A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Morrisons 2. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Morrisons 2. Összes bejegyzés megjelenítése

Nagyobb események a hónapban

Aug. 1. csütörtök
A nagy készülődés után eléggé arcra estem a klubban. Nemo indított egy WoD partit, elhalászta gyakorlagilag a legtöbb szerepjátékost, Robi elvonult Bélával beszélgetni, mi Scipioval dumáltunk, végül kisült, hogy Robi MAGUS-t mesél Kristófnak, amihez nekem eszembe sem jutott csatlakozni, mert én nem szeretek Kristóffal játszani. Finoman szólva nem vagyunk egy szinten és nem ugyanazt szeretünk játszani, egyikünk sem ért ahhoz, amihez a másik. Végül, több óra várakozás és némi mérgelődés után Scipio olyan játékmódot mesélt nekünk Agyarral és Zölddel, amit addig nem. Mind mesélők voltunk, valaki elkezdett egy kalandot és ha belépett egy szereplő, azt átvehette valaki, ha akarta, vagy akár egy új karakter behozásával az egész sztorit felboríthattuk. Jó volt, több rövid kalandot meséltünk így el, négyen, jól szórakoztunk, bár mind fáradtak voltunk, én ennek eredményeképp többször is fonalat vesztettem, hogy ki ki ellen harcol, ki ellen van, mi történt pontosan a csatában. XD

Repnap
Pénteken utaztunk le Szegedre. Jött hozzánk a Dani, aztán hárman mentünk tovább. Az úton olvastam a Battle Royale-t, amit tőle kaptam. Jó könyv, nekem tetszik. Timi elspoilerezett néhány dolgot, de szerencsére ezek már kiderültek, megtörténtek, úgyhogy most már csak az ismeretlen van és izgalmasnak találom a sztorit. Szegeden sok feszültség volt most, kivonultam a lakásból is olvasni, mert előkerült a klub és a tábor témája, ami miatt Bene nagyon feszült volt. Szombaton jó korán keltünk, hogy kezdésre kiérjünk a kecskeméti reptérre, mivel nem akartunk semmiről sem lemaradni. Remek volt a program, jó volt látni a kedvenceinket. A törökök kommentátora nagyon cuki volt, hol angolul, hol magyarul beszélt, a Frecce Tricolori a nagy kedvencem, mindkét repnapon, amin kint jártam, remek műsort csináltak. Volt kint Besenyei Péter is, remek előadást rittyentett, a kommentátor is vicces volt. Az egész nap nagyon tetszett, kicsit sétálgattunk, megnéztük a kirakodókat, de horror árak voltak, az, hogy teltházas volt a nap, nem volt annyira durva, mivel hatalmas területen oszlott szét az a rengeteg ember, csak odaérkezésnél és elmenetelnél volt tumultus, de nem volt az se vészes. Jól megsültünk, kidöglöttünk a melegtől, rengeteg vizet ittunk, ám nagyon nagy élmény volt megint.
 

Mint látható, a katonák, pilóták nagyon szexi rózsaszín karszalagot kaptak, amin jót nevettem, de mindegy. Danit rávettük, hogy üljön be ebbe a gépbe, hiszen tudtuk, hogy csak udvariaskodik, amúgy nagyon vágyik rá. =D Az az öröm az arcán... Annyira cuki. =D A kalapot tőle kaptam, s bár Bene erőltette, szerencsére Dani többet hordta, mivel mi befértünk a napernyő alá Benével. XD

Adamas tábor
Szerdára megbeszéltünk bulizást. Timivel viszonylag korán találkoztunk, elmentünk Alleeba megnézni neki egy ruhát, amit sajnos később megvettek előle, mivel ketten foglalták és ő volt a második. Pedig szép volt nagyon. Na mindegy. Fagyiztunk egyet és leültünk beszélgetni. Kiderült, hogy Enikő megevett egy doboz fagylaltot, majd még ivott rá asszem valamit, amit nem kellett volna, úgyhogy eléggé rosszul lett, ő megint nem tudott jönni bulizni. XD Átjöttünk hozzánk, felkészültünk, elmentünk a WestEndbe enni, majd elmentünk Corvinus Caféba alapozni Zolival kiegészülve. =D Fejenként két koktélt ittunk, én egy Strawberry coladát és egy dinnyés koktélt választottam, Zoli utóbbit és diósat választott, Timi Greendayt talán meg kiviset. Mindenki ivott mindenkiéből, Zolinak nem ízlett a diós, azt bekortyoltam előle, amennyire tudtam, az én dinnyésemet meg Timi pusztította el, mert már nem maradt kapacitás a gyomromban rá. XD Ezután átsétáltunk a Morri 2-be, ahol a felhozatal rémes volt, tinik voltak, akik épp csak nem szexeltek a tánctéren, ami eléggé nem jött be. Volt valami nagymenő csávó, aki mikor harmadjára meglökött, nagyon felbőszített, felé fordultam támadó állást felvéve, ökölbe szorított kezekkel, harcra készen és valami olyasmit közölhettem volna, hogy húzzon el a közelemből, persze nem ennyire szofisztikáltan. XD Kicsit agresszív kismalac módjára reagáltam, mindjárt lett is helyünk táncolni, noha Timinek úgy kellett visszafognia, ne verjek be egyet a srácnak. XD Még én is meglepődtem magamon, de legalább tanult belőle a magát menőnek gondoló csávó, mert elkerült minket. XD

Mivel Zolinak állásinterjúja volt másnap, Timi meg lejelentette magát éjfélre, ezért 11-kor leléptünk. Pont, mikor a zene, a hangulat és a társaság is jó lett. Eléggé csalódott voltam, mivel odaverődött hozzánk két fiatal fiú, akik tiszta cukik voltak, ők táncolni és szórakozni jöttek, nem felszedni valakit, jól el lehetett velük hülyéskedni és olyan formációkat nyomott az egyik, hogy én kész voltam tőle, jókat nevettünk. Ezt tetézte, hogy kitalálták, engem el kell kísérni haza, azt se tudják, hol vannak, hova kell menni, mit akarnak, amitől berágtam és majdnem otthagytam mindkettejüket a fenébe. Zoli végül elkísért, én meg itthon beborultam Csigusz nyakába, aki vigyorogva állapította meg, hogy be vagyok csípve. XD Pedig nem is volt vészes, a séták és a veszekedés sokat javított a helyzeten. Na mindegy. Hárman aludtunk nálunk, másnap reggel keltünk, összepakoltunk, s mind lementünk a táborba.

Bene eredetileg reggel akart menni, de meggyőztem, hogy nincs ránk szükség és csak elégnénk a napon, így sikerült hat tájt lejutni. Felverték a sátrat, én a főző csapathoz csapódtam, szval egész jól eltelt a nap. Beszélgettünk, ittunk, hülyéskedtünk. Másnap jöttek a táborlakók, akiket katonáink vártak a kapuban, majd Janka és Zöld átkutatták őket. A dolog jelképes volt, senki sem lett átforgatva, inkább hangulati elem volt az egész a regisztrációhoz. Nem igazán tudom, mi történt a táborban, mivel én maradtam a főzőrészlegen, Nemoval és Timivel spagettit csináltunk, ami elég vicces volt, mivel súlyos eszközhiány lépett fel és két kiló tésztát meg kellett főzni, aztán megcsinálni a spagetti alapot. XD De megoldottuk! =D Ráadásul alighogy befejeztük ezt, állhattunk neki főzni a lencsét. XD Itt már ment a viccelődés, de másnap, mikor babgulyás volt az ebéd vagy a vacsi, már fingótábornak neveztük többen is a miénket. XD

Az előadások jók voltak, a vihar elkerült minket, szombaton azonban a hatalmas széllökések elfújták az előadósátrainkat, úgyhogy néhány program elmaradt. Ettől függetlenül mindenki jól érezte magát, ahogy láttuk, gyilkosoztunk, ment a szerepjáték, összeültünk beszélgetni, jött Bálint, úgyhogy hamar kialakult egy számítógépes telephely is... =D Este nagy buli volt, táncoltunk, hülyéskedtünk, ittunk. Másnap tovább alhatott a banda, nem ráztuk ki nyolckor az ágyból őket, de ugyanúgy meg lett tartva a thai chi, mint előző nap, volt reggeli, aztán szép lassan elkezdtek elfogyni az emberek. Egy nagyobb csoporttal jöttünk mi haza kettő körül, ami feeling volt.

Itthon csak ledobtuk a cuccunkat, aztán én vettem egy tejföl fürdőt, hogy a leégett, kiszáradt, allergiás bőröm kicsit megnyugodjon, majd lezuhanyoztam. Kábé szétröhögtem magam a dolgon, mivel amikor hajat mostam, akkor jöttem rá, hogy majdnem hideg vízzel vagyok csak képes fürdeni, ha pedig a fejemnek jó a hőmérséklet, meg akar gyulladni a bőröm. XD Azóta is szenvedek az allergiámmal, de bízom benne, hogy elmúlik.


Inkább a tájat fotóztam, de a tábor fb profilján sok jó kép található. =)


Nem látszik túl jól, de lett színem. =D Nos... ennyit a hónap első feléről. Bocsánat, hogy ömlesztve megint, így alakult.

Buli, con, gyógyfürdőzés

Annyi élményem van... Ilyen szempontból remekül alakult ez a nyár, sok minden történt velem és még nincsen vége. =) Múlt csütörtökön bulizni mentünk Timivel és Zolival. Úgy volt, hogy Enikő is jön, de közbejött neki valami, ezért ő kimaradt. Frenetikus nap volt, Timi átjött hozzám, itt öltözött át, sminkeltünk, majd elmentünk kajálni a kedvenc helyünkre, igen, a Csirkefogóba. =D Ott találkoztunk Zolival, majd átsétáltunk a Morrisons 2-be. Még sosem voltam azon a helyen, úgyhogy nekem minden új volt, körbejártuk, Timi leadta a ruhatárban a táskáját, utána lementünk egy-egy koktélért. Méregerős volt minden, amit kaptunk, úgyhogy két koktéltól kis híján fejre álltunk, majd a gong után bevetettük magunkat a táncolásba. Kistiniként buliztam ilyen jelleggel együtt emberekkel, barátokkal, de amiért akkoriban kinevettek, azért manapság kerülgettek. Persze egy kivétellel senki sem mert hozzám lépni, mi meg jól szórakoztunk a többi emberen, mivel én speciel nem értem meg, minek kell nyomulni, hiszen ha egy lány azért megy bulizni, hogy a végét szexszel koronázza meg, akkor arról tutira tudni fog az a srác, akit kiszemelt magának. Na mindegy, én szétröhögtem magam utólag azon, amit leműveltem, mivel ugye volt egy kivétel, aki megpróbálkozott nálam. Csak azt éreztem, hogy hozzáér a csípőmhöz, erre reflexből előre húztam az övtáskám, majd másik oldalt hátranéztem. A vállamig ért köbö a fickó, a gyér, villódzó fényben is látszott, hogy majdnem kétszeres korú lehet, mint én, és amikor rám mosolygott, megláttam, hogy hiányzik egy foga is, úgyhogy vadul elkezdtem rázni a fejem, hogy na nem, húzz innen! X"D Nem sokkal ezután kiszakadtunk a tömegből és dőltem a röhögéstől. Elmentünk inni pár kortyot, megigazítani az elfolyt sminket, elintézni folyóügyeinket, ott egy lány szemelt ki magának. Hoppon maradt ő is, Timi kezét megfogva jeleztem neki, hogy sorry, de nem keresek senkit, aztán kiültünk hárman az udvarra és elkezdtük kibeszélni az elmúlt másfél óra élményeit. Gurultunk a röhögéstől, de komolyan. Még visszamentünk tombolni, majd átsétáltunk az AnKertbe. A hely egész jó volt, de a zene nem tetszett. Ettől függetlenül legalább fél órát elökörködtünk és táncoltunk. Jól éreztük magunkat. ^^ Utána Zoli kikísért minket a megfelelő buszmegállóba, majd elzötyögtünk Timiékhez, fürdés, sminklemosás, végül bedőltünk az ágyba és azt gondoltuk, már aludni is fogunk, ehhez képest négyig beszélgettünk. XD

Pénteken hazajöttem, intéztük a cp-s dolgokat, igazából nem sokra emlékszem a napból, csak arra, hogy másnap hatkor keltünk nem valami sok alvás után. XD Első eszembe jutott mondat: Úristen, ölni tudnék még fél óráért...! Persze helyette felkeltem és öltözködni, parókát rakni, sminkelni kezdtem, amit aztán a műhelyben fejeztem be. Dasco vitt át minket kocsival, de a biztonsági őr akkora paraszt volt, hogy ekét kellett volna adni a kezébe, ahogy közölte, hogy ha nincs karszalagunk, nem mehetünk be, az meg persze nem volt, honnan is lett volna. Na mindegy, kisebb fennakadás és mérgelődés után megérkezett Rajmond is, akiről megállapítottuk, hogy nem a vezetés skillre rakta a talent pontjait. Elszórakoztuk azt a pár percet, míg kifutott Zöld a karszalagokkal, utána elkezdődött a hepaj. Rajtam még el kellett intézni néhány dolgot, többek közt rám ragasztani a kígyókat, meg ilyen apróságok, végül az Alkimista Labor pultjánál gyűltünk lényegében össze. Jött Enikő, átvettem tőle a tortát, megbeszéltük a menettervet, némi macera után megkapták Timivel a jegyeiket, végül magammal csaltam őket az öltözőmbe, hogy megköszöntsük Timit. Szerintem viccesre sikerült úgy az egész, a málnadíszes túrótorta isteni volt, két szeletet is betoltam, meg a kettő közt néhány melegszendvicset, mert rég ettem utoljára. A maradékot szétosztottuk, aminek a srácok nagyon örültek. Sokan voltunk, végre láttam Milánkát és bemutathattam Timinek is. Imádom azt a kölyköt! =D Rengeteget sétáltunk, fotózkodtam, megnéztük a cosplayeseket, beszélgettem egy csomó ismerőssel, ujjongtam a táncos amv-k és a para para alatt, de beállni egyikbe sem akartam, mert utólag rájöttem, hogy egy bugyiban nem égetem magam. XD Mindenesetre megint lehetett volna egy komplett tanulmányt csinálni a színpadon ugráló fiatalságról, meg mindent megbeszéltünk a para parával kapcsolatban. XD A Cont kicsit viharosan zártuk, Benével összevesztünk.

Timihez mentünk, hiszen elég rég megbeszéltük, hogy születésnapja alkalmából ott töltöm az estét. Megérkeztünk, én befeküdtem egy kád vízbe, ő nekiállt előkészíteni a vacsit. Beszélgettünk, segített lemosni a hátamról a pikkelyeket, amik eltűntével elkezdett nevetni, ugyanis rácsos maradt a bőröm. Megpirultam és ahol a festék fedett, ott fehér maradtam. XD Egész kis ellátást kaptam Timitől, lefújta a bőrömet Pantenollal, meg a ragasztások helyére hámosítót kaptam, mivel lejött egy pár réteg a bőrömből, akadt, ahova beleégett a pillanatragasztó. XD Ettől függetlenül nagyon élveztem a napot, este meg nagyokat röhögtünk a kialakult helyzeten. Muszáj derűvel felfogni, különben a sírba tesz néhány dolog. Isteni vacsorát csinált, azalatt beszélgettünk, majd kaja után ő is megfürdött, lefeküdtünk aludni, de még órákig dumáltunk, egészen negyed négyig, amikor is győzött a fáradtság felettünk. Sokáig aludtunk, majdnem dél volt, úgyhogy a vacsi maradékát ettük meg, aztán fagylaltoztunk. Jól éreztem magam.

Itthon totál punnyadt voltam, lehet, hogy nap közben el is aludtam, nem emlékszem rá, igazából ha nem volt konkrét történés, kiment minden a fejemből a fáradtság miatt. Éjszaka beszélgettünk Benével, annak is három után lett vége, szóval nem voltam épp fitt, mikor Anyával találkoztam a Nyugati előtt. XD Meghívott egy gyrosra, s míg tömtem a fejem, sétáltunk. Nem voltam épp a helyzet magaslatán megint a közlekedés szempontjából, fel kellett hívnom Krisztát, hogy hol is van a fürdő, ami miatt jól kiröhögött. XD Meg is értem, de nem tehetek róla, hogy közlekedési és tájolási analfabéta vagyok. Remélem, Anya azért annyira nem volt rám mérges, mivel utána átmentünk a Margit hídon, s elsétáltunk a fürdő épületéig. Utána már olajozottan működött minden, a benti mászkálás jobban ment, Anya meg sokat kuncogott rajta, hogy olyan az épület, mint egy ementáli sajt. =D Kicsit tényleg olyan, de poénos szerintem és mindenhonnan mindenhova el lehet így jutni legalább. Nagyjából azt a menettervet követtük, amit Krisztával is csináltunk, a délelőttöt az élménymedencében töltöttük, masszíroztattuk magunkat a buborékokkal, beszélgettünk, úsztunk egy keveset, aztán mivel Anya nagyon szeretett volna szaunázni, úgy vettünk belépőt, hogy majd mehessünk. Kettőkor kezdődött egy szaunaszeánsz, ezért előre odamentünk. Na az egy nagyon mókás eset volt, ugyanis odaértünk a beléptetőhöz és egy középkorú fickó meztelen hátsója fogadott minket. XD Elfordultunk és nevettünk, de az emberünk nem mutatkozott szégyenlősnek, kiderült, hogy ő lesz az aromaszauna kalauza, amúgy nagyon jófej fickó. Becsekkoltunk, aztán közölte velünk, hogy le kéne vetkőznünk és adott egy fehér lepedőt, amibe be kellett csavarnunk magunkat. Hát nem egészen erre számítottunk, de elvonultunk és megtettük, méghozzá azt is kábé végigröhögve. Egy fiúval hárman ültünk be végül a szaunakabinba, remek hangulat és élmény volt. A vezető lökte ránk a meleget, finom levendulás illatot csinált, engedett be azért friss levegőt is, közben végig nyomta a szöveget. Kaptunk egy joghurtos, szőlőkivonattal megspékelt kenegetőt, amit a bőrünkbe kellett masszírozni. Na azzal én puhára lettem főzve, a joghurtos cuccok a gyengéim, de úgy mindenben, fagyiban, krémben, tusfürdőben, süteményben, ... *,* Remek volt a szaunázás, még sokáig beszélgettünk a pasival is, meglátogattuk a jégkunyhót, ami feelinges volt, nem is volt annyira durva, mint elképzeltem, bár egy percnél biztos nem töltöttem bent több időt. Utána a gőzkabinban is ültünk egy darabig Anyával, végül meglógattuk a lábunkat a jeges merülőben. Azzal sem volt gond, hogy mennyit pihentünk, jó másfél órát eltöltöttünk a gyógyfürdő ezen részlegén. Végig remekül szórakoztunk, jól éreztük magunkat, felfrissültünk, megszépültünk, méregtelenítettünk, amit kell. =D

Ezután visszarángattuk magunkra a fürdőruhánk és elmentünk enni. Sült combot ettünk, Anya petrezselymes krumplival, én rizzsel. Szép volt a tálalás, ízletes volt a kaja. Végül tányért cseréltünk, Anyu evett egy kis borsót még, mivel én azért annyira nem rajongom, én bekapkodtam az ő maradék krumpliját. Sziesztának ott ücsörögtünk egy-egy sör mellett és beszélgettünk. Végre ihattam feketeribizlis sört... ^^ Csak ezek után vetettük bele magunkat a termál vizekbe, miután még egyszer megpezsegtettük a testünket az élménymedencében. Hosszasan beszélgettünk, majd összeszedtük magunkat és elhagytuk a fürdőt. Én bátran ajánlom a Lukács gyógyfürdőt, az alkalmazottak segítőkészek, a hely kulturált, tiszta, fiatalok és idősebbek is remekül érezhetik magukat, szerintem nem drága, jó áron étkezhettünk is, még meg is lepődtünk rajta, nekünk minden igénynek megfelelt Anyuval és Krisztával is.

A napot süteményezéssel zártuk, aztán Anya velem jött a trolin. Itthon kifeküdtem a fáradtságtól és még most sem igazán találtam magamra. XD