Tegnapi élmények
Első körben Scipio mesélt. A Waterlooi csata után jártunk, már elhaltak a puskadörrenések, még a távolból egy-egy csatazajt hozott a szél. Martalócok voltunk, Kiba egy porosz extiszt, aki mikor felszedte az elárvult Csengét, akit épp porosz katonák akarta megerőszakolni, lelőtte őket, úgyhogy magánútra lépett. Én egy szász nőt játszottam, aki elmenekült az otthonából, mikor átvonultak a városon a francia katonák, megváltam a hajamtól, lerángattam halott katonákról a gönceiket és elvettem a fegyvereiket, majd egy gyors, nyúlánk fickó mellé csalódtam. A karakterem nem igazán beszél, mivel nagyon nőies hozzá a hangja, akkor pedig lebukik, rájött, hogy Csenge karaktere nő, ezért a csapat kapitánya nem a fiatal fiúkat szereti, hanem egy fiatal nőt rejteget maga mellett fiúnak álcázva, ráadásul a tekintélye megmaradt, félnek tőle, tehát jó társ lesz. =D A kaland rövid volt, mivel Csengének mennie kellett haza, de addig eljutottunk, hogy találkoztunk egy apró, gyönyörű, fiatal, alig öltözött, éneklő kislánnyal, aki a haldoklók vérét szívta. Böhöm társunk a dal hatására haza akart menni, azonban Kapitány talált egy haldokló angol tisztnél egy medált, amit Böhöm el akart tőle venni, s mivel a nyakánál fogva emelte meg egykori kapitányát, mordállyal szétloccsantotta a fejét. Ez elvette a kedvét Kukacnak attól, hogy velünk tartson, úgyhogy a karakterem, aki számított rá, az egyetlen dolgot tudta kibökni nem túl csendesen: A k... anyád! XD Maradtunk hárman a csatamezőn az erőbajnokunk és a megfigyelőnk nélkül, nem tudunk semmit a titokzatos vérszívó lányról, csak azt, hogy földöntúli hatalma van és biztosak lehetünk benne, még találkozunk vele. =)
A második körben Kibával ketten játszottunk Scipionál. Alternatív Amerikát választottuk színhelynek, Kanada mellé telepítettünk egy Shatter city nevezetű nagyvárost, melynek rendőrei lettünk. Scipio felvetette, hogy Kibától még nem látott fiatal női karaktert, tőlem pedig megfásult férfi karaktert, mi pedig ráharaptunk az ötletre. Kiba a Diane Smith nevet adta az akadémiáról egy éve szabadult szőke bombázójának, akinek feltett szándéka békés, biztonságos várossá tenni Shatter cityt, én pedig Nathan Gordont hoztam, a 43 éves morcos és mogorva, őszülő, sebhelyekkel gazdagított, hajdan szentimentális lelkületű, de mára megsavanyodott fickót. =D Szétoltottuk egymást, nagyon jól szórakoztunk. A sztorink az volt, hogy már ugye egy éve vagyunk társak, ami egyszerre meglepő, hiszen az újoncok általában 2 hónapnál tovább nem bírták soha mellettem, egyszerre komikus, a kollégák egyformán rühellnek minket, úgyhogy a markukba röhögnek, hogy kikészítjük egymást. Pedig nem, igazából mindkét karakter kedveli a másikat, csak ezt soha semmilyen körülmények közt nem ismerné be. =D Diane szimpatikus a fickómnak, mert lelkes, van vér a pucájában, tanult, szereti rábízni a papírmunkát, hasznos, mert mindenféle törvényt fejből nyom és a piti dolgokat egy rá jellemző sajátossággal oldja meg. Nathant elismeri a kiscsaj, arra már rájött, hogy a zsörtölődése ellenére is a hivatásának él és hiszi, hogy amit csinál, az jó és fontos, csak hát az évek nem kímélték. Nathannek senkije sincs, se család, se barátok, se kutya, csak egy kis ház, valami kisebb autó, meg a munka és az érdemek. Ezzel szemben Diane tele van élettel, plázázik, jó a családi háttere, a szülei szeretik, s az egy év alatt még nem durrantott el mindent, tud még újat mutatni társának. =) Szóval ez a két egyén a 14. körzetbe lett éjszakai műszakra beosztva. Volt, aki elfordulva röhögött rajtuk, voltak sajnálkozó pillantások, pénzek cseréltek gazdát... aztán a kocsiban, szigorúan csak miután becsukódtak az ajtók, Nathan megjegyezte: "Remélem, nem a legjobb fehérneműdet vetted fel éjszakára.", majd megkérte Csibit, ahogy legtöbbször nevezi a szöszit, hogy a csivitelést tartsa meg műszak utánra, ha lehet és kifejezetten legyen most visszafogott. Ráparancsolt, hogy nadrágot és bakancsot vegyen fel, mert előfordulhat, hogy a mocsárba kell gázolniuk, azt meg nem magassarkúban és miniszoknyában kéne, főleg úgy nem, hogy mindenféle rosszéletű a kerek hátsóját fogja sasolni közben így is. =D
A 14. körzetről azt kell tudni, hogy a legsötétebb Shatter cityben, a bűntanyák fellegvára, egy igazi koszfészek egy korábban felrobbant gyárral, így időnként zöld a köd is, sőt, van olyan része, ahova elméletileg komoly vegyvédelmi ruha nélkül nem is lehet belépni. Ide Nathant is csak ötször osztották be, éjszakára kétszer és egy alkalommal meghalt a társa. Újonccal még sosem volt itt, de minden alkalommal a testén hagyta nyomát ez a hely. Mikor a társa meghalt, azután Nathan sokáig feküdt kórházban tüdőlövéssel, úgyhogy benne keresztbe állt a szar is, amiért a Csibefalattal odaküldték őket. Ahogy egyre közeledtek a körzethez, úgy lett a lányka is halkabb, visszafogottabb, kezdte megérezni, hogy ez nem lesz egy átlagos éjszaka. Látták, ahogy a nyílt utcán, a holdfény megvilágításában egy deeler épp szétosztja a cuccot, ott még a lányka naivan megkérdezte, nem kapják-e el, mire a válasz az volt: "Hosszú még az éjszaka, ezeket az emberfajzatokat pedig nem ültetném be a kocsiba.". Jó is, hogy lassan elhaladtak a jelenet mellett, négy őrszem fegyvere csillant meg az éjszakában. Kértek közben jelentést, amit ráhagytam a csajszira, s aközben indult el az akció. Egy motorkomvoj bekerített minket, a Halálfejesek 12 tagja hatalmas Choppereken. Volt köztük tekintélyesebb ember is, mert elosztották, ki hova áll a kocsi körül, amivel megálltam. Páni félelem kúszott a bakancsuktól kezdve a fejünk búbjáig végig rajtunk, mutogattak, beszólogattak, a fickóm eltette a cigit, hogy nem, inkább mégsem gyújt rá, szükségük lesz a levegőre, főleg, mivel a banda tagjai letörték az adóvevőt, majd elkezdték befújni a kocsit. Hiába voltunk golyóálló, félkommandós cuccban, hiába volt félpáncélos a kocsi, azért nem voltunk nyugodtak, na. =D
Pár perce már kínlódtunk, rajzolták fel a neonácik a horogkeresztjeiket a kocsira, mikor megjelent egy alig százötven centi magas, jól öltözött, mikulásképű fickó énekelve. Régies brit angolt használt, csatos lakkcipőt, élére vasalt fekete nadrágot, fehér inget, frakkot, csokornyakkendőt és cilindert viselt, orrán aranykeretes monokli volt, kezében aranygombos sétapálca. Lazán sétált a banda felé, aztán hirtelen eltűnt és négy ember feje a porba hullt. A mikulásképű embernek a sétapálcájában tőrkard volt és valami emberfeletti gyorsasággal mozgott. Megindult a golyózápor a kisöregre, mi lehúzódtunk a kocsiban, majd mikor csend lett, ott állt a cilinderes fazon Csibi oldalán (a kocsin kívül persze) és nyújtotta felé a letört antennát. A lány lassan letekerte az ablakot, majd félénken elvette a drógot és megköszönte.
Képszakadás. A kocsi ott áll nyitva, a motoros banda fejetlenül, ízléses kompozícióba rakva, mi emlékek nélkül ácsorgunk. Megérkezik az erősítés, amit még az antenna letörése előtt kértünk, ellepnek minket az embere, a döbbenet. Mi se tudjuk, mi van, a többiek se. Kihallgatás, kérdezősködés, néhány "Szép volt.", Csibi hisztizik, sír, kiborul, Nathan próbálja elküldeni a közeléből a búsba azokat, akik vigasztalják, mert szinte az összes fickónak a bakancslistáján szerepel tüneményes társa. Órákig tartó kínlódás, majd pirkadatkor egy rosszul értelmezett gúny, Nathan az ezredik szép voltra már csak egy kurva, morgó kössz-szel felelt, mire még nagyobb tisztelet kezdte őket övezni. Végre hazavitték őket, vagyis hát Csibefalat közölte, hogy Nathanhöz lesz a fuvar. A két másik rendőr cinkos pillantást váltott, a zsarum csak morogva bemondta a címet, s diplomatikusan egy mukkot se szólt. Kis ház, körülötte ódon kerítés, dzsumbuj, gazerdő és néhány fa. Bent minden úgy áll szinte, ahogy lerakták, itt-ott vastag porréteg, négyzet alakú nappali, abból nyílik egy műanyagtányérokkal telt konyha, egy ruhakupacoktól rumlis hálószoba, meg egy mosdó tusolóval.
Amint becsukódott mögöttünk az ajtó, már kezdtük tépni egymást. XD Hogy Csibi miért hozzám jött, meg mielőtt még egy szót is szólna, nem számítottam vendégre, ami kell. XD Ráadásul a kis szöszi nekiállt körbejárni, majd bevetette magát a hálóba és rövidnacira meg topra vetkőzött. Nathan elkezdett hangokat hallani, úgyhogy felhúzta a fegyverét és körülkémlelt. Mivel rájött, hogy a fejében vannak a hangok és úgy gondolta, hogy a fáradtság miatt van, főleg, mivel a város legveszélyesebb bandája hiszi, hogy 12 tagját megölték, jogos a félelme, hát elment megnyugtatni a kedélyeit egy jó hideg sörrel, amit a kanapéra huppanva kezdett fogyasztani. Csibi persze kiabált vele, hogy miért húzta fel a fegyvert, aztán hogy hangokat hall ő is, bekattantak. Végül csak az ágyban kötöttek ki, a fickóm a sör után bedőlt a már nagyjából visszaöltözött kiscsaj mellé, mert hát ő aztán nem lesz kitúrva a saját ágyából. Persze megint jött a károgás, meg hogy mekkora bunkó a zsarum, s a lányka sértődötten kivonult a kanapéra. Elvackolta magát, aztán sírt egy sort, Nathan meg ráterített egy plédet, utána bealudtak.
Álmot láttunk. Diane kosztümös, lovagi filmjei főhősnője volt, ahol én voltam a gonosz, Nathan pedig középkori jellegű álomban volt valaki, s Kiba karaktere volt a gonosz. Mindketten azt álmodtuk, hogy megjelent egy bogárszerű humanoid óriás és felfalt minket. Csibi ébredt előbb, lebucskázott a kanapéról, majd finom bőrcipőkre meredt. Ahhoz Jerry Wayne tartozott bársonyfarmerben és elegánsan, mintha csak most lépett volna le valamelyik címlapról. Túsztárgyaló és médiakapcsolattartó a fickó, Nathan rühelli, mert egy ripacs, Jerry azonban közömbös a zsernyákom felé. Persze a leányzó elámult a sármos fickó láttán, behúzódott a fürdőbe, hogy rendbe szedje magát. Hidegvíz, férfi tusfürdő, használt törölköző... XD Nem volt egy vidám élményben része. XD Közben én is megjelentem, méghozzá pisztollyal a kezemben, mert azt hittem, meg kell védenem a társamat valami betolakodótól. Ekkor hangzott el a nap legjobb beszólása tőlem.
Jerry Wayne: - Felettes tiszteket lelőni...
Nathan sóhajtva: - Nem szokás.
Kész, Scipio majdnem ledőlt a székről, úgy röhögött. XD Valami mást akartam mondani, de elfogyott a szusz, de utólag Nathan Gordon is úgy gondolta, "Jó lesz az úgy.". X"D Főleg, mivel ugye betört az otthonába, birtokháborításért meg van, hogy megesik a lövöldözés Amcsiban... =D
Na, túllendültünk a nap beszólásán, mentek a finom pengeváltások a két férfi között, aztán megjelent a visszahúzott munkaruhájában, méltóságteljesen, tökéletesre rendezett arcizmokkal és bűbájos mosollyal a kis csini. Naná, hogy szórta Nathan felé a gyilkos pillantásokat, a fickó visszafogottan röhögött rajta. Jarry természetesen erősen csapta a szelet Diane-nek, ami kicsit sem tetszett a karatkeremnek, folyton kötekedésbe fulladt a beszélgetés. Wayne jó ízléséről és gondoskodásáról tett tanúbizonyságot, mikor előkerült egy szatyor tökéletesen összeválogatott ruha a lánykának a kedvenc plázás márkaboltjából, aztán addig-addig idegelte Jerry Nathant, hogy udvariasan és a lehető legszofisztikáltabb módon közölve lett vele, hogy nem kapott engedélyt a házába lépni, úgyhogy a magánjellegű tevékenységeit a kollégájával később, ajtón túl, természetesen nem a jelenlétében folytathatja, úgyhogy Jerry Wayne elhagyta az otthont. =D Nathan elment letusolni, tiszta törölközőt vitt magával, Csibi átöltözött, majd egy szál törcsiben a zsarum átgyalogolt a nappalin a szobájába felöltözni. Előkerült egy normális nadrág és ing, aztán alighogy ide megérkeztünk, három Halálfejes törte ránk a házat. Ráadásul hiába eresztettünk beléjük golyót, nem akartak meghalni. Szép kis harc volt, mire magunk mögött hagytuk őket, mindketten persze megsérültünk és kéz a kézben, a másikat szorítva rohantunk kifelé szeretett otthonomból. XD Filmbe illő jelenet volt, meg az is, ahogy Jerry négy hullával maga körül, hihetetlen gyorsan és egy tőrhöz hasonló eszközt forgatva a kezében két másik Halálfejessel viaskodott. Mindkét ellenség követ kapott a fejének, így az egyiket Wayne le tudta szúrni, a másik megindult felénk, mire a sajtóreferensünk a volán melletti ajtónál termett, előszedett egy pisztolyt és lelőtte az ellenséget. Na, akkor Nathan szarakodás nélkül feltépte a metálfényű, kék sportkocsi hátsó ajtaját, belökte kolléganőjét, behuppant mellé, becsapta az ajtót és kiadta az "Induljunk arra a kibaszott kapitányságra!" utasítást. Kiba annyit fűzött hozzá, hogy akkor belökődik és beülődik a járműbe. =)
Itt hagytuk abba és remélem, folytatjuk, mert ez állatira tetszett. =D
Egymással ellenük
Összekarmollak és válladba harapom fogsorom nyomát. Birtokollak, mert a birtokod vagyok és megöllek, ha megcsalsz. Ragadozunk reggel, délben, éjjel, bújunk a sásban, ágyban, kádban, keressük a lehetőséget, hogy kifejezzük az égető szükséget. Látok mást, de a mindenem te vagy, elveszem, amit akarok és megadom, amit kívánsz, ez tiszta játszma, semmi cicoma, semmi szégyenlősködés. Minek? Ismerjük azt, ami hajt mindkettőnket. Lételemünk a harc, s békét kötünk, míg az álom úr felettünk, majd kezdjük reggel, folytatjuk délben, talán végzünk éjjel. Nem bántjuk soha egymást, elég nekünk a világ fájdalma, ami ellen a legjobb védekezés a támadás, hátat a hátnak vetve való háborúskodás.
Megvolt a biai körút is
Megmásztam a cseresznyefámat, legeltem egy kis gyümölcsöt, de már rohadófélben van és kukacos a nagy része, úgyhogy rendesen kellett szemezgetnem. Apu nőjével most nem sokat sikerült beszélni, ment valami panasznapra, vagy mi a tökre. Ilyen havi polgármesteri bigyusz, ahol megvitatják a város dolgait, elmondja mindenki a mondókáját, ha jól értettem, amit apu mondott. Elhoztam a leveleimet, a legtöbbet egy vállrándítással elintéztem, mert ilyenek, hogy valaki akar nyitni a városban egy trafikot, megvétózom-e. XD Viszont megjött a SuperShop kártyám, aminek nagyon örültem, már alig vártam és reménykedtem benne, hogy nem kell az ügyfélszolgálatot hívni, hogy 3 napot írtak mailben, hol van már. =) IchiGo kicsit rám ijesztett, mikor mesélte, hogy van, aki egy éve vár rá... ^^
Apuval bejártuk a kertet, ettem jostát, ami nem finom, málnát, egy szem nagyon savanyú epret, meg a hátsó cseresznyefáról egy csomót, mert az még aránylag jó. Közben kicsit beszélgettünk, utána megdögönyöztem a kutyát, végül megbeszéltem Sangoval neten keresztül, hogy majd fellátogatok hozzájuk, utána leléptem a mamához. Ettünk, csinált rizst, rántott húst és cukkinit. Közben kicsit beszélgettünk, majd onnan is kereket oldottam, felmentem Sangohoz, akivel jól elpofáztuk az időt. A kutyája engem nem morgott meg, pedig mindenki mást megmorog, mivel kölykei vannak és nagyon félti őket. =) Én nagyon szeretem azt a kutyust, egy kis yorki. Anyu már hívott, hogy hol vagyok, akkor kaptunk észbe. Felsétáltam hozzá, szerintem simán 1 km-t megjártam aznap, de lehet, többet is, méghozzá patácskában. XD
Anyucival is ettünk, ő tejszínes hagymalevest és káposztás tésztát csinált. Utóbbiból repetáztam is, mert imádom. Utána egy-egy sör mellett beültünk a szobába beszélgetni, s észre se vettük, de már fél tizenkettő volt. Akkor mondtam neki, hogy a másik szobában alszom, mivel ő ugye tévére alszik el és korábban kel, mint ahogy nekem kéne, ezért megterítettünk a másik szobában, majd még beszélgettünk éjfélig, mialatt pakolásztunk, utána lefeküdtünk. Jó volt reggel, hogy ott volt, feeling volt. Összekészültünk, a buszutat végigdumáltuk, utána ő ment dolgozni, én hazajöttem, levetkőztem, befeküdtem az ágyba és ráhúztam három órát az alvásmennyiségemre. =D Talán ma este már nem akarok kiesni a számon. =D
Bepillantás
Sűrű kertben járok. Mindenfele vadvirágok, néhol azonban rendezett ágyások nemes növényeket nevelnek. A legtöbbet megnevezni sem tudom, de mind tetszik. Vannak cserjék is, némelyik szúr, másokon biztos vagyok benne, hogy mérgezőek a bogyók. Akadnak fák, örökzöldek, gyümölcsöt érlelők, itt megférnek együtt. Kevés állatot láttam, egy gepárd elillant jöttömre, mire előbújtak a pockok, melyek vonzottak egy kígyót és macskát. Különös hely ez, ma szokatlan kert benn a bordáid foglalatában, amit szeretek felfedezni.
Illékony valóság
ButterFile-től
25-e kedd
A varázsló
Varázsolj el újra, tedd, amit szoktál! Mindig kitalálsz valamit, amivel lenyűgözöl, én pedig ellenállok a vágynak, hogy a karodba omoljak, amitől persze lehet, hogy ostobának tűnök, de nem akarom, hogy azt hidd, a csodák elegek az ágyba csábításomhoz. Minden alkalommal egy kicsikét közelebb kerülünk egymáshoz, többet ismerünk meg a másikból, noha mindketten rohannánk előre, a komoly érzelmek kialakulásához azonban idő kell. Mese habbal, hiszen már az első alkalommal elraboltad a szívem, csupán azt akarom, ha a többit is megkapod végre, ne add vissza az egészet egyben, mert minden lány belül királylány és a hercegére vár. Hát gyere és varázsolj el!
Mai zene
Remek nap
Nos igen, a srác nagyon tudja, hogy kell egy lányt kényezteti. ^^ Jól eltöltött a finomság, ezért sokáig csak ültünk a nappalija szőnyegén és beszélgettünk. Érintettük az elmúlt időszak eseményeit, meg ami még eszünkbe jutott. Múlt héten volt egy kisebb műtéte, kérdeztem, megmutatja-e a helyét. Kicsit meglepődött, én meg elárultam neki, hogy nem mertem megböködni, nehogy eltaláljam. Aggódnom nem kellett ilyen miatt, a combhajlatában van a műtéti beavatkozás helye, már nyugodtan mozoghat, nem kell miatta aggódni, csak nem terhelheti magát. Na innentől nem álltam meg, bökdöstem. =D Mesélt arról, milyen volt a kórházban... Oo Komolyan mázli, hogy olyan személyiségű, mint amilyen, én nem tudom, hogy bírtam volna ki. =D
Meséltem neki, hogy a műhelybeli srácok tanítgatnak erre-arra, s van egy cselezős, fejlesztős játékunk, amit főleg Zölddel játszom amúgy. Naná, hogy kedvet kapott hozzá, mire mondtam, hogy ha ad egy T pólót, akkor szívesen játszom vele. Naná, hogy kaptam. Levettem a karkötőket, fülbevalót, az tűnt biztonságosnak, aztán kifulladásig harcoltunk és végigröhögtük az egészet. Végül ő keresztben, én hosszában rajta elnyúltam a kanapén, s fújtattunk, folyt rólunk a víz, de még akkor is csikiztük egymást. Valamivel később, mikor már lecsillapodtunk, csináltunk egy masszázspartit, utána meg a sötétben hosszasan beszélgettünk, a másik szobából Enya szólt, úgyhogy az egész nagyon feeling volt. Sikerült annyira belelkizni, hogy el is sírtam magam, bármennyire próbáltam nem. XD
Kint közben leszakadt az ég és frankón hideg lett, aminek annyira nem örültem, de volt nálam pulcsi szerencsére. Sasa kikísért egészen a hazáig hozó troliig, kicsit még fent ült velem beszélgetni, utána ment, mert nem akart lecsúszni a metróról. Megbeszéltük, hogy van egy barátném, Enikő, megpróbálom elintézni, hogy megismerjék egymást, hátha révbe érnek. Timivel is már ledumáltuk, hogy összehozzuk egyszer a négyes találkozót. =D Alig várom! ^^
Egyik reggel rosszabb, mint a másik
Ma reggel két óra alvás után ébredtem fel hatkor Benét kirakni az ágyból. Megindult bennem az ihlet és bár egykor lefeküdtem, egy fél óra múlva fel kellett kelnem folytatni a második fejezettel a sztorimat, mert nem tudtam aludni tőle. ^^ Nem mintha bántam volna, csak ugye háromszor csörög az ébresztés reggel és nem sikerült visszaaludni - ha ihletem van, akkor tele vagyok energiával, zsong a fejem, nem tudok túlságosan aludni, lekötnek a karakterek és a történet. ^^;; Aztán végre Bene kikelt az ágyból, de felébredtem a motoszkálására, végül átcsapott rémálomba a reggel, mikor cirkuszolni kezdett, hogy nincs meg a mobilja. Megértettem a problémáját, abszolút igyekeztem empatikusan viselkedni, ami lehet, hogy csak abban látszott meg, hogy később közöltem vele, mikor cseten keresztül bocsánatot kért a viselkedéséért, hogy legyen hálás, hogy üvöltözve nem vágtam ki a lakásból. XD Nagyon kiakadtam rajta, mivel kábé felforgatta a fél lakást, ráadásul a nagy hévben összedöntötte a teregető állványt - ami szar amúgy XD -, amin a fehér ruháink vannak. Na mindegy, túlvagyok rajta. Most már remélek egy jobb reggelt.
Heti menet:
ma - Sasához megyek honlapot tervezni
kedd - angol, Edina felméri, mit tanultam meg, úgyhogy már most ideges vagyok XD
szerda - megyek ki Biára, Anyunál alszom
csütörtök - délután játék
péntek - nagy csajos színes szódázás az Alleeban
szombat - jön a Dani
vasárnap - Pokémon nap a klubban
Újabb idézet
"Ma 10 percet TV-ztem (ez nagy dolog, párhavonta szoktam ennyit összehozni) és persze mi más ment volna mint reklám. Mit is tudtam meg ebből a pár reklámból:
- A nők erősek, magabiztosak, erősek, önállóak, erősek, sportosak... ezért izzadnak és mocskosul büdösek... kivéve ha egy bizonyos nagyon márkás dezodort használnak, mert ha azt használják, akkor azonnal feltűnik mellettük két kigyúrt szépfiú (biztosan az erős és magabiztos szag vonzotta őket... )
- A nők ha a megfelelő előregyártott rizst/öntetet/pudingot használják, akkor azonnal mesterszakácsok lesznek és a topmodell férjük puccbavágva és reklámmosollyal ül a reggelihez, a vigyori gyerekkel és élvezettel tömi az arcába az anyu tasakos kajáját
- A nők haja csak akkor lesz hosszú, dús és korpamentes ha a nagyon márkás sampont használják, amihez persze jár a szokásos díszpasi is, aki azonnal megfordul a lobogó hajkorona után.
- A nők minden fontos információt megkapnak az aktuális női magazintól, pl. ki kit csalt meg, ki kivel jött össze stb... ezek nélkül nem NŐ a nő!
Nehéz lehet NŐnek lenni... ._." - by Venom
A végére értem az első könyvnek
"Hazudik, aki azt állítja, sosem volt előítéletes senkivel. Aki mindenkit feltétel nélkül, azonnal képes elfogadni. Lehetetlen is volna, de törekedni lehet rá. Szeretni nem kötelező, csak békét hagyni. Bárki élhesse az életét, a törvényes kereteken belül. A szabályok, és értékek egyetemesek, minden emberre azonosak, legyen fehér vagy fekete, kövér vagy sovány, szőke vagy barna, szemüveges vagy éles látású, meleg vagy hetero. Ezek csak címkék. Buta, szükségtelen, negatív bélyegek. Képessé kell válni, hogy ne címkézzünk fel másokat, ne ítéljünk a külső vagy a származás, és a bármilyen hovatartozás alapján.
Jogunk van a boldogsághoz, a magánélethez, a szeretethez. Hisz bárki mondjon bármit, ez mindennek a mozgatója, létünk értelme, az emberi kapcsolatok igazi csodája, a SZERETET. Te, aki olvasod ezt a könyvet, talán már elindultál az úton, talán csak most lépsz rá, lehetsz ilyen, olyan, bármilyen. Ember vagy, egy lélek a testedben, akit naponta százan látnak, hallanak, megítélnek, elítélnek. Elfogadnak, szeretnek, gyűlölnek, megmosolyognak, veled nevetnek vagy kiröhögnek. Rajonganak érted, kihasználnak, ha hagyod, tisztelnek, ha kiérdemelted. És te is ezt teszed nap, mint nap. A szerepek minden helyzetben változnak. Te vagy a tanár, máskor a diák, te vagy a vevő, máskor az eladó, egyszer a támadó, máskor az áldozat. Fontos felfedezned, meglátnod a kettősséget és tisztában lenni azzal, hogy mi a másik fél helyében, hogyan éreznéd magad.
Ha minden nap csak egy kicsit háttérbe szorítod negatív késztetéseid, ha egy mosollyal többet adsz a körülötted lévőknek, ha képes vagy irigység nélkül elfogadni barátaid sikerét, ha önzetlenül le tudsz mondani dolgokról, ha csak megfogannak benned ezeknek a csírái, máris tettél valamit a jövőért, a jövődért, mindannyiunk életéért. Te sem vagy jobb, vagy rosszabb másoknál. Adott életedben, testedben, egzisztenciádban eltérsz másoktól, de rajtad áll, hogyan használod saját személyiséged, rejtett képességeidet, vagy átlagos tulajdonságaidat. Ott rejlik benned, és bennem is. Ha valóban értékessé akarsz válni, azért tenned kell. Vállalnod a küzdést, a változást, a harcot, a könnyeket, a hullámzó helyzeteket. Ám mindig lesz ember, aki melletted áll, és szeret. Sosem vagy egyedül."
Ahol a könyv olvasható: http://khobey.webnode.hu
A hét eseményei
A látottak szerint felöltöztem, ami elvett egy kis időt az életemből, hiába terveztem meg megint előre, hogyan akarok kinézni. XD Miután összeállt a kép, szépen elmentem a volt munkahelyemre felvenni az étkezési jegyet és leadni a belépő kártyát, aztán meglátogattam kolléganőimet egy kis trécselésre. Onnan, mivel IchiGo is, Bene is késett, szépen átsétáltam a műhelyre, mert nagyon szomjas voltam. Ott volt Róka, Stef és Ruro. Én főként Rókával beszélgettem, meg olvastam tovább a Fiúk melegítőben-t, majd elindultam a Nyugati elé, ahová mindkét személlyel, akire vártam, megbeszéltük, hogy találkozunk. Benét az aluljáróban kaptam el, IchiGo meg már bement a WestEndbe, úgyhogy vele a Csirkefogónál találkoztunk. Megkajáltunk ketten Benével, addig hármasban beszélgettünk, majd IchiGoval átcombinoztunk az Allee-hoz, hogy találkozzunk Nanával. Nagyot traccsoltunk fejenként egy színes szódával, ami Virgin Mojito volt amúgy valamilyen ízesítéssel. Nagyon fincsi volt mind, máskor is összeülünk így beszélgetni és iszogatni. ^^
Nyolcig simán elvoltunk, érintettünk mindenféle témát, sőt, mára új csoportot is létrehozott Nana a face-en, meg újra megmozdultak bennem dolgok. =) Utána hazamentünk mindhárman, majd Tomival sikerült összerúgni a port, úgyhogy nem volt valami jó éjszakám.
Szombat
Reggel Nico keltett a Viberes üzenetével, amit cseppet sem bánok, jó volt így. ^^ Röviden beszélgettünk, aztán lejöttünk Benével a műhelyre. Úgy volt, hogy alkotunk, de szörnyen elkezdett fájni a vállam - főleg a bal -, ezért csak ő varrt, én olvastam a telefonomon, néha cseteltem Anyuval és Timivel. Öt tájt hazamentem, addigra a fájdalom is csökkent, átöltöztem, majd megfogtam Kusamit és felmentem Talyékhoz, mivel írt Taly, hogy van meglepetése, menjek fel, ha tudok. A meglepi málna és cseresznye formájában mutatta meg magát, aminek tökre örültem. Kusamit elengedtük, beszélgettünk, de jött is Bene, aztán meg kajtathattuk a kisasszonyt a szekrény alól. XD Na mindegy, gyorsan indulásra készek lettünk és mentünk Zöld Gyémánthoz, ahol a csapat nagy része már túlvolt az alapozáson lényegében. ^^ Még legalább fél órát eldumáltunk ott, utána combinora szálltunk és megindultunk a ZP-be. Én még sosem voltam, amikor úgy volt, hogy hú meg ha és megyünk, mindig elmaradt valamiért, Bene nélkülem volt legutóbb, szóval én emiatt olyan kellemesen izgultam. Busszal mentünk, ami feelinges volt, aztán hamarosan felsorakoztunk a színpad előtt. A Depresszió nem tartozik a kedvenceim közé, egy-egy számuk jó, az új albumról van egy szám, a Jön a reggel, na az a kedvencem tőlük, azt amikor leadták, kábé számomra csak a dal volt. ^^ Amúgy imádom a koncerthangulatot, azt, amit a tömeg gerjeszt, frenetikus szerintem. Nem ugráltam, nem volt kedvem, meg élveztem, ahogy reng alattam a föld a többiek ugrálásától, de szinte végigmozogtam így is az egész koncertet. Ghost jópofa volt, mondta, hogy az új album nem jött be neki, ezért akárhányszor arról adtak számokat, ő vigyázz állásban ácsorgott előttem. XD Ő és CLS testőrködtek amúgy, ami ugyancsak nagyon cuki volt. =D Figyeltem az embereket, megint magántanulmányt végeztem. XD Ugrált mellettünk három fiatal fiú, aztán amikor nagyon közel kerültek hozzá, hogy ránk ugorjanak, olyan pillantást kaptak tőlük, hogy kezük-lábuk összetörjük abban az esetben, úgyhogy egy tíz perc múlva odébb is álltak. XD Eszetlenkedtek.
Miután a banda levonult a színpadról, adtak jó számokat, Linkin Park, Soad, Papa Roach, ... *,* Legközelebb jó lenne nagyobb bandával menni, meg addigra igyekszem beszerezni egy másfajta tasit, amit nem kell a kezembe fogni, hogy én is tudjak ökörködni. =) Úgy fél órát voltunk még ott, aztán elsétáltunk a Duna partra és leültünk oda dumálni. Jó elszórakoztunk. Onnan aztán idővel szétváltunk, mi mentünk a combinohoz, s szép lassan lemorzsolódtunk. =) Jó este volt, jól éreztük magunkat. ^^
Csütörtök
Miután sikerült felöltöznöm, másfél órát rohangáltam az V. kerületben, mivel nem tudták megint egyértelműen megmondani, hogy mit milyen sorrendben kell aláíratni. X"D Nagyon jó volt rekkenő hőségben, teljes gálában... Ráadásul alig tudtam beszélgetni a kolléganőimmel, de mindkét nap örültek nekem, bár az a döbbenet az elnökségen, ami kiült az arcokra, mulattatott. ^^ Délután aztán szokott módon játékkal töltöttük az időt, Scipio mesélt. Az volt a sztori, hogy Erigowból Erionba kellett átjutni. Nos, tudni kell, hogy Erigowban nem igazán veszik emberszámba az elfeket, félelfeket, ráadásul volt velünk egy albínó Antoh papnő is. Én Kleer de Jahrist hoztam, egy nemes kisasszonyt, aki nem akart hozzámenni a neki szánt, nála magasabb rangú fiatal nemeshez, meg is sértette, úgyhogy apja ajtót mutatott neki, így lett belőle kalandor. ^^ Még mázli, mivel összeakadtunk egy gyönyörű fehér lóval, amit Robi alakított, amit üldöztek vérebek és lovasok. A vérebeket a nyugalom dalával megnyugtattuk, aztán a papnőnk visszaküldte őket az otthonukba, végül Tocsó elfe rálőtt a korgra, hogy ne csapja bele a fegyverét a fehér lóba, ezért kábé üldözöttek lettünk. Mégis át kell jutnunk a birtokra, sőt, rájöttünk, hogy a fehér ló az egykori gróf kalandor fia, akit anyja parancsára változtattak lóvá és ki akarták végeztetni a vérebekkel, csak kitört a karámból és elszabadult, ő meg felbérelt minket. A csapat szétszakadozott, vadásznak ránk, a karakterem lova meghalt, a csapatunkban utazó nemes úr (NJK) ellenünk fordult, úgyhogy Robi lova átgázolt rajta, szóval izgalmas kalandunk volt. =)
Lent volt Milánka is, de nem kapott most nálunk sok szerepet a játék miatt, meg anyja megnyírta, pedig ő sem szereti, hogy annyira rövid a haja. Édes volt, meg most fél órával később indult haza, mint szokott.
Szerda
Taly meghívott ebédre, nekem meg sikerült 11 után valamivel magamhoz térni, ezért felöltöztem és át is mentem. Spagetti volt, amiből jól betermeltünk, aztán nekiültünk WoWozni. XD Tök jó volt, majdnem egy éve toltam utoljára. Hiányzik néha. Meg feeling, hogy egymás mellett ülünk, beszélgetünk és közben irtunk, mászkálunk a városokban, küldetéseket oldunk meg. Kilenckor hagytuk abba, utána hárman Mónival, no meg Kusamival elmentünk sétálni egyet, aztán kidőltünk mind. =D
Kedd
A napom tanulással és leckeírással kezdődött, mivel kettőre beszéltük meg Edinával az angolozást. Meg is voltunk vele, olvastatott. Ouwaah! Ez a kiejtés... Értelmezni már egészen jól tudom a leírt szöveget, de kiejteni vagy leírni... Nem szeretem, rémes, hogy egy csomó mássalhangzót leírok és kettőt ejtek ki nyelvtöréssel. XD Este lent volt Milánka, Fischu, meg sokan mások, úgyhogy jól szórakoztunk, szívtuk egymás vérét. ^^
Hétfő
Megbeszéltük Timivel, hogy 10 és 11 között hív, hogy mi legyen. 11:20 körül elmentem fürdeni azzal az elhatározással, hogy ha hív, akkor legfeljebb a zuhany alól beszélek vele. Így is lett, s megbeszéltük, hogy 20 perc múlva a Király utcánál van. Oké, addigra kész leszek a fürdéssel. Pont így lett, kiléptem a zuhanyzóból, elkezdtem törölközni, mikor csörgött a kaputelefon. XD Hát vicces volt, végigröhögtük és -szívattuk egymást, míg felöltöztem, aztán elmentünk közösen a húgával megebédelni. ^^ Fagyiztunk is, majd mind mentünk haza. =)
Jó hét volt. Mozgalmas. =)
Agyalok
Timi azt mondta nekem tegnap este, mikor azt magyaráztam, mennyire nem értem Tomit, hogy "egy nagyon okos ember azt szokta nekem mondani, hogy ez már nem a te történeted", amin mosolyogtak egyet. Aztán mondtam, hogy nem először játszuk meg ezt az egészet Tomival, s mindig egyre gyorsabban és könnyebben törődöm bele, hogy megint nem sikerült, míg már nem lesz új esély. Az után a kérdés után köszöntem el Timitől, hogy tanultam-e a dologból. A válaszom nem volt, s Bene sem tudja, miért foglalkozom vele még mindig. Szeretem és nehéz elengedni, ennyi. De valszeg télleg jobb lenne lezárni végleg...
Ezt érzem
A mottóm az "Inkább gyűlöljenek azért, aki vagyok, mintsem szeressenek azért, aki nem vagyok.", de fáj, amikor gyűlölnek. Foglalkoztunk ezzel is tegnap Benével, mert tényleg bánt, hogy a szürke emberek utálnak azért, mert én nem bírok szürke lenni, nem tudok színlelni és hazudni, azért, mert én színes vagyok, az életem érdekes, gyakorlatilag alig tudom összeegyeztetni a programjaimat, hogy minden ott legyek, helyt álljak, annyi lehetőségem van az életben, míg a legtöbben reggel felkelnek, felöltöznek, elmennek dolgozni, délután kaját főznek, veszekednek az otthoniakkal, megnézik a sorozataikat, majd lefekszenek aludni és indul a mókuskerék. Talán ez is büszkeségi kérdés, de annak ellenére, hogy fáj, hogy az emberek így állnak hozzá, hogy mindig kirekesztett voltam, vagyok és leszek, NEM VAGYOK HAJLANDÓ MEGSZÜRKÜLNI! A világ csodálatos, van egy csomó ember, aki érdekes, táj, ahova el KELL menni, mert érzem, hogy nem hagyhatom itt ezt az életet anélkül, hogy ne láttam volna, ne érintettem, éreztem, szagoltam volna, ne lettem volna a része. Álmodó ember vagyok, vágyódó, idealista, lelkes, kész arra, hogy bármikor örüljek vagy sírjak... Csak időnként nem látom magam előtt, hogyan tovább, mihez kezdjek az álmaimmal és a vágyaimmal, hogyan leszek képes megvalósítani őket. Időnként nagyon bánt, hogy minden ember életében csupán egy állomás vagyok, s nekem is pusztán állomások az emberek, mintha örök magányra ítéltettem volna, noha tudom, Bene, Anyám és leendő gyerekeim esetében nem erről van szó.
Olvasok egy könyvet - megjelent nyomtatásban, azt hiszem, könyvesboltban is láttam, de én a neten olvasom, mert gyorsabban elérhető és nincs pénzem könyvre -, a címe Fiúk melegítőben. Nem egy kiemelkedő alkotás, nyelvtanilag és szerkesztésileg is a netes formában lehetne rajta javítani, a sztorit lehetne még tölteni, mert az író szemlélete nekem borzasztóan tetszik és egyszerűen vágyom még több leírásra. A párbeszédek könnyedek, etetik magukat, ettől életszagúak, a karakterek szeretnivalóak, s noha a sztori nem egy nagy átütés 5 fejezet után sem, szeretem olvasni. Ahogy ezzel haladok, meg olvasgatom, hogy mi megy a meleg társkeresőn, gondolkodom a saját életemről és elnézem a környezetemét, akkora szakadékokat látok... Valami olyasmit fogalmazgatok, hogy "Miért baj, ha valaki más, mint az átlag?", ami nem csak identitásbeli, hanem akármi miatt lehet valaki más. Sőt, igazából mindenki más, akinek egyénisége van. Úgy más, mintha külön fajba tartozna és felháborító volna pusztán az is, hogy egy légtérben mer mutatkozni normális emberekkel... Mintha idegen bolygóról jöttek volna a "mások", nem emberek, nem érző, gondolkodó lények lennének. Viszont felmerült bennem még valami: a művészek is "mások". Ha mindet máglyán égették volna el, ma mink lenne? Mi közvetít még érzelmet? A matematika? A fizika? Netán a földrajz vagy a kémia? Esetleg a biológia vagy az űrkutatás?
Pont tegnap mondta azt Tocsó, hogy az egyneműsítés a menő a mai világban. Mire fel?! Mondtam neki is, hogy én nem vagyok vele egynemű, más a testfelépítésem, mást vagyok képes csinálni, mások az erősségeim és a gyengéim pusztán azért, mert én nő vagyok, míg ő férfi. Szerencsére teljesen egyetértett velem és felhozta példának az unokaöccsét, akivel imád játszani, emelgeti, pakolja, satöbbi, de hogy három órán keresztül a karjában tartsa, azt be nem vállalná. =D Pedig ez megy: legyen mindenki ugyanolyan. NEM! Nem akarok olyan lenni, mint amilyen te vagy! Legyél te te, legyél egyedi, én leszek én és én is egyedi leszek ezzel. Csak... sajnos mintha erre a többségnek nem lenne igénye... Mintha egy igénytelen, gyenge, rosszul szervezett, gyarló társadalomban élnék... Méghozzá úgy, mintha létjogosultságom se lenne, mert én más vagyok.
Sorry XD
"Nekem az élet édes méreg, ha kiüt a végén, akkor is kérek, lenyelem tisztán, én mit bánom, hogy árt..."
Gergő 11 kérdése
1.) Talán a legegyszerűbb megfogalmazása a Mindenható, de azért hordok yin-jang karkötőt, mert az nekem leírja a világ hármasságát, hiszen széle annak is van, az pedig örökérvényű számomra, hogy minden jóban van valami rossz, minden rosszban van valami jó
7.) Másfél óra. Reggeli rutinom hatkor felébredni az ébresztőórára és fél óráig győzködni Benét, hogy vakarja ki magát az ágyból, majd én kipattanok és bevetem magam a fürdőbe. Egyébként internetezek, írok, olvasok, fórumozok, beszélgetek már kora reggel, ami azért eltart egy darabig... XD A rekordom olyan 20 perc lehet, amennyi idő alatt elkészültem. XD
8.) Nyár és mert imádom a meleget, vízben áztatni magam, ilyenkor jut a legtöbb idő rendszerint összejárni a barátokkal, végre nem kell hat réteget magamra cibálnom, hogy ne fagyjak meg... ilyen apróságok végett. ^^
9.) Ügyes kérdés. =) Becsület. Az talán magába foglalja a hűséget és az őszinteséget is, mégis van benne valami rendíthetetlen tartás.
11.) Kimaradt a tűz. ^^ Egyébként levegő, víz és tűz - ebben a sorrendben.
A többi kérdésére már válaszoltam korábban, ezért azokat kihagytam. ^^
Nanától és IchiGotól
2. Írj 11 dolgot magadról
3. 11 kérdés megválaszolása
4. Tegyél fel 11 kérdést
5. Add tovább 11 embernek
11 dolog rólam:
- Szerepjátékokban csak két férfi karakterem van, egyébként tüzes nőket szeretek hozni, akiket a srácok nem szeretnek, mert vagy túl alattomos és ügyes, vagy nem az a típus, akire rá lehet nyomulni (például albínó és harcos, vagy khál, vagy amazon egy hatalmas tigrissel az oldalán...)
- A határidőkkel szinte mindig gondban vagyok, hiszen az idő nem a barátom, külön életet élünk
- Zavar, ha írás közben néznek, sasolják, mit csinálok a gépen
- A feldolgozásokat sokkal jobban szoktam szeretni, mint az eredeti zeneszámokat
- Ha elmesélem az ötleteim, elfelejtem őket
- Nagyon szeretem az ilyeneket, csak épp amikor random x dolgot kell írnom magamról, sose tudom, mi az, amit még nem árultam el magamról
- Meglehetősen szégyenlős vagyok, de vannak esetek, amikor ez cseppet sem látszik
- Van néhány olyan barátom, akikkel ha találkozom, előtte nagyon ideges vagyok
- Viszonylag ritkán olvasok akár könyvet, akár mangát, akár valamit a netről, de akkor abba annyira belemerülök, hogy még a telefont sem hallom csörögni, azzal álmodom, megihlet, másra ritkán tudok gondolni
- Én úgy érzem, nehezen barátkozom, pedig elég könnyen elegyedek szóba, csak ne nekem kelljen megtenni a kezdő lépést
- Elkezdett érdekelni a fantasy, pedig korábban jóformán hidegen hagyott
Nana 11 kérdése:
- Nem tudom, melyik volt a legboldogabb napom, de amikor megkérte Bene a kezem, abban biztos vagyok, hogyan nagyon boldog voltam
- A lángost fokhagymásan, sajtosan és tejfölösen szeretem
- Szeretem az állatkerteket és fontosnak tartom a működtetésüket függetlenül attól, hogy a vadállatoknak a vadonban van a helyük, úgy viszont sosem látnánk őket, még az is lehet, hogy kipusztulnának anélkül, hogy megismertük volna őket
- Trónok harca - azt hiszem, azt lehet tévésorozatnak mondani. Nagyon jók a karakterek, tetszik a világ, izgalmas a történet, szépen van összekuszálva mindenki mindenkivel, ármány, cselszövés... kegyetlenül jó, egyszerűen lenyűgöz
- Na ebbe sosem gondoltam bele... Sok kedvencem van, de hogy ki lennék...? Passz
- Még nem mértem meg, de ha azt veszem alapul, hogy egy tábla csoki gyorsan eltűnik a közelemből a gyomromba... Sokat =D
- A yaoi egy olyan dolog, amit közel tíz éve nem tudtam megunni. =) Képben, szövegben egyaránt szeretem, mert a legtöbb alkotás, amivel eddig találkoztam, művészi dolog, hiszen nők csinálják nőknek többségében, a nőknek pedig nem elég a nyers aktus, kell sztori, kellenek érzelmek...
- Elég sok mindenhez kaptam tehetséget és nagyrészt elboldogultam velük, tudtam fejlődni - írásban, éneklésben, zenélésben, rajzolásban például -, ezért nem tudom, milyen készséget vagy tehetséget kívánhatnék magamnak. ^^;;
- Nem értem, miért kéne visszamennem. =) Megváltoztatni semmit sem akarok, ha pedig újra akarnám élni, elég volna emlékeznem
- Kanári
- Nem tudom, rengeteget túráztunk egy időben, hegyeket másztunk meg, városokon sétáltunk keresztül
IchiGo 11 kérdése:
- A legjobbat sem tudnám megnevezni, de az biztos, hogy amikor Balázs elvitt a vidámparkba, az nagyon jó volt =D
- Sárga és azért, mert jó érzéseim vannak tőle, árad, vidám, mérhetetlen, határtalan a számomra
- Hókifli. Nem tudom a receptjét, de az biztos, hogy diós. =D
- Lesz saját otthonunk, három csemeténk, legalább egy kutyánk, egy macskánk és két patkányunk, már lesznek kiadott könyveim
- Felhőatlasz és azért, mert lenyűgöz, zseniális és kiváló munka, még én is nehezen fogalmazom össze a széteső gondolataimat vele kapcsolatban, de amúgy sok kedvencem van ^^
- Mindkettőkor szürkület van és rohadtul semmit nem látok, csak a Napot, bár az nagyon szép tényleg. XD Bár inkább napnyugta, az éjszaka az én időszakom. ^^
- Természetesen Deon Elerdenébe. =D Tudom, ez aljas volt, hiszen saját karakter, de nem volt kikötés, hogy olyat nem mondhatok. =D
- Nyár
- A legijesztőbb az volt, amikor már félig felébredtem, de még mindig láttam magamon futkosni a hangyákat és éreztem a csípésüket
- Farkas, macska és patkány. A farkas azért, mert a falka ellenére is van benne valami magányos, a macska a szeszélyessége és kecsessége miatt, míg a patkány az eszessége és a csoportban tanúsított viselkedése miatt nyűgöz le.
- Csak Anyu készítse el és ne az legyen, amiről tudja, hogy nem szeretem. =D
11 kérdés tőlem:
- Milyen szuperképességet választanál magadnak?
- Szerinted jó dolog tudni, mi fog történni? Miért gondolod úgy, hogy igen/nem?
- Milyen az álomotthonod?
- Milyen állattól félsz?
- Mit csinálnál, ha hatalmas összegű pénzt nyernél?
- A hét főbűn közül melyik illik hozzád a legjobban?
- Melyik testrészedre vagy a legbüszkébb?
- Miről álmodoztál gyerekkorodban, amit elérve aztán csalódás volt?
- Melyik az a könyv, amit nem gondoltál volna, hogy valaha elolvasod és még tetszeni is fog?
- Mire fordítod a talált pénzt?
- Szereted a keresztneved? Miért?
11 ember, akinek küldöm:
Küldöm én többnek is, de akiknek mindenképp: Anya, Bene, Tomi, Sango, Timi, Nico, Dani, Taly
Így jártam
Végre itt a jó idő, erre Bene dolgozik, nekem meg le kellett jönni a klubba... Olvasni, állást keresni és írni terveztem, amúgy is egyedül vagyok egyelőre. Nem tudom, ma ki jön le, majd meglátjuk.
Ilyen a feelinge a mai napnak
Ebéd után elkezdtem elrendezni a dolgaimat, elpakoltam, levittem a megmaradt munkát, elkezdtem intézni a kilépős papíromat, bejártam az épületet, nem tévedtem el a másikban sem, úgyhogy nagyon büszke voltam magam. ^^ Beszélgettem is a kollégáimmal, aztán találkoztam Timivel és Enikővel. Csak Timi volt éhes, de egy-egy falatot mi is csentünk Enikővel, miközben beszélgettünk. Kezdetben a fő téma a szakdolgozat-védés volt, aztán átültünk szokott módon a cukrászdába és beszélgettünk egy-egy szelet torta felett, csak úgy csajosan, tartalmasan, ahogy szoktunk. Nagyon élveztük. =)
Úgy volt, hogy ma intézem tovább a dolgaimat, még kell mennem egy helyre, aztán leadni a papírom és a kártyám, de túl jó volt itthon lenni, lustálkodni az ágyban, felvenni valami itthoni könnyed cuccot és órákig táncolni, beszélgetni, írkálni, Kusamival közösen fetrengeni az ágyban. ^^ A kis dög megint elbújt aludni a takaróm alá, de olyan cuki, mikor előtúrom, csak les álmos fejjel, hogy minek zaklatom. =D
Legyen vidám szerdád neked is! =)
Remek hangulata van, az eredetit megint csak nem hallgattam meg, annyira tetszik ez. A srácok ismét kiváló munkát végeztek, könnyed, kedves, aranyos, szóval ajánlom őket. ^^
Munka után kényelmesen átrobogtam metróval az Örsre, ahol találkoztam néhány perc várakozás után Nicoval, majd bementünk az Árkádba pénzt felvenni, boltolni, végül elballagtunk a kajáldákhoz és együtt kínaiztunk. ^^ Jó volt, nem tartott hosszan, de a kevesebb is több a semminél. =D
Úristen, ez állati! =D
A Schneider-testvérek nagyon megcsinálták, az első sikkantással a kedvenceim közé került! =D Istenien bolondok, imádom Kurt bandáját. =D
Kezd visszatérni a kedvem a blogoláshoz
Elmélkedés közben eszembe jutott
Az írásé a főszerep
Voltunk Benével fagyizni, meg bár tegnapra mondtuk azt, hogy együtt leszünk, ez nem igazán jött össze, mivel csinálták Ghosttal a tábor dolgait, de ma igen, hazajöttünk este, most levest csinál. ^^



