A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Theneza. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Theneza. Összes bejegyzés megjelenítése

Évösszefoglaló és értékelő

Nanánál láttam egy szuper évértékelő, összefoglaló bejegyzést, és kedvet kaptam áttekinteni a saját 2018-amat.
  • Január:
     - Úgy indult az év, hogy nem volt fűtésünk az albérletben, ami nem kevés melót termelt, majd egy gyors utolsó találkozót ejtettünk meg a bálványosi kiskutyaszerelmemmel, akit pár nappal később megmérgeztek, elütöttek, vagy elloptak, erre már nem emlékszem.
     - A hónap közepén túlestem a rettegett orrműtétemen, ami kezdetben úgy tűnt, hogy használ, de mára ugyanolyan a helyzet, mint előtte. Nem mondom, hogy nem profitáltam belőle, de az előzmények fényében és a sikeresség esélyének tudatában így marad, majd valami csoda megoldja a helyzetet, mert én még egyszer nem műttetem meg.
     - Nagyanyám betöltötte a 80. életévét és tartottunk egy nagy összejövetelt Budaörsön, ami elég jól sikerült.
     - Újra elkezdtem WoWozni.
     - Csak hogy jól záródjon a hónap, a végére beérett a bojlercsere is, ami végtelenül undorító koszt okádott a fürdőbe. De legalább utána nem akartam lenyúzni a hátamon a bőrt a viszketéstől. Még hogy nincs minden rosszban valami jó, nem? =D
  • Február:
     - A szerepjátékra igencsak kevés időnk maradt, tekintve, hogy Ákosnak és Yamamotonak új munkahelyük lett, de legalább havi legalább egyszer még össze tudtunk ülni társasozni.
     - Elkezdtem játszani az Otogival.
     - Végül közös megegyezéssel vége lett a munkaviszonyomnak alig három év után a cégnél, ahová Nico vitt és ahol megismerkedtünk Krisszel, ahol erősen demoralizáltak a kollégák, és ahol rengeteg csalódás ért a sok vicces szitun kívül.
     - Ume eltűnt.
  • Március:
     - Megkaptam életem első orchideáját, és jelentem, nem csak hogy él, de virul is. A tavalyi virágmennyisége sem volt semmi, de most még több van rajta, három tő nőtt belőle!
     - Krisz elvitt a Cat Caféba, én elvittem őt a Hanamiba. - Remélem, idén ismétlünk. ^^
     - Nem emlékszem, anya mikor látta be, hogy a hozzá járogató fekete macska igenis cuki, de elkezdte végül megszelídíteni és megkapta a Negró nevet is. Márciusban már az ölembe tudtam venni, és elmondhatatlanul jó érzés volt újra egy fekete macskát szeretgetni.
     - Kipróbáltuk az aldis bbq csirkét és a kedvencünk lett, életemben először sütöttem bundás hagymát és banános zabkekszet.
  • Április:
     - Jártunk a Conon, noha csak a kapujában, mert elbúcsúztunk Talytól, aki vasárnap este robogott is Németországba, hogy összeszedje magát, átgondolja az életét, és rebootolhasson.
     - Elkezdtem Eldaryázni.
     - Voltam szavazni, veszekedtek velem a narancs zászló követői pofakönyvön, aztán voltam tüntetni is.
     - Elkezdtem angolt tanulni.
     - Kipróbáltuk a Flour Style-t és egyből a kedvenc helyünk lett. Szerintem ott a legfinomabb a ramen az általam ismert helyek közül.
     - Voltunk Robi előadásán. A darab nagyon jó volt, mindenki nagyon ügyesen játszott. Élveztük.
     - Sosem voltam tavasszal már strandolós, de annyira jó idő volt, hogy öcsémékkel elmentünk a Csiszta Fürdőbe. Kellett egy kis idő Krisz nélkül, de aztán bazira hiányozni kezdett.
  • Május:
     - Apuékkal és öcsémékkel megmásztuk a Badacsonyt. Remek program volt az a hétvége, jól éreztük magunkat.
     - Újra részt vehettem MAGUS szerepjáték-versenyen, amit irtózatos módon élveztem. A mai napig megmaradt, hogy még a mesélőnk, aki azért szokva volt, közölte velem, hogy vadorzó vagyok. XD Ráadásul annyira izgatta a fantáziám a modul, hogy gyorsan írtam is egy elképzelt sztorit hozzá. Végső soron imádom Amadist, és biztos vagyok benne, hogy valamilyen úton-módon találkozni fogunk még vele.
     - Beérett, hogy elhagyjuk első közös otthonunkat, mert teli a hócipellőnk, és úgy volt, hogy Ócsára költözünk, de nagymamám közbeszólt.
     - Krisz is otthagyta a céget.
     - Megvolt életem első anyák napja az oviban. x)
     - Jött Marica Budapestre, így nálunk aludt, éjszakai sétát tartottunk és majdnem megfürödtünk a Margit szigeten itt-ott. XD
     - Osztálytalálkozóm volt, a középiskolás 10 éves és meglepően jól sikerült.
     - Befejeztem az MD-re írt Harry Potter és a Varázslóvilág Alkonya című slashemet, amit a Tél szelleme után legjobban szerettem írni, bár talán nagyobb kihívást jelentett annál.
  • Június:
     - Elkezdtük rendbe rakni a biai lakhelyünket, ment a fúrás-faragás, bontás, építés, vakolás, még Bence is segített.
     - Úgy volt, hogy lesz kiscicánk, kivételesen kettő, de végül Csufi kutya miatt, aki nem bírja a macskákat, némi gondolkodás után elvetettük az ötletet. Utóbb beláttam, hogy valszeg nagyanyámmal is csak ütközőpont lett volna, mert más elveket vall az állattartásról, mint mi és nem hagyta volna szó nélkül, ha a kanapén döglik a macska pölö. Ugyanezen ok miatt Pötyi cicát sem loptam el az albérletünk utcájából.
     - Újra iskolapadba ültem, hogy angolt tanuljak, immár egy hosszabb, komolyabb tanfolyamra.
     - Old punk style-os lett a hajam, jobb oldalt egészen rövidre lett nyírva és borvörös színt öltött, amit nagyon élveztem, csak nem tartott sajnos sokáig.
     - Nagymamám a születésnapjára tabletet kapott, ennek örömére lett mail címe, fb oldala, és persze a bűnös, aki csinálta neki az utóbbit, rám hagyta, hogy segítsek beállítani, frissíteni, mindenfélét elmagyarázni mamának a közösségi oldal rejtelmeit. x) Az ismerősi öröm nem sokáig tartott, nem egyezik ugyanis a politikai nézetünk és mivel nagyanyám leveszekedte a hajam, hogy védje a kedvencét, letiltottam, talán novemberben. XD
     - Eljutottunk Krisszel Zanzibár és Hooligans koncertre.
     - Beköltöztünk Biára, noha az elején nagyon tábori körülmények uralkodtak, és búcsút vettünk Umétól, aki még egy utolsó látogatót tett nálunk.
     - Krisz egyik nagyija is betöltötte a 80-at, ráadásul egy meglepetés összejövetellel készült neki a család, ami ugyancsak jó parti volt.
     - És a hónap végére nagyjából formát öltött a szobánk sárga falakkal, a tinikori bútoraimmal és a túl nagy, sehova sem jó kanapéval.
     - Remekül zártam az első évemet a szoftverfejlesztő OKJ-n.
     - Lezártam a Timivel való barátságot, és neki is megírtam, mikor találkozni szeretett volna velem, hogy offolnám a dolgot és maradjunk csak haverok, ami nálam a "ha nem muszáj, ne csevegjünk, de nincs veled bajom".
  • Július:
     - A dolgok egyáltalán nem mentek zökkenőmentesen, mamának és nekünk tök más az életritmusunk, ráadásul ő világ életében dolgozott, illetve munkából is haza tudott járni főzni, satöbbi.
     - Rájöttem, hogy ezt a blogot szeretem, itt érzem otthonosan magam, itt a múltam is, úgyhogy szépen átgondoltam, hogyan teszem be és mely posztjaimat a szeparált blogjaimról, majd itt folytattam a naplózást. Sok időm nincs rá, mindig akkor jutnak eszembe a témaötletek, mikor lejegyzetelni se tudom, de szeretem ezt a blogot.
     - Születésnapoztunk.
     - Lett új növénykém, kettő is.
     - Voltunk strandolni anyuval.
     - Remekül sikerült Nami meglepetés-lánybúcsúja.
     - Találkoztunk Vikivel.
    - Újra elkezdtem Pokemon Gozni két év kihagyás után. Persze ugyanazok a bugok jöttek elő, még mindig zabálja az erőforrásokat, és egy idő után még annak ellenére sem találtam izgalmasnak, hogy sorra jöttek be a generációk.
     - Egy éves évfordulója volt Chester halálának.
  • Augusztus:
     - Felnyírattam a hajam és ezzel egy újabb, kamaszkoromból visszamaradt vágyamat teljesítettem be. Hó végén pedig egy újabbat pipálhattam, a hennáztatást, amitől imádnivalóan élénk, rókavörös lett a hajam.
     - Taly visszaköltözött Budapestre. Ideiglenesen IchiGoéknál lakott, majd szeptember elején albérletbe költözött, mert felvették augusztusban abban az oviba, ahová nagyon szeretett volna menni. Az első találkozónkkor megismertem Kikkit, és kipróbáltuk az Anjunát.
     - Namiék esküvője nagyon jól sikerült, hangulatos volt, és ők már szeretnének a miénkre jönni, azt is megkaptuk. =D
     - Elmentünk nyaralni Katával és Dominikkal Fonyódra, ráadásnak apuék is lejöttek pár napra. Soha többet! Az a cirkusz, te jó ég...!
     - Újra elkezdtem játszani Csábításból jelesen. XD
     - Megadta magát a hajszárítónk, ezért mama retro szárítójával kellett beérnünk egy darabig.
     - Együtt születésnapoztunk Enikővel és Anitával.
     - Elkezdtem megírni Hetény és Zsombor kalandját az Univerzum pályázatára, de félbe kellett hagynom a terjedelmi korlát túllépése miatt, hogy gyorsan írhassak egy másikat. A történetet azóta sem fejeztem be, mert a drágák elkezdték összevissza elmesélni, mi történt, úgy meg nem lehet, na. XD
  • Szeptember:
     - Elkezdődött a suli, immár szaktanárok nélkül, full káoszban, és kétséges lett, van-e esélyünk elvégezni így, van-e értelme.
     - Újabb találkozás Vikivel, és kipróbálhattam a vietnámi levest is, ami nagyon bejött.
     - Olyan hideg szeptemberünk volt, hogy a végén be kellett izzítanunk a kandallót, ami bár kissé melós (fát behordani, figyelni a tüzet, a hamut kilapátolni és kivinni, stb.), kissé koszos, de azért hangulatos is. És nem utolsó sorban jó meleg!
     - Mentettem mamától két orchideát a halál széléről. Azóta szépen összeszedték magukat, az egyik virágzik is két tőről. =)
     - Megírtam életem első Marvel fanficét. Nagyon élveztem, bár rájöttem, hogy óriási hézagok vannak számomra a karakterek storyline-jában, ami egyrészt jó, mert kitölthető, másrészt nem jó, mert hiányzik időnként néhány plusz részlet róluk. Egyébként van egy félbehagyottam is, de még nem tudom, mi lesz a sorsa.
  • Október:
     - Krisz csinált egy faja polcot, ahová felkerültek a bjd-im és az emlékeim.
     - Blankától kaptam egy csomó kis kövirózsát.
     - Lett minitamagotchim, ezzel újrakezdődött a tamaőrületem.
     - Kipróbáltuk Dodi cukrászdáját, és egyből a kedvencünk lett.
     - Levizsgáztam angol alapfokból, 75% és 80%-os eredményt értem el.
     - Kiderült, hogy beválogatták a kutyafuttában írt novellámat az Univerzum kötetébe.
     - Ezt az évet sem úsztuk meg lerobbanás nélkül.
     - Életem első gyúrt és kelesztett tésztáit is elkészítettem a hónapban, előbbi húsos derelye, utóbbi darázsfészek formájában került a közönség elé, s az utolsó falatig elfogyott. =)
     - Próbálkoztam a tűnemezeléssel, de folyton megzavartak, illetve kevés volt hozzá a türelmem is, úgyhogy azóta el van rakva szegény kis félig megcsinált patkány.
     - Voltunk a gyerekkel a Holnemvolt Parkba, amit bizonyára mi jobban élveztünk.
     - Beküldtem egy novellámat a Trivium fantasy pályázatára. Egy regényt szerettem volna még rá írni NaNoWriMo keretein belül, de elszállt az ihlet, mielőtt beérett volna, úgyhogy ezt a kört buktam.
     - Ezen kívül írtam egy novellát Nanának, amit aztán nem mertem elküldeni neki. És még a blogon sem szerepel, á-há-há-há! Na, ezt hamarosan orvosolni fogom!
     - Rám írt ex-Bátyám és ezúttal válaszoltam is neki, mert egy nagyon szép számot mutatott azzal a videóval. Igaz, hogy ő a képi világ miatt küldte... XD Mondjuk úgy, hogy rövid beszélgetés volt, és bár örülök, hogy megismerkedhettem azzal a cd-vel, de ettől függetlenül nem hiányzott.
     - Anyuval raktárvásáron voltunk a Geopennél, ahol megtetszett egy trilógia, de csak a második és harmadik kötetét tudtam beszerezni, így elkezdtem kutatni az elsőt, ugyanis kábé beszerezhetetlennek bizonyult.
     - Hosszú idő után először kaptam pánikrohamot.
  • November:
     - Első közös WoWozás Talyval nála, amit aztán követett még egy pár.
     - A NaNoWriMot 35.000 szóval zártam, ami egészen szép eredmény, a saját rekordomat abszolút megdöntöttem.
     - Újra elkezdtünk játszani Talyval KT-n.
     - Voltunk a Bory-várban a gyerekkel. Kár, hogy végigrohanta az egészet, és nem igazán érdekelte semmi.
     - Anyu születésnapját élményekkel ünnepeltük. Elvittük Agárdra strandolni, megismertettük a Belfrittel, tesómék meg Lancelotba hívták velünk együtt.
     - Talytól ajándékba kaptam gyerekkorom nagy kedvencét, azt a bizonyos kutyusos tamagotchit. Időm mondjuk nem volt rá, de elmondhatatlanul örülök neki, hogy megvan. Bakancslistás tétel volt beszerezni, csak külföldről is 6-8e, annyit meg azért nem ér véleményem szerint.
     - Kalandjaim a sütisütéssel folytatódtak, s méterest csináltunk mamával.
     - Elkezdtem olvasni az Engelsfors-trilógiát, és egyből kedvenc lett.
     - Lett új autónk, egy metálzöld Fiat Ulysse, amit Piszének nevezett el Krisz, de mivel az elhozása után kijött valami baja, két hétig nem újságoltuk el a meglétét igazán, nehogy pofára esés legyen. A hiba nem jelentős, csupán zavaró és úgy fest egyelőre, hogy random produkálja, úgyhogy még idő, mire végleg megoldódik az ügy, de használjuk és szeretjük a kocsit.
     - Átvehettem a nyelvvizsga bizim és egyúttal találkoztunk Tündével is.
     - Öcsémmel és mamával közösen sütöttünk-főztünk a konyhában az első unokatestvér-találkozónkra, amire végül Robi el se jött, Peti meg szerintem nem sok vizet zavart. De együtt főzni jó buli volt, hiszen a nagyi és a szakács rakta össze az ételeket, melyek mind isteniek voltak.
     - Úgy tűnt, Norbi végre komolyan veszi a vállalását, és elkezdte intézni az e-book megjelenést, amit beígért nekünk.
     - Rám írt Robi, talán a májusi verseny óta nem beszéltünk, és elkapott a nosztalgia Thenezát illetően. A dwoon hercegkisasszonyom a házassága előtt állt, csak még a férj kiléte volt nagyon kérdéses, és persze egy kalandmodul teljes közepén maradt félbe a játék is. Tavalyelőtt Timi miatt akartam kiszállni, másfél év elteltével úgy érzem, sima ügy, letettem annyira az ügyet.
  • December:
     - Az egész hónapot skippelni akartam, de persze győzött a másoknak való örömszerzés vágya, úgyhogy ajándékokat kajtattunk, próbáltunk egy programot szervezni, hogy minden beleférjen.
     - Voltunk munkaügyi központ által meghirdetett, kötelező részvételű állásbörzén, ahol összetalálkoztam egy nővel, aki egy menő alapítvány képviseletében jött, és tanácsadással, munkahely-keresés segítésével foglalkozik. Voltam is nála, de egyelőre csak teszteket töltöttem, mivel az angol miatt nincs értelme munkahelyet keresni nekem.
     - Április óta először találkoztam Csigusszal és megismerkedtem a BarCraft Budával, ahol csillámos koktélt ittam.
     - Újra összeült a régi csapat (Tocsó, Benedek, Ákos, Fischer, Robi, Timi, Krisz - Dávid valamiért nem jött, Zöld passz), a BarCraftban dumáltunk egy jót, kivel mi történt, merre tart az élete.
     - Tartottunk Krisszel egy olyan napot, mikor a kedvenc vietnámi éttermébe mentünk enni, utána pedig bevetettük magunkat a Társasjáték Bárba.
     - Megdöntöttem az Engelsfors-trilógiával az olvasási rekordomat, 8 nap alatt olvastam el cirka 850 oldalt. Totál beszívott a könyv, fanficen is gondolkodtam, de annyira elsodort a karácsonyi készülődés, meg akkora űrt képezett az olvasás utáni "mihez kezdjek most magammal?" érzés, hogy végül nem írtam meg.
     - Hála a Praktiker ments virágot akciójának lett három korall virágocskám.
     - Újra egy konyhába terelődtünk öcsémmel, ezúttal Krisz egy kis krumplipucolás erejéig csatlakozott hozzánk, Bianka pedig végig, illetve ő közben hájast sütött mamával.
     - A karácsony most sem volt zökkenőmentes, de a szokásoson túl semmi extra, csak némi kiakadás a stressztől, amit a maximalizmus és a belső kényszerek eredményeztek. De jövőre ettől függetlenül szeretnék elutazni karácsonyi időszakra.
     - Nanánál összeültünk meetelni, ahol életem első házi készítésű gyozáját fogyaszthattam némi segítség fejében. A hangulat remek volt, jól éreztem magam. Blanka megint lelkesített a programozás terén, ami nagyon rám fér, tekintve, hogy erőteljesen felgyorsulva a lejtőn haladok a sulival az ottani helyzet miatt.
     - Voltam Tündénél vendégeskedni.
     - Egy majdnem egész napot együtt töltöttem Talyval, bár többnyire orvosnál, de nem számít.
     - Együtt szilvesztereztünk mamával és öcsémékkel. Társasoztunk, piázgattunk, hamburgereztünk és lencsefőzeléket ettünk sült virslivel. Még mama is beszállt két kör Dixitre, aztán Catanoztunk, végül felraktuk a Rizikó táblát, mindenki elhelyezkedett, lenyomtuk az első kört, vagy hogy, de tesómék folyton összekaptak, meg jött az éjfél, és még menni akartunk ki tüzijátékozni előtte. A kutya bent feküdt a lakásban a szőnyegen, mi kint szivaroztunk és durrogtattunk, majd bementünk koccintani. Jó volt. Ha öcsémék be tudnák fejezni a folytonos civakodást társasozáskor, annak viszont nagyon örülnék.
     - Kiírták a várva várt angol középfokú képzést és felvételt is nyertem, noha nem sokon múlt, annyira besokkoltam. De mi írók tartsunk össze, ugye? =D
Mint azt összeszedtem, elég sok minden történt velem az évben. Basszus, elég kevés jutott volna eszembe spontán, de szerencsére IG-n sokszor teszek közzé, és időnként ide is firkantok. =) Nyilván sok szívás áll mögöttem, rohadtul letargiába estem például a Timivel való kapcsolat miatt, de az egy hosszadalmas folyamat utolsó akkordjai voltak, nyomaszt a suliban beállt posvány, illetve a nagyanyámmal sem felhőtlen mindig az együttélés. Talán nyáron és ősszel vesztünk össze, szerintem mindkettő hozott előnyöket (is), de ettől függetlenül nem szeretnék ismételni, ha nem muszáj. Mindezek ellenére egészen eredményesnek érzem magam - megszabadultam a mérgező munkahelyemtől, elértem az első nyomtatott publikációmig, lett egy nyelvvizsgám, találtam egy remek barátot és az Otogi miatt egy jó kis játékos bandának is a tagja lettem. Már egy alapfokú nyelvvizsgám van angolból és a képzés nem áll meg, ki van találva, milyen szakdolgozat témán szeretnék dolgozni, még ha szakdolgozat nem is lesz belőle, max beugró a jövőbeni munkahelyemre. Javultak a családi kapcsolataim, egyúttal talán sikerült realizálnom a baráti kapcsolataimat is, két rekordomat is megdöntöttem, és kipróbáltam új dolgokat írás, étkezés és egyéb téren.

A jövő évi... He? Mármint az ezévi terveimet, vágyaimat majd egy másik posztban szedem össze, ez már így is túl hosszú. =D Köszönöm, ha elolvastad.

Karaktereim az életemben

Stílusosan egy olyan képet választottam a bejegyzéshez, amelyen George Boleyn látható, mert az ő képeit használtam fel Deon Elerden karakterem megmutatására, ráadásul egy olyan fotót tárok elétek, ami tükrözi az angol srác egyediségét. Nem fogok mesélni róla, mert a poszt nem az őt övező rajongásomról szól, amellyel egyébként egyes egyedül van részemről a földkerekségen, mert bár rajongó típus vagyok, én semmilyen hírességet vagy művészt nem szoktam aktívan követni, és nem szoktam lázba jönni se egy-egy új hírtől. Ez alól ő a kivétel. Ez a srác annyira megfogott, hogy nincs más szó arra, amit belőlem kivált, csak az imádat. Twitteren és Instagramon elérhető a saját nevén, ez volt itt a reklám helye, Deonról pedig kicsit később mesélek.

Korábban meséltem, hogy az írás kisfilmezéssel járt nálam együtt, de ez a kifejezés nem fedi le pontosan, hogyan is éltem meg a történetet, amelyet leírtam. Ébrenálmodásnak neveztem el a folyamatot, mert belehelyezkedtem a főszereplőmbe, megéltem mindent, amit ő, és mégis felülről, egyfajta istenként ráláttam. Valószínűleg ezért ragadtam bele abszolút az E/1-be és a jelen időbe írás szempontjából, mert számomra ez adta leginkább vissza a feelinget, amit ébrenálmodáskor megéltem, és amit meg akartam osztani a közönségemmel.

Mivel én lettem a karakter, a való életben is átalakultam kissé. Gyakran hallottam azt másoktól, hogy sosem lehet tudni, ki leszek legközelebb, hogyan fogok viselkedni és beszélni, de például a beleérzőképességemnek hála a szerepjáték is remekül illeszkedik hozzám. Sőt, ez egy nagyon jó eszköz volt arra, hogy különváljak a karakteremtől, mivel a játék idejére másik karaktert kellett magamra ölteni, illetve megtanított általánosságban kiszállni a főszereplőmből. Ez fontos állomása az életemnek, mert a környezetemnek is adott egyfajta biztonságérzetet, hogy ha nem ismerik a karakteremet, akkor nem tudják, velem kapcsolatban aktuálisan mire számítsanak, illetve a viselkedésem is kevésbé szélsőséges lett.

Manapság keveset ébrenálmodok, ami egyrészt nagyon hiányzik, mert imádom, másrészt főként rövid történeteket írok, amiknek véges az időtartamuk, így a főszereplőim nem tudnak annyit garázdálkodni a fejemben, harmadrészt kevesebb az olyan éjszaka, amikor nem bírok aludni miatta. Amíg elsősorban regényekben utaztam, folyton pörgött a sztori a fejemben, képtelen voltam leállítani az agyam és a karakteremet, ezáltal én is folyton fel voltam spanolva, aztán egyszer csak kifeküdtem a fáradtságtól. Megvan a feelingje, az előnye és a hátránya is.

Előre szólok, a következő részben spoilerezek a Kettőből egy sztoriról!

Meghatározó karakterek az életemben:
  • Erik: A Zűrös kamaszkorból ismerhetitek, ő a kis főhősöm, Tim nagy szerelme. Erik azért maradt meg nekem a mai napig, mert ő az első olyan férfi, akit megterveztem és totál belezúgtam. Sosem gondoltam, hogy a zsánerem volna, mégis úgy éreztem, ha létezne, rajonganék érte.
  • Szepesi Viktor: Őt A szerelem csapdájában című regényemben ismerhettétek meg. Kezdetben eminens srácnak tűnik: jól tanul, rendes otthon, benne van az iskolai közéletben, a tanárai kedvelik. Aztán kiderül róla, hogy egy bűnbanda tiszteletbeli tagja, s ahogy megindul a saját hülyesége miatt alatta a talaj, ráadásul elutasítja a szerelme is, bekerül a bandába. Először azt gondolja, ez egy jó buli és ő elég kemény hozzá, de azzal nem számol, hogy túl jólelkű és érzékeny típus. Nem lövöm el a sztoriját, mert szeretném kipofozni és újra valamilyen formában publikálni, de ő nagyon kedves karakter számomra. Szókimondó, vagány, szeleburdi, nagyszívű, őszinte, alapjáraton kedves, ám időnként indulatos kamasz. Őszintén szólva tanultam tőle, mert a pofáraeséseit elég volt rajta keresztül megélni, nem kellett átélnem a saját életemben.
  • Deon: Róla ódákat tudnék zengeni. Nem csak George miatt, mert őt ennyi idő után már jól el tudom különíteni a saját karakteremtől, hanem azért, mert Deon Elerden az alteregóm. Vele a Kettőből egy blogon találkozhattok, bár nagyon rég nem frissítettem a sztorit. Túl sok időt vesz el összerakni, javítani, feltölteni, és nem volt motivációm, miután eltűnt az olvasónk, ráadásul mindhármunk számára drogként hatott a sztori. Mindenesetre Deon eszméletlen sokat tanított magamról, és utólag rájöttem, hogy amit vele leírtam, azt megélhettem volna. Sőt, nagyon nagy részben meg is éltem. Hiába szálltam ki úgy két éve belőle, időnként előkerül, jelez valamit, vagy olyan emlékek kúsznak a fejembe róla, amik relevánsak a jelenemmel, jövőmmel, vagy a meg nem értett múltammal kapcsolatban. Deon valahol teljesen én vagyok, de Deon az én eltúlzott énem is. Sokkal pofátlanabb, hangosabb, vadabb és vakmerőbb nálam, több mindent vállal be, többször tesz mindent egy lapra. Eleinte egy fura kis senki, aki jól néz ki, de olyan harapós, mint a csattogós cápa, vagy olyan hűvös, mint a sarkvidék, később felfigyel rá egy nagynevű, durva yakuza, és a kölyök megnyeri magának, nem eladja szajhának, hanem a pártfogoltja, tanítványa lehet. És Deon úgy bontakozik ki, mint a kidurrantott lufiból a lisztpor, mindenfelé, mindent beborítva. Végtelen szabadidejét tanulással, gyakorlással, önkifejezéssel és kapcsolatépítéssel tölti, így mire felnő, minden fontos ember ismeri a nevét, már akkor tetováló szalonja van, megálmodik egy menő diszkót, cukrászdát vesz a birtokába. Asame büszke lehet rá, és bőven sokat fáj miatta a feje, hiszen miután a Szindikátus székébe ül, s átadja helyét tanítványának, a legkönyörtelenebb ellenfelére akad benne, aki inkább mindenkit kivégez egy öngyilkos akcióban, semmint hagyja, hogy reform nélkül maradjon a szervezet. Deon az a karakterem, aki az élete első felét azzal tölti, hogy barátságokat és szövetségeket kössön, vérebként védelmezi azokat, és mindenkit megpróbál a saját oldalára állítani, az élete második felére azonban előtérbe helyezi a küldetését, s minden fölé emelkedik parancsolóként, ezzel azonban elárulja a szeretteit, s arra a választásra kényszeríti őket, hogy vagy megadják magukat az akaratának, vagy bármennyire is fáj, elpusztítja őket. Persze beleroppan, ahhoz azért már nem elég erős, hogy kibírja a saját kegyetlenségét, ám végső soron a célját eléri, az élet kínál számára egy menekülőt, és vénségére máshol, okosabban újrakezdi. Mert ő ilyen, megállíthatatlan. Az ő karakterén tökéletesen látszanak a nagyratörő álmaim, az elszántságom, az idealizmusom, az agilitásom. És az, hogy ezzel mekkora szenvedést tudok okozni mind saját magamnak, mind másoknak.
  • Tatsuki: Ő Deon totális ellentettje. Az élete első felében mindent megtesz a hatalomért, s hogy érzéketlenné váljon. Neki nincs olyan személy az életében, akire azt mondaná érdek nélkül, hogy fontos számára, illetve nem szeret senkit. Aztán találkozik Deonnal, akibe teljesen beleszeret, és minden hatalmát a fiú szolgálatába állítja, sőt, az utódjának képezi, melyhez úgy kezdi rendezni a szálakat, hogy mire átadja a stafétát Deonnak, a srác számára kényelmes legyen. Tatsuki goromba, nem ritkán bunkó, erőszakos, durva, kegyetlen, rideg. Mindenkit maga alá akar gyűrni, s elsősorban nem szexuálisan, noha egy jó numerára ugyan nem mondana nemet. Számára semmit sem ér az élet, még a magáé se, így könnyen öl és könnyen él. Belőle hiányzik a ragaszkodás, az önzetlenség, a remény, ő kitartó, érdekek alapján szelektál, és a hideg céltudat, racionalitás vezérli. Ő a sötét oldalam, az, amilyen lenni tudnék, ha engednék a kísértésnek. Persze mivel Deon ellentéte, Tatsuki élete átível a pozitív irányba. Felvállalja az apaszerepet a tanítványai és a gyerekei életében, igaz szerelemre talál, melyet megtanul viszonozni, és a partnerét nem betömhető lukként, hanem a párjaként kezeli. Megtanulja, hogy a háttérbeli szálmozgatást felhasználhatja jó célokra, barátra lel az ősellenségében, és még a halála után is hosszú évekkel később érződik, mi mindent megtett a hazájáért. Tatsuki nem szentimentális, ő kiválóan ellensúlyozza Deont, és meg is tanítja a fiút a könyörtelenségre. Amúgy Tatsuki egy nagyon nem szép ember, mégis bolondulok érte.
  • Masao: Az apafigura, aki minden útjába kerülő kölykön segíteni akar. A ki nem élt anyáskodásom. Persze több ennél, hűvös számítás és forró szív. Rá mondtuk azt, hogy ha létezne és heteró lenne, ölnénk érte, hogy a mi pasink lehessen. Masao az önzetlenség mintapéldánya, aki valahogy mégis racionális a maga következetességével, azzal, hogy ha kell, megtagadja önmagától a boldogságot, csak hogy a másé ne sérüljön. Emellett laza, nyitott, odaadó, barátságos. Nyilván nem munka közben, akkor leginkább halálosan pontos. Pontosan halálos. Masao rávilágított nekem arra, mekkora hülye vagyok, mikor magam elé helyezek másokat, és arra, hogy nem biztos, hogy mindenkinek az a jó, amiről én azt gondolom, hogy jó neki. Ő egyébként valahogy Tatsukival áll egy mérlegen, hogy ellensúlyozzák egymást, és az ordító különbségek ellenére tisztelik egymást, mely összefogásra bírja őket. Ez elég jó eredmény ahhoz képest, hogy megölték volna a másikat, ha az óvatosságuk egy második kísérletet engedélyez számukra.
  • Raktari: A legrosszabb részem. Asame testőrségébe tartozik, Masao régi szerelme, és régen ő is imádta Masaot, miután kinőtt a nevelt fia szerepből. Kívülről átlagos srác, se tetoválás, se hajfestés, se különös hobbi, se kicsapongás. Belülről töménytelen mennyiségű önmarcangolás és önkínzás. Raktari a legjobb példa rá, hogyan csináljuk ki magunkat és a legjobban szeretett személyeket magunk körül a belső konfliktusainkkal, az önelfogadás hiányával, ami nála nevezhető masszív önutálatnak is. Elmesélem a tőle kapott legnagyobb pofont, mert muszáj. Raktari konzervatív, bántalmazó családból származik. Képtelen elfogadni, hogy meleg, sőt, retteg, hogy kiderül, mert tisztában van vele, hogy az apja rituális öngyilkosságot követelne tőle ezért a szégyenért, ahogy azzal is, hogy készségesen alávetné magát merő kötelességtudatból. Hosszú ideig szerelmes egy srácba, miután túlteszi magát végre a Masaoval való szakításon, és hiába nagyon jó barátok, sőt, szobatársak a sráccal, az nem tudja, hogy Raktari mennyire odavan érte. Nyilván Deon és Jeremy tesz róla, hogy sínre tegyék a kapcsolatot, ám ezzel nem csak boldoggá teszik a párost, hanem elindítják őket a szenvedés útján. Mert Raktari fél, hogy kiderül a kapcsolatuk. Masaoról is kiderül idővel, hogy folyamatosan csalta a kapcsolatuk idején, mert képtelen volt hónapokig várni a következő alkalomra a lepedőn, illetve szüksége volt olyan partnerre, aki természetesnek veszi a viszonyukat, és nem kell mondjuk itatnia, hogy oldja az őrületes gátlásait. Meg persze arra is fény derül, hogy nem azért szakított vele, mert már nem szerette, vagy mert minden probléma ellenére ne tartott volna ki mellette, hanem mert látta, Raktari mennyire nyomorog a félelemtől és az önutálattól. Az új szerelemre se vár jobb sors, bár hosszútávon boldog kapcsolatuk lesz, és mikor egy gyerek Raktari dojojából kiszemeli magának őket szülőknek, majdnem tökéletessé válik az életük. De csak majdnem, Raktari ugyanis képtelen együtt élni azzal a gondolattal, hogy két férfi neveljen egy kisgyereket, így mivel képtelen továbblépni, mindenkit elmar magától és öngyilkos lesz. Amikor én erre rájöttem, totál sokkos lettem. Mert miről szól Raktari? Arról, hogy nem tudja legyőzni a démonait, a származása korlátait, és a világ vélt nyomását. Arról, hogy képtelen boldog lenni, egyszerűen élvezni az életet, a szeretetet, a szexet. Nagyon fájt a tőle kapott lecke, pont ezért annyira fontos karakter számomra ő.
  • Flóri: Impulzív, jószándékú, laza kamasz, aki nem ápol jó viszonyt egyetlen családtagjával sem, nincsenek barátai, mert képtelen közel engedni magához valakit. Ő a Szeretet ez című történetem főhőse, aki beleszeret egy olyan emberbe, akinek úgyszintén nehézségei vannak a közel engedéssel. Flórinak ráadásul van egy nagyon rossz szokása: kínozza magát, hogy a testi fájdalom erősebb legyen a lelkinél. Tanítják és nevelik egymást Atival, amin jól látszik, hogy van egy csodálatos képessége: bölcs. Életigazságokat mond ki, miközben tökre fogalma sincs az egészről.
  • Thezia: Pici, aranyos és alattomos. MAGUS szerepjátékos karakterem, méghozzá egy boszorkány a Kránt támogató szektából, melyből ki akar lépni, méghozzá minél nagyobb tudást, hatalmat és szövetségestábort szerezve. A dolog majdnem bejött neki, hiszen a kalandozótársai vagy húsz éven keresztül nem tudták, hogy micsoda, a varázslóval, aki meg nyilván látta, barátságot kötöttek, ő volt az egyetlen, akit Thezia megsiratott, mikor meghalt. Nagyon háttérben maradó karakter volt, imádtam vele játszani, és sajnálom, hogy nem jöttek be a nagyszabású tervei, mert meghalt ő is Kránban, de amit hátrahagyott...
  • Theneza: Az a drága kicsi lánya. Most ő zsongat rengeteget, mivel rengeteg lehetőség van benne, és minél több minden történik körülötte, ez a skála annál jobban színesedik és rétegződik. Örökölte anyjától a mágiára való fogékonyságot és nagyon alapokra emlékszik is belőle, aztán mivel a nevelőnője lelépett, amint rájött, hogy Thezia meghalt, a falu emberei segítették be Thenezát egy Ellana szentélybe. A papnővé avatása előtt megszökött, hogy a Dwyll Unióba menjen találkozni az apjával, akiről holt biztos volt, hogy a birodalom királya. Útján egy Dvan nevű Krad paplovag kíséri, akivel a kontinenst átívelő kalandon lassanként egymásba szeretnek. Persze túl késő visszafordulni, a cél előtt Theneza nem áll meg, s mivel fanatikus típus, akinek keményen befészkelte magát az apja és a kettőjükből álló család gondolata, mindent megtesz, hogy találkozzon Ranullal. Robi nagyon jól kitalált mindent, úgyhogy a karakterem megkapta a családi idillt, lovagnak kezdett tanulni, ami elég sok intrikát biztosít számomra, megmaradt a titkos és beteljesületlen szerelem, ellenben jöttek udvarlók, akik perpill a következő kaland után egymásnak ugranak Theneza kezéért, mert bár a hölgy választott köztük, a vesztes fél nem törődött bele a döntésébe. Alig várom a folytatást. Szándékosan olyan karaktert hoztam, aki szöges ellentéte Theziának, mert már túlságosan a kisujjamban volt a háttérben mozgolódós, léleklátó-manipuláló, ármánykodós stílus. Theneza egy makacs lovag típus, akinek bár nagyon erős a szíve, mégis igyekszik a racionalitás útján haladni. Imád nőies lenni, de nem hagyja magát a neme és az alacsonysága miatt lebecsülni, és nem hajlandó tipikus, meghúzódó nő lenni, ő nekimegy másoknak szóban, vagy akár tettben. Van mágiája, pszije, azonban igyekszem harci képességekre gyúrni nála, báááár... Igazából az, hogy nagyon sok minden lehet belőle, nekem is nehézséget okoz, mert nehezebb specializálni. Egyelőre viszont imádok vele játszani, és már túlvagyok azon a szakaszon, mikor megsértődöm, ha heccelnek a fiúk.
  • Hariana: Újpyarrszentesi boszorkánypapnőm ugyancsak a MAGUS szerepjátékvilágban. Alapvetően nőies, gömbölyded, céltudatos és szenvedélyes. Azzal a céllal érkezik a városba, hogy magába bolondítsa az új városurat és a hatalma alá hajtsa a birodalmat, azonban megismerkedik Blegronttal, a Vérebek nevű banda bétahímjével, Nizennel, a titokzatos Noir pappal, Hastinnal, a Vérebek vezérével, és szövetséget köt egy ófajú fehér orkfarkassal, akinek emberi értelmű elméje van, így végül nem tér vissza a szektához, hanem kiválik belőle, hogy Nizen tanítványa legyen, s mellette belép a Vérebek falkájába is. Őbenne azt szeretem, hogy nincs nyomasztó múltja, ő egy könnyed, vidám, barátságos ember, akinek a családja és a szerettei a legfontosabbak. Rengeteg kalandom volt vele, most már ott tartunk, hogy nemhivatalosan Nizzel jár (ez Nizen igazi neve, és valójában ő Hastin is), de két gyermeke van a hivatalos párjától, aki nem más, mint Achmertin, a többnyire emberré változtatott farkas. Emellett teljes jogú, aktív Noir papnő és azt a kegyet is kiérdemelte, hogy esélyt kap a Noir rend uralkodónőjének helyére annak halála esetén. Ezzel nincs egyedül, de mivel nálunk a noiristák egy nagy-nagy család, úgy vélem, nem mindennapi módon történne a hatalomátvétel a sztorinkban. Blegronttal gyorsan kinőttek a szeretői státuszból, a kapcsolatuk barátsággá, testvériességgé nőtte ki magát, így legjobb barátja Adaris és Meridus lett, két külön rend varázslója, és ott hagytuk félbe a játékot, hogy egy korábbi ellenségünk lányát kergetjük, aki az apja megöléséért bosszút akar állni rajtunk, melyhez felhasználja Meridus maradványait, mivel ő már korábban meghalt. Thezia után felüdülés volt vele játszani, de néha mind összekevertük kicsit a két nőt, mert azért Harianát se kell félteni, egy nagy veszedelem tud lenni.
  • Noah: Ha valaki emlékszik még a Töviskapu FicB@ster nevű kihívására, akkor ismerős lehet számára Noah Wilson Kartemis könyvéből. Meghívást kaptam, de már nem is tudom, kitől, hogy csatlakozzak ehhez a csoportban írós dologhoz és meglepően nagy szerepem lett, sőt, ott ismertem meg NicoRyut és Stumpyt is, akikkel jó barátok lettünk. Miután lezárult a történet, mi egy alternatív szálon folytattuk tovább, ahol még jobban kibonthattam Noah karakterét. Ő egy farkas-bárány-ember hibrid, akinek rettenetes ereje, hirtelen haragja és nagyon cuki, báránygyapúhoz hasonló haja van. Ővele fogalmaztam meg, hogy mit jelent számomra a farkas, mint szimbólum: ő a pokol őrzője - nem engedi a falkája közelébe a démonokat, de ha valaki fenyegeti, rászabadítja az egész poklot, s vezérük lesz a démonoknak. Noah az előfutára a Kettőből egynek és Deonnak, és ha nincs az a kihívás, nem hívnak meg rá, nagyon sok értékes tapasztalatból és emlékből maradtam volna ki.

Azt hiszem, ennyi volna, ők a legmeghatározóbb, legkedvesebb karaktereim az életemben eddig. Remélem, nem húztam túl hosszan, és élveztétek, tudtatok meg újat, ha már egy ideje ismeritek a nevem és a munkásságom.

Meséljetek a ti meghatározó, legkedvesebb karakteretekről! Kíváncsi vagyok!

Az utolsó kráni kaland és némi jövő előrevetítés

Thezia tüzet gyújtott a tűzrakóhelyen, kicsit levetkőzött, ledöntött egy hatalom italát, aztán elkezdte rendbe rakni a sebeit, ekkor megjelent az akvír írás a földön - itt tartottunk. Sokáig beszélgettek, Thezia szóba, az akvír írásban. Tulajdonképpen arra hívta fel a figyelmét, mennyire megváltozott, valóban a részévé vált a két akvír ereklye. Játékosként annyit tudtam, hogy lett 12 OD-om, amit használni is tudok, csak még fogalmam sincs, mire. =D A beszélgetésből Thezia arra következtetett, hogy ártalmatlan rá nézve az akvír lényegében, úgyhogy álomra hajthatja ott a fejét, másnap meg tovább állhat. Igen ám, de kiderült, hogy a tűzbe dobott növény és a tűztől védő amulett - olyat kellett áldozni, ami Theziának fontos és kifejtette, hogy a faja férfi tagjai félnek tőle, ezért megégetik, amin az akvír csodálkozott is, hogy miért nem kérnek tőle gyermeket XD - egy teljes napi fizetség, abban benne van az étek, víz és tanítás is. Bizony, az akvír hajlandó volt tanítani a boszorkányomat az ereklyék használatára, Thezia meg elcsábult.

A wargfog méregtermelésre alkalmas, méghozzá akármilyen mérget ki tud termelni és el is lehet állítani a méregtermelést, a keresztből pedig másfél méteres bőrszárnyak lettek. Lehetett volna tanulni még, de Thezia nem akart az erejéből adni cserébe az akvírnak, úgyhogy láthatatlanság varázslat mellett kijutott Kránból. Bezony, kijutott, csak a határon túl tíz határvédő őrbe botlott. Még idejében elbújt, de egy kiszúrta. Nehéz lett volna nem akvírnak nézni szárnyakkal és hatalmas jobb agyarral, így harc bontakozott ki. Egész jól állta a sarat, nyolc őrt tűzgyűrűvel füstből körbezárt, egy harcos viszont addig vagdalkozott, míg beletalált Theziába, s mivel nem volt a legjobb állapotban, 0 Fp-vel elterült, azzal átvágták a torkát.

A végjátékban a nagy sötétségben megjelent egy vörös szempár, majd kibontakozott egy férfi vonásokkal rendelkező lény, aminek hátából csápszerű képződmények lógtak ki. Az az akvír volt, amelyikkel a tábortűznél beszélgetett Thezia. Szerinte a nő túl korán indult el, maradnia kellett volna még tanulni, s arra gondolt, míg feljő a harmadik hol, a hátralévő évtizedeket Thezia társaságában töltené el. Thezia arra gondolt, így se, úgy se, amúgy se látná sosem viszont a lányát, mert ha újjászületik, akkor se ő maga lesz már, nem az anyja lesz, tehát Thenezának mindegy, melyik halált választja, az általánosat vagy az akvírral töltöttet. Hát Thezia - mivel az agyar és a szárnyak még a lélektestén is rajta voltak - úgy döntött, akkor legalább az akvír profitáljon. Ezzel Thezia kiírta magát az élet körforgásából, helyette valószínűleg a világ végezetéig az akvír része marad és nem lesz neki jó. XD

Agyar, Robi és Zsolt közreműködésével nagyjából átgondoltam Thenezát. Az eredeti koncepció az volt, hogy Thezia visszatér hozzá és egy tudásszomjjal rendelkező kis klánt hozok velük létre, Thezia megindul Ignatio godoni vízmágiájának kutatására, Theneza pedig egy sokkal világosabb, békésebb, emberibb karakter lesz az anyjánál. Mivel az édesanyja nem tér hozzá vissza, a mellette lévő boszorka pedig már nincs igazán kitől tartson, nem tanítja tovább Thenezát, a leány megtörik, hogy elveszti az anyját, úgyhogy csatlakozik Ellana papnövendékeihez és kicsit utánajár, ki az apja, majd jelentkezik nála, hogy heló, dwon király, van egy lányod. =D Cserébe testőrséget és meglehetősen nagy apanázst kap a kiscsaj, úgyhogy vicces lesz vele játszani. =D Bár mire játékba kerül, már 30 éves lesz, a többiek meg fiatal suhancok. =D Pláne mókás lesz így játszani...

Safe and sound-hangulat

A tegnapi napom egészen jó volt. =) Ahhoz képest, hogy szerdán a bíróm a fejemre olvasta, hogy miattam nem fog tudni tárgyalni, mert nem teljesítettem valami utasítást, amire megint ő nem utalt vissza, tehát azért nem lett meg, mert nem tudtam a meglétéről, simán elintéztük az ügyet. Délelőtt volt két szabad órám, egyet ebédelés címén levelezéssel töltöttem, írtam Sangonak és IchiGonak, felhívtam Benét, a másik alatt megcsináltam pár aktát. A délután mókásan alakult, újra kellett indítani a gépet, mert valami frissítést csináltak és folyton reklamált, elment a net, s tartottam tőle, hogy más funkciók sem fognak rendesen működni, ezért két tárgyalás közt megejtettem ezt. A következő tárgyalásközi szünetben a bíróm nem ment vissza a szobájába, úgyhogy otthagytam, addig újraindítottam a "saját" gépem.

Az utolsó tárgyalás érdekes volt, biztosítási kártérítés, mely röviden arról szól, hogy egy fickó külföldön összetörte kicsit az arcát, ám mivel hazajött és 24 órán belül itthon látták el kórházban, a biztosító nem akarja kifizetni a kárát, mert állítólag benne van a szerződésben, hogy külföldön kell megkapni a kórházi kezelést. Nem is ez az érdekes benne, hanem meghallgattuk a férfit, aki összetörte magát meg a három barátját, elmesélték a baleset mechanizmusát, mind elmondta, hogyan folyt a vér a balesetet szenvedett fickó szájából, satöbbi, én meg pofás kis tanulmányt csináltam róluk. =) A felperes szimpatikus volt, fura nevű barátja kicsit mintha nem lenne a toppon, a testvérpár gyerekkora meg nagyon... viharos lehetett. Két oroszlán gyerek, az idősebb egy erős akaratú férfi, a fiatalabb egy kibeszéllek-a-gondolataid-közül típusú férfi. =D Szegény anyuka... én elképzeltem, ahogy ezek kölykökként harcoltak... XD Kemény lehetett. =D Mind a kettő erőteljesen férfias külsőt öltött, ing, az is kicsit kigombolva, hogy látható legyen a nyakukban a nyaklánc, az idősebb esetén egy hatalmas farkasfog, a fiatalabb esetében egy annál valamivel kisebb kereszt. Karlánc, drága ketyere, mindkettőnek karakteres, egész testes kommunikáció... =) Ez a része baromira tetszett. =D Nagyon fáradt voltam, alig bírtam ébren maradni, sokat kellett írni, a bíróm gyorsan is diktált, de ez az ügy feldobott. ^^ Fél négykor tartottunk egy rövid szünetet, akkor megkértem a bíróm, hogy tekintsen most el az utórendezéstől és a következő tárgyalásra való előkészülésről, mert én nyitom a klubot és sietnem kell. Eltekintett, mehettem. Felhozták a bukósisakot, amit nem engedett behozni a biztonsági szolgálat lent, megmutatta a fickó, hogy eltört, lepattant róla egy-egy darab, a hülye biztosító-képviselő meg azon erősködik, hogy biztos lehet javítani, ezért egy nüanszi pertárgyértékű perben szakértő kirendelését fixírozza, illetve kényszeríti ki a felperesi oldalból. Kábé ez a nonszensz kategória. XD A tárgyaláson amúgy kaptunk egy videófelvételt cd-n, amin a baleset van, meg az utána történtek, ha minden igaz, de nem tudtuk megnézni, mivel a gép totálisan meghalt tőle, mikor betettem, újra kellett indítani és állítgatni a felbontást, képernyőméretet. De parában voltam! Szerencsére pont annyi időre volt szükségem rendbe tenni, míg a felperes elmesélt mindent. ^^

Miután végeztünk, ez volt 55-kor, rohantam fel két emeletet, hogy ott is összepakoljak. Láttam, hogy hívott Timi, nem is akartam visszahívni, mivel azt írta a neten, hogy beszél a témavezetőjével, de aztán csak rácsörögtem, miután összepakoltam és bezártam az irodát. Kollétanőim már sehol se voltak. =D Elkezdek neki mesélni, hogy mi volt, mittomén, már az utcán mentem, mikor betolta, hogy "Akkor most leteszlek.", én meg néztem, hogy mi van, mert nem mondta, hogy közbejött valami, meg semmi, hanem kinyomott. Nézem a telefont, aztán felpillantottam és ott volt előttem Timi. =D Közölte, hogy mivel utálom a meglepetéseket, gondolta, meglep. XD Volt tíz perce szabadon, úgyhogy elkísértük egymást a metróhoz, de hogy mi volt ezalatt azon kívül, hogy beszélgettünk, megint kiesett és megint csak az öröm, mint érzés maradt meg. XD
A helyen lent voltak egy csomóan, nem is kellett volna sietnem, de Zöld ezen a héten megjátszotta azt, hogy két nap is ígérte magát, de nem szólt, hogy nem jön, míg tegnap egyszer csak megjelent. =D Aranyos volt, miután körbeköszöntem, átkarolt és el sem engedett. ^^ Két napot végigkovácsolt és nem is tudja, mit készít - ihlete van. =) Meséltem neki, hogy én most nekifogtam egy fantasynak, pedig én igazából reális világban szeretek írni, szóval lehet most valami a levegőben. =D


(Én is szeretem az Éhezők viadalát és nem is emlékszem, Talyor Swift hogyan énekelte el ezt a dalt, Sam annyira szépen énekli... =D )

Előző éjszaka Benével fél háromkor feküdtünk le, mert kibeszéltük magunkból a dolgokat, volt minden, ami kellett. =) Mikor leért a helyre, elmentünk kajáért és közben elmeséltem neki, milyen napom volt, beszélgettünk.

Ákos és Agyar tartott játékot, én Ákoséban játszottam, összeraktam egy nemesi származású dalnokot, de nem nagyon tudtam játszani a fáradtságtól. Mellettem ült Benedek és szívatott, Theziának nevezte el a lovát. XD Mellette ült Tocsó, akinek át kéne küldenem írást, csak még nem tudom, melyikeket szeretném. Másik oldalamon ott ült Dani - nehéz lesz nektek megkülönböztetni a két Danit, mivel mindkettőnek hatalmas dumája van és mindkettőt imádom XD de szóval van egy szerepjátékos Dani és van egy Bene régi barátja Dani XD -, mellé leült Zöld. Mindenki annyira hozzá való karaktert hozott... =D Tocsó egy 1500 éves elfet, aki legendákat kutat, Benedek egy Arel papot, Dani egy abasziszi orvost, Zöld egy Darton lovagot. Én most kifejezetten egy pozitív karaktert csináltam Élet-Káosz jellemmel, nemesi külsővel, kedves-barátságos viselkedéssel, mivel Bene közölte velem a helyre visszafele menet, hogy "... a többiek azért utálnak néha veled játszani, mert ilyen alattomos szemét karaktereket hozol és jól ki is játszod őket..." és javasolta, hogy most már valami pozitív személyiséget akasszak már le. XD Kleer de Jahrisszal nem lesz sok gond, kicsit beképzelt, de jólelkű. =) Amúgy a fáradtságtól belealudtam a játékba. X"D

Fischer felajánlotta, hogy Ignatio vigyáz Thenezára, ha Thezia nem élné túl Kránt!!! =D Belegondoltam, milyen lenne úgy a kiscsaj... Úristen! =D Egy boszorkány, aki az anyjától rengeteg mindent megtanult, ő már tud Kránról valamit, a jelleme torzulhat, ha az anyja erőszakos halált hal és kitartásban ő sem lesz semmi, bosszút akar majd állni a gyilkosán, ellenben egy varázsló tanítaná élete második felében többek közt... *fülig ér a szája* Thezia a köbön lenne a kiscsaj! =D