a helyre, de Bene Savoval elűzte az embereket. Hackly olyan gyorsan eltűnt, mint a fing, de tényleg, az egyik pillanatban még ott volt, mondta, hogy ő ezt nem bírja és már sehol se volt. XD Stefán is olajra lépett, Kriszta fulladt és köhögött tőle, Timi rosszul lett, majdnem hányt, úgyhogy mi is elhúztuk a csíkot. Alighogy megérkeztünk hozzám, csörgött a telefonom. Milán. X3 Találkozna velem tízkor. Gondoltam, oké, Timit kényelmesen kikísérem a megállóhoz, aztán majd megérkezik. Nem így lett. XD Negyed tizenegykor felhívott, hogy valahol itt van, mondjam meg, hol, hol találom meg, Timivel meg még bőven heverésztünk... X"D Na az vicces volt. =D Összeszedtük magunkat, aztán megkerestük a srácot. =D Kitette Timit a megállóban, eltaláltunk a helyre is, ami tetszett Milánnak. Körbejárta a terepasztalokat, megvizsgálta a tárgyakat, felállította magának az elrendezést, folyóőr állított a sivatagba és odatett két fenyőfát, amin jót vigyorogtam. =D Kapott némi kiselőadást, végiglapozta a MAGUS és Vampire könyvet, belenézett az Infinitybe is, végigpásztázta a figurákat, körbejárta a műhelyt, aztán végül leült és beszélgettünk akkor már csak Benével hárman. ^^

Míg a könyveket tanulmányozta, beszélgettünk. Én még mindig nagyon csodálkozom, mennyire megszelídült. Aranyos lett nagyon, bár nekem mindig nagyon tetszett. =) Egy nagyfokú szeretetet érzek iránta, és ez a kép jutott eszembe:
Nicotól kaptam két napja és egyre több jelentést tartalmaz a számomra. =)

Így alakult

Nem tárgyaltunk és nem is volt bent a bíróm, aminek nagyon tudtam örülni. Persze egy ítélettel problémák lesznek, mivel nincs meg az alapdokumentum, amit felül kellene írnom, ráadásul lehet, hogy ma sem lesz bent, hétfőn meg valami bírói értekezlet lesz épületen kívül, de annyira azért nem vagyok kétségbeesve. =) Csinálom a munkám rendesen, sikerült bevenni a lesz*rom tablettát is, most már a munka legalább nem stresszel.

Nico ma mentőzik, ezért tegnap nem jött szerepjátékozni. Majd ha már kulturált és kerek mondatokban meg tudom fogalmazni, miért bántott meg és haragudtam meg rá, s köszöntem el tőle erre a hétre, akkor megteszem, addig nem idegesítem magam rajta. Annyira elöntötte a sz*r az agyamat, hogy zizegett a munkahelyi gépem monitora, míg meg nem nyugodtam. ^^;; Na így vibrál a levegő a feszültségtől. XD

Munka után találkoztunk Benével, elmentünk ennivalóért, aztán le a helyre. Már voltak lent többen, Agyar épp szerepjátékot készített elő Csengének és Zöldnek (Nemkék - így hívta merő szívatásból XD ), lejött Norbi, Dávid lehozta megint a barátnőjét is, aminek nagyon örültem, egy igazán aranyos csaj. Egyelőre félénk, de nem csodálom, elég sok ember veszi körbe, most tanul MAGUS-ozni is. ^^ Ákos is lent volt, akinek mondtam, hogy jól áll neki a kék is (ilyen nagyon kék, de ez a világos fajta, majdnem egyszínű póló volt rajta), mire nagyon cukin kihúzta magát és mondta, hogy csak az volt a fontos, hogy valami szín legyen rajta. ^^ Lejött az újfiú is, akit Atinak hívnak, múltkor ő és Dávid barátnője, Barbi játszotta a feljebbvalónkat a toroni kalandban, most mindketten ismerkednek a Toron kapuin túl lévő világgal karakter szinten. =) Barbinak adtam pár tippet a boszorkányához - én már egy párat felhúztam, Theziáról még mindig alig tudja valaki, hogy boszorkány, a srácok meg mondták, hogy kicsit okítsam Barbit, mivel most ő is egy boszorkányt hoz. =)

Bene leült a fotelbe, én az ölébe és annyira fáradtak voltunk, hogy elaludtunk. Szerintem laza fél órát szunyáltunk, mivel a többiek nem akartak felkelteni, mondván, olyan aranyosak vagyunk, meg pihenjünk. ^^ Miután felébredtem, alig láttam és hallottam, valahogy extra fáradtnak éreztem magam, nem volt kedvem szerepezni, inkább haza akartam jönni beszélgetni Timivel, ezért elköszöntem mindenkitől és megindultam. Út közben fel akartam hívni a Danit, de alighogy felvette, észrevettem Imit és Viktort, akik teljes nyugalommal elmentek mellettem, én is csak véletlen szúrtam ki őket. XD Miattam jöttek le, ezért letettem a telefont, majd elengedtem vagy négy trolit, addig beszélgettem velük. Imi persze nem hagyhatta ki az emelgetést, több esetben is "elrabolt" (a vállára kapott és megindult velem visszafele a helyre XD ), egy esetben belekapaszkodtam Viktorba, hogy mentsen meg, de inkább bűnrészes lett, fogta csak a kezem és kísért minket. X"D Vicces látványt nyújthattunk.

A troliútra felhívtam Danit, aki már készült az éjszakai műszakra, ezért olyan sokat nem beszéltünk. Felkerestem neten Timit, Bátyámat, Taly engem keresett fel, tehát megindult rendesen a csetelés. ^^ Timivel azt beszéltük meg, hogy mivel fáradtak vagyunk mindketten, ezért fél 11-kor lefekszünk, de éjfélkor jutottunk el ehhez. ^^ Addig állatkáztam is, Maszatka csak ült az ölemben, Kusami szokás szerint körbeugrált, Max meg kicsit izgatottabb volt a szokottnál. =)

Ma találkozunk Timivel és megismerhetem Pezót is, amit már alig várok. =) Szombaton Talyéknál alszom, a többi program kiment a fejemből. XD Asszem, ráérek egyébként, illetve vasárnap találkozunk Imivel. ^^

Villámtali

Tegnap nem sokra lehetett velem menni a munkahelyen, mert miután jól felhúztam magam a kolléganőim beszélgetésén, megindultak bennem a gondolatfolyamok, amik nem értek a végükre, mert szólt a zene, beszélgettek, csinálni kellett volna valamit, ilyesmi. ^^;; Majd jobban át akarom gondolni és meg akarom fogalmazni azt, ami akkor megmozdult bennem, de kell hozzá néhány nyugodt óra, amíg a gondolatmenetek végére jutok és kidolgozom rendesen az álláspontomat - nálam inkább ez (is) érzelmileg dől el elsősorban (és simán elsősörbent írtam XD ), csak aztán kezdtem felfejteni, hogy miért is jutottam oda, ahova. ^^

Hazamenetel előtt valamivel Timi kitalálta, hogy meglátogathatnám a laborban. Gyorsan végiggondoltam, hogy mennyire lehet para, ha tök idegenként - ami nyilvánvaló is lesz, mert egy nyuszis kabátos lányt azért megjegyez az ember, meg a közlekedési frász szerintem ordít rólam XD - megjelenek, de azt mondta, mehetek nyugodtan, úgyhogy elmondta, hogyan jutok oda. XD Én körülbelül ennyire voltam magabiztos: Aluljáró is van?! Úristen... O.O

Igazából utólag nagyon jól szórakozom saját magamon. Írtam szépen jegyzetet az útvonalról, felkészültem lélekben, aztán nekivágtam. A buszmegállókat cikk-cakk irányban végigjártam, rápillantottam a menetrendre, mikor megvolt a nyertes, aztán már pattantam is fel az ott álló, épp indulni készülő járatra. Nagyjából tíz perc alatt oda is értem, ahogy a táblán állt, egyértelmű volt tényleg, merre kell menni, de miközben a kapu felé araszoltam, felhívtam Timit, hogy elvileg megtaláltam és jöjjön le értem. X"D Ismét megállapítottam, hogy kegyetlenül jó komédiát lehetne csinálni a belső monológjaim, gondolataim és tetteim felhasználásával, a röhögőgörcs garantált. XD

Jól körülnéztem a két laborban, megismertem az egyik srácot, akiről Timi többször is mesélt és jót vigyorogtam rajta, milyen lökött. =) Ott jutottam túl nagyrészt a ziziségen, ott kezdtem tényleg megnyugodni. =D Eléggé izgultam, hogy odatalálok-e vagy tényleg a Budai hegyekből kell kimenteni, ahogy Timi mondta. XD Azt hiszem, bármennyire is vicces lett volna, nagy sírás kerekedett volna belőle és Bene nem lett volna humoránál, hogy röhögjön rajtam. XD Kicsit beszélgettünk a második laborban hárman, aztán Timi befejezte a munkáját, összeszedtük magunkat, írt levelet a segítőjének, utána leléptünk. Megállapítottuk buszon zötykölődve, hogy mindkettőnknek már hiányzik a Csirke fogós kaja, ezért lecsaptunk ott egy - szerintem nevezhetjük szokásos menünek - szokásos menüre. XD Boltból lőttünk magunknak inni, majd némi gondolkodás után hozzánk indultunk el. =D Volt szó róla, hogy a helyre megyünk, aztán nem úgy alakult. ^^ Én örülök neki, megint remekül éreztem magam és a jelek szerint Timit se nyakazták le az úgy egy-másfél órás késésért. XD

Jelenség

Tegnap valahogy úgy ismertem fel valamit, ami számomra annyira természetes volt, hogy nem is tudatosult bennem, mintha egy villámcsapás lett volna a mezőn éjszaka számomra. Egy pillanatra mindent fehéres-kékes fény borít, aztán újra ellep mindent a sötétség, de már tudod, mi van előtted. Nagyon megrázott, ám jó értelemben. Éjszaka elmondtam Benének, hogy mire jutottam, egy másodpercig hallgatott, majd azt mondta, hogy igen és ő is tudja, meg tulajdonképpen alig van olyan dolog, ami miatt nem szorongok, nem görcsölök és felsorolt néhány példát, én pedig bólogattam és elsírtam magam. Amikor így kivilágosodik valami bennem, az hihetetlen nagy lavinát jelent érzelmileg, de ez nem baj. Sőt... most jó. Nagyon jó. =)

Kifakadás

"Egy lolitának nincsen fiúja/barátja/pasija." - Már nem emlékszem, hogy ez a kódexben is benne van-e, vagy ez egy szokás volt-e azért, hogy azok a hímneműek, akik a lolitában valami perverzet látnak és zaklatnák a közösség tagjait, ne kerülhessenek közel hozzá, de emlékszem, ez anno aggasztott kicsit, mivel nekem pont Bene mutatta meg és kezdte el tanítani a lolitát. Szerencsére a kezdeti ellenérzés és félénkség pont az előbb említett dolog miatt hamar elmúlt és befogadták őt is, ráadásul Bene szívesen hord kodonát és inspirált másokat is, aminek nagyon örülök.

Azért ezzel a mondattal kezdtem, mert ha már ez is fontos szempont a lolitánál, akkor a most következő témám még inkább kilóg a keretek közül, de valahol mégis körülötte leng a stílusnak. Sokszor találkoztam azzal a jelenséggel, hogy ott állok nyakig ruhában, csipkében, fodorban, nincs kint még a bokám vagy a vállam sem, nemhogy a dekoltázsom, vagy a combom, de az utcán férfiak szájából valamilyen módon elhangzik a kérdés, hogy mi közöm a szexhez, szexualitáshoz. Volt, aki konkrétan valami nagyon szép kurvának vélt, én meg elhűlve bámultam rá, aztán miután felocsúdtam a döbbenetből, közöltem vele, hogy ilyesmit nálam nem talál, azzal elhúztam a csíkot, de gyorsan, és akadtak olyanok is, akiket az foglalkoztatott, szoktam-e beöltözni vagy szerepjátékozni szexhez. Nem voltak durvák, olyannal igazán keveset találkoztam szerencsére, akiket válaszra sem méltattam, csak megszaporáztam a lépteim és igyekeztem minél előbb biztonságosnak tűnő helyet találni a környezetben, de egyértelmű volt, hogy a férfiak a lolitát nagyon vonzónak találják és szívesen kerülnének szexuális helyzetbe eggyel. Nem csodálom, hiszen a lolita nagyon nőies stílus, bájos, visszafogott és zárkózó, azt a mondást pedig nyilván ismerjük, miszerint "A több kevesebb.", amit rendszerint össze is kapcsoltak a lolitával.

Én azt gondolom, hogy mindenkinek magánügye, hogyan, kivel, mennyit, mikor, miben szexel. Ezért is zavar, hogy kolléganőimnél most már napi téma a homoszexualitás. Én nem tudom, hogy hozzák fel állandóan, de ez téboly. Mindketten a nőket ítélik el jobban, ami nekem sokszorosan kellemetlen ügy, mivel én senkit sem ítélek el és azok a szexuális magatartások, amiket nem tartok normálisnak, azokkal is úgy vagyok, hogy amíg nem engem zaklat valaki vele, nem érdekel, de a homoszexualitás számomra abszolút elfogadható, van fiú és lány meleg barátom is, és nem értem, miért gond, hogy a saját nemükhöz vonzódnak. Nem ismerek olyan melegeket (itt most lányt és fiút együtt értem ez alatt a szó alatt), akik rámásznának csak úgy a másik emberre, vagy zaklatnának bárkit. Sőt, pont az ellenkezőjét ismerem, azt, aki az utcán kézen fogva sétál a barátnőjével, mert miért ne tenné, de minden más a négy fal közé tartozik, meg olyan srácokat ismerek, akik visszafogottan kezelik ezt. Sőt, bevallom őszintén, én azt szoktam mondani azoknak a srácoknak, férfiaknak, akik nem hagynak békén, amint jelzem nekik, hogy nálam hiába kopogtatnak, hogy leszbikus vagyok. Egyszerű takaró, nincs mit belekötni. Általában meghökkennek és békén hagynak. Barátnét is mentettem már úgy ki pácból, hogy jeleztem a nyomuló fickónak, hogy az én nőm, le lehet szállni róla. =D Szerintem ebben nincs semmi, középsuliban is nagyon sokáig szándékosan úgy hordtam gyűrűt a kezemen, amiről azt tartották, hogy a leszbik csinálják, ez is a lázadásomhoz tartozott. =)

Spec nem szeretem hallgatni ezeket a leszbifób beszélgetéseket, mivel a legtöbben igazából nem is látnak bele ebbe a világba, nekem meg a legjobb barátnőm leszbikus, mikor összeházasodott a barátnőjével, én voltam a tanúja és tök büszke vagyok rá. Egy évvel öregebb a kapcsolatuk a miénknél, együtt élnek nem is tudom én, hány éve, imádják egymást, ezzel pedig nem értem, miért volna baj. Hogy látszik bárkin is, hogy milyen az identitása? Na ne már a melegeket szedjük elő, mikor a magukat heterónak valló pasik úgy néznek ki, mintha a húguk cuccait vették volna fel! Ez szerintem felháborító. Előbb söprögessen mindenki a saját kertecskéjében, aztán ha az már makulátlan, azután nézze csak meg a másét, az ítélkezés pedig isteni feladat, könyörgöm! Én ettől nagyon kivagyok... Nézem az utcán a csomó metroszexuális, álbuzi srácokat és vakarom a fejem azt kérdezve: hova bújtak a fiús fiúk, a férfias férfiak? Meg úgy egyáltalán az ízlés hol ficamodott ki ennyire? A harmónia eltűnése még hagyján, de az az aberáltság, amit időnként látni, főleg a plázákban, egyszerűen rémisztő. És engem röhögnek ki a kiscsajok, mikor loliban vagyok, pedig az szerintem sokkal nevetségesebb, ahogy ők kinéznek, mint az, mennyire irigyek, mert én vállalom az ízlésem, véleményem, fel merem venni azt, ami tetszik, amiben jól érzem magam, amit szeretek.

Egyszerűen elképeszt, miért kell témázni folyton azon a lányon, akiről a kolléganőim beszélnek. Mindkettőnek a lánya egy egyesülethez jár táncolni, csak nem egy korosztályúak, viszont van egy fiús külsejű, mély hangú, vállasabb, fiúsabb mozgású lány, akiről azt hiszem, tudják is, hogy leszbikus, vagy legalábbis a lányok érdeklik, és folyton ő a téma. Szerencsére még olyan kijelentés nem érkezett, hogy undorító lenne, de azt már mondták, hogy nem értik, miért jó neki egy másik nőt simogatni, meg mintha valamelyik már figyelmeztette volna a lányát, hogy vigyázzon ezzel a lánnyal. Na nálam itt elpattant a húr, szerintem a hangomon is hallatszott, hogy ideje témát terelni.

Bírom, hogy mennyire könnyedén véleményt alkotnak más emberek és mennyire könnyen tudnak ítélkezni. Lehet, velem van a baj, de nem látom, mi a para abban, hogy valaki úgy él, ahogy élni akar. Tök mindegy, miként, kivel, ha úgy érzi jól magát, akkor tegye. Az megint más kérdés, hogy ezt mennyire kell nyilvánosan, de én azt gondolom, nagyon sok emberre ráférne illemtan óra, mert elkeserítő, ami manapság megy. Mindenhonnan folyik a szex, félmeztelen-meztelen lányok vigyorognak ránk különféle újságokból, s nem csak a Playboyról, ha valamit el akarnak adni, marketingfogásként dekoltázsvillantó nőkkel reklámozzák, de a kapott minőség messze alulmarad attól, amit valóban minőségnek lehet nevezni. Nincs értéke, mélysége, hadoválnak és dobálóznak nagymellénnyel emberek, ám ez és a mai viselkedés ezzel kapcsolatban szerintem sokkal ijesztőbb, minthogy "megszaporodtak" a melegek. Nem, nincs szaporodás, joguk lett házasodni, egyre többen merik kinyilvánítani, hogy melegek, ez pedig egyre többekből hozza elő, hogy coming outoljanak. Lehet nyilvánosan vállalni, amivel személy szerint nekem semmi bajom sincs, amíg nem arról szól a dolog, mint amiket a melegfelvonulásokról hallottam. Arra anno mentem is volna, csak aztán olyan elrettentő dolgokat tapasztaltam, amihez nem adom a nevem és az arcom, én nem vállalok közösséget senkivel, aki gúnyt űz abból, aminek még van értéke, vagy abból, ami miatt ott van, illetve ami nekem fontos. Gondolok itt arra, hogy bár nekem hitem van, nem vagyok vallásgyakorló, a vallási jelképeket nem szentségtelenítem meg, mert ez egyszerűen tiszteletlenség és nem sértek meg másokat azzal, hogy a hitüket/vallásukat gúnyolom. Ez provokáció, durva barbárság, az álláspontomat pedig máshogy, normálisabb és értelmesebb módon képviselhetem.

Napok óta gondolkodom azon, mennyire elprostituálódott a világ. Az a baj, hogy szexuális szabadságnak nevezünk valamit, ami nem szexuális szabadság, hanem elferdülés. Nem a perverzséggel, a szexboltokkal, vagy a vággyal van a gond, egy egészséges embernek vannak vágyai, statisztikák szerint mindenkiben van valami perverzség és egyre többen vásárolnak segédeszközöket, inkább én abban látom a problémát, hogy ez nyilvánosságra került, úgy bánunk a témával, mintha központi kérdés lenne, ennek ellenére úgy veszem észre, rengetegen elégedetlenek, különféle problémáik vannak, amikről nem is tud kivel beszélgetni.

Kardinális kérdés, ki mi, de magunkat ismerjük, tudjuk, mi kik és mik vagyunk?

Engem sokat támadtak - bár nem durván - azért, mert én nem érem be a bírósággal és a minimálbérrel, kis luknyi lakással. Nem nyomorgok, de kétségtelenül többre vágyom és tenni is akarok érte. Ez baj volna? Gond, hogy törekvővé váltam? Elég súlyos problémák vannak a fejekben, ha azt tekintik elfogadhatatlannak, hogy nem érem be a kevesebbel. Engem még arra tanítottak, hogy merjek álmodni és tegyek azért, hogy az álmaim megvalósuljanak. Nekem még azt mondták, "Ne érd be kevesebbel!", engem biztattak, hogy merjek lépni. És lehet utálni, ha valami sikerül, de én azt gondolom, másnak is sikerülhet, ha akarja, ha tesz érte. Sőt, ha végre nem csak egy ember küzd azért, hogy jobb életkörülményei legyen, jobb világban éljen, még ha ezt csak a saját kis kertjében tudja megtenni is, hanem végre egyre többen felismerik, hogy a lehetőségek mindigis a levegőben lógtak, csak ilyen-olyan indok miatt sosem merték kinyújtani a kezüket érte, akkor a nagyvilág is javulni fog.

Hogy idealizmus volna? Visz előre és haladok a célom felé, úgyhogy nem számít, mi.

Olvasás közben

Island évekkel azelőtt megírt egy hasonló történetet, mint ami miatt én elkezdtem kíváncsivá válni a BJD iránt. Tulajdonképpen engem azok a személyek érdekeltek, akik a BJD-vel foglalkoznak, hogy milyen életük van, hogyan viszonyulnak a babájukhoz, miket csinálnak, milyen közös programjaik vannak, mi érdekli még őket, esetleg hogyan éreznek vagy hogyan gondolnak a babáikra. Na ebből nekem is megérkezett a kattanás, hogy KELL. Néha elbizonytalanodom, hogy biztos kell-e, de valahogy akkor is valamelyik BJD-s helyen lógok, képeket nézek, olvasgatok... Még nem próbáltam mélyebben elképzelni, milyen lesz, ha nekem lesz, megjelent előttem három karakter, az egyik már be is közölte, hogy ő ki, mi, a másik szerényen mosolyog, a harmadik pedig egyelőre sugall csak egy stílust. =) Két srác és egy csajszi, és amikor belegondolok, elönt az érzés, alig várom már, hogy ott tartsak. Könnyebben megy a munka is, valahogy nem veszem fel annyira a szekálást, problémákat. Ma például abban egyeztem meg magammal, hogy nap végén, ha legalább az első ítéletet befejeztem, akkor olvasgathatok a Doll dreamsen vagy az Ametisztgyöngyökön. Timi persze rávett, hogy a második ítéletet is írjam meg, amit kicsit sem bánok, mivel pikpak meglett, s utána tudtam még aktázni egy kicsit, ráadásul bezsebeltem valami meglepit is tőle. ^^ Hiába mondtam, hogy nem szeretem a meglepetéseket, válasz: megszokod. =D Kész, imádom... =D

Szeretnék idézni Island írásából egy keveset, olyan betalálós mondatokat. Őszintén megmondva nem akartam BJD-fanfictiont olvasni, de valahogy csábított a dolog. Most rá vagyok kattanva. XD

"Egész éjjel Crimson egyenletes szuszogását hallgattam, hogy biztos legyek benne, nem álmodtam az egészet. „Ott kezdődik majd minden álmod és emléked.” Ez vajon melyik? Szerencsére emlék volt, de az élet vele azóta is olyan, mint egy álom. De vajon ő álmodik engem, vagy én őt?" - Nagyon jó ez a gondolatmenet, az, ahogy játszik a helyzetekkel, a szavakkal. Mindigis szerettem Aya és Island írásait, azért is ismertem fel az Ametisztgyöngyök stílusáról őket. =) Bár az is igaz, hogy én őket szinte egyként azonosítottam. XD

"Egy ilyen baba vagy gyerek, vagy saját magunk idealizált leképezése, vagy szerető. Persze nem feltétlenül pótlék. Van, aki két gyerek mellett is saját fiának-lányának tekinti, vagy minden ujjára jut egy pasi, mégis úgy bánik a babával, mint egy ki tudja hányadikkal. Mindenki igyekszik tompítani, de ez van." - Ez volt az, amit én anno éreztem, ahogy hallottam beszélni erről mást. Én pótlékként tudtam csak rá gondolni, meg babaként. Ezért is volt fura az egész, hogy én miért akarok ilyesmit, hiszen a fizikai világ, a megfogható dolgok nem is igazán érdekelnek javarészt... Akár így van, ahogy a fanficben, akár nem, én azonnal végiggondoltam, számomra mi a BJD. Saját magam idealizált leképezése. Ugyanúgy, mint a karaktereim. =)

Egyelőre a 4. fejezetig jutottam, hamarosan folytatom, csak most felmegyek Talyhoz. =)

Leszakadt bennem az ég

Álmodok vele. Álmodom, hogy találkozunk, de a fájdalom túl valóságos, amit érzek. Elkap a frász, hogy vajon jelzése-e ez az egész, vagy önsokkolásom egy apró morzsája a lehetségeshez képest, de nem tudom eldönteni. Még mindig örömöt és hálát érzek, miközben szétmar belülről a kín. És biztosan tudom: bármi történjék, bármit érezzen, mondjon, gondoljon vagy tegyen, nem tudnám gyűlölni, nem tudnám nem szeretni többé.

Hétvégi élmények

Ezen a pénteken elmaradt a szokásos találkozónk Timivel, mert neki családi programja volt, így Imi jött hozzánk. Betoltunk két pizzát, állatoztunk, beszélgettünk, videókat néztünk és beszélgettünk Tmivel cseten. =D Jól éreztük magunkat, sok mindenről szó esett. Végül kikísértem Imit a trolihoz, aztán lefeküdtünk aludni Benével. Másnap ugye tanfolyam volt, amiről majdnem elkéstem. XD Addig készülgettem, hogy késve indultam és totál izgultam, hogy 25 perc tényleg elég-e odaérni. Elég. =) Beértem öt perccel kezdés előtt, váltottunk pár szót két lánnyal, aztán kezdte is az oktató. Megint az a pasi volt, akivel annyira nem vagyok megelégedve és a visszhangok alapján a többiek is úgy gondolják, hogy nagyon szétszórt annak ellenére, hogy jegyzet vezeti a beszédét. Karakterisztikát és struktúrát kéne tanítania, de eddig csak árnyaltuk a témát, volt szó valami pályázatról, amihez ugyancsak nem mondott elég infót, belekezdett ebbe-abba, de az óra végére már csak néztem, hogy most akkor mi van. XD Óra után egy harmadik lánnyal utaztam, aki egy könyvet is ajánlott. Meglepően sok köze van a forgatókönyvírói tanfolyamhoz ahhoz, amit akartam, de komolyan. El vagyok képedve, de örülök is nagyon. =)

Lementem a klubba, ahol Randicon volt. =) Sok fiú és lány jelent meg, s az egyik szervező beültette a barátnőjét, hiszen egy lánnyal kevesebb jött el és hogy egyik srácnak se kelljen a plafont néznie, míg a többiek beszélgetnek. Tiszta cuki volt a társaság, nekem nagyon bejött az egész. =D Kíváncsi vagyok, milyen visszhangja lesz/van, mi alakult. Az is jó volt, mennyire sok ember volt a klubban, kábé mozdulni alig lehetett. =D

Ettünk, Agyartól kértem két hotdogot, Imi leült mellém gabonapelyhezni, majd elkezdtem fejleszteni Sheont, mire befutott IchiGo és Gergő, így négyen Benével mentünk a La Deliziába. Szeretem azt a helyet, bár most a levendulától nagyon nehéz volt a levegő, nehezebben tudtam lélegezni, ami nyomasztott és Benét is, ráadásul szombat estére már eléggé le volt rabolva. Isteni finom volt minden, répatortát, zabkekszet és csokihabot kértem meggyszörppel, bár megenni nem tudtam, a hotdog jelezte, hogy köszöni szépen, párban is kitölti a gyomrom. Nem voltam túlságosan feldobva emiatt, de elcsomagolgattam a maradékot, majd sikerült otthagyni a helyen, ezért tegnap ettem meg. XD

Nem sokat tudtunk beszélgetni IchiGoval, ő nem volt jól, rám rám tört a kajakóma. XD A kutyusa tetszik, bár asszem, Bene tényleg kiugrana az ablakon, ha még egy olyan kutyát is néznék magamnak, ám mivel normál áron 10.000.- forintnál kezdődik, valószínűleg kimarad a repertoáromból, azért annyira nem szeretnék ilyesmit, hogy ennyire drágán vegyem meg, noha IchiGonak is sikerült olcsón hozzájutnia Teszveszen. Rábízom a jövőre, egyelőre a BJD köt le a legjobban. Elkezdtem az elejéről olvasni az Ametisztgyöngyöket, Gigi és Nana blogját, olvasni is elkezdtem, most a Haruko hercegnő van nálam, úgyhogy tágítom a fejem rendesen. ^^

La Deliziázás után visszamentünk a helyre, IchiGoék nem sokkal később mentek is, mi meg Imivel szerepjátékoztunk Agyar KM-kedése alatt. Huntert játszottunk, ami a WoD egy része. Nagyon élveztem, remek kaland volt. Szeretem Agyar ötleteit és azt is, ahogy megvalósítja, laza és kreatív KM. =) Imi védelmező vadász volt, én támadó vadász, amivel nagyon kiegészítettük egymást. Imi olyan skilleket vett fel, amivel engem védhet, gyógyíthat, támogathat, én pedig olyant, amivel kicsit belelátok a jövő rejtelmeibe és nagyobbat, veszélyesebbet tudok hasítani az egzotikus fegyvereimmel. Kiéltem magam, egy gerincwakizashit találtam ki, egy kvanist és két utát, méghozzá mindkettő átalakított volt. Belegondolva utólag ritkán tud a karakterem tiszta vágást okozni, csak akkor, ha a kardját nem bontja szét, de Agyar úgy mesélte, hogy az vérfarkasok elleni kezdő csapásomban már széthullott csigolyákra a kardom, rátekeredett a vérfarkas nyakára, majd ahogy visszahúztam, a lendülettel lecsapta egy másik vérfarkas fejét is. XD Jó kis eszköz... =D

A kaland röviden az volt, hogy a kedvenc kocsmánkban iszogatva megjelent mellettünk két ügynök. Elvittek minket egy főhadiszállásra, ahol is megtudtuk, hogy űrcsaták is folynak, nagyon komoly védelem alatt áll a Föld, számunkra elképzelhetetlen képességekkel bírnak az űrbéli harcosaink, mi meg néztünk Imivel, hogy a Man in blackbe csöppentünk, vagy álmodunk, vagy mi van. XD Nekünk egy földi katonát kellett likvidálnunk, aki hazatért a bolygóra és csalódott az emberiségben, ezért úgy gondolta, hogy el kell pusztítani a Földet, hiszen az itteniek nem érdemlik meg az űrbéli harcosok áldozatait, s ha mi elpusztulunk, akkor őnekik nem kell meghalniuk értünk. =) Láttunk a fickóról - elég jóvágású ember volt, a karakterem sajnálta, hogy meg kell ölnie - egy videófelvételt, amin egy betontömböt pusztán az akaratával összemorzsol, ezért eléggé nem voltunk bizakodóak. Szerencsére kaptunk pár idióta segítőt, akikről nem sokat tudtunk meg. Annyira nem is akartunk, engem speciel az érdekelt, milyen harci helyzetben a legjobbak, a többit oldják meg. XD Mivel egy tucat vérfarkas kísérte a kattant űrharcost, a tisztogatás úgy indult, hogy elvesztettünk néhány segítőt, de a vérfarkasok is megdöglöttek. Ezután szembekerültünk igazi ellenfelünkkel, akinek narancssárga nyalábok és gömbök voltak a fegyverei ellenünk, amihez hozzászagolni se tudtunk. Azt megállapítottuk Imivel mielőtt elindultunk volna a főhadiszállásról, hogy emberünk a fegyverei nélkül nem sokat ér, ezért megpróbáltuk kilőni a fegyvereit a kezéből. Na erre Imi kezére rácsavarta a saját fegyverét. XD Na itt tette el a karakterem a kardját, hogy nem, ebből nem lesz semmilyen más forma, főleg nem nyaklánc nekem. XD Imi majdnem meghalt, egy az ellenségünkhöz hasonló képességű srác védte meg, aztán az ellenfelünknek vér buggyant ki a szájából. Dimitri közben elájult, az én karakterem meg ott maradt kábé meztelennek érezve magát ezzel az űrbéli pokolhozóval, mivel úgy volt vele a csajszi, hogy oké, lecsaphatná a fejét, kibelezhetné, agyonverhetné, de hogy ő egyiket se próbálja meg, az tuti, mert amit eddig látott belőle, azzal elég csúnya véget érne a támadási kísérlete. XD Mázlira az orvlövészünk úgy találta el egy korábbi pillanatban, hogy valamennyi létfontosságú szervét átlőtte, így percek alatt, még egy monológot lenyomva meghalt a fickó. Jó volt a monológ, valami olyasmit mondtam neki rá, hogy mindenki Isten nevével dobálózik, pedig nincs Isten, de ha lenne és valóban olyan hihetetlen ereje lenne, mint amivel felruházzák, akkor nem létezne úgy, olyan formában a világunk, ahogy, mert nem engedné, megváltoztatná. Ezzel, asszem, sikerült meghoznom a fickónak a lelkibékét, a mellette lévő, hasonló képességű srác meg nekiállt sírni. Az apja volt az ellenfelünk.

Agyar azt mondta, nem tervez második kalandot, de mi nagy lelkesen mondtuk, hogy mi viszont szeretnénk, mert jó sztori volt és a karakterek is tetszenek. =D A kaland végén megjelent egy öltönyös, közölte, hogy nem tudunk semmiről, nem láttunk, semmit, majd visszakerültünk a kocsmába, ahonnan indultunk. =D Vicces volt. A karakterem nem nézett az öltönyös szemébe, előhúzta a kardját és figyelte a mozgását. Látszik, hogy harcos: ha bármi gyanús mozdulatot tett volna, tutira levágja. XD És most először választottam olyan nevet a karakteremnek, amely unszimpatikus nekem (Anett). =D

Jó későn értünk haza, az utolsó trolival mentünk, s mivel sikerült bent hagynom a helyen a telefonomat, jó egy órával előbb kellett kelnem, hogy elmenjek érte, mivel Sangoval csak azt beszéltük meg, hogy 11 körül a Tesconál találkozunk. XD Idegbajt kaptam volna, ha nem tudom felhívni, hogy itt vagyok, mikor érsz ide. =D Míg vártam rá, indiai boltot néztem, aztán újságot olvastam. Lekaptam pár divatlapot is, de ami igazán megmaradt belőlük, hogy Emma Watson mennyire szép és stílusos. =D Aztán befutott Sango, elmentünk kajáért, inniért, vettünk gumicukrot, édességet, majd leültünk egy padra beszélgetni. Én ettem közben, ő a gumicukron nyammogott. Sokáig ültünk ott, majd meglátogattuk a klotyómanót, utána bementünk a Deichmanba és megállapítottuk, hogy alig van már ott sajnos normális, jó cipő. Libriben is jártunk, Sango vett is két Danielle Steel könyvet, amitől engem a hideg is kirázott. XD Én kinéztem magamnak a Felhőatlaszt és a Pi életét, azokat is szeretném elolvasni. A Felhőatlasznak nagyon érdekes a szerkezete, az ára meg horribilis (3.500.- forint). oO' A Pi élete viszont könyvben nagyon cuki, mindkét kiadásban iszonyat tetszik, az egyik édes, a másik meg olyan sugárzó. =)

Kikísértem félútig Sangot, aztán elköszöntünk egymástól, a négy órás busszal mentem vissza a helyre, mivel Timi és a barátnéja jöttek 5 és 6 között. Kriszta volt csak lent, beszélgettünk, ami nagyon jólesett, hiányzott már egy ilyen nagy beszélgetés vele, most nem is volt semmi, senki, ami zavarjon minket. =) Timit kimentem felhívni hétkor, hogy hol vannak már, mi van. Fordulok a WestEnd felé, erre mögülem fiúhang rám kiabál. Úgy összerezzentem. XD Bene volt és azt hitte, el akarok menni. Mondtam, hogy nem, kapott csókot, Dasco puszit. Ők a Cantinában voltak Bushido bemutatót tartani, s épp megérkeztek. Jó, örülök nektek, hívom Timit. Feltűnik az utca végén egy ismerős sziluett, Timi nem veszi fel. Ahogy egyre közeledett a személy, egyre biztosabb lettem benne, hogy az Timi. XD Mivel nem látok annyira jól, elég vicces szitu jött ki, de jót nevettünk rajta. Mi összebújtunk szokás szerint a kanapén és beszélgettünk. A barátnője nem tudott jönni, mert a nővére átszervezte a programját, de elvoltunk maximálisan nélküle is. Alig várom a pénteket, mert Timi lehozza Pezót (a nevéből alkotott saját becenév, amit sosem fogok máshol, csak a blogban használni XD ), akivel elég sokat hallottunk már egymásról Timitől. =D Izgatott vagyok. ^^

Alig akartunk elindulni, de Timinek haza kellett mennie, ezért kénytelenek voltunk végül. Persze jó kis késést produkált, mert elpofáztuk az időt, de élt, beszéltem vele még este. =D Meg Talyval, Anyuval és Imivel is. Egész népszerű voltam. ^^ 11-re persze kidőltem, kevés volt az a 6 óra alvás, meg előtte se sikerült sokat aludni a héten. XD Pedig elgondolkodtam, hogy beugrom játszani KT-n, de végül úgy voltam vele, hogy úgysem lesz hosszú életű, akkor meg nem bolygatom meg a dolgokat, hagyom játszani Kibát és Talyt. Bááár... Nem tudom, még nem döntöttem. XD Imádom felzavarni a dolgokat, tény. =)

Van új fülvédőm. ^^ Szerintem nagyon cuki, puha és hiába lesz tőle ufófejem, teljesen odavagyok érte. =D Benének tudtam, hogy nem fog tetszeni, Timinek viszont tetszett és mivel visszakaptam a fényképezőmbe a memóriát - már csak az elemeket kell megtalálnom és a töltőt, hogy fel tudjam tölteni XD -, hamarosan vélhetően képek is lesznek. ^^ A kürtőskaláccsal jól befürödtem. Meg akartam lepni Benét, de sikerült olyat választanom, amit nem szeret. Pedig nekem határozottan rémlik, hogy azt mondta, a dejót nem szereti, a diót igen. XD Na mindegy, legközelebb vaníliásat kap, vagy kókuszosat. Abban tuti voltam, hogy a fajhéjat nem szereti, a kakaós meg szerintem nem kürtőskalácsos. XD

=)


Lehet, elkések a képek miatt, de ezt akkor is kellett. XD

Wííí~~~!

"Bene felhív: - A kezemben van az Új törvénykönyved.
én: - ... (meglepettség miatt három másodperc csend) Tök jó. Nem azt mondtad, hogy maximum jövő hónapban?
Bene: - Az a többi könyvre vonatkozik.
én: - De jó áron szerezted???
Bene: - Igen.
én: - Akkor jó. Timinek is kell szerezni egyet! (fellelkesülök)
Bene: - Hjó! (kicsit nevet) Tudod, ezt is milyen nehezen szereztem meg?! Felső segítséggel... Mire a srác rájött, hogy ő el akarja adni ezt a könyvet...
én: - Jó... (virul a feje) Juppi.
Bene: - Na jól van, Babácska, csak ezért hívtalak."

Annyira jellemző... X"D Nem nekiállok örülni, hanem mindjárt azt akarom tudni, nem fizetett-e rá a könyvre, mivel mondtam, hogy annyit nem ér, hogy áron felül vegye meg. XD És most tökre örülök. =D

Kalandos február 14-e

Tegnap kis szorgalmas voltam, befejeztem egy ítéletet, megírtam a jegyzőkönyvet és egy kupac aktát is eltüntettem. Emellett írtam Deonnal Niconak, de nem igazán sikerült a helyzetből kihozni, amit akartam, úgyhogy most agyalok, hogyan legyen vége a reagomnak, aztán mi legyen később. Timivel írogattunk, beszélgettünk, ahogy szoktuk. Nap végén hívott fel a bíróm, hogy kérdőre vonjon, miért két héttel a lediktálás után kapott meg egy ítéletet, ami hivatalosan teljesen jó időn belül van, neki viszont 3-4 napon belül kell, én pedig visszafogtam a rám törő dührohamot és sírást, s inkább habogtam. Timivel beszéltük a boltban később, hogy ma majd eljátszom a hattyúhalálát, de az a helyzet, hogy nem megy, én nem bírom adni a buta libát, egyszerűen megőrjít, hogy ilyen gyenge kis cukorgombócnak kellene tűnnöm. Persze ezzel magam alatt vágom a fát, amivel szemben nem kellene érdektelennek lennem, de valamennyire mégis az vagyok.

Timivel lőttünk kaját a Csirkefogónál, innivalót mertünk egy Cappy multivitamint a boltban, majd mentünk is a helyre. Robi ellenőrizte a karakterlapjainkat, nekem rögtön javítani is kellett, mert elvi hibát vétettem, de mára már kerekedett Sheon koncepciója, nagyjából sejtem, merre fejlesztem tovább. Mivel a drága megszökött a rendjétől, mert úgy érzi, Antoh hívja és elege van a korlátozásból és kötöttségekből, nem mehet vissza tanulni, ellenben szerintem kicsit gyúrom a szociális képzettségeit, meg persze a harci tudományát, mivel abszolút intrikázó és harcias karakter. =) Egy makacs idióta, aki mindenfélén röhög. Robi jól megoldotta, hogy kalandoznia kelljen, tekintve, hogy a töki felszállt egy kereskedőhajóra, amiről kiderült, hogy Toronba tart. XD Szerencsére nem ő volt az egyetlen potyautas, egy amazon nő és egy másik kardművész is le lett utasítva a raktérbe, amennyiben nem akart cápaeledel lenni. XD Az amazon Timi karaktere, a kardművész Imié. A nőt folyamatosan oltotta a karakterem és viszont, kisült azért, hogy a kölyköm egy szájhős, Timi amazonja meg fantáziát lát benne, eldöntötte, hogy szexrabszolgát csinál belőle, Sheon pedig nem fog ellenkezni, úgyis azon húzza az amazont, hogy fűvel-fával dugni akar. XD

Jót röhögtünk néhányszor. Sheont állították a megvédendő nemeslány szobája ajtajához, az amazon pedig járőrözésre lett ítélve, szóval osztották egymást tovább. Sheon közölte, hogy bemegy a "királylányhoz" és a magáévá teszi, az amazon meg erényőrré vált erre. XD Végül csak be kellett menni a csajhoz, mert reccsenés hallatszott a szobájából. Persze az amazon fellökte, mikor utána ment, nehogy hozzányúljon a nemes hölgyhöz és még rá is esett. Sheon kábé annyit mondott neki, hogy ez a helyzet egészen rendben van, csak nem most, meg kell keresni a csajt, különben a fejüket veszik, szóval most szálljon le róla, később majd visszamászhat. XD Van bátorsága a kölyöknek, az tuti. XD Fára mászni nem tud, úgy kellett kötélen felhúzni, egy fáról másfél métert nem bír ugrani kőfalra, de tigrisbukfenccel hárította az esést, aztán lehetett felhúzni a kőfalra is. XD Viszont levágott egy ellenfelet, amivel elkezdte megdöngetni az amazon azon elképzelését róla, hogy semmit se ér. =D

A sztori vége nagyon vicces volt, Timi megidézett egy Tharr démont, mivel egy áldozótálba cseppentette a vérét. Ez a dög üldözött minket, de Imi levágta, addig kaszabolta, míg csak sikerült kinyiffantani. =D A "királylány" is megkerült, egy udvari orkkal találtuk egy ágyban romantikus helyzetben. XD Mondanom sem kell, Sheon hangosan röhögött, aztán ment az egyezkedés, hogy túléljük a kalandot. Végül Imi karaktere megragadta a kölyköm grabancát és rángatni kezdte, a gyerek meg a kezében lévő karddal felé csapott támadó szándékkal. Felhasította a hasát, túlütést dobtam, váratlan volt a helyzet a másik kardművésznek, a sebzéspont is asszem, maximális lett, úgyhogy Imi karakterének másodpercei voltak hátra. Kérdezte az amazon Sheont, hogy rendbe tudja-e hozni, Sheon pedig simán a szemébe hazudott. Igazából csak nem akarta meggyógyítani, mert tudja, hogy ezután üldözni fogja, ráadásul a "királylány" úgy értékelte, hogy Sheon megvédte az alatta szolgáló nemesebbik kyrt, mivel őt is megragadta Imi kardművésze, úgyhogy büntetlenül megúszta a kölyköm a csapkolódást. Persze Imi karaktere túlélte a kalandot, kapott gyógyitalt, szóval úgy fest, a két kardművész immáron egymás ellenfele. XD Frankó lesz, már látom, mert Imi veszélyes ellenfél, Sheon meg egy igazi hülye és nem fogja hagyni magát.

Egy órát váratták a csapatot a "királylány" és az ork, míg toltak egy kört. Na Sheon ezt úgy élte túl, hogy az ajtótól legtávolabbi sarokba kuporodott és befogta a fülét. XD Rögtön kapta az ívet az amazontól, hogy ebből is látszik, hogy még sosem volt nővel. Naná, hogy a kölyök adta a keménylegényt, nehogy már egy feminista vadnő lenézze őt, így számítok rá, hogy ezek ketten szépen el fognak még csatározni így egymással. =D

Jó kaland volt, bár Robinak nem tetszett, hogy majdnem megöltem Imi karakterét, lepontozott miatta TP osztásnál, pedig a karakterem jellemébe és világhoz való hozzáállásába teljesen belefér. XD Na mindegy, amúgy sem lesz könnyű fejleszteni. XD Azért jót röhögtem, hogy a Valentin napi kaland Robi szerint egy toroni küldetés. XD

Otthon Benével fél kettőig beszélgettünk, ami tök jó volt. Nem ünnepeltük a Valentin napot, megbeszéltük, hogy ez hülyeség, nem kell se ajándék, se nagy romantika, s ennyi. =)

Tegnap a fejemben, ma a rádióban szólt

"Látod, nincs mit mondanom,
A napot, az órát sem tudom,
Csak várom, hogy üzend, hogy vársz.

Most nem ontom bátran, okosan a szót,
A falon át hallom csak a rádiót.
Ha erre jársz, engem itt találsz.

Ezer meg ezer éve
Keresem az utam,
Néha keresem a bajt,
És keresem azt, aki engem akart,
Akinek engem küldött,
Akit nekem szánt az ég.

És az a rádió úgy zokog,
Mintha szerelmet vallana,
Most nekem szól a legbutább dala.

Mert ugyanúgy hívlak most is,
Szánalmas, hogy mindent elhiszek,
Hogy mennyire örülnék neked.

Ezer meg ezer éve
Keresem az utam,
Néha keresem a bajt,
És keresem azt, aki engem akart,
Akinek engem küldött,
Akit nekem szánt az ég.

Tudom, hogy vár még rám
A Holdnak tán
A túloldalán.
Ő az, aki beszél bennem
Érthetetlen
Angyal-nyelven.

Keresem az utam
Néha keresem a bajt,
És keresem azt,
Aki engem akart,
Akinek engem küldött,
Akit nekem szánt az ég.

Ezer éve
Keresem az utam,
Néha keresem a bajt,
És keresem azt,
Aki engem akart,
Akinek engem küldött,
Akit nekem szánt az ég.

A magas ég...
A magas ég..."


Utálom a reménykedést. =)

Amikor a múltból egy szelet a jelenbe kerül

Évek óta nem találkoztunk, nem beszéltünk Milánnal. A fb-n keresztül volt sejthető csak, hogy jól mennek a dolgai Noémyvel, nyaralni és bulizni jártak, nagy élet volt a kapcsolatukban. Mindketten tanfolyamokat végeztek, elhelyezkedtek valami munkahelyen és élték az életüket. Megvoltunk egymás nélkül, a barátság Noémyvel elhalványult, nem kerestük egymást, nem volt mit mondanunk egymásnak, nem volt közös témánk és programunk. Milánnal ennyi se. Sokáig haragudtam rájuk, amiért a kapcsolatuk előbb kezdődött, minthogy Milánnal a miénk vége lett volna, aztán szép lassan begyógyultak a sebek, kihűltek az érzelmeim és úgy gondoltam mindig, hogy összeillenek. Mindent, amit láttam a kapcsolatukból, irigyeltem és csodáltam hosszú ideig. Minden nap hívták egymást, hamar összeköltöztek, de még úgy is folyton a telefonon lógtak. Dolgoztak is egy helyen, ami azért annyira nem volt nekik kedvező, de túlélték. Aztán 6,5 év után vége lett.

Szegény Milán nagyon kivan, amit abszolút megértek. Szinte semmit sem változott, talán egy kicsit szelídebb lett, vannak tervei, bár most inkább mindent felrúgna, csak távol kerüljön az emlékektől. Előjöttek belőle azok a dolgok, amiket régen szerettem, meg azokon jót vigyorogtam, amiket évekkel ezelőtt se szerettem. XD Azt mondta, mögöttem jött, én meg lazán vállba vertem, hogy úgy tudtam, hogy megint rászed valahogy. XD Ráadásul muszáj voltam egy kisebb embercsoport közt eljönni és persze megint volt egy marha, amelyik nem bírta ki majomkodás nélkül. Valamit mondott, de csak összerezzentem. Ilyenkor úgy szeretnék teleportálni és félek, hogy megütöm a másik embert. XD

Beültünk a helyre, forró csokit kértem, amire meghívott és beszélgettünk. Jó volt újra látni, találkozni vele. Le van törve és ki van bukva, de azért önmagát megtagadni nem tudja. Nagyon aggódtam, hogy ott fogok rá várni egy csomót, de úgy indultam el, hogy jóval azután, hogy ígérte magát. XD Meséltem neki ezt-azt, mire közölte velem, hogy semmit se változtam, ugyanolyan bolond vagyok, mint voltam, én pedig ezt pozitívnak könyveltem el. Annak is szánta, közölte. =D A hazaszállításom nagyon vicces volt, megint bemutattam, mennyire NEM tudok tájékozódni, de végül szerencsésen hazaértem és sokáig röhögtem magamon. XD

Odabújtam Benéhez, meséltem neki, utána csetelni kezdtem, fél egykor meg lefeküdtem aludni.

Ki érti ezt...?

Ma is eszembe jutott az az álmom, amikor fekete középtermetű kutya voltam és minden módon próbáltam üzenni a gazdámnak, hogy a legjobb barátja vagyok egy kutya testébe zárva és szerelmes vagyok belé, de csupán megszokta, hogy a közelében vagyok, mindig megsimogathatja a fejem vagy átölelhet, gondoskodnia kell rólam, s ennyi.

"Mindent, amit adtál,
Híven őrzöm, míg élek.
Mindig újra kezdve
Kereslek, míg el nem érlek.
Minden szavad megérint, megéget,
Bezár szívembe téged.
Hol van már, hol van már a szép világ?
Számodra messze már,
De néha még a magasba vágysz,
Mint hulló kő, zuhansz tovább.
Minden út összefut,
Az árnyékból a fény kijut,
De egyszer még
Gondolj rám,
Gondolj rám.
"

Újabban sokat gondolok minden baj okozójára. =) Nem tudom, miért, fogalmam sincs, mi készül, csak valahogy eszembe jut újra és újra, ihletett egy pár "A töketlen lovag agymenései" részt, de nem fogom szerintem megírni. =)

Bár igazából túlzás, hogy nem tudom, miért mocorog ez az egész bennem.

"Ha már nincs erőm a szép szavakra,
Ha már nem izgat a szép primadonna,
Ha a szerephez már semmi kedvem,
Akkor nagyon kell, hogy szeress engem!

Ha már nem dob fel se harc, se játék,
Hogyha nem akarom már a másét,
S hosszú szünet van a jókedvemben,
Akkor nagyon kell, hogy szeress engem!

Ha a jobb napok sem érdekelnek,
Mikor vége van a türelmemnek,
Ha a szerelmedet nem érdemlem,
Akkor nagyon kell, hogy szeress engem!

Ha a kedvességed bosszant, fáraszt,
Mikor nem adok és nem várok választ,
Mikor szeretni már nincs mit bennem,
Akkor nagyon kell, hogy szeress engem!
"

A folytatás

Igazából akkorra akartam vele elkészülni, mikor neki tudok állni, de internet nélkül elég nehéz blogolni. XD Na mindegy.

Szombaton tanfolyam után nem a klubba mentem, ahogy terveztem, hanem szóltam Daninak és Iminek, hogy felhívott Bátyám, hogy a fővárosban van, úgyhogy elmentem vele találkozni, de két óra múlva megyek. =) Beültünk Bátyámmal egy gyrososhoz, beszélgettünk, oltottuk egymást. Vannak tervei és kicsit sokkal jobbak a körülményei, mint nekem, de nem baj, én is szeretném hinni, hogy előre haladok. =) Jó dolgokat néz elébe, ha tartja továbbra is így a tempót, aminek örülök, ideje, hogy kicsit neki is összejöjjön az élet. =) Kikísért a megállóba, aztán a helyen Imi aludt, annyira fáradt volt, Dani el volt pilledve, Csigusz Stefánnal festett, Noéék játszottak. Jobb hangulat lett, hogy lementem, beszélgettünk, nyúztuk egymást, elaludtam Imin és Danin, miközben beszélgettek, a végén meg Csigusz és Imi egymás kezébe adogatott, a lábam nem érte a földet. XD Éjjel ágyat húztunk Danival, Bene lefeküdt aludni, én kiszedtem Kusamit, aki megült a tenyeremben az állam alatt tartva, Dani a vállamra tette a fejét és elolvastam a blogsztori következő részét. =) Hagytam is mancsnyomot, bár az író nem különösebben foglalkozik vele. ^^;; Nem baj, attól még mancsoltam, mert hátha. Nekem is kellene frissíteni a Kettőből egyet, csak semmi lelkierőm. =S

Másnap reggel - bár nem akartam -, hatkor csak kikeltem az ágyból és kattintottam lovon, mivel Dani megfogta a kezem és nem tudtam mocorogni tőle, emiatt felébredtem, akkor meg már legyen értelme. Mire visszaaludtam, már csörgött is az ébresztő, ami halálra rémített, szegény Dani meg át akart ölelni, megszeretgetni, én meg rászóltam, hogy hagyjon békén. XD Ő és Bene jól visszaaludtak, ezért tudtam kényelmesen, szokásomhoz híven félmeztelenül rohangálva a szobában öltözni. XD Elújságoltam a srácnak, hogy erről maradt le, erre megkérdezte, hogy akkor most a folytatásban nekik kell félmeztelenül rohangálniuk Benével, én meg nézem őket? XD Jót nevettem nagyon, de az ötlet spec tetszett. =D

Timi a hó miatt előbb indult el otthonról, de így is frankón elkéstünk és most nem az én hibámból, én voltam legelsőnek kész, én mentem legelöl, hogy ösztönözzem a fiúkat a gyors lépésekre, de aztán megfogtam Bene kezét és segítettem neki, mivel ő a hóban nem nagyon tud menni, meg félő, hogy tanyál. =/ Timit a megállóban szedtük fel, Nico nem jött, vendége volt, így hárman vágtunk neki a Terrarisztika exponak. =) Jó volt nagyon, csak kicsi volt a hely és rengeteg az ember. Csináltam megint videókat és képeket, de majd később teszem fel, tekintve, hogy a memóriakártyám Timinél maradt, nálam meg az ő akkuelemei. XD

Exporól a WestEndbe mentünk kajálni, ahol IchiGoék voltak. A boltban futottunk Danival össze velük, leültek az asztalunkhoz végignézni korgó gyomorral, ahogy eszünk, közben beszélgettünk, IchiGo megmutatta a szerzeményeit, majd jöttek Gergő barátai és ők mentek, Danit Bene kísérte ki az állomásra, mi hazamentünk Timivel. Úton megint egymás kezét fogtuk, ami tök vicces hatást vált ki az emberekből. Imádom. =D A pláne az volt, hogy ránk tört a hülyeség és nekiálltunk élveteg módon hóval dobálni egymást. XD Már nem tudom, hogy jött ez nekünk, csak azt, hogy egészen komplett kis csatát toltunk le. =) Néha jó egy kicsit kiszabadulni a felnőtt lét korlátai közül és infantilisen viselkedni, mókázni.

Otthon szokás szerint állatoztunk és elnyúltunk az ágyon beszélgetni. Úgy volt, hogy átmegyünk Talyékhoz, de nekiálltam megmutogatni régi-régi képeket Timinek, meg mindenfélét, kattintottunk természetesen lovon is, ezért csak hat után jutottunk át a csajokhoz. Ott ettünk pamelót, rózsagumicukrot, magos gumicukrot és én bevállaltam a sós cukrot is. XD Talyék mindig valami őrült, különleges kajával fogadnak, már megszoktam, hogy abnormális dolgokat eszek meg náluk, úgyhogy nem ért nagy meglepiként a rózsagumicukor és a sós cukor. XD Mindkettő rémes. XD

Hét környékén kikísértem Timit a megállóba, közben beszélgettünk, aztán visszamentem Talyékhoz és folytattuk a partit. A két lány megint majdnem szétszedte egymást és én sem maradtam ki a játékból, bár a fejem fogtam, hogy mekkora hülyeségeket képesek művelni. XD Megbeszélgettünk komolyabb hangvételű dolgokat, most már igazán kíváncsian várom, Taly mikor hagyja ott végre tényleg a munkahelyét, ami egyre szarabb, már a fizujából is vonnak le, szóval már rég be kellett volna intenie, főleg, mert ebben az elmúlt két-két és fél hónapban több baja volt, mint korábban két év alatt összesen. De hát egy sárkány makacs fejére nem lehet hatni... XD Persze megértem, hogy fél otthagyni a munkahelyét, mikor nincs másik, de akkor sem hagyhatja magát kikészíteni. Ha tudnám, hogy lehet, jobban biztatnám, hogy lépjen már le, ám most nincs infóm, merre kéne terelnem a másikat, ezért nem tudom, mit csináljak.

Hát ez van. =) Nagyvonalakban. XD

Lényegesebb események hétvégéről

Végül szombat délelőtt nem csináltam semmit, csak írtam az egyik leendő forgatókönyvem második jelenetkibontását, ami már bennem motoszkált egy ideje. =) Összeraktam és szerintem is jó lett. Tökre előttem van, mit hogy akarok, bár az is igaz, hogy egyelőre sztoriként írom meg, a forgatókönyvet később kezdem összerakni, amikor már arról többet tudok. =) Két ötletem is van, egyiket Bene adta és most kezdem látni benne a rációt, bár nem nagyon tudom, forgatókönyvre hogyan viszem, a másik meg kisebb-nagyobb szeletekből áll, nagyjából tudom, hogyan kössem össze őket, de van még időm összerakni jóra. =) Mindkettő nagyon karakteres bemutatkozó lesz részemről, azt hiszem. XD

A tanfolyamra megint nagy izgalommal mentem. Beszélgettünk azzal a leányzóval, akinek már van kiadott könyve. Hamarosan megjött a mellettem kettővel ülő csaj és a nagydumás, jó stílusú srác is, négyen beszélgettünk, míg el nem kezdődött az óra. Most a másik fickó volt az előadó, de őt nem éreztem elég informálisnak. Rengeteget beszélt, szünetet se tartott, sok infót osztott meg a filmekről, satöbbi, csak nem érzem úgy, hogy már most belement volna abba, amit tanít, a struktúrába és karakterisztikába, ami engem borzasztóan érdekel. Viszont ajánlott jó könyveket, kettőt mondtam is Benének, hogy szeretnék a magaménak tudni és elolvasni. =)

Szegénynek ma mindenért rágtam a fülét. Rájöttem, hogy nem csizmát és kabátot szeretnék, mert bár kellene és szeretnék, de a tél kifutóban van, inkább tavaszra készüljünk, legyen blúz, bugyogó, alsószoknya. Ennek megfelelően is határoztunk. ^^ Mondtam ugye neki, hogy kell ez a két könyv, keres nekem MAGUS ÚTK-t, amit sehol se lehet kapni, azok, akik használtan el akarják adni, az eredeti ár felett kísérlik meg, mivel hiány van belőle, de hát nekem ennyit nem ér. Nyúztam Benét a blogom új dizije miatt, meg kisütöttem, hogy szétcsúsztatható qwertis telefont szeretnék. XD Azt mondta, amiért érdemes pénzt kiadni, az 80.000.- forintnál kezdődik, amin tökre kiakadtam, hogy én ennyit nem adok ki telefonra - HTC-re talán, de ha már ennyi pénzem lenne, inkább várnék még és vennék egy új lapos gépet, mert a régi már az egeret sem fogadja el XD -, nézzen olyat, ami normális telefonáron van és jó is. ^^

Folyt. köv.

Szövegelés

Két emelettel lejjebb költözött a fiatalabb kolléganőm, aminek felettébb örülünk a másikkal, mert bár a nő nem rossz arc, nagyon szeszélyes és heves, folyton odacsap mindent mindenhez és hangosan beszél a telefonba alaphelyzetben is, aztán ha még mérges lesz, akkor bevágja az ajtót, fiókot, nem veszi fel a telefont, az meg rendületlenül szól. Már egy ideje nagyon idegesített és zavart minket a viselkedése, idősebb kolléganő volt lent a csopveznél is kérni, hogy tegyék őt más szobába, mert nem bírja cérnával, de a csajt tették el tőlünk. Nem is bánom, mert így én is megszabadulok a zajforrástól, az idősebb kollénanőmet meg kedvelem, szeretem hallgatni, ahogy a halott férjéről, a lányairól és az unokájáról beszél, még ha kis buzinak is nevezi néha az ötéves kislány unokáját is. =D Igazából amikor mérges is a családjára, akkor is egyértelmű, hogy nagyon szereti, meg ahogy az emlékeiről beszél, az elképeszt, mindegy, hogy jó vagy rossz, amiről mesél. Érzékletesen tud beszélni, tök jó emlékei vannak, amik az évek alatt kellemesre értek, mint a megsárgult fényképek. =) Van egy nagyfokú átélés abban, ahogy felidézi a vele történteket, kellemes humorral tudja elmesélni az élete dolgait. Múltkor ismerősnek jelölt valami férfit, aki hajdanán udvarolt neki, de nem igazolta vissza, ellenben feltett egy képet, amin egy nővel ölelkezik, mire azt mondta, hogy dobja megint, nem is kell neki. XD Valamit beszóltam neki ennek kapcsán, amin jót nevettünk, de már nem emlékszem rá. Ma együtt mentünk a metróig, aztán mondta, hogy ő még utazik jó fél órát. Majdnem megkérdeztem tőle, hogy szolidaritásból sétáljak-e haza, hogy ne érjek előbb haza, mint ő, de aztán hagytam. De sétáltam hazafele. =) Gondolkodtam, főleg monologizáltam. ^^

Mostanában elég sokat agyalok és emlékezek vissza az elmúlt éveimre. Tulajdonképpen 2004-től kezdve, meg azokra, amely korszakaim elmúltak, gyökeresen megváltoztak, amelyeket elvágtam vagy lezárultak. Kicsit gondolkodom, hogy tekintettem magamra x éve, milyen filozófia szerint éltem és most hogy tekintek magamra, hogyan élek. Tulajdonképpen dualista lennem, minden jó és rossz egyszerre, ezáltal semleges, illetve a helyzet hozza, mikor micsoda. Korlátnak érzek egy csomó társadalmi szokást, feleslegesnek, életnehezítőnek, amitől mentesülni akarok és többé-kevésbé sikerül is. Ma - persze nem először - megállapítottam, hogy ijesztően különbözöm a többi embertől felfogásban és hogy tényleg keresnem kellene egy szexuálpszichológusi tanfolyamot, mert ez a két dolog együtt és külön is nagyon körbejár, passzol az életemhez és hozzám. Ez a téma érdekel és rengeteg olyan embert ismerek, akikkel ez előkerül, voltak vagy vannak gondjaik, satöbbi. De tényleg a legelképesztőbb dolgok... És ez valahol tök jó, valahol pont, hogy nem.

Átlagos jelenségek

Megint agyaltam idefele jövet és megint csak jobb lett volna, ha lenne valami pötyögőm az útra, mert ihletem megint utazás közben volt igazán.

Azon gondolkodtam, hogy ha más vagy, mint a többi ember, akkor elhatárolódsz tőlük, mert külső szemlélővé válsz. Ez abszolút természetes és ösztönösen alakuló folyamat, a tömeg kiveti magából, aki nem idomul hozzá. Ezen esemény mindkét oldalról sajátos pszichológiával bír, mert a közösség sem tudja befogadni, de már az egyén sem érzi magát a közösséghez tartozónak. És ettől az egyéntől elkezdik elvárni, hogy akkor mindig más legyen, várják, hogy na ma mivel rukkol elő, mindig valami újabbat és jobbat várnak el tőle. Kicsit olyan ez szerintem, mintha egy valóságshowba csöppenne, ahol a figyelem középpontjába kerül, de igazából mindenki utálja kisebb-nagyobb mértékben, mert neki sikerült.

Pár napja befészkelte magát valami az agyamba és mint egy kattanás, ismételgeti magát, nem ereszt el. Tiszta beteg, mind a gondolat, mind a helyzet. Valamennyire tudom az okát, logikus is, mittomén, de valahogy ez így mégsincs teljesen rendben. Megint kicsit zizi időszakom van és majd elválik, hogy amit akarok, arra van-e lehetőségem, vagy sem. Az Élet megoldja a megválaszolatlan kérdésekre való válaszadást. =D

Álom - jé, megint emlékszem rá!

Megint sikerült remekül aludnom, remeket álmodnom. Most valami olyan világban éltem, ahol háromóránként el kell bújni a házak menedékébe, mert olyan erős a napsugárzás, hogy aki akkor kint van az utcán, az égési sérüléseket szerez, helyenként elevenen elég. Ehhez még hozzá jött egy háború, amit a katonaság indított az uralkodóház ellen. Szépen kiterelték a népet a környékről, bár nem sok időt adtak, s tudtam, hogy fel fogják robbantani a palotát, ami egyben a város fő energiaforrása is. Hogy végleg ne legyen egyszerű a történet, az uralkodóházból való menekülés egy kaptatóval kezdődött, ráadásul a következő napkitörésig (én így tudom nevezni, de nem vagyok benne biztos, hogy az) mindössze fél óra volt.

Arra ébredtem fel, hogy az álomban loholok felfele az emelkedőn, alig kapok levegőt, az izmaimba görcs áll, fejvesztve menekülök, szinte versenynek tűnik a futásom a többi emberrel és az idővel. Kicsit féltem, hogy meghalok, de ami jobban megijesztett, hogy úgy tűnt, az emelkedőnek soha nincs vége. Ráadásul fogy az idő.

6:21... 9 perc óracsörgésig. Ilyenkor annyira frankó visszafeküdni az ágyba... Mindig félek, mikor csörren meg a telefon, mintha olyan félelmetes lenne a csengőhangom. ^^;; Gondolkodtam már, hogy leváltom, de ez igazából a stressz még mindig. Melóhelyen dettó ez az érzésem van: mikor csörög már a telefon és mikor szakítja meg valaki a beosztásom, hogy aztán fejvesztve kelljen csinálnom azt, amit egyébként szoktam. (Az álomban természetes volt, hogy nappal is háromóránként el kellett bújni olyan 5-10 percre.)

Amúgy új telefont szeretnék, méghozzá Qwertiset. ^^ Olyanom még nem is volt, meg tetszik is.

Kívánságműsor/hagyomány

Gyorsan eltelt a péntek

Mostanában elég sokat gondolkodom a lányokon, barátnéimon. Kicsit vizsgálgatom a kapcsolataimat, az emlékeimet, néha az álmodozásaimat. Karácsony táján volt egy ihletem, amit nem írtam meg, és tegnap annyit agyaltam, hogy hirtelen muszáj volt nekifeküdnöm. Ennek eredményét tegnap Timi már olvashatta is és tetszett neki, aminek igazán örülök. =) A 2. honlapra szeretném majd ezt is feltenni, úgyhogy amint kész, küldöm át Kszaszának. =)

Miután elszakadtam az írástól, mentem a WestEndbe, ahova Timivel és Benével megbeszéltük a találkozót. Míg odafele mentem, Benével telefonáltunk, ami egész vicces volt. XD Mivel Timi fodrásznál volt, távolról csak meresztettem a szemeim, hogy hol a haja - tekintve, hogy tök kiment a fejemből az imént említett tény -, biztos, hogy ő-e az. XD Miután Bene nem tudta lecsapni a kezemről Timit, meg fordítva se, meg senki se senkiéről a másikat, elindultunk hárman a szokásos kajáldánkhoz, ahol jól belaktunk, majd Bene ment a klubba, mi meg boltoltunk, utána jöttünk hozzánk.

Körülbelül észrevétlenül elszállt az idő. Csak feküdtünk az ágyon és beszélgettünk, a világ kikapcsolt körülöttünk, Anyunak írtam egy keveset, meg Iminek, de IchiGo már nem ért el minket, Talyék pedig hiába kopogtak be, meg sem hallottam. xD Miután kikísértem Timit, írtam Talynak, hogy bocsi, barátnéztam, ő meg jól kinevetett, de mókás volt az egész helyzet. Beszélgettünk fél-háromnegyed egyig, meg Imi is visszatalált csetre, kattintottam lovon Timinek is és a húgának is, szóval egész jól haladunk, bár ahogy olvastam, megint nem lesz egyszerű a pompás ló megszerzése. Ez a szélló annyira nem jön be, meg lehetetlennek tűnik a megszerzése, mégis azon sakkozom, hogyan lehetne megszerezni. XD

Jön ma Dani, én meg csomó mindent beterveztem, hogy mit kellene délelőtt megcsinálni, de nincs nagy kedvem hozzá, mivel alig tudok aludni és kissé félhullának érzem magam. Holnap megyünk terrarisztika kiállításra, ahova hívtuk Timit is és elvileg jön Nico is, aminek nagyon örülnénk.

Tele van gondolatokkal a fejem, írni akarok, frissítették a blogsztorit, amit olvasok (de nincs sehol a friss fejezet T_T), takarítanom kéne, fáradt vagyok, zsong bennem valami, ma tanfolyás is lesz, este megyek a klubba, ahol Danizok és Imizek, festeni is szeretnék, ... Annyira ledöbbent néha, hogy a tavalyi semmihez képest idén mennyire sokat akarok és mik történnek velem.

Fantasztikus, de tényleg


Hullámvasút

Minden azzal kezdődött, hogy fél négykor, vagy mikor, Bene felhívott, hogy látott egy nagyon szép blúzt, ami illene szerinte a lolihoz is, munka után menjek el vele megnézni. Húztam a szám, de végül bele mentem. Abban állapodtunk meg, hogy négykor felhív. Négy előtt tíz perccel beszéltünk, hogy ő most indul, max 25 perc és a bíróságnál van. Jó.

Semmit sem ettem ma, egész nap kábé köhögtem és az orrom fújtam, megjött, úgyhogy azért is meg-megfájdult kicsit a hasam, nap végére elfáradtam, az éhség is bejátszott, szóval már nagyon haza akartam jönni. Utolsó percekben Doll Dreams fórumot olvasgattam, aztán felhívott Dani. Mondtam neki, hogy bocsi, nem tudok most telózni, mert találkozunk Benével és az ő hívását várom, hogy mikor induljak. Gyorsan elköszöntem Timitől, miután Dani letette, összepakoltam, felöltöztem, s azon mérgelődtem, hogy eltelt fél óra és még nem hívott. Jó, akkor hívom én Benét. Nem tudom felhívni. Na ezen már ment fel bennem a pumpa, utálom, hogy nem lehet elérni sose telefonon, vagy csak nekem nem megy. Másodszorra se sikerült másfél perc múlva és mivel nem voltam jól, úgy döntöttem, nem érdekel a blúz se, Bene se, hazamegyek. Leértem a bíróság elé, felhív, kérdezem, hol van, magyaráz, jó, valahol a közelben, hamarosan összefutunk. Persze nekiáll védekezni, hogy a Nagyija hívta és alig bírta lerázni. Érdekes, én le tudtam passzolni Danit, hogy hívjon egy-másfél óra múlva, mert fontos telefont várok és nem érek rá. Mindegy.

Találkozunk, sétáltunk, marha hideg van, én nyafogok, ő a melóhelyi botrányokról mesél. A blúz történetesen nem rossz, csak épp 12.000.- forint, annyit meg nem adunk ki ilyesmire, úgyhogy sétáltunk tovább. Elkezdtem mesélni, hogy milyen karaktert találtam ki, de nagyvonalakban le lettem fitymálva. Nem esett jól, de mondom, elsétálok vele a klubig - ha már oda megy, mert neki beszélnie kell Hacklyval meg Krisztával -, az egy teátrális kerülő nekem, de végülis úgyis 76-ossal fogok hazamenni, mert nem tudok ácsorogni a hidegben és várni egy trolit, vagyis elsétálok a közös megállóig és úgyis a 76-os jön előbb, nem a 73-as. Mint 99%-ban.

Bementünk egy táskaboltba, ott nézett magának táskát, aztán én is néztem volna, de felhívták telefonon és nekiállt dumálni. Dani volt az és egyeztetni kezdtek, hogy mikor jön szombaton, stb., én meg annyira felhúztam magam, hogy otthagytam Benét a boltban. Mondtam Daninak, hogy Benével leszek, nem érek rá, gondoltam, egyértelmű, hogy ne hívja fel, de persze most kell egyeztetnie, meg Bene is ahelyett, hogy kicsit rám figyelne, dumál és magyaráz. Már nem is álltam le vele megbeszélni, mert így is annyira dühös lettem, hogy majdnem nekimentem egy autónak meg elsírtam magam.

Igazából most már csalódottságot és megbántottságot érzek. Elment az étvágyam is.

Azon gondolkodtam hazafele, hogy felhívom IchiGot, aztán rájöttem, hogy elég baja van anélkül is, hogy az én nyafogásomat hallgassa, aztán azon gondolkodtam, hogy felhívom Gergőt, hogy mondja már meg a vőlegényemnek, hogy néha velem is tölthetne időt, méghozzá nem tíz-tizenegy után, meg nem csak azt mondhatná el, hogy mikor kell ügyelni mennem, mennyire szar a munkahelyén, milyen balhék voltak, hanem normálisan beszélgethetnénk is, meg lehetne kicsit pozitívabb felém, értékelhetne kicsit jobban, ha már nekem kérte meg a kezem, esetleg vehetné a fáradtságot, hogy segítsen a házimunkában, ha nem szakad bele, de aztán erről is letettem, mert nem akartam hülyét csinálni magamból.

Timi felajánlotta, hogy bejön hozzám, de úgy gondoltam, inkább menjen haza, egész nap laborban volt, melózott ő is, nem evett ő se, későre ér haza, úgyhogy mondtam neki, hogy inkább ne jöjjön. Amúgy is csak hülyén érezném magam, meg igyekeznék minél precízebben kimanőverezni abból, hogy pátyolgasson. Holnap találkozunk, addigra hatni fog a letojom-tabletta is.

Főzök magamnak egy levest, házit írok, befejezem az új karakterem, írok, ahogy terveztem.

Csak eszembe jutott

Nanától kaptam karácsonyra egy ametisztdarabokkal díszített, körbe zárt fát, ami nekem azóta az élet fája lett és folyton azt akarom hordani. Gyakorlatilag keresem a lehetőséget, hogy belekoordináljam az aktuális ruhámba, mindegy, hogy loliban jövök dolgozni, vagy lolisabban, vagy farmerben, egyszerűen szeretem, ha a nyakamban van. A Kishitől kapott medálhoz nincs láncom, így sajnos azt még nem tudtam hordani, azonban például a yin-jangos karkötő napi viseletté vált számomra, a kelta szimbólumokat pedig a telefonomra tettem fityegőnek. ^^

A kalandból kimaradtak részek, mármint az első feléből, mint például Ynalis vizsgálata, ugyanis drága udvari orkunk a lovakhoz ért egy kicsit, ezért a bárd szájába belenézett, fogait ellenőrizte, majd mikor hasra fordította szerencsétlen magatehetetlent és ilyen módon is vizsgálódásba fogott, kivezették a szobából. Ezen Thezia annyira nevetett, hogy a könnye is kicsordult, később pedig a bárd igyekezett Zöld orkját ráugrasztani Ynalisra, ami vagy nem járt sikerrel, vagy Zöld orkja húzta a rövidebbet arccsonttöréssel. XD Volt utóbbi is, csak nem tudom, hogy ennek kapcsán, vagy más miatt. =D Mindenesetre rengeteg vicces apróság volt a kalandban és nagyon hiányoltam Tocsó tűzvarázslóját és Dani barbárját, előbbit Thezia várta jobban, utóbbit én a zseniális játékáért. =D Bár Thezia bírja a faragatlan barbárt is. Meg tett megjegyzést Serafinra (Benedek volt a KM és az ő tűzvarázslója Serafin), de arra már nem emlékszem, hogy mit, csak arra, hogy Benedeknek tetszett, meg egyszer beoltottam valakit és kaptam pacsit, ő meg majdnem ledőlt a székéről. XD

Tervezek még jelentkezni ma. =) *pezseg*

Tegnapi kaland 1/2 - Mókás Eeli likvidálása

Thezia kalandról kalandra bizonyítja kettősségét - a csapatnak angyali jóságát, az ellenfeleinek ravaszságát, állhatatosságát és ügyességét, akik többnyire nem maradnak életben, hogy elmeséljék bárkinek is ördögi terveit. =) A tegnapi kaland egy levéllel indult, aztán a boszorkám ismét találkozott régi barátjával, Ignatioval, s persze Ynalisszal - aki számára Thezia szerencsétlenséghozó, rossz ómen XD -, a kaszás udvari orkkal. Utóbbi most már inast is szerzett magának, amin Thezia magában jót kuncogott. Emellett feltűnt egy másik udvari ork (Zöld), aki fele annyira sem volt kiművelt, mint Ynalis, ugyanis tele nadrággal érkezett és sokáig szaglott, mint egy pöcegödör. Mókás Eeli, a bárd is bevetette magát, aki ismét - a külsejéből ítélve idősebb kora ellenére - is célul tűzte ki maga elé, hogy befűzi Theziát, ám ezzel felébresztette a boszorkány félelmét, ugyanis elég kitartó egy félelfnek bizonyult. Az éjszaka Thezia egy férfivel ment fel szobára, aztán miután Mókás lefeküdt két kéjhölgy társaságában - immár aludni -, Thezia betett hozzá egy gyertyát, amelyből halálos gáz párolgott ki fél óra leforgása alatt. Ezután persze visszatért eltávolítani a nyomokat és remélte, hogy a három személy közül legalább a bárd meghal, nem csak idegkárosodás éri. Persze szépen gondoskodott az alibijéről, satöbbi.

Másnap nagy kiabálásra ébredt, majd megtudta, hogy három áldozata görcsökben, habzó szájjal hever az ágyon. A sors fintora, hogy Ynalis pont őt kérte meg, hogy orvosolja a baját, de szerencsére Thezia őszintén mondhatta, hogy az ilyesmihez nem ért. Ment a nagy hepaj Mókás Eeli élete megmentéséért, addig a boszorkám legendaismerettel és ékesszólással történeteket kiderítéséért, s meg is tudta, hogy egy Tharr pap lehet a buliban, akitől rettegnek. Ignatio is végül belátta, hogy járulékos veszteség egy kalandozó, nem az ő élete, hanem a fél világ sorsa a fontos, ám végül Zöld orkja csak megoldotta a kérdést, így a bárd folytathatta munkálkodását. Míg Thezia növényekért kutatott, addig a bárd igyekezett megtudni, hogyan került olyan állapotba, sőt, Ignatiot - legnagyobb mentoromat a kalandozók közül XD - megpróbálta meggyőzni, hogy mivel boszorka, ő mérgezhette őt meg. Ignatio erre azt válaszolta, hogy igen, Thezia boszorkány, de ő még nem látta őt rosszat tenni, folyton javasasszonyt játszik, segít és amikor ő védtelen kis mókuska volt, akkor ez a picike nő vigyázott rá - cirógatta az állát és füle tövét, csacsogott vele -, nem egy fárasztó kaland után ültek le beszélgetni, enni-inni, és vagy tíz éve ismeri. =D

Egy dwon faluban szálltunk meg, s a fogadóban Mókás többször is fennhangon megjegyezte, hogy boszorkány Thezia, így a nőm Ignatiohoz fordult és a fülébe súgta, hogy ha úton-útfélen ezt fogja kántálni, azzal veszélybe sodorja őt, valszeg a csapatot és a küldetést is. Ignatio igazat adott Theziának és azt mondta, ha történik a bárddal valami, ő szemet huny felette. Ezután hagyta, hogy félrehívja, ámítsa, s mivel Mókás Eeli a boszorkányságról, a praktikáiról és tudásáról érdeklődött, Thezia biztosra vette, hogy ki akarja deríteni vagy igazolni akarja, hogy melyik rend tagja, így amint szobát szereztek és felmentek, biztosra ment és az összes manapontját arra használta, hogy halálos csókban részesítse a bárdot, aki mivel kezdeményező volt, nem volt jogosult mágiaellenállásra sem. Isteni gyönyörben volt része egyetlen csókjától a boszorkámnak, akkorát élvezett, hogy belehalt a gyönyörbe. =D Egy biztos, ilyen szép halála keveseknek van. =)

Önidézés

"Tudom, hogy jönni fog, biztos vagyok benne. Ideges volt és ágállt az ötlet ellen, mert féltett, habár még most sem tudom, mitől, mert ez is csak egy olyan vereség, mint a többi, túlteszem magam rajta és továbblépek, egyszer megbeszéljük és aztán remélhetőleg sohatöbbet. Életem során hozzászoktam a fájdalomhoz és a veszteségekhez, elkísértek hűen a mai napig és még nem tehetem le a terheim, ezért társaim lesznek még, úgy vélem. Nem vagyok gonosz és rossz, de jó sem, ezért addig kell szenvednem, míg az általam okozott kínok ki nem egyenlítődnek, ennek pedig nem vagyok biztos benne, hogy ebben az életemben elérem a végét. Talán az előző életemben is nagy bűnöket követtem el, ezért vesztettem el időről időre, ami a legbecsesebb volt a számomra. Talán már most tudni odafent, hogy a következő életemben sem leszek jó. Talán arra születtem, hogy ítész legyek, ki éljen, ki haljon meg, talán rosszul ítéltem meg saját magam. Mindenesetre halandó döntéseim következménye halhatatlan létezésem érzelmi hullámvasútja. És ezen a vasúton valahol fent ott van Ő. Ha betartja a kérésem, fel fog tudni húzni innen, hogy megint minden egészen jó legyen..."

oO?

Bíróm már fél kilenc után valamivel kiosztotta nekem, hogy a tegnapi tárgyalási jkv-k megírása nagyon sürgős és rendbe kell tenni a holnapi hathirdes aktát is. Mondtam neki, hogy nem ülök be betegen tárgyalásra, erre a válasz: jó, de akkor halmozódnak a kazettáid; sürgős a tárgyalási jkv-k megírása, másnapra meg kell legyen, a meglévő kazetták és a most hozott ítéletek is.

Megőrülne, ha elmennék szabira, ebben biztos vagyok és persze eszébe se jut, hogy kiessek a munkából, vagy nem kéne túlhajtani, ha beteg vagyok. Azt mondja nekem inkább viccesen, majd ha folyik az orrom, meglóbálom a fejem és csapkodok a taknyommal. Kicsit néztem nagyokat és okosan... Neki azt mondtam, hogy mivel ő ül hozzám a legközelebb, ő kapja a csapást, aztán be lesz zselézve a haja. Válasz: nincs is hajam. XD Most erre mit mondjak? Egyet nem szabad érteni, úgyhogy felhúztam a nyúlcipőt. XD

Így hogy menjek el szabira?

Így ronts egy perc alatt a túlélési esélyeiden a bíróságon

Jól indul a reggelem. XD Páternél áll előttem két ember, elmegy valaki, mire megszólal mögülem egy nő: Ha egyesével mennek, úgy nagyon lassú lesz. Nem lehetne, hogy kettesével mennek?. Na, erre én hátranézek, hogy kinek ilyen sietős, majd mufurcul közlöm vele: Nem. Nekállt persze kárálni, mire mondtam, hogy ha nagyon siet, előre engedem, erre kárál tovább, a köztünk álló pasi meg beállt mellém. XD Na én úgy felhúztam magam, hogy milyen nyomik az emberek, hogy ha valaki ugat, máris összehúzzák magukat és követik az utasítást, hogy gyalog jöttem fel az ötödikre. Igaz, hogy majdnem kiköptem a tüdőm és magamra haragítottam egy bírónőnket, de legalább jól kiröhögtem magam megint. XD

Ütős álom

Arra ébredtem, hogy sírok és az álomra is emlékszem. Óracsörgés előtt megint negyed órával sikerült magamhoz térnem, de már kezdem megszokni, hogy hat órát is képtelen vagyok végigaludni, az állapotom meg rosszabbodik, mert az orrnyálkahártyám után rázendített a torkom, tegnap már hangom se sok volt nap végére, ma még annyi se. Néha el-eljátszom a gondolattal, hogy kiveszek szabit, de a sürgős munkáim miatt nem merem megtenni, meg hogy engem utáljanak. Ráadás mellékzöngének a bírómnak tegnap bedurrant egy foga.

Azt álmodtam, hogy találkoztam egy megelevenedett BJD-vel egy este az utcán. Kalapban volt, hogy rejtse fekete, csapzott haját, elffüleit és a sérülést az arcán, mogorva volt, kérlelhetetlen, egy fekete, hosszú szövetkabátot viselt, a kezében egy fonott szatyrot hordott, mint a csövesek és volt nála egy hosszúbot is. A térdemig ért és férfi volt, tudott beszélni, így kiderült róla, hogy az eredeti gazdája kidobta, mikor megelevenedett, ezért senkihez se akar tartozni, ezért én hiába is kérleltem, hogy ne akarjon kint maradni egyedül az utcán, mikor felé nyúltam, hogy akkor is hazaviszem, ha nem akarja, felém csapott a bottal, úgyhogy hagynom kellett őt békén. Otthagytam, de a lelki szemeim előtt láttam, amolyan mesélőszemszögből, hogy nem sokkal később pár fiatal suhanc is félelemből összeveri, mivel valami ártó, gonosz lénynek hiszik részeges mámorukban. Azután a BJD megvakult, már csak a lélek tartotta össze, én pedig visszamentem érte. A pontos helyét egy női BJD fej mutatta meg, amiről kiderült, hogy nem is egy fej, hanem egy nagyon picike tündér-BJD és valamilyen oknál fogva ő is megelevenedett, de elkeveredett a gazdájától. Magamhoz vettem őt is, meg az én megvakult, makacs és bolond félelfemet, s hazavittem, de az utolsó képkockák, ahogy felmértem a károkat és az utcán hagyott zacskóját, törött botját láttam, sírásra késztetett, erre ébredtem végül fel.

Ezzel keltem

A dzsungel könyve (musical) - Amíg őriz a szemed

Amíg őriz a szemed,
Amíg lehunyt szemmel látsz,
Lehet elmegyek, de itt leszek,
A lábnyomomban jársz.
Amíg érez a kezed, amíg néha még rám vársz,
egy mozdulatban egyszer majd újra megtalálsz.
Nézd, itt az arcodon, egy csepp hogy eltévedt!
Sose bánd, ne szégyelld,
Egy cseppnyi bánat ébredt ma értem és érted.
Aki álmomra ügyelt,
Hogyha gonosz hold kelt fel,
Ki a kedvemért jövőt remélt,
az hogyan hagyhat el?
Aki járt minden úton, aki ismert minden szót,
Ki száz szavamnak hangot adott,
Többé sose szól?
A szívben, ha mennydörög,
S a szemre felhő száll,
Zápor, ha szakad, új folyó, ha fakad:
Miért fáj, miért fáj?
Amíg őriz a szemed,
Amíg érez a kezed,
Amíg éltet a szíved,
Ne félj!