A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blabla. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blabla. Összes bejegyzés megjelenítése

Mi a szar van az embereknek a fejében itthon?!

A kráni kaland folytatására nem kell már sokat várni, amint tudok, nekiülök megírni. Van egy saját leiratom, azonban hátha Hollódombié tartalmaz extrákat (bővebb hely- vagy személyleírást, izgalmas információkat), illetve javítja az én eseményleírásomat, hiszen játék mellett kutyafuttában pötyögtem le az eseményeket, ráadásul Rege szempontjából. Elvileg hétvégén készül el Hollódombi leirata, szóval valamikor utána írom meg a kaland folytatását.

Ezen kívül is érdemes lesz figyelemmel kísérni a blogot, mert rájöttem, milyen jól jön a jelenlegi munkahelyemen a szabadidő. Ez mindenképp pozitív benne. Na mindegy.

Felkerült a linkek közé Hollódombi linkje. Újra... Emlékszem, hogy korábban hozzáadtam a listához, de valószínűleg vagy nem mentettem rá, vagy megint valami áramkimaradás volt a Blogspot agyában. Az a baj, hogy szeretem ezt a felületet, megadja számomra azokat a fícsöröket, amikre szükségem van, ezért minden bosszantó hibája ellenére maradni kell. Ennek is mindegy.

Ma eszembe jutott egy gondolat. Anno az interjúmon elhangzott, hogy "mi férfiak vagyunk, szétszórtak, rendetlenek" és hogy azért keresnek egy asszisztenst, hogy valaki rendbe tegye a dolgokat. Már akkor is gáznak tartottam, de szándékosan nem gondoltam bele. Szerintem nem elfogadható, hogy a közösen használt helyiségeket nem rendben otthagyja valaki. Biztos, hogy senki után nem fogok elmosogatni pölö. Nem csak azért, mert nem szerződtem takarítónőnek, hanem mert utálom, amikor egy felnőtt ember a saját trehányságát megpróbálja azzal kompenzálni, hogy semmi baj, itt egy nő, majd ő kézbe veszi a dolgokat. Bocsánat, azért, mert befelé nőtt a nemi szervem, nem vagyok automatikusan jobb vagy rosszabb valamiben, és senkit sem jogosít fel semmi, hogy rám vagy más nőre tolja át a neki nem tetsző feladatokat. Ha tányérból evett, akkor tudja elmosogatni maga után mindenki, ne legyen derogáló. Nem engem minősít, ha valaki beteszi a mosogatóba a piszkos tányért és várja a csodát, vagy a napok múlva jövő takarítónőt, de engem zavar a romlott étel szaga.

Lényegében arról van szó, hogy sok esetben melóba vagy lakótársnak azért keresnek nőt, mert úgy akarnak viselkedni, mint az ötéves gyerekek - ami kiesik a kezükből, az ott marad, amit elfelejtettek, azzal tudják basztatni a nőt, majd a nő megszervez mindent helyettük... Azért ez rohadtul nonszensz. Szeretném felhívni a figyelmet rá, hogy semmilyen összefüggés nincs a nemi szerv irányának léte és aközött, hogy ki hogy tudja elmosni a tányért, feltörölni a kávéfoltot a kredencről, vagy rendbe tenni egy hónapok óta hiányosan töltött táblázatot, feljegyezni időpontokat egy naptárba. Nincs. Aki mégis ezt gondolja, az szörnyen alábecsüli magát és annak meg kéne mutatni, hogy "Látod? Így kell. Most próbáld meg te is, biztos menni fog.". Az effajta trehány viselkedés egy dologgal áll összefüggésben, az intelligenciával. Mert ha valaki ennyire igénytelen, az ne akarjon már nekem villogni a márkás cuccaival, drága autójával. Attól, mert csillogó követ teszünk egy kupac szarra, attól még a vécébe való.

És akkor jön a sírás, hogy a diplomások egyre nagyobb százaléka nő... Ez már megint egy olyan nőgyűlölő felfogás, amely hárítja a felelősséget ahelyett, hogy kiépítené úgy a rendszert, hogy a különböző képességű egyének a maximumot tudják kihozni magukból - függetlenül nemtől és kortól, sőt, továbbmegyek, attól is függetlenül, hogy például kerekesszékben ül-e az illető. Az OKJ-s rendszer, a felnőttképzés és a főiskolák beszántása, illetve az általános és középiskolák lebutítása rengeteg embert vág el jó lehetőségektől. Tehát a jelen helyzet egy okozat, amiért az állam maximálisan felelős, és még van pofája gerjeszteni a nemek közti háborút...

Mit mondhatnék?

Hamarosan jövök új témával, egyet már elkezdtem és megtörtént az első olvasói témajavaslat is, Bogica a környezetvédelemmel kapcsolatban kíváncsi a véleményemre, aminek én nagyon örülök és megtisztelve fogok rá válaszolni. Ez egy remek ötlet, ami nekem valószínűleg vagy nem jutott volna eszembe, vagy csak nagy sokára, pedig nagyon hasznos. Igyekszem informális lenni, hozok pár olyan alternatívát, amit én a későbbiekben szeretnék majd bevezetni az életembe.

A közelmúlt eseményei miatt én is le vagyok sújtva, és Osváth Zsoltról már tudom, hogy megnyirbálja miatta a csatornáját, a Nem akarok beleszólni lányokat támadások érték, hogy miért kell politikáról beszélniük, Pál Marci is megrendülten jelentkezett be IG-n... Én annyit tudok mondani, hogy megint tapsvihar közepette szállt sírba a szabadság és az utolsó majd kapcsolja le a villanyt. Bár tartok tőle, milyen szankciók fogják érni ezután az ellenzék támogatóit, ki lesz a következő célpont az LMBTQ emberek után, mert hát ellenségkép kell, így működik ez a Hitler-mintára épített tervezet, az is aggasztó gondolat, milyen módon leszünk még sarcolva, mit tudnak még elvenni tőlünk, ... De egyelőre a sípolást hallom a fülemben, mintha hozzám túl közel és/vagy túl hangosan robbant volna fel egy lufi.

Szeretnék továbbra is a saját utamra koncentrálni. Az alkotásra, a jelenlétre, az önfejlesztésre, a tanulásra. Később meglátjuk, mi lesz.

Helyzetjelentés, támogatási lehetőség

Nagy munkák folynak a háttérben, amikről egyelőre nem szeretnék írni, majd csak akkor, amikor már elkezdenek materializálódni. 2014 során észlelhető egy óriási törés a blog életében, rengeteg olyan esemény történt velem, amiből egy is sok egy életre, és bizony kellett néhány év, hogy feldolgozzam őket. Úgy érzem, most kezdek túllendülni, újra egyre több alkotói munka foglalkoztat, sokszorosodnak az ötletek a fejemben, egyre több az ihletem is. Hiába, a bátor tigris éve van...

Jó lenne ráállni arra, hogy havi legalább egy posztot megírni, havi egy játékot játszani, fejleszteni szeretném a festést, egyre többet szeretnék írni, egyre több megjelenést szeretnék, szívem szerint többet foglalkoznék a fotózással, illetve rendszeresíteni kéne a Kettőből egy feltöltését is. Sőt, hiányzik a loli, újra elkezdett érdekelni a craftolás és beöltözés. Nem hívom cosplaynek, mert nem létező karakterek érdekelnek valamelyik fandomból, hanem a saját fantáziavilágomban lévő dolgok. Hogy ebből mi valósul meg, majd év végén visszanézünk rá, nyilván szerepet fog játszani benne az anyagi helyzetünk, ami nem túl rózsás és hogy ha végre találok munkát, az milyen lesz időben és terhelésben. Ha támogatnád alkotói tevékenységeimet, oldalt megtalálod a Ko-Fi és a PayPal linkem most már.

Kikerült a linkek közé Nana AO3-as profilja, és meglepve vettem észre, hogy még nem szerepelt ott az Így neveld a regényedet blog, így pótoltam. Átrendeztem a címkefelhőt, azok a címkék már nem szerepelnek, amik nem aktuálisak az életemben, így könnyebb benne keresni.

Gyors helyzetjelentés

Készülök egy hosszabb összefoglalóval Amadisról és a kalandokról, de mivel vasárnap estig le kell adnunk minden anyagot és még egy novella kellős közepén vagyunk, még nincs teljesen összefésülve minden, szóval csúszom vele. Élek, minden szuper, fel vagyok pörögve, közeledik az angol vizsga is, úgyhogy megint két feléről égetem a gyertyát. XD

Visszatérés

Olyan rég jártam erre, olyan rég nem használtam Bloggert, pedig ez tetszett a legjobban ez eddig próbált lehetőségek közül. Igazából rájöttem, hogy komolyan zavar, hogy szét van tördelve témákra a blog, mind nagyon jól néz ki, de másmilyen, s elment emiatt a kedvem a blogolástól, csak nagyon sokáig ez a tény nem realizálódott bennem, illetve időm sem volt lepötyögni, mi történt velem. Az elmúlt négy év rengeteg változást hozott, gyakorlatilag a barátaim és ismerőseim 98%-a eltűnt mellőlem, inkább azokkal tartom a kapcsolatot, akikkel a Budapestre költözésem előtt lettünk barátok, ráadásul majdnem egy hónapja visszaköltöztem Biatorbágyra, méghozzá a nagymamámhoz és a párommal - aki nem ugyanaz, mint akiről korábban írtam.

Őrült sok mindent kell még feltennem (mivel egyesíteni szeretném a blogokat, aztán a részeket törölni) és elmesélnem, mert Ákossal lezártuk az újpyarrszentesi kalandsorozatot, majd indítottunk egy újat, mely Rejtvélypart krónikái címet viseli, Robival elindult (és le is zárult részemről) Theneza sztorija. Ami nem várható a blogon a továbbiakban, azok a filmértékelések, mert ezeket Snitten gyűjtöm, könyvértékelések, mert azokat Molyon gyűjtöm. BJD fronton három éve nem voltam aktív, ezen szeretnék majd változtatni, a loli viszont jóformán kikopott az életemből, de még nincs eldöntve, mi lesz vele. A jövőről egyelőre annyit tudok, hogy szeretnék visszatérni a normális blogoláshoz, az ömlengős, mindent elmesélős fajtához, mert jólesik így lejegyezni az életemet. Biztos lesz szó a projektjeimről, esetleg eredményeimről, illetve elkezdtem egy leltározást végezni az írásaim között, és amelyekkel nem voltam túl szigorú vagy kifejezetten a büszkeségi falam ékei lehetnének, már olvashatóak. Elvétve publikálok Polc.hu-n, Wattpadon és Merengőn, de mindig itt lesz fent először egy-egy sztori, és természetesen itt lesz fenn az összes, úgyhogy érdemes lesz követni.

Mivel felteszem ide a korábbi, más felületeken megjelent posztjaimat, ezért visszafelé is lesz frissítés. Igyekszem figyelni rá, hogy egy-egy információ ne legyen meg kétszer, de nem biztos, hogy mindig összejön, mindenesetre Thenezáról és a sztorijaimról lehet olvasni a múltban is.

Utolsó 2013. évi post

Végül belementem a klubos szilveszterbe, de elképzelésem sincs, milyen lesz. Én ma nagyon pörgök, szeretnék hangosan zenét hallgatni és táncolni, bár az is igaz, hogy dobtam egy két órás szunyát és teljesen kiütött, most próbálok kijózanodni. Nem sok sikerrel. XD

Békés új évet kívánok minden olvasómnak. =)

Én a közbenső blogom statisztikáit nem tudom számolni a törlés miatt, de volt néhány kattom, ami nem adódik ehhez hozzá, csak a postok, ami immár túljutott a 800.-on, a kattjaim száma pedig több, mint 32.100. =) Ez az évem volt a legtermékenyebb, ezzel együtt 327. bejegyzést hoztam létre, ami messze verte az előző éveim összes bejegyzésszámát. Nem tudom, jövőre hogy fogok tudni többet írni, de mindig az volt a célom, hogy kicsit többet írjak az előző évinél. =D Hát...

Sok minden történt ebben az évben, a következőbe még többet tervezek, és úgy érzem, nagyon-nagyon kétesélyes a dolog. Újévi fogadalmat nem szoktam tenni, mert nem azért akarok valamit megtenni, mert újévkor megfogtam, meg amúgy sem tartanám be szerintem, az meg olyan hervasztó. Jövő évben sok mindent szeretnék elkezdeni, ezért inkább kívánok jövő évre, mégpedig hogy ezeket el tudjam kezdeni és a jobb véglet teljesüljön.

Újítások

Tudom, hogy már elmúlt ősz, de nem bírtam megbarátkozni a kékkel és a fehérrel, egyszerűen távol állnak tőlem, ezért választottam ezt a színkompozíciót és mintát. Remélem, nektek is tetszik. Hiányozni fog a zöld, de majd tavasszal kivirul a blog. =) És igen, összeraktam őket... Kellett hozzá némi gondolkodás (és munka), de végül úgy döntöttem, egyben szeretném látni, mit alkottam eddig a bloggeren, hiszen akár kalandok szakadhattak félbe, amiket azért jobb' szeretnék egyben látni. Ha már itt tartunk, a szerepjátékos részleget elkezdtem szétszedni a karaktereimre, így most már ez alapján is lehet majd keresni. =)

Pici változás

Beleszerettem ebbe a betűtípusba. Nem tudom, meddig lesz ez, de most ez az egyik kedvencem. Kinéztem egy másikat is, de majd meglátjuk, mi lesz.

Barátozás ezerrel

Csináltam ilyen kérdezős cuccot, mert már gondolkodtam rajta egy ideje, de aztán végül ma jött meg hozzá az ihlet, hogy igen, nekem ilyen kell, kész. =D Szóval van ez is most már. ^^ A linkek közé kitettem, meg gondolkodom, még milyen linkjeimet kellene oda kitenni, s majd szép lassan feltöltöm.

Kipróbáltam pénteken a Rúnamestert. Tök jó, én nagyon élveztem. Hosszú játék, eleinte bonyolultnak tűnik, de aztán rájön az ember, hogy igazából egyszerű. Szórakoztató és sokan lehet vele játszani, kicsit megvan benne a versenyzés, kicsit lehet nyirbálni benne egymást, de segíthető is minden játék. Ma nem volt hozzá kedvem, mert fáradt voltam, ám ha megint leülök a táblához, valószínűleg ismét Tulok mellé ülök, mert a harcrendszerét még nem teljesen értem.

Hű, mik voltak még...? Mivel nincs időérzékem, kicsit el kellett gondolkodnom, mi hogy volt. XD Időnként meg kell kérdeznem Timit, mit csináltam, vissza kell néznem a blogot, meddig írtam le, ilyesmi, mert sajnos vagy nem sajnos az a helyzet, ha nem blogolnék, halvány lilám sem lenne, mivel töltöm az életem, csak ilyen általánosságokban. ^^;;;

Csütörtökön Sasánál voltam honlapmegbeszélésen. Haladgatunk, frankó lesz, már az alapdizájnt ki is találtuk, rakjuk össze a dolgokat, utána ő akar intézkedni. =) Sokat beszélgettünk, előkerültek bensőségesebb témák, megint együtt kajáltunk, heverésztünk. Nem mentem játszani a klubba, inkább vele dumáltam, ránk esteledett, fél 11-kor kikísért a metróhoz, tovább nem tudott bérlet híján, hazajöttem és így Bene is be tudott jönni a lakásba, mivel az okos itthon felejtette a kulcsát. =D Pénteken együtt ebédeltünk Timivel, utána elmentünk a Lehel piacra, hátha találunk magunknak ezt-azt, de nem jött össze, úgyhogy visszamentünk a WestEnd tetejére, ahonnan kis híján elmosott minket az eső. Imádom a nyári vihart, ő viszont szegény fél a villámlástól és dörgéstől. =) Nekem mindig Anya jut eszembe a biai ház eresze alatt állva, ahogy ketten öcsémmel két oldalról közrefogtuk, a vállainkra tette a kezeit, s lelkesedett a viharért, ahogy felvillanyozta őt, ahogy mutogatott. Nagyon nagy hatással volt rám az az emlék. =) Remélem, egyszer Timivel is eljutunk oda, hogy már nem fél, csak gyönyörködik az egészben. Én imádom, engem lenyűgöz ez a természeti jelenség, szerintem egyszerűen fantasztikus. ^^ Miután elállt az eső, kimentünk a tetőtérre, majd miután körülöttünk újra esni kezdett, inkább azt javasoltam, menjünk és vegyünk esernyőt. Benének kellett egy, én meg beleszerettem egybe, úgyhogy vettem magamnak is. Remélem, ezt nem hagyom el. XD Bene ment buritózni Gigivel, mi Timivel tortabeszerző körútra Kriszta születésnapja alkalmából, ugyanis míg mi befutottunk, ő aludt, így simán megléphettünk feltűnés nélkül, hogy meglepetést tudjunk neki okozni. Tortát sajnos nem találtunk, ezért a banda bevett szokása szerint kuglófot kapott. =)

Ma lolimeet volt, amit már jó ideje nagyon vártam. Izgalmas volt, mert nem tudtuk, hova visz minket Nana, meg ma volt a melegfelvonulás is. Pontban kellett találkozni és csodák csodájára nem késtem el, bőven előbb odaértem, úgyhogy nagyon büszke voltam magamra. =) Hamar össze is gyűltünk, egészen sokan lettünk, majd elsétáltunk a teaházig, ami pazar volt. Csináltam néhány fotót, de a gépem és a telefonom ma nem szeretik egymást, úgyhogy majd később postolok fotókat. =) Nagyon bejött a letisztultság, a rengeteg bambusz és egyéb növény, a kellemes színek és klíma, a belső elrendezés, úgy az egész általában. Voltak új arcok a társaságban, aminek nagyon örültem, Aidával és Sonival sikerült többet beszélgetni, Namirent már neten keresztül kicsit megismertem, nem is most találkoztunk először, noha Aidával sem, de valami olyasmit mondott, hogy úgy gondolta, én nem állnék vele szóba, annyira nem evilági vagyok. Nagyon tevedett, iszonyúan aranyosnak és kedvesnek tartom, lelkes és energikus, alig várom a mihamarabbi találkozót. Rájöttem, hogy Kishi baráti köre abszolút szimpatikus, Tunét és Tadeshit is kedvelem nagyon, Demivel keveset beszéltem, de kedves lány, kiderült, hogy D. Adrival is jóban van, akit úgyszintén megkedveltem, most megismertem Aidát, aki nagyon cuki... ^^

A mai koordigyőztes nálam Tadeshi, a feje búbjától a cipője talpáig teljesen tökéletes volt, de rettentően tetszett Nana is, Giginek a barna színek jól állnak, egészen meglepődtem, hiába tudtam, hogy elkezdett a földies színek felé húzni. Nekem ma szerintem megvolt a 39 érintés, ölelgettük egymást, megtapizták a parókámat, volt fejösszedugás, Tadeshi még a dorombolásért a fülem tövét is megvakargatta, mint egy macskának, mentem bújni Nanához, mikor láttam, hogy csökken a hangulatszintje, IchiGo hátulról megölelt, én meg nyomtam egy puszit a fejére, szóval tök boldog vagyok. ^^ Míg a bemutatkozás folyt, kint leszakadt az ég, félbeszakított minket egy hatalmas dörgés, de mire végeztünk, addigra kitisztult az ég, tudtunk fényképezkedni. Kár lett volna kihagyni, mert télleg remekül nézett ki a hely. =) BJD-k is voltak, Nami négy babát hozott, Blanka is elhozta a lánykáját, Nana Ruut, Gigi két lányát hozta magával, IchiGo hozta Kiarát, s mind körbe voltak rajongva. =) Tetszik, ahogy elkezdtek alakulni a dolgok. ^^

Végignéztük a melegfelvonulást, nem lepődnék meg, ha a kapu mögött ácsorgó "habcsókok"-ról, ahogy talán Gigi nevezett minket, több fotó készült volna, mint a menetben résztvevőkről, de azért remélem, a tévében nem leszünk láthatóak. XD Jó volt beszélgetni, jó volt részt venni a találkozón, látni a régieket, örülni egymásnak. Kicsit elkezdtem megnyílni úgy általánosan, ugyanis a legtöbb parám abból adódik, hogy fegyelmezem magam és igyekszem nem lerántani a titkaimról a leplet, úgyhogy tudatosan elkezdtem lebontani a falakat, amiket a saját védelmemre építettem. Meg akarok két lábon állni úgy, hogy azt mondhassam: igen, ez vagyok én, lehet, hogy nem hibátlan, de a tökéletlenségem tesz tökéletessé, ahogy mindenki mást is. =) Néha kicsit félek, néha kicsit fáj, néha kicsit nehéz, de... csak előre van út. =)

Holnap megyünk Szegedre, mert elhatároztam magam, hogy menni szeretnék BJD meetre, aztán ott leszünk vélhetően keddig, mert aznap ha minden jól megy, IchiGo filmezős csajos napot tart, amire nagyon szeretnék elmenni. Szerdára nem merek semmit tervezni, noha volt egy merész vágyam, de nem vagyok benne biztos, hogy meg is akarom valósítani, azt hiszem, nem az időhöz akarom kötni, hanem egy alkalomhoz, szóval majd meglátom még. Csütörtökön passz, mi lesz, lehet, hogy játék, ha pedig nem, akkor aznap szívesen megnézem, mit akar mutatni Sasa. Ha pedig játszani megyek, akkor lehet, hogy a péntek este az övé, csak tudnom kell, mikor jön a Dani. Majd beszélek vele holnap, ha nem felejtem el felhívni. Hétvégén nálunk lesz, viszont Anyuci előállt egy remek ötlettel, miszerint a születésnapom alkalmából meghív fürdőzni. Nem akarom kihagyni, ám mivel tornyosulnak a programjaim, ügyesen kell sakkoznom, hogy minden beleférjen és senki se érezze kihagyva magát. =) Most jutottam el oda, hogy néha nagyon aggaszt, mi lesz velünk a jövő hónapban így anyagilag, hogy nincs munkám, de tudom azt is, hogy szükségem van arra, hogy tanuljak és feltöltődjek, muszáj valahogy megújulnom és újra kivirulnom, s remek időszaknak érzem a nyarat erre.

Gergő 11 kérdése

Én kedvet érzek hozzá, úgyhogy kitöltöm. ^^
1.) Talán a legegyszerűbb megfogalmazása a Mindenható, de azért hordok yin-jang karkötőt, mert az nekem leírja a világ hármasságát, hiszen széle annak is van, az pedig örökérvényű számomra, hogy minden jóban van valami rossz, minden rosszban van valami jó
7.) Másfél óra. Reggeli rutinom hatkor felébredni az ébresztőórára és fél óráig győzködni Benét, hogy vakarja ki magát az ágyból, majd én kipattanok és bevetem magam a fürdőbe. Egyébként internetezek, írok, olvasok, fórumozok, beszélgetek már kora reggel, ami azért eltart egy darabig... XD A rekordom olyan 20 perc lehet, amennyi idő alatt elkészültem. XD
8.) Nyár és mert imádom a meleget, vízben áztatni magam, ilyenkor jut a legtöbb idő rendszerint összejárni a barátokkal, végre nem kell hat réteget magamra cibálnom, hogy ne fagyjak meg... ilyen apróságok végett. ^^
9.) Ügyes kérdés. =) Becsület. Az talán magába foglalja a hűséget és az őszinteséget is, mégis van benne valami rendíthetetlen tartás.
11.) Kimaradt a tűz. ^^ Egyébként levegő, víz és tűz - ebben a sorrendben.

A többi kérdésére már válaszoltam korábban, ezért azokat kihagytam. ^^

Nanától és IchiGotól

1. Ki kellett tenni a képet
2. Írj 11 dolgot magadról
3. 11 kérdés megválaszolása
4. Tegyél fel 11 kérdést
5. Add tovább 11 embernek

11 dolog rólam:
  1. Szerepjátékokban csak két férfi karakterem van, egyébként tüzes nőket szeretek hozni, akiket a srácok nem szeretnek, mert vagy túl alattomos és ügyes, vagy nem az a típus, akire rá lehet nyomulni (például albínó és harcos, vagy khál, vagy amazon egy hatalmas tigrissel az oldalán...)
  2. A határidőkkel szinte mindig gondban vagyok, hiszen az idő nem a barátom, külön életet élünk
  3. Zavar, ha írás közben néznek, sasolják, mit csinálok a gépen
  4. A feldolgozásokat sokkal jobban szoktam szeretni, mint az eredeti zeneszámokat
  5. Ha elmesélem az ötleteim, elfelejtem őket
  6. Nagyon szeretem az ilyeneket, csak épp amikor random x dolgot kell írnom magamról, sose tudom, mi az, amit még nem árultam el magamról
  7. Meglehetősen szégyenlős vagyok, de vannak esetek, amikor ez cseppet sem látszik
  8. Van néhány olyan barátom, akikkel ha találkozom, előtte nagyon ideges vagyok
  9. Viszonylag ritkán olvasok akár könyvet, akár mangát, akár valamit a netről, de akkor abba annyira belemerülök, hogy még a telefont sem hallom csörögni, azzal álmodom, megihlet, másra ritkán tudok gondolni
  10. Én úgy érzem, nehezen barátkozom, pedig elég könnyen elegyedek szóba, csak ne nekem kelljen megtenni a kezdő lépést
  11. Elkezdett érdekelni a fantasy, pedig korábban jóformán hidegen hagyott

Nana 11 kérdése:

  1. Nem tudom, melyik volt a legboldogabb napom, de amikor megkérte Bene a kezem, abban biztos vagyok, hogyan nagyon boldog voltam
  2. A lángost fokhagymásan, sajtosan és tejfölösen szeretem
  3. Szeretem az állatkerteket és fontosnak tartom a működtetésüket függetlenül attól, hogy a vadállatoknak a vadonban van a helyük, úgy viszont sosem látnánk őket, még az is lehet, hogy kipusztulnának anélkül, hogy megismertük volna őket
  4. Trónok harca - azt hiszem, azt lehet tévésorozatnak mondani. Nagyon jók a karakterek, tetszik a világ, izgalmas a történet, szépen van összekuszálva mindenki mindenkivel, ármány, cselszövés... kegyetlenül jó, egyszerűen lenyűgöz
  5. Na ebbe sosem gondoltam bele... Sok kedvencem van, de hogy ki lennék...? Passz
  6. Még nem mértem meg, de ha azt veszem alapul, hogy egy tábla csoki gyorsan eltűnik a közelemből a gyomromba... Sokat =D
  7. A yaoi egy olyan dolog, amit közel tíz éve nem tudtam megunni. =) Képben, szövegben egyaránt szeretem, mert a legtöbb alkotás, amivel eddig találkoztam, művészi dolog, hiszen nők csinálják nőknek többségében, a nőknek pedig nem elég a nyers aktus, kell sztori, kellenek érzelmek...
  8. Elég sok mindenhez kaptam tehetséget és nagyrészt elboldogultam velük, tudtam fejlődni - írásban, éneklésben, zenélésben, rajzolásban például -, ezért nem tudom, milyen készséget vagy tehetséget kívánhatnék magamnak. ^^;;
  9. Nem értem, miért kéne visszamennem. =) Megváltoztatni semmit sem akarok, ha pedig újra akarnám élni, elég volna emlékeznem
  10. Kanári
  11. Nem tudom, rengeteget túráztunk egy időben, hegyeket másztunk meg, városokon sétáltunk keresztül


IchiGo 11 kérdése:

  1. A legjobbat sem tudnám megnevezni, de az biztos, hogy amikor Balázs elvitt a vidámparkba, az nagyon jó volt =D
  2. Sárga és azért, mert jó érzéseim vannak tőle, árad, vidám, mérhetetlen, határtalan a számomra
  3. Hókifli. Nem tudom a receptjét, de az biztos, hogy diós. =D
  4. Lesz saját otthonunk, három csemeténk, legalább egy kutyánk, egy macskánk és két patkányunk, már lesznek kiadott könyveim
  5. Felhőatlasz és azért, mert lenyűgöz, zseniális és kiváló munka, még én is nehezen fogalmazom össze a széteső gondolataimat vele kapcsolatban, de amúgy sok kedvencem van ^^
  6. Mindkettőkor szürkület van és rohadtul semmit nem látok, csak a Napot, bár az nagyon szép tényleg. XD Bár inkább napnyugta, az éjszaka az én időszakom. ^^
  7. Természetesen Deon Elerdenébe. =D Tudom, ez aljas volt, hiszen saját karakter, de nem volt kikötés, hogy olyat nem mondhatok. =D
  8. Nyár
  9. A legijesztőbb az volt, amikor már félig felébredtem, de még mindig láttam magamon futkosni a hangyákat és éreztem a csípésüket
  10. Farkas, macska és patkány. A farkas azért, mert a falka ellenére is van benne valami magányos, a macska a szeszélyessége és kecsessége miatt, míg a patkány az eszessége és a csoportban tanúsított viselkedése miatt nyűgöz le.
  11. Csak Anyu készítse el és ne az legyen, amiről tudja, hogy nem szeretem. =D


11 kérdés tőlem:

  1. Milyen szuperképességet választanál magadnak?
  2. Szerinted jó dolog tudni, mi fog történni? Miért gondolod úgy, hogy igen/nem?
  3. Milyen az álomotthonod?
  4. Milyen állattól félsz?
  5. Mit csinálnál, ha hatalmas összegű pénzt nyernél?
  6. A hét főbűn közül melyik illik hozzád a legjobban?
  7. Melyik testrészedre vagy a legbüszkébb?
  8. Miről álmodoztál gyerekkorodban, amit elérve aztán csalódás volt?
  9. Melyik az a könyv, amit nem gondoltál volna, hogy valaha elolvasod és még tetszeni is fog?
  10. Mire fordítod a talált pénzt?
  11. Szereted a keresztneved? Miért?


11 ember, akinek küldöm:
Küldöm én többnek is, de akiknek mindenképp: Anya, Bene, Tomi, Sango, Timi, Nico, Dani, Taly

Ez volna a próba

Ha minden igaz, akkor mostantól fogok tudni a csilivili telómról is blogolni. Élvezem. =)

Nektek =)

Köszönöm szépen a 30.000 kattintást!

Megjegyzés

Télen legszívesebben kiköltöznék valami trópusi országba.

Mi lennék, ha...

Mi lennék, ha...

…évszak lennék: nyár
... hónap lennék: július
... a hét egy napja lennék: kedd
... a nap egy időpontja lennék: éjfél
... bolygó lennék: Szaturnusz
... tengeri állat lennék: csikóhal
... berendezési tárgy lennék: éjjeliszekrény
... bűn lennék: féltékenység
... folyadék lennék: víz
... drágakő lennék: gyöngy
... fa lennék: vérlevelű szilvafa
... madár lennék: kolibri
... virág lennék: sárgarózsa
... időjárás lennék: nyári vihar
... mesefigura lennék: Ceres (Ayashi no Ceres) vagy Hiroki (Junjou Romantica)
... hangszer lennék: zongora
... állat lennék: közönséges házimacska
... szín lennék: sárga
... érzelem lennék: vidámság
... zöldség lennék: paradicsom
... hang lennék: farkasüvöltés
... elem lennék: levegő
... zene lennék: 30 seconds to Mars - Hurricane
…dal lennék: Pochahontas - Ezer színnel száll a szél
…film lennék: Igazából szerelem
... könyv lennék: Müller Péter - Örömkönyv
... étel lennék: csokoládé
... fűszer lennék: bors
... hely lennék: dzsungel
... íz lennék: édes
... illat lennék: kávéillat
…parfüm lennék: passz
... hit lennék: nem tudom XD
... testrész lennék: szemek
... arckifejezés lennék: mosoly
... tanóra lennék: magyar nyelv
... mese lennék: The secret of Kells
... szám lennék: 2
... ruhadarab lennék: trapéz szárú, sötétkék farmernadrág
... ékszer lennék: vékony, ezüst nyaklánc
... kiegészítő lennék: hajmasni
... szeretet megnyilvánulása lennék: a fej másik fejhez nyomása
... rovar lennék: élénk kék színű lepke
... gyümölcs lennék: cseresznye

Kezd megfájdulni a fejem

Jár az agyam. Nem tudok ítéletet írni rendesen, mert tele a fejem tervekkel, gondolatokkal, elvégzendő feladatpontokkal. Már most fogalmazgatom meg, mit írok Sangonak, pedig még két és fél óra, mire a gépem elé kerülök és elkezdhetem megírni. Meg azon is gondolkodom, hogy mikor töltöm le a kitöltendő papírokat, meg ilyenek. És van még három kazettám - egy rövid és egy baromi hosszú ítélet. Persze minden extra sürgős és a munka ez a része rohadtul nem tud lekötni, egyáltalán nem érdekel. =/

Nyavalygás

Nem fáj a fejem, de valami hasonlót érzek. Bár már lehet, hogy kezd fájni... Egész nap álmos vagyok, a hátam fáj, fáradtnak és levertnek érzem magam. Nem tudom, hogy a tegnap tizenegyig való suvickolás az oka-e, vagy a rohadt hőingadozás és front, de attól tartok, hogy ma is alvással kezdem otthon a dolgokat. Bene nem ment munkába, mert elkapta ezt a hányós-hajtós vírust, amiből én nagyon szeretnék kimaradni, mert az tenne nekem még be végleg. Kedvetlen vagyok...

400.

Több, mint 21.000 oldalmegjelenítés
Ebből 18.744 Magyarországról
39 követő

A 45%-a a látogatóimnak Firefoxot használ és 94%-uk Windowst. =) Én Xubuntus vagyok és Chrome-ról tolom, mindkettőt szeretem, bár az oprendszerem néha nem olyan egyszerű, mint a Win, de mindegy, elvagyok vele. =)

A legnépszerűbb bejegyzés a Tetsziklista 314 betöltéssel - amit nem értek, miért, de ti tudjátok =D -, utána pedig a Tuningshow-s 309 betöltéssel. =)

A legtöbben a Bíborpalotáról látogatnak hozzám és Liza blogjáról, de szép számmal vándorolnak át Gigitől és IchiGotól is, nem beszélve arról, hogy a keresőkben népszerű a blogom. =D

És kitaláljátok, melyik a legnépszerűbb kulcsszavam?
A gumicukor 1033 oldalbetöltéssel. XD
Valahogy nem lepődtem meg. =D

Nos... ez az állás. =)

Statisztikák újra

Chimmel egyik kommentben a blogján beszéltük, hogy mi olyanok vagyunk, hogy minden kommentre szeretünk válaszolni, szeretjük is, ha van, mire, satöbbi és megemlítettük a legtöbb komment kategóriáját. =) Nos, az én rekordom a 21 darab hozzászólás és ehhez a bejegyzéshez jött ennyi. =)

Ha már itt tartok, gondoltam, megnézem a statot is, mert érdekes szokott lenni. =) Az elmúlt héten ezekkel a szavakkal találtak a blogomra szép számmal: gumicukor, tiara, goth lányok. =D A legmókásabb az "eresztő csiga" és a "tacskó ruha". Hónapra lebontva pedig ugyancsak a gumicukor, tiara viszi a prímet, harmadikra meg felküzdötte magát a gumicukor háttérkép. =D A stat szerint a legtöbben Firefoxszal böngésznek és Windowst használnak, s persze Magyarországról kerül ki a legtöbb látogatóm. Milyen meglepő. =D Az már tényleg az, hogy mióta a blogom létezik, a látogatottsága nem csak az országon belül magas, hanem az Egyesült Államokon (256) és Románián (203) belül is. =D

Tök jó...! =D

Jelentés

Készülök mindenfélével, csak jelenleg élet és halál közt lebegek, annyi a dolog. XD Na jó, nem élet és halál közt, hanem valóság és álomvilág közt. XD De tök olyan, mikor "odaát" vagyok, mintha az élet megállna körülöttem. Ja, hogy eltelt fél óra?! Oo' Te jó ég! Kábé így szoktam. XD