A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lukács gyógyfürdő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lukács gyógyfürdő. Összes bejegyzés megjelenítése

Most ezek mennek, meg a bárányfelhők

Mostanában sok időt töltök Anyával. Igyekszem is odafigyelni rá, hogy ne csak a számítógépeink előtt legyünk, együtt csináljunk dolgokat. Boltba mentünk, voltunk gyógyfürdőzni a Lukácsban megint, a főzést többnyire együtt csináljuk, egymással eszünk, beszélgetünk. Igazából szerintem egészen jó így. Marci macska kezdek rájönni, hogy tényleg idegesítő, ahogy bekéredzkedik, majd kikéredzkedik, folyton nyávog, de semmi se jó neki, de attól még szeretjük, mert kedves lelkű cicus, csak egy kicsit dilis és sérült a lelkecskéje, vagy valami olyasmit tapasztal, amit mi nem. Kusami naphosszat alszik, azt hiszem, ha kiveszem, nyugtalanítja a macskaszag, pedig úgy nyitottam, amint megérkeztünk és kicsit megnyugodott, hogy bemutattam őket egymással Marcival, jelezve, hogy a másik nem ellenség, nem likvidálandó tényező.

Elmondtam Anyunak, hogy szeretnék macskát és kutyát. Nem örült neki, egyelőre konkrétan nem mondott se igent, se nemet, vagy csak én nem értettem ki a szavaiból. Én úgy gondolom, ha lesz miből eltartani, akkor aktuálissá válik a kérdés, az meg nem ijeszt meg, hogy állattal nehezebb albérletbe költözni és egy cica vagy kutya tíz évig simán él, mert két és fél-három év várakozás után nem tudok várni. A Noé Állatotthonnál és az Expresszen is találtam annnnyira szép cicust... Meséltem Anyának, hogy ezt az évemet úgy csináltam eddig, hogy kitűztem magamnak egy célt, amit el akartam és el tudtam volna érni, s ha valami nehezemre esett, nem akartam megcsinálni, úgy motiváltam magam, hogy ha mégis megcsinálom jól, akkor jutalmaztam magam azzal, hogy a vágyaimnak hódolhattam. Ilyen volt a BJD, ugye kitűztem, hogy őszre szeretném az elsőt, Higladot. Sajnos mostanra elég kicsi a valószínűsége, hogy összejön, ami baromira bánt, hiszen január óta ez az egyik legerősebb motiváló tényező az életemben. Csalódott vagyok, mert úgy érzem, nem csak rajtam múlt és én hiába tettem meg mindent, amit tudtam, de megtanultam a leckét: csak olyanról szabad álmodozni, amihez egymagad elég vagy, mert ha te lemondasz róla, akkor nem fog fájni, hogy lemondtak az álmodról. Vágytam gyerekre, beszéltünk róla Benével, de ennek még kevesebb esélyét látom, legalább egy évet megint csúszik a projekt, amit megértek, csak bosszant és feszélyez, mert úgy érzem, egyre közelebb kerülök ahhoz, hogy kifussak az időből. Nem harminc éves koromban akarok először szülni, s bár egyelőre messzebb vagyok tőle, mint közelebb, jövőre már pont annyira leszek tőle messze, mint amennyire közel, ami nagyon zavar, mert harminc éves koromra három gyereket meg szeretnék szülni, hogy láthassam őket felnőni. De hát nagyjából megint elúszott az éterbe egy vágyam ezzel... Aztán ott volt a költözés, néztünk is új lakást, mivel kicsi is kettőnknek, meg állatot is szeretnénk, de nem alakult úgy. Beszéltünk kutyáról, néztünk is kis testű, nyugodt természetű kutyust, ám nem lett abból se semmi, macskát meg a főbérlő miatt nem nézegettem, meg Bene is kitalálta, hogy ő nem szereti a macskákat, nem akar macskát. Minden, amire vágyakoztam, elsiklott mellettem és még csak nem is ez dühít a legjobban, hanem az, hogy nem csak rajtam múlt. Magamat nyugodt szívvel tudnám ostorozni, de mást nem akarok, hónapokig mondtam, hogy kezdek beletörődni, hogy az álmaim csak nekem fontosak, csak valahogy nem találtam megértésre, viszont ez talán természetes... Hiszen az én álmaim miért legyenek másnak fontosak? Viszont út csak előre van, úgyhogy megléptem a lépéseket és megtörve bár, de megyek tovább előre, mert enélkül aztán végképp sose érem el, amire vágyom.

Jelentkeztem egy csomó pedagógiai asszisztensi állásra, mert egy hónapja kipattant a fejemből, hogy az mekkora jó lenne, de egyelőre semmi visszajelzést nem kaptam, bár az is igaz, hogy a legtöbbnek augusztus végéig szól a határideje, ezért egyelőre nem adom fel a dolgot, reménykedek. Ismerős ismerőse ajánlott valami telefonos munkát, arra is lőttem egy önéletrajzot, mert bár nem szívesen csinálnék ilyesmit, ki tudja, még a végén kiderül, hogy élvezném, szval adok neki egy esélyt, legrosszabb esetben nem jön be a dolog. Oda is gondoltam jelentkezni, ahova öcsém jár, ideiglenesnek megteszi, míg nincs jobb.

Ma bemegyek a városba megnézni a tüzijátékot, ha lesz belőle valami, meg szeretném meghallgatni az Ákos koncertet, aztán Talyéknál alszom, másnap meg vagy Sasával, vagy Gergővel találkozom. Kicsit mind a kettőtől tartok, azonban a vesztesek beletörődésével megyek a vesztőhelyre, aztán meglátjuk, fejem veszik-e.

A macskuszok mellett mostanság újra BJD-ket bámulok és beleszerettem a Luts Winter Event 2009-es limitált fejébe, méghozzá lágy színekkel, vonásokkal megfestve. Annyira szép... Felkerült az Iple House Bichunja és a Migidoll Ryuja mellé a dreamlistemre, aztán ha lesz konkrét ötletem, elgondolkodom a dolgon, mivel csak azért, mert jól néz ki, nem szeretném a magaménak tudni, inkább nyáladzom akkor tovább máséra. =) Egyébként ő az új kedvenc:
A kép az Amatisztgyöngyökről származik, Aya és Island tulajdona a babával, Ionnal együtt.

Buli, con, gyógyfürdőzés

Annyi élményem van... Ilyen szempontból remekül alakult ez a nyár, sok minden történt velem és még nincsen vége. =) Múlt csütörtökön bulizni mentünk Timivel és Zolival. Úgy volt, hogy Enikő is jön, de közbejött neki valami, ezért ő kimaradt. Frenetikus nap volt, Timi átjött hozzám, itt öltözött át, sminkeltünk, majd elmentünk kajálni a kedvenc helyünkre, igen, a Csirkefogóba. =D Ott találkoztunk Zolival, majd átsétáltunk a Morrisons 2-be. Még sosem voltam azon a helyen, úgyhogy nekem minden új volt, körbejártuk, Timi leadta a ruhatárban a táskáját, utána lementünk egy-egy koktélért. Méregerős volt minden, amit kaptunk, úgyhogy két koktéltól kis híján fejre álltunk, majd a gong után bevetettük magunkat a táncolásba. Kistiniként buliztam ilyen jelleggel együtt emberekkel, barátokkal, de amiért akkoriban kinevettek, azért manapság kerülgettek. Persze egy kivétellel senki sem mert hozzám lépni, mi meg jól szórakoztunk a többi emberen, mivel én speciel nem értem meg, minek kell nyomulni, hiszen ha egy lány azért megy bulizni, hogy a végét szexszel koronázza meg, akkor arról tutira tudni fog az a srác, akit kiszemelt magának. Na mindegy, én szétröhögtem magam utólag azon, amit leműveltem, mivel ugye volt egy kivétel, aki megpróbálkozott nálam. Csak azt éreztem, hogy hozzáér a csípőmhöz, erre reflexből előre húztam az övtáskám, majd másik oldalt hátranéztem. A vállamig ért köbö a fickó, a gyér, villódzó fényben is látszott, hogy majdnem kétszeres korú lehet, mint én, és amikor rám mosolygott, megláttam, hogy hiányzik egy foga is, úgyhogy vadul elkezdtem rázni a fejem, hogy na nem, húzz innen! X"D Nem sokkal ezután kiszakadtunk a tömegből és dőltem a röhögéstől. Elmentünk inni pár kortyot, megigazítani az elfolyt sminket, elintézni folyóügyeinket, ott egy lány szemelt ki magának. Hoppon maradt ő is, Timi kezét megfogva jeleztem neki, hogy sorry, de nem keresek senkit, aztán kiültünk hárman az udvarra és elkezdtük kibeszélni az elmúlt másfél óra élményeit. Gurultunk a röhögéstől, de komolyan. Még visszamentünk tombolni, majd átsétáltunk az AnKertbe. A hely egész jó volt, de a zene nem tetszett. Ettől függetlenül legalább fél órát elökörködtünk és táncoltunk. Jól éreztük magunkat. ^^ Utána Zoli kikísért minket a megfelelő buszmegállóba, majd elzötyögtünk Timiékhez, fürdés, sminklemosás, végül bedőltünk az ágyba és azt gondoltuk, már aludni is fogunk, ehhez képest négyig beszélgettünk. XD

Pénteken hazajöttem, intéztük a cp-s dolgokat, igazából nem sokra emlékszem a napból, csak arra, hogy másnap hatkor keltünk nem valami sok alvás után. XD Első eszembe jutott mondat: Úristen, ölni tudnék még fél óráért...! Persze helyette felkeltem és öltözködni, parókát rakni, sminkelni kezdtem, amit aztán a műhelyben fejeztem be. Dasco vitt át minket kocsival, de a biztonsági őr akkora paraszt volt, hogy ekét kellett volna adni a kezébe, ahogy közölte, hogy ha nincs karszalagunk, nem mehetünk be, az meg persze nem volt, honnan is lett volna. Na mindegy, kisebb fennakadás és mérgelődés után megérkezett Rajmond is, akiről megállapítottuk, hogy nem a vezetés skillre rakta a talent pontjait. Elszórakoztuk azt a pár percet, míg kifutott Zöld a karszalagokkal, utána elkezdődött a hepaj. Rajtam még el kellett intézni néhány dolgot, többek közt rám ragasztani a kígyókat, meg ilyen apróságok, végül az Alkimista Labor pultjánál gyűltünk lényegében össze. Jött Enikő, átvettem tőle a tortát, megbeszéltük a menettervet, némi macera után megkapták Timivel a jegyeiket, végül magammal csaltam őket az öltözőmbe, hogy megköszöntsük Timit. Szerintem viccesre sikerült úgy az egész, a málnadíszes túrótorta isteni volt, két szeletet is betoltam, meg a kettő közt néhány melegszendvicset, mert rég ettem utoljára. A maradékot szétosztottuk, aminek a srácok nagyon örültek. Sokan voltunk, végre láttam Milánkát és bemutathattam Timinek is. Imádom azt a kölyköt! =D Rengeteget sétáltunk, fotózkodtam, megnéztük a cosplayeseket, beszélgettem egy csomó ismerőssel, ujjongtam a táncos amv-k és a para para alatt, de beállni egyikbe sem akartam, mert utólag rájöttem, hogy egy bugyiban nem égetem magam. XD Mindenesetre megint lehetett volna egy komplett tanulmányt csinálni a színpadon ugráló fiatalságról, meg mindent megbeszéltünk a para parával kapcsolatban. XD A Cont kicsit viharosan zártuk, Benével összevesztünk.

Timihez mentünk, hiszen elég rég megbeszéltük, hogy születésnapja alkalmából ott töltöm az estét. Megérkeztünk, én befeküdtem egy kád vízbe, ő nekiállt előkészíteni a vacsit. Beszélgettünk, segített lemosni a hátamról a pikkelyeket, amik eltűntével elkezdett nevetni, ugyanis rácsos maradt a bőröm. Megpirultam és ahol a festék fedett, ott fehér maradtam. XD Egész kis ellátást kaptam Timitől, lefújta a bőrömet Pantenollal, meg a ragasztások helyére hámosítót kaptam, mivel lejött egy pár réteg a bőrömből, akadt, ahova beleégett a pillanatragasztó. XD Ettől függetlenül nagyon élveztem a napot, este meg nagyokat röhögtünk a kialakult helyzeten. Muszáj derűvel felfogni, különben a sírba tesz néhány dolog. Isteni vacsorát csinált, azalatt beszélgettünk, majd kaja után ő is megfürdött, lefeküdtünk aludni, de még órákig dumáltunk, egészen negyed négyig, amikor is győzött a fáradtság felettünk. Sokáig aludtunk, majdnem dél volt, úgyhogy a vacsi maradékát ettük meg, aztán fagylaltoztunk. Jól éreztem magam.

Itthon totál punnyadt voltam, lehet, hogy nap közben el is aludtam, nem emlékszem rá, igazából ha nem volt konkrét történés, kiment minden a fejemből a fáradtság miatt. Éjszaka beszélgettünk Benével, annak is három után lett vége, szóval nem voltam épp fitt, mikor Anyával találkoztam a Nyugati előtt. XD Meghívott egy gyrosra, s míg tömtem a fejem, sétáltunk. Nem voltam épp a helyzet magaslatán megint a közlekedés szempontjából, fel kellett hívnom Krisztát, hogy hol is van a fürdő, ami miatt jól kiröhögött. XD Meg is értem, de nem tehetek róla, hogy közlekedési és tájolási analfabéta vagyok. Remélem, Anya azért annyira nem volt rám mérges, mivel utána átmentünk a Margit hídon, s elsétáltunk a fürdő épületéig. Utána már olajozottan működött minden, a benti mászkálás jobban ment, Anya meg sokat kuncogott rajta, hogy olyan az épület, mint egy ementáli sajt. =D Kicsit tényleg olyan, de poénos szerintem és mindenhonnan mindenhova el lehet így jutni legalább. Nagyjából azt a menettervet követtük, amit Krisztával is csináltunk, a délelőttöt az élménymedencében töltöttük, masszíroztattuk magunkat a buborékokkal, beszélgettünk, úsztunk egy keveset, aztán mivel Anya nagyon szeretett volna szaunázni, úgy vettünk belépőt, hogy majd mehessünk. Kettőkor kezdődött egy szaunaszeánsz, ezért előre odamentünk. Na az egy nagyon mókás eset volt, ugyanis odaértünk a beléptetőhöz és egy középkorú fickó meztelen hátsója fogadott minket. XD Elfordultunk és nevettünk, de az emberünk nem mutatkozott szégyenlősnek, kiderült, hogy ő lesz az aromaszauna kalauza, amúgy nagyon jófej fickó. Becsekkoltunk, aztán közölte velünk, hogy le kéne vetkőznünk és adott egy fehér lepedőt, amibe be kellett csavarnunk magunkat. Hát nem egészen erre számítottunk, de elvonultunk és megtettük, méghozzá azt is kábé végigröhögve. Egy fiúval hárman ültünk be végül a szaunakabinba, remek hangulat és élmény volt. A vezető lökte ránk a meleget, finom levendulás illatot csinált, engedett be azért friss levegőt is, közben végig nyomta a szöveget. Kaptunk egy joghurtos, szőlőkivonattal megspékelt kenegetőt, amit a bőrünkbe kellett masszírozni. Na azzal én puhára lettem főzve, a joghurtos cuccok a gyengéim, de úgy mindenben, fagyiban, krémben, tusfürdőben, süteményben, ... *,* Remek volt a szaunázás, még sokáig beszélgettünk a pasival is, meglátogattuk a jégkunyhót, ami feelinges volt, nem is volt annyira durva, mint elképzeltem, bár egy percnél biztos nem töltöttem bent több időt. Utána a gőzkabinban is ültünk egy darabig Anyával, végül meglógattuk a lábunkat a jeges merülőben. Azzal sem volt gond, hogy mennyit pihentünk, jó másfél órát eltöltöttünk a gyógyfürdő ezen részlegén. Végig remekül szórakoztunk, jól éreztük magunkat, felfrissültünk, megszépültünk, méregtelenítettünk, amit kell. =D

Ezután visszarángattuk magunkra a fürdőruhánk és elmentünk enni. Sült combot ettünk, Anya petrezselymes krumplival, én rizzsel. Szép volt a tálalás, ízletes volt a kaja. Végül tányért cseréltünk, Anyu evett egy kis borsót még, mivel én azért annyira nem rajongom, én bekapkodtam az ő maradék krumpliját. Sziesztának ott ücsörögtünk egy-egy sör mellett és beszélgettünk. Végre ihattam feketeribizlis sört... ^^ Csak ezek után vetettük bele magunkat a termál vizekbe, miután még egyszer megpezsegtettük a testünket az élménymedencében. Hosszasan beszélgettünk, majd összeszedtük magunkat és elhagytuk a fürdőt. Én bátran ajánlom a Lukács gyógyfürdőt, az alkalmazottak segítőkészek, a hely kulturált, tiszta, fiatalok és idősebbek is remekül érezhetik magukat, szerintem nem drága, jó áron étkezhettünk is, még meg is lepődtünk rajta, nekünk minden igénynek megfelelt Anyuval és Krisztával is.

A napot süteményezéssel zártuk, aztán Anya velem jött a trolin. Itthon kifeküdtem a fáradtságtól és még most sem igazán találtam magamra. XD