Nem bírom rávenni magam a munkára. =/ Gyűlnek a tennivalók és wáááá. Fáradt vagyok.
Az Egyszer volt sorozatokat én is nagyon szerettem és persze nekem is az volt a kedvencem, mint Lilnek. =D Én is orvos akartam lenni, csak én állatokat akartam gyógyítani. Abban az időben ez a mese és a műtétek bámulása nagyon lekötött, a biosztanáraimhoz is volt pár számukra meglepő kérdésem, tekintve, hogy a biológia nem igazán köti le általánosban és közgáz szakon az embereket. XD Én bezzeg szinte hisztiztem, hogy bioszból nem tudok érettségizni és csomó minden kimarad az anyagból a szűkös időbeosztás miatt, amiről tudni akartam. =D
Gumimacikat "felnőtt" fejjel már nem szeretem. Ültem a tévé előtt és azon gondolkodtam: "Ezen mit szerettem?!". Pedig egyik kedvencem volt. =D Meg a Chip és Dale is, amit úgyszintén kikerekedett szemekkel néztem. =) Általános iskola végén, középiskola elején meg nagy-nagy kedvenc volt a Detektív Conan, persze szigorúan németül. Meg is lepődtek a némettanáraim, amikor pár hét után elkezdtem folyékonyabban, helyesebben beszélni németül. =D De ott nagyon sok sorozatot néztem, mindig amint hazaértem, tévé be, RTL II megkeresése és ott ettem, írtam leckét, míg négykor vége nem lett a műsornak. =) Conan mai napig kedvenc *vigyorog Elyonra* és magyar szinkronnal is elkezdtem újranézni. Szeretném is az egész sorozatot látni, de pár hónappal ezelőtt még csak az 51. részig volt szinkron. =/ Szerintem a magyar szinkron egészen jó lett, noha először a német után fura volt. =)
Ha valaki nézte az RTL II-t régen, segítsen nekem! =) Volt egy anime, amiben egy srác volt a főhős. Olyasmi volt, mint a digimon, csak itt idővel egyre több lény csatlakozott hozzá, meg volt, amit útjára is bocsátott az élet. Az egyik ilyen lény maradt meg bennem, egy kék-fehér farkasszerű állat, egy elég mogorva hím. =) Igazából semmi más, még egy név se, de ezt az animét most újra megnézném, hogy tetszik. =D Asszem, ezeket a lényeket nem birtokolták, nem tudtak átváltozni, de ilyen harci tornák mintha lettek volna a történetben.
Walt Disney rajzfilmek közt megdöbbentően sok kimaradt nekem. 101 kiskutyát néztem, Aladdint néztem, meg sorozatokat, de pl. Szépség és a szörnyeteg, Hamupipőke nekem kimaradt. ^^;; Azt tudom, hogy a Barbie filmek közül a Diótörőt láttam, az borzasztóan tetszett, de egy idő után rémes lett. Ezt Kishivel is megbeszéltük anno, talán a csomagbontós találkozónkon. =D
Noriko: hát ezaz! =) Hogy sírás a vége a Vuknak, ahogy az eleje és a közepe is. XD Én ezt szeretem benne. A rajzfilm elé viszont valamilyen érthetetlen oknál fogva azért szívesen leülök. =)
A Macskafogót én nagyon nem szerettem. Nem értettem a történetet se, de ez inkább abból adódott, hogy ellenszenves volt valamennyi karakter és ezért nem érdekelt, miről szól a Macskafogó. ^^ A gonosz macska képe nekem nem volt szimpatikus, mert hét éves koromtól kezdve a macskám volt a mindenem, a legjobb barátom, a legravaszabb pajtásom, a legviccesebb játszótársam, a legőszintébb társam. =) Meg én tartottam gyerekként rengeteg rágcsálót, hörcsögöt, egeret, patkányt, ismertem a többit is egészen jól és ahogy a vulkánjait pucolgató kis herceg se volt számomra egy megemészthető dolog, úgy a Macskafogó rágcsálói sem. =)
Az nem male sue? Hiszen "tökéletes férfi" a magyar megfelelője. =)
"Peter egy önző kis pöcs." - LOL XD Noriko, ezt jól megmondtad. =) Persze nem tudok hozzászólni érdemben, mert a Peter Pan nekem totál kimaradt és valahogy a mozifilm beharangozásakor se kaptam rá kedvet.
Egy mozis nagy pozitív csalódásom viszont volt évekkel ezelőtt. Az Elvitte a víz. Grafikailag nem tetszett, a történetről nem sokat tudtam, sablonnak tűnt (és valahol az is), de az akkori barátom ahhoz ragaszkodott, én meg hagytam, hogy néha ő is érvényre juttassa az akaratát. XD Lányok, én azon az estén sírtam a nevetéstől és annyira hálás voltam a srácnak, hogy arra mentünk be, mert feledhetetlen élmény volt. Gondoltam, majd unatkozom alatta... aha, az egész sztori annyira mozgalmas, ironikus, vicces, komikus, buta, őszinte, életszerű, nevetséges, elképzelhetetlen, hihetetlen, agyament, őrült és egyéb, hogy az valami fantasztikus. =D
Elyon: szerintem a magyar szinkronszínészek túl jók. =D Van egy-egy, akinek meghallom a hangját, ha a nevét nem is tudom, azonnal tudom karakterekhez kötni és láwolni. Mindig annyira jó viszonthallani őket. Viczián Ottó, Pálmai Szabolcs, két nagy kedvenceim. Anime világban Ottóhoz L (Death Note), Sebzett (FMA) köthető, míg Szabolcshoz Nobu (Nana) például. =) Death Note-ot csak pár részt néztem, de a másik két sorozat a szívem csücske. =) Nobuba alapból beleszerettem, de Szabolcs hangjával nekem páratlan lett. Sebzett meg inkább a hangja miatt lett figyelemre méltó először a számomra, hiszen az első szériában az ő szerepe kicsit kevésbé fontos, a másodikban viszont rengeteg-rengeteg dologhoz ő kell és a szerepe is igen jelentős lesz. =) Szóval <3
Nils Holgerssont Anyu is emlegette, hogy az milyen jó volt! XD Én csak néztem rá nagy szemekkel, ő meg tájékoztatott, hogy én is néztem. XD Megállapodtam vele abban, hogy lehet, hogy néztem, de hogy nem ragadt meg, az biztos. Viszont sokszor visszaköszönt az utóbbi időben, úgyhogy lehet, hogy beütemezem a megnézését erre az évre (közelebbi időpontot nem merek mondani ismerve, mennyi mindent szeretnék ebben az évben tenni). =D
"én meg olyan hisztirohamot csaptam, amilyet a gyerekemtől majd nem óhajtok látni, mert nem tudnék vele mit kezdeni XDDD" - ez jó, ez tetszik. =D És abszolút megértem. XD Én nem voltam egy hisztis, de találkoztam olyan gyerekkel, aki kiverte a balhét, és én is csak álltam és néztem rá bután, hogy "Meg vagy te húzva?". XD
Egyébként a téma valahogy adta magát. =) Voltam Benével egy Nádas Nándor előadáson nemrég, a mesékről, mondákról szólt főként az előadás. Azt mondta, ő hosszasan próbálta értelmezni, megkedvelni a ma többségben sugárzott gyerekmeséket, de lelke rajta, hiába próbálkozott, nem sikerült. Ennek kapcsán nekem nagyon sok minden így megragadt a lelkemben, hogy ezzel a témával foglalkoznom kell. Főleg azért, mert a mesékhez és rajzfilmekhez, illetve a könyvekhez, történetekhez való viszonyom, a velük kapcsolatos viszonyváltozásom most nekem nagyon aktuális téma. =) Nem csak A kis herceg kapcsán, hanem ugye elkezdtük megnézni a Méz és lóherét, amely külön postot érdemel (de majd csak azután, hogy a második szérián is túljutottunk). Megindult bennem megint valami, ma reggel például a Füves könyvet akartam magammal vinni, amit egyszer elkezdtem, de aztán mivel megihletett, nem fejeztem be. Elkezdtem egy ilyen "Hogyan csaljunk mosolyt az emberek arcára" sztorikat írni, hogy mennyire egyszerű kicsit jobbá tenni embertársaink napját egy egyszerű mondattal. =) Aztán erre emlékeztetve magamat ottmaradt a polcon, mert előbb be akarom fejezni a Kishinek íródó démonsztorimat, meg utána előveszem A szerelem csapdájában című regénysorozatomat és végre megírom a második kötetét, és be is gépelem, meg nem ártana kiírni magamból azt a szerelmi háromszöget, amit a napokban elkezdtem. Emellett még ott van a Lehetetlen párosok sorozatom, aktuális lenne újraolvasni a minden évben újraolvasásra kerülő Boy's next doort és még számtalan olvasási, megnézési tervem van, csak ennyi minden nem hiszem, hogy belefér az évembe. XD
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mese. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mese. Összes bejegyzés megjelenítése
Ismét csak komment helyett
Nana... *nevet* Nekem is! XD Alíz csodaországban története engem elkerült, Bene mutatta meg legelőször és én keményen tíz percet bírtam ki belőle. Mondtam Benének, hogy Alíz és a nyúl is idegesítő, a világ rémisztő, a rajzolás borzasztóan nem tetszik, az egész sztori nálam meghalt, hogy Alíz beleesik valami üregbe és csodaországban esik ki belőle. Valahogy az Inuyasában, amikor a kúton keresztül közlekednek, sokkal emészthetőbb volt ez számomra. XD Hozzáteszem, vagy két évig voltam nagy Inuyasha-fan, aztán mintha elpárolgott volna nyomtalanul a dolog. Alíz története nekem Johnny Deppel vált fogaszthatóvá, aki igaz, hogy alig látszik ki a smink alól, de már a tudat, hogy ő benne játszik, kíváncsi vá tett. =) Aztán a filmben nem csalódtam, az egész valahogy bejött. Az, ahogy otthagyja a srácot a leánykérésén Alíz, a hat képtelenség, az idegbeteg nyúl, amely bármennyire idegesítő, mégis szeretem, vagy az őrült kalapos, a nagyfejű vörös királyné, vagy a köpését a főzetbe főző jóságos fehér királynő, de még az eltűnő és felbukkanó Vigyori is. =)
De utálam a Micimackót is. Hogy lehet valaki olyan buta, hogy elfelejti, amit akart? Malacka miért parázott állandóan, mitől félt és miért nem bízott meg senkiben, hogy megvédi őt, ha már magában ennyire se ment? És tigris, ő mit urgál vigyorogva, mint egy idióta?! Az egész bagázs idegesített, mert értelmetlennek találtam a történeteiket. Egyedül a nyulat szerettem, azt is csupán azért, mert nyúl. Egyébként irígy volt, önző, magánakvaló és rendmániás. Totál ellenszenves. =D De ő legalább jól nézett ki. A bagoly is szép volt, de az is állandóan okoskodott, nekem az sem tetszett.
Rengeteg mesét utáltam. Süsü együgyü történetét a lepkével meg a királyfival, Krisztofóró borzadványos gyurmameséjét, amivel ráadásul csúfolt is a testvérem és az unokanővérem, meg ilyenek.
Balu kapitány, na az már valami! =D Vagy a Macskaarisztokraták. Volt történetük, ami nekem hihető volt. Mai szemmel látom, hogy a trombitáló és táncoló macskák, meg a propellereken ledarált ananászkarikák, mint Don Kartács repülőszemüvege semmivel sem ésszerűbb azoknál, amiket utáltam, gyerekként ezek mégis emészthetőbbek voltak nekem. =)
De ha már az utált gyerekkori sztoriknál tartunk Vuk története egyenesen kínzott. Onnantól, hogy meghalt Vuk családja, nekem elvesztette a történet az érdekességét. Milyen embertelenség már gyerekkel ilyesmit olvasni?! A mese se volt sokkal jobb, de ott legalább, ha szerencséje volt az embernek, lemaradt az első részről és akkor túlélhető volt a sztori. XD A Pál utcai fiúkat és az Emil és a detektíveket szerettem, még az is rémlik, hogy A két Lotti története is kedvelt volt számomra, de a Bánk bán, a Rómeó és Júlia, a Tartuffe nekem totál érthetetlen volt. A három közül egyedül a Rómeó és Júliát szerettem meg, azt is a musical által, meg a belőle készült Romeo X Juliet anime kapcsán lett még nagyobb a kialakult szerelem. Hogy ehhez a szerelemhez mi köze Dolhai Attilának, Szinetár Dórának, Bereczki Zoltánnak, Szabó P. Szilveszternek, Janza Katának és a többieknek, nos azt meg azt hiszem, nem kell elmesélnem. =D Az egész pajzán és rockos vonulat szerintem remek. =) A Rómeó és Júlia manga például nem tetszett. A neoveronai feldolgozás fogalmam sincs, miért jött be jobban, mint a modern kori japános. Nem tudom, a fiúnak öltöző Júlia mivel jobb a hagyományos neveltetést kapott japán úrilányénál, vagy a kékhajú Rómeó miért vonzóbb számomra a szőke rocksztár változatánál, de amikor ezt olvastam, én totál kibuktam. Karddal vagdalják egymást, de hogy Júlia motoron közlekedik... uhhfh! oO' A Bánk bán a mai napig valahogy egy sötétségbe vesző valami, láttam színházban is, de ugyanaz a homály volt előttem, mint a könyvet olvasva, vagy a történetet hallgatva valakinek az elmeséléséből. A Tartuffe meg tök jó volt, de hogy miről szólt... egy feketelyuk, de legalább a hangzása tetszett. XD Jó, mondjuk az is tény, hogy nagyon sokáig rendesen olvasni se tudtam, szóval hiába olvastam el bármit, nem tudtam értelmezni. Nem álltak össze a mondatok. =) Manapság meg már kevés olyan darab van, amit újraolvasnék. =) Most, hogy már talán érteném. ^^;;
Egyébként szerintem a gyerekekről szóló mesék nem érdekeltek legfőképp. Állatokról, kamaszokról vagy felnőtt útkereső emberekről szívesen néztem meséket, de gyerekekről nagyon ritkán. =)
De utálam a Micimackót is. Hogy lehet valaki olyan buta, hogy elfelejti, amit akart? Malacka miért parázott állandóan, mitől félt és miért nem bízott meg senkiben, hogy megvédi őt, ha már magában ennyire se ment? És tigris, ő mit urgál vigyorogva, mint egy idióta?! Az egész bagázs idegesített, mert értelmetlennek találtam a történeteiket. Egyedül a nyulat szerettem, azt is csupán azért, mert nyúl. Egyébként irígy volt, önző, magánakvaló és rendmániás. Totál ellenszenves. =D De ő legalább jól nézett ki. A bagoly is szép volt, de az is állandóan okoskodott, nekem az sem tetszett.
Rengeteg mesét utáltam. Süsü együgyü történetét a lepkével meg a királyfival, Krisztofóró borzadványos gyurmameséjét, amivel ráadásul csúfolt is a testvérem és az unokanővérem, meg ilyenek.
Balu kapitány, na az már valami! =D Vagy a Macskaarisztokraták. Volt történetük, ami nekem hihető volt. Mai szemmel látom, hogy a trombitáló és táncoló macskák, meg a propellereken ledarált ananászkarikák, mint Don Kartács repülőszemüvege semmivel sem ésszerűbb azoknál, amiket utáltam, gyerekként ezek mégis emészthetőbbek voltak nekem. =)
De ha már az utált gyerekkori sztoriknál tartunk Vuk története egyenesen kínzott. Onnantól, hogy meghalt Vuk családja, nekem elvesztette a történet az érdekességét. Milyen embertelenség már gyerekkel ilyesmit olvasni?! A mese se volt sokkal jobb, de ott legalább, ha szerencséje volt az embernek, lemaradt az első részről és akkor túlélhető volt a sztori. XD A Pál utcai fiúkat és az Emil és a detektíveket szerettem, még az is rémlik, hogy A két Lotti története is kedvelt volt számomra, de a Bánk bán, a Rómeó és Júlia, a Tartuffe nekem totál érthetetlen volt. A három közül egyedül a Rómeó és Júliát szerettem meg, azt is a musical által, meg a belőle készült Romeo X Juliet anime kapcsán lett még nagyobb a kialakult szerelem. Hogy ehhez a szerelemhez mi köze Dolhai Attilának, Szinetár Dórának, Bereczki Zoltánnak, Szabó P. Szilveszternek, Janza Katának és a többieknek, nos azt meg azt hiszem, nem kell elmesélnem. =D Az egész pajzán és rockos vonulat szerintem remek. =) A Rómeó és Júlia manga például nem tetszett. A neoveronai feldolgozás fogalmam sincs, miért jött be jobban, mint a modern kori japános. Nem tudom, a fiúnak öltöző Júlia mivel jobb a hagyományos neveltetést kapott japán úrilányénál, vagy a kékhajú Rómeó miért vonzóbb számomra a szőke rocksztár változatánál, de amikor ezt olvastam, én totál kibuktam. Karddal vagdalják egymást, de hogy Júlia motoron közlekedik... uhhfh! oO' A Bánk bán a mai napig valahogy egy sötétségbe vesző valami, láttam színházban is, de ugyanaz a homály volt előttem, mint a könyvet olvasva, vagy a történetet hallgatva valakinek az elmeséléséből. A Tartuffe meg tök jó volt, de hogy miről szólt... egy feketelyuk, de legalább a hangzása tetszett. XD Jó, mondjuk az is tény, hogy nagyon sokáig rendesen olvasni se tudtam, szóval hiába olvastam el bármit, nem tudtam értelmezni. Nem álltak össze a mondatok. =) Manapság meg már kevés olyan darab van, amit újraolvasnék. =) Most, hogy már talán érteném. ^^;;
Egyébként szerintem a gyerekekről szóló mesék nem érdekeltek legfőképp. Állatokról, kamaszokról vagy felnőtt útkereső emberekről szívesen néztem meséket, de gyerekekről nagyon ritkán. =)
Mesék, rajzfilmek, animék
Eredetileg azért kezdtem el írni blogot, mert eszembe jutott egy csomó minden a gyerekkoromról. =) A facebookon most a népesség nagy része a gyerekkor szellemét visszahozó tevékenységeket folytat - kitettük a kedvenc rajzfilmünk legkedveltebb karakterét, beszélgetéseket folytatunk ezügyben, ... =) Szerintem ez nagyon jó dolog. A Bátyám azt írta, egy bolond százat csinál és igen, valahol igaza van, de jó érzés abba a közösségbe tartozni, akik vállalják, hogy jó volt gyereknek lenni és a gyerek-szellemet nem szabad elengedni, mert aki végleg és teljesen felnő, az valahol elfelejt élni. Mert a felnőtt élet tök nehéz, gyereknek lenni könnyű és vidám dolog volt. Szóval nekem ez az egész nagyon tetszik, kevés kezdeményezéssel szoktam egyetérteni, az ilyen továbbküldős cuccokat is általában csak annak küldöm tovább, akitől kaptam, vagy írok neki egy köszit, s kész. Egyszerűen csak ritka, ha valami megtetszik. Amiket bírok még, hogy hány évesen hogy gondolkodtunk egy-egy dologról. A sörről szerintem nagyon mókás a gondolatmenet. =D
Az a fura, hogy én először teljesen megrémültem, mert nem jutott eszembe egy mese sem, amit én gyerekként imádtam. Segítséget kértem a Google-től, beírtam, hogy Disney és elkezdtem nézegetni a találatokat. Itt ért újra a felismerés, hogy rengeteg rajzfilmet nem is ismerek. ^^;; Aladdint szerettem, de nem nevezném kedvencnek. Aladdin jóképű a megítélésem szerint, fürge, bátor és lovagias hősszerelmes, Jasmine nagyon szép, de ez valahogy nem bizonyult elégnek. Mikeyt nem szerettem igazán, A dzsungel könyvét mióta csak ismerem, zenében szeretem. A rajzfilm nem körözte le a Beindul a pofonofont. =) "Nincs mit ints! Megy a bal! Egy nagy mancs betakar. Mint egy pincspofa, belapul az orr. És akkor szán is már Balu tán, ám a nagy bal után megy, sőt száll a szélben a jobb! (...)" Gyerekkorom egyik nagy-nagy-nagy kedvence. Egyszerűen imádtam, rongyosra hallgattam. Még alsóban előadtunk belőle egy megkomponált jelenetet az Egy majomban őrlünkre. =D Feketére maszkírozva, a hajunkat fülekké fogva, fekete ruhákban, hosszú farokkal ugrabugráltunk a színpadon egy Ki Mit Tud alkalmával. Még fényképeim is vannak! =D Sőt, előtte két osztálytársnőmmel énekeltünk, mindhárman csinos kis ruhában, kettőnknek már felfogva két kis gombócba a haja... nagyon vicces kép! =D Pláne, hogy tátott szájjal énekelek. XD Az nagyon naaaagy! (Nem, nem fogom feltenni.)
Aztán mentem tovább a soron. Micimackót utáltam, unalmasnak és bugyutának találtam. Bambit nem láttam. Csipkerózsikát, Anasztáziát, Hamupipőkét nem láttam - fiús lány voltam, az ilyen mesék nem is érdekeltek. A hercegnők és hercegek világa nem kötött le. ^^;; Hófehérkét láttam, de az "Aha, ez is megvolt."-on kívül több érzelem nem fűződött hozzá. Jó-jó, az a jelenet, amikor a csúf boszorka előveszi a fényesre suvickolt almát, azért tetszett. =D De nekem volt egy gyönyörű Grimm könyvem, ahol sokkal félelmetesebbre megrajzolták a boszorkányt, szebbre a Hőfehérkét, viccesebbre a hét törpét. *.* Na AZ már valami volt! =) Azt a könyvet nagyon szerettem, nagy becsben is tartottam. Aztán a testvérem összefirkálta? Úgy rémlik, hogy igen, meg kitépett belőle lapokat. T_T Szörnyűséges tett! Az egy igazán csodálatos könyv volt, a mai mesekönyvek jó része elbújhatna mögötte.
Plútót aranyosnak találtam, Goofie szeritem idétlen volt, a Kacsameséket szívesen néztem. Amit szerettem, az a Csipet csapat volt. Nagyon bírtam a mókusokat és a kalandjaikat. Meg imádtam a Gumimacikat! *_* Bár évekkel később visszanézve igazából fogalmam sem volt, mit találtam benne olyan izgalmasnak és érdekesnek. ^^;; Rajongtam a Sailor moonért és a Dragon ballért, amiktől anyu eltiltott, mert szerinte azok nem mesék - és mi tudjuk, hogy valóban nem mesék, hanem animék, és tudjuk azt is, hogy a kettő közt mi az alapvető különbség (remélem) -, utálta, ahogy sikítoznak, kiabálnak benne, ahogy ölik egymást a karakterek, folyik a vér és a könny. ^^;; A Hupikék törpikéket utáltam, szerintem szörnyen idegesítőek voltak. XD Aztán ugyanúgy utálat tárgyát képezte a Krisztofóró és a Süsü is. ^^;; Viszont a mamámnál volt egy A Futrinka utca lakói mesekönyv. Az az igazi régi, még apáé volt. Azt nagyon szerettem! =D A cica volt a kedvencem, szerintem annyira szép volt. S láttam a tévében is, ott nem volt annyira izgalmas, de a cicusnak nagyon jó hangot adtak, azt nagyon szerettem. =)
A Kis hableányt néztem, szerettem is, főleg a főcímdalát. A Micimackó zenéjét is szerettem, kívülről tudtam. A kedvenc karakterem belőle amúgy a Nyúl volt, de csak addig voltam hajlandó nézni a mesét, amíg kiderült számomra, lesz-e benne Nyúl, vagy sem. XD Amit nagyon szerettem még, az a Balu kapitány volt. *.* A repülőgépek és kalózok világa nagyon vonzó volt a számomra, minden karaktert nagyon kedveltem a hisztis Bekit is, meg Don Kartácsot. =) Gyerekkorom nagy kedvence volt az Oroszlánkirály, de aztán rájöttem, hogy ha őszinte akarok lenni, beismerem, hogy amíg az akkori legjobb barátnőmmel nem lettünk jóban, nem is tudtam a létezéséről. Utána egyszer volt alkalmam megnézni, mert az unokaöcséimnek megvolt és elhozták a mamához, hogy mi is láthassuk a tesómmal, de igazából csak arra emlékeztem belőle nagyon sokáig, hogy nagyon tetszett, a zenék iszonyúan szépek voltak benne és sírtam rajta. =) Szóval az Oroszlánkirály, mint facebook profilkép, elvetődött, hiszen az nem az én régi nagy kedvencem volt. Közel sem néztem meg olyan sokszor, ismertem olyan jól és imádtam annyira, mint az a barátosném. =)
Gondolkodtam, gondolkodtam és akkor hirtelen megtaláltam egy Macskaarisztokraták képet. És megvolt az "Ezaz!" érzés. =) Nagyon sokszor láttam, imádtam. Nagyon tetszett a története, talán az egyik első volt, ami olyan történet volt, hogy beszélő állatok voltak benne. =) Nem is tudtam eldönteni, melyik karakter legyen a nagy kedvencem, a gyönyörű macskaanyuka, a sértődékeny lánya, vagy a két fia közül valamelyik, esetleg az udvarlója. Abban a sztoriban megvoltak a számomra nagy klisék, a kecses nő, a gáláns lovag, a virgonc gyerekek, a nehéz élet, a szerelem és a boldogság, a zene és a jó hangulat szeretete. "Minden ember macska nem lehet. Pedig a macska tudja csak a nagy titkokat." - énekeltük kórusban és azóta ez igazolódott az életemben. =) Macskaimádatomnak szóval ilyen régi és mély gyökere van - mint ráébredtem tegnap. =D
Nagyon szerettem egyébként a Charlie, minden kutya a Mennybe jut című rajzfilmet is. Azt is rongyosra néztem, s mára szállóige lett egy párbeszédidézet belőle. "- Charlie, ugye találkozunk még? -Persze, hiszen tudod, hogy a búcsú sosem végleges.", ez méghozzá. Annyira igaz, annyira üt, annyira szeretem... Az egyik legmeghatóbb jelenet volt a számomra, amikor egymás szemében meglátják önmagukat a kislánnyal és ezt mondják egymásnak. Belém égett, egyszerűen tudtam szabadulni tőle. Nagyon mély hatást tett rám. Egyébként a mesét szörnyűnek találtam, nem szerettem a rajzolását, sok olyan képet és jelenetet használtak benne, ami nem tetszett, mégis imádtam a története és a karakterei miatt. Charlie annyira... nem tökéletes... annyira esendő, romlott és jóra vágyó... Charlie számomra nagyon reális lény volt. Lopott, csalt, hazudott, aztán ezeket elkezdte jóra használni, pizzát lopott a kicsiknek például, vagy ahogy a virágágyásból leste a családot kapott kislányt, ... Az is nagyon nagy gondolatébresztő így utólag, ahogy megszökött a Mennyből. Fantasztikus darab! ^^ Egyébként még most is azt gondolom, hogy szegény Charlie annyira csúnya... XD Ezt most találtam: "Minden kutya a mennybe jut, mert nem olyanok, mint az emberek. A kutyák természetüknél fogva jók és hűségesek.". =) És mint kiderült, a mese egyidős velem. ^^
Volt még egy mese, amit hasonlóan paradox módon szerettem és utáltam egyszerre. Charliet nagyon szerettem, de A hercegnő és a kobold nagyobb ellentétet váltott ki belőlem. Kezdetben nagyon utáltam, mert csúnyának ítéltem a rajzolását, rémesnek a történetet, mégis valahol mélyen nagyon szerettem. Nem igazán tudom ezt megmagyarázni, valami visszavonzott hozzá.
A Szaffival is hasonlóan voltam, nem szerettem annyira, mégis ha adta a tévé, nekem meg kellett néznem. =) De Cápali és Cápeti ugyanez, egyszerűen ki nem állhattam őket, valahogy mégis jó volt hallani a zenéjüket. XD A Mézga családot viszont tényleg nem szerettem. Bosszantó volt, főleg azért, mert a tesóm azzal piszkált, hogy "Kriszta tiszta gyagya, de vizes az agya.". XD A Maja, a méhecskét se szerettem, valahogy mégis mindig a tévé elé ragasztott. XD A tininindzsa teknőcöket viszont nagyon szerettem, bár ritkán láttam. =D Volt egy ilyen is, hogy Denver, az utolsó dinoszaurusz, arra nem igazán emlékszem, de tetszett nekem Denver. =)
Közben megtaláltam a Gumimaci openingjét. =) Igazából azért ezt szúrom be, mert ezen látszik, hogy régen milyen érdekes és egyszerű volt az RTL klub sémája. =)
Közben rájöttem, hogy volt ilyen is, hogy Pumukli. Ááá, azzal ki lehetett kergetni a világból. XD Nagyon nem tetszett, hogy a valós világban megjelent egy vörös hajú kis borzalom és rosszaságokat csinált. XD Meg volt ilyen, hogy Héj, Arnold!, amit néztem, mert viccesnek találtam, de igazán nem kedveltem. ^^;; A nagy ho-ho-ho horgász viszont kedvelt volt. "Ha itt a nyár, ugye komám, a szív a víznek szalutál és vígan lépdel, akár a tornász, így megy a nagy ho-ho-ho horgász." Feledhetetlen. Akkoriban még a meseírók és szinkronírók nagyon jók voltak. Én nem szerettem a Frédi és Bénit, de már akkor elismertem, hogy milyen frappáns benne a duma. =) Más nyelven biztosan élvezhetetlen, számomra amúgy sem sok élvezet volt benne, de amikor elkezdtem odafigyelni, mit és hogyan mondanak a szereplők, akkor azt mondtam, nézhető alkotmány. =D
Tele van humorral, játékos, gyereknek való humorral. Milyen agyamentség már, hogy Balu ledarál a propellerben egy ananászt, ami aztán Don Kartács szemeire kerül, mint szemüveg, majd az orrára, mint szájzár? És mégis mennyire frappáns és vicces! A szövege zseniális, a karakterek mind nagyon szerethetőek. Remekek a hanghatások, a szinkronmunka, a történet, egyszerűen zseniális... Kicserélem erre a profilképem. XD
Vuk, volt ilyen is. A könyvet én sírva olvastam fel anyunak, mivel kötelező olvasmány volt a suliban, én meg miután úgy kezdődik, hogy Vuknak meghalnak a szülei és a testvérei, nem voltam hajlandó a kezembe venni, a tanító néni viszont beköpött anyunak, aki arra kötelezett, hogy esténként, míg ő főz, ott üljek a konyhában és hangosan, érthetően olvassam fel neki a könyvet. Mondanom sem kell, sírtam közben és sem hangos, sem érthető nem volt az olvasásom. XD A könyvre nem is emlékszem, de a mesét szerettem. =) Az új, 3D változat, A Kis Vuk viszont egy borzadvány, én nem láttam, nem is nézem meg, de ajánlom a Baaad movies videót róla, amiben lényegében elmondják azt, amit én is gondolok róla. Undorítóan ronda, rémes és gagyi a történet, s ez inkább szégyen, ennél jobbat tudunk mi, magyarok.
Tarzant nem láttam, Én pici pónimból kimaradtam, a Herculest játékban játszottam, a mesét csak felnőtt fejjel sikerült megnézni. =) Viszont németül rengetegszer megnézem a Space Jamet. Talán az volt az egyetlen, amiben nagyon tetszett, hogy a való világba belecsöppen valami rajzolt lény. =D És igen, németül néztem, ugyanis anyuék nekünk nem vettek mesekazettákat, csak azok voltak, amiket a német rokonoktól kaptunk. Nem is tudom, hova lettek, de nekem ez volt az egyik kedvencem. Tapsihapsi és Lola volt a kedvencem. =) A Looney Tunes (Bolondos dallamok) figurák közül Tapsihapsit szerettem a legjobban, néha néztem a Csőrikéset és a Gyalog kakukkosat, de egy idő után idegesítővé váltak a számomra, mert már egy idő után komolyan azt vártam, hogy elkapják és felfalják őket. Dodó pöszesége meg egyszerre volt a számomra különleges és ingerlő. XD A Space Jamben szerettem, de amikor a Bolondos dallamokat adták, akkor inkább elkapcsoltam.
A Százegy kiskutya nálam nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, azt hittem, jobb, érdekesebb, de amúgy szerettem. Filmben is megnéztem és úgy is ugyanannyira tetszett, mint mesében. Viszont a Tom és Jerry... na, azt nagyon szerettem. Az ő hajszájuk valahogy sosem vált unalmassá. Rengeteg kazettánk volt ebből a meséből, minden korból. Azt hiszem, anyu vette fel nekünk őket, vagy nem tudom. De németül is sok volt és én nagyon szerettem mindenhogyan. Ők valahogy viccesek voltak, meg sok hülyeséget csináltak, amiken sokat nevettem. =)
Volt ilyen is, hogy Maci Laci. Ááá. XD Nem igazán szerettem, annyira nem tetszett. Voltak gyurmás mesék, meg olyanok, amik csak vonalakból álltak. Mostanában reklámban nyomják, egyszínű háttér és egy kéz mindig rajzolt valamit a képre, az emberke meg csak nyögdécselve beszélt. Ezeket is bírtam, kíváncsi voltam, mi történik velük, mókásnak találtam őket. =)
Most már Papamaci a profilképem facebookon. =D És eldöntöttem, hogy amint lehet, újranézem a Balu kapitányt. <3 ^^
Felsős voltam, amikor nagyon sok rajzfilmet, animét és mesét néztem. Elkezdtem a Sharon naplóját, a Hey, Doug!-ot is, a Detective Conant. Mindet nagyon szerettem, Sharon kalandjai hihetetlenek és szimpatikusak voltak, Dougban nagyon szerettem, ahogy búcsúzik, szoktam alkalmazni. "Ennyi mára, kedves naplóm. Ám illenék még bemutatnom. (...)" Egyszerűen szeretem. A Detective Conant az RTLII-n kezdtem nézni, németül, sokáig el sem tudtam képzelni, hogy magyarul nézzem. De ott rengeteg animét ismertem meg, akkor kezdtem el közeledni a japán dolgok felé. =) Digimon, főleg a második széria fogott meg legjobban, az elsőt adták magyarul is, a másodikat viszont nyelvtanulásra is használtam. Esténként ott ültünk, mert a Dragon Ball Z-et csak akkor adták és fordítottam a tesómnak, aki angolt tanult, hogy körülbelül mi folyik a párbeszédben. Akkoriban hirtelen megugrott a német átlagom négyesre. =) Hazamentem a suliból és animéket néztem, leginkább németül. =D
Akkoriban jutottam hozzá az Oroszlánkirály 2-höz. Addig nagyon vágytam rá, s amikor megkaptam, rongyosra néztem, a dalokat kívülről megtanultam és középiskolában, ha valami bajom volt, megálltam az osztály közepén és elkezdtem énekelni. Ezt énekeltem szinte mindig:
A dal is annyira szívhez szóló és gyönyörű. Egyszerűen szeretem. A kép és a szöveg nagyon szépen összejátszik, még meghatóbbá teszi. =)
Zira hangja nagyon jó, igazán félelmetes anyaoroszlán lett, Kovu meg abszolút imádnivaló. =D Az egész dal, a hangok és a kép, minden annyira misztikus, sötét, mégis varázslatos és lenyűgöző. Legalábbis én mindig így gondoltam. És ahogy énekelgettem ezt, rájöttem, hogy tök nehéz szépen elénekelni. =)
Ezidőtájt kezdtem el megismerni a Disney munkáit. Mackótestvér, Szilaj, ... Azokat, amiket mindig meg akartam nézni, de senkit sem ismertem, akinek megvolt, elmehettem volna hozzá megnézni, vagy kölcsönadta volna, esetleg eljött volna hozzánk megnézni. =)
Nagyon szeretem a történetet, megjelennek benne azok, amik gyerekkorom óta szeretett dolgok. Például az indián, a vadlovak. Újabb állatos mese, de külön tetszett, hogy nem adtak nekik hangot, a történet másképp van elmesélve. Ez valahogy különlegessé teszi. =) Legalábbis a számomra mindenképpen. =)
Egyébként óckodtam ettől a rajzfilmtől. =) Nem tudom, miért. Csöpögősnek találtam. De nagyon örülök, hogy megnéztem. =) Jah, s az egyik betétdalát felhasználtam a Problémák hegyén-hátánban. ^^
Közben rátaláltam Sooby Doora. Blöe! Mindig elkapcsoltam, nagyon bosszantottak a karakterek benne, meg a történet. XD A rajzolása és a zenéje sem tetszett. Viszont a Cartoon network adta a Corage, a gyáva kutyát, ami szerintem rém vicces volt, azt szerettem. =D Volt ilyen is, hogy Vili, a veréb, azt nem néztem. Meg a Minimax adta a Nyomorultakat, ami a másik olyan történet volt, amivel ki lehetett kergetni a világból. ^^;; Szívesen néztem egyébként Magyar népmeséket, nagyon is szívesen. =) Meg volt Kisvakond, amit nem szerettem. XD
Meg még biztos rengeteg minden volt... Most azonban már indulnom kéne a dolgaim után. XD Ha már nem hagytak aludni, legalább legyek velük kész. XD
Az a fura, hogy én először teljesen megrémültem, mert nem jutott eszembe egy mese sem, amit én gyerekként imádtam. Segítséget kértem a Google-től, beírtam, hogy Disney és elkezdtem nézegetni a találatokat. Itt ért újra a felismerés, hogy rengeteg rajzfilmet nem is ismerek. ^^;; Aladdint szerettem, de nem nevezném kedvencnek. Aladdin jóképű a megítélésem szerint, fürge, bátor és lovagias hősszerelmes, Jasmine nagyon szép, de ez valahogy nem bizonyult elégnek. Mikeyt nem szerettem igazán, A dzsungel könyvét mióta csak ismerem, zenében szeretem. A rajzfilm nem körözte le a Beindul a pofonofont. =) "Nincs mit ints! Megy a bal! Egy nagy mancs betakar. Mint egy pincspofa, belapul az orr. És akkor szán is már Balu tán, ám a nagy bal után megy, sőt száll a szélben a jobb! (...)" Gyerekkorom egyik nagy-nagy-nagy kedvence. Egyszerűen imádtam, rongyosra hallgattam. Még alsóban előadtunk belőle egy megkomponált jelenetet az Egy majomban őrlünkre. =D Feketére maszkírozva, a hajunkat fülekké fogva, fekete ruhákban, hosszú farokkal ugrabugráltunk a színpadon egy Ki Mit Tud alkalmával. Még fényképeim is vannak! =D Sőt, előtte két osztálytársnőmmel énekeltünk, mindhárman csinos kis ruhában, kettőnknek már felfogva két kis gombócba a haja... nagyon vicces kép! =D Pláne, hogy tátott szájjal énekelek. XD Az nagyon naaaagy! (Nem, nem fogom feltenni.)
Aztán mentem tovább a soron. Micimackót utáltam, unalmasnak és bugyutának találtam. Bambit nem láttam. Csipkerózsikát, Anasztáziát, Hamupipőkét nem láttam - fiús lány voltam, az ilyen mesék nem is érdekeltek. A hercegnők és hercegek világa nem kötött le. ^^;; Hófehérkét láttam, de az "Aha, ez is megvolt."-on kívül több érzelem nem fűződött hozzá. Jó-jó, az a jelenet, amikor a csúf boszorka előveszi a fényesre suvickolt almát, azért tetszett. =D De nekem volt egy gyönyörű Grimm könyvem, ahol sokkal félelmetesebbre megrajzolták a boszorkányt, szebbre a Hőfehérkét, viccesebbre a hét törpét. *.* Na AZ már valami volt! =) Azt a könyvet nagyon szerettem, nagy becsben is tartottam. Aztán a testvérem összefirkálta? Úgy rémlik, hogy igen, meg kitépett belőle lapokat. T_T Szörnyűséges tett! Az egy igazán csodálatos könyv volt, a mai mesekönyvek jó része elbújhatna mögötte.
Plútót aranyosnak találtam, Goofie szeritem idétlen volt, a Kacsameséket szívesen néztem. Amit szerettem, az a Csipet csapat volt. Nagyon bírtam a mókusokat és a kalandjaikat. Meg imádtam a Gumimacikat! *_* Bár évekkel később visszanézve igazából fogalmam sem volt, mit találtam benne olyan izgalmasnak és érdekesnek. ^^;; Rajongtam a Sailor moonért és a Dragon ballért, amiktől anyu eltiltott, mert szerinte azok nem mesék - és mi tudjuk, hogy valóban nem mesék, hanem animék, és tudjuk azt is, hogy a kettő közt mi az alapvető különbség (remélem) -, utálta, ahogy sikítoznak, kiabálnak benne, ahogy ölik egymást a karakterek, folyik a vér és a könny. ^^;; A Hupikék törpikéket utáltam, szerintem szörnyen idegesítőek voltak. XD Aztán ugyanúgy utálat tárgyát képezte a Krisztofóró és a Süsü is. ^^;; Viszont a mamámnál volt egy A Futrinka utca lakói mesekönyv. Az az igazi régi, még apáé volt. Azt nagyon szerettem! =D A cica volt a kedvencem, szerintem annyira szép volt. S láttam a tévében is, ott nem volt annyira izgalmas, de a cicusnak nagyon jó hangot adtak, azt nagyon szerettem. =)
A Kis hableányt néztem, szerettem is, főleg a főcímdalát. A Micimackó zenéjét is szerettem, kívülről tudtam. A kedvenc karakterem belőle amúgy a Nyúl volt, de csak addig voltam hajlandó nézni a mesét, amíg kiderült számomra, lesz-e benne Nyúl, vagy sem. XD Amit nagyon szerettem még, az a Balu kapitány volt. *.* A repülőgépek és kalózok világa nagyon vonzó volt a számomra, minden karaktert nagyon kedveltem a hisztis Bekit is, meg Don Kartácsot. =) Gyerekkorom nagy kedvence volt az Oroszlánkirály, de aztán rájöttem, hogy ha őszinte akarok lenni, beismerem, hogy amíg az akkori legjobb barátnőmmel nem lettünk jóban, nem is tudtam a létezéséről. Utána egyszer volt alkalmam megnézni, mert az unokaöcséimnek megvolt és elhozták a mamához, hogy mi is láthassuk a tesómmal, de igazából csak arra emlékeztem belőle nagyon sokáig, hogy nagyon tetszett, a zenék iszonyúan szépek voltak benne és sírtam rajta. =) Szóval az Oroszlánkirály, mint facebook profilkép, elvetődött, hiszen az nem az én régi nagy kedvencem volt. Közel sem néztem meg olyan sokszor, ismertem olyan jól és imádtam annyira, mint az a barátosném. =)
Gondolkodtam, gondolkodtam és akkor hirtelen megtaláltam egy Macskaarisztokraták képet. És megvolt az "Ezaz!" érzés. =) Nagyon sokszor láttam, imádtam. Nagyon tetszett a története, talán az egyik első volt, ami olyan történet volt, hogy beszélő állatok voltak benne. =) Nem is tudtam eldönteni, melyik karakter legyen a nagy kedvencem, a gyönyörű macskaanyuka, a sértődékeny lánya, vagy a két fia közül valamelyik, esetleg az udvarlója. Abban a sztoriban megvoltak a számomra nagy klisék, a kecses nő, a gáláns lovag, a virgonc gyerekek, a nehéz élet, a szerelem és a boldogság, a zene és a jó hangulat szeretete. "Minden ember macska nem lehet. Pedig a macska tudja csak a nagy titkokat." - énekeltük kórusban és azóta ez igazolódott az életemben. =) Macskaimádatomnak szóval ilyen régi és mély gyökere van - mint ráébredtem tegnap. =D
Hát nem páratlan? =*___*=
Nagyon szerettem egyébként a Charlie, minden kutya a Mennybe jut című rajzfilmet is. Azt is rongyosra néztem, s mára szállóige lett egy párbeszédidézet belőle. "- Charlie, ugye találkozunk még? -Persze, hiszen tudod, hogy a búcsú sosem végleges.", ez méghozzá. Annyira igaz, annyira üt, annyira szeretem... Az egyik legmeghatóbb jelenet volt a számomra, amikor egymás szemében meglátják önmagukat a kislánnyal és ezt mondják egymásnak. Belém égett, egyszerűen tudtam szabadulni tőle. Nagyon mély hatást tett rám. Egyébként a mesét szörnyűnek találtam, nem szerettem a rajzolását, sok olyan képet és jelenetet használtak benne, ami nem tetszett, mégis imádtam a története és a karakterei miatt. Charlie annyira... nem tökéletes... annyira esendő, romlott és jóra vágyó... Charlie számomra nagyon reális lény volt. Lopott, csalt, hazudott, aztán ezeket elkezdte jóra használni, pizzát lopott a kicsiknek például, vagy ahogy a virágágyásból leste a családot kapott kislányt, ... Az is nagyon nagy gondolatébresztő így utólag, ahogy megszökött a Mennyből. Fantasztikus darab! ^^ Egyébként még most is azt gondolom, hogy szegény Charlie annyira csúnya... XD Ezt most találtam: "Minden kutya a mennybe jut, mert nem olyanok, mint az emberek. A kutyák természetüknél fogva jók és hűségesek.". =) És mint kiderült, a mese egyidős velem. ^^
Volt még egy mese, amit hasonlóan paradox módon szerettem és utáltam egyszerre. Charliet nagyon szerettem, de A hercegnő és a kobold nagyobb ellentétet váltott ki belőlem. Kezdetben nagyon utáltam, mert csúnyának ítéltem a rajzolását, rémesnek a történetet, mégis valahol mélyen nagyon szerettem. Nem igazán tudom ezt megmagyarázni, valami visszavonzott hozzá.
Talán ezekért a dalokért szerettem. =)
Közben megtaláltam a Gumimaci openingjét. =) Igazából azért ezt szúrom be, mert ezen látszik, hogy régen milyen érdekes és egyszerű volt az RTL klub sémája. =)
Legalábbis nekem tetszett. =D
És olyan jó, ahogy énekel az énekes. Annyira tetszik, hogy kiereszti a hangját. *.*
Közben rájöttem, hogy volt ilyen is, hogy Pumukli. Ááá, azzal ki lehetett kergetni a világból. XD Nagyon nem tetszett, hogy a valós világban megjelent egy vörös hajú kis borzalom és rosszaságokat csinált. XD Meg volt ilyen, hogy Héj, Arnold!, amit néztem, mert viccesnek találtam, de igazán nem kedveltem. ^^;; A nagy ho-ho-ho horgász viszont kedvelt volt. "Ha itt a nyár, ugye komám, a szív a víznek szalutál és vígan lépdel, akár a tornász, így megy a nagy ho-ho-ho horgász." Feledhetetlen. Akkoriban még a meseírók és szinkronírók nagyon jók voltak. Én nem szerettem a Frédi és Bénit, de már akkor elismertem, hogy milyen frappáns benne a duma. =) Más nyelven biztosan élvezhetetlen, számomra amúgy sem sok élvezet volt benne, de amikor elkezdtem odafigyelni, mit és hogyan mondanak a szereplők, akkor azt mondtam, nézhető alkotmány. =D
Nézzétek meg! Ezt egyszerűen nem lehet lekörözni. *.*
Lehet, hogy kicserélem a profilképem facebookon? ^^;;
Tele van humorral, játékos, gyereknek való humorral. Milyen agyamentség már, hogy Balu ledarál a propellerben egy ananászt, ami aztán Don Kartács szemeire kerül, mint szemüveg, majd az orrára, mint szájzár? És mégis mennyire frappáns és vicces! A szövege zseniális, a karakterek mind nagyon szerethetőek. Remekek a hanghatások, a szinkronmunka, a történet, egyszerűen zseniális... Kicserélem erre a profilképem. XD
Vuk, volt ilyen is. A könyvet én sírva olvastam fel anyunak, mivel kötelező olvasmány volt a suliban, én meg miután úgy kezdődik, hogy Vuknak meghalnak a szülei és a testvérei, nem voltam hajlandó a kezembe venni, a tanító néni viszont beköpött anyunak, aki arra kötelezett, hogy esténként, míg ő főz, ott üljek a konyhában és hangosan, érthetően olvassam fel neki a könyvet. Mondanom sem kell, sírtam közben és sem hangos, sem érthető nem volt az olvasásom. XD A könyvre nem is emlékszem, de a mesét szerettem. =) Az új, 3D változat, A Kis Vuk viszont egy borzadvány, én nem láttam, nem is nézem meg, de ajánlom a Baaad movies videót róla, amiben lényegében elmondják azt, amit én is gondolok róla. Undorítóan ronda, rémes és gagyi a történet, s ez inkább szégyen, ennél jobbat tudunk mi, magyarok.
Tarzant nem láttam, Én pici pónimból kimaradtam, a Herculest játékban játszottam, a mesét csak felnőtt fejjel sikerült megnézni. =) Viszont németül rengetegszer megnézem a Space Jamet. Talán az volt az egyetlen, amiben nagyon tetszett, hogy a való világba belecsöppen valami rajzolt lény. =D És igen, németül néztem, ugyanis anyuék nekünk nem vettek mesekazettákat, csak azok voltak, amiket a német rokonoktól kaptunk. Nem is tudom, hova lettek, de nekem ez volt az egyik kedvencem. Tapsihapsi és Lola volt a kedvencem. =) A Looney Tunes (Bolondos dallamok) figurák közül Tapsihapsit szerettem a legjobban, néha néztem a Csőrikéset és a Gyalog kakukkosat, de egy idő után idegesítővé váltak a számomra, mert már egy idő után komolyan azt vártam, hogy elkapják és felfalják őket. Dodó pöszesége meg egyszerre volt a számomra különleges és ingerlő. XD A Space Jamben szerettem, de amikor a Bolondos dallamokat adták, akkor inkább elkapcsoltam.
A Százegy kiskutya nálam nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, azt hittem, jobb, érdekesebb, de amúgy szerettem. Filmben is megnéztem és úgy is ugyanannyira tetszett, mint mesében. Viszont a Tom és Jerry... na, azt nagyon szerettem. Az ő hajszájuk valahogy sosem vált unalmassá. Rengeteg kazettánk volt ebből a meséből, minden korból. Azt hiszem, anyu vette fel nekünk őket, vagy nem tudom. De németül is sok volt és én nagyon szerettem mindenhogyan. Ők valahogy viccesek voltak, meg sok hülyeséget csináltak, amiken sokat nevettem. =)
Volt ilyen is, hogy Maci Laci. Ááá. XD Nem igazán szerettem, annyira nem tetszett. Voltak gyurmás mesék, meg olyanok, amik csak vonalakból álltak. Mostanában reklámban nyomják, egyszínű háttér és egy kéz mindig rajzolt valamit a képre, az emberke meg csak nyögdécselve beszélt. Ezeket is bírtam, kíváncsi voltam, mi történik velük, mókásnak találtam őket. =)
Most már Papamaci a profilképem facebookon. =D És eldöntöttem, hogy amint lehet, újranézem a Balu kapitányt. <3 ^^
Közben megtaláltam ezt is. Nem ezt a dalt "kerestem", de annyira gyönyörű hangja van Arielnek, hogy igazából muszáj volt beszúrnom, hiszen néztem ezt a sorozatot is. =) És ebben is az a kellemes humor van, nagyon igényes mese, a szinkronnal is nagyon beletaláltak. =)
Sok rajzfilm és mese aztán később lépett be az életembe. Pochahontaszt például sokáig nem ismertem, a Mulant is tinikoromban láttam. ^^
Belejöttem a videónézésbe és -beszúrásba. XD Ezt a Hercules játékban is lenyomták, persze angolul. Megvesztem érte. =D Képes voltam hosszú percekig várni, hogy elunja magát a betöltő képernyő és beindítsa ezt a nagyon jó számot. Angolul és magyarul egyformán szeretem. =)
Hát nem szeretnivaló? =D
Felsős voltam, amikor nagyon sok rajzfilmet, animét és mesét néztem. Elkezdtem a Sharon naplóját, a Hey, Doug!-ot is, a Detective Conant. Mindet nagyon szerettem, Sharon kalandjai hihetetlenek és szimpatikusak voltak, Dougban nagyon szerettem, ahogy búcsúzik, szoktam alkalmazni. "Ennyi mára, kedves naplóm. Ám illenék még bemutatnom. (...)" Egyszerűen szeretem. A Detective Conant az RTLII-n kezdtem nézni, németül, sokáig el sem tudtam képzelni, hogy magyarul nézzem. De ott rengeteg animét ismertem meg, akkor kezdtem el közeledni a japán dolgok felé. =) Digimon, főleg a második széria fogott meg legjobban, az elsőt adták magyarul is, a másodikat viszont nyelvtanulásra is használtam. Esténként ott ültünk, mert a Dragon Ball Z-et csak akkor adták és fordítottam a tesómnak, aki angolt tanult, hogy körülbelül mi folyik a párbeszédben. Akkoriban hirtelen megugrott a német átlagom négyesre. =) Hazamentem a suliból és animéket néztem, leginkább németül. =D
Akkoriban jutottam hozzá az Oroszlánkirály 2-höz. Addig nagyon vágytam rá, s amikor megkaptam, rongyosra néztem, a dalokat kívülről megtanultam és középiskolában, ha valami bajom volt, megálltam az osztály közepén és elkezdtem énekelni. Ezt énekeltem szinte mindig:
Szimba hangja egyszerűen fantasztikus. <3
A dal is annyira szívhez szóló és gyönyörű. Egyszerűen szeretem. A kép és a szöveg nagyon szépen összejátszik, még meghatóbbá teszi. =)
Aaahh! *.*
Zira hangja nagyon jó, igazán félelmetes anyaoroszlán lett, Kovu meg abszolút imádnivaló. =D Az egész dal, a hangok és a kép, minden annyira misztikus, sötét, mégis varázslatos és lenyűgöző. Legalábbis én mindig így gondoltam. És ahogy énekelgettem ezt, rájöttem, hogy tök nehéz szépen elénekelni. =)
Ezidőtájt kezdtem el megismerni a Disney munkáit. Mackótestvér, Szilaj, ... Azokat, amiket mindig meg akartam nézni, de senkit sem ismertem, akinek megvolt, elmehettem volna hozzá megnézni, vagy kölcsönadta volna, esetleg eljött volna hozzánk megnézni. =)
Szerintem nagyon jó választás volt a Bon Bon. =)
Nagyon szeretem a történetet, megjelennek benne azok, amik gyerekkorom óta szeretett dolgok. Például az indián, a vadlovak. Újabb állatos mese, de külön tetszett, hogy nem adtak nekik hangot, a történet másképp van elmesélve. Ez valahogy különlegessé teszi. =) Legalábbis a számomra mindenképpen. =)
<3 Nem lehet nem szeretni.
Egyébként óckodtam ettől a rajzfilmtől. =) Nem tudom, miért. Csöpögősnek találtam. De nagyon örülök, hogy megnéztem. =) Jah, s az egyik betétdalát felhasználtam a Problémák hegyén-hátánban. ^^
Közben rátaláltam Sooby Doora. Blöe! Mindig elkapcsoltam, nagyon bosszantottak a karakterek benne, meg a történet. XD A rajzolása és a zenéje sem tetszett. Viszont a Cartoon network adta a Corage, a gyáva kutyát, ami szerintem rém vicces volt, azt szerettem. =D Volt ilyen is, hogy Vili, a veréb, azt nem néztem. Meg a Minimax adta a Nyomorultakat, ami a másik olyan történet volt, amivel ki lehetett kergetni a világból. ^^;; Szívesen néztem egyébként Magyar népmeséket, nagyon is szívesen. =) Meg volt Kisvakond, amit nem szerettem. XD
Meg még biztos rengeteg minden volt... Most azonban már indulnom kéne a dolgaim után. XD Ha már nem hagytak aludni, legalább legyek velük kész. XD