Igen, alapvetően minden ember jó. Magjában. =) Tudod, a növények is később kapnak el betegségeket, nem a kihajtáskor. Van az embereknek is egy olyan válaszvonal az életükben, amikortól elkezdenek megbetegedni. Csak az emberi betegségeket a pszichológia és az ezotéria magyarázza érthetően és szépen, az orvostudomány csak kiegészíti azt. Legalábbis én így állok hozzá. =)
Én most olyat írok ide, ami valszeg majd nagy nézést okoz, de vállalom, hogy én így látom és gondolom. =)
A gyilkosok rosszak, ugye? Mindenki egyetértően bólogat. Én rázom a fejem. Mivel rosszabbak a nemgyilkosoknál? Hogy embert öltek? Szentséges ég, mások állatokat ölnek meg! Az nem bűn? Állatot nem bűn megölni, még akkor is, ha megenni akarod, hogy ne halj éhen? Nem bűn. Embert megölni akkor miért az? Lehet, hogy egy kretén volt, aki tönkrevágta a családja életét otthon. Lehet, hogy azt tervezte, kinyír egy iskolányi gyereket puszta passzióból. De az is lehet, hogy a látszat ellenére gondoskodó ember volt. Mindent sosem tudhatunk. Legalábbis az életben nem.
Szóval gyilkosnak lenni bűn és rossz? Nem. Ha az állatokat kilőjük egy az emberi büszkeségből tett kiejelentéssel, miszerint mi felettük állunk valami miatt, akkor is marad a mi fejlett káoszunk. Mindig azzal magyarázom, hogy miért nem gyászolok: mert odaát azt gondolom, jobb, mint itt. Nem akarok meghalni, természetesen célom minél tovább élni, minél többet tapasztalni. Csupán azt gondolom, a Túlvilágon nincs szenvedés és szerelem, nincs fájdalom és orgazmus, nincsenek ellentétek és feszültség. Van valami, ami igazából semmi. És ez az egység jó. Minden megvétózhatóság nélkül JÓ. Innentől kezdve a halál már nem lehet rossz. Én nem magyarázom Mennyel és Pokollal, mert ezeket állapotoknak és nem helyeknek tartok. Pillanatoknak, amikor az életünk mennyei, vagy pokoli. Hiszen annyi féle magyar mondatot találhatunk... az egyik kedvencem: a saját poklában. Szerintem fantasztikus. De térjek vissza a gyilkosokra.
Mivel a halál nem rossz, a Túlvilág meg JÓ, oda eljuttatni valakit nem lehet rossz dolog. Azért gondoljuk, hogy a gyilkosság rossz, mert gyászolunk. Mi lesz velem nélküle? - tipikusan ezért sírnak a temetéskor. Nekem ne mondja senki, hogy nem, mert érzem, amit mások. Az más kérdés, hogy nem mindenki magát sajnálja, hanem azt, hogy valaminek vége van. Hogy többet nem ölelheti meg, például. De ezt könnyebb feldolgozni, mint azt, hogy "nélküle olyan sivár az életem". Miért, mit tett, hogy ne legyen sivár az életed? - jön valahonnan bennem a durva kérdés. Ez már a védelmi reakció, a pajzs, amit kiengedtem tegnap óta. Ugrom innen.
Máshonnan közelítem meg a jót és a rosszat. Mert ugye abban azért egyetértünk, hogy ez nézőpont kérdése. Ma nem nyertem meg a lottót, ma még nem megy tönkre az idegrendszerem a feszültségtől, ami ezzel jár. De lehet, hogy holnap egy részével gazdagabb leszek, ami tényleg hasznos lesz a számomra. Nem azért lottózom, hogy nyerjek. Nem akarok nyerni. Mit kezdek xmilliárd fordinttal, aminek a java csak számlapénz, s ha valamilyen csoda folytán meghalna a bankrendszer, egy szál szoknyában állnék és hiába verném az OTP üvegét (én ott vezetek folyószámlát, azért ezt hoztam fel), csak mutatnák a tenyerüket, hogy bocsi, ez van, sajnos éhen kell halnod, vagy lopnod? De ha készpénzben felvenném egy részét, azzal se járnék jobban - el akarnák venni tőlem azok, akik nem vették fel a saját fizetésüket a bankrendszer összeomlása előtt.
Mindig a nagymamát hozom fel példának a jó és rossz érzékeltetésére. Nem így, ahogy most fogom tenni, de így, hogy a saját mamáimról mesélek, életszagúbb lesz, nem csak üres filozofálgatás.
Nekem az anyai nagymamám év elején halt meg. Gyerekkoromban szerettem, mert jó volt hozzám, de sokszor nem akartam nála lenni, mert úgy éreztem, a testvérem ott a kedvenc és eláshatom magam, akkor se hiszi el, hogy ő kezdi a piszkálódást, én csak az áldozat vagyok. A nagymamám jó és érzékeny ember volt. Nagyon értett ahhoz, hogyan okozzon lelkifurdalást a másiknak, gyerekkoromban ezért sem szerettem hosszú ideig nála lenni a testvéremmel. Mivel mi a tesómmal mindig martuk egymást, mindig rendet kellett tenni köztünk. A nagymamám meg szinte kivétel nélkül a testvéremnek adott igazat, mert ő a kicsi. És jöttek a lelki fröccsök. Kemény megpróbáltatásokat jelentettek ezek a gyerekkoromban. Kamaszkoromban ezáltal keveset látogattam az anyai mamámat. Hiába tudtam, hogy a mama szeret engem, féltem, hogy megint fájdalmat okoz. Hát hanyagoltam az odamenetelt. Aztán a papa fél oldalra lebénult, segíteni kellett nekik. Majd a papa rákos lett, még többet kellett segíteni nekik. Nem nagyon tudtam érdemben tenni értük, annyit tettem meg, amennyire képes voltam. Aztán a papa meghalt és a nagymamám élete derékba tört. Imádta a papámat minden gorombasága ellenére. A papám nagyon kemény, makacs és önfejű ember volt, és az egyetlen ember, akire hallgatott, az Anyu. Mindenki más szavát elsöpörte. Anyu azonban rendelkezik valami olyan erővel, ami miatt a papám bízott benne, hallgatott rá. A mamám, mint mondtam, érzékeny nő volt. Gyakoriak voltak mindig a kiborulásai és az érzelmi kitörései. Ilyen természetű volt, kész. Így szerettem. Amikor Anyu odakerült, az a mamámnak mentsvár volt és a Pokol maga. Anyu elég rossz lelkiállapotban volt, dúltak benne az indulatok és legszívesebben magára zárta volna a szobát. A nagymamám meg folyton kereste a társaságát, beszélgetni akart vele, elpanaszolni neki, hol fáj, mit érez, hogy hiányzik neki a papa. Anyu azonban nem volt erre vevő. Én lettem hát az, akinek mondhatta. Meg Bene. Esetleg a testvérem. A nagymamám egy nagy tálca gyógyszert szedett minden nap. Nagyok sok baja volt, többször esett el, egyszer a fél arca is összetört, aztán a lába is tört. Mi próbáltuk a mamát életre bírni, bíztattuk, hogy igenis akarjon élni, a papa megvárja őt, neki még van dolga az életben, de ekkor a nagymamám mindig szörnyen kiborult. Én értettem őt, neki a papa volt a mindene, és ő is értett minket, hogy szeretjük őt és ragaszkodunk hozzá. Aztán a mama hirtelen elment. Felvizesedett a tüdeje, még Anyut hívta, hogy adjon neki vizet, de aztán percek alatt vége lett. Nem szenvedett, álomszerű állapotba esett és elment. A mama jó ember volt, szerettem. Annak ellenére, hogy bántott. Ezt tudta tenni. Mindig az akkori helyzetének megfelelően tudott csak cselekedni. És ma visszatekintve arra, hogy lelkifröccsöket adott azt mondom, kellett az nekem. Muszáj volt, mert csak a lelkemre lehetett hatni. Engem nem üthetett volna meg, mert nekimentem volna. Agresszív voltam mindig legbelül és megutáltam volna, ha megüt. Ezért bántotta a lelkem és sokszor haragudtam rá, de sosem felejtettem el szeretni. Mert a mamám tudta, hogyan kell bánni velem és csak a jóra akart tanítani a maga eszközeivel. Még mindig szeretem a mamámat és most igencsak uralkodnom kell magamon, hogy ne sírjam el magam az emlékeimre gondolva. De én úgy fogom fel, a nagymamám így döntött az isteni, mag énjével. Hogy elég volt. Hogy hiába a szenvedés, a betegségek és a balesetek, a család támogatása, ő a papával akar élni. Őt pedig csak a Túlvilágon találja meg. Úgyhogy a mama elment. Hiszem, hogy jobb ott neki és remélem, hogy a papámmal van. Tudom, hogy bármikor találkozhatok velük. Hisz most is találkoztam velük, ahogy meséltem róluk. Láttam a mamám arcát az emlékeimből visszaidézve. És éreztem, hogy szeret. Ennél nem kell több. Nem is lehetne, de nincs szükségem többre. Mindketten élünk - csak máshogy. Ő nem halt meg, csak távozott erről a földi, fizikai világról.
Az apai nagymamám még él. Gyerekkoromban szerettem nála lenni, mert nála én voltam a kedvenc. Büszke volt rám és mindig próbált kreatívan velem lenni. Elhordott a templomi gyerekhetekre, ahol érdekes foglalkozások voltak, versenyezhettem a többiekkel, tanultam és játszottam, ismerkedtem. De vitt a templomi ünnepségekre is, ahol rendszerint valamilyen formában ajándékot kaptam. Vagy ő jutalmazott meg, vagy a templomi mikulás húzott elő a zsákjából egy csomagot nekem. Például. Nem vettem észre azt sosem, amire Anyám vadállatként harapott, hogy a nagyanyám megpróbál tőle elszedni, a maga képére formálni és bábként rángatni. Úgy láttam, a mama jó hozzám, hát nem értettem, mi baja vele az Anyámnak. Aztán kamaszkoromban elkezdett ciki lenni a templom, a vallás, hogy állandóan megy a harc a nagyanyám és az Anyám közt, hogy házhoz jön a pap, hogy templomba hívjon, s persze az is nyilvánvalóvá vált, hogy mindig a testvérem húzza a nagyanyámnál a rövidet. Azt csak nagyon későn fedeztem fel, hogy míg én az anyai mamámnál jórészt érzelmi többlet miatt, de jogosan kaptam ki, addig az apai mamámnál a testvérem puszta kegyetlen erőfitoktatásból és jogtalanul kapott ki. Miután megvoltak a szakadási pontok a nagyanyámmal, hogy már nem csak nem volt kedvem templomba menni, s nem csak kihúztam magam és lógtam az istentiszteletek alól, jöhettek a szembefordulások. A nagyanyámnak nagyon nem tetszett, hogy nem járok templomba. Sőt, kifejezetten irritál a téma és egyre elutasítóbb vagyok a vallással. Mindig próbált rám hatni, hogy Istent nem szabad megtagadni, meg hit nélkül nem lehet élni. Én meg egy idő után visszavágtam neki, hogy én hiszek Istenben, csak nem akarok a templomban dekkolni, aztán bájcsevegni a nénikkel és nézni az üresfejű, kötelességtudó korombelieket, amint számomra tök értelmetlen, felesleges és hülye dolgokat csinálnak. Engem az egész templomi hajcihőből a társaság, a közösség, a kreatívkodás és a programok érdekeltek. A sütemény, az, hogy engem beengedtek a konyhára és segíthettem, amiért persze plusz sütemény járt. Egyszerű gyerek voltam ilyen téren, le lehetett kenyerezni. Na ez az, ami egy idő után nem működött. Nem voltam többé lekenyerezhető és nem voltam hajlandó megbocsátani sem. Engem békén kellett hagyni, ha bajom volt és durva, elutasító és kegyetlen voltam, ha mégsem hagytak békén. Olyan voltam, mint egy bizalmatlan farkas, támadtam, ha nem hagyták meg nekem azt a szabadságot, amit igényeltem, amire szükségem volt. Támadtam, méghozzá a magam szelíd módján igen agresszíven. Korán rájöttem, hogy tudom burkoltan megjátszani a lapjaimat. Egy olyan háborúval tűzdelt életben, mint az enyém, ahol a fegyverkezés normális, a hadikészültség állandó, a háború meg dermesztően hideg volt, megtanított pár dologra. És mivel a nagyanyám volt az, aki a legtöbbre megtanított, én idővel rajta vertem le. Amikor jött a templommal, a vallással, én odavetettem neki az ezotériát, a teóriáimat, a saját hitemet, amivel ha elég kegyetlen vagyok, simán kinyírhattam volna. Neki ez a szívügye és mivel árulásként értékelte, hogy én nem vagyok engedelmes bárányka, nem követem a reményei szerint a nekem kitaposott utat, ráadásul vadul ellenállok, egyszerűen totál kiboríthattam volna. De mindig volt bennem annyi, hogy csak a fogaimat villantsam meg, használni nem akartam őket. Aztán elkezdődött kettőnk közt egyfajta háború, miután rájöttem, hogy az apámmal együtt alaposan becsaptak. Néha békét kötöttem, néha hagytam a csatát a fenébe, de igazából, ahogy az szerintem érezhető is a monológomból, nem tudtam megbocsátani mindent a nagyanyámnak. Rideg szívvel hagyta meghalni a papámat, akit imádtam. Nem tudott volna érte tenni semmit, nem így értem, hanem úgy, hogy miután kórházba került, még csak meg sem látogatta. Nem volt mellette, nem búcsúzott el tőle, aztán a temetésen egyetlen árva könnyet sem hullajtott, csak rideg képpel bámulta, ahogy elföldelték a férjét. A kutyámat is hagyta meghalni. Én nyári táborban voltam, nem is tudtam, hogy vért pisil szegény, aztán apu, vagy valaki dobott egy sms-t, hogy a Fickó meghalt. Ha orvoshoz viszi, tudtak volna rajta segíteni. Meghaltak a pocakjában a kölykei. De nem érdekelte, talán még megkönnyebbülést is érzett, hogy legalább nincs több gondja egy nőstény kutyával. A következő kutya megölte a macskát, mert nem tanította meg neki, hogy a macska nem játékszer. És minden így hal meg a nagyanyám körül. Ő csak konstatálja, hogy mi a helyzet, ha érdeke van benne, azért tesz, egyékbént kívülállóként végignézi, ahogy kiszenved. A nagyanyám ugyanígy bánt volna el velem is, ha nem harapok párszor bele ott, ahol a legjobban fáj neki. El akart szakítani Benétől. Engem is pumpolt, de nem érdekelt. Úgy voltam vele, helyettem senki nem dönthet. Hogy én tudom, kit szeretek és kivel tudok együtt lenni. De amikor Benének mondott pár keresetlen mondatot, még jó, hogy akkor ott nem értesültem róla. Ha tettel nem is, de szóval nagyon durván nekimentem volna. Fél évig a telefont se vettem fel, ha hívott, a szobámat magamra zártam, ha átjött hozzánk. Aztán apu közbenjárásával adtam neki még egy esélyt. Hogy hasonlómód cselekedjen. A nagymamám nem tanul. Nem hajlandó alább adni az igényeit: nekem egy jó parti kell, egy templomból választott engedelmes balfék, amelyiknek sok pénze van. De én egy ilyen jámbor lelket elpusztítanék, ha a pasim akarna lenni. Nekem olyan férfire van szükségem, aki nem fél szembeszállni velem. Egy olyanra, amely sosem bántana, de nem hagyná magát. És bevallom őszintén, nagyon kevés olyan hímnemű egyeddel találkoztam zsenge életem során, aki erősebb nálam. Bene erősebb. Nem tudom legyőzni. Ami nem azt jelenti, hogy nem próbálom meg mindig, hanem azt, hogy nem megy és kész. Csaták vannak, amiket megnyerek, mert túl kegyetlen vagyok az ő érzékeny lelkéhez időnként, de ha egy csatát nyerek, kettőt vesztek utána. Mert mindig talpra áll, megbocsát és harcol velem tovább. Addig, amíg végre fel nem adom. Nem tudok nem harcolni. Nem megy. És ezt a nagyanyám nem tudja. Fogalma sincs róla, mit nevelt belőlem az életem. Tény, hogy én tanultam rosszul meg a leckéket és ennek most iszom a levét. Tény, hogy nagyon rövid ideje kezdek tisztába kerülni azzal, hogy mi van bennem, mi és ki vagyok én. De az, hogy ilyen lettem, egészen sokban köszönhető neki. Mert folyamatosan uszította az apámat az Anyámnak, akiket szerettem, de csak azt láttam tőlük, hogy a párkapcsolat egy háború, amiben soha nem nyer senki semmit, csak szép lassan mindketten belehalnak. Mert folyamatosan próbált pórázra kötni, beidomítani, amit én nem akartam. Mert folyamatosan bántotta a testvéremet, s mivel a magatartása nekem is azt üzente, hogy ő egy kellemetlen probléma, én is elkerültem. Arról már nem is beszélek, amit a másik mamámmal tett. Hogy mennyire rondán rá és az Anyámra ugrasztott egy fél szüreti népséget. Az ő munkája nagyrészt, hogy háborúban nőttem fel és hosszútávon képtelen vagyok békében lenni. De hangsúlyozom, én tanultam mást, mint amit ő eredetileg tanítani akart. Ő engedelmessé, vallásossá és konzervvé akart tenni. Én viszont engedetlen, vad, hittel rendelkező és őrült lettem.
Ma nem is tudom, hány hónapja nem beszéltem a nagyanyámmal. Nem haragból, egyszerűen csak ha telefonálni szeretnék, akkor Anyut, Danit, a Bátyámat, Talyt, vagy valaki mást hívok, ha meg Biára megyek, akkor Anyut látogatom meg, ahol tudok találkozni a testvéremmel is. Nagyon ritkán beszélek az apámmal is, mert neki fontosabb volt, és még most is az, a barátnője, mint a saját gyerekei. A saját boldogsága-boldogtalansága előrébbvaló neki, mint az, hogy pár jó szót szóljon a testvéremhez, próbáljon vele értelmesen beszélgetni. A testvérem számított rá, ahogy én is. És mindkettőnk rájött, hogy becsapták. Ennyi.
Mi jó és mi rossz? Gyerekkoromban az apai nagyanyám volt a jó és az anyai nagymamám a rossz, általában. Most mégis minden negatívum nélkül tudok gondolni az én érzékeny és beteges nagymamámra, míg a nagyanyámra inkább tekintek egy rideg emberként, aki a saját tervei miatt marad magára, ha átlátják, mit miért csinál. A nagyanyám ugyanis semmit nem kér és nem ad ingyen. A mamikám meg mindent ingyen adott és csak kevés dolgott fogadott el valamilyen hála nélkül.
"Eretnek gondolat, de én úgy hiszem, nem minden ember jó." - a felszíni énjüket és az isteni énjüket én megkülönböztetem. És minden, ami Istentől való, az jó. Az élet, a természet, az állatok, az emberek, az ötletek, ... Vagyis az isteni én csak jó lehet az én hitem szerint. =)
"Sőt, még eretnekebb gondolat: szerintem egyes embereknek nincs igazi lelkük, csak "testek"." - én gondolok valamire, de nem hiszem, hogy egyre gondolunk. =D
"megtanít Istenben hinni, de a sátánban nem" - hű, Nana... *,* Ne ihless meg, mert már így is le vagyok terhelve! =D
Nana:
Nem a tudatos énünk, a fejletlen, tökéletlen és érzéketlen, önző kis kicsinyes énünk dönti el, mikor zárul eredményesen egy lecke, hanem a lelkünk, az isteni részünk, az isteni énünk. Az egó a saját önzése és félelmei miatt mindig tévútra visz minket, ő hiteti el velünk, hogy eredményes lehet úgy az élete, ha bánt, megaláz és kihasznál másokat. Ez látszólag örömet okozhat neki, még talán tényleg vigyorog közben, de hogy közben darabokra szakad ott bent, azt biztosnak gondolom.
Nekem most csak egy hasonlat jutott eszembe. =) Voldemort. Mindig, amikor megölt valakit, leszakadt egy darab a lelkéből. Később ez jelentette az életben maradásának kulcsát, de azért ne szépítsük, Voldemort egy lelki nyomorék. Képtelen volt megérteni egy olyan egyszerű, természetes és isteni dolgot, mint a szeretet. Vagy nem tudom, ki nézte végig a FMA Testvériség sorozatát (aki nem, az most hagyja ki a bekezdés további részeti, mert SPOILER következik), amiben Apa valamilyen szinten egy, a hét bűntől megszabadult, megtisztult lénnyé vált. Számára még ez sem jelentett megvilágosodást, mert nem elégedett meg azzal, ami volt és amit kapott az élettől, ő isten akart lenni. Belőle is a lélek hiányzik. Nincs isteni énje, egy erős és szeretetképes magja. De nézzük meg egyenként a bűnöket. Irigyet, aki a saját irigysége által pusztul el, aki zokogva tépi ki magából a bölcsek kövét, ami életben tartja, mert már maga előtt sem bírja tovább tagadni, amit Edward mond meg neki: irigyli az embereket, mert bármi is éri őket, nem adják fel, bölcsek köve, varázslat, alkímia és minden nélkül is képesek (lennének) talpra állni. Harag, aki addig harcol, amíg valaki, akinek nem csak tehetsége, gyorsasága és fegyvere, de lelke is van, le nem győzi. Büszke, aki az öregedést is elutasítja, de mivel képes megtanulni szeretni, emberi életet kap. ... Még sorolhatnám.
Nekem most csak egy hasonlat jutott eszembe. =) Voldemort. Mindig, amikor megölt valakit, leszakadt egy darab a lelkéből. Később ez jelentette az életben maradásának kulcsát, de azért ne szépítsük, Voldemort egy lelki nyomorék. Képtelen volt megérteni egy olyan egyszerű, természetes és isteni dolgot, mint a szeretet. Vagy nem tudom, ki nézte végig a FMA Testvériség sorozatát (aki nem, az most hagyja ki a bekezdés további részeti, mert SPOILER következik), amiben Apa valamilyen szinten egy, a hét bűntől megszabadult, megtisztult lénnyé vált. Számára még ez sem jelentett megvilágosodást, mert nem elégedett meg azzal, ami volt és amit kapott az élettől, ő isten akart lenni. Belőle is a lélek hiányzik. Nincs isteni énje, egy erős és szeretetképes magja. De nézzük meg egyenként a bűnöket. Irigyet, aki a saját irigysége által pusztul el, aki zokogva tépi ki magából a bölcsek kövét, ami életben tartja, mert már maga előtt sem bírja tovább tagadni, amit Edward mond meg neki: irigyli az embereket, mert bármi is éri őket, nem adják fel, bölcsek köve, varázslat, alkímia és minden nélkül is képesek (lennének) talpra állni. Harag, aki addig harcol, amíg valaki, akinek nem csak tehetsége, gyorsasága és fegyvere, de lelke is van, le nem győzi. Büszke, aki az öregedést is elutasítja, de mivel képes megtanulni szeretni, emberi életet kap. ... Még sorolhatnám.
Helyzetjelentés
Tegnap borzasztóan szétestem. Történt valami, amitől már egy ideje féltem. Nem tudok mit csinálni ellene, mert minden oldalról sarokba vagyok szorítva, nem látom a menekülési útvonalat, farkas módra meg vakon előre ugrani és harapni, ahol csak lehet, nem merek, túl sok múlik rajtam ahhoz, hogy hagyjam elszabadulni az ösztöneimet. Azóta nagyon csúnyán beszélek és ha nem élőszóban, akkor gondolatban. Minden ellen lázadok, amit nem a magam örömére csinálhatok. Csúszik szét a mozgásom, szabálytalan és szerintem esztétikátlan is lehet. Küzdök magammal, hogy tartsam a minimum szintet. Erős akarok lenni. Most igazán harc nélkül akarom túlélni. Valahol győzni is, de ilyen helyzetből kicsi az esély ilyesmire. De nem adom fel.
NEM ADOM MEG MAGAM!
NEM ADOM MEG MAGAM!
E-mailen kaptam
Inkarnációs szerződés
§1 Ön kap egy testet. Ez a test új , egyszeri .megismételhetetlen Senki más nem kapja ugyanazt a testet.
§2 Ön kap egy agyat. Ajánlatos ezt értelmes módon használni, de ez nem előírás.
§3 Ön kap egy szívet. A legjobb eredményeket akkor éri el, ha agyát és szívét kiegyensúlyozva használja.
§4 Leckéket is kap. Senki más nem kapja pontosan ugyanezeket a leckéket .Tudni kell azt,hogy senki sem vállalhatja át Öntől a házi feladatokat.
§5 Azt tehet, amit csak akar. Minden, amit másokkal szemben elkövet, visszatér Önhöz.
§6 Egy lecke addig ismétlődik, míg teljesen meg nem értette. Akár húsz -száz inkarnációkon keresztül is..
§7 A szerződés mindenkire egyenlő érvényben vonatkozik. Nincsenek kiváltságok, akkor sem, ha néhányan ezt állítják. A kézzel bejegyzett változtatások nem érvényesek.
§8 Tükröket is kap, hogy tanuljon. Sok tükör úgy néz ki, mint egy test. Azért vannak, hogy megmutassák azt, ami Önben néha rosszul munkál.
§9 Ha teste az enyészeté lesz , vagyis már nem működik, újat kap. Persze ez egyes esetekben várakozási idővel járhat.
§10 Az inkarnációs szerződés akkor jár le, ha minden lecke kielégítő eredménnyel zárult
§11 Az, hogy mi számít kielégítőnek, Ön határozza meg!
Hasznos tippek és tanácsok
- Nem cél, hogy a test elhagyásakor minél több pénzünk legyen.
- Az ismertség és kedveltség nem jár bónuszpontokkal.
- Ne mások hibáihoz igazodjon.
- A szabályok arra valók, hogy az ember felülvizsgálja őket.
- Mások állításai a célról elterelhetik a figyelmet.
- Semmit sem ronthat el. Legfeljebb tovább tart.
- A SZÍVÉN keresztüli különleges kapcsolat segítségével Ön minden válaszhoz hozzáféréssel rendelkezik.
Az inkarnációs szerződés szövegezését Déri Zsuzsanna hozta létre. =)
Köszönet érte!
§1 Ön kap egy testet. Ez a test új , egyszeri .megismételhetetlen Senki más nem kapja ugyanazt a testet.
§2 Ön kap egy agyat. Ajánlatos ezt értelmes módon használni, de ez nem előírás.
§3 Ön kap egy szívet. A legjobb eredményeket akkor éri el, ha agyát és szívét kiegyensúlyozva használja.
§4 Leckéket is kap. Senki más nem kapja pontosan ugyanezeket a leckéket .Tudni kell azt,hogy senki sem vállalhatja át Öntől a házi feladatokat.
§5 Azt tehet, amit csak akar. Minden, amit másokkal szemben elkövet, visszatér Önhöz.
§6 Egy lecke addig ismétlődik, míg teljesen meg nem értette. Akár húsz -száz inkarnációkon keresztül is..
§7 A szerződés mindenkire egyenlő érvényben vonatkozik. Nincsenek kiváltságok, akkor sem, ha néhányan ezt állítják. A kézzel bejegyzett változtatások nem érvényesek.
§8 Tükröket is kap, hogy tanuljon. Sok tükör úgy néz ki, mint egy test. Azért vannak, hogy megmutassák azt, ami Önben néha rosszul munkál.
§9 Ha teste az enyészeté lesz , vagyis már nem működik, újat kap. Persze ez egyes esetekben várakozási idővel járhat.
§10 Az inkarnációs szerződés akkor jár le, ha minden lecke kielégítő eredménnyel zárult
§11 Az, hogy mi számít kielégítőnek, Ön határozza meg!
Hasznos tippek és tanácsok
- Nem cél, hogy a test elhagyásakor minél több pénzünk legyen.
- Az ismertség és kedveltség nem jár bónuszpontokkal.
- Ne mások hibáihoz igazodjon.
- A szabályok arra valók, hogy az ember felülvizsgálja őket.
- Mások állításai a célról elterelhetik a figyelmet.
- Semmit sem ronthat el. Legfeljebb tovább tart.
- A SZÍVÉN keresztüli különleges kapcsolat segítségével Ön minden válaszhoz hozzáféréssel rendelkezik.
Az inkarnációs szerződés szövegezését Déri Zsuzsanna hozta létre. =)
Köszönet érte!
30/7 - Tíz személy, aki hatással van a (lolita) stílusomra
Hmmm... Most végig kell gondolnom mindent. Én úgy értelmezem a feladatot, hogy hogyan jutottam el oda, ahol most vagyok. Csak azért írom ezt így ide le, mert Benével mi már vitatkozunk itt a gép előtt. XD
1.) Milán. Ő volt az első, aki a nőiesség felé próbált terelni. Az más kérdés, hogy nekem nem tetszett a túlzott nőiesség, amit ő szeretett, én nem akartam nagyon mutogatni magam.
2.) Balázs. Nagyon sokat változtam, míg vele voltam, én legalábbis úgy érzem. Kicsit szelídültem, kicsit puhultam, eléggé igyekeztem komolyodni - amit csak ő mondhat meg, hogy mennyire sikerült -, meg nőies lenni, hogy tetszek neki.
3.) Macsek. Mindigis tetszett a stílusa, a könnyedsége, s ahogy telt az idő és egyre idősebbek lettünk, egyre jobban csodáltam őt. Minden mozdulatában, szavában és megnyilvánulásában nő volt, vonzódtak hozzá az emberek.
4.) Bene. Ha harcoltunk, akkor jobb akartam lenni nála. Ha egy hullámhosszon voltunk, legalább annyira jó akartam lenni, mint ő hozzám. =) Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, ő volt és van és valszeg lesz is rám a legnagyobb hatással. Oldalakon keresztül sorolhatnám, mennyi mindenben változtam meg miatta, általa és vele, mennyi mindent tanultam, mióta vele vagyok és úgy érzem, fejlődünk és fejlesztjük egymást. Ő hozta az életem a lolitaságot, s nagyon sokrétűen segít engem az utamon. =)
5.) Nanaberu. Személyesen csak később kezdett rám hatni, noha nagyon kedves volt velem augusztusban, mégis először a "Lolita életmód-tanácsok"-kal indított el a pályámon úgymond, akaratán kívül. =) Csak a harmadik találkozón indult meg bennem valami, hogy Nana nem csak mindig más és mégis önmaga, de folyton meg tud újulni és remekül koordinál. =) Ő leginkább abban volt rám nagy hatással, ahogy viselkedett és megnyilvánult, amiket kitalált és megszervezett.
6.) Gigi. Hamar rájöttem, hogy ő szó szerint színes egyéniség, akinek remek érzéke van a koordináláshoz. Minden összeállítása kellemes és sweetdecorás volt, mikor én elkezdtem rá felfigyelni. Az fogott meg abban, amit csinált, hogy sokszínűsége ellenére harmonikus tudott maradni. Ő leginkább a külső, kinézet és koordinálás tekintetében volt rám hatással.
7.) IchiGo. Tehetném őt előrébb is, hiszen igen hamar a segítségemre sietett, amikor szükségem volt rá, rengeteget leveleztünk és az első rendelésemet is ő bonyolította le, de a hatását csak később fejtette ki rám. Ő az számomra, aki mindig, még ha mérges vagy hisztis, beteg vagy fáradt, akkor is aranyos és szeretnivaló. =) Bájos és édes. Nagyon jószívű ember. Szeretnék csak fele annyira cuki lenni sokszor, mint amennyire ő átlagosan az. =D
8.) Kishi. Ugyancsak később fedeztem fel, mit tanulhatok tőle. Kora ellenére rettenetesen okos és érett, komoly és a visszafogottsága figyelemfelkeltő volt a számomra. Amit ő sem ért, hogy én miért csodálom őt. Egyszerű pedig, hasonló energiakészlettel rendelkezik, mint én, mégis jobban használja. Bájos és nőies, gondoskodó és alapos, kíváncsi és érdekes. Színes és mégis komoly egyéniség, aki lassanként nyílik ki, mióta ismerem, akár egy rózsa.
9.) Elyon. Őrá aztán tényleg nemrég figyeltem fel. =) Talán a tavasz hozta meg nála és ezáltal nálam is a dolgokat. ^^ Kreatívnak, szorgalmasnak és mégis társaságkedvelőnek ismertem meg. Egy művésznek, aki tele van ötletekkel, érzésekkel és vágyakkal. Szinte mindig vidám, pedig az ő "hátizsákjában" is vannak fekete fájdalmak. Lányos és rájöttem, hogy vele is tök sok közös pontom van - nem hiszem, hogy én fogok tudni felrakni (majd ha oda jutok) gyerekkori és kiskamaszkori képeket, de hozzá hasonlóan például én is hosszúujjasra vettem fel rövidujjast, vagy akár toppot, meg a farmer ilyen örökérvényű volt nálam is. A stílus- és szépérzéke, a segítőkészsége, kreativitása és szorgalma hat rám. Ösztönzőleg. =)
10.) Ez a hely még kiadásra vár. És a továbbiak is. =) Bene Zerudát ajánlotta nekem még jó pár hónappal ezelőtt, hogy tanuljak tőle, mert ő igazán tudja, de rájöttem, hogy nekem kell a személyes élmény ahhoz, hogy valaki hatni tudjon rám. Anyukámat is betehetném ide, mert ő mindig megmondta, ha szerinte hülyén néztem ki, de sosem szólt bele, rám hagyta. Nem vette el tőlem annak lehetőségét, hogy hülyeségeket csináljak, bolondot csináljak magamtól és ezek által elkövessem a saját, szükséges hibáimat, amiért őszintén szólva nagyon hálás vagyok neki. Néhány pofonra és csalódásra bizony, hogy szükségem volt. De felsorakoztathatnám még a mezőny elejére a Bátyámat is, aki amióta csak ismerem, a maga perverz és őrült módján mindigis ösztönzött a nőiességre. Mindig a nőt kereste és látta bennem, még akkor is, amikor kiábrándító, összetört vagy fáradt voltam. Mindig el tudta érni, hogy vigyorra görbüljön a szám, s nagyon sokat segített az önelfogadásban. A szépségemet akarta megmutatni nekem és ehhez nem félt felhasználni a fényképezőgépét. =) De mostanában Dani is nagy hatásokat ér el nálam, főleg lelki téren. Igazából Tomi is borzasztó sokat lendített rajtam, amiért hálás vagyok neki. Még azokért a dolgokért is, ami nem volt jó. Mindenből szeretném a jót kiszűrni. Mert hiszem, hogy mindenben van valami jó. Hogy minden egy kétoldalú érem. =) És ő sokat dobott nálam a latba, hogy merjek önmagam lenni, merjek újra ártatlan kis hülyeségeket csinálni és tanultam tőle pár apró fogást, hogyan tegyem szebbé a környezetem életét. =)
1.) Milán. Ő volt az első, aki a nőiesség felé próbált terelni. Az más kérdés, hogy nekem nem tetszett a túlzott nőiesség, amit ő szeretett, én nem akartam nagyon mutogatni magam.
2.) Balázs. Nagyon sokat változtam, míg vele voltam, én legalábbis úgy érzem. Kicsit szelídültem, kicsit puhultam, eléggé igyekeztem komolyodni - amit csak ő mondhat meg, hogy mennyire sikerült -, meg nőies lenni, hogy tetszek neki.
3.) Macsek. Mindigis tetszett a stílusa, a könnyedsége, s ahogy telt az idő és egyre idősebbek lettünk, egyre jobban csodáltam őt. Minden mozdulatában, szavában és megnyilvánulásában nő volt, vonzódtak hozzá az emberek.
4.) Bene. Ha harcoltunk, akkor jobb akartam lenni nála. Ha egy hullámhosszon voltunk, legalább annyira jó akartam lenni, mint ő hozzám. =) Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, ő volt és van és valszeg lesz is rám a legnagyobb hatással. Oldalakon keresztül sorolhatnám, mennyi mindenben változtam meg miatta, általa és vele, mennyi mindent tanultam, mióta vele vagyok és úgy érzem, fejlődünk és fejlesztjük egymást. Ő hozta az életem a lolitaságot, s nagyon sokrétűen segít engem az utamon. =)
5.) Nanaberu. Személyesen csak később kezdett rám hatni, noha nagyon kedves volt velem augusztusban, mégis először a "Lolita életmód-tanácsok"-kal indított el a pályámon úgymond, akaratán kívül. =) Csak a harmadik találkozón indult meg bennem valami, hogy Nana nem csak mindig más és mégis önmaga, de folyton meg tud újulni és remekül koordinál. =) Ő leginkább abban volt rám nagy hatással, ahogy viselkedett és megnyilvánult, amiket kitalált és megszervezett.
6.) Gigi. Hamar rájöttem, hogy ő szó szerint színes egyéniség, akinek remek érzéke van a koordináláshoz. Minden összeállítása kellemes és sweetdecorás volt, mikor én elkezdtem rá felfigyelni. Az fogott meg abban, amit csinált, hogy sokszínűsége ellenére harmonikus tudott maradni. Ő leginkább a külső, kinézet és koordinálás tekintetében volt rám hatással.
7.) IchiGo. Tehetném őt előrébb is, hiszen igen hamar a segítségemre sietett, amikor szükségem volt rá, rengeteget leveleztünk és az első rendelésemet is ő bonyolította le, de a hatását csak később fejtette ki rám. Ő az számomra, aki mindig, még ha mérges vagy hisztis, beteg vagy fáradt, akkor is aranyos és szeretnivaló. =) Bájos és édes. Nagyon jószívű ember. Szeretnék csak fele annyira cuki lenni sokszor, mint amennyire ő átlagosan az. =D
8.) Kishi. Ugyancsak később fedeztem fel, mit tanulhatok tőle. Kora ellenére rettenetesen okos és érett, komoly és a visszafogottsága figyelemfelkeltő volt a számomra. Amit ő sem ért, hogy én miért csodálom őt. Egyszerű pedig, hasonló energiakészlettel rendelkezik, mint én, mégis jobban használja. Bájos és nőies, gondoskodó és alapos, kíváncsi és érdekes. Színes és mégis komoly egyéniség, aki lassanként nyílik ki, mióta ismerem, akár egy rózsa.
9.) Elyon. Őrá aztán tényleg nemrég figyeltem fel. =) Talán a tavasz hozta meg nála és ezáltal nálam is a dolgokat. ^^ Kreatívnak, szorgalmasnak és mégis társaságkedvelőnek ismertem meg. Egy művésznek, aki tele van ötletekkel, érzésekkel és vágyakkal. Szinte mindig vidám, pedig az ő "hátizsákjában" is vannak fekete fájdalmak. Lányos és rájöttem, hogy vele is tök sok közös pontom van - nem hiszem, hogy én fogok tudni felrakni (majd ha oda jutok) gyerekkori és kiskamaszkori képeket, de hozzá hasonlóan például én is hosszúujjasra vettem fel rövidujjast, vagy akár toppot, meg a farmer ilyen örökérvényű volt nálam is. A stílus- és szépérzéke, a segítőkészsége, kreativitása és szorgalma hat rám. Ösztönzőleg. =)
10.) Ez a hely még kiadásra vár. És a továbbiak is. =) Bene Zerudát ajánlotta nekem még jó pár hónappal ezelőtt, hogy tanuljak tőle, mert ő igazán tudja, de rájöttem, hogy nekem kell a személyes élmény ahhoz, hogy valaki hatni tudjon rám. Anyukámat is betehetném ide, mert ő mindig megmondta, ha szerinte hülyén néztem ki, de sosem szólt bele, rám hagyta. Nem vette el tőlem annak lehetőségét, hogy hülyeségeket csináljak, bolondot csináljak magamtól és ezek által elkövessem a saját, szükséges hibáimat, amiért őszintén szólva nagyon hálás vagyok neki. Néhány pofonra és csalódásra bizony, hogy szükségem volt. De felsorakoztathatnám még a mezőny elejére a Bátyámat is, aki amióta csak ismerem, a maga perverz és őrült módján mindigis ösztönzött a nőiességre. Mindig a nőt kereste és látta bennem, még akkor is, amikor kiábrándító, összetört vagy fáradt voltam. Mindig el tudta érni, hogy vigyorra görbüljön a szám, s nagyon sokat segített az önelfogadásban. A szépségemet akarta megmutatni nekem és ehhez nem félt felhasználni a fényképezőgépét. =) De mostanában Dani is nagy hatásokat ér el nálam, főleg lelki téren. Igazából Tomi is borzasztó sokat lendített rajtam, amiért hálás vagyok neki. Még azokért a dolgokért is, ami nem volt jó. Mindenből szeretném a jót kiszűrni. Mert hiszem, hogy mindenben van valami jó. Hogy minden egy kétoldalú érem. =) És ő sokat dobott nálam a latba, hogy merjek önmagam lenni, merjek újra ártatlan kis hülyeségeket csinálni és tanultam tőle pár apró fogást, hogyan tegyem szebbé a környezetem életét. =)
30/6 - Tíz dolog, ami nélkül egy lolita nem élhet
Kicsit csalok, mert holnap nem hiszem, hogy lesz időm erre, de szeretnék vele haladni. Remélem, elnézitek nekem. ^^
1.) Báj, kedvesség, kiegyensúlyozottság.
2.) Szépérzék.
3.) Loliruhák. =) És kiegészítők.
4.) Nem árt, ha van az embernek egy támogatója, barátja, barátnője, vagy valaki, aki mellette áll.
5.) Stílushoz illő jellemvonások, vagy belső tartalom. Például egy sweet lolihoz a gyermekiség passzol, egy classichoz inkább komolyabb viselkedés, az aristocrathoz viszont én kimértséget társítok.
6.) Lolitársaság.
7.) Kreativitás, ötletesség.
8.) Bugyogó, alsószoknya (vagy egy egész arzenál belőlük).
9.) Alaposság, kritikai érzék, maximalizmus.
10.) Megújulásra készség.
1.) Báj, kedvesség, kiegyensúlyozottság.
2.) Szépérzék.
3.) Loliruhák. =) És kiegészítők.
4.) Nem árt, ha van az embernek egy támogatója, barátja, barátnője, vagy valaki, aki mellette áll.
5.) Stílushoz illő jellemvonások, vagy belső tartalom. Például egy sweet lolihoz a gyermekiség passzol, egy classichoz inkább komolyabb viselkedés, az aristocrathoz viszont én kimértséget társítok.
6.) Lolitársaság.
7.) Kreativitás, ötletesség.
8.) Bugyogó, alsószoknya (vagy egy egész arzenál belőlük).
9.) Alaposság, kritikai érzék, maximalizmus.
10.) Megújulásra készség.
30/5 - Tíz tétel a kívánságlistámon
Na, ez eddig a legnehezebb. XD
1.) Fényképezőgép.
2.) Egy nyolcadik nap a héten, ami a hétvégét toldja meg. Vagy egy időnyerő. =)
3.) Könyvkiadás. Elsősorban A szerelem csapdáját szeretném nyomtatott formában viszont látni. =)
4.) Saját kecó.
5.) Egy hatalmas képernyő, meg olyan játék, amely a mozgást érzékeli, meg táncolós játékprogramok hozzá. Esetleg egy DDR szőnyeg.
6.) Rengeteg ruha. Még több, mint ami most van. Sokkal több. És valaki, aki koordinálja a levétel után őket a mosásba, a teregetésbe, a hajtogatásba és a szekrénybe vissza. XD Bár, ha már itt tartunk, egy házvezetőnőt se küldenék el. XD
7.) Azt hiszem, szeretnék egy évre elutazni, meglátogatni pár szép helyet. Leginkább utazgatással és írással szeretném tölteni ezt a helyet. Városokban és tengerpartokon szeretnék sétálni. Egy srác képei láttán a meglátogatandó helyek közé beveszem Hollandiát is, mert fantasztikusan szép szerintem.
8.) Szépen fogó tollakat. Egy egész hegyet. =D
9.) Cicát.
10.) Egy csapatos vidámpark-látogatást.
1.) Fényképezőgép.
2.) Egy nyolcadik nap a héten, ami a hétvégét toldja meg. Vagy egy időnyerő. =)
3.) Könyvkiadás. Elsősorban A szerelem csapdáját szeretném nyomtatott formában viszont látni. =)
4.) Saját kecó.
5.) Egy hatalmas képernyő, meg olyan játék, amely a mozgást érzékeli, meg táncolós játékprogramok hozzá. Esetleg egy DDR szőnyeg.
6.) Rengeteg ruha. Még több, mint ami most van. Sokkal több. És valaki, aki koordinálja a levétel után őket a mosásba, a teregetésbe, a hajtogatásba és a szekrénybe vissza. XD Bár, ha már itt tartunk, egy házvezetőnőt se küldenék el. XD
7.) Azt hiszem, szeretnék egy évre elutazni, meglátogatni pár szép helyet. Leginkább utazgatással és írással szeretném tölteni ezt a helyet. Városokban és tengerpartokon szeretnék sétálni. Egy srác képei láttán a meglátogatandó helyek közé beveszem Hollandiát is, mert fantasztikusan szép szerintem.
8.) Szépen fogó tollakat. Egy egész hegyet. =D
9.) Cicát.
10.) Egy csapatos vidámpark-látogatást.
Zenés elbeszélés
Lifehouse - Halfway gone
Szürkéskék ég, mézsárgára festett fehér híd, e kettő közt sötétzöldnek tűnő Gellért hegyi növényzet és
aranyosbarna-szürke sziklák, mellettem két oldalt meg a csodálatos, mocskosszürke Duna. Nem tudom, tényleg ilyen volt-e, vagy csak én láttam-e ilyennek, de tökéletesen megjelenítette azt a kettősséget, ami bennem volt. A reggeli vidámságét, amit mostanában szoktam érezni, főleg ha loliban vagyok - és ma a kedvenc szamócásomat vettem fel alávéve a szamócás szoknyám, hogy még dúsabbnak és habosabbnak látszódjék - és a sírhatnék mélységes, nyomasztó és szomorú fellegét.
Adam Lambert - Mad world
Azon gondoltam, mennyire bolond vagyok. Még Benének sem beszéltem a tengap éjjelről, ő pedig valami isteni szerencse folytán elfelejtette megkérdezte, mikor feküdtem le, mikor aludtam el, mi volt. Ugyanolyan zokogás lett volna belőle, mint a Dani telefonja után, arra meg nem volt időnk, össze kellett készülnünk a mai útra. És egyébként sem akartam arról beszélni, hogy még mindig nem gyógyultam ki abból az állapotból, amitől menekülök. Miért? Miért kell így éreznem? Miért kell olyan embereket megismernem, akik miatt le akarom vetni a bőröm, ki akarom cserélni az egész életem is akár, hogy nekik megfeleljek? Hiszen már régebben eldöntöttem, hogy senkinek többet, csakis magamnak. Erre tessék...
Avril Lavigne - Complicated
Félek. Rettegek tőle, hogy vakvágányra megyek megint. Az írás, Bene és az álmaim az életemet jelentik. Nem is akarnék úgy élni, hogy nem tudok írni, hogy nincs velem Bene, álmatlanul, érzéstelenül. És mégis... mindet egy pillanat alatt eldobnám, amikor kivételes emberekkel vagyok. Egyet kiírtam az életemből... egyet már muszáj voltam elhagyni, mert bekattantam. Amikor nem volt velem, olyan volt, mintha folyamatosan haldokoltam volna. Megvesztem egyetlen szaváért, az ő álmait láttam és akartam valónak én is.
Adam Lambert - Whataya want from me
Nem tudtam tanulni idefele jövet. Sok csomagom volt és az agyam sem fogott. Csak ültem a buszon, néztem ki a fejemből és jártattam az agyam. A fáradtságtól elkókadtam, s mire észbe kaptam, már egy olyan éberálom közepén voltam, amiben sírtam. És a valóságban is potyogtam a könnyeim. Az egyik kolléganőm meg ott ült majdnem velem szemben. Megijedtem, hogy ha nem szedem össze magam, látni fogja a könnyeim, azt pedig nem akarom. Szerencsére tanult, úgyhogy nem vette észre, mi van velem. Mikor engem kezdett nézni, már újra ura voltam magamnak.
Szürkéskék ég, mézsárgára festett fehér híd, e kettő közt sötétzöldnek tűnő Gellért hegyi növényzet és
aranyosbarna-szürke sziklák, mellettem két oldalt meg a csodálatos, mocskosszürke Duna. Nem tudom, tényleg ilyen volt-e, vagy csak én láttam-e ilyennek, de tökéletesen megjelenítette azt a kettősséget, ami bennem volt. A reggeli vidámságét, amit mostanában szoktam érezni, főleg ha loliban vagyok - és ma a kedvenc szamócásomat vettem fel alávéve a szamócás szoknyám, hogy még dúsabbnak és habosabbnak látszódjék - és a sírhatnék mélységes, nyomasztó és szomorú fellegét.
Adam Lambert - Mad world
Azon gondoltam, mennyire bolond vagyok. Még Benének sem beszéltem a tengap éjjelről, ő pedig valami isteni szerencse folytán elfelejtette megkérdezte, mikor feküdtem le, mikor aludtam el, mi volt. Ugyanolyan zokogás lett volna belőle, mint a Dani telefonja után, arra meg nem volt időnk, össze kellett készülnünk a mai útra. És egyébként sem akartam arról beszélni, hogy még mindig nem gyógyultam ki abból az állapotból, amitől menekülök. Miért? Miért kell így éreznem? Miért kell olyan embereket megismernem, akik miatt le akarom vetni a bőröm, ki akarom cserélni az egész életem is akár, hogy nekik megfeleljek? Hiszen már régebben eldöntöttem, hogy senkinek többet, csakis magamnak. Erre tessék...
Avril Lavigne - Complicated
Félek. Rettegek tőle, hogy vakvágányra megyek megint. Az írás, Bene és az álmaim az életemet jelentik. Nem is akarnék úgy élni, hogy nem tudok írni, hogy nincs velem Bene, álmatlanul, érzéstelenül. És mégis... mindet egy pillanat alatt eldobnám, amikor kivételes emberekkel vagyok. Egyet kiírtam az életemből... egyet már muszáj voltam elhagyni, mert bekattantam. Amikor nem volt velem, olyan volt, mintha folyamatosan haldokoltam volna. Megvesztem egyetlen szaváért, az ő álmait láttam és akartam valónak én is.
Adam Lambert - Whataya want from me
Nem tudtam tanulni idefele jövet. Sok csomagom volt és az agyam sem fogott. Csak ültem a buszon, néztem ki a fejemből és jártattam az agyam. A fáradtságtól elkókadtam, s mire észbe kaptam, már egy olyan éberálom közepén voltam, amiben sírtam. És a valóságban is potyogtam a könnyeim. Az egyik kolléganőm meg ott ült majdnem velem szemben. Megijedtem, hogy ha nem szedem össze magam, látni fogja a könnyeim, azt pedig nem akarom. Szerencsére tanult, úgyhogy nem vette észre, mi van velem. Mikor engem kezdett nézni, már újra ura voltam magamnak.
30/4 - Tíz étel, amit szeretek
Ezzel könnyű dolgom lesz, azt hiszem. =D
1.) Tészták. Édesen, vagy sósan, rakva, vagy levesben, nokedlinek, vagy másnak, a tészták a kedvenc ételeim. Ezek közül is a káposztás, a paradicsomszószos, a bolognai/milánói, a rakott tészta/lazagne és persze a tojásos nokedli és a csirkepaprikás nokedlivel.
2.) Gomba. Rántva, levesnek, pörköltnek, mellékíznek, vagy néha nyersen is. ^^;;
3.) Káposzta. Salátába, székelykáposztának, savanyítva, magában nyersen-ropogósan, rakott káposztának, ...
4.) Rakott cuccok. Káposzta (nagyanyám úgy csinálja, hogy rizs, darált hús, savanyú káposzta és tejföl a tetejére - páratlan), krumpli, karfiol, vagy bármi más.
5.) Édességek. Csoki, cukor, gumicukor, sütemények, nyalóka, stb. Ezen élek. =D
6.) Gulyásleves. Rá vagyok kattanva.
7.) Palacsinta. A saját palacsintám szeretem a legjobban. Ego, nem ego, ez van. =) De azért Anyué és a mamáé is fincsi. =)
8.) Gyümölcs. Minden évben más. Középiskolában az almát ettem egymás után. Volt, amikor a paradicsomot. Igen, nekem gyümölcsként is számba vehető, főleg azok a hatalmas, szív alakú, húsos és édes fajták. *,* Idén a banán a menő. Utáltam régen és most egymás után kapom be őket. A cseresznye meg a kedvencem.
9.) Spenót. Fokhagymásan és sósan egy tükörtojással a közepén. *,*
10.) Joghurt. Leginkább piros gyümölcsös. =)
1.) Tészták. Édesen, vagy sósan, rakva, vagy levesben, nokedlinek, vagy másnak, a tészták a kedvenc ételeim. Ezek közül is a káposztás, a paradicsomszószos, a bolognai/milánói, a rakott tészta/lazagne és persze a tojásos nokedli és a csirkepaprikás nokedlivel.
2.) Gomba. Rántva, levesnek, pörköltnek, mellékíznek, vagy néha nyersen is. ^^;;
3.) Káposzta. Salátába, székelykáposztának, savanyítva, magában nyersen-ropogósan, rakott káposztának, ...
4.) Rakott cuccok. Káposzta (nagyanyám úgy csinálja, hogy rizs, darált hús, savanyú káposzta és tejföl a tetejére - páratlan), krumpli, karfiol, vagy bármi más.
5.) Édességek. Csoki, cukor, gumicukor, sütemények, nyalóka, stb. Ezen élek. =D
6.) Gulyásleves. Rá vagyok kattanva.
7.) Palacsinta. A saját palacsintám szeretem a legjobban. Ego, nem ego, ez van. =) De azért Anyué és a mamáé is fincsi. =)
8.) Gyümölcs. Minden évben más. Középiskolában az almát ettem egymás után. Volt, amikor a paradicsomot. Igen, nekem gyümölcsként is számba vehető, főleg azok a hatalmas, szív alakú, húsos és édes fajták. *,* Idén a banán a menő. Utáltam régen és most egymás után kapom be őket. A cseresznye meg a kedvencem.
9.) Spenót. Fokhagymásan és sósan egy tükörtojással a közepén. *,*
10.) Joghurt. Leginkább piros gyümölcsös. =)
30/3 - Tíz dolog, amit nem szeretsz a lolitában
1.) Elérhtetlenség. A nagy márkák ruhái álmok, melyeket nagyon sok lány az anyagi helyzetére való tekintettel inkább hiába kerget. Aztán vannak olyan szerencsés esetek, amikor kijönnek replicák, vagy valaki megválik valamilyen oknál fogva olcsóbban a ruhájától.
2.) Hogy a lolita szóhoz rengeteg mindent társíthatnak az emberek. Nem csak a stílust nevezik így, de analóg a kurvával és a kiskorú, apakomplexussal rendelkező lánykával is.
3.) Nehéz megoldani, hogy valaki házilag építse fel a ruhatárát a ruháktól kezdve egészen a kiegészítőkig. Kell hozzá hely, varrógép, idő, türelem, ötlet, alapok, némi segítség sem árt. Oké, ezek tök általánosak, de akinek van varrógépe és már használta, az tudja, hogy nem akármilyen fény és hely jó hozzá például. Magyarországon nagyon kevés a bordürös anyag, meg úgy általában az, amit a lolihoz használni lehet, netről viszont én sem szeretek vásárolni, mert kell azt a dolgot élőben látni és fogni, na. =) Szóval nehéz, DE nem lehetetlen. =)
4.) Elég kacifántos loliruhában folyóügyeket intézni. A dolog számomra túlélhető, de valahogy össze kell szedni tíz pontot. XD
5.) Divatloliták, pózerkedók, pózolók. Bár ez nem csak a lolira igaz, minden olyan embert elkerülök, amelyik valamit arra használ fel, hogy különlegesnek tűnjön. Főleg úgy, hogy ezzel valamit, leginkább azt, aminek a jegyeit magára veszi, ledegradál.
6.) Burando-mánia. Néha csakazértis módon vagyok azzal, hogy megtanuljam beazonosítani a ruhákat, hogy melyik márka gyártja, mi a neve, milyen színben létezik, meg ilyenek, mert van, amikor elkap az az érzés, hogy olyan a dolog, mintha semmi másról nem szólna a fáma, csak a márkákról. Amikor így érzek, mindig figyelmeztetem magam a túlzott érzékenységemre a tekintetben, hogy attól, mert én folyton különcködöm és nonkonformista módon viselkedem, még nincs feltétlen igazam, igenis kell egy ilyen, közös és meghatározó témával foglalkozni. Szóval ez csak eltúlzott mértékben zavar és hálás vagyok a közösségünknek, hogy nem csak akkor lehet köztünk valaki lolita, ha keni-vágja a márkákat, burandója van, stb-stb. Egyébként meg én úgy vagyok vele, hogy szeretem például a Linkin Parkot, de nem fogok egy számot csak azért szeretni, mert a Linkin Park nevű banda adja elő. =)
7.) Keveslem a magyarosított kifejezéseket. Outfit, burando, loliable, ... jobban szeretem azt mondani, hogy kinézet, márka és lolitás. =) De ez az én magyar-mániámból fakad. ^^
8.) Usakumya. A macikat sem szeretem, gyerekkoromban féltem tőlük, aztán kamaszkoromban sokszor próbáltam megszeretni őket, vagy csak megérteni, miért utálom, de nem ment. Viszont azt, hogy egy mackó nyúlnak akar tűnni, nyúlruhája van, egyszerűen nem tudom befogadni.
9.) Tisztítás-problémák.
10.) Nem akarok senkit meggyőzni arról, hogy amit elsőre gondol a lolitáról, az legtöbbször téves, de késztetésem van megmutatni neki, hogy nem álomvilág, nem bolondok gyülekezete, nem menekülő, nem szexközösség. Vagy kellemetlen, amikor én tudom, hogy nincs olyan alkat, amihez nem lehet találni legalább egy koordinációt, de valaki engem meg akar győzni róla. ^^;; Én abban hiszek, hogy minden testet fel lehet öltöztetni ízlésesen és teljesen mindegy, hogy loliba, vagy nem loliba.
2.) Hogy a lolita szóhoz rengeteg mindent társíthatnak az emberek. Nem csak a stílust nevezik így, de analóg a kurvával és a kiskorú, apakomplexussal rendelkező lánykával is.
3.) Nehéz megoldani, hogy valaki házilag építse fel a ruhatárát a ruháktól kezdve egészen a kiegészítőkig. Kell hozzá hely, varrógép, idő, türelem, ötlet, alapok, némi segítség sem árt. Oké, ezek tök általánosak, de akinek van varrógépe és már használta, az tudja, hogy nem akármilyen fény és hely jó hozzá például. Magyarországon nagyon kevés a bordürös anyag, meg úgy általában az, amit a lolihoz használni lehet, netről viszont én sem szeretek vásárolni, mert kell azt a dolgot élőben látni és fogni, na. =) Szóval nehéz, DE nem lehetetlen. =)
4.) Elég kacifántos loliruhában folyóügyeket intézni. A dolog számomra túlélhető, de valahogy össze kell szedni tíz pontot. XD
5.) Divatloliták, pózerkedók, pózolók. Bár ez nem csak a lolira igaz, minden olyan embert elkerülök, amelyik valamit arra használ fel, hogy különlegesnek tűnjön. Főleg úgy, hogy ezzel valamit, leginkább azt, aminek a jegyeit magára veszi, ledegradál.
6.) Burando-mánia. Néha csakazértis módon vagyok azzal, hogy megtanuljam beazonosítani a ruhákat, hogy melyik márka gyártja, mi a neve, milyen színben létezik, meg ilyenek, mert van, amikor elkap az az érzés, hogy olyan a dolog, mintha semmi másról nem szólna a fáma, csak a márkákról. Amikor így érzek, mindig figyelmeztetem magam a túlzott érzékenységemre a tekintetben, hogy attól, mert én folyton különcködöm és nonkonformista módon viselkedem, még nincs feltétlen igazam, igenis kell egy ilyen, közös és meghatározó témával foglalkozni. Szóval ez csak eltúlzott mértékben zavar és hálás vagyok a közösségünknek, hogy nem csak akkor lehet köztünk valaki lolita, ha keni-vágja a márkákat, burandója van, stb-stb. Egyébként meg én úgy vagyok vele, hogy szeretem például a Linkin Parkot, de nem fogok egy számot csak azért szeretni, mert a Linkin Park nevű banda adja elő. =)
7.) Keveslem a magyarosított kifejezéseket. Outfit, burando, loliable, ... jobban szeretem azt mondani, hogy kinézet, márka és lolitás. =) De ez az én magyar-mániámból fakad. ^^
8.) Usakumya. A macikat sem szeretem, gyerekkoromban féltem tőlük, aztán kamaszkoromban sokszor próbáltam megszeretni őket, vagy csak megérteni, miért utálom, de nem ment. Viszont azt, hogy egy mackó nyúlnak akar tűnni, nyúlruhája van, egyszerűen nem tudom befogadni.
9.) Tisztítás-problémák.
10.) Nem akarok senkit meggyőzni arról, hogy amit elsőre gondol a lolitáról, az legtöbbször téves, de késztetésem van megmutatni neki, hogy nem álomvilág, nem bolondok gyülekezete, nem menekülő, nem szexközösség. Vagy kellemetlen, amikor én tudom, hogy nincs olyan alkat, amihez nem lehet találni legalább egy koordinációt, de valaki engem meg akar győzni róla. ^^;; Én abban hiszek, hogy minden testet fel lehet öltöztetni ízlésesen és teljesen mindegy, hogy loliba, vagy nem loliba.
Egy telefon
Rátaláltam egy olyan Lady Gaga számra, amit még nem hallottam - ami nem nehéz, nem keresem a dalait, csak ezt adta a gép épp. =) The edge of glory címet viseli és egészen jó. Igazából végig sem tudtam hallgatni, mert felhívott a Dani és inkább vele beszélgettem. Nem jutottam végig a kitűzött munkákon sem, mert telefonálás közben nem akartam ezer dolgot csinálni, Danival viszont olyan jó telefonálni. Már hazafele tartottam, ő csak rendületlenül mondta és magyarázkodott. Nem is tudom elmagyarázni ezt az egészet, hogy mi volt. Talán túl ellenségesen nyilvánultam meg a családi kötelékek túl szorossága ellen és ő meg akart békíteni, nem tudom. A lényeg, hogy ahogy mondta-mondta, egyetlen ártalmatlan mondat nagyon mélyre betalált. Nem is tudtam utána megszólalni, inkább a témába nem vágó dolgokat igyekeztem mondani, de mégsem megsérteni azzal, hogy úgy teszek vagy tűnök, mintha nem is figyelnék rá. Körülbelül negyven percig beszélgettünk még, vagy többet, nem tudom, viszont most először alig vártam, hogy letehessem és megadhassam magam. A kombínón aztán ráborultam a táskámra a fáradtságtól és mielőtt elnyomott volna az álom, elpityeredtem magam. Utána alig tíz perc séta következett, míg hazaértem. Villámgyorsan benyomtam a kódot, kulcs, már bent is voltam. Bene pont a konyhában volt, én épp csak bezártam a rácsot, aztán a nyakába borultam és elkezdtem zokogni. Fogalmam sincs, meddig álltunk ott, csak azt tudom, hogy hamar levágta, hogy gáz van, megfordult és magához ölelt. Kérdezgetett, hogy mi baj van, mi történt, és ölelt meg simogatott. Azt hitte, kirúgtak, de ráztam a fejem. Aztán azt, hogy ki fognak, vagy a bíróm csinált valamit, de nem. Végül behúzott a szobába, ahol rögtön rákuporodtam az ágyra és húztam magammal. Az megnyugtat, ha nagykifliként átölel. Megkérdezte, elmondom-e, én meg bólogattam, de ilyenkor egyetlen nyikk sem jön ki belőlem, úgyhogy az ölembe tette a gépét, én meg megpróbáltam neki leírni, mi történt.
Írtam nemrég Kishinek mailt. Most kezdek lassan-lassan jobban lenni.
Írtam nemrég Kishinek mailt. Most kezdek lassan-lassan jobban lenni.
Ma reggel
Fél nyolcig ültem bent az irodában, ittfelejtettem magam. ^^;; Utána rohanni akartam haza, de zárva volt az ajtó. Az egyik bíró jelent meg pár perc után, én meg vigyorogtam magamban, hogy mekkora vicc már, hogy pont ő van itt. Azt kérdezte, "Jössz velem?", mire én egy a másodperc törtrésze alatt túlélt sokk után azt feleltem neki, hogy "Csak a kapuig.". Nyíltan visszautasítani nem akartam, igent eszembe sem jutott rebegni, úgyhogy utólag visszagondolva a legjobb és legfrappánsabb választ adtam. =) Sikerült egy órakor végre rábírnom magam a lefekvésre - miután minden lehetséges helyszínen kifórumoztam magam. Még Elyonnak írtam egy kisregényt mailben, aztán eltettem magam aludni. Már nem volt kedvem éjjel zuhanyozni, arra gondoltam, reggel jót fog tenni, felébreszt majd.
Igazam is lett. Fél órát hevertem az ágyban, hú de fáradt vagyok állapotban, alig bírtam egy gondolatot végiggondolni, mert már jött is a következő. Minden bezúdult a fejemben, ahogy felnyílt a szemem. Milyen nap van, mit kell a munkahelyemen csinálnom, ne felejtsem el bepakolni a táskámba a tanulni valót és tanuljak is büszre, menjek zuhanyozni, mert az felfrissít majd, milyen karakterrel induljak a Töviskapu FicBl@sterén, hogyan is alkossam meg a kis magánvilágomat, mikor tudom begépelni azt a rövid, de nagy csattanós írásomat, amit tegnap raktam össze, ma menjünk-e a Nándi előadására, vagy ne, kivel miről kell beszélnem, ma bent maradok-e és ha igen, meddig, ... Képzelhetitek... XD
A zuhanyozás remek volt. Valaki párhuzamosan zuhanyzott velem a másik fürdőben, ezáltal a víz hideg-meleg ingadozásokat csinált. Én imádom a forró fürdőt és nem szeretem a hidegzuhanyt, de ez a váltakozós dolog nekem most annyira bejött. Új életre keltem, mint a monszun utáni eső által a sivatag. =) Frenetikus érzés!
Mire a villamoshoz értem, már javarészt megettem a reggelim, ami egy banánból és egy fél zacskó burgonyacsipszből állt. XD Tudom-tudom, no comment. Az egészséges életvitel és én eléggé távol estünk egymástól, ezt már régóta tudom. ^^;; Már a villamoson tanulni akartam, de aztán arra gondoltam, hogy nem jó ötlet, mert ha a gyorsbuszon (173E vagy 7E) sokan lesznek, kellemetlen lesz. Meg amúgy is én ugye az első ajtóban szeretek állni. És ma megint felfedeztem, hogy miért. Ott az izgalom!!! *o* Elütjük a bringás bácsit? Lekoccoljuk a tolató kocsi farát? Belemegyünk a lukba vagy elmegyünk mellette? Vagy a másik busz hátsójára nyomjuk fel a szabálytalanul közelkedő hajléktalant? Tiszta akció a reggeli közlekedés! =D
Már a Szent Gellért térnél jártunk, amikor a mellettem ácsorgó férfi halk furulyaszólóba kezdett. Meglepődtem. Pislogtam párat, hogy mivel csinálja a hangot és észrevettem a hangszert. Jobban meg akartam nézn, kíváncsi voltam rá, mire szégyenlősen eldugta. Tiszta cuki volt. Megjegyeztem neki, hogy "Jó érzés kora reggel zeneszót hallani.", de ilyen tök kedvesen és nyugodtan, mire totál zavarba jött. Én persze nem bírtam magammal, meg kellett néznem a hangszerét. Arany színe volt és karcolt vagy faragott mintája. Egyszerű, apró, de kellemes. Nagyon tetszett. Mivel láttam, hogy szegény még mindig nagyon szűköl és kínlódik, mert lebukott előttem, megjegyeztem neki, hogy szép hangszere van, majd hogy még jobban oldjam őt egy kicsit, megkérdeztem, hogy vizsgára készül-e. Azt mondta, nem, csupán szereti fújni csak úgy magának. Tökre örültem. Aztán felbátorodott és megkérdezte, szeretek-e táncolni. Mivel igent mondtam, mondta, hogy minden héten szokott lenni a város különböző pontján ilyen táncháztalálkozó. Udvariasságból megkérdeztem, a Király utca közelében mikor és hol tartanak ilyesmit, nem akartam visszautasító lenni azzal, hogy azt felelem, kedves, hogy meginvitált, de a következő egy-másfél hónapban örülök, ha aludni fogok tudni időnként. ^^;; Láttam rajta, hogy boldoggá tette a viselkedésem, én meg annak örültem, hogy nem rontottam el a kíváncsiságommal a napját, nem lett miattam görcsös a spontán zenéléssel kapcsolatban. Nekem tényleg tetszett, hogy random elkezdte nagyon halkan fújni mellettem a furulyáját. =)
Idebent is alakítottam. Folyosón álltunk Sangoval, beszélgettünk. Na, mondom, nincs itt senki, nem lát minket senki, gyorsan megnézem, a szoknyám alól kilóg-e a harisnyám teteje vagy a bugyimé, mert azt nem szeretem, főleg, ha a felsőm miatt esélyes, hogy ezt más is láthassa. Felhúztam a hasamról a pólót, erre a férfi mosdóból kilépett a kedvenc bíróm. XD Igyekeztem nem feltűnően zavarba jönni, lerántottam a pólóm a helyére, karba fontam a kezem és Sangora néztem, mintha mi sem történt volna. XD Önégetés rulez.
Én tényleg szeretek hülye lenni. XD És igenis menő az önégetés. XD
Szép, vidám, nevetésben gazdag napot nektek! =)
u.i.: A mai napomat a paranormalitás hatja át. Eeeeennnnyi~~~! XD Kártyám meg az egy.
Igazam is lett. Fél órát hevertem az ágyban, hú de fáradt vagyok állapotban, alig bírtam egy gondolatot végiggondolni, mert már jött is a következő. Minden bezúdult a fejemben, ahogy felnyílt a szemem. Milyen nap van, mit kell a munkahelyemen csinálnom, ne felejtsem el bepakolni a táskámba a tanulni valót és tanuljak is büszre, menjek zuhanyozni, mert az felfrissít majd, milyen karakterrel induljak a Töviskapu FicBl@sterén, hogyan is alkossam meg a kis magánvilágomat, mikor tudom begépelni azt a rövid, de nagy csattanós írásomat, amit tegnap raktam össze, ma menjünk-e a Nándi előadására, vagy ne, kivel miről kell beszélnem, ma bent maradok-e és ha igen, meddig, ... Képzelhetitek... XD
A zuhanyozás remek volt. Valaki párhuzamosan zuhanyzott velem a másik fürdőben, ezáltal a víz hideg-meleg ingadozásokat csinált. Én imádom a forró fürdőt és nem szeretem a hidegzuhanyt, de ez a váltakozós dolog nekem most annyira bejött. Új életre keltem, mint a monszun utáni eső által a sivatag. =) Frenetikus érzés!
Mire a villamoshoz értem, már javarészt megettem a reggelim, ami egy banánból és egy fél zacskó burgonyacsipszből állt. XD Tudom-tudom, no comment. Az egészséges életvitel és én eléggé távol estünk egymástól, ezt már régóta tudom. ^^;; Már a villamoson tanulni akartam, de aztán arra gondoltam, hogy nem jó ötlet, mert ha a gyorsbuszon (173E vagy 7E) sokan lesznek, kellemetlen lesz. Meg amúgy is én ugye az első ajtóban szeretek állni. És ma megint felfedeztem, hogy miért. Ott az izgalom!!! *o* Elütjük a bringás bácsit? Lekoccoljuk a tolató kocsi farát? Belemegyünk a lukba vagy elmegyünk mellette? Vagy a másik busz hátsójára nyomjuk fel a szabálytalanul közelkedő hajléktalant? Tiszta akció a reggeli közlekedés! =D
Már a Szent Gellért térnél jártunk, amikor a mellettem ácsorgó férfi halk furulyaszólóba kezdett. Meglepődtem. Pislogtam párat, hogy mivel csinálja a hangot és észrevettem a hangszert. Jobban meg akartam nézn, kíváncsi voltam rá, mire szégyenlősen eldugta. Tiszta cuki volt. Megjegyeztem neki, hogy "Jó érzés kora reggel zeneszót hallani.", de ilyen tök kedvesen és nyugodtan, mire totál zavarba jött. Én persze nem bírtam magammal, meg kellett néznem a hangszerét. Arany színe volt és karcolt vagy faragott mintája. Egyszerű, apró, de kellemes. Nagyon tetszett. Mivel láttam, hogy szegény még mindig nagyon szűköl és kínlódik, mert lebukott előttem, megjegyeztem neki, hogy szép hangszere van, majd hogy még jobban oldjam őt egy kicsit, megkérdeztem, hogy vizsgára készül-e. Azt mondta, nem, csupán szereti fújni csak úgy magának. Tökre örültem. Aztán felbátorodott és megkérdezte, szeretek-e táncolni. Mivel igent mondtam, mondta, hogy minden héten szokott lenni a város különböző pontján ilyen táncháztalálkozó. Udvariasságból megkérdeztem, a Király utca közelében mikor és hol tartanak ilyesmit, nem akartam visszautasító lenni azzal, hogy azt felelem, kedves, hogy meginvitált, de a következő egy-másfél hónapban örülök, ha aludni fogok tudni időnként. ^^;; Láttam rajta, hogy boldoggá tette a viselkedésem, én meg annak örültem, hogy nem rontottam el a kíváncsiságommal a napját, nem lett miattam görcsös a spontán zenéléssel kapcsolatban. Nekem tényleg tetszett, hogy random elkezdte nagyon halkan fújni mellettem a furulyáját. =)
Idebent is alakítottam. Folyosón álltunk Sangoval, beszélgettünk. Na, mondom, nincs itt senki, nem lát minket senki, gyorsan megnézem, a szoknyám alól kilóg-e a harisnyám teteje vagy a bugyimé, mert azt nem szeretem, főleg, ha a felsőm miatt esélyes, hogy ezt más is láthassa. Felhúztam a hasamról a pólót, erre a férfi mosdóból kilépett a kedvenc bíróm. XD Igyekeztem nem feltűnően zavarba jönni, lerántottam a pólóm a helyére, karba fontam a kezem és Sangora néztem, mintha mi sem történt volna. XD Önégetés rulez.
Én tényleg szeretek hülye lenni. XD És igenis menő az önégetés. XD
Szép, vidám, nevetésben gazdag napot nektek! =)
u.i.: A mai napomat a paranormalitás hatja át. Eeeeennnnyi~~~! XD Kártyám meg az egy.
30/2 - Tíz dolog, amit szeretek a lolitában
Úgy döntöttem, igenis szorítok időt erre is. Majd nem buzgolkodom annyit, mint ma tettem. Benének abban igaza van, hogy kicsit kordában kell tartanom magam. Igenis össze akarom egyeztetni az íróságomat, a barátlétemet, a nemlétező háziasszony szerepemet, a pár státuszomat, a munkahelyi feladataimat és egyéb kötelességeimet, a lolitaságomat és minden mást is, ami nekem fontos annyira, hogy még ebben a nagyon durva hónapban is energiát szánjak rá. Márpedig nekem nem csak az írás fontos, hanem a Kedvesem, a lolitaság és a szeretteim is. Oké, a lakás már most is sikoltozik egy rendes takarítás után, de a másik négy dolog mellett nekem ez teljesen eltörpül.
Szóval neki is ugrom. =)
1.) Stílus, divat, életmód, felfogás, feeling egyszerre.
2.) Esztétikus, változatos, különleges, harmonikus, sokszínű, kellemes, egyediségre törekvő.
3.) Nem csak ruha, abban tudni kell viselkedni, ezáltal tanítja az ember lányát és vele együtt a környezetét is.
4.) Feltűnő, mégsem botránkoztatja meg az embereket.
5.) Rengeteg minden társítható hozzá, ezáltal még színesebbé és változatosabbá tehető az egyébként sem szürke stílust és/vagy életet.
6.) Vannak szabályai, de azt hiszem, nincsenek korlátai.
7.) Közösséget alkot, amely szívesen fogadja az újakat, az érdeklődőket és a kíváncsiakat.
8.) Nőies, lányos, babás. Mikor melyik. =)
9.) Összetett, hiába tűnik egyszerűnek. És egyszerű, bármennyire is nehéznek tűnik.
10.) Minden alkalomhoz illő, bárhol meg lehet jelenni benne.
Szóval neki is ugrom. =)
1.) Stílus, divat, életmód, felfogás, feeling egyszerre.
2.) Esztétikus, változatos, különleges, harmonikus, sokszínű, kellemes, egyediségre törekvő.
3.) Nem csak ruha, abban tudni kell viselkedni, ezáltal tanítja az ember lányát és vele együtt a környezetét is.
4.) Feltűnő, mégsem botránkoztatja meg az embereket.
5.) Rengeteg minden társítható hozzá, ezáltal még színesebbé és változatosabbá tehető az egyébként sem szürke stílust és/vagy életet.
6.) Vannak szabályai, de azt hiszem, nincsenek korlátai.
7.) Közösséget alkot, amely szívesen fogadja az újakat, az érdeklődőket és a kíváncsiakat.
8.) Nőies, lányos, babás. Mikor melyik. =)
9.) Összetett, hiába tűnik egyszerűnek. És egyszerű, bármennyire is nehéznek tűnik.
10.) Minden alkalomhoz illő, bárhol meg lehet jelenni benne.
Problémáim a világ hozzáállásával kapcsolatban
Még mindig a munkahelyemen vagyok, mert elfelejtettem hazamenni. Szép csendben, magányban fórumozgatok, elvagyok. Még arra is szakítottam időt, hogy ide írjak. Igazából csinálok felesleges dolgokat is, de én már csak ilyen vagyok.
Az egyik írótárs személyes fórumrészlegén éppen kiakadtam. Magam miatt, ő, vagy más ehhez nem tett semmit. Csak nekem eszembe jutott pár dolog, ami már régóta nyomta a bögyömet.
Például az, hogy miért csak a sablonos és üres könyvek kerülnek fel javarészt a könyves boltok polcaira és sztárolják őket? Hogy miért nem kell senkinek egy elsőkönyves író az eredeti, zabolázatlan és tanítatlan ötleteivel. De ezt még meg tudom magamnak magyarázni. Egy elsőkönyves író nagy kockázat. Ha nem ír elég közkedvelt témáról, megszokott formában és fordulatokkal, félő, hogy a tömeg nem fogja szeretni. Márpedig a könyves boltoknak az gazdaságos, ha minél több bevételük van egy-egy könyvön. Fúj-de-nem-szeretem-ezt-a-rohadt-anyagi-nézőpontú-világot!!!
Aztán arra gondoltam, mivel ugye a könyvkiadók az újakat és az új ötleteket is nagyrészt elutasítják, hát az ember megpróbál a saját erejéből felkapaszkodni. Ehhez elég nehéz segítséget, támogatást találni, kitartani és rendületlenül hinni. Szerintem saját erőből kiadni óriási kockázat és munka. De nem lehetetlen. Hosszútávon ez is éri meg jobban, mert a könyvesboltban ilyen 5-10% nyeresége van egy-egy könyv árából magának az írónak. Milyen világ az, amelyikben az a szellemi termékéért 5-10%-ot kap?!
Aztán előkerült belőlem a Bene által mondott szavak, hogy a könyvek órái meg vannak számlálva. A fakitermelés egy dolog, a világ régóta szarik nagyívben a természetre, bárki bármit is mond. Inkább a technológiai fejlettség fog elvinni oda hamarosan minket, hogy már nem papír alapú könyveink lesznek, hanem e-bookjaink. És ez nem hiszem, hogy annyira távoli jövő. Én sajnálom ezt, mert nem szeretek kütyükön olvasni, szeretem a könyv illatát, nekem azzal sincs gondom, hogy cipelni kell. Meg egy könyv nem merül le, nem romlik el, nem törlődik ki belőle véletlenül a szöveg.
Végül aztán a fő mérgem okáig jutottam. Mester Tamásnak egyszer be fogok olvasni, mert nem tudom megbocsátani neki azt, hogy élő adásban ország-világ előtt magyar névvel, magyar művészként, Magyarországon azt merte mondani, hogy az angol világnyelv és a magyar énekeseknek is angolul kellene énekelniük. Meg a francokat!!! Az angol nyelv többek közt úgy lett világnyelv, hogy az angolok és/vagy az amerikaiak beintettek a többi népnek, hogy ők bizony nem fognak más nyelven énekelni, írni, szinkronizálni, satöbbi, hanem ha érteni akarják, mit beszélnek, megtanulnak angolul és kész. És a birkák meg meghajoltak és mentek a kolompos után. Ennyi. Szóval én azóta is haragszom az egyébként kedvelt Mester Tamásra, mert ez a kijelentése durván felkorbácsolta a lelkemet. Fel vagyok háborodva miatta. Ez gyalázat! Menjen a fenébe, ha nem érti meg, hogy az anyanyelve érték, gyönyörű és utánozhatatlan. Én elhiszem és megértem, hogy a japán nyelv mennyire fantasztikus, ...! De bakker, az angol?! Nemár!!! >.< Egy olyan nyelvet preferál, amelyiknek a látom és az értem egy és ugyanaz?! Wáááááááá!
Na... befejezem ezt itt. Nem dühöngtem ki magam teljesen, de legalább egy részét leírtam.
Itt amúgy dög meleg van, de ha elindítom a ventillátort, megfájdul a fejem és kifújja a szemem. -_-y
Az egyik írótárs személyes fórumrészlegén éppen kiakadtam. Magam miatt, ő, vagy más ehhez nem tett semmit. Csak nekem eszembe jutott pár dolog, ami már régóta nyomta a bögyömet.
Például az, hogy miért csak a sablonos és üres könyvek kerülnek fel javarészt a könyves boltok polcaira és sztárolják őket? Hogy miért nem kell senkinek egy elsőkönyves író az eredeti, zabolázatlan és tanítatlan ötleteivel. De ezt még meg tudom magamnak magyarázni. Egy elsőkönyves író nagy kockázat. Ha nem ír elég közkedvelt témáról, megszokott formában és fordulatokkal, félő, hogy a tömeg nem fogja szeretni. Márpedig a könyves boltoknak az gazdaságos, ha minél több bevételük van egy-egy könyvön. Fúj-de-nem-szeretem-ezt-a-rohadt-anyagi-nézőpontú-világot!!!
Aztán arra gondoltam, mivel ugye a könyvkiadók az újakat és az új ötleteket is nagyrészt elutasítják, hát az ember megpróbál a saját erejéből felkapaszkodni. Ehhez elég nehéz segítséget, támogatást találni, kitartani és rendületlenül hinni. Szerintem saját erőből kiadni óriási kockázat és munka. De nem lehetetlen. Hosszútávon ez is éri meg jobban, mert a könyvesboltban ilyen 5-10% nyeresége van egy-egy könyv árából magának az írónak. Milyen világ az, amelyikben az a szellemi termékéért 5-10%-ot kap?!
Aztán előkerült belőlem a Bene által mondott szavak, hogy a könyvek órái meg vannak számlálva. A fakitermelés egy dolog, a világ régóta szarik nagyívben a természetre, bárki bármit is mond. Inkább a technológiai fejlettség fog elvinni oda hamarosan minket, hogy már nem papír alapú könyveink lesznek, hanem e-bookjaink. És ez nem hiszem, hogy annyira távoli jövő. Én sajnálom ezt, mert nem szeretek kütyükön olvasni, szeretem a könyv illatát, nekem azzal sincs gondom, hogy cipelni kell. Meg egy könyv nem merül le, nem romlik el, nem törlődik ki belőle véletlenül a szöveg.
Végül aztán a fő mérgem okáig jutottam. Mester Tamásnak egyszer be fogok olvasni, mert nem tudom megbocsátani neki azt, hogy élő adásban ország-világ előtt magyar névvel, magyar művészként, Magyarországon azt merte mondani, hogy az angol világnyelv és a magyar énekeseknek is angolul kellene énekelniük. Meg a francokat!!! Az angol nyelv többek közt úgy lett világnyelv, hogy az angolok és/vagy az amerikaiak beintettek a többi népnek, hogy ők bizony nem fognak más nyelven énekelni, írni, szinkronizálni, satöbbi, hanem ha érteni akarják, mit beszélnek, megtanulnak angolul és kész. És a birkák meg meghajoltak és mentek a kolompos után. Ennyi. Szóval én azóta is haragszom az egyébként kedvelt Mester Tamásra, mert ez a kijelentése durván felkorbácsolta a lelkemet. Fel vagyok háborodva miatta. Ez gyalázat! Menjen a fenébe, ha nem érti meg, hogy az anyanyelve érték, gyönyörű és utánozhatatlan. Én elhiszem és megértem, hogy a japán nyelv mennyire fantasztikus, ...! De bakker, az angol?! Nemár!!! >.< Egy olyan nyelvet preferál, amelyiknek a látom és az értem egy és ugyanaz?! Wáááááááá!
Na... befejezem ezt itt. Nem dühöngtem ki magam teljesen, de legalább egy részét leírtam.
Itt amúgy dög meleg van, de ha elindítom a ventillátort, megfájdul a fejem és kifújja a szemem. -_-y
30/1 - Tíz gondolat a lolita világról
Belekezdek, mert minden nap olvasom a többiekét és tűkön ülök és megerednek a gondolataim és wááá!
1.) Az én szememmel nézve a lolita világ egy félreértett világ. Amíg nem volt részem benne, én mindig azt láttam ki belőle, hogy ezek a lányok tök bolondok, mert úgy akarnak élni, mint egy játékbaba a babaházában. Minden cuki, aranyos, puha, kellemes, amit maguk köré teremtenek és ezért én egyfajta valóság előli menekülésként tekintettem rá. Aztán ahogy belefolytam lassan-lassan, megértettem, hogy ez nem menekülés, nem valami dili vagy zizi, hanem egy életérzés.
2.) Voltak általános dolgok, amiket én egy lolitához kapcsoltam már az elején. A teázás szertartásos módon, a ruhák szeretete, a kecsesség és méltóságteljes küllem, a babák és plüssök, az édességek és cukrok. Fél év távlatából teljesen máshogy tűnik nekem ez az egész. Valahogy nekem az angol lányneveléshez kezdett hasonlítani ez. Lehet, hogy nem angol, nekem most ez az analógia van a fejemben, de például a Marie Antoinette, A hercegnő és más filmekben megjelenő etikettoktatás, viselkedéstanulás, társalgási alapszabályok elsajátítása és alkalmazása elválaszthatatlanul összekapcsolódott a lolitasággal. Számomra a lolitaságom egyet jelent azzal, amikor az úri kisasszonyokat elkezdték nővé nevelni. Ezért veszek sok mindent annyira komolyan.
3.) Féltem, hogy ha én nem ismerem a ruhákat, nem lesznek márkás vagy replica darabjaim, ha nem tudom felsorolni legalább egy népszerű pop- vagy rockbanda tagjait, nem ízlik majd a sushi, meg ilyenek, akkor a csoport nem fogad be. Ehhez képest ma már passzív aktív tagnak érzem magam. Ezt úgy értem, hogy ugyan a mai napig inkább elmesélés után jövök rá, hogy melyik ruháról van szó, mint a nevének hallatán, a sushinak a szaga sem tetszik és a bandákat is csak hallgatom, ismerni nem ismerem, s már biztos vagyok benne, hogy vett ruháim továbbra sem lesznek nagy számmal, főleg nem azok, amelyeket a többi lány ismer, mégis minden talin ott vagyok, mindenkivel kijövök, igyekszem a tudásom legjavával hozzájárulni a pillanathoz. Megszűntek a félelmeim. Ma már bátran mondom azt, hogy legyen az ember bármilyen, vágyjon bármilyen fura dolgokra is, akkor is lehet lolita. Maradtam slasher, maradtam kettős, bolond és ösztönös. De rengeteget, rengeteget fejlődtem. Jobban érzem magam.
4.) A lolita nem ruha. Egy stílus, de nem ruha. Már sokan és sokat beszéltünk arról, hogy lehet valaki lolita ruhában is ita. Nem csak erre gondolok. Még akkor sem lesz valaki lolita, ha tökéletes a koordinációja. Mert akkor feltételeznénk, hogy a Conokon megjelenő lányok is, akik csak akkor vesznek fel ilyesmit, hogy villoghassanak, loliták. Nem azok. Nagyon sajnálom, de nem azok. Ha nincs mögötte egy szellemiség, akkor nem válik valaki lolitává. Ezért voltam sokáig gondban, hogy magamat annak nevezhetem-e. Hogy megvan-e már az a szellemiség, életérzés és kultúra, amit én - és szerntem nem csak én - társítok a lolitához. Vagyok-e elég szelíd, visszafogott, kecses, figyelmes, elszánt, bátor, nagylelkű. Van-e elég szép- és jóérzékem. Tudom-e uralni az indulataim, kultúrált és megfelelő módon meg bírom-e fogalmazni esetlegesen a problémáimat is. Tudjátok, az a helyzet, hogy a szar akkor is szar, ha dobozoljuk és masnizzuk, de mindjárt más, ha átnyújtuk így a másiknak, mintha a képébe vágnánk.
5.) A lolitaságról azt gondolom, hogy sok embernek jót tenne. Nem a csini kis ruhák miatt, hanem mert nőközösséget kovácsol. Ez borzalmasan fontos. Nagyon kevés olyan létesítmény van, mint a miénk, amelynek megvannak a szabályai és a rendszerességei. Vannak szertartásaink, amelyek alapjai változatlanok, de a kivitelezésük alkalomhoz és hepphez illő. Persze intrika, kritika és irigység mindig lesz a nők közt, de valahogy azt gondolom, bármit is érzünk egymás iránt, akkor is jobban összetartozunk, mintha közönnyel viseltetnénk a másik irányába. Akiket beavattam ebbe a dilimbe, idővel mind elfogadta és támogatni kezdett benne. Még Anyu is, pedig nála keményebb ellenfelet nem tudnék felsorolni. =) Sokan még vágynak is rá, noha maguknak nem vallják be. Szeretnének egy közösséget, ahova tartozhatnak, amelynek vannak céljai, de ha épp céltalan is a találkozás, akkor is ugyanolyan jó, mintha célja van. Szeretnék, ha ez a közösség építeni, fejlesztené, inspirálná őket, segítené a céljaik elérésben, még akkor is, ha csak közvetetten. Szeretnék szépnek, ízlésesnek, aranyosnak és nőiesnek érezni magukat. Szeretnék levetkőzni a gátlásaikat. Csajok, én bárhogy nézem, szépek vagyunk. =) Persze kellemetlenkedünk magunkkal akkor, amikor azzal jövünk a másiknak, mikor megdicsér, hogy "gyűrött a ruhám, mert nem volt időm rendesen vagy alapjában véve kivasalni", "van egy kis feleslegem itt és itt", "nem ezt a cipőt kellett volna felvennem hozzá, mert a másik jobban illik a ruhámhoz", - igen, jól olvastad, magunknak kellemetlenkedünk ilyenkor -, de ez csak a mi bizonyítványunk, hogy nem tudjuk teljesen befogadni, hogy amikor mi állandóan csak kritizálni tudjuk magunkat, akkor a másik őszintén és spontán csak szépnek és tökéletesnek lát. Ja, és nem mellékesen: feltűnt valakinek, hogy azért ritkábban kérünk bocsánatot, hogy betegek, fáradtak, rossz kedvűek, indulatosak, szomorúak vagy túlpörgetettek vagyunk? =D A külsőségekkel olyan könnyen foglalkozunk, mikor szerintem egy gyűrött ruha is mutathat mesésen egy vidám emberen - jaj, ez a csaj annyira lökött, hogy még a blúzát se vasalta ki, de pont illik ez is a hangulatához (pl.). A szomorúság, a kedvetlenség, a lelki problémák egy tökéletesen megkomponált és kivitelezett koordináció mögül is ordítani fognak. Ennyi. =)
És igazából itt "elhangzott" a 6.) pont is, hogy a külső és belső állapotok és értékek címszerepet kapnak. =) Fontos a külsőt is rendbe hozni, kicsinosítani, de a lelket is díszbe szoktuk öltöztetni egy-egy tali előtt. És akinek nem sikerült, azon segítünk. Ez olyan fantasztikus! =)
7.) Szerintem a lolitaság kortalan és nemzettelen. Mindenki jön, hogy hú, Japán, meg demenő, közben nem. Erre akkor döbbentem rá, amikor találkoztunk Kishivel és Benével az utcán egy kétdiplomás tanárral. Pont a hime ruhámban voltam és a pasi leelemzett, mint francia hölgyet. Meg voltam sértődve. De tényleg! Mi az, hogy egy kétdiplomás tanár, akinek akkora tudásanyaga van, hogy csak ámultunk rajta, franciának nevez, amikor én egy japán dolgot képviselek?! Később átbeszéltük, hogy én ragaszkodtam csak ahhoz, hogy a lolita japán dolog. A kimono japán dolog, a lolita stílus nem. Rengeteg másik nép különböző koraiból emelt fel elemeket, amiből aztán összehozta. A hime ruhám francia kisasszonyos, az aristocrat szerintem hajaz az angolok ruházatára. Nem akarom tovább elemezni, ez nem az én terepasztalom, én csak azért hoztam ezt fel, mert nekem egyfajta szabadságot adott az a tudat, hogy ez nem japán dolog. Hogy én attól, hogy lolita lettem, nem a japán kiscsajokat majmolom, hanem egy olyat stílust követek és képviselek, amely rengeteg szépből és jóból lett egybegyúrva. Már nem mondom azt senkinek, hogy egy japán szubkultúrát képviselek, mert ha még egy olyan emberrel találkozom, mint ez a hajléktalan férfi, ugyanúgy nevetségesnek fogom érezni magam, mert lehet, hogy a lolita Japán utcadivat, de a gyökerei nem Japánból erednek. Lehet ezután kizárólag japánnak mondani? Szerintem nem. Ezért nemzettelen. A kortalanságot meg nem hiszem, hogy nagyon magyaráznom kell. =)
8.) A lolitaság nekem a gyerekkorral, a gyerekességgel is összefolyt. Korábban taszított, hogy gyerekes, cuki, aranyos legyek. Irritált, hogy 11 évesen már szinte felnőtt voltam, sosem érdekeltek a kortársaim, otthon mindig kellett, hogy legyen eszem, mert a felnőttek ostobábban viselkedtek, mint én. Ezek után menjek egy csapat lány közé, akik odavannak azokért a dolgokért, amikért egy gyerek? Nagyon-nagyon tévesen ítéltem meg ezt, már látom, de kintről nekem ilyennek tűnt. Álomszerűnek, valószínűtlennek és hülyeségnek. Aztán ahogy szépen hozzám tapadt, belenőttem. Azt már korábban is tudtam, hogy a gyerekkorom eléggé... nem volt jó, mondjuk így. De hogy ezt újraéljem? Ma már azt gondolom: Fantasztikus ötlet! =D Imádom, hogy mivel kortalan vagyok a loliruhákban, lehetek infantilis, példaértékű, vagy akár botrányhős. Lolitában és lolitaként nem ciki világító fagyinak hívni azt az eszközt, amellyel Tamásnál a Gólemben játszottunk. Valami cucc, amit figyel a szerkezet és irányítani lehet vele a játékokat. Igazából nem is érdekel jobban, hogy hogy működik, stb, nekem már csak világító fagyi marad. =D Nem ciki továbbá tapsikolni, ujjongani és ugrabugrálni, amit farmerban is csinálok, de az emberek jobban elfogadják a viselkedésemet, ha egy nagy, habos szoknyában, pár csattal a hajamban teszem, mintha farmerban és toppban. Lehet példakép is, noha nem szeretném, ha sarkosan és fanatikusan a követőmmé válna valaki, mert az számomra nem pozitív dolog. De ha inspirálhatok embereket, az nekem elég. =) És botrányhős. Felfoghatatlanul szeretem, amikor megyek az utcán és az emberek nem értik, miért nézek ki úgy. Amikor a munkahelyemen megállítanak, hogy mutassam meg magam. Nekem egy küldetés szintjén van ez a dolog: megmutatni, hogy lehetsz más, mint a sablon, mint a többi. =) Mindigis lázadtam a szürkeség, a tömegeffektus ellen, erre tessék, találtam egy konkrét stílust, amiben vannak segítőim és társaim, ugyanakkor lázadhatok vele a maga visszafogott, bájos és harmónikus módján a birkaság ellen. =)
Megint belecsúsztam a következő pontba, ez már a 9.). Az, hogy ez nem olyan heppdolog, mint régen a szaténnaci, vagy a cicafülek. Ezeket is hordtam utcára, lazántosan. Szerettem feltűnni, kitűnni, mert képviselni akartam mindent, ami más, mint a megszokott. De ezek nem stílusok, nem egy konkrét dolgok. Ezek csak fellángolások, kiragadott darabok valamiből. Töredékek és ezáltal én sem voltam igazán az, ami lenni akartam. Inkább dilisnek néztek, mint azt gondolták, hogy valami más vagyok, mint ők. A lolita ezzel szemben divat, életérzés, stílus, hepp és minden. Kerek egész. Tökéletes. Ezzel már nem csak kitűnök, hanem képviselem is azt, amit akarok. =) Atrocitások? Mindig voltak és lesznek. Nem az én bizonyítványom, ha megszólnak. Nem az én problémám, ha bolondnak néznek. Nem izgat. =) Rosszat nem csinálok, félni nincs okom, úgyhogy minden rendben van. =)
10.) A lolitaság inspirál. Nem csak ezer gondolatot indított el bennem már az, hogy tíz dolgot összeszedjek, hanem mindenben. Átalakítottam a szobám, az életem, a hozzáállásom, a külsőm. Segít elfogadni azt, ami vagyok, segít jobb és jobb lenni. Kaptam egy gyerekkort, amit kezdetben nagyon elutasítottam, most élvezem. Kaptam egy lányközösséget, ahol elfogadnak és tanulhatom, hogyan viselkedjek. Mindig csak egy vagy két ember vett körül, a közösségekből is kiszorultam vagy kiléptem, mert nem tudtam beilleszkedni. Most már én is létrehozok közösségeket, nem csak összeismertetem a barátaimat, hanem egy csapattá gyúrom őket. Jó együtt lenni, de ha többen vagyunk együtt, az még jobb. =) Másfelől nekem nagyon sokat jelentett, hogy amit szinte mindenki kétkedően, fucsálkodva és idegenkedve kezelt bennem, mint például a slasherségem, az is tök normális. Jó, próbálkoztam és más yaoistákkal/slasherekkel jóban lenni, de idővel mindenkivel eltávolodtunk egymástól. Csak annyi nem volt elég, hogy mindketten szerettük ezt a dolgot, ez nem volt elegendő közös pont. Itt, a lolik közt meg van, aki szereti, van, aki nem. És ez így nagyon rendjén van. Tudom, hogy ha kéne egy kis segítség, kihez forduljak. És nem csak ebben, hanem mindenben. Nagyon sok újat és különlegeset próbálhattam ki általatok, lányok. Eléggé merev voltam és még most sem lazultam le annyira, amennyire szerintem lehetne, de folyamatban van. Anno a sushihoz is úgy álltam hozzá, hogy basszus, illene enni, mert milyen már, hogy még azt se tudom, milyen ízű, de Japán-szeretőnek mondom magam, de már a szagát se bírtam elviselni. Kishi hozott a meetre és végre nem úgy álltam hozzá, hogy alga, meg hal, meg rossz szagú, hanem hogy lehetőség - élsz vele? És éltem. =) Nem kedveltem meg, de legalább megkóstoltam. A lolitaság tanít arra, hogy élből ne utasítsak el valamit. Már magát a lolizást is elutasítottam az előítéleteim miatt, erre most tessék, úgy érzem, a lehető legjobb helyen vagyok, a legjobb dolgot teszem, követem és akarom, amit kitalálhattam volna magamnak és ez egy olyan út a számomra, ami segít, előre visz és rengeteg-rengeteg jót, örömöt és sikert hoz. =)
S ezekért hálás vagyok nektek is.
1.) Az én szememmel nézve a lolita világ egy félreértett világ. Amíg nem volt részem benne, én mindig azt láttam ki belőle, hogy ezek a lányok tök bolondok, mert úgy akarnak élni, mint egy játékbaba a babaházában. Minden cuki, aranyos, puha, kellemes, amit maguk köré teremtenek és ezért én egyfajta valóság előli menekülésként tekintettem rá. Aztán ahogy belefolytam lassan-lassan, megértettem, hogy ez nem menekülés, nem valami dili vagy zizi, hanem egy életérzés.
2.) Voltak általános dolgok, amiket én egy lolitához kapcsoltam már az elején. A teázás szertartásos módon, a ruhák szeretete, a kecsesség és méltóságteljes küllem, a babák és plüssök, az édességek és cukrok. Fél év távlatából teljesen máshogy tűnik nekem ez az egész. Valahogy nekem az angol lányneveléshez kezdett hasonlítani ez. Lehet, hogy nem angol, nekem most ez az analógia van a fejemben, de például a Marie Antoinette, A hercegnő és más filmekben megjelenő etikettoktatás, viselkedéstanulás, társalgási alapszabályok elsajátítása és alkalmazása elválaszthatatlanul összekapcsolódott a lolitasággal. Számomra a lolitaságom egyet jelent azzal, amikor az úri kisasszonyokat elkezdték nővé nevelni. Ezért veszek sok mindent annyira komolyan.
3.) Féltem, hogy ha én nem ismerem a ruhákat, nem lesznek márkás vagy replica darabjaim, ha nem tudom felsorolni legalább egy népszerű pop- vagy rockbanda tagjait, nem ízlik majd a sushi, meg ilyenek, akkor a csoport nem fogad be. Ehhez képest ma már passzív aktív tagnak érzem magam. Ezt úgy értem, hogy ugyan a mai napig inkább elmesélés után jövök rá, hogy melyik ruháról van szó, mint a nevének hallatán, a sushinak a szaga sem tetszik és a bandákat is csak hallgatom, ismerni nem ismerem, s már biztos vagyok benne, hogy vett ruháim továbbra sem lesznek nagy számmal, főleg nem azok, amelyeket a többi lány ismer, mégis minden talin ott vagyok, mindenkivel kijövök, igyekszem a tudásom legjavával hozzájárulni a pillanathoz. Megszűntek a félelmeim. Ma már bátran mondom azt, hogy legyen az ember bármilyen, vágyjon bármilyen fura dolgokra is, akkor is lehet lolita. Maradtam slasher, maradtam kettős, bolond és ösztönös. De rengeteget, rengeteget fejlődtem. Jobban érzem magam.
4.) A lolita nem ruha. Egy stílus, de nem ruha. Már sokan és sokat beszéltünk arról, hogy lehet valaki lolita ruhában is ita. Nem csak erre gondolok. Még akkor sem lesz valaki lolita, ha tökéletes a koordinációja. Mert akkor feltételeznénk, hogy a Conokon megjelenő lányok is, akik csak akkor vesznek fel ilyesmit, hogy villoghassanak, loliták. Nem azok. Nagyon sajnálom, de nem azok. Ha nincs mögötte egy szellemiség, akkor nem válik valaki lolitává. Ezért voltam sokáig gondban, hogy magamat annak nevezhetem-e. Hogy megvan-e már az a szellemiség, életérzés és kultúra, amit én - és szerntem nem csak én - társítok a lolitához. Vagyok-e elég szelíd, visszafogott, kecses, figyelmes, elszánt, bátor, nagylelkű. Van-e elég szép- és jóérzékem. Tudom-e uralni az indulataim, kultúrált és megfelelő módon meg bírom-e fogalmazni esetlegesen a problémáimat is. Tudjátok, az a helyzet, hogy a szar akkor is szar, ha dobozoljuk és masnizzuk, de mindjárt más, ha átnyújtuk így a másiknak, mintha a képébe vágnánk.
5.) A lolitaságról azt gondolom, hogy sok embernek jót tenne. Nem a csini kis ruhák miatt, hanem mert nőközösséget kovácsol. Ez borzalmasan fontos. Nagyon kevés olyan létesítmény van, mint a miénk, amelynek megvannak a szabályai és a rendszerességei. Vannak szertartásaink, amelyek alapjai változatlanok, de a kivitelezésük alkalomhoz és hepphez illő. Persze intrika, kritika és irigység mindig lesz a nők közt, de valahogy azt gondolom, bármit is érzünk egymás iránt, akkor is jobban összetartozunk, mintha közönnyel viseltetnénk a másik irányába. Akiket beavattam ebbe a dilimbe, idővel mind elfogadta és támogatni kezdett benne. Még Anyu is, pedig nála keményebb ellenfelet nem tudnék felsorolni. =) Sokan még vágynak is rá, noha maguknak nem vallják be. Szeretnének egy közösséget, ahova tartozhatnak, amelynek vannak céljai, de ha épp céltalan is a találkozás, akkor is ugyanolyan jó, mintha célja van. Szeretnék, ha ez a közösség építeni, fejlesztené, inspirálná őket, segítené a céljaik elérésben, még akkor is, ha csak közvetetten. Szeretnék szépnek, ízlésesnek, aranyosnak és nőiesnek érezni magukat. Szeretnék levetkőzni a gátlásaikat. Csajok, én bárhogy nézem, szépek vagyunk. =) Persze kellemetlenkedünk magunkkal akkor, amikor azzal jövünk a másiknak, mikor megdicsér, hogy "gyűrött a ruhám, mert nem volt időm rendesen vagy alapjában véve kivasalni", "van egy kis feleslegem itt és itt", "nem ezt a cipőt kellett volna felvennem hozzá, mert a másik jobban illik a ruhámhoz", - igen, jól olvastad, magunknak kellemetlenkedünk ilyenkor -, de ez csak a mi bizonyítványunk, hogy nem tudjuk teljesen befogadni, hogy amikor mi állandóan csak kritizálni tudjuk magunkat, akkor a másik őszintén és spontán csak szépnek és tökéletesnek lát. Ja, és nem mellékesen: feltűnt valakinek, hogy azért ritkábban kérünk bocsánatot, hogy betegek, fáradtak, rossz kedvűek, indulatosak, szomorúak vagy túlpörgetettek vagyunk? =D A külsőségekkel olyan könnyen foglalkozunk, mikor szerintem egy gyűrött ruha is mutathat mesésen egy vidám emberen - jaj, ez a csaj annyira lökött, hogy még a blúzát se vasalta ki, de pont illik ez is a hangulatához (pl.). A szomorúság, a kedvetlenség, a lelki problémák egy tökéletesen megkomponált és kivitelezett koordináció mögül is ordítani fognak. Ennyi. =)
És igazából itt "elhangzott" a 6.) pont is, hogy a külső és belső állapotok és értékek címszerepet kapnak. =) Fontos a külsőt is rendbe hozni, kicsinosítani, de a lelket is díszbe szoktuk öltöztetni egy-egy tali előtt. És akinek nem sikerült, azon segítünk. Ez olyan fantasztikus! =)
7.) Szerintem a lolitaság kortalan és nemzettelen. Mindenki jön, hogy hú, Japán, meg demenő, közben nem. Erre akkor döbbentem rá, amikor találkoztunk Kishivel és Benével az utcán egy kétdiplomás tanárral. Pont a hime ruhámban voltam és a pasi leelemzett, mint francia hölgyet. Meg voltam sértődve. De tényleg! Mi az, hogy egy kétdiplomás tanár, akinek akkora tudásanyaga van, hogy csak ámultunk rajta, franciának nevez, amikor én egy japán dolgot képviselek?! Később átbeszéltük, hogy én ragaszkodtam csak ahhoz, hogy a lolita japán dolog. A kimono japán dolog, a lolita stílus nem. Rengeteg másik nép különböző koraiból emelt fel elemeket, amiből aztán összehozta. A hime ruhám francia kisasszonyos, az aristocrat szerintem hajaz az angolok ruházatára. Nem akarom tovább elemezni, ez nem az én terepasztalom, én csak azért hoztam ezt fel, mert nekem egyfajta szabadságot adott az a tudat, hogy ez nem japán dolog. Hogy én attól, hogy lolita lettem, nem a japán kiscsajokat majmolom, hanem egy olyat stílust követek és képviselek, amely rengeteg szépből és jóból lett egybegyúrva. Már nem mondom azt senkinek, hogy egy japán szubkultúrát képviselek, mert ha még egy olyan emberrel találkozom, mint ez a hajléktalan férfi, ugyanúgy nevetségesnek fogom érezni magam, mert lehet, hogy a lolita Japán utcadivat, de a gyökerei nem Japánból erednek. Lehet ezután kizárólag japánnak mondani? Szerintem nem. Ezért nemzettelen. A kortalanságot meg nem hiszem, hogy nagyon magyaráznom kell. =)
8.) A lolitaság nekem a gyerekkorral, a gyerekességgel is összefolyt. Korábban taszított, hogy gyerekes, cuki, aranyos legyek. Irritált, hogy 11 évesen már szinte felnőtt voltam, sosem érdekeltek a kortársaim, otthon mindig kellett, hogy legyen eszem, mert a felnőttek ostobábban viselkedtek, mint én. Ezek után menjek egy csapat lány közé, akik odavannak azokért a dolgokért, amikért egy gyerek? Nagyon-nagyon tévesen ítéltem meg ezt, már látom, de kintről nekem ilyennek tűnt. Álomszerűnek, valószínűtlennek és hülyeségnek. Aztán ahogy szépen hozzám tapadt, belenőttem. Azt már korábban is tudtam, hogy a gyerekkorom eléggé... nem volt jó, mondjuk így. De hogy ezt újraéljem? Ma már azt gondolom: Fantasztikus ötlet! =D Imádom, hogy mivel kortalan vagyok a loliruhákban, lehetek infantilis, példaértékű, vagy akár botrányhős. Lolitában és lolitaként nem ciki világító fagyinak hívni azt az eszközt, amellyel Tamásnál a Gólemben játszottunk. Valami cucc, amit figyel a szerkezet és irányítani lehet vele a játékokat. Igazából nem is érdekel jobban, hogy hogy működik, stb, nekem már csak világító fagyi marad. =D Nem ciki továbbá tapsikolni, ujjongani és ugrabugrálni, amit farmerban is csinálok, de az emberek jobban elfogadják a viselkedésemet, ha egy nagy, habos szoknyában, pár csattal a hajamban teszem, mintha farmerban és toppban. Lehet példakép is, noha nem szeretném, ha sarkosan és fanatikusan a követőmmé válna valaki, mert az számomra nem pozitív dolog. De ha inspirálhatok embereket, az nekem elég. =) És botrányhős. Felfoghatatlanul szeretem, amikor megyek az utcán és az emberek nem értik, miért nézek ki úgy. Amikor a munkahelyemen megállítanak, hogy mutassam meg magam. Nekem egy küldetés szintjén van ez a dolog: megmutatni, hogy lehetsz más, mint a sablon, mint a többi. =) Mindigis lázadtam a szürkeség, a tömegeffektus ellen, erre tessék, találtam egy konkrét stílust, amiben vannak segítőim és társaim, ugyanakkor lázadhatok vele a maga visszafogott, bájos és harmónikus módján a birkaság ellen. =)
Megint belecsúsztam a következő pontba, ez már a 9.). Az, hogy ez nem olyan heppdolog, mint régen a szaténnaci, vagy a cicafülek. Ezeket is hordtam utcára, lazántosan. Szerettem feltűnni, kitűnni, mert képviselni akartam mindent, ami más, mint a megszokott. De ezek nem stílusok, nem egy konkrét dolgok. Ezek csak fellángolások, kiragadott darabok valamiből. Töredékek és ezáltal én sem voltam igazán az, ami lenni akartam. Inkább dilisnek néztek, mint azt gondolták, hogy valami más vagyok, mint ők. A lolita ezzel szemben divat, életérzés, stílus, hepp és minden. Kerek egész. Tökéletes. Ezzel már nem csak kitűnök, hanem képviselem is azt, amit akarok. =) Atrocitások? Mindig voltak és lesznek. Nem az én bizonyítványom, ha megszólnak. Nem az én problémám, ha bolondnak néznek. Nem izgat. =) Rosszat nem csinálok, félni nincs okom, úgyhogy minden rendben van. =)
10.) A lolitaság inspirál. Nem csak ezer gondolatot indított el bennem már az, hogy tíz dolgot összeszedjek, hanem mindenben. Átalakítottam a szobám, az életem, a hozzáállásom, a külsőm. Segít elfogadni azt, ami vagyok, segít jobb és jobb lenni. Kaptam egy gyerekkort, amit kezdetben nagyon elutasítottam, most élvezem. Kaptam egy lányközösséget, ahol elfogadnak és tanulhatom, hogyan viselkedjek. Mindig csak egy vagy két ember vett körül, a közösségekből is kiszorultam vagy kiléptem, mert nem tudtam beilleszkedni. Most már én is létrehozok közösségeket, nem csak összeismertetem a barátaimat, hanem egy csapattá gyúrom őket. Jó együtt lenni, de ha többen vagyunk együtt, az még jobb. =) Másfelől nekem nagyon sokat jelentett, hogy amit szinte mindenki kétkedően, fucsálkodva és idegenkedve kezelt bennem, mint például a slasherségem, az is tök normális. Jó, próbálkoztam és más yaoistákkal/slasherekkel jóban lenni, de idővel mindenkivel eltávolodtunk egymástól. Csak annyi nem volt elég, hogy mindketten szerettük ezt a dolgot, ez nem volt elegendő közös pont. Itt, a lolik közt meg van, aki szereti, van, aki nem. És ez így nagyon rendjén van. Tudom, hogy ha kéne egy kis segítség, kihez forduljak. És nem csak ebben, hanem mindenben. Nagyon sok újat és különlegeset próbálhattam ki általatok, lányok. Eléggé merev voltam és még most sem lazultam le annyira, amennyire szerintem lehetne, de folyamatban van. Anno a sushihoz is úgy álltam hozzá, hogy basszus, illene enni, mert milyen már, hogy még azt se tudom, milyen ízű, de Japán-szeretőnek mondom magam, de már a szagát se bírtam elviselni. Kishi hozott a meetre és végre nem úgy álltam hozzá, hogy alga, meg hal, meg rossz szagú, hanem hogy lehetőség - élsz vele? És éltem. =) Nem kedveltem meg, de legalább megkóstoltam. A lolitaság tanít arra, hogy élből ne utasítsak el valamit. Már magát a lolizást is elutasítottam az előítéleteim miatt, erre most tessék, úgy érzem, a lehető legjobb helyen vagyok, a legjobb dolgot teszem, követem és akarom, amit kitalálhattam volna magamnak és ez egy olyan út a számomra, ami segít, előre visz és rengeteg-rengeteg jót, örömöt és sikert hoz. =)
S ezekért hálás vagyok nektek is.
Fáradtságos nyűglődést
Csalódottnak érzem magam. Méghozzá nagyon. Masszívan mindent arra gyúrtam, hogy indul a kihívás, de még mindig csak a jelentkezéseknél tartunk, holott pénteken kellett volna jönniük a kulcsoknak, hétvégén a karakterkészítésnek, ... Ez nem indul el 25-én.
Egyébként tegnap tíz perccel egy előtt értünk haza, 5:30-kor csörgött az óra... azt hiszem, nem kell nagyon magyaráznom, miért nem tudtam nagyon felkelni. XD Még most is alszom félig, ami elég ciki, mert ide szédülök, annak nekimegyek, zsong a fejem, félrebeszélek vagy érthetetlenül, ..... XD Mentsen meg valaki!
A hétvége tök jó volt, pénteken plusz két óra itt, szombaton egész nap punnyadás, ami Benének nem tetszett, úgyhogy volt min vitázni, vasárnap meg Anyunál voltunk. =D Mindhárom nap loliban akartam lenni. Pénteken már írtam, miben voltam. Szombaton rózsaszínbe szerettem volna lenni, de addig jutottam, hogy sárga topp, bugyogó és a BL-os szíves alsószoknya. Olyan meleg volt, hogy ennyi untig elég volt. Bene azt mondta, nagyon cuki vagyok, jól nézek ki, én meg hittem neki. =D Mivel szombaton elmaradt a rózsaszínezés, hát gondoltam, majd vasárnap. Végül akkor se, mert nem találtam színben és kedvemhez illő felsőt, úgyhogy a csipkés hasú JSK-m vettem fel. =) Kicsit classicos, gothos és sweetes voltam. És pont ezen gondolkodtam, hogy nincs igazán olyan koordinációm, amikor egyetlen stílust képviselek. Mindig kettő vagy három témát keverek össze és el sem tudom képzelni egyébként, hogy csak sweet, csak classic, csak másmilyen legyek.
Nem tudom, mitévő legyek. A munkámat szeretem, dolgozni szeretek, csak valahogy az, amit csinálnak itt velem, megöli az egészet. Néha azon gondolkodom, keresek egy másik munkahelyet, miközben tudom, hogy valszeg ugyanez lesz, mert én abban hiszek, hogy ha egy helyzetet nem tudok megoldani, az addig jár vissza hozzám, amíg végül nem sikerül.
Azon is gondolkodom néha, hogy elmondjam-e annak, akiért odavagyok, hogy mi a helyzet. Végülis figyelek rá, hogy ő sose fedezhesse fel rajtam, mert félek, hogy tönkrevágná, megmérgezné a barátságunkat, csak ugye bennem van a félsz, hogy egyszer mégis rájön és akkor sokkal kellemetlenebb lesz, mintha én mondtam volna a szemébe, hogy. Benével megbeszéltük és arra jutottunk, hogy jobb hallgatni.
Szét vagyok csúszva... Aludni szeretnék. Megkeresni az OFF-ot a munkahely üzemeltetésén is. Csak egy kicsit.
Egyébként tegnap tíz perccel egy előtt értünk haza, 5:30-kor csörgött az óra... azt hiszem, nem kell nagyon magyaráznom, miért nem tudtam nagyon felkelni. XD Még most is alszom félig, ami elég ciki, mert ide szédülök, annak nekimegyek, zsong a fejem, félrebeszélek vagy érthetetlenül, ..... XD Mentsen meg valaki!
A hétvége tök jó volt, pénteken plusz két óra itt, szombaton egész nap punnyadás, ami Benének nem tetszett, úgyhogy volt min vitázni, vasárnap meg Anyunál voltunk. =D Mindhárom nap loliban akartam lenni. Pénteken már írtam, miben voltam. Szombaton rózsaszínbe szerettem volna lenni, de addig jutottam, hogy sárga topp, bugyogó és a BL-os szíves alsószoknya. Olyan meleg volt, hogy ennyi untig elég volt. Bene azt mondta, nagyon cuki vagyok, jól nézek ki, én meg hittem neki. =D Mivel szombaton elmaradt a rózsaszínezés, hát gondoltam, majd vasárnap. Végül akkor se, mert nem találtam színben és kedvemhez illő felsőt, úgyhogy a csipkés hasú JSK-m vettem fel. =) Kicsit classicos, gothos és sweetes voltam. És pont ezen gondolkodtam, hogy nincs igazán olyan koordinációm, amikor egyetlen stílust képviselek. Mindig kettő vagy három témát keverek össze és el sem tudom képzelni egyébként, hogy csak sweet, csak classic, csak másmilyen legyek.
Nem tudom, mitévő legyek. A munkámat szeretem, dolgozni szeretek, csak valahogy az, amit csinálnak itt velem, megöli az egészet. Néha azon gondolkodom, keresek egy másik munkahelyet, miközben tudom, hogy valszeg ugyanez lesz, mert én abban hiszek, hogy ha egy helyzetet nem tudok megoldani, az addig jár vissza hozzám, amíg végül nem sikerül.
Azon is gondolkodom néha, hogy elmondjam-e annak, akiért odavagyok, hogy mi a helyzet. Végülis figyelek rá, hogy ő sose fedezhesse fel rajtam, mert félek, hogy tönkrevágná, megmérgezné a barátságunkat, csak ugye bennem van a félsz, hogy egyszer mégis rájön és akkor sokkal kellemetlenebb lesz, mintha én mondtam volna a szemébe, hogy. Benével megbeszéltük és arra jutottunk, hogy jobb hallgatni.
Szét vagyok csúszva... Aludni szeretnék. Megkeresni az OFF-ot a munkahely üzemeltetésén is. Csak egy kicsit.
Most van időm jelentkezni
Ha elindul a Töviskapun a kihívás, akkor a 30 napos lolizás elmarad, tekintettel arra, hogy szeretném rendesen, becsülettel végigcsinálni, s a munka és a kihívás mellett nem lesz rá időm szerintem. Már most sincs, még mindig bent vagyok és próbálom rávenni magam, hogy legalább ezt a kinyitott aktát még megcsináljam. A többi dologról röviden: No comment!. Dolgozni szeretek, csak ma sikerült nagyon kiborítani, azt hittem, felállok, kimegyek a Margitszigetre és könnyekbe folytom a bánatom. Végül túléltem valahogy.
Ma kellemes meglepetés ért a buszon. Úgy döntöttem, a pár nap rövid szoknyában eltöltött idő után ideje egy dúsabbat is felvenni a jó melegre tekintettel. Végre felvehettem a cseresznyés szoknyámat és hozzá a színben és mintában tökéletesen hozzá illő topánkámat. =*.*= Kicsit gondolkodtam reggel, hogy a yukata hozzá nem lesz megfelelő, mert a gépelésnél nem praktikus, úgyhogy hamar egy fekete fűző mellett döntöttem, amihez ujjatlan "csipkekesztyűt" tettem és fekete "neccharisnyát" (valójában combfix XD ), ezzel erosra véve a figurát. Reggel még gondolkodtam, hogy talán egy magas sarkút kellett volna választanom hozzá, de aztán a munkahelyen meggyőztek róla, hogy jól döntöttem - szerintem senkinek sincs kedve emeleteket fel-le mászkálni magas sarkú cipőben. =) Nekem fontos a kényelem is az összhatás mellett. ^^ Felfogtam kontyba a hajam, a Bene által készített kis cseresznyés fülbevalómat vettem fel.
Reggel természetesen az első ajtóban állva utaztam megint. Néha eszembe jut, meg kellene kérdeznem a vezetőt, zavarom-e azzal, hogy ott állok, de sosincs merszem hozzá. Mindig eldöntöm, hogy nem zavarom és kész. XD Ma tüsszentettem egyet és a vezető kiszólt, hogy "Egészségedre!". Meglepődtem, de nem annyira, mint amennyire azok szoktak, akiknek én mondom így full ismeretlenül. =D Olyan jól esett, még egy nagy mosolyt is mellékeltem mellé. =)
Töviskapu fórumán volt vita arról, hogy Magyarországon milyen rossz, külföldön milyen jó. Igazából kiszálltam belőle nagyon gyorsan, mert a pro és kontrákat évekig lehetne sorolni, de dűlőre sosem lehetne jutni egy ilyen kérdében. Mindig az egyén értékrendje és saját belső érzései döntenek, hol jobb, az országhatáron belül vagy kívül. Nekem belül jobb, mert nekem a magyar nyelv kell, azt akarom hallani, azt akarom beszélni, írni és olvasni mindenhol. Nekem ez a bolond Magyarország kell, vagyis innentől kezdve teljesen mindegy, mennyire jó volt például Gyergyószentmiklóson, mert gyönyörű volt, bennünk volt az izgalom, hogy az erődben farkasok és medvék vannak, az emberek kedvesek voltak és akár meg is élhettünk volna ott. Én úgy gondolom, itthon vagyok itthon. Hogy nem véletlen születtem ide és máshol idegen maradok mindig. Mindent meg lehet tanulni, mindent meg lehet szokni vagy el lehet viselni, ha az ember akarja, de bennem ez az akarat hiányzik. Én itthon akarok boldogulni és ha ez nem megy, akkor így jártam. =)
Megint sok dicséretet kaptam. A legemlékezetesebb ma az volt, hogy a "főnököm" mondta, milyen csinos vagyok, mennyire jól nézek ki, milyen bálias vagyok. Én csak néztem, hogy a nyakba tett - egyébként szúró - csipkecsík és a csipkéből készült kézdísz egy fűzővel és egy puffos szoknyával miért báli, de mindegy. XD Férfiak... =D Meg a legidősebb pasi mondta, hogy bár húsz éves lenne. Mondtam neki, hogy ha húsz éves lenne, akkor is esélytelen lenne nálam. =D Első ugye Bene, második meg, hogy nálam a fiatalabb fiúk nem rúgnak labdába. =D Van egy-két "hmmm!" kategóriás, de akkor sem. ^^ Elvekről van itt szó, kérem szépen. =) Meg azon nevettem, hogy kérdezte később, hogy a kezemen korábban is rajta volt a fekete kesztyű. Mondtam, hogy igen, erre valami olyasmit mondott, hogy elképesztő, mindig talál valami újat rajtam. =D Annyira szeretem az itteniek többségét... ^^ Csupa jópofa ember. Persze volt, akire már megharagudtam - pont tegnap -, mert túlzásba vitte szerintem a pacsizást és nem jött be a dolog. ^^ Remélem, tanult belőle. =) Közöltem vele, hogy nem vagyok kiengesztelhető. És tényleg nem vagyok. Ha megharagszom - Bene legyen a tanúm -, engem ugyan ki nem lehet engesztelni semmivel. Elfogadom a csokit, a bocsánatkérést, de arra van szükségem, hogy békén hagyjanak, s le tudjam magamtól tenni a dolgot. >:)
Most megyek haza, vagy Talyhoz. Elegem lett. Meleg van és nincs kedvem tovább itt ülni.
Ma kellemes meglepetés ért a buszon. Úgy döntöttem, a pár nap rövid szoknyában eltöltött idő után ideje egy dúsabbat is felvenni a jó melegre tekintettel. Végre felvehettem a cseresznyés szoknyámat és hozzá a színben és mintában tökéletesen hozzá illő topánkámat. =*.*= Kicsit gondolkodtam reggel, hogy a yukata hozzá nem lesz megfelelő, mert a gépelésnél nem praktikus, úgyhogy hamar egy fekete fűző mellett döntöttem, amihez ujjatlan "csipkekesztyűt" tettem és fekete "neccharisnyát" (valójában combfix XD ), ezzel erosra véve a figurát. Reggel még gondolkodtam, hogy talán egy magas sarkút kellett volna választanom hozzá, de aztán a munkahelyen meggyőztek róla, hogy jól döntöttem - szerintem senkinek sincs kedve emeleteket fel-le mászkálni magas sarkú cipőben. =) Nekem fontos a kényelem is az összhatás mellett. ^^ Felfogtam kontyba a hajam, a Bene által készített kis cseresznyés fülbevalómat vettem fel.
Reggel természetesen az első ajtóban állva utaztam megint. Néha eszembe jut, meg kellene kérdeznem a vezetőt, zavarom-e azzal, hogy ott állok, de sosincs merszem hozzá. Mindig eldöntöm, hogy nem zavarom és kész. XD Ma tüsszentettem egyet és a vezető kiszólt, hogy "Egészségedre!". Meglepődtem, de nem annyira, mint amennyire azok szoktak, akiknek én mondom így full ismeretlenül. =D Olyan jól esett, még egy nagy mosolyt is mellékeltem mellé. =)
Töviskapu fórumán volt vita arról, hogy Magyarországon milyen rossz, külföldön milyen jó. Igazából kiszálltam belőle nagyon gyorsan, mert a pro és kontrákat évekig lehetne sorolni, de dűlőre sosem lehetne jutni egy ilyen kérdében. Mindig az egyén értékrendje és saját belső érzései döntenek, hol jobb, az országhatáron belül vagy kívül. Nekem belül jobb, mert nekem a magyar nyelv kell, azt akarom hallani, azt akarom beszélni, írni és olvasni mindenhol. Nekem ez a bolond Magyarország kell, vagyis innentől kezdve teljesen mindegy, mennyire jó volt például Gyergyószentmiklóson, mert gyönyörű volt, bennünk volt az izgalom, hogy az erődben farkasok és medvék vannak, az emberek kedvesek voltak és akár meg is élhettünk volna ott. Én úgy gondolom, itthon vagyok itthon. Hogy nem véletlen születtem ide és máshol idegen maradok mindig. Mindent meg lehet tanulni, mindent meg lehet szokni vagy el lehet viselni, ha az ember akarja, de bennem ez az akarat hiányzik. Én itthon akarok boldogulni és ha ez nem megy, akkor így jártam. =)
Megint sok dicséretet kaptam. A legemlékezetesebb ma az volt, hogy a "főnököm" mondta, milyen csinos vagyok, mennyire jól nézek ki, milyen bálias vagyok. Én csak néztem, hogy a nyakba tett - egyébként szúró - csipkecsík és a csipkéből készült kézdísz egy fűzővel és egy puffos szoknyával miért báli, de mindegy. XD Férfiak... =D Meg a legidősebb pasi mondta, hogy bár húsz éves lenne. Mondtam neki, hogy ha húsz éves lenne, akkor is esélytelen lenne nálam. =D Első ugye Bene, második meg, hogy nálam a fiatalabb fiúk nem rúgnak labdába. =D Van egy-két "hmmm!" kategóriás, de akkor sem. ^^ Elvekről van itt szó, kérem szépen. =) Meg azon nevettem, hogy kérdezte később, hogy a kezemen korábban is rajta volt a fekete kesztyű. Mondtam, hogy igen, erre valami olyasmit mondott, hogy elképesztő, mindig talál valami újat rajtam. =D Annyira szeretem az itteniek többségét... ^^ Csupa jópofa ember. Persze volt, akire már megharagudtam - pont tegnap -, mert túlzásba vitte szerintem a pacsizást és nem jött be a dolog. ^^ Remélem, tanult belőle. =) Közöltem vele, hogy nem vagyok kiengesztelhető. És tényleg nem vagyok. Ha megharagszom - Bene legyen a tanúm -, engem ugyan ki nem lehet engesztelni semmivel. Elfogadom a csokit, a bocsánatkérést, de arra van szükségem, hogy békén hagyjanak, s le tudjam magamtól tenni a dolgot. >:)
Most megyek haza, vagy Talyhoz. Elegem lett. Meleg van és nincs kedvem tovább itt ülni.
Nem jó sehogy se
Egyébként abból a szempontból lenyugodtam, hogy folyton csak írni és álmodozni akarok. Tegnap valahogy sikerült rákényszerítenem magam, hogy a bennem felgyülemlett hiperaktivitást arra fordítsam, hogy dolgozzak. Két órával többet is ültem bent, aminek az elröppentét épp csak észrevettem. Viszont nem vagyok jól. Most, hogy megint nincs bennem az a lendület, nem érzem, hogy van értelme az életemnek. Pedig van, csak most épp nem azzal kell foglalkoznom, hogy megírjam azokat a kisebb volumenű sztorikat, amik felébrednek bennem, hanem azzal, hogy rendet tegyek az életemben, hogy amikor eljön az a pillanat, hogy majd megszakadok a magamra vállalt tehertől, ép ésszel kibírjam. Igyekszem tudatosan készíteni magam, tudatosabban élni. Kár, hogy az egyetlen ember, aki leföldelhetne, mostanában ugyanolyan hülye, mint én. =(
A 30 napos cuccot meg csinálni akarom és amikor hazamegyek, csak az van bennem, hogy maradjon kikapcsolva a gépem, a munkahelyemen meg nem akarom ezzel tölteni az időm, mert legalább egy-másfél órát szánnék minden blokkra, az meg rengeteg sok. >.<
A 30 napos cuccot meg csinálni akarom és amikor hazamegyek, csak az van bennem, hogy maradjon kikapcsolva a gépem, a munkahelyemen meg nem akarom ezzel tölteni az időm, mert legalább egy-másfél órát szánnék minden blokkra, az meg rengeteg sok. >.<
Hurricane
Nari mondta egyszer, hogy a Kanye Westes verzió "szar". Akkor én csak lestem, hogy miért mond ilyet, hiszen annyira szuper. Főleg ez a rész:
"So let it breathe, let it fly, let it go
Let it fall, let it crash, burn slow
And then you call upon God
Oh you call upon God"
Ez nekem valahogy nagyon ütött. Meg ez a rész a végén:
"Running away from the night, running away from the light
Running away to save you're life"
Ez a két utolsó sor a már alapból remek zenére így még rátett egy lapáttal. Aztán a sing365-ön nem a Kanye Westes verzió van fent. Azóta nem bírom elhinni, hogy mennyire igaza volt Narinak. Az eredetihez képest ez a szívveréses verzió szar, tényleg.
"The promises we made were not enough
(Never play the game again)
The prayers that we have prayed were like a drug
(Never gonna help me here)
The secrets that we sow we'll never know
(Never sing a song a second time)
The love we had, the love we had
We had to let it go
(Never giving in again, never giving in again)"
A klipp pedig... már egy külön történet. =D
"So let it breathe, let it fly, let it go
Let it fall, let it crash, burn slow
And then you call upon God
Oh you call upon God"
Ez nekem valahogy nagyon ütött. Meg ez a rész a végén:
"Running away from the night, running away from the light
Running away to save you're life"
Ez a két utolsó sor a már alapból remek zenére így még rátett egy lapáttal. Aztán a sing365-ön nem a Kanye Westes verzió van fent. Azóta nem bírom elhinni, hogy mennyire igaza volt Narinak. Az eredetihez képest ez a szívveréses verzió szar, tényleg.
"The promises we made were not enough
(Never play the game again)
The prayers that we have prayed were like a drug
(Never gonna help me here)
The secrets that we sow we'll never know
(Never sing a song a second time)
The love we had, the love we had
We had to let it go
(Never giving in again, never giving in again)"
A klipp pedig... már egy külön történet. =D
Ez így nem lesz jó
Annyira bennem van az, hogy most leülök írni, álmodozni, hogy képtelen vagyok mellette élni. Elragad az alkotás szenvedélye, kívánom az egyik érzést a másik után, az egyik történést a másik után, a sorok végeláthatatlan folyamát. Nem tudok egyszerű dolgokkal foglalkozni, mint a rendrakás, a normális étkezés, a munka, a vizsga, a kapcsolataim, mert ha csak egy pillanatra is eszembe jut valami, elindul a kisfilm a fejemben, kikapcsolom a világot és visszavonulok oda, ahova senki sem jöhet velem.
Olyan jó lenne, ha ma a munka megcsinálná magát, az idő meg megállna körülöttem.
Lolitajáték kezdődik hamarosan nekem is, csak egyelőre képtelen vagyok másra is koncentrálni, mint az írás.
Olyan jó lenne, ha ma a munka megcsinálná magát, az idő meg megállna körülöttem.
Lolitajáték kezdődik hamarosan nekem is, csak egyelőre képtelen vagyok másra is koncentrálni, mint az írás.
Forgószél
Még egy érzés, ez szombatról.
Adam Lambert – If I Had You (Ha Az Enyém Lennél)
Tehát a csizmám rajtam, megvan a jó bőrruhám,
És kifestem magam egy fekete szemfestékkel
És dolgozok a megjelenésemen, de tudom, hogy ez nem számít.
Amire szükségünk van ebben a világban,
Az csak egy kis szerelem.
És kifestem magam egy fekete szemfestékkel
És dolgozok a megjelenésemen, de tudom, hogy ez nem számít.
Amire szükségünk van ebben a világban,
Az csak egy kis szerelem.
Vékony vonal választja el a sötét oldalt
A világos oldaltól ma éjjel, bébi.
Ennek a harcnak zajlania kell, próbáld belátni.
A világos oldaltól ma éjjel, bébi.
Ennek a harcnak zajlania kell, próbáld belátni.
De ha az enyém lennél,
Az lenne az egyetlen dolog,
Amire valaha szükségem volt!
Igen, ha az enyém lennél,
Akkor a pénz, a hírnév és a szerencse
Nem szállhatna vele versenybe!
Ha az enyém lennél,
Az élet egy buli lenne, maga az extázis!
Igen, ha az enyém lennél,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Ha az enyém lennél.
Az lenne az egyetlen dolog,
Amire valaha szükségem volt!
Igen, ha az enyém lennél,
Akkor a pénz, a hírnév és a szerencse
Nem szállhatna vele versenybe!
Ha az enyém lennél,
Az élet egy buli lenne, maga az extázis!
Igen, ha az enyém lennél,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Ha az enyém lennél.
New York-tól LA-ig megy a nagy rock and roll,
Szemeteljük össze a szobát amíg nem lesz reggel tíz,
A csajok magassarkúban, a pasik Maseratikban gurulva.
Amire szükségük van ebben a világban,
Az csak egy kis szerelem.
Szemeteljük össze a szobát amíg nem lesz reggel tíz,
A csajok magassarkúban, a pasik Maseratikban gurulva.
Amire szükségük van ebben a világban,
Az csak egy kis szerelem.
Vékony vonal választja el az életet
A haláltól ma éjjel, bébi.
Ennek a harcnak zajlania kell, próbáld belátni.
A haláltól ma éjjel, bébi.
Ennek a harcnak zajlania kell, próbáld belátni.
De ha az enyém lennél,
Az lenne az egyetlen dolog,
Amire valaha szükségem volt!
Igen, ha az enyém lennél,
Akkor a pénz, a hírnév és a szerencse
Nem szállhatna vele versenybe!
Ha az enyém lennél,
Az élet egy buli lenne, maga az extázis!
Igen, ha az enyém lennél,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Ha az enyém lennél.
Az lenne az egyetlen dolog,
Amire valaha szükségem volt!
Igen, ha az enyém lennél,
Akkor a pénz, a hírnév és a szerencse
Nem szállhatna vele versenybe!
Ha az enyém lennél,
Az élet egy buli lenne, maga az extázis!
Igen, ha az enyém lennél,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Ha az enyém lennél.
A fények villogása
Talán nagyon jól esik,
De csak Rád tudok gondolni, igen!
A divat és a színpad
Talán magasra emel engem,
De ezeknek ma éjjel semmi jelentősége!
Talán nagyon jól esik,
De csak Rád tudok gondolni, igen!
A divat és a színpad
Talán magasra emel engem,
De ezeknek ma éjjel semmi jelentősége!
Az lenne az egyetlen dolog,
Amire valaha szükségem volt!
Igen, ha az enyém lennél,
Akkor a pénz, a hírnév és a szerencse
Nem szállhatna vele versenybe!
Ha az enyém lennél,
Az élet egy buli lenne, maga az extázis!
Igen, ha az enyém lennél,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Ha az enyém lennél.
Amire valaha szükségem volt!
Igen, ha az enyém lennél,
Akkor a pénz, a hírnév és a szerencse
Nem szállhatna vele versenybe!
Ha az enyém lennél,
Az élet egy buli lenne, maga az extázis!
Igen, ha az enyém lennél,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Ha az enyém lennél.
Az lenne az egyetlen dolog,
Amire valaha szükségem volt!
Igen, ha az enyém lennél,
Akkor a pénz, a hírnév és a szerencse
Nem szállhatna vele versenybe!
(Soha nem szállhatna versenybe!)
Ha az enyém lennél,
Az élet egy buli lenne, maga az extázis!
(Extázis lenne Veled!)
Igen, ha az enyém lennél,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Ha az enyém lennél.
Amire valaha szükségem volt!
Igen, ha az enyém lennél,
Akkor a pénz, a hírnév és a szerencse
Nem szállhatna vele versenybe!
(Soha nem szállhatna versenybe!)
Ha az enyém lennél,
Az élet egy buli lenne, maga az extázis!
(Extázis lenne Veled!)
Igen, ha az enyém lennél,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Ha az enyém lennél.
Irigység? Féltékenység? Düh? Harag? Tiltakozás? Nem tudom, mit éreztem. Oda akartam menni és elsöpörni valakiket. Valami feltámadt bennem és arra ösztönzött, hogy megtegyem. Hogy ne hagyjam, hogy azok, akik az eszméim ellenségei és ezáltal talán az enyém is, bekebelezzék azt, akit szeretek. Miatta megint harcias és mindenre elszánt lettem egy pillanatra, félredobtam volna a békeszeretetemet és azt, hogy eldöntöttem, ezt a csatát ezzel a valakikkel harc nélkül fogom megnyerni. Anélkül, hogy bárkinek ártanék.
A türelmetlenség, a kisajátítás, az indulatosság és a tettvágy nagy ellensége a döntésem melletti kitartásnak. De ha leküzdöm ezeket, magammal küzdök meg és csak jobb lehetek annál, mint tegnap voltam, ma vagyok, vagy akár holnap leszek.
De ő, akit szeretek, nem az enyém. És ezen nem is akarok változtatni. =)
A mi "meghalásunk"
Minden jól van már, hogy itt vagyunk,
Hajadban tépett virág mosolyog,
Tiszta égre száll egy hófehér dalom,
És végre béke ül az arcokon,
Egy kicsit félve várom azt, mi vár,
Lelkemen minden ablak nyitva áll.
Ó, ha eljönnek az angyalok,
Ha eljönnek az angyalok,
Ha eljönnek az angyalok,
Otthon vagyok.
Szerelem suhant át a föld felett,
Innen kint rekedt a gyűlölet,
Vállad a vállamhoz érintve ringass, ringass még,
Itt nincs erő, mely elszakít,
Itt nincs barát, ki elveszít !
Ó, ha eljönnek az angyalok,
Ha eljönnek az angyalok,
Ha eljönnek az angyalok,
Ó, ha eljönnek az angyalok,
Otthon vagyok.
Anyu azt mondta, amikor elkezdődött ez a szám, hogy "Most figyelj!". Mindig így hívta fel a figyelmem, amikor egy dal, ami számára olyan sokat jelentett, megszólalt. Azt akarta, hogy legalább csak egy kicsit is értsem, vagy érezzem, amit ő. Aztán hozzátette: "Szerintem ez a meghalásról szól.".
Tegnap azt írtam Anyunak - mert beszélni már nem tudtam, a számat összeszorította az a sok érzelem, ami bennem összegyűlt és hiába sírtam, nem jött ki -, hogy "Arra gondoltam, amikor régen is együtt mi ketten zenét hallgattunk. Mi ketten együtt, mert a fiúk ezt nem értették. És Bene se érzi, hogy mi ketten, Te meg én, most együtt vagyunk." Eszembe jutott, hogy kihozta az előtérbe a hifit, nagy hangerőre kapcsolta, ő főzött, én a szobámban írtam, mi mégis együtt voltunk. Mintha a számok csak nekünk szóltak volna és összekötöttek volna minket anélkül, hogy egy légtérben lettünk volna. Aztán amikor olyan dal jött, amit mind a ketten a hangszórók előtt akartunk élvezni, kiszaladtunk és átszellemültünk. Akkor, ott, abban a pár percben nem létezett más, csak a zene, ő, én, meg amit érzünk. Apu és a testvérem nem értették meg ezt soha, apu még morgott is a hangos zenéért, amit mi annyira szerettünk. Mi sírtunk a minket átjáró, nemszexuális gyönyörtől, aput meg teljesen hidegen hagyta a mi egész kis szentségünk.
És tudjátok, lehet, hogy apu játszott velem gyerekkoromban, de azután, hogy kamaszodni kezdtem, széthasadt köztünk a kapcsolat, mint a föld és szakadék lett. Áltathattam magam, de a veszekedések, egyet nem értések, a harag és indulat tömkelege ellenére, amit Anyuval egymás iránt éreztünk sokszor, akkor is ővele volt több közös dolgunk. Lehet, hogy gyerekkoromban nem volt a legjobb anya, de azokat a dolgokat is köszönöm neki, amiket nem kaptam meg. Úgy érzem, erősebb lettem ezek által.
Anya tegnap azt mondta, reméli, egy kicsit legalább át tudott adni nekünk, amit ő érzett és érez a mai napig, amikor felcsendülnek ezek a számok. Azt mondta, kicsit bepiálva, a sötét szobában ülve, hangosan hallgatva egy LGT albumot nem lehet mással helyettesíteni, olyan páratlan élmény. Én azt mondtam neki, pia nélkül is ugyanennyire élvezhető. Ezen nevetett, de igazat adott nekem. Moziélményt nyújtanak a dalok, amiket így hallgatnánk, sötétben, egyedül, hangosan. És mindig, amikor kiugráltam magam a szobám sötétjében és fulladva, vibrálva, lüktetve, forrón elterültem a földön, arra gondoltam, ha csak tudat alatt is, hogy azt, hogy én így, ennyire őrülten tudok élvezni egy zenét, egy pillanatot, egy képtelenséget, azt Anyámnak köszönhetem.
El nem tudom mondani, mennyire hiányzik az az érzés, hogy feltekerem a hangerőt, ugrálok, táncolok és szabad vagyok. Egy albérletben, pláne egy olyan kicsiben, mint a miénk, ezt nem lehet létrehozni anélkül, hogy ne te lennél a hülye barom a szomszédból. De a hangos zene mindig Anyámhoz fog kötni.
"A zene tanított meg látni. De érzésből írok."
Tegnap óta jönni akar
1. Ha már nincs erőm a szép szavakra,
Ha már nem izgat a szép primadonna,
Ha a szerephez már semmi kedvem,
Akkor nagyon kell, hogy szeress engem!
2. Ha már nem dob fel se harc, se játék,
Hogyha nem akarom már a másét,
S hosszú szünet van a jókedvemben,
Akkor nagyon kell, hogy szeress engem!
3. Ha a jobb napok sem érdekelnek,
Mikor vége van a türelmemnek,
Ha a szerelmedet nem érdemlem,
Akkor nagyon kell, hogy szeress engem!
4. Ha a kedvességed bosszant, fáraszt,
Mikor nem adok és nem várok választ,
Mikor szeretni már nincs mit bennem,
Akkor nagyon kell, hogy szeress engem!
Nem tudom, hallod-e a hangom, amikor hozzád beszélek gondolatban, de remélem, hogy igen. Valahogy annyira groteszk, de amikor imádkozom, legtöbbször azt kérem, jussanak el hozzád az érzéseim, a gondolataim és a szavaim. Azt kérem a Jóistentől, adjon majd még egy lehetőséget nekünk, de csak akkor, amikor megnyugodtunk, többet tapasztaltunk és már nem szedjük szét a másikat darabjaira. És ahogy ezt kérem, ahogy azért imádkozom, hogy veled minden rendben legyen, elöntik a könnyek az arcomat.
Színház
Egyszer valaki azt mondta nekem, szerinte az emberek azért járnak színházba, hogy csodát lássanak. Volt a mondatnak egy másik fele is, miszerint nem azért, hogy fogyasszanak, de igazából a mondat első fele ragadt bele az emlékeim szövevényébe. A sráccal nem ápolok már jó viszonyt, de az álmait remélem, hogy valóra váltja valaki. Nem tudom, fontos-e még neki a színház, de ha megcsinálná, amit kitalált, az borzasztóan komoly lenne. Abban viszont biztos vagyok, hogy én magam azért mentem el a színházba, hogy csodát lássak.
És láttam. =)
A 14. sorba kaptunk jegyet Benével Az Operaház Fantomjára, s igaz, hogy beült elém két magas, nagyfejű férfi, közöttük azonban kiláttam. X) Ráadásul pont egy olyan napra kértük a jegyet (anélkül, hogy a szereposztást tudtuk volna - vagy legalábbis én nem tudtam), amin az általam már szinte rongyosra hallgatott hangfelvételen van. *.* El se tudtam volna más hangon képzelni a Fantomot, mint Sasvári Sándorén. A hangja szerintem remekül illik hozzá, karakteres és kiválóan játszik vele. Christinet Mahó Andrea játszotta, s ő is fantasztikus volt. Az egész előadás... <3
Filmen láttam még középiskolás koromban ezt a darabot és vegyes érzelmeim voltak vele kapcsolatban. Nagyon tetszett, csak sok helyen nem tudtam követni a szöveget. ^^;; Az akkori barátném volt megőrülve ezért, én meg emlékszem, mennyit kutattam, hogy legalább kicsit tudjam, mit szeret annyira. Aztán karácsonyra adott nekem egy cd-t. =)
Bene megint felújította a szamócás OP-mat, úgyhogy ennek örömére azt vettem fel fehér alappal (fehér blúz, fehér harisnya, fehér cipő). S valahogy két-három napja van kedvem a parókához, úgyhogy a színes kis rövidhajúmat vettem fel hozzá. =)
Benével egyhangúan megállapítottuk: Sok ilyet még!. ^^
És láttam. =)
A 14. sorba kaptunk jegyet Benével Az Operaház Fantomjára, s igaz, hogy beült elém két magas, nagyfejű férfi, közöttük azonban kiláttam. X) Ráadásul pont egy olyan napra kértük a jegyet (anélkül, hogy a szereposztást tudtuk volna - vagy legalábbis én nem tudtam), amin az általam már szinte rongyosra hallgatott hangfelvételen van. *.* El se tudtam volna más hangon képzelni a Fantomot, mint Sasvári Sándorén. A hangja szerintem remekül illik hozzá, karakteres és kiválóan játszik vele. Christinet Mahó Andrea játszotta, s ő is fantasztikus volt. Az egész előadás... <3
Filmen láttam még középiskolás koromban ezt a darabot és vegyes érzelmeim voltak vele kapcsolatban. Nagyon tetszett, csak sok helyen nem tudtam követni a szöveget. ^^;; Az akkori barátném volt megőrülve ezért, én meg emlékszem, mennyit kutattam, hogy legalább kicsit tudjam, mit szeret annyira. Aztán karácsonyra adott nekem egy cd-t. =)
Bene megint felújította a szamócás OP-mat, úgyhogy ennek örömére azt vettem fel fehér alappal (fehér blúz, fehér harisnya, fehér cipő). S valahogy két-három napja van kedvem a parókához, úgyhogy a színes kis rövidhajúmat vettem fel hozzá. =)
Benével egyhangúan megállapítottuk: Sok ilyet még!. ^^
Fehérvári meet
Tegnap volt a székesfehérvári lolita találkozó. Talán csütörtökön jutottam el oda, hogy megtámadott a felismerés, hoppá, szombaton lesz. XD Valahogy az utóbbi időben így folyik szépen ki az ujjaim közül az idő. ^^;; Ettől függetlenül ételt, italt és nasst is sikerült magunkkal vinni, csinosan felöltöztünk, nagyjából időben odaértünk és remekül éreztük magunkat. =)
Már a vonatra várakozás igen kalandos volt, mert negyed órával az indulás előtt még nem volt a táblán, honnan indul a vonatunk. =) Anett késett, érte is izgultunk. De végül sikerült egy kupacba beülnünk a második kocsin, s Kelenföldön Nanáék is csatlakoztak hozzánk.
Megejtettük a reggelizést, beszélgettünk, majd megérkeztünk Székesfehérvárra. Bene megkérdezte, hol a poncsóm és akkor jöttem rá, hogy az szépen fenn maradt a vonaton. A képen látszik is, hogy felettem van a kalaptartót. ^^;;; Rögtön minden érzelem összejött bennem, főleg, mert ezt a nagymamám kötötte nekem és nagyon szeretem. Megtámadtam hát az információs pultot, ahol hosszú percekig telefonált a hölgy, hogy egyáltalán megtudja, ki szolgál a vonaton. Végül aztán megbeszéltük, hogy azon a vonaton lesz a poncsóm, amelyikkel hazamegyünk, vagy ha azt nem érjük el, akkor leteszik a pénztárba. Hálás köszönetet mondtam a hölgynek, aztán csatlakoztam a csapathoz. Eléggé szégyelltem magam a figyelmetlenségemért és rosszul is éreztem miatta magam, hogy várniuk kellett miattam a többieknek.
Megejtenék még így az elején pár szót a kinézetemről. =) Bene ötlete volt, hogy az Őszikét vegyem fel, noha ő úgy találta ki, hogy majd két oldalra fogott copfba lesz fonva a hajam. Múlt szombaton úgy is voltam öltözve, de mivel én magamnak nem tudom befonni a hajam, már esélytelen volt ez a dolog. Aztán kettőbe fogtam a hajam és rájöttem, hogy full kényelmetlen és még csak nem is tetszik. Akkor jött mentőötletnek ez a parókám és teljesen meg voltunk elégedve az összeállítással. =) A masnik a hajamban a ruháról kerültek fel egy-egy hajtűvel, szóval az elég mókás volt, fél kirándulás alatt azon féltem, hogy elveszítem őket. XD Viszont ami meglepő volt, hogy nem zavart, ha a haj a szemembe lógott. Persze ehhez tudni kell, hogy gyerekkoromban mindig Kleopátra frizurát vágattak nekem, amit nem elég, hogy utáltam, de idővel a fufru a szemembe lógott és évekig tartott utána eltüntetni. =)
Székesfehérváron sétával és városnézéssel kezdtünk. Ebben a parkban elég sok időt voltunk, fotózkodtunk elsősorban. Egy nagyon szép parkocska volt, kár, hogy a parkőr egy goromba, bunkó fráter.
Már a vonatra várakozás igen kalandos volt, mert negyed órával az indulás előtt még nem volt a táblán, honnan indul a vonatunk. =) Anett késett, érte is izgultunk. De végül sikerült egy kupacba beülnünk a második kocsin, s Kelenföldön Nanáék is csatlakoztak hozzánk.
Megejtettük a reggelizést, beszélgettünk, majd megérkeztünk Székesfehérvárra. Bene megkérdezte, hol a poncsóm és akkor jöttem rá, hogy az szépen fenn maradt a vonaton. A képen látszik is, hogy felettem van a kalaptartót. ^^;;; Rögtön minden érzelem összejött bennem, főleg, mert ezt a nagymamám kötötte nekem és nagyon szeretem. Megtámadtam hát az információs pultot, ahol hosszú percekig telefonált a hölgy, hogy egyáltalán megtudja, ki szolgál a vonaton. Végül aztán megbeszéltük, hogy azon a vonaton lesz a poncsóm, amelyikkel hazamegyünk, vagy ha azt nem érjük el, akkor leteszik a pénztárba. Hálás köszönetet mondtam a hölgynek, aztán csatlakoztam a csapathoz. Eléggé szégyelltem magam a figyelmetlenségemért és rosszul is éreztem miatta magam, hogy várniuk kellett miattam a többieknek.
Megejtenék még így az elején pár szót a kinézetemről. =) Bene ötlete volt, hogy az Őszikét vegyem fel, noha ő úgy találta ki, hogy majd két oldalra fogott copfba lesz fonva a hajam. Múlt szombaton úgy is voltam öltözve, de mivel én magamnak nem tudom befonni a hajam, már esélytelen volt ez a dolog. Aztán kettőbe fogtam a hajam és rájöttem, hogy full kényelmetlen és még csak nem is tetszik. Akkor jött mentőötletnek ez a parókám és teljesen meg voltunk elégedve az összeállítással. =) A masnik a hajamban a ruháról kerültek fel egy-egy hajtűvel, szóval az elég mókás volt, fél kirándulás alatt azon féltem, hogy elveszítem őket. XD Viszont ami meglepő volt, hogy nem zavart, ha a haj a szemembe lógott. Persze ehhez tudni kell, hogy gyerekkoromban mindig Kleopátra frizurát vágattak nekem, amit nem elég, hogy utáltam, de idővel a fufru a szemembe lógott és évekig tartott utána eltüntetni. =)
Székesfehérváron sétával és városnézéssel kezdtünk. Ebben a parkban elég sok időt voltunk, fotózkodtunk elsősorban. Egy nagyon szép parkocska volt, kár, hogy a parkőr egy goromba, bunkó fráter.
Az életérzés. =)
Egyszerűen be kellett feküdnöm ebbe a puha, zöld fűbe. Annyira hívott... =D
Mind beültünk egy félkörbe, s mivel tűzött a nap, azt a javaslatot kaptuk, hogy formázzunk ellenzőt a kezünkből. =D Persze erről mindig az a nagyon bugyuta vicc jut az eszembe. XD
Egyébként mindenki nagyon szép volt. =) Lulu és Elyon ikrezése is nagyon tetszett, s mindenki Elyon virágkoszorúját dicsérte. =D Bene azt mondta, olyan, mint egy tavasztündér. =) Ez bók. ^.~
Amúgy ha jól emlékszem, valami olyasmit beszéltünk jóval a találka előtt, hogy majd mindenki stílus szerint csoportosítva is lesz fotózva, a vonaton meg azon nevettünk, hogy mindenki klasszikosan öltözött. =D Ezt szerintem akkor se hoztuk volna össze ilyen remekül, ha egyeztetünk előtte. =D
Bene rögtön megjegyezte, hogy egyszerűbb lett volna google beírni, hogy 'heart', s egy háttér nélküli szívet beszúrni. XD Mondtam neki, hogy igen, de így egyediek a szíveim. =D
A kép egyébként simán hajaz a hófehérke és a hét törpe alternatív, lolita feldolgozására. Meg is beszéltük, hogy a mi kodonánk hamarosan üvegkoporsóba kerül, de Bene azt mondta, ő nem szeretne üvegkoporsót, semmi értelme, nem akar kilátni a világra. XD A hercegnő azonban mielőtt még szegény kodona csúfosan szétmált volna a koporsójában, megérkezett és csókjával felkeltette az ő hercegét anélkül, hogy a többi lolita lefogta és megölte volna. =D
Azt hiszem, a "sárga csík"-on amúgy sokat fogunk még nevetni. XD Akkor nagyon bosszúsak lettünk többen, én személy szerint majdnem visszaszóltam a parkőrnek, hogy nem beszélhet ilyen módon egy főként hölgyekből álló társasággal, de Nezumi-kun megállapította, hogy bolond és nem lehet vele beszélni. A legnagyobb poén egyébként ebben az esetben az volt, hogy kérdezte tőle, hogy hova van kiírva, hogy nem szabad a fűre lépni, sehova, de volt tábla. És mi lett vele? Ellopták. X"D Ez lazán nyerte a hét vicce címet. XD
Ezek nagyon tetszenek. =)
Megfájdult a patácskámban a lábam, úgyhogy átvettem a tornacipőmre. Nem néz ki olyan rosszul, mint ahogy gondoltam, de azt hiszem, javasolt lett volna valahova hátra állnom benne. XD
Aztán átmentem veszélyes loliba. =)
Vadászat...
És a préda elejtése. =D
Közben külföldiek fényképezkedtek velünk. =) Az elég mókás volt. =) Meg érkezett egy focicsapatnak látszó társaság virító narancsszínű mezben. XD Számukra mi voltunk a nagy látványosság. XD Az is mókás volt. Meg az a nyugdíjas hölgy, aki hobbiból fotózott és felkért minket pár kép elkészítése végett. =) Az jó volt. =)
Krampusz úrtól megkaptam, hogy megalomániás vagyok. XD
Egyébként nem is. XD
<3
Nem bemutat - a félreértések elkerülése végett =D -, hanem feltartja a mutatóujját.
Benét elvitte a szél.
Fáztam.
Megálltunk fagyizni egy árnyékos helyen és mivel feltámadt a szél, fázni kezdtem. Bene zakójában kicsit jobb volt, de aztán vissza kellett adnom neki. =) Egyébként ez volt az idei első fagyizásom és áfonyás joghurtot kértem carappinoval, ami karamellás volt fenyőmaggal dúsítva. Fincsi összeállítás lett. =) Az asztalnál amúgy nagyokat nevettem, mert Kishi elfelejtette, milyen fagylatot rendelt magának. XD Aztán később összeraktuk, hogy tiramisut és lúdlábat. =D Asszem. XD
Elfáradtam.
A Bory-várba menet rám tört a fáradtság és elszundítottam a buszon. Igazából az valahogy nagyon megborított lelkileg, hogy fennhagytam a vonaton a poncsómat.
Közös evészet.
Ez a kép azért vicces, mert totál hörcsög fejem van. XD Megérkeztünk a várba és evéssel készültünk rá a nagy sétára. =)
Újabb LOL kép. XD
A vár egyébként félelmetesen gyönyörű volt. =) Nagyon tetszett. Mindennel együtt. Aki nem volt, az látogasson el. Tavasszal szerintem még szebb, mint máskor. =) Noha nem láttam még nyáron vagy télen, de most tele volt virággal. =)
Toronyba zárt herceg? =)
Ez olyan félelmetes volt. =)
Ezelőtt volt egy pad, oda ültem le. Nagyon megfájdult a lábam, újra elfáradtam és a várban rám törő feeling arra késztetett, hogy külön vonuljak mindenkitől és gondolkodjak. Később kiültem a napra, ahol be is bóbiskoltam. Nagyon sok mindenre gondoltam, az egyik az volt: "Olyan közel vagyok a célomhoz és mégis annyira távol tőle.". Kishi kérdezte is, hogy minden rendben van-e velem, s mondtam neki, hogy igen, kicsit melankolikus voltam, de ez így volt rendben.
Annnnnyira jó ez a kép! *,*
Van egy látvány, nem? =)
Újabb zseniális kép! *.*
Hazafele...
Még egy remek kép. =)
A vonatállomáson megtaláltuk a reménybeli vonatot, vagyis amelyik hazavisz minket. Elindultam a jegykezelő felé, már három lépésre voltam tőle, mikor előkapta a mobilját és felhívott valakit. Néztem egyet, hogy elég egyértelmű volt, hogy felé tartok, de mindegy. Beleszólt a telefonba: "Mi van, jön a csaj a kardigánjáért?". Így álltam és néztem Nezumi-kunra, hogy most én hallottam valamit félre, vagy miszösz. Leteszi a telefont, odalépek hozzá: "Jó napot kívánok. Ez a vonat megy a Keleti pályaudvarra? ... Akkor ezen van a poncsóm, igaz?". Kicsit lesett egyet a pasi. XD Előre mentünk, visszakaptam a poncsóm azzal a megszólalással: "Megjárta Keszthelyt, de megvan.", mire így feleltem: "Az a lényeg, hogy megvan. Nagyon szépen köszönöm, hogy megőrizte nekem!". XD Eléggé vicces volt. Aztán azon már nem bírtam nem röhögni, hogy odament a lent még várakozó csapathoz, hogy "Beszél valaki angolul?". Semmi 'Sziasztok. Tudnátok nekem segíteni? Angolul kellene kommunikálni egy francia csapattal.'. XD Na mindegy. XD
A vonaton könnyezésig eljutottam a nevetéssel. A kiakadás menete:
1.) Volt tanárom mondta: "Váll alatt.", volt osztálytársam megszólalt: "Hónalj.".
2.) Anett mesélt valakiről, aki a Viagara vízesésről mesélt, amely a Locnes-tónál van. XD
1.) Volt tanárom mondta: "Váll alatt.", volt osztálytársam megszólalt: "Hónalj.".
2.) Anett mesélt valakiről, aki a Viagara vízesésről mesélt, amely a Locnes-tónál van. XD
Azt hiszem, a dolgot nem kell magyaráznom. =)
Az élményt köszönöm szépen, a kellemetlenségekért, amiket okoztam, elnézést kérek. =)