Az egész klipp üt, nagyon jó! Az is, ahogy kezdődik, meg ahogy a lány jellemfejlődését mutatja. Teljesen összeszorul a gyomrom, ahogy látom a kezébe vésett PERFECT szót, de a legszívembemarkolóbb jelenet számomra az, ahogy anyaként azt mondja a lányának, "You are perfect.". Azt, amit neki sosem mondott senki, amit vele sosem éreztetett senki. Nekem valahogy így csapódott le.
Komment helyett
Elkezdtem válaszolni a hozzászólásokra és rájöttem, hogy a gondolataim már egy külön postot érdemelnek. =D
Szóval ott tartottam, hogy a munkahelyemen... =)
Ma az egyik hordó"fiú" mondta, hogy vannak azért páran, akiknek nagyon nem tetszik, amit csinálok, mert szerintük csak dacolok, feltűnési viszketegségem van, meg mittomén. De mondta azt is nekem, hogy az ilyenekkel ne törődjek, mert nem érdemes, jól csinálom, ne hagyjam abba. A szobatársnőm mindjárt mondta is, hogy ez az én szexepilem a bíróságon, egyéniség vagyok és ez nem tetszik mindenkinek, mert azt hiszik, az ő egyéniségüket akarom lenyomni. Másrészt azt is mondta, hogy szerinte mindenki a saját fiatalkorában ugyanúgy megtette, amit én, hogy másmilyen akart lenni, mint a többiek. =) Olyan aranyosak, úgy szeretem őket! =)
Azt tudtam, hogy a heppemmel ellenséges érzéseket is ki fogok váltani az emberekből, úgyhogy erre némileg felkészülve indultam neki most már egy fél éve. =) Azt hiszem, azóta gondolom magam lolinak, hogy az első találkozón befogadtatok. Sokan nem értettétek, mit keresek ott, de Nana olyan szívélyesen és örvendve fogadott, hogy bátorságom lett eljönni a következőre is. =) Nagyon érdekelt, milyen ez a lolita közösség. Én nem tudtam "előre" semmit róla, mindenféle előítélet és tapasztalat nélkül vágtam bele. Sokat-sokat-sokat tanultam, tőletek is. =)
Hana anno animékben látta ezeket a ruhákat és eldöntötte, hogy neki egy ilyen kell. Aztán kellett még egy, meg utána még egy. És magától alakította ki az életét. Ezzel szemben én egy közösség által indultam neki. Más irányból közelítettük meg, indultunk az útnak. =)
Tavaly, amikor valahogy úgy jött, hogy a lolitaközösség nekem szimpatikus és szívesen lennék a tagja, féltem, hogy végül a tömeg-effektus úrrá lesz rajtam. Nem akartam birkává válni, nem akartam egy lenni a sokból, nem akartam ugyanolyan lenni, mint mindenki egy csoporton belül. Mindigis taszított ez az effektus, és ez a taszítás elég volt, hogy sosem tudtam csatlakozni sehova. Lázadó, különc, meg nem értett voltam, nem akartam elfogadni a csoport kimondott és ki nem mondott szabályait, nem akartam igazán megismerni a csoport világát, hanem a sajátomat akartam megmutatni a csoportnak. És így kudarcra ítéltem minden próbálkozásomat. Nyár végén azonban máshogy álltam hozzá ennek a közösségnek. Azt mondta nekem valaki, hogy... jaj, most próbálom idézni a szavait!... egy a csoportból, mégis önmagam maradhatok, ez pedig bátorított engem. Úgy éreztem, meg tudom tartani - és meg tudom találni teljesen - önmagam köztetek, és ez az önmagam nem lesz ciki, nem fogom szégyellni, hanem teljes mértékben fel tudom majd vállalni, legyen bármilyen. Akkor még féltem, most úgy érzem, egyre közeledem afelé, ami felé elindultam, ami felé haladni akartam, ami én vagyok. Többé nincs szükségem szerepekre, álarcokra, jelmezekre, megmutathatom a lelkem, a mélységeivel és magaslataival együtt, szégyen és félelem nélkül, őszintén és teljesen, úgy, amilyen.
És ez megnyilatkozik. Mindigis el akartam rejteni a könnyeimet, nem azért, mert szégyelltem őket, mert én úgy gondoltam rájuk, mint az erőmre, a bátorságomra, de csak azelőtt akartam így bátor és erős lenni, aki előtt mertem gyenge lenni. Ez most furcsán hangozhat, de kifejtem. A barátnéim előtt például nem engedtem meg magamnak, hogy sírjak, mivel védelmezni akartam őket és azt akartam, hogy úgy tekintsenek rám, mint egy rendíthetetlenre, aki mindig ott van, ha szükségük van valakire, akire lehet támaszkodni. Aztán Sango egyszer azt mondta, hogy én nagyon érzékeny vagyok és teljesen megbotránkozva mondtam, hogy nem. Később rá kellett jönnöm, mennyire igaza volt. És utána kevésbé akartam ily módon erős lenni, már nem haragudtam magamra, ha látott sírni. Mert ő tudta, hogy érzékeny vagyok. És az volt nekem a fura, hogy annak ellenére, hogy látott sírni, nem tartott gyengének, ugyanúgy támasza maradtam, ugyanúgy erősnek látott. =) Most már nem olyan nagy gond, ha sírok, munkahelyen is megesett már és nem gyötörtem utána azért magam, hogy elsírtam magam. Nem volt könnyű elfogadni, hogy gyengeségnek vehetik a bátorságom - mert én úgy gondolom, aki sírni mer, az igazán bátor és erős, mert annak ellenére, hogy sokan azt hiszik, gyenge, mégis meg meri mutatni az igazi, mély érzelmeit.
Viszont a bíróság két legveszélyesebb nőjét, úgy tűnik, megnyertem magamnak, amit nagyban köszönhetek a lolitának. =) El sem tudom mondani, mennyire örülök ennek. =)
Szóval ott tartottam, hogy a munkahelyemen... =)
Ma az egyik hordó"fiú" mondta, hogy vannak azért páran, akiknek nagyon nem tetszik, amit csinálok, mert szerintük csak dacolok, feltűnési viszketegségem van, meg mittomén. De mondta azt is nekem, hogy az ilyenekkel ne törődjek, mert nem érdemes, jól csinálom, ne hagyjam abba. A szobatársnőm mindjárt mondta is, hogy ez az én szexepilem a bíróságon, egyéniség vagyok és ez nem tetszik mindenkinek, mert azt hiszik, az ő egyéniségüket akarom lenyomni. Másrészt azt is mondta, hogy szerinte mindenki a saját fiatalkorában ugyanúgy megtette, amit én, hogy másmilyen akart lenni, mint a többiek. =) Olyan aranyosak, úgy szeretem őket! =)
Azt tudtam, hogy a heppemmel ellenséges érzéseket is ki fogok váltani az emberekből, úgyhogy erre némileg felkészülve indultam neki most már egy fél éve. =) Azt hiszem, azóta gondolom magam lolinak, hogy az első találkozón befogadtatok. Sokan nem értettétek, mit keresek ott, de Nana olyan szívélyesen és örvendve fogadott, hogy bátorságom lett eljönni a következőre is. =) Nagyon érdekelt, milyen ez a lolita közösség. Én nem tudtam "előre" semmit róla, mindenféle előítélet és tapasztalat nélkül vágtam bele. Sokat-sokat-sokat tanultam, tőletek is. =)
Hana anno animékben látta ezeket a ruhákat és eldöntötte, hogy neki egy ilyen kell. Aztán kellett még egy, meg utána még egy. És magától alakította ki az életét. Ezzel szemben én egy közösség által indultam neki. Más irányból közelítettük meg, indultunk az útnak. =)
Tavaly, amikor valahogy úgy jött, hogy a lolitaközösség nekem szimpatikus és szívesen lennék a tagja, féltem, hogy végül a tömeg-effektus úrrá lesz rajtam. Nem akartam birkává válni, nem akartam egy lenni a sokból, nem akartam ugyanolyan lenni, mint mindenki egy csoporton belül. Mindigis taszított ez az effektus, és ez a taszítás elég volt, hogy sosem tudtam csatlakozni sehova. Lázadó, különc, meg nem értett voltam, nem akartam elfogadni a csoport kimondott és ki nem mondott szabályait, nem akartam igazán megismerni a csoport világát, hanem a sajátomat akartam megmutatni a csoportnak. És így kudarcra ítéltem minden próbálkozásomat. Nyár végén azonban máshogy álltam hozzá ennek a közösségnek. Azt mondta nekem valaki, hogy... jaj, most próbálom idézni a szavait!... egy a csoportból, mégis önmagam maradhatok, ez pedig bátorított engem. Úgy éreztem, meg tudom tartani - és meg tudom találni teljesen - önmagam köztetek, és ez az önmagam nem lesz ciki, nem fogom szégyellni, hanem teljes mértékben fel tudom majd vállalni, legyen bármilyen. Akkor még féltem, most úgy érzem, egyre közeledem afelé, ami felé elindultam, ami felé haladni akartam, ami én vagyok. Többé nincs szükségem szerepekre, álarcokra, jelmezekre, megmutathatom a lelkem, a mélységeivel és magaslataival együtt, szégyen és félelem nélkül, őszintén és teljesen, úgy, amilyen.
És ez megnyilatkozik. Mindigis el akartam rejteni a könnyeimet, nem azért, mert szégyelltem őket, mert én úgy gondoltam rájuk, mint az erőmre, a bátorságomra, de csak azelőtt akartam így bátor és erős lenni, aki előtt mertem gyenge lenni. Ez most furcsán hangozhat, de kifejtem. A barátnéim előtt például nem engedtem meg magamnak, hogy sírjak, mivel védelmezni akartam őket és azt akartam, hogy úgy tekintsenek rám, mint egy rendíthetetlenre, aki mindig ott van, ha szükségük van valakire, akire lehet támaszkodni. Aztán Sango egyszer azt mondta, hogy én nagyon érzékeny vagyok és teljesen megbotránkozva mondtam, hogy nem. Később rá kellett jönnöm, mennyire igaza volt. És utána kevésbé akartam ily módon erős lenni, már nem haragudtam magamra, ha látott sírni. Mert ő tudta, hogy érzékeny vagyok. És az volt nekem a fura, hogy annak ellenére, hogy látott sírni, nem tartott gyengének, ugyanúgy támasza maradtam, ugyanúgy erősnek látott. =) Most már nem olyan nagy gond, ha sírok, munkahelyen is megesett már és nem gyötörtem utána azért magam, hogy elsírtam magam. Nem volt könnyű elfogadni, hogy gyengeségnek vehetik a bátorságom - mert én úgy gondolom, aki sírni mer, az igazán bátor és erős, mert annak ellenére, hogy sokan azt hiszik, gyenge, mégis meg meri mutatni az igazi, mély érzelmeit.
Viszont a bíróság két legveszélyesebb nőjét, úgy tűnik, megnyertem magamnak, amit nagyban köszönhetek a lolitának. =) El sem tudom mondani, mennyire örülök ennek. =)
Örömáradat
Mostanában a beszúrt számokon kívül Pink - Fucking perfect-jét és Katy Perry - Firework-ját, ja, és Avrile Lavigne - What the Hell-jét hallgatom. =)
Tegnap voltunk a Black Ichigoban. Nem volt igazuk a lányoknak, nagyon jó bolt. Kishit és Cchant gondoltam elirányítani oda, mert hozzájuk a csíkos, kockás és goth vonal szerintem simán passzol. Lolijuk is van, de még csak egy nemrég indult boltról van szó, úgyhogy még keresik magukat. =) Hananak rengeteg ötlete van, amit Pol szeretne valakivel megcsináltatni, csak ugye Magyarországon semmi sem egyszerű. =) Két nagyon aranyos emberről van szó, Hana csendes, visszafogott és bájos, Pol pörgős, beszédes és jófej. Nagyon jól éreztem magam velük. Új barátokat találtam bennük, azt hiszem. Most azon gondolkodunk, hogy pont megüresedett náluk egy lakrész, amit egészen olcsón ad ki Pol, így lehet, hogy odaköltözünk. Ráadásul Talyék ott vannak a sarok másik oldalán, szóval én úgy röhögtem, mint a fene. Ott a Gólem is egy köpésre. =D A főhírt pedig nem tudom, elmondhatom-e, úgyhogy nem mondom. De hogy egy ilyen találkozás megesik, annak az esélye egy a milliárdhoz (nem a millióhoz, az szerintem kevés, ha összevetem, mennyi mindent kaphatunk egymástól első lendülettel).
Bajba voltam mostanság magammal. Beleestem egy nagyon mély depresszióba. Pontosabban nem én, hanem csak egy részem. Nem volt kedvem semmihez, maximum csak játszani a DS-semmel, elkezdtem írni, de valami olyan kegyetlen karakterről, akit végre nem fog tudni senki szeretni, mert tényleg egy rohadt görény, még akkor is, ha olyan mélyen sérült lélek, aki már-már lelketlen és nagyon logikusan építi fel az életét. Hétfőn csattant a pofon az arcomon és az nagyon levert a lábamról, éreztem is, hogy nem tudok felállni, mert nincs erőm, nincs miért, ... a depi tipikus jelei, biztos ismeritek. És aztán eldöntöttem tegnap előtt, hogy lesz bármi, én akkor sem hagyom magam elsüllyedni a meleg kakiban, nem állok le, nem hagyom, hogy az életem elvegye a depresszió, a semmittevés, a halálhangulat. Eldöntöttem, hogy nem érdekel, ki és miért negatív, én csakazértis csak pozitív leszek, nem fogom feladni, nem hagyom, hogy fogjon rajtam, ha a bíróm szívat (jegyzőkönyvet kellene írnom, amire kijavítással együtt nyolc munkanapom van, de neki mindig egy nagy kupac aktával jön, hogy sürgős, még aznap adjam ki, de emellett van másik két kupac aktája, amivel azért haladni kéne, ...), ha apu leszar, ha mások rosszkedvűek körülöttem. Egyszerűen eldöntöttem, hogy NEM HAGYOM MAGAM, felállok. Nem tudtam, hogy, nem tudtam, miért, nem tudtam, mi segíthetne, csak azt, hogy meg kell tennem, képes vagyok rá és csak ennek van értelme.
Fura érzés, amikor majdnem élni nincs kedved, de rákényszeríted magad, hogy csinos légy. Megváltozik tőle a kedvem. Tegnap előtt két copfot csináltam magamnak és meg is dicsért az egyik kollegina, hogy milyen aranyos "cofim" van. =) Úgy éreztem, érdemes volt. Nem a dicséretért, mert nem. Igazából a dicséret csak egy visszajelzés volt nekem, hogy ezaz, jó döntés volt nem hagyni magam elmerülni a kakiban. Tegnap Őszikét vettem fel a fehér BL-es blúzommal (munkahelyre még nem hordtam ezelőtt), kontyot csináltam hozzá, majd mielőtt elhagytam volna a munkahelyem, kifestettem magam és betettem a pirszingem. Még ilyen sminket nem csináltam, egyező volt a színe a ruhámon található virágokéval. Mellé a magam készítette virágos fülbevalóm vettem, hogy minden passzoljon. És az egész napom annyira jó volt... Tényleg jó. Nem azt mondom, hogy nem voltam fáradt, meg hülye nyomásos idő volt és fájt a feje mindenkinek, még nekem is, pedig én nem vagyok fejfájós. A bíróm arról kérdezett, nem fázok-e, az egyik biztonsági őr arról, hogy milyen viseletben vagyok, az egyik portás azt mondta, akkor lenne igazi a kompozícióm, ha egy nagy tálca lenne nálam, amin saját készítésű süteményt osztok szét (persze elsősorban neki =D ), úgyhogy legközelebb legyen meg az is. De mindezt szeretetből. Olyan jól esett...
Nagyon igaz, lányok, hogy mosolyogj a világra és a világ visszamosolyog rád. Nagyon-nagyon igaz.
Bennem egy rész vadul küzd a lolita ellen, mert azzal, hogy én egyre nőiesebb leszek, ő elveszik. Nem való belém, azok a szerepeim azok, amik nem illenek hozzám, amiket másoktól vettem át és a saját képükre formáltak. Vetem le hamis személyiségeimet. És tegnap, úgy érzem, hatalmasat léptem előre, hogy végre ÖNMAGAM legyek. Sírok... most... mert annyira örülök. n_n
Bene nagyon régóta mesélt nekem egy kanadai loliról (a neve szégyenszemre nem jut eszembe, pedig az elmúlt egy hétben ha kétmilliószor nem hallottam a nevét, egyszer sem - és ez is hozzátett a depimhez, hogy a Párom egy másik lányt lát olyan végtelenül tökéletesnek, amilyen én szeretnék lenni a számára... és én dacolni kezdtem, hogy nem, én nem leszek olyan, én nem fogok másolni valakit, hogy jobb legyek a jelenleginél), s tegnap találkoztam egy magyar lolitáról. Azt gondolom, egy igazi lolitával találkoztam. Nem beszélt még véletlen sem csúnyán, a hangja halk és kislányos volt, a mozgása hihetetlenül nőies, a külseje nagyon precízen kikészített, az egész lányból áradt a kedvesség és a báj. És a dac, hogy én lolita legyek, hogy én átadjam végre a stafétát annak, amire vágyik bennem egy nagy rész, ami valószínűleg én vagyok, igazán én, az igazi énem, az elnyomott lány bennem, elkezdett leomlani rólam. Nem kellett megküzdenem a másik féllel, nem kellett vad harc, hogy továbblépjek a depresszión, megtörtént az út előttem a győzelem felé. A szelídsége és a bájossága felkeltette bennem a sajátomat. A lolita részemről nem megjátszás, nem a külső megváltoztatása, hogy másmilyennek mutassam magam, mint amilyen vagyok, hanem valami, ami a jó irányba tereld. És a lolita segített felébreszteni mélységes álmából a női felemet. Végre elkezdte látni a világot, amitől ugyan fél, de kíváncsi rá. Viszont a lolita-életérzés nem mindig hat át. Sőt, az elmúlt hétben úgy éreztem, valahogy nem vagyok jó, sem lolitának, sem lánynak, sem párnak, de még csak a munkahelyemen sem. És annyi jó történt velem... most ezen megint elbőgtem magam... X'D
Féltem, hogy nem hosszabbítanak meg, főleg azért, mert hétfőn kaptam egy burkolt fenyegetést a bírómtól, de amint szétment a hír, hogy mi van, hirtelen egy csomó munkatárs teremt mellettem. Hirtelen minden színbe öltözött és a hó hideg fehér világítását megtöltötte a melegség. Ez az az érzés, amiről a karácsonyi meséket írják. Nem tudom máshogy leírni.
Tegnap, ahogy Hanával egyre jobban rányíltunk a másikra, megérett bennem: nem akarok visszafordulni. Nem akarom egy-másfél év munkáját a sarokba dobni, ahol aztán majd elpusztul, mint egy állat, amivel nem foglalkozik az ember. Ezt akarom csinálni. Lolita akarok lenni - igen, akarok - és az is vagyok. Még mindig nem tökéletes, még mindig van mit fejleszteni rajta, de Hana által nagyon láttam, mi az, amit én is szeretnék követni. Mi az, amilyennek szeretném magam. Nem olyan akarok lenni, mint ő. Nem. Nem másra akarok hasonlítani. Hanem... Liani Hikawa Lolita szeretnék lenni. Ezt nem tudom most másképp megmagyarázni.
Ott volt az a sok ruha... és azon gondolkodtam, mindigis odavoltam a gothért, a punkért, meg a többi vad stílusért, de sose mertem hordani. Élő próbababa lettem, mindenki vágyát teljesítettem, még a félénk Hana és a pörgős Pol is adott ruhaösszeállítást, amit megnézett volna valakin. =) És nagyon nehéz döntés lett az enyém, mit vegyek meg, a fekete-piros, lígólógó dolgokkal tele, "elszabott" pulcsit (mindigis vágytam egy piros-fekete csíkos pulcsira), a nyuszis fekete-fehér, übercuki kabátot, vagy a sárga szoknyát, amit Bene két napja "nekem tetetett félre". =) Egy fizetést simán el tudnék költeni ott. =D Végül a nyuszis kabát mellett döntöttem - némi unszolásra Bene részéről, noha a sárga szoknyáért is odavolt. Arra gondoltam, ha nekem piros-fekete csíkos pulcsimnak kell lennie, lesz. És arra, hogy most a lolita irány az elsődleges nálam. Úgyhogy most már van lolita kabátom, egy nagyon cuki. =)
Hívott tegnap Tomi, rögtön el is újságoltam neki. És annnnnyira jó volt, hogy hívott!!! Szerintem ő is elég... félénk, vagy mondhatnám félősnek, és ezt nagy lépésnek értékelem a részéről. =) Aztán hívott Anyuci is, vasárnap megint együtt főzünk. =) Végül pedig Dani csörgött rám, akivel egy bő húsz percet csacsogtunk el. A téma nem épp vidám volt, mégis jó volt beszélgetni. =)
Szeretek.
Most ennyit érzek. Mindent, mindenkit, mindenért, mindenhogy.
És még mindig sírok az örömtől. X"D
Ja, és drukk, nehogy lekéssem a buszom - kicsit elidőztem a bloggal. XD
Tegnap voltunk a Black Ichigoban. Nem volt igazuk a lányoknak, nagyon jó bolt. Kishit és Cchant gondoltam elirányítani oda, mert hozzájuk a csíkos, kockás és goth vonal szerintem simán passzol. Lolijuk is van, de még csak egy nemrég indult boltról van szó, úgyhogy még keresik magukat. =) Hananak rengeteg ötlete van, amit Pol szeretne valakivel megcsináltatni, csak ugye Magyarországon semmi sem egyszerű. =) Két nagyon aranyos emberről van szó, Hana csendes, visszafogott és bájos, Pol pörgős, beszédes és jófej. Nagyon jól éreztem magam velük. Új barátokat találtam bennük, azt hiszem. Most azon gondolkodunk, hogy pont megüresedett náluk egy lakrész, amit egészen olcsón ad ki Pol, így lehet, hogy odaköltözünk. Ráadásul Talyék ott vannak a sarok másik oldalán, szóval én úgy röhögtem, mint a fene. Ott a Gólem is egy köpésre. =D A főhírt pedig nem tudom, elmondhatom-e, úgyhogy nem mondom. De hogy egy ilyen találkozás megesik, annak az esélye egy a milliárdhoz (nem a millióhoz, az szerintem kevés, ha összevetem, mennyi mindent kaphatunk egymástól első lendülettel).
Bajba voltam mostanság magammal. Beleestem egy nagyon mély depresszióba. Pontosabban nem én, hanem csak egy részem. Nem volt kedvem semmihez, maximum csak játszani a DS-semmel, elkezdtem írni, de valami olyan kegyetlen karakterről, akit végre nem fog tudni senki szeretni, mert tényleg egy rohadt görény, még akkor is, ha olyan mélyen sérült lélek, aki már-már lelketlen és nagyon logikusan építi fel az életét. Hétfőn csattant a pofon az arcomon és az nagyon levert a lábamról, éreztem is, hogy nem tudok felállni, mert nincs erőm, nincs miért, ... a depi tipikus jelei, biztos ismeritek. És aztán eldöntöttem tegnap előtt, hogy lesz bármi, én akkor sem hagyom magam elsüllyedni a meleg kakiban, nem állok le, nem hagyom, hogy az életem elvegye a depresszió, a semmittevés, a halálhangulat. Eldöntöttem, hogy nem érdekel, ki és miért negatív, én csakazértis csak pozitív leszek, nem fogom feladni, nem hagyom, hogy fogjon rajtam, ha a bíróm szívat (jegyzőkönyvet kellene írnom, amire kijavítással együtt nyolc munkanapom van, de neki mindig egy nagy kupac aktával jön, hogy sürgős, még aznap adjam ki, de emellett van másik két kupac aktája, amivel azért haladni kéne, ...), ha apu leszar, ha mások rosszkedvűek körülöttem. Egyszerűen eldöntöttem, hogy NEM HAGYOM MAGAM, felállok. Nem tudtam, hogy, nem tudtam, miért, nem tudtam, mi segíthetne, csak azt, hogy meg kell tennem, képes vagyok rá és csak ennek van értelme.
Fura érzés, amikor majdnem élni nincs kedved, de rákényszeríted magad, hogy csinos légy. Megváltozik tőle a kedvem. Tegnap előtt két copfot csináltam magamnak és meg is dicsért az egyik kollegina, hogy milyen aranyos "cofim" van. =) Úgy éreztem, érdemes volt. Nem a dicséretért, mert nem. Igazából a dicséret csak egy visszajelzés volt nekem, hogy ezaz, jó döntés volt nem hagyni magam elmerülni a kakiban. Tegnap Őszikét vettem fel a fehér BL-es blúzommal (munkahelyre még nem hordtam ezelőtt), kontyot csináltam hozzá, majd mielőtt elhagytam volna a munkahelyem, kifestettem magam és betettem a pirszingem. Még ilyen sminket nem csináltam, egyező volt a színe a ruhámon található virágokéval. Mellé a magam készítette virágos fülbevalóm vettem, hogy minden passzoljon. És az egész napom annyira jó volt... Tényleg jó. Nem azt mondom, hogy nem voltam fáradt, meg hülye nyomásos idő volt és fájt a feje mindenkinek, még nekem is, pedig én nem vagyok fejfájós. A bíróm arról kérdezett, nem fázok-e, az egyik biztonsági őr arról, hogy milyen viseletben vagyok, az egyik portás azt mondta, akkor lenne igazi a kompozícióm, ha egy nagy tálca lenne nálam, amin saját készítésű süteményt osztok szét (persze elsősorban neki =D ), úgyhogy legközelebb legyen meg az is. De mindezt szeretetből. Olyan jól esett...
Nagyon igaz, lányok, hogy mosolyogj a világra és a világ visszamosolyog rád. Nagyon-nagyon igaz.
Bennem egy rész vadul küzd a lolita ellen, mert azzal, hogy én egyre nőiesebb leszek, ő elveszik. Nem való belém, azok a szerepeim azok, amik nem illenek hozzám, amiket másoktól vettem át és a saját képükre formáltak. Vetem le hamis személyiségeimet. És tegnap, úgy érzem, hatalmasat léptem előre, hogy végre ÖNMAGAM legyek. Sírok... most... mert annyira örülök. n_n
Bene nagyon régóta mesélt nekem egy kanadai loliról (a neve szégyenszemre nem jut eszembe, pedig az elmúlt egy hétben ha kétmilliószor nem hallottam a nevét, egyszer sem - és ez is hozzátett a depimhez, hogy a Párom egy másik lányt lát olyan végtelenül tökéletesnek, amilyen én szeretnék lenni a számára... és én dacolni kezdtem, hogy nem, én nem leszek olyan, én nem fogok másolni valakit, hogy jobb legyek a jelenleginél), s tegnap találkoztam egy magyar lolitáról. Azt gondolom, egy igazi lolitával találkoztam. Nem beszélt még véletlen sem csúnyán, a hangja halk és kislányos volt, a mozgása hihetetlenül nőies, a külseje nagyon precízen kikészített, az egész lányból áradt a kedvesség és a báj. És a dac, hogy én lolita legyek, hogy én átadjam végre a stafétát annak, amire vágyik bennem egy nagy rész, ami valószínűleg én vagyok, igazán én, az igazi énem, az elnyomott lány bennem, elkezdett leomlani rólam. Nem kellett megküzdenem a másik féllel, nem kellett vad harc, hogy továbblépjek a depresszión, megtörtént az út előttem a győzelem felé. A szelídsége és a bájossága felkeltette bennem a sajátomat. A lolita részemről nem megjátszás, nem a külső megváltoztatása, hogy másmilyennek mutassam magam, mint amilyen vagyok, hanem valami, ami a jó irányba tereld. És a lolita segített felébreszteni mélységes álmából a női felemet. Végre elkezdte látni a világot, amitől ugyan fél, de kíváncsi rá. Viszont a lolita-életérzés nem mindig hat át. Sőt, az elmúlt hétben úgy éreztem, valahogy nem vagyok jó, sem lolitának, sem lánynak, sem párnak, de még csak a munkahelyemen sem. És annyi jó történt velem... most ezen megint elbőgtem magam... X'D
Féltem, hogy nem hosszabbítanak meg, főleg azért, mert hétfőn kaptam egy burkolt fenyegetést a bírómtól, de amint szétment a hír, hogy mi van, hirtelen egy csomó munkatárs teremt mellettem. Hirtelen minden színbe öltözött és a hó hideg fehér világítását megtöltötte a melegség. Ez az az érzés, amiről a karácsonyi meséket írják. Nem tudom máshogy leírni.
Tegnap, ahogy Hanával egyre jobban rányíltunk a másikra, megérett bennem: nem akarok visszafordulni. Nem akarom egy-másfél év munkáját a sarokba dobni, ahol aztán majd elpusztul, mint egy állat, amivel nem foglalkozik az ember. Ezt akarom csinálni. Lolita akarok lenni - igen, akarok - és az is vagyok. Még mindig nem tökéletes, még mindig van mit fejleszteni rajta, de Hana által nagyon láttam, mi az, amit én is szeretnék követni. Mi az, amilyennek szeretném magam. Nem olyan akarok lenni, mint ő. Nem. Nem másra akarok hasonlítani. Hanem... Liani Hikawa Lolita szeretnék lenni. Ezt nem tudom most másképp megmagyarázni.
Ott volt az a sok ruha... és azon gondolkodtam, mindigis odavoltam a gothért, a punkért, meg a többi vad stílusért, de sose mertem hordani. Élő próbababa lettem, mindenki vágyát teljesítettem, még a félénk Hana és a pörgős Pol is adott ruhaösszeállítást, amit megnézett volna valakin. =) És nagyon nehéz döntés lett az enyém, mit vegyek meg, a fekete-piros, lígólógó dolgokkal tele, "elszabott" pulcsit (mindigis vágytam egy piros-fekete csíkos pulcsira), a nyuszis fekete-fehér, übercuki kabátot, vagy a sárga szoknyát, amit Bene két napja "nekem tetetett félre". =) Egy fizetést simán el tudnék költeni ott. =D Végül a nyuszis kabát mellett döntöttem - némi unszolásra Bene részéről, noha a sárga szoknyáért is odavolt. Arra gondoltam, ha nekem piros-fekete csíkos pulcsimnak kell lennie, lesz. És arra, hogy most a lolita irány az elsődleges nálam. Úgyhogy most már van lolita kabátom, egy nagyon cuki. =)
Hívott tegnap Tomi, rögtön el is újságoltam neki. És annnnnyira jó volt, hogy hívott!!! Szerintem ő is elég... félénk, vagy mondhatnám félősnek, és ezt nagy lépésnek értékelem a részéről. =) Aztán hívott Anyuci is, vasárnap megint együtt főzünk. =) Végül pedig Dani csörgött rám, akivel egy bő húsz percet csacsogtunk el. A téma nem épp vidám volt, mégis jó volt beszélgetni. =)
Szeretek.
Most ennyit érzek. Mindent, mindenkit, mindenért, mindenhogy.
És még mindig sírok az örömtől. X"D
Ja, és drukk, nehogy lekéssem a buszom - kicsit elidőztem a bloggal. XD
John Butler Trio - Ocean
Ez a szám valami fantasztikus. Látom az óceánt, a hullámzását, a felette szálló sirályt, a hullámait, ... Sosem tudom eldönteni, hogy ez a szám megnevettet vagy megsirat, de sokszor olyan heves érzelmeket kelt fel bennem, hogy kicsordul a könnyem és mosolygom, mint egy idióta. Ez a dallam megérint bennem valamit és az utána nem bír nyugton maradni, mozognom kell valamilyen módon a ritmusra. Főleg az a pillanat a katarzis, amikor kettébomlik a dallam és egymást átfedve halad tovább a negyedik percben. Az a vihar (bennem?), amely megéled, majd összecsapnak a hullámok, s hirtelen elnyugszik. Imádom. Őszintén és teljes mértékben. Máshogy, mint a Shinee - Helloját - amit egyébként meg akartam hallgatni, de már látom, hogy a ma reggelem az Oceanról fog szólni. =)
Figyelem ezt a férfit és azt gondolom, annak ellenére, hogy viszolygok a rasztától, ijesztőek a körmei és nem vagyok különösen oda semmilyen arcszőrzetért, vonzónak találom. Az, ahogy átéli, amit csinál, amit játszik, valami elképesztő. Az érzelmek az arcán...
Figyelem ezt a férfit és azt gondolom, annak ellenére, hogy viszolygok a rasztától, ijesztőek a körmei és nem vagyok különösen oda semmilyen arcszőrzetért, vonzónak találom. Az, ahogy átéli, amit csinál, amit játszik, valami elképesztő. Az érzelmek az arcán...
Shinee - Hello
Nem bírok elszakadni tőle! Egyszerűen imádom! Tanulom a benne lévő táncot (ez az első klipp, amiből komolyan meg akarom tanulni a táncot!), ha elindul, nem bírom otthagyni (ami lássuk be, reggel annyira nem szerencsés XD ), ......
Nem értem, eddig nem esett még velem ilyen. Rajongom ezért a dalért, a klippéért és a fiúkért benne. XD
És az a mosoly... <3
Nem értem, eddig nem esett még velem ilyen. Rajongom ezért a dalért, a klippéért és a fiúkért benne. XD
És az a mosoly... <3
Januári helyzetjelentés
Sikerült jól elhanyagolnom a blogot. Ez többek közt annak köszönhető, hogy a munka után elég fáradt vagyok és annak, hogy elkapott a Pokemon HeartGold láz a DS-emen, amit múlt héten kaptam. =) Voltunk Talyéknál Benével, ahol kipróbáltam ezt a játékot. Korábban is találkoztam már a Nintendo DS-sel, de akkor nem kötött le, most viszont teljesen rákattantam. Szóval az utóbbi egy hétben Pokemonoztam és kiolvastam a Hajnalhasadást.
A játék igazából szerintem rém egyszerű, de engem általában vagy a nagyon bonyolult játékok, vagy a rém egyszerűek kötnek le. Szegény Bene pár óra alatt elintézte, hogy legyen nekem és úgy kell könyörögnie, hogy megkapja, vagy engem kapjon meg (nem úgy, rossz az, aki rosszra gondol - de hülye, aki nem XD ). =D Amúgy meg minden évben van nálam egy nagy Pokemon-fan üzemmód, aztán elhal, mintha gyökere se lenne, majd megint előjön. =D
A Hajnalhasadás jobb volt, mint vártam, azt hittem, megint csöpögés lesz, hogy Edward így, Edward úgy, jajdenagyaláv, ám kellemesen csalódtam, mert Bella nem volt teljes rózsaszín ködben - vagyis de, ám ez nem volt undorítóan gejl és ragacsos nekem -, ráadásul végre Jacob szemszögéből is láthattam, érezhettem a sztorit. Az annyira jó volt. *.* Egyértelmű Jacob-fan vagyok. Ami nem tetszett a könyvben, az az, ahogy Bella reagált a bevésődésére. Edwardnak még elfogadható volt, de Bellának nem - számomra. Aztán hiányoltam a nagy harcot a Volturival. Remélem, lesz ötödik könyv, amiben megejtik és lesz benne szerelmes Jacob is. =) Hiú ábránd, mi? XD Na mindegy. A vége lapos, vagy nem is tudom... olyan hiányos. És lehet, én vagyok feledékeny, de mintha a könyvben Alice múltjáról nem derült volna ki semmi. XD Mindegy. =) Összességében nagyon tetszett a saga. =) És várom a negyedik filmet, hogy csorgathassam a nyálam Taylor testére és Jacob karakterére. =D
A múlt hetem egy döbbenettel kezdődött el igazán, Anyu kedden felhívott, hogy elmondja, előző este meghalt a mama. Sokkolt a hír, teljesen váratlan volt mindenkinek és Anyu is csak annyit tudott elmondani, hogy rosszul lett, utána összefolyt a hangja és egy szavát sem értettem, de nem mertem rákérdezni, nehogy kiboruljon a kelleténél jobban. Aztán este beszéltünk egy órát telefonon - előfizus lettem, úgyhogy most már tudok telefonálni -, s mindent megtudtam, még azt is, hogy Anyuci nincs olyan rossz állapotban, sőt. Én annál rosszabbul éreztem magam, aznap sírtam melóhelyen, mert valahogy kibuktam apura. Aztán apu és a nagyanyám kérdezte, mi van Anyuval, mi történt, később, hogy mikor lesz a temetés. Tiszta fura volt. Másfél-két éve szinte hallani se akartak Anyuról. Na mindegy. Aztán csütörtökön voltam fogászaton - az egyik fogammal komoly baj van és úgy tűnik, nem akar beletörődni, hogy gyökérkezelni akarják (na nem mintha én örülnék neki) -, de még mindig nem nyugodott meg, úgyhogy majd csak két hét múlva kell mennem megint.
Benével szerintem csodálatosan jól vagyunk. =) Csütörtökön jött hozzám, fogászat után találkoztunk. Annyira jó, hogy a világ egyik legrosszabb helyén - ha nincs is ott velem testben, szellemileg - velem van. Múltkor elkísért, most meg nem ért oda időben, de utána legalább találkoztunk. =) Meglátogattuk a mamát, kaptunk egy nagy vájling fánkot. Hmmm, de fincsi volt! Nyámi... Pénteken kiállításra mentünk. Meglátogattuk ezt a ruha- és animekarakterkiállítást. Hát... nem egészen erre számítottam. XD De amúgy nem volt rossz. =) Csak lehetett volna többminden. =) Mindenesetre - némi unszolásra - két ruhát felpróbáltam, végignéztem a Pokemonos vetítést, ja, és nem utolsó sorban a hime ruhámban mentem, melóhelyen megcsináltam a sminkem és a hajam, úgyhogy a lolizás is megvolt első körben. =)
Második körben hime lolitaként mentem IchiGohoz a mozidélutánra szombaton. Bene csinálta meg a hajamat, feltűzte kontyba, két elöl lévő tincset pedig begöndörített. Bevallom, az a két tincs kezdetben rettenetesen idegesített, mivel cirógatta és csikizte az arcom, úgyhogy azt hittem, átmegyek agresszív kismalacba, aztán egy óra ostoba szenvedés után betűrtem a fülem mögé őket és utána megnyugodtam. XD A sminkem elfelejtettem befejezni - lemaradt a szempillaspirálozás és a szájfényezés -, de mindegy. XD A pirszingem is késve tettem be, ráadásul a nap fénypontjaként fotózás alatt a székre tettem a szemüvegem - igen, borítékolható volt -, így történt, hogy Bene ráült és összetört. XD Ez az első szemüvegem, amely ilyen totálkáros lett. Az, amelyiken a Mitsubishi Galantunk (imádoooom! imádtaaam...) átment, még annak is csak a fülei törtek le, de eeeez... ez a szemüveg korrektül eltört a fülénél és megcsavarodott, mintha spirált akartak volna belőle hajlítani. XD Nagyon kemééény! XD Még jó, hogy nem állt Bene fenekébe az üveg, ami amúgy nem is karcolódott. XD
Szuper volt a mozidélután, amin végül nem néztünk filmet, hanem végig dumáltunk, meg a végefele klippeket mutattunk egymásnak. =) Beleszerettem a Shinee - Hello című számába és a "virágos fiúba". =D Az a mosoly... =*___*= Olyan jó lenne, ha az én ajtómon kopogtatna (és nem Bene nyitna ajtót). =D Bár a többi srác is nagyon cuki. =) Jaj, nem csöpögök, mert elfolyik a blog! =D (Egyébként én nem szoktam rajongani senkiért, főleg nem így - na jó, Ryan Reynolds kivétel, őt mindig imádni kell.) Mindenesetre ma paraparáztam a Hellora. =D Tök jó volt. Végre nem éreztem magam totál hülyén és bénának, hanem amikor elszúrtam valamit, vagy rosszfele csináltam a táncot (nem tükrösen akartam, hanem mint ők), csak nevettem magamon, de nem törtem le és csináltam tovább. =) Aztán elkezdtem megtanulni - a nagy vágyam, illetve az nagy vágyam, hogy tudjam táncolni - a Love and joy (Fruits basket zenéje) című számra a paraparát, mert az annnnnyira cukiii! *_*
Végül ez a táncolásosdi belefulladt egy őrült magánpartiba, tomboltam, de nagyon vadul. =) Hiányzott már nagyon, rég volt ilyen. A 30 seconds to Mars - Hurricane című számát teljes átéléssel csináltam és utána elnyúltam a padlón. Nagyon feelinges volt, ahogy a felhevült bőrömmel érintettem a hideg parkettát, s mindenem lüktetett. A fogamban, a bőröm alatt, a fejemben, a szívemen, a tenyeremben, sőt, még a hajamban is éreztem a lüktetést, ahogy a vérem száguld. Jó érzés volt rettentően. =)
Vasárnap Anyucihoz mentem reggel, együtt főztünk. Húslevest és székelykáposztát csináltunk, én Benének (a kérése folytán) palacsintát sütöttem, aztán feljött a testvérem és sütött Anyuval gofrit. Szóval kajával el voltunk látva rendesen. Rám rám tört a játszhatnék, de közben beszélgettünk is sokat. Jól éreztem magam, Anyunak is tetszett, hogy nem volt egyedül, a gyerekei ott voltak vele, volt kivel beszélgetni, jót tettünk egymással, meg ilyesmi. Lesz még ilyen közös főzök-eszek, ebben biztos vagyok. =)
Ma viszont rémes napom volt. =( Reggel úgy kezdte a bíróm, hogy hazavitt egy aktát és lediktálta az ítéletet. Nekem meg lélekben kidülledtek a szemeim és ezt kérdeztem tőle: "És én mikor gépelem le?! Én nem tudom hazavinni...". És már láttam is magam előtt, ahogy megint stresszben léve próbálok mindent megcsinálni, amit rám bíz. Rengeteg munkát csinál nekem, főleg azzal, hogy a jegyzőkönyvet javításkor nem javítja és nyomtatja, az ítéleteket meg diktálja. Azt kérdeztem még magamban tőle: "Ha már hazavitted, miért nem gépelted le?", mert ha ezt tette volna, nekem csak ki kéne adnom és haladhatnék vele, de így... -_-, Aztán később rábökött egy aktára, hogy "Nézd! Mit veszel észre?". Először nem értettem, mi van, aztán rájöttem, hogy decemberben nem adtam ki valamit. De valahogy úgy éreztem, bunkó velem, amit nem szeretek. Azt aztán gyorsan pótoltam, majd bejött egy kollegina ebédszünetben, kérdezte, mi a pálya, majd elvállalta tőlem a két kazettányi jegyzőkönyvet. Ezután jött a bíróm és valami olyasmit mondott, hogy látta, hogy elvittek tőlem anyagot és hogy szóljak neki, ha másnál kell majd keresnie, meg ilyesmi. Sango valami olyasmit szedett ki még abból, amit mondott, hogy ha nem bírom a strapát szólnia kell az elnökségnek. Ami lássuk be, egy burkolt fenyegetés volt. Ez nagyon kiborultam! De úgy konkrétan. Engem ne fenyegessen! Engem ne stresszeljen! Két hónapja se dolgozom ott, mindent megteszek, amit tudok, rohadt gyorsan tanulom meg, amit kell, stb, eddig azt mondta, nincs rám panasza, meg van velem elégedve, most meg betol egy ilyen burkolt fenyegetést?! Na ne...! Mondtam Bátyámnak, menjen le az elnökségre, megmutatom az írását - kódfejtek mellette -, a magnóit - hadar és elharapja a szóvégeket -, meg az aktarendezését - richtig máshogy csinálja, mint mindenki -, aztán a mérleg két lapátja meg is fog egyezni. Nem értem... igazából nem az bánt, hogy leszúr, mert már a maximalizmusom elszállt, összetört decemberben, szóval el bírom viselni, hogy igen, hibázok és igen, azért meg kell kapnom, hogy "Hibáztál.", hanem ezt az egészet nem tudom hova tenni. Mondták róla, hogy első két hónapban még jófej, aztán kimutatja a foga fehérjét és kössem fel a nadrágom, mert nehéz lesz, stb, de arra nem számítottam, hogy a cuki mosolyával először elhiteti, mekkora aranyos, aztán beközöl egy ilyet. Velem ne szórakozzon, adjon át a szobatársának, ha nincs velem megelégedve! Bejött ma a szobatársa, mert megbeszéltük, hogy ő nem tudja a cuccát hova tenni, nekem üres a szekrényem, ott fogja tartani és kivette. Amikor elment, én meg csuktam be a szekrényt - neki tele volt a keze, így azt rám hagyta -, észrevettem, hogy a mosatlant betettem oda. Szétcsúsztam a nap folyamán és ez akkor tudatosult. Először nevettem, majd átcsuklott sírásba. Kibuktam, hogy a bíróm így befenyített. Rosszul bírom az ilyen stresszt. Az futott végig a fejemen, hogy szeretem a munkám, szeretek ott dolgozni, szeretem az ottani embereket, bírom a bíróm is, össze szeretnék költözni a Párommal és így, hogy van bevételem, már van rá esély is, ... és kész voltam, mint a házi feladat. Sango és a szobatársnőm meg is ijedt egy kicsit, mindketten vigasztaltak. Na mindegy... A tánccal helyre tettem magam.
Az írásra alig van időm. Csak kósza ihleteim vannak. =( Pedig lenne mit folytatni.
Úgyhogy ma ez egy ilyen nap. Most lektorálni fogok. =)
A játék igazából szerintem rém egyszerű, de engem általában vagy a nagyon bonyolult játékok, vagy a rém egyszerűek kötnek le. Szegény Bene pár óra alatt elintézte, hogy legyen nekem és úgy kell könyörögnie, hogy megkapja, vagy engem kapjon meg (nem úgy, rossz az, aki rosszra gondol - de hülye, aki nem XD ). =D Amúgy meg minden évben van nálam egy nagy Pokemon-fan üzemmód, aztán elhal, mintha gyökere se lenne, majd megint előjön. =D
A Hajnalhasadás jobb volt, mint vártam, azt hittem, megint csöpögés lesz, hogy Edward így, Edward úgy, jajdenagyaláv, ám kellemesen csalódtam, mert Bella nem volt teljes rózsaszín ködben - vagyis de, ám ez nem volt undorítóan gejl és ragacsos nekem -, ráadásul végre Jacob szemszögéből is láthattam, érezhettem a sztorit. Az annyira jó volt. *.* Egyértelmű Jacob-fan vagyok. Ami nem tetszett a könyvben, az az, ahogy Bella reagált a bevésődésére. Edwardnak még elfogadható volt, de Bellának nem - számomra. Aztán hiányoltam a nagy harcot a Volturival. Remélem, lesz ötödik könyv, amiben megejtik és lesz benne szerelmes Jacob is. =) Hiú ábránd, mi? XD Na mindegy. A vége lapos, vagy nem is tudom... olyan hiányos. És lehet, én vagyok feledékeny, de mintha a könyvben Alice múltjáról nem derült volna ki semmi. XD Mindegy. =) Összességében nagyon tetszett a saga. =) És várom a negyedik filmet, hogy csorgathassam a nyálam Taylor testére és Jacob karakterére. =D
A múlt hetem egy döbbenettel kezdődött el igazán, Anyu kedden felhívott, hogy elmondja, előző este meghalt a mama. Sokkolt a hír, teljesen váratlan volt mindenkinek és Anyu is csak annyit tudott elmondani, hogy rosszul lett, utána összefolyt a hangja és egy szavát sem értettem, de nem mertem rákérdezni, nehogy kiboruljon a kelleténél jobban. Aztán este beszéltünk egy órát telefonon - előfizus lettem, úgyhogy most már tudok telefonálni -, s mindent megtudtam, még azt is, hogy Anyuci nincs olyan rossz állapotban, sőt. Én annál rosszabbul éreztem magam, aznap sírtam melóhelyen, mert valahogy kibuktam apura. Aztán apu és a nagyanyám kérdezte, mi van Anyuval, mi történt, később, hogy mikor lesz a temetés. Tiszta fura volt. Másfél-két éve szinte hallani se akartak Anyuról. Na mindegy. Aztán csütörtökön voltam fogászaton - az egyik fogammal komoly baj van és úgy tűnik, nem akar beletörődni, hogy gyökérkezelni akarják (na nem mintha én örülnék neki) -, de még mindig nem nyugodott meg, úgyhogy majd csak két hét múlva kell mennem megint.
Benével szerintem csodálatosan jól vagyunk. =) Csütörtökön jött hozzám, fogászat után találkoztunk. Annyira jó, hogy a világ egyik legrosszabb helyén - ha nincs is ott velem testben, szellemileg - velem van. Múltkor elkísért, most meg nem ért oda időben, de utána legalább találkoztunk. =) Meglátogattuk a mamát, kaptunk egy nagy vájling fánkot. Hmmm, de fincsi volt! Nyámi... Pénteken kiállításra mentünk. Meglátogattuk ezt a ruha- és animekarakterkiállítást. Hát... nem egészen erre számítottam. XD De amúgy nem volt rossz. =) Csak lehetett volna többminden. =) Mindenesetre - némi unszolásra - két ruhát felpróbáltam, végignéztem a Pokemonos vetítést, ja, és nem utolsó sorban a hime ruhámban mentem, melóhelyen megcsináltam a sminkem és a hajam, úgyhogy a lolizás is megvolt első körben. =)
Második körben hime lolitaként mentem IchiGohoz a mozidélutánra szombaton. Bene csinálta meg a hajamat, feltűzte kontyba, két elöl lévő tincset pedig begöndörített. Bevallom, az a két tincs kezdetben rettenetesen idegesített, mivel cirógatta és csikizte az arcom, úgyhogy azt hittem, átmegyek agresszív kismalacba, aztán egy óra ostoba szenvedés után betűrtem a fülem mögé őket és utána megnyugodtam. XD A sminkem elfelejtettem befejezni - lemaradt a szempillaspirálozás és a szájfényezés -, de mindegy. XD A pirszingem is késve tettem be, ráadásul a nap fénypontjaként fotózás alatt a székre tettem a szemüvegem - igen, borítékolható volt -, így történt, hogy Bene ráült és összetört. XD Ez az első szemüvegem, amely ilyen totálkáros lett. Az, amelyiken a Mitsubishi Galantunk (imádoooom! imádtaaam...) átment, még annak is csak a fülei törtek le, de eeeez... ez a szemüveg korrektül eltört a fülénél és megcsavarodott, mintha spirált akartak volna belőle hajlítani. XD Nagyon kemééény! XD Még jó, hogy nem állt Bene fenekébe az üveg, ami amúgy nem is karcolódott. XD
Szuper volt a mozidélután, amin végül nem néztünk filmet, hanem végig dumáltunk, meg a végefele klippeket mutattunk egymásnak. =) Beleszerettem a Shinee - Hello című számába és a "virágos fiúba". =D Az a mosoly... =*___*= Olyan jó lenne, ha az én ajtómon kopogtatna (és nem Bene nyitna ajtót). =D Bár a többi srác is nagyon cuki. =) Jaj, nem csöpögök, mert elfolyik a blog! =D (Egyébként én nem szoktam rajongani senkiért, főleg nem így - na jó, Ryan Reynolds kivétel, őt mindig imádni kell.) Mindenesetre ma paraparáztam a Hellora. =D Tök jó volt. Végre nem éreztem magam totál hülyén és bénának, hanem amikor elszúrtam valamit, vagy rosszfele csináltam a táncot (nem tükrösen akartam, hanem mint ők), csak nevettem magamon, de nem törtem le és csináltam tovább. =) Aztán elkezdtem megtanulni - a nagy vágyam, illetve az nagy vágyam, hogy tudjam táncolni - a Love and joy (Fruits basket zenéje) című számra a paraparát, mert az annnnnyira cukiii! *_*
Végül ez a táncolásosdi belefulladt egy őrült magánpartiba, tomboltam, de nagyon vadul. =) Hiányzott már nagyon, rég volt ilyen. A 30 seconds to Mars - Hurricane című számát teljes átéléssel csináltam és utána elnyúltam a padlón. Nagyon feelinges volt, ahogy a felhevült bőrömmel érintettem a hideg parkettát, s mindenem lüktetett. A fogamban, a bőröm alatt, a fejemben, a szívemen, a tenyeremben, sőt, még a hajamban is éreztem a lüktetést, ahogy a vérem száguld. Jó érzés volt rettentően. =)
Vasárnap Anyucihoz mentem reggel, együtt főztünk. Húslevest és székelykáposztát csináltunk, én Benének (a kérése folytán) palacsintát sütöttem, aztán feljött a testvérem és sütött Anyuval gofrit. Szóval kajával el voltunk látva rendesen. Rám rám tört a játszhatnék, de közben beszélgettünk is sokat. Jól éreztem magam, Anyunak is tetszett, hogy nem volt egyedül, a gyerekei ott voltak vele, volt kivel beszélgetni, jót tettünk egymással, meg ilyesmi. Lesz még ilyen közös főzök-eszek, ebben biztos vagyok. =)
Ma viszont rémes napom volt. =( Reggel úgy kezdte a bíróm, hogy hazavitt egy aktát és lediktálta az ítéletet. Nekem meg lélekben kidülledtek a szemeim és ezt kérdeztem tőle: "És én mikor gépelem le?! Én nem tudom hazavinni...". És már láttam is magam előtt, ahogy megint stresszben léve próbálok mindent megcsinálni, amit rám bíz. Rengeteg munkát csinál nekem, főleg azzal, hogy a jegyzőkönyvet javításkor nem javítja és nyomtatja, az ítéleteket meg diktálja. Azt kérdeztem még magamban tőle: "Ha már hazavitted, miért nem gépelted le?", mert ha ezt tette volna, nekem csak ki kéne adnom és haladhatnék vele, de így... -_-, Aztán később rábökött egy aktára, hogy "Nézd! Mit veszel észre?". Először nem értettem, mi van, aztán rájöttem, hogy decemberben nem adtam ki valamit. De valahogy úgy éreztem, bunkó velem, amit nem szeretek. Azt aztán gyorsan pótoltam, majd bejött egy kollegina ebédszünetben, kérdezte, mi a pálya, majd elvállalta tőlem a két kazettányi jegyzőkönyvet. Ezután jött a bíróm és valami olyasmit mondott, hogy látta, hogy elvittek tőlem anyagot és hogy szóljak neki, ha másnál kell majd keresnie, meg ilyesmi. Sango valami olyasmit szedett ki még abból, amit mondott, hogy ha nem bírom a strapát szólnia kell az elnökségnek. Ami lássuk be, egy burkolt fenyegetés volt. Ez nagyon kiborultam! De úgy konkrétan. Engem ne fenyegessen! Engem ne stresszeljen! Két hónapja se dolgozom ott, mindent megteszek, amit tudok, rohadt gyorsan tanulom meg, amit kell, stb, eddig azt mondta, nincs rám panasza, meg van velem elégedve, most meg betol egy ilyen burkolt fenyegetést?! Na ne...! Mondtam Bátyámnak, menjen le az elnökségre, megmutatom az írását - kódfejtek mellette -, a magnóit - hadar és elharapja a szóvégeket -, meg az aktarendezését - richtig máshogy csinálja, mint mindenki -, aztán a mérleg két lapátja meg is fog egyezni. Nem értem... igazából nem az bánt, hogy leszúr, mert már a maximalizmusom elszállt, összetört decemberben, szóval el bírom viselni, hogy igen, hibázok és igen, azért meg kell kapnom, hogy "Hibáztál.", hanem ezt az egészet nem tudom hova tenni. Mondták róla, hogy első két hónapban még jófej, aztán kimutatja a foga fehérjét és kössem fel a nadrágom, mert nehéz lesz, stb, de arra nem számítottam, hogy a cuki mosolyával először elhiteti, mekkora aranyos, aztán beközöl egy ilyet. Velem ne szórakozzon, adjon át a szobatársának, ha nincs velem megelégedve! Bejött ma a szobatársa, mert megbeszéltük, hogy ő nem tudja a cuccát hova tenni, nekem üres a szekrényem, ott fogja tartani és kivette. Amikor elment, én meg csuktam be a szekrényt - neki tele volt a keze, így azt rám hagyta -, észrevettem, hogy a mosatlant betettem oda. Szétcsúsztam a nap folyamán és ez akkor tudatosult. Először nevettem, majd átcsuklott sírásba. Kibuktam, hogy a bíróm így befenyített. Rosszul bírom az ilyen stresszt. Az futott végig a fejemen, hogy szeretem a munkám, szeretek ott dolgozni, szeretem az ottani embereket, bírom a bíróm is, össze szeretnék költözni a Párommal és így, hogy van bevételem, már van rá esély is, ... és kész voltam, mint a házi feladat. Sango és a szobatársnőm meg is ijedt egy kicsit, mindketten vigasztaltak. Na mindegy... A tánccal helyre tettem magam.
Az írásra alig van időm. Csak kósza ihleteim vannak. =( Pedig lenne mit folytatni.
Úgyhogy ma ez egy ilyen nap. Most lektorálni fogok. =)
Csak megtaláltam és gondoltam, megmutatom
Közben megtaláltam azt a képet, amit puzzleban elkezdtem kirakni. Megmutatom nektek. =)
Szép, nem? =)
Aktualitások
Nem tudom, mostanság hogyan fogok jelentkezgetni. =/
Azt viszont igen, hogy a legutóbbi lolimozidélután IchiGonál Kishivel, Cchannal és Benével nagyon jó volt. =) Megnéztük a Grut, ami szerintem nagyon édes és az Alice Csodaországbant. =)
Azt is tudom, hogy számot kéne vetnem a múlt évemről, hogy mi volt benne, mit fejlődtem, meg ilyenek, de nem tudom, mikor teszem meg. A munka egészen tetszik, nagyon szeretem csinálni, bár hasogató fülfájással nem volt túl jó élmény magnózni. Ezen a héten már jegyzőkönyveznem is kell, mert elkezdődnek a tárgyalások. Nem kafis, azt annyira nem szeretem. De a kiadás, stb, az bejön. =) Valószínűleg az egyik fogam durrant be, azért fáj a fülem is, úgyhogy jövő hét elején fogdoki. T_T
Pénteken jött hozzám Bene és elmentünk a Guliverbe és az Ikeába. A játékbolt tök tetszett, úgy viselkedtem, mint egy hatéves kisgyerek, de nem baj, feeling volt. =) Vettünk egy zacskó cukrot, anyunak kártyát, Benének meglepetés minifiget kettőt, nekem két Sylvanian familieses nyuszit, s tervezem, hogy beszerzek még többet, mert ezek egyszerűen tündéri érdesek. =) Ó, és el ne feledjem, szereztem be állatos mininyomdát! Azt tervezem - orvul -, hogy ha üzenetet kell hagynom a bírómnak, vagy valamelyik kolléganőmnek, akkor nyomok rá nekik valamit. =D Egyszer volt már olyan, hogy a bíróm odaírta, hogy "Ahogy szoktuk.", közben meg két hete dolgoztunk együtt, vagy hogy. Úgy röhögtünk, mint a franc. És mondtam a Juditnak, hogy most szívesen odarajzolnék egy szívet. Aztán hiába biztatott ő is és Sango is, végül nem mertem megcsinálni. Pedig poén lett volna. Csak mivel férfi a bíróm, csínyán kell ezzel bánni. ^^;;
Szóval most van két nyuszikám. Nagyon cukkerek. =)
Ikeában csomó olyan felszerelést vettünk, ami idén megkezdődő közös életünkhöz kell. Apróságokat. Meg vettünk szobadíszítőt is. =) Szombaton kipucoltuk a szobám és feldíszítettük. =) Most megmutatom nektek. ^^
Azt viszont igen, hogy a legutóbbi lolimozidélután IchiGonál Kishivel, Cchannal és Benével nagyon jó volt. =) Megnéztük a Grut, ami szerintem nagyon édes és az Alice Csodaországbant. =)
Azt is tudom, hogy számot kéne vetnem a múlt évemről, hogy mi volt benne, mit fejlődtem, meg ilyenek, de nem tudom, mikor teszem meg. A munka egészen tetszik, nagyon szeretem csinálni, bár hasogató fülfájással nem volt túl jó élmény magnózni. Ezen a héten már jegyzőkönyveznem is kell, mert elkezdődnek a tárgyalások. Nem kafis, azt annyira nem szeretem. De a kiadás, stb, az bejön. =) Valószínűleg az egyik fogam durrant be, azért fáj a fülem is, úgyhogy jövő hét elején fogdoki. T_T
Pénteken jött hozzám Bene és elmentünk a Guliverbe és az Ikeába. A játékbolt tök tetszett, úgy viselkedtem, mint egy hatéves kisgyerek, de nem baj, feeling volt. =) Vettünk egy zacskó cukrot, anyunak kártyát, Benének meglepetés minifiget kettőt, nekem két Sylvanian familieses nyuszit, s tervezem, hogy beszerzek még többet, mert ezek egyszerűen tündéri érdesek. =) Ó, és el ne feledjem, szereztem be állatos mininyomdát! Azt tervezem - orvul -, hogy ha üzenetet kell hagynom a bírómnak, vagy valamelyik kolléganőmnek, akkor nyomok rá nekik valamit. =D Egyszer volt már olyan, hogy a bíróm odaírta, hogy "Ahogy szoktuk.", közben meg két hete dolgoztunk együtt, vagy hogy. Úgy röhögtünk, mint a franc. És mondtam a Juditnak, hogy most szívesen odarajzolnék egy szívet. Aztán hiába biztatott ő is és Sango is, végül nem mertem megcsinálni. Pedig poén lett volna. Csak mivel férfi a bíróm, csínyán kell ezzel bánni. ^^;;
Szóval most van két nyuszikám. Nagyon cukkerek. =)
Ikeában csomó olyan felszerelést vettünk, ami idén megkezdődő közös életünkhöz kell. Apróságokat. Meg vettünk szobadíszítőt is. =) Szombaton kipucoltuk a szobám és feldíszítettük. =) Most megmutatom nektek. ^^
Ez ragasztva van az ajtó melletti falamra. Szerintem baromi jól néz ki! *.*
Darabokból tettük össze, közös munkával. =)
Annyira jó ránézni... Erre a falra igazából nem tudtam elképzelni semmit, mert sokszor dőlök neki táncolás vagy ébrenálmodás közben, vagyis polc és képek ki voltak zárva, mert levertem volna őket, vagy nekik megyek. ^^;; A rajzok nem voltak elég mutatósak, ez a ragasztás azonban tökéletes, valahogy úgy érzem, a nagy fehérséget megtöri és hiába fekete a minta, valahogy mégsem durva. Imádom. =)
Ezeket a virágokat korábban megvettük és eredetileg is a szekrényre szántuk őket.
Mi festettük, s blueteckkel ragasztottuk fel. =) Szerintem nagyon cukik kellettek. Azért kellettek, hogy a szekrény nagy tömbszerűségét megtörjük és elvegyük a barna erejét a szobámban, tekintve, hogy minden bútorom, egy asztalt kivéve barna, s parketta van padlónak és így sok volt. =)
Végezetül ilyen lett.
Raktunk rá másfajta virágocskákat is, de ezeket a szegélyekhez, mintha onnan nőttek volna.
Nekem nagyon tetszenek, szerintem édesek. =)
Ez itt a végeredmény. =)
A háttérben a polcon a kedvenc könyveim és mangáim, előttük dísztárgyak, fülbevalók, ékszeres dobozok és két kép. Az egyiken Kormi cica, a másikon egy esőerői vízesés két papagájjal, amit Görögországban készített egy fazon. Három réteg üveg kép. Fantasztikus, én szerelmes vagyok belé és nem is értem, Anyu hogy hagyhatta itt. Na mindegy. Én vigyázok rá. =)
A többi helyen kupi van, kéretik elnézni. ^_^;;
És lecseréltük a baldachint az ágyam fölött, mert az orgazna szálai mindenhol ott voltak és kiborító volt.
Ikeás cucc, szerintem nagyon cuki. Bár nem annyira praktikus, mint az előző, mert ez belóg az ágy fölé és reggel, meg most az arcomban van, meg mindig hozzáfogom a takaróhoz, de majd rájövök, hogyan is csináljam. =)
Ezeken kívül rendbe hoztam a szentélyemet. A nagy gyertya és Nyafi macska Mino terráriumának tetején van, mert a fiatalúr folyton lelökné, ha nem lenne súly rajta. Viszont kaptam Bene Nagyijától, Szegedről egy sárga, hímzett terítőt. Az került oda, meg pár új mécsestartó, s épp egy fehér gyertya ég az egyikben. =) Most szegényes.
Kiderült, hogy az Anyutól kapott dagi cicás bögrémet úgy egy hete apum barátnője két reggelizőtállal egyetemben eltörte. Meg még mást is, ha jól értettem. Azt jól megsirattam és most nincs kedvenc bögrém. Merthogy a dagi macskás volt a kedvencem. T_T És Anyutól kaptam...
Ajj, basszus, nem tudom kifejezni egyszerűen a bánatomat. A volt osztálytársamtól kapott Krisztás bögrét pont azért tettem el anno a szekrénybe, nehogy összetörjön. Féltettem. Erre a dagi macskás, amit jobban szerettem a Krisztásnál, eltört. Nem mondom, akkor is le lennék törve, ha a Krisztásnak lett volna vége, de a dagi macskás fontosabb lett. Szeretnék egy ugyanolyat. T_T
Úgy szerettem...!
Viszont meglepő módon kaptam apu barátnőjétől egy másik bögrét. Egy nagyorrú, idétlen szarvas van rajta és piros a háttér. =) És mióta összeültünk tesómmal a konyhában és szidtuk, mint a franc, azóta velem sokkal kedvesebb. Pedig nem volt itthon, hogy hallja. XD Na mindegy. Apu ma próbált velem beszélni valamiről vele kapcsolatban, ami miután leesett a húszfillér, eléggé felbosszantott, de igazából nem akarok törődni vele. Úgy érzem, nem lesz igaza, ha majd betolja a kis dolgait, de ezt majd akkor ráérek megvitatni vele és magammal, addig meg nem érdekel.
És eldöntöttem, hogy veszek magamnak egy fényképezőt is nemsokára. Úgyhogy végre nem Bene telós képeit kell majd feltöltenem, meg hozzá igazodnom a fényképezgetéssel. Merthogy rájöttem, hogy szeretek fotózni. =)
Megszerkesztettem magamnak a szakácskönyvem, már csak a recepteket kell beleírnom. Tök cuki lesz. És abba is matricák és nyomdák kerülnek majd. És szeretnék még növényt a szobámba. Még nem tudom, milyet, meg ezekkel sem bánok annyira jól, de igyekszem változtatni ezen. Ugyan már csak olyan fél évet vagyok itthon, de nem baj. Attól még lehet jobbítani a környezetemen, majd amit lehet, elviszek, amit nem, ahhoz meg jó érzéssel gondolok vissza és ha lehet, néha meglátogatom őket. De ez még a jövő zenéje. Mindenesetre ilyen virágos fali ragacsot szeretnék majd az új helyre is. =)
Feltettük (végre) a két puzzle-t is, úgyhogy most már a falról nézek rám. Olyan szépek, hihetetlen.
Na, ők. =)
Csak fordítva vannak egymás mellett és a kékesebb kicsit feljebb lett téve. =)
Felkerül még hozzájuk majd egy ghotosabb, lolisabb kép is, csak azt még pakoljuk össze Benével. Nagyon nehéz. Csaszép, de a fekete, fehér, szürke színeken kívül alig van benne más. A lepkéket könnyű volt kirakni, most szenvedünk a többivel. De lassan és biztosan haladunk majd előre. =)
Ennyit mára.