Tavaly év elején részt vettem Nádai Réka meseterápiás eszközöket alkalmazó tréningjén, ahol új perspektívát kaptam arra, hogyan lássam magam a családomban és augusztusban Szandránál (akinek a linkét megtalálod oldalt) elvégeztem az úgynevezett stratégiai bábus állítást, ami egy remek módszer, mely hozzásegít felismerni elakadásokat, belső konfliktusokat, rálátást enged aktuális tudattalan működésünkre. IG-n és FB-on bővebben olvashatsz minderről. Egyelőre ugyanazt a tartalmat osztom meg mindkét helyen, de később, amikor a vállalkozásom beindul, látható lesz a két platform különböző rendeltetése. Szeretnék közösséget építeni mindkét felületen, a vendégeimnek csoportot létrehozni arckönyvön. Most egyszerre tűnik ez hihetetlenül távolinak és közelinek egyszerre.
A háttérben eléggé hullámzóan munkálkodom, mert rengeteg az elfoglaltságom, túl sok mindent akarok minél rövidebb idő alatt, illetve néha az élet kioszt pár jobb- és balhorgot, amit bekapok és kifekszem. A személyes IG-men szoktam mesélni, azt folyamatosan vezetem és mióta privát, azóta sokkal jobban érzem magam rajta, ezért nem valószínű, hogy újra nyilvános lesz.
Mindenesetre ha érdekel ez új irány, akkor kövess be Instán és/vagy Facén.