Azt gondoltam, vége az álmatlan éjszakáknak, de még mindig bennem van az izgalom, bár ma nem egészen emiatt ébredtem fél hétkor a hét helyett, óracsörgés nélkül, hanem mert majdnem három volt, mire lefeküdtem és tartottam egy kicsit tőle, hogy reggel nem fogok tudni felébredni a fáradtságtól. Sikerült és megint mesélt, pontosabban megerősített valamit Björn. Vicces lesz, ha ez kiderül... =D
Tegnap Bene kiölte a harmad lakás áramellátását. Nem direkt volt és nem az ő hibája, két napja vagy három, hogy hívtuk a szaki barátokat, mert ahogy kezet mostam a konyhai csapnál, apró áramütéseket éreztem. Igazából nem tudtam, hogy én érzek valami nagyon falsch hülyeséget, vagy tényleg csíp, harap, ráz, éget az egyébként normál hőmérsékletű víz. Mikor Bene is ugyanezt tapasztalta, megállapította, hogy ráz a víz, másnap jött is Gergő kimérni. Na, tegnap a kálvária folytatódott, mikor is hajnal egy magasságában sikeresen villámlott szabályszerűen egyet a frankó hosszabbítónk, ami USB porttal is rendelkezik, tehát telefontöltésre is alkalmas, aztán sötétség borult ránk. Bene kihúzta a gépem, a sajátját is, aztán visszanyomta a biztosítékot. Bedugta több helyre a Lapost, majd közölte, hogy valószínűleg kampec neki, úgyhogy kaptam egy kisebb sokkot. Szerencsére nem a gépem halt meg, hanem a fürdőszobai áramkör, ez viszont azt jelenti, hogy nincs melegvizünk, nemhogy világítás odabent. Kemény...
Vége az álmatlan éjszakáknak
Ma már rémesen ki voltam purcanva agyilag, átmentek dolgok a fejemen feldolgozás nélkül, azt sem tudtam, mi van körülöttem, meg ilyen apróságok. Beszélgettünk Timivel, mondta, hogy belerúgott valamibe és fáj a lába, majdnem elsírta magát, néhány perc múlva én azt válaszoltam rá, hogy én is majdnem elsírtam magam, csak melóhelyen nem akartam, meg csak azt akartam, hogy legyen megoldva a helyzet, erre visszakérdezett, hogy még mindig a lábáról beszélünk-e. Hát én spec arra gondoltam, mikor azt hittem, a nekünk jött csomag nem nekünk lett szánva, s mikor rájöttem, hogy fogalmam sincs, hogy jött ez nekem, elkezdtem röhögni, bár ez inkább röhögőgörcs volt és alig tudtam leküzdeni, meg aztán majdnem sírtam is.
Mindenki annyira nagy lázban volt körülöttem és mindenkinek szerettem volna örömet okozni, mindenkivel együtt akartam csomagot bontani, úgyhogy kitaláltam, hogy péntek este az Alleeban csinálunk egy nagy csomagbontást, mikor Timi rákérdezett, hogy akkor hogy is lesz a program és rájöttem, hogy meg sem kérdeztem tőle, hogy nem baj-e, ha összehívom, aki szeretne ott lenni a csomagbontáson, ezzel szétrobbantom a szokott pénteki talinkat. Na akkor jött a fejhez kapás, Taly mondta, hogy suliban van, Nana nagyon megörült a közös csomagbontásnak, de visszamondtam és ő is rájött, hogy nem ér rá, Benével hárman meg már meg tudtuk volna oldani. Persze a dolog nem így lett.
Én hazajöttem, hogy varrjak egy keveset, tegnap ugyanis nekiültem a táskának, kiszabtam az oldalait és a belső oldalait, összevarrtam őket egymással, majd elkezdtem a táska falait is összevarrni. Itthon ma az a meglepetés ért, hogy nem működik a gép, folyton elszakad a cérna, eltűnik az alsó szál, mire rájöttem, hogy be kell pattintani az orsótartót alul, s utána már jól ment. Bele fogok rázódni és a tűfóbiám is el fog kicsit pártolni tőlem, mivel úgy fest, a táska elkészülését jobban akarom, minthogy pár tűszúrás megriasszon. =) Nagyanyámtól lestem el anno, hogy ha nem adja magát jól két anyag, gombos tűvel össze kell ölteni, úgyhogy bár lassít a műveleteken, mégsem annyit, mintha vissza kéne fejteni az elrontott varrásokat. =) Egyszer tegnap ez is előfordult, de ma már egészen egyenesen tudtam varrni. Oké, tegyük hozzá, nincs sem szemmértékem, sem térlátásom. XD Sebaj, megdolgozom a sikerért. ^^
Épp indultam volna, mikor Bene megérkezett. Addigra a kutyát már ráncba szedtem, pórázt tettem rá, rajtam volt a kabát, vállamon a táska, indulásra készen álltam, de Bene kezében egy kartondoboz leledzett, amit nem lehetett félreérteni, hogy micsoda. Kábé fél füllel még hallottam, hogy a munkaidejének lejárta előtt fél órával érkezett meg a futár és hogy Bene abban reménykedett, hogy már nem leszek itthon, ő letette volna az ágyra és jön utánam, bár tudta, hogy kiakadok, ha játék után találom meg, mert úgy gondoltam volna, hogy szólnia kellett volna, hogy megjött Björn. =)
Mondanom sem kell, még a táskát se dobtam le, s már estem is neki a csomagnak. Azzal kezdtem, hogy kiszabadítottam a papírokat, ami a dobozra volt csomagolva, majd a postai ragasztást felvágdostam. Tudtam, hogy felnyitották a csomagomat, mert kerestek benne illegális árut, mondjuk így, meg a lelkesedésem is vitt, alig jutottam el addig, hogy lefotózzam a dobozt. XD
Csomó kis darab volt benne külön csomagolva. Egy pár barna szem, némi putti, egy tépőzár, amire még nem sikerült rájönnöm, mire jó, hova kéne felhasználni, szivacs, amivel tisztogatni lehet, meg a kampók és a kiflik, amiket egészen a mai napig nem tudtam, mire jók. XD
Hát így nézett ki a dolog. Azt hiszem, ekkor vettem le a kabátom, mert láttam, hogy még egy pár percet rá kell szánnom az összerakásra. Én arra számítottam, hogy egyben lesz a srác, mivel a képen úgy volt, de csak a torzó volt összerakva, rajta a két felkarral, alkarral és combbal. Először a kezeket bogoztam ki a pukifóliából, arra voltam épp a legkíváncsibb. A fejet utolsónak vagy utolsó előttinek akartam hagyni, amolyan az utolsó löketek is legyenek igazán élvezetesek címen, de azt hiszem, harmadiknak találtam meg és baromira elcsodálkoztunk, mennyire kicsi. Bene közben állt mellettem, volt, amire rákérdezett, micsoda - például a szivacs -, nézte, milyen izgalommal és átszellemüléssel vágdosom a ragasztásokat, esetlegesen a fóliát, s azt a részt, amit én már megszakértettem, kigyönyörködtem aktuálisan magam benne, megvizsgálta. =)
Végre előkerült a srác. Mit mondjak? Gyönyörű. Imádom a színét, az eres karjait és ágyékát, a szép pociját és formás fenekét. Egy mini adonisz, na. =) Az életben nem vagyok oda az eres testrészekért, a saját kidudorodó kézereim kifejezetten taszítanak néha, de Björn... Elfogult vagyok, azt hiszem. ^^ Porolt rendesen, a térdízületeken meg először röhögtem, hogy hát ez meg mi a franc és hova kerül, de aztán hamar rájöttem, mi a stájsz. =D
Nem a legjobb fotó, de talán látszik, hogy milyen szép kezei vannak. Tervezek természetes fényben is képeket csinálni, de ez vagy csak szombaton, vagy csak vasárnap tud majd megvalósulni valószínűleg, mivel meztelenül nem viszem utcára - főleg táska nélkül -, mert valami elmebeteg perverznek néznek a végén. XD
Bene képei, amint igyekszem a kezét rátenni a fiúra. Ezek szerint a kabátot még le se vettem. XD Ekkor jöttem rá a két holdacska funkciójára és arra, miért mondta mindenki, hogy egy SD összerakásához minimum két ember kell. XD Elég nagyot küzdöttünk a fiúval és amúgy meglepően pici kampói vannak a kezeiben és lábaiban, s megdöbbentően nehezen mozgatható a fejében a kampó, szóval kellett hozzá madzag, hogy mozgatni tudjam. Még jó, hogy nagy figyelemmel kísértem, ki hogy szedi szét a babáit, füleltem a tanácsoknál, de komolyan. XD
Újabb rémes képek rólam, itt már lekerült a kabát, mert Björn megizzasztott minket. =D Azt hiszem, a szemeit jól sikerült berakni, bár lefotózni a gyér fény és a kis szemrés miatt nem volt értelme, majd lesz róla kép természetes fényben. Amúgy teljesen jó a 12mm-s szem, ha nagyobb lenne, nem lenne szemfehérje és furán festene a srác. =) Ezen kicsit aggódtam. Rendeltem egy másik parókát korábban és egy parókasapkát is, de azok még nem érkeztek meg, utóbbiról semmi infóm, mivel nincs követőkódja, úgyhogy emiatt húzom a szám, de az a haj nagyon szép, imádom. =)
Lesifotó a la Bene, mivel elég nagy a frufru. XD Jót röhögtem rajta és egy darabig elszenvedtem, mire kisöpörtem némi hajat az arcából. =)
"Te jó Isten! Hova kerültem?!" - Két idióta körbeugrálta, egy kiskutya ugrabugrált körülöttük, malac mormolt, egérke szöszmötölt a kecójában... =D
Mit tesz, ha az embernek kreatív párja van...? =D Nyilván meg lesz vágva a frufru, csak még nem tudom, hogyan, ezért eszembe sem jutott nekiállni, főleg, mivel hívott Ákos még olyan hat előtt, hogy ha megy valaki boltba, hozzon neki egy zöld vizet, de mondtam, hogy most jött meg a várt csomagom, ezért én sorry, de késni fogok. Erre kérdezte, hogy a figura, mire azt válaszoltam, hogy amennyiben a 65 cm még figura kategória, az esetben igen. =D Tök cuki volt. Amúgy nagyjából egy órát késtem. XD
Kodama jól megszaglászta. =) Nagyon izgatott volt, alig várta, hogy megismerkedhessen az új jövevénnyel. Mindig ez van, tudni akarja, ki került még be a nyájába, hogy vigyázhasson rá, terelgethesse. =D Minden új dolog érdekli, meg hát nehezményezte, hogy nem megyünk sétálni, holott beígértük neki. =D
A megállítása viszonylag egyszerű, de azért ott álltunk körülötte mindenre készen, hogy ha mégis dől a baba, el tudjuk kapni. ^^ A háttérben ott a készülő táska, a varrógép és a dobozról lementett papírosok. =D Szép fiú, tényleg imádom. ^^ Dani első kérdése mi volt szerintetek? Hogy a kukaca állítható-e. XD Mondtam neki, hogy Björné nem, de az ötödik és hatodik projektemé az lesz. =D Mit mondjak? Nem csalódott bennem. =D
Próbáltam lefotózni az arcát és a szemét, de belógott a haja az útba. Bene azt mondta, éjszakára zsákot kell húzni a fejére, hogy ne nézzen minket álmunkban, tekintve, hogy egyben már nem fér vissza a dobozába, mi meg szét nem szedjük, ha nem muszáj. XD Elújságoltam neki, hogy eredeti tervem Trikinek új helyet keresni a szobában és Björnt ültetni az ágy melletti székre, de láttam Benén, hogy nem komálja az ötletet. XD Pedig jobb, ha beletörődik. Azzal érveltem neki, hogy IchiGo is az ágy mellett tartja és még mindketten élnek Gergővel. =) Sőt, mint megtudtam, Hana fiai is az éjjeli asztalon az ágy mellett kaptak helyet. =D
Nyálcsorgatós fotók. =) Nagyon szexi szerintem, ahogy a hátára omlik a haja. ^^ Látszik, milyen kis eres a karja, ami nagyon perverz, de tényleg bejön, tiszta szép a mellkasa és az izmos hasa... Oké, leállok. XD
Így várt haza a srác. =) Egyelőre semmi rongya, arra valószínűleg szombat reggel lesz időm, aztán öltözök és rohanok ki a Nyugatiba azokért, akik nem találják meg némi segítség nélkül a Gólemet. ^^ Ma nagyon kész voltam, végigmutogattam a klubban lévő srácoknak, milyen csodás "figurám" van, meg volt egy félrehallásom is. XD A "fogadó mellett futsz el" helyett "fogd a melled és fuss"-t értettem. XD
Most azt mondom, egészen fura lesz úgy lefeküdni, hogy sem a világórát nem nézem meg, Kínában mennyi az idő, sem az időjárást, milyen a hőmérséklet ott, sem a mailjeimet nem ébredek fel ellenőrizni, írt-e Steven, van-e hír a csomagról, sem remélhetőleg nem ébredek fel éjszaka, hogy azon aggódjak, mi van, ha a doboztam tényleg négy darab minifee van. Sírtam volna, de komolyan. Ez valami durva rémálom volt számomra, meg a két és fél kiló szem is, bár azon valszeg előbb röhögtem volna és csak aztán kezdek sírni. =D
Köszönöm mindenkinek, aki velem izgult, nagyon jólesett a támogatás. Hamarosan elkezdem a Menedék blog írását, de a varrás most előrébb való meló és még mindig annyira sokkos vagyok, hogy nem tudnék írni. =) Remek érzés volt Benével bontani és összerakni Björnt, hallgatni a kommentjeit, a meglepődéseit, mi milyen... =D Folyton azzal jön, hogy jó nagy, nehéz és miért nem lányt akartam, de azt hiszem, egész jól meglesz majd a sráccal egy lakásban. ^^ Ő fektette le a táskára és még be is takarta. =D
Amúgy két napja, vagy hogy kérdezte azt, hogy van-e róla fotó a mobilomban, mivel Björn Stevenes fotója már ott volt és csorgattam rá a nyálam. XD Hát... most Björnről van egy pár képem, de Benéről még mindig nincs, de azt feleltem Benének, hogy tőle más van, tőle a táskámban hordom mindig azt a puffancs digimont, amit egy loli tombolán nyert és teletöltötte nyugi energiával. =D
Na most már megyek aludni - talán tudok is már durmolni. =) A játék remek volt, majd megírom, holnap pörgés lesz... ^^ És Björn mesél, úgyhogy fogok még néhány sztorit írni a közeljövőben. ^^

Steven képe Björnről
Némi vacillálás után úgy döntöttem, megmutatom a srác abszolút, minden tekintetben nyers képét.
Mókás, mert legelőször nem akartam nyilvánosságra hozni azt sem, hogy megrendeltem és nem azért, mert recast, hanem egyszerűen ki akartam maradni a nyilvánosságból, aztán Nana mondta, hogy költözzek be a sráccal a várószobába. Ezzel elindult a lavina, ma Gigi mondta, hogy csinál várószoba mappát arckönyvön, pakolja be oda mindenki a várakozás alatt álló készletet, s annyira lelkes volt ez alatt a majdnem egy hónap alatt mindenki, hogy végül nem sokat gondolkodtam, feltettem oda a srác képét, s most ide is felteszem, hogy Anyu is láthassa. =) Tudom, hogy téged ez cseppet sem nyűgöz le, Anyuci, de nekem nagy mérföldkő ez az életemben, még aput is gondolkodom, hogy ha végre a kezemben lesz Björn, felhívom, hogy kicsit beszélgessünk és ha úgy érzem, elújságoljam neki, hogy egy olyan vágyam vált valóra, amire több, mint egy évig vágytam. =) Mindig arra gondolok, hogy örülne, ha mesélnék neki és nem csak általános dolgokról, meg hogy az elért céljaim, vágyaim talán neki is azt jelentik, hogy meg tudunk állni Benével ketten a lábunkon, büszke lehet rám. Persze ez lehet, hogy csupán egy idealista álomkép.
Még a vámon csücsül szegényem, mert valószínűleg azt hiszik a származási ország miatt, hogy valami illegális is jött vele, aztán most tüzetesen átvizsgálják a csomagomat. Én úgy vagyok vele, bontsák ki, nézzék meg, csukják vissza, aztán küldjék végre el, elég volt az, hogy Steven nem küldte időben a képet, vagy félreértett valamit, vagy én már nem is tudom. =) Nem fontos, a lényeg, hogy most már tényleg belátható időn belül itthon lesz. ^^
Örömhír
Megkaptam az első képeket Steventől, melyen szerepel a nyomkövető kód. Az a kód az, amit hétfőn közölt a vám. Vagyis a srác péntek óta ott dekkol és várja, hogy végre hazajöhessen. =D Ez egyszerre tölt el örömmel és idegesít, hogy de hát miért nem kaptam meg időben ezt az infót, mert akkor már nálam lehetne akár. =) Na mindegy, immár napok kérdése úgyis az egész, a hajrázás meg vicces lesz, mivel ma meg kell csinálni a tasiját, péntek este vagy szombat reggel meg kell neki varrni egy pólót és nadrágot, hogy ne kelljen meztelenkednie a farsangi meeten, amire szinte biztos, hogy eljut a fiú. =) Ennek roppantul örülök, mert szerettem volna már magammal vinni. ^^
Bene olyan frankó táskát talált ki, hogy az nem igaz... Ráadásul mondta, hogy ha beleépítenénk valamit, olyan funkciókkal rendelkezne, amilyennel valószínűleg egyik táska sem, de mondtam, hogy azért azt nem szeretném, egy natúr táska nekem bőven elég lesz első körben. =D
Fan mode on, bocsi.
Annyira szééééép! *,* Olyan színű fényképről, mint amilyet szerettem volna és annyira kis finom testecskéje van, hogy munkába jövet nyálcsorgatva nézegettem. Kellemesen izmos, férfias test...
Fan mode off, mert visszafogtam magam. XD
Haj, fésű már most bekészítve, szem elvileg ma érkezik meg Benéhez, úgyhogy egészen felkészültnek érzem magam a fogadásra. XD
Nana felhívta a figyelmemet, mennyire tipikus érkezés ez Björntől, hogy már most megmutatkozik a jelleme, s tulajdonképpen igaza van, de azért durva, hogy ennyire rejtőzködik. XD Bár azt remélem tényleg, hogy nem nindzsa, mert még a végén megöl minket álmunkban és eladja a szerveinket, hogy tovább utazgathasson a nagyvilágban.
Na jó, lelövöm magam. XD

Nem adom fel
Megszerettem. Annyira szép... De hát mit is vártam, Poets of the fall. =) Jó számaik vannak és a klipjeik, szövegeik is tetszenek.
A nap zárásának konyhát takarítottunk, rámoltunk a szobában, betettem egy mosást, főztem spenótot, Benének csináltam hozzá bundás kenyeret, mert ő azzal szereti, magamnak tükörtojást, aztán miután megkajáltam, végzett a gép és állhattam neki teregetni. Jól elfáradtam.
Közben megterveztük a tasit Benével, vagyis én elmondtam, mekkorát szeretnék kábé, szeretném, ha két SD beleférne, ő pedig kitalálta, hogyan kéne megvalósítani. XD Holnap remélem, neki is állunk, ma már szeretnék én is vízszintbe kerülni és aludni egyet, mivel a hajnal hármas plafonnézés nem tett épp jót nekem se. =)
Steven amúgy azóta se jelentkezett, Nana azt javasolta, kérdezzek rá, hol van a babám, kérjem meg, hogy küldjön követő kódot, mire septiben összefogalmaztam, de elküldeni nem mertem, mert nem tudom, ha nyersen és egyszerűen fogalmazok, az bántó-e. ^^;;
Csak úgy
Hajnal háromkor sikerült valamire felébredni, Bene is megébredt, úgyhogy majdnem egy órát forgolódtam, miután megnéztem, Kínában mennyi az idő és Steven válaszolt-e már. Björn mesél, méghozzá valami Theoról, de most már nem először. Úgy tűnik nekem, hogy valami árvaházi ismerős, aki a vándorlásai során vált kedves ismerőssé, haverrá, ugyanis találkoztak valahol és néhány napot együtt töltöttek. Szerintem ő a Proud 2-es és ha így van, nagy felfordulásokat fog okozni az akkorra már meglévő kis családomban, a DC 72-eshez meg ugye a DC Olivia fejet választottam és olyan, mintha az a baba teljesen külön világban élne a többitől. XD Na mindegy, egyelőre a Björn-mizériát kéne lezárni, hiszen Steven még mindig nem írt, nemhogy a többin agyalni.
Regisztráltam tegnap Instagramra, ma ki is próbáltam és tök jó, szeretni fogom. ^^ Pofakönyvön tulajdonképpen már csak yaoit, Jégvarázst és steampunkos bejegyzéseket látok, elvétve egy-két ismerős bejegyzését, itt meg valószínűleg ömleni fog a BJD. =D

Tömörített dinkaságok és rendelési parázások
A napom egy része vetekedett a rémesen borzalmas és az iszonyatosan szörnyű címekért, de mivel kaptam egy csomagot Kínából, ami 2,5 kiló, baba van benne, nem tudtam törődni különösképpen mással. A pakkot egy nappal később adták fel, hogy én rendeltem Steventől, viszont a súlyából ítélve SD, tehát lehet akár az enyém is, de lehet, hogy egy téves rendelés érkezett hozzám, ami totál kiborított. =D Nana még viccelt is velem, hogy Björnről azért nem kaptam képet, mert szégyelli a testét - azon túl, hogy ez így van, holott még nincsenek is rámoddolva a hegei, nem kéne, mert gyönyörű SID testecskéje lesz -, meg ha nem Björn van a csomagban, akkor akár négy minifee is lehet. XD Hát... Mondtam neki, hogy mindjárt sírok, ha így folytatja. =D
Mindenesetre írtam Stevennek, hogy mi a túró van, se kép, se követőkód, se infó, hogy feladták a csomagom, de van itt egy, ráadásul 30$ érték van ráírva, ami miatt már ottfogják a vámon. Úgy utálom ezt a vámolósdit amúgy, annyira pocsék dolog. Na mindegy, a második BJD-met nem biztos, hogy bevállalom, hogy én rendeljem, mert én ezt az idegeskedést nem bírom. XD Folyton azt nézem, Kínában mennyi az idő, most már azt is, milyen az időjárás, lesem a mailjeim, válaszolt-e Steven, ráadásul alig alszom, mivel a két ország között 7 óra csúszás van. XD Nagyon várom a srácot, de komolyan, s most, hogy megláttam ezt a hajat, mennyire gyönyörű színe van, milyen jó a fazonja, teljesen elfacsarodott a szívem, mennyire szép lesz. =) Persze nem borvörös, hanem répavörös kéne, a frufruja is jobb lenne, ha egyenetlen lenne, de ideiglenesen teljesen jó lesz ez és talán nem fogja morcogva viselni. Én imádni fogom, az tuti. =) A szemek elvileg holnap megérkeznek, Nikol feladta őket ma, úgyhogy nagy az öröm, alig várom, hogy az is nálam legyen. ^^ Kíváncsi vagyok, annak is milyen a színe a valóságban, mert más képen látni valamit és más az életben. =) Még a mérete miatt kicsit para van, de emiatt már végképp nem aggódom, mivel jó márkájú és minőségű szem, szép a színe is, ha nem jó méretű, veszek egy másikat, ezt meg eladom. ^^
Találkoztunk ma a WestEndben IchiGoval és Hanával. Reméltem, hogy megvárnak, mivel fél órával később engedtek el, pedig akartam találkozni velük és látni a kvartetet. =) Olyan jó, hogy mennyire fel voltak töltve, pláne, miután meséltem, hogy jártam a rendeléssel. Hülyültünk rajta, hogy a csomagban két és fél kilónyi babaszem van, abból meggazdagszom és nem lesz gondom a továbbiakban, hogyan rendelem meg Higladot. =D Nem szeretném, ha így lenne, én nem vagyok valami nagy kereskedő típus, de vicces feltételezés volt. =)
Jó érzés amúgy nagyon, mennyien velem izgulnak, igazán jólesik. Szeretném, ha már a március elsejei meetre magammal tudnám vinni a srácot, úgy tervezem az életem, hogy meglegyen a tasi is, ő is, tudjak neki varrni ruhát, de nem leszek kétségbeesve, ha mégsem jön össze. =)
Kiegészültünk egy Gergővel, a trolinál újabb fő csatlakozott hozzánk, aki leszállt velem a troliról és elröhögtük azt az egy órát, míg jött Bene. =) Napzárásnak lerúgtam a kisujjamat a lábamról, most azt figyelgetem, dagad-e, fáj-e, ha mozgatom, de talán ez volt az utolsó löket arra, hogy elmenjek aludni, mert így talán nem a fél éjszakát azzal töltöm majd, mi van a csomagban, mikor jön már meg Björn, stb. =D

Ez már biztos
A fotó nem adja vissza, mennyire extrém színe van, tényleg vörösbor színű és én imádom. Puha és csodálatos... Láw, na. *,*
Nem a földi síkon lépdelve remélhetőleg a cél felé
Meridus hozzákészült a szellemidézéshez, Adaris ezen kezdett kiakadni, mivel úgy érezte, neki erről nem kéne tudnia, hiszen a pyarroni inkvizíció nem örülne olyan fejleményeknek, mint amiket a dorani varázsló csinál, Hariana pedig belekapaszkodott a farkasa nagy mancsába. Neki elég bizarr volt, hogy holt lelkeket idézzenek meg, de bízik Meridusban, úgyhogy igyekezett semlegesen tekinteni a dologra, mintha azt mondaná: "Legalább ilyet is láttam, elmondhatom magamról.". XD Sok használhatót nem tudott meg a csapat, Fionát is hiába faggatták egy 30E-s igaz szó elnyomása után, ezért Hariana ledőlt aludni és reménykedett benne, hogy meg tudja csinálni, amit kitalált. Meg akarta álmában idézni Szerencsét, Csalást és Álmot, azonban csak utóbbit sikerült, aki elmondta, létrehozható a másik két princípium is, igazat fog Szerencse mondani és Csalás is csalafinta lesz, azonban csupán az álmon belül, hiszen ez a birodalom Álomé. Hariana nem esett kétségbe, visszaidézhette, hol járt, kikkel találkozott, hátha elsiklott valami felett, aztán minekután Álom köré varázsolt két hegyet és megjegyezte neki, hogy Niz is az álmok birodalmában kalandozik éppen, nem csupán kellemesen, de hasznosan is telt a boszorkám éjszakája.
Szegény Hariana... XD Mindig úgy ég... =D Méghogy Meridusnak van kemény dolga azzal a bot-témával...! Arról lassan kezdünk leszállni. =D Na jó, ez nem igaz, játék közben is volt egy Hariana-elszólás, hogy az eszét otthon hagyta a varázsló, hiszen egyedül a nadrágjában lévő testrésze levehető, s mivel nem jutott Meridusnak eszébe valami nagyon kézenfekvő, amire ráadásul a nőm utalt is neki, ezért beoltotta, miszerint biztos ott hordja az agyát és otthon felejtette. XD
Azért Niz is egy picikét meglepődött, mikor egy fogadóban találta magát asztalnál ülve, vele szemben Harianával és pincér ruhát öltve Álommal. Azt mondta, van egy olyan sejtése, hogy ez nem szimpla álom, a boszorkányom meg könnyedén elismerte, hogy próbálgatja az erejét, képességeit, egyébként meg úgy nézett rá... XD Nem a megjegyzés miatt, hanem még mindig a hegyek emlegetése miatt. XD Veszélyes ez a lány, még meg is fenyegette Nizt, hogy egyszer megkapja a magáét, mert folyamatosan szívatják azzal a perverziójával. =D Persze Hariana csupa szerelem, legszívesebben bújt volna a lökött kedveséhez, de Álom enélkül is túl sokat tud, úgyhogy kifejezetten konszolidált maradt. Mondtam, hogy ha Nizről van szó, szégyenlős lesz. XD
A férfi második megdöbbentőnek megkapta a családfát és az elmúlt napok eseményeit, úgyhogy még örülhetett, hogy ül, különben biztos szüksége lett volna egy székre. A segítségével és az átgondolással Hariana más megvilágításban láthatott dolgokat, s elmesélte Niznek, hogy kissé kutyaszorítóba került, mert úgy fest, Fionát egy külső hatalom akarja trónra ültetni, ő tehet Hariana szerint a király őrületéről, a szerelmei halálának egy részéről és az örökösök megváltozásáról. Nem is az a gond, hogy egy külső hatalom, hanem az, hogy melyik. Hariana nem mondott semmit Niznek, hogy ne keverje bajba, meg sem a saját emlékeitől nem akar megválni, sem pedig Ahmertint nem akarja veszélyeztetni azzal, hogy akár csak a legvédettebb formában is megosztja Nizzel a fekete bagoly létezését, ismertetőjegyeit. A boszorkányom tisztában van vele, hogy lóg eggyel a bagolynak és bár úgy véli, a bagoly benyújtaná a számlát, ha akarná, tehát nem biztos, hogy ha Hariana nem hagyja Fionát trónra jutni és ezáltal a bagoly nem jutna támogatóhoz, azzal megharagítaná a baglyot, azonban duplán-triplán-sokszorosan problémás a helyzet. Ugyanis a jelek szerint a bagoly támogatót akar Vihar gyöngye uralkodójának személyében, amire Fiona a legalkalmasabb, vagyis pontosabban ő áll kapcsolatban a bagollyal. Azonban ha ez nem lenne elég, Sidornak is van lehetősége megkapni ezt a királyságot, Meridus utalt rá vagy ki is mondta, az passz, hogy Sidor dédapja, akitől telerakta a nadrágját a varázsló, pályázik erre a helyre. Na most... ha a bagoly kerül uralmi posztra, az sem jó, ha Sidor dédapja, az sem. És bármelyik is teljesül, bárhogy is rosszul kavargatják hősein a kulimászt, Hariana azzal szembesült, a legmélyebben Meridus van és nem hagyhatja elmerülni benne.
Meridus minden emlékétől megvált a bagollyal kapcsolatban, abban biztos, hogy aminek köze van a fekete bagolyhoz, attól őneki távol kell maradnia, viszont valamilyen szinten lekötelezettje lehet Hariana szerint a tarini nagyhatalomnak. Sőt, Meridus letérni látszik Uwel kegyének keresési útjáról, pedig ez lehet a kulcs a problémák megoldására a boszim szerint. Vicces, mert Niz is úgy látja, hogy Hariana mindent megtesz most, hogy megvédje a varázslót, s fordítva is így volt, de persze mindkettő titkolózik bizonyos szinten a másik előtt, hiába barátok, holott lehet, hogy már az előrelépéseket jelentene, ha megtárgyalnák szépen, hogy mi is a nagy büdös szitu perpill. =D Persze előbb-utóbb az lesz valszeg, Hariana ugyanis bármennyire is széles tudással rendelkezik immár, s vannak jó trükkjei, bizonyos szinten mindenképpen a tejködben tapogatózik néhány infó hiányában.
Niz szegény be lett paráztatva, mivel Hariana kifejtette, hogy Meridus tarini ismerőse nem elég, hogy rettenetes hatalommal bír, de készült a boszorkányomra, olyan szobát kapott, amiből nem tud árnyajtót nyitni, nem találkozhatott a varázslóval, ellenben Meridus nem volt valami nyugodt. Nem mellékesen miután elmesélte az Ibellával és Luxennel megesetteket, a nő képe elkezdett égni, erre Hariana rászólt Álomra, hogy nem ér kivetíteni a vágyait. A válasz egy kicsit meglepte, ugyanis Álom közölte, hogy ez a "pasija" műve. XD Hariana úgy gondolja, Nizen egy amolyan ártalmatlan csínytevő, nem egy gyilkos típus, úgyhogy cseppet kikerekedtek a szemei, aztán Niz eloltotta a lángokat, aztán meg egy tőrrel lett szanaszét szúrkodva Ibella. XD Az már a boszim műve, mivel még nem döntötte el, hogy megégeti, mint egy boszorkányt vagy ledöfi, mint egy disznót. XD De Luxen is felkötheti szerintem a gatyáját, bár őrá még az is lehet, hogy szükség lesz. =D Főleg, ha Ibella nem nyugszik bele, hogy nem tudta elbitorolni Ahmertint Harianától. =D Az csúnya lesz...
A harmadik királyné lelke amúgy nem jelent meg az idézésre, ami azt jelentheti, hogy 1.) nincs lelke, 2.) nem halt meg, 3.) megkötötték a lelkét. Bármelyik is az igaz, Hariana rálép az ügyre, míg Meridus és Adaris a holt király és elsőszülött fia megidézett lelkével beszélget. =) Vicces leeeesz. =D

Ide sem tudok mást írni, mint: zizzz
Valószínűleg rossz idő lehetett, mert Björn két napot csúszik, viszont Nikol szerint tegnap megérkeztek az országba a szemek, ezért bizakodó vagyok. Kicsit a csúszás lehangolt, viszont nap vége felé kisütötték a srácok, hogy mindenki ráér játszani, ami nagyon feldobott, mert mindig alig várom, hogy játszhassunk, folytassuk, ezért az egy hét is hosszú, de amikor ennél több időt kell várni...
Azt hiszem, nem tesz nekünk jót Borisz, ugyanis tegnap éjjel megtaláltuk - én láttam előző éjjel is és megpróbáltam elkapni -, azonban csomó szenvedés után sem sikerült kiszedni a szekrény alól, így a kis mocsok még mindig szökésben van. =) Triki két napja megharapott, ami nem súlyos, azt hiszem, nem tudnak alapból olyan nagyot harapni, szóval valami figyelmeztetés volt, erre közöltem vele, hogy egy hálátlan kis dög, mivel minden nap foglalkozom vele, van friss vize, ennivalója, tiszta és nagy otthona, szóval igazán nem ezt érdemlem. =D Kodama mostanában nagyon hisztis, ezért külön öröm volt vele tegnap a klub felé menet a trolival dugóba keveredni. Szerencsére nem volt hangos vagy túl nyugtalan, de azért kapja tőlem az ívet szóban. Tökös pudli. ^^ Maszat a legcukibb és a legjólneveltebb, ennyi. =D
Vicces napnak számít a tegnap, van, amit nagyon jól kell elhelyeznem a lehetőségek tárházán, mielőtt csapdába csalnak vagy mielőtt rohadt nagy gondjaim lesznek belőle. Kicsit laza volt, nem tudom, sikerül-e, amit meg kell tanulnom, de úgy érzem, napról napra, hétről hétre könnyebben veszem az akadályokat.
Fogalmam sincs, miért, de mostanában nagyon rosszul alszom, lefekvés után még egy-két órát bámulom a sötétséget. Legtöbbször Harianával kapcsolatban gondolkodom, mivel nagyon sok kiaknázatlan lehetőség van a csajban, meg még rengeteget szeretnék beleépíteni, s mivel ez az egyik leginkspirálóbb sztori az életemben, nem tudom csak úgy kikapcsolni az egészet. A tegnapi kalandról majd írok, ha lesz időm, ami meg nem változik, hogy a boszim meg akarja beszélni Blegronttal azt a múltkori letámadást, ki akar találni módszereket, amivel megvédheti a szeretteit, ráadásul mint tegnap kiderült, olyan kulimászba keveredtek, hogy ha Ákos bejátssza, amire igazából van lehetőség, akkor Hariana megint előszedi a hidegvérű gyilkos arcát. =) Ezen felül persze nyüstöl a jövővel, hiszen izgatja a fantáziámat, Ahmertinnel mennyire kell megküzdeni, hogy ne akarja elkísérni a noirista boszorkányokhoz Harianát, milyen változások fognak bekövetkezni a lánynál, ha kitanulja a szakmát, hogy kerül kapcsolatba a tükörmágiával, milyen saját kreálmányai lesznek, aztán persze Niz reakciójára vagyok kíváncsi, mikor felmerül a babakérdés, végül mikor megszületik a kicsi. Vannak ötleteim Harianával kapcsolatban, mit ne mondjak... =D
Az első életút karakteremet Robi elintézte, mikor tulajdonképpen elkezdtem rendesen kinyitni. Oké, kardművész és letért a pályáról, mikor szerelembe esett egy másik félelf kardművésszel, de nekem azért derékba törte magát a karaktert az a gyerekszületés, noha teljesen jogos volt, Kahla nem ismert praktikákat ez ellen. Viszont az élet nem áll meg, mikor lesz egy gyerek, sőt, kicsit alágyújtanak szerintem, de mindegy, ezért örülök annyira, hogy Ákos nem intézi el, hogy Harianával se tudjak játszani. Biztos Kahlával is lettek volna lehetőségek, de a gyerek annyira megváltoztatta, hogy isteni beavatkozás kellett volna, hogy motivált legyen újabb kalandokra. Yanari is életút boszorkány, de Tocsó bárdja elvarázsolta a szó nem mágikus értelmében, őróla én mondtam le, mivel elveszítettem a fonalát a nagy kimaradások miatt, Thezia meg még mindig kétséges, kikerül-e Kránból, pedig veszett lehetőségek vannak abban a boszorkányban is. Vicces kaland lenne, mikor megjelenik a Pyarr panteonban, hogy Ignatio örökségét kutatja, pláne, hogy a boszorkányrendjének vezetője közölte vele, hogy megfeledkezik a létezéséről. Azért ez elég nagy dolog... =D Egyszer össze kéne fésülnöm a karaktereimet, eltenni emlékbe, akikkel már nem fogok játszani és rendezni az újak sorát, mivel egy csomót kidolgoztam tavaly. Emellett izgatja a fantáziámat az is, milyen lesz játszani a gyerekekkel, Thenezával és majd Hariana kislányával. Hiába, a szerepjátékból is egy nagy regényt csinálok magamnak... XD Theneza még nagyon képlékeny, az anyja visszatérése határozza meg, pusztító vagy pozitív karakter lesz, Hariana kislánya meg alapvetően egy érdekes dolog. =D
Na jó, leállok. Amúgy is készülnöm kell. XD

Címkék:
állatok,
dinka,
Hariana,
Kahla,
mindennapok,
rendelés,
szerepjáték,
Thezia,
Yanari
Váratlan találka, hírek Björnről, filmélmények
Tegnap találkoztunk Benével, mivel cipőt keresünk nekem, de nem találtunk, úgyhogy elindultunk kajálni. Én mostanában folyton gyrost és hamburgert ennék, úgyhogy a pénteken talált, új kedvenc helyemre nyargaltam, a Jack's burger felé. Ahogy mentünk arra, Bene eldöntötte, hogy ő pizzázik, majd megszólal: "Ott egy IchiGo.". Én is láttam, de valahogy annyira szürreálisnak tűnt, hogy ott legyen. És mégis. =D Csomót beszélgettünk és tökre örültünk egymásnak, megkajáltunk, addig ő Bubble tea-zett, amit én is megkívántam, ezért megkértem Benét, hogy hozzon nekem egy áfonyás-tejes verziót ananászzselével. ^^ Tej nélkül ugyanilyet ivott IchiGo. =D Fincsi volt, én a tejeseket jobban szeretem, de rá kellett jönnöm, hogy vagy nagyon eltölt, vagy a burger és a tea nem szereti egymást, mert nem voltam épp a legjobban utána. XD Befutott Gergő is, akire IchiGo eredetileg várt és el is kísértek minket haza, IchiGo megszeretgette Kodamát és mikor meg akartam neki mutatni a két egeret, csak egyet találtam a ketrecben. Borisz meglógott, de nem tudom, mikor és hogy, mert a ketrecen nincs akkora rés, meg akkor Triki is meglépett volna. Megvan viszont, hallottam rágcsálni reggel, úgyhogy már csak azt kell kitalálni, hogyan kaptam el a kis szökevényt. XD Hát... nem lesz egyszerű. Maszatka is kapott jó sok simit, Kodama meg a nagy izgalomban elfelejtette, hogy kell a helyére terelni, pedig tök ügyesen csinálja. ^^
Nagyban megörültem, hogy hú de jó, a tizedik napnál tartok, mire tegnap egy jó kérdéssel IchiGo derékba törte a lelkesedésem, mely szerint a hétvégékkel együtt számoltam-e. Hát igen... X"D Szóval lehet, hogy hivatalosan még csak holnap vagy holnapután lesz a tizedik nap. T.T Látszik, mennyire várom már... Én abból indultam ki, hogy 8-án (náluk) reggel kaptam választ, szóval fel sem merült bennem, hogy a hétvége pihenőnap. XD Na mindegy. Kezdem kétségbe vonni, hogy az elsejei meetre el tudom vinni, ráadásul egészében a srácot, de ettől még ugyanúgy görcsbe ugrik az izgalomtól a gyomrom, ha arra gondolok, hogy már nem kell olyan sokat várnom Björnre. ^^ Például ma is hat előtt felébredtem és nem bírtam ki, hogy ne nézzem meg az e-mailjeimet, küldtek-e már képet a gyártók. XD Megint nem aludtam sokat, mert egy tájt dőltem ki és hat előtt már zizegtem. XD
Timivel hárman megnéztük a Női szervek című filmet. Vicces, sokat röhögtünk, a vége nagyon szellemes, miközben a szereplőgárdát sorolják fel, még azon is röhögcséltünk. =) Pénzt nem adtam volna érte, de egyszer érdemes volt megnézni, jó a karakter- és színészpáros, jók a poénok. ^^ Vasárnap a Carrie című könyvfeldolgozáshoz volt szerencsénk, ami remek lett szerintem, látványos és tetszett a színészi játék. Carrie anyja súlyos elmebeteg, Carrie megformálója nagyon tetszett, a tanárnőt is nagyon kedveltem, a sztori vége viszont annyira nem jött be. Nyilván mást vártam, de teljesen érthető, miért így alakult, szóval nincs kifogásom, vagy ha van is, az bizonyára Kingnek szólna. =) De nincs, tetszett, azt hiszem, szólni fogok Benének, hogy szedje le a Tűzgyújtót és a Cuyot is, amiket régóta szeretnék megnézni, csak még sose jutottam el odáig. Tudom, könyvben lenne érdemes olvasni, azonban nehezen veszem rá magam hosszabb olvasásra, a Leghíresebb magyar madame-ot is apránként fogyasztom. A tőmondatai kiborítanak, szerintem írói készlet szűkösségét mutatja, nem valaminek az érzékeltetését, viszont ettől eltekintve is elég jó. Másodjára lehet, hogy nem fogom elolvasni, az viszont megeshet, hogy majd begépelek belőle részleteket. A negyedik fejezet nagy kedvencem, de vannak más részek is, amik ütöttek. =) Tegnap olvastam belőle többet, mivel volt egy másfél órás áramszünetünk.

Röviden
10. nap. Ott, ha minden igaz, hét órával több van, mint itt, úgyhogy remélem, küldenek képet és feladják még ma Björnt. Alig várom. A szeme csigalassú, 13-án délben még Los Angelesben dekkolt, azóta nincs róla hír, ezért gyanítom, mire a nagyfiú megérkezik, nem lesz nálam a szeme. A hajakkal azt hiszem, jól állok, már a másodikat is postára adták, szóval bizakodó vagyok, aztán majd meglátjuk, mi lesz. Tervezgetek, ma kitaláltam egy tök elegáns inget, ezért remélem, Bene nem kap sikítófrászt, ha lenyúlok egy adagot a fehér-kék csíkos anyagából. ^^
A péntek délután jól sikerült, járkáltunk a városban, anyagokat vettünk. Olyan szupi táskát tudok elképzelni a vett anyagból... Először nem ilyen típusú anyagból képzeltem el, de most már teljesen bele vagyok szeretve, a belsőjébe meg olyan anyagot választottam, ami halványrózsaszín és úgy fest, mintha rosszul, gyűrötten festették volna meg, de ettől szerintem nagyon feeling lett, nekem bejön a színe. ^^ Kitaláltam, hogy akarok rá egy nagyobb külső zsebet és azt is látom, a fogantyúit hogyan kellene rátenni. Nekem nagyon tetszik. ^^
Tegnap hazamentem, felhívtam út közben Benét, hogy hagyjuk a cipővásárlást és elnyúltam aludni. Annyira fáradt voltam, mivel éjjelente Hariana nem hagy aludni, hogy muszáj voltam így végezni a napommal. Persze így is ötletelt a hölgyemény, de mikor van az embernek 14 órája aludni, akkor könnyebben szán rá az ilyesmire, mint mikor legfeljebb 7 órája van. ^^

Történet hat inkompetens örökösről
Két kalandot kellene elmesélnem, ráadásul elég szövevényes az egész, úgyhogy tömöríteni fogok és reménykedem Ákos javításaiban, ha valamire nem helyesen emlékszem. A várost, ahol járnak a karaktereink, Vihar gyöngyének nevezik, egy hegy tetejére építették és a folytonos szél miatt kapta ezt a nevet. Konkrétan semmit sem tudott róla a trió, azonban belefutott a jet keresése közben egy férfibe, aki a parasztias életmódja ellenére erősen nemesnek tűnt. Mint kiderült, a közeli város száműzött királyi örököse, s úgy tűnt, szükség van a karaktereink beavatkozására ahhoz, hogy a méltó uralkodó kerüljön a trónra, ezért rövid megbeszélés után nekiveselkedtünk a szennyes tisztába tételének. Elég spontán érkezés volt, Hariana úgy döntött, kézbe veszi a dolgokat és a város kaput őrző férfiaknak úgy mutatkozott be, mint Hariana de la Rose Pusztaszentesről és befogadást kér megpihenni fárasztó útján. Nem tudta, de ezzel a belépővel tulajdonképpen a lehető legjobb lehetőséget választotta ki, ráadásul Ahmertint félelfnek hiszik a lila szeme és a fehér haja miatt, ami külön bónusz, noha később derült ki, hogy az első királyné félelf volt, s őt mindenki szerette.
Nos. Adott egy király. Annak az első feleségétől három gyermek, Malcolm, Vermino és Oktár. A második feleségétől újabb három gyermek, Heldon, Ibella és Luxen. A harmadiktól nem született gyermek, ám egy szeretőjétől igen, ő Alibor, viszont a harmadik feleségnek van egy testvére, Éjkergető Fiona, aki jogosult lehet az uralkodásra. Na, belebonyolódtatok már? =D Pedig ez még csak a kezdet.
A jet nyomán vezető úton Heldonnal találkoztak a karaktereink, akit átkeresztelt Hariana Nodlenre, hogy be tudja vinni a városba és át is öltöztette-maszkírozta, nehogy felismerjék. Most a karján és az arcán színes lángok húzódnak, átlagos testalkatot kapott és egy kicsit megpróbálta letörni kicsit, nehogy nekiálljon pattogni, mielőtt még ő is a temetőben kap új szálláshelyet a legidősebb testvér mellett. Ez volt az a dolog, hogy a legidősebb, jog szerint uralkodásra alkalmas egyént meggyilkolták, egy testvért börtönbe zárattak gyilkosság vádjával, egy testvért pedig száműztek. Hát nem volt egyszerű felderíteni, mi van hogy.
Hariana nemes hölgyhöz illően úgy döntött, bebocsátást kér a kastélyba, hogy tiszteletét tehesse az uralkodónál. Nem járt éppen sikerrel a dolgot illetően, ugyanis Verminonak igen furcsa elképzelései voltak uralkodói kötelességeiről, amit a két varázsló nem bírt szó nélkül hagyni. Magyarán elintézték, hogy kidobják őket a kastélyból. Hariana egyébként borzalmasan unszimpatikusnak találta a tagot, ugyanis el kellett halmozni ajándékokkal - saját festményt készített a boszorkám, amit illatos gyertyával dörgölt meg, így a tapintása is egészen megváltozott, s egy darabig finom illata marad a képnek, emellé Tarinban igen ritka fűszereket adott az uralkodónak -, és ha ez nem lenne elég, még úgy is bánt vele Vermino, mintha a körme alá szorult piszok volna.
A második látogatást a négyes Oktárnál tette, ő ül börtönben gyilkosság vádjával. Mivel Uwel hívő, biztosan nem hazudott semmiben a családi helyzetet illetően, azonban Hariana úgy gondolja, mindenki a saját igazát mondja, hajkurássza, s mivel maga számára az állításai igazak, nem büntethető meg csalásért vagy hazugságért. Oktárral sem sikerült zöldágra vergődni, elég harcias egyén, ezért karaktereink őt is kizárták, mint lehetséges jó uralkodót Vihar gyöngye trónjára.
A fogadóba visszatérve, hogy egyeztessék óráikat, megbeszéljék a következő lépéseket Scipio átvette a fogadós szerepét és alaposan felforgatta a kalandot. =D Leitatta Meridust mazsolalikőrrel, Hariana allergiás vadkanszeleteket kapott éteknek, amiről kiderült, hogy mentás vadkanszelet, Adarist pedig narancsos-barackos likőrrel dúsított baracklével kínálta, amit elvett tőle Hariana megkóstolni és mivel a varázsló nem alkoholizál, nem is adta neki vissza, bár nem került sor két kortynál több elfogyasztására. Meridus annyira berúgott, amilyen talán a boszim még nem is látott, a fogadós folyamatosan ott kellemetlenkedett, úgyhogy Hariana eltolt egy rettegés varázslatot rá, hogy húzzon vissza a konyhába, Meridusnak pedig elmorzsolt az orra alatt egy repülősó hatású növényt. Ebből jókora okádás lett, ráadásul a varázsló totál kiájult, ezért a nőm volt kénytelen kiemelni a saját hányadékából, s úgy gondolta, rendbe rakja, lemossa, felébreszti, azonban ahogy néhány korty vizet nyelt a varázsló, a gyomrában maradt tartalmat megkapta a boszorkám. Nem is emlékszem, volt-e már ennyire paprikás az évek során Hariana, az viszont biztos, hogy megmondta Adarisnak, üzenje meg a társának, hogy haragszik rá és meg se próbálják megakadályozni, hogy meglátogassa Ibellát és Éjkergetőt.
Felment a szobájába, hogy megmosakodjon, hajat mosson, átöltözzön, rendbe szedje magát. Ahmertin kivételesen nem követte azonnal, készíttetett neki nyugtató hatású teát és még kopogott is, mielőtt belépett volna az egyébként közös szobájukba. Hát lehet rá haragudni? Ugye, hogy csak imádni lehet? =D Hariana megenyhült, szépen lenyugodott, a nyárra való tekintettel a vizes haja miatt nagyon nem aggódott, s megindult látogatóba Ibellához.
A nő olyan házban él, ami hatalmas és változatos, minden kultúrából őriz magán valamit, s bent is ezt a sokszínűséget tapasztalhatta, még a szolgálói is különféle rasszúak voltak, férfiak és nők vegyesen. Felette növények függtek cserepekben és Hariana talált olyat, amit szeretett volna lerajzolni, azonban Ibellával nem alakultak jól a dolgok. A hölgy megpróbálta rávenni a boszorkányomat, hogy szolgálja őt, segítse a trónra kerülésben, azonban Harianának eszébe sem jutott ilyesmi. Úgy volt vele, ígérhetne és aztán csalhatna, de nem akar ennyire belefolyni ebbe az egészbe, ő a lelkével és a hűségével nem kereskedik, úgyhogy kihúzta magát a felelősség alól. A nő rámordult ugyan, hogy vissza meri-e utasítani az ajánlatát, de Hariana teljes nyugalommal azt felelte, hogy igen. Szépen ki lett dobva, ám Ibella még elejtett egy fenyegetést is, mely szerint mindenki ragaszkodik ahhoz, ami az övé, s emlékezzen rá Hariana, hogy mit mondott a testőréről, hogy őt nem birtokolja. Így van, a nőm nem birtoklásnak éli meg, hogy Ahmertin hűséges hozzá, hanem az ő szabad akaratának és tudja is a farkas, hogy elmehet, ha el akar menni, bármennyire is fájni fog ez a döntése Harianának. Egyébként Ibella két érzékeny pontra is tapintott, felhozta, mi lenne, ha elrabolnák Ahmertint, de Hariana nem akart fogási pontot adni, azt mondta, visszajönne, de végül a körkérdések hatására eljutott oda a beszélgetés, hogy ha nem tud visszajönni, Hariana érte menne, ahogy azt már tette is, csak ezt Ibellával nem osztotta meg, a másik érzékeny pont pedig ezzel a birtoklás dologgal kapcsolatos, mivel Hariana végtelenül hálás Ahmertinnek, s megint felvetült benne, hogy ezt talán nem tudja eléggé kifejezni.
Az utcán Hariana megkomolyodó arckifejezéssel és hanggal, halkan arra kérte a farkast, hogy legyen résen, mert számít a hölgy bosszúállására, azzal útjukat Luxen felé vették. Ő gyakorlatilag egy bordélyházban él, folyton vedel és a szeretőivel hentereg. Szegény Hariana... Luxen személyesen nyit nekik ajtót, átkarolja őket Ahmertinnel és beinvitálja, kábé a keblére öleli őket. Majdnem a helyi varázsdisznó tejéből ad Ahmertinnek - mivel a farkas tejet szeretne inni -, de az nem tenne jót valószínűleg az OD szerveinek, úgyhogy sikerül lebeszélnie Hariananak róla Luxent, hogy abból itassa a testőrét, ő meg elfogadja a bort, fűszeres, gyümölcslével ízesítettet kér és minőségit kap. Luxen hitvallása, hogy mindenki megérdemli, hogy boldog legyen, akár akarja, akár nem. Azt hiszi, azért nem fogadja el az ágybéli keringőt Hariana, mert hűséges akar lenni a férjéhez, de aztán sikerült kifacsarni a helyzetet azzá, hogy Hariana négy férfivel érkezett a városba, szóval van kivel élveznie az életet. XD Luxen erősen hedonista, s nem rest erőszakot alkalmazni, hogy rákényszerítsen valakit a boldogságra, ezáltal Hariana is szív, majdnem tizenheten rontanak rá, hogy csapjanak mind egy orgiát. Szerencsére van érzelem átirányító varázslata, akire meg nem hatott, az a három személy, már lerázható. A boszorkányom itt jön rá, hogy homofób. =D Eddig is irtózott tőle, hogy egy nő szexuális jelleggel érintse, odabújjon hozzá, de Luxen vendégszeretete által kifejezetten iszonya lesz ettől és ráébred, neki mindegy, hogy kivel és mit, csak őt hagyják ki belőle, még két férfit együtt sem visel el.
Megtépázott ruhával és idegekkel indult neki Ahmertin társaságában a fogadó felé, azonban tizenketten útjukat állták. Ibella bosszúja igen gyors, a szószóló férfi elmondja, hogy egyetlen személy mert ellent mondani neki, akit meg akart szerezni, s most a temetőben nyugszik, Malcolm ugyanis nem indult be féltestvérére, ő inkább pihenni akart, hát Ibella elintézte neki, hogy örökre nyugalomban pihenhessen. Hariana elhasználta szinte az összes varázserejét a bordélyház-otthonban, úgyhogy eléggé szorult helyzet elé néztek, ám fordult a szerencse kockája, s az Uwell paplovag ráncba szedte a tizenkét embert. Ővele korábban Meridus beszélt, a boszim annyit vet le a varázsló szavaiból, hogy puhatökűnek találja, ezzel Hariana le is tudta a paplovagot. =D
A fogadóba visszatérve Meridus már éledezik a bekómálásból a szobájában, vagyis lehet, hogy kifejezőbb, hogy őrjöng a fejfájástól, de mindegy, az meg még Adarist is megrendítette, hogy társnője milyen ziláltan tért vissza. Meridus szobájában Hariana az álmossággal küzdve még elmondja a tapasztalatait, ráveszi a két őrült varázslót, hogy ne koncolják fel a tetteikért Ibellát és Luxent, arra még ráérnek, egy nyilvánvaló uralkodógyilkosság nem tenne jót egyikük hírnevének sem, azzal visszavonul a szobájába és ledől aludni. Vicces, mert azt mondja a két dinka varázslónak, hogy nem tartja problémának az álmosságát, hiszen akár Noir is szólíthatja, holott pontosan tudja, sok más, problémás oka lehet még annak, hogy álomra óhajtja hajtani ilyen hirtelen a fejét. Luxennél ugye borozott. De nem, valóban Noir szólította. =) Hariana a nagy fekete semmiben találta magát, majd megjelent Csalás gyermek alakjában és egy hang azt kérdezte, Csalás kit tud felhozni annak tanúsítására, Hariana hogy remekelt. Csalás a vajákost szólította, aki fiatalon, de már bicegve jelent meg és azt mondta, a boszorkányom talán még nála is nagyobb csaló, meséket mond, elrejti valódi kilétét. A nőm csak lesett nagyokat. Megjelent Álom is, s az isteni hang őt is megkérte, hogy szólítson valakit, aki tanúsítja, Hariana az álmok birodalmában is megállja helyét, erre Álom Nizt szólította. Na itt már a boszim próbálta kordában tartani az arckifejezését, nehogy vigyorogjon, de azért el is vörösödött egy kicsit, hiszen pontosan tudta, mi következik. Niz szavai meg sem maradtak benne, Harianát annyira magával ragadta annak ténye, hogy most szembesítik a nászaikkal és az álmaikkal. Égett, na. =D De olyan pozitívan. Azt hiszem, Niz azt mondta, Hariana úgy él, mintha minden perce egyszerre volna ébrenlét és álom. ^^ Legutolsónak Szerencse jelent meg gyermek alakjában, s ő azt mondta, Hariana megtanulta, mit jelent, hogy a szerencse és a balszerencse kéz a kézben jár, hiszen egy iszonyú szerencsétlen napon is azt tudta mondani, ez nem baj, Noir így van épp vele. Lehányták, megfenyegették, kényszerítették, az életére törtek, ő mégis megőrizte hitét és bizalmát Noir felé, így elnyerte az istennő kegyét. Hogy milyen szférákat kap, arról Szerencse érmével dönt, feldob egyet, aminek egy felén egy koponya, a másikon egy szív van (halál vagy élet, a lélek ugyanis alapszféra, a másik kettő választható), Csalás kacsint egyet, majd a koponya kerül felülre. Előzetesen Ákossal beszéltünk erről, hogy ha választhatnék, a halál, lélek szférát választanám Harianának, mert azzal jobban meg tudja védeni Ahmertint, többet ér vele, úgyhogy tökre virult a fejem. =D
Miután a boszim visszatért Vihar gyöngye városába, annak is fogadójában az egyik ágyra, örömében sikítozva beborult Ahmertin nyakába, aki az álmát őrizte. Szegény farkas... néha annyira sajnálom. =D Abból érthette meg, mi a helyzet, hogy Hariana megnézte a nyakában lógó, anno Niztől kapott szimbólumot, amelyben az érme hozzákapcsolódott a belső felülethez, mozgathatóvá vált benne, az egyik felén a koponya jelent meg, a másikon a félig lehunyt udzs-szem. A nőm érezhette, hogy ez mostantól a szent szimbóluma és úgy sejti, Niz és a vajákos valóban ott volt az "álmában", tehát tudják, hogy elnyerte Noir kegyét. ^^ Hariana nagy örömében rávetette magát Ahmertinre és lenullázta a 19-es állóképességét hat körben. XD Tud valamit azzal a szexkult 4-gyel, na... XD És már megint szegény farkas, aki félájultan hevert utána az ágyon. Amúgy Ákos kockával dobatta ki velem, mennyi manája alakul át kegyponttá és hát nem jártam rosszul, mondjuk úgy. 37 kegyponttal indítani... Kemény. =D
Meridus bekopogott, de Hariana azt kérdezte, tud-e várni 10 percet. A varázsló válasza az volt, hogy akár 15-öt is, azzal gyorsan letessékelte Adarist az emeletről, a boszorkám meg még kikiabált neki, hogy "Szeretlek!". XD Ismeri Harianát, azt hiszem. XD Lett az 30 perc is, míg pihegtek, felöltöztek, Hariana rendbe szedte magukat és a szobát, mert azt kicsit leharcolták, aztán megüzente Meridusnak, hogy "Nyitva az ajtó.". A két varázslót a következő látvány fogadta: egy kidőlt emberfarkas az ágyon, előtte egy szélesen vigyorgó Hariana. XD Nem akarták tudni a részleteket. XD Meridus nekikezdett valaminek, amiből a nőm kábé semmit sem hallott meg, annyira a hatása alatt volt még az elmúlt órák eseményeinek, hogy csak felállt, odalépett a varázslóhoz és megölelte. Szerencsétlen azt se tudta, mit csináljon, úgyhogy jobb híján megölelte és meglapogatta ügyetlenül a hátát, a boszim meg azt mondta neki, hogy "Haragudtam rád, mert lehánytál, de most már nem számít.".
Miután sikerült komolyra fordítani a szót, összevetették, mit derített ki a két varázsló az Uwel paplovagtól, ugyanis míg Hariana a személyes kontaktust választotta a lehetséges örökösökkel, addig ők felkeresték a férfit. Azt már tudta a csapat, hogy a néhai király megőrült, egy feleséget boszorkánymester csinált ki. Felrajzolták a családfát, kiderült, hogy a feleségek közt nincs sok idő, az első halála után alig egy évvel elvette az új nőt a király, a második halála után Alibor anyjával volt együtt, de aztán megismerte Éjkertetőt és őt vette el. Azt hiszem, Alibor anyja végezte a kemencében, s Éjkergető az egyetlen, aki nem városi volt a királynék közül. Az Uwel szentély akkor került felállítása, mikor a boszorkánymester a városba keveredett. A karakterek rájöttek, hogy a hét gyerek a hét főbűnt képviseli, Malcolm a lustaság, Vermino a kapzsiság, Oktár a harag, Helmond a büszkeség, Ibella az irigység, Luxen a bujaság, Alibor pedig a falánkság. Karaktereink megint Orwellára gyanakodnak, de Meridus fejében már megfordult az is, hogy az őrült király nem tartotta be azokat a feltételeket, amiket Uwel szabott neki, ezért a hét retardált gyerek, a sorra haló feleségek, a király őrülete és a káosz a városban. Remélem legalábbis, hogy nem csak Dani gondol erre, hanem Meridus is, mert Hariana sugallata inkább ezt tartja felelősnek, főleg annak tudatában, hogy Meridus Uwel kegyét keresi. ^^
Mivel arra jutottak, hogy nem elég az élőkkel beszélni, bele kell túrni, mi történt még a múltban, ezért Hariana elment Éjkergető Fionához. A hölgy egy egyszerű házban él, semmi fellengzés, normálisan beszél, készséges, úgyhogy Hariana úgy gondolja, rendben van, de miután elhagyta a házát, valahogy felállnak a pihék a tarkóján, úgyhogy elhagyta a ház környékét, észlelhetetlenség, mágia elfedése, majd mágia felfedése varázslatokat alkalmazva körülnéz a házban. Egy pergament talált, Fionában nincs semmilyen mágia, a pergamen pedig üres, úgyhogy nagyon gyanús ez a Fekete bagollyal kapcsolatban és Hariana nem felejtette el, hogy még van dolga vele. Mindenesetre azt már tudják ebből, hogy Fiona nem boszorkány, a nőmben realizálódik, hogy Meridus kitörölt minden emléket a saját agyából, ami a Fekete Bagolyhoz tartozik, úgyhogy Ahmertinnel ketten maradtak titokgazdának. =) A fogadóban ezután az első és a harmadik feleség lelkének megidézésre készülnek, az lesz a következő kalandban, hogy a végére járjanak a rejtélynek. ^^

Végre életem egén látható, hogy van Nap is
Néha nem úgy érzem, de visszatekintve mégis az az érzetem, hogy az előző blogolásom után az idő elkezdett gyorsan peregni. Persze mindig a jó élményeink falják a perceket és a rosszakba úgy kell beletuszkolni minden másodpercet, s ez a hetem valahogy egészen megjavult. Az eleje borzalmas volt, nem is akarok róla mesélni, a lelkiállapotom nagyon nem érte el az elégséges szintet, de aztán valahogy le tudtam rázni magamról a sötét fellegeket. Találkoztunk Timivel talán kedden, megkajáltunk, aztán leültünk csevegni, míg kicsit megemésztjük a gyrost. Újabban a Corvin Plázába járunk, mivel többet találkozunk az egyeteme közelében, vagyis inkább mondjuk ki, érte megyek, mert később végez, mint én. Kezdem kiismerni lassan a helyet, egész kellemes is véleményem szerint, úgyhogy cseppet sem bánom. Nagyon rám tört a sütizhetnék, Timi is szívesen édességezett volna, ezért felcsaptam a netet a Kis Piroson, kerestem egy közeli, még nyitva lévő cukrászdát, azzal felkerekedtünk és beültünk oda. A tiramisut tejszínnel csinálták, jó kávés volt, ízlett, de rájöttem, Anya csinálja a legfinomabb tiramisut, Timi Mozart szeletet kért, ami finom volt, tömény, marcipános, de kellemes. Hangulatos kis helyre találtunk a Kálvin tér és az Astoria között, megbeszéltük, hogy fogunk oda még menni.
Ahogy ott ültem, arra gondoltam, de jó lenne, ha Anya is bent élne a fővárosban és vele is így ruccanhatnánk spontán, beülhetnénk sütizni, elmehetnénk vásárolni, vagy valami. Nagy kedvem lenne hozzá, szerintem élveznénk. Múltkor is annyira jó volt, mikor összefutottunk a sulizása előtt... Szeretnék vele több időt tölteni, de nem neten csevegve, aput meg napok óta fel akarom hívni, csak sose jutok el oda, mert amikor eszembe van, nem tudom felhívni, amikor meg fel tudnám, nem jut eszembe.
Sokat emlegetem a "vágod a centit" kifejezést, pedig egy olyan embertől tanultam, akit nem kedvelek, ám rájöttem, a haragom nem maradandó, egyszerűen képtelen vagyok neheztelni bárkire is. Szeretni nem tudom elfelejteni, akit megszeretek, de idővel semlegessé válnak a negatív érzések, olyan emlékekké, amiket csak a fejemben őrzök, a szívemben nem. Viszont amiatt, hogy a szeretettel kapcsolatban nem múlnak az érzéseim, volt néhány kellemetlen percem az elmúlt időszakban. Ezzel kapcsolatban sokat gondolkodom, mert azért fájnak dolgok, azonban azt sem felejthetem el, nekem a magam életét kell élnem, mást pedig nem terelhetek birka módján a saját útján. Kicsit így megborultak bennem elképzelések, de nem aggódom, van, akinél minden rendben lesz, a mi barátságunk akárhogy is alakul, van, akivel kapcsolatban kicsit bennem van a félsz, hogy nem veszi komolyan a figyelmeztetésemet és összehoz valami olyat, ami felszabadítja a bennem élő vadállatot. De hát... lesz, ami lesz. =)
Kedves-jó barátom meghívott hétvégére egy dumapartira, aminek hihetetlenül örülök, mert nagyon nyomasztott a felszín alatt az, ahogy alakultak a dolgaink, s azt hiszem, nagyon rányomta a bélyegét a mindennapjaimra.
Számolom a napokat - erre akartam kitérni a "vágod a centit" kifejezés kapcsán, csak aztán elterelődtem. XD Már a hatodik napon járunk, hogy elfogadták Björn megrendelését. =D Tiszta bolondéria az életem, mióta tudom, hogy jön a srác, fel vagyok pörögve. Kicsit úgy érzem, rég voltam ennyire lelkes, ami azért ijesztő is. =) Én nem vagyok egy ünnepelős fajta, szinte az összes ünnepet utálom, beleértve a születésnapot, a névnapot pedig nem tartom ünnepelendőnek. XD Na ehhez képest Valentin napra kifejezetten készültem, a vettem egy bónuszt elviteles sütire és valami innivalóra, s mondtam Benének, hogy elfogyasztjuk valami frankó helyen, ha nem lesz hideg, mondjuk egy kellemes téren. Persze ő annyi mindent beletervezett a napba, hogy meg leszek lepve, ha minden összejön. XD Annyi a mák, hogy a cukrászda, ahol be kell váltani a bónt, nyolcig nyitva van. ^^ Munka után hazamegyek, átöltözöm, találkozunk Benével, elmegyünk méteráruboltokba, mert készít egy ruhát és kell hozzá még cucc, én pedig szeretnék egy hordozót varrni Björnnek. Már egész jól kitaláltam, Bene is ötletel rajta, s tegnap az ágyban fekve realizálta is, hogy mekkora lesz a fiú. XD Azt hitte, MSD lesz, mert mondta, hogy "Nana szürke hajú fiúja és szürke hajú lánya" méretében képzelte el, amin jót vigyorogtam. Szegény kénytelen lesz név szerint megtanulni, kinek ki a babája, milyen méret, néhány paramétert. =D
Három hét után végre szerepjátékoztunk, arról külön posztban szándékozom írni, úgyhogy asszem, ennyi.

barátok,
BJD,
Björn,
dinka,
gondolatok,
mindennapok
Gondolatfolyamlás
Rengeteg gondolatom van. Érzelmileg nem felejtek és túl sok minden jut eszembe. Az a fiú, akivel álmodtam, valaki, aki megérdemelné, hogy elfelejtsem... És évről évre Kele is. Felnéztem arra az emberre, tiszteltem és kedveltem. Sokszor gondolok rá, mi lett volna, ha, mi történt vele azóta... Bene megkérdezte tegnap, nem lehet-e, hogy csak azért találkoztunk, hogy rámutasson valamire és hitet adjon, de valahogy ennyi nekem nem elég. Persze lehet, hogy én nem bírok megelégedni vele, hogy az emberek az életemben átszállók csupán, ahogy én is az ő életükben. Időnként felbukkan bennem egy hiány mások iránt, marcangol egy darabig, aztán csökken a hatása, de később ugyanúgy visszatér. Ilyenkor érzem úgy, hogy jó lenne felejteni... Csak túlságosan félek, hogy olyasmit is elfelejtek, ami fontos.
Olvasgatok mostanában. Nekiálltam ugye a Leghíresebb magyar madame-nak és bár nem egy jó könyv, mert tőmondatokban van megírva, mégis félve olvasom, olyan húsba vájó számomra a történet. Nem spoilerezek, akit érdekel, úgyis megkérdez, vagy elolvassa, akit nem, az meg úgyis alig várja már, hogy továbblépjek a témáról, vagy megkeresi fent a jobb sarokban a kis piros X-et. =) Nanos. Az eléggé elmond mindent, hogy a negyedik fejezetet szeretem felolvasni másoknak? Akkora fordulat, akkora mélyütés... A Mindenízű Drazsé kihíváson is gyöngyszemek születtek, igyekszem elolvasni azokat, amik felkeltik az érdeklődésemet. Sok írást tudom, ki alkotott meg, s ugye én a háttérből látom, az írók szemszögéből a kihívást és hihetetlenül felháborít, amit egy-egy olvasó művel. A legtöbben egyetemisták vizsgaidőszakkal, dolgozó emberek húzós időbeosztással, nem összecsapott írásokról van szó, de olyan slendrián módon véleményeznek az olvasók, hogy az egyszerűen borzasztó. Bene egész kiselőadást hallgatott tegnap tőlem, hogy melyik írás milyen jó és mégis miket írtak rá. Nem azt mondom, hogy mind tökéletes, mert nem az, nyilván, de dolgoztunk vele, kutatómunkát végeztünk... És arra jöttem rá, hogy nem a célközönség olvas, sőt, nagyon sok ember felett labdaként elrepül a tartalom. Vannak írók, akiknek túl komoly vagy kemény volt a téma, de sok olyan olvasónk van idén, akiknek egyszerűen a szellemi szintje nem haladja meg azt a magasságot, hogy megértse, amit olvas. De komolyan.
És ennek kapcsán gondolkodtam el azon, hogy érdemes-e írni. A ponyva fogy, a különféle, ezerszer feldolgozott szerelmi történetek... És aki nem ilyet akar írni? Azért mindenki nem lehet J. K. Rowling. Még jó, az ő művét sem értették meg, legalábbis az eredetit, belőle is tömegfogyasztásra alkalmas darabot fabrikáltak. Ez lenne a jövő? Elég hervasztó. Évek óta nem publikálok, elvileg készül a honlapom a háttérben, de ilyen esetekben nem vagyok benne biztos, hogy szeretnék újra publikálni...
Kaptam egy nagyon komoly ajánlatot. Két éves elkötelezettséget jelentene, egyetemre is tudnék utána menni valószínűleg, amit még mindig nem vetettem el, hiába érzem már most úgy, hogy idős vagyok én oda, kicsúsztam az időből. Mindig azt mondom, az idő és én külön síkon mozgunk, de azért vannak dolgok, amikhez túl "öregnek" érzem magam. Az ajánlaton gondolkodom, mivel fogalmam sincs, kibírok-e még két évet itt, ki akarjak-e bírni egyáltalán.

Újabb filmélmények
Két vagy három hete elkezdtek felszakadni bennem dolgok. Emlékek, gondolatok, érzések... Tulajdonképpen az hajt előre, hogy Björn úton van, most ez adja meg azt a boldogsághormont, amire szükségem van. Nemrég beszéltem Benének olyasmiről, amit már kis adagokban elmeséltem neki, de nem ilyen összefüggésben. Szegény nagyon fáradt volt, lehet, hogy belealudt és azt hiszem, nem is sokra emlékszik az elmondottakból. Ma egy olyan fiúval álmodtam, akiről meséltem neki. Nagyon sokáig, évekig szerettem, mindig kiújult és nagyon fájt, hogy nem értettem meg, miért fordít nekem hátat, miközben rengetegszer kaptam rajta, hogy figyel engem, a pillantása is olyan furcsa volt.
Tegnap ezt a címet akartam adni a blogbejegyzésemnek: "A szomorú Disney és a vidám gyilkosok", ugyanis megnéztük moziban a Mr. Banks megmentését, előtte való két nap pedig a Feláldozhatók két részét. Sokáig azt hittem, valami animációs film lesz a Mr. Banks megmentése, aztán Bene tájékoztatott róla, hogy melyik ez a film, aminek megörültem, mert jókat hallottam róla, majd már a teremben megtudtam, hogy feliratos és elment tőle a kedvem. Valahogy annyira elkámpicsorodtam, hogy nagyon sokáig nem is tudtam élvezni a filmet, aztán a közepe környékén már egyre jobban érdekelt. Én a Mary Poppinst nem ismerem, nekem kimaradt, de ebben a történetbe voltak dolgok, amiket felismertem a saját életemből és nagyon fájt. Nem mind, például az írónő forgatókönyvbe való beleszólása kifejezetten ironikus volt számomra, ha egyszer valamelyik történetemet megfilmesítenék, az is lehet, hogy én is ilyen háklis lennék, sőt, mivel nekem megvan a forgatókönyvíróim, lehet, hogy még rosszabb is lennék. Viszont ott volt a család, az apa, akinek a mindene a gyereklánya, játszik és bolondozik vele, sosincs közel az anyához, a többi gyerek jelentéktelen... Hát én azon kezdtem el sírni. Emma Thompsont nagyon szeretem, remek alakítás volt szerintem, amit ebben a filmben nyújtott, a sofőrjét én is megszerettem, Tom Hanks ütős volt Disneynek, azon meg majdnem elröhögtem magam, hogy kijelentettem a Téli mese kapcsán, hogy én nem nézek Colin Farrelles filmet - bár nem tudom, miért jött rám ez a diszkrimináció a színésszel kapcsolatban, különösebb okom ugyanis nincs rá -, erre ő játszotta az édesapát. XD Mindenesetre a Téli mesét tényleg nem akarom megnézni, a trailer alapján jó történet, de most nem bírnék ki egy romantikus filmet.
A Feláldozhatók nagyon tetszett, jó volt a humora, a töménytelen mennyiségű szétloccsanó ember ellenére (vagy pont azért? XD ) könnyed film volt számomra, élveztem. Jet Li nagy kedvencem, Norrist kifejezetten utálom, de most vicces volt, nem bánom, hogy belerakták a második részbe.

Hideg-meleg
Látva IchiGo bejegyzését rájöttem, hogy én is akartam írni a hétvégéről még. Dettó ugyanaz van, mint nála, eltelnek a napok és totál fáradtnak érzem magam, mindig ilyen nyolc-kilenc tájt már le bírnék feküdni aludni, pedig amúgy éjfélkor úgy kell kényszeríteni magam, hogy aludjak. =/
Nagy vágyam volt kipróbálni ezt a Yono Jogot, de nagyot csalódtam, szerintem kicsit sem finom. XD A fagylaltok egyöntetűen savanyúak, mindenem összerándult tőle, amúgy jó ízűek lennének. Én több gyümölcsöt szedtem hozzá, kipróbáltam az önteteket is. A gyümölcs tetszett, az öntetek viccesek. A csokinak van valami fura mellékíze, az erdei meg a hidegtől ragadós és nyúlós lesz, tiszta guszti. =D Tapasztalatnak jó volt, többet nem fogok szerintem Yono Jogozni. =D
IchiGoval bementünk a Rossmannba, mivel kellett nekem új ajakápoló. Mint kiderült, nem én vagyok az egyedüli őrült, akinél akár egyszerre több darab is van, folyton keni a száját, mindig újat akar. =D Ez azért jó érzés. A Labelloból kiábrándultam, rámentek erre a színes, ízes, csillogó, szagos pluszozásra és romlott a minőség szerintem, a sötétkéket meg valahogy nem szerettem sosem, úgyhogy most új márkát kerestem és találtam is. Isana. A kék és a fehér tetszik. Egy fehéret vettem korábban is, de eltűnt a szobában. Na, tegnap a kutya megtalálta, pont, mikor már lemondtam róla és vettem egy fehéret meg egy kéket, hogy biztos legyen. XD Jó amúgy, hidratál, véd, jó zsíros, szóval szeretem.
Kicsit azért rossz érzéssel feküdtem le tegnap, mert rengeteget költöttünk a hétévégén, pedig el kell kezdenem gyűjteni Higladra, aki sajnos kétlem, hogy az elkövetkezendő évezredben lesz recastban. Volt egy kérdés a fb-s BJD fórumon, mely szerint ki mire költene, ha nem BJD-zne. Hát én mindenféle finomságra és kényeztető dolgokra, ékszerekre, ruhákra. XD És olyan rossz. =D
Maszat tegnap megfürdetésre került, mivel kakivárrá változtatta a kecóját - megeszi maga alól a füvet -, de jól bírta, tiszta cuki volt. =) Az egérkék már mernek mocorogni, este hallottam, hogy megtalálták az itatóst és a kajás tálat, Triki mindig beleül a tálkába és nagyon cuki akkor, a kis barna meg elvesztette a bátorságát és bebújt a tojástartóodúba. =D Néha megsimogatom őket, duruzsolok nekik, a kutya meg totál féltékeny, folyton az ölembe akar kerülni, ott ugrabugrál, bebújik a kezem alá, ami elég viccessé és egy kicsit idegesítővé is teszi. =D Azt találtam ki, hogy az ágy melletti székre teszem a cincineket, ott közel is vannak hozzám, a kutya sem inzultál, ha benyúlok megsimogatni a kis cukifalatokat.
Volt néhány mellbe vágós élményem az elmúlt pár napban, azt hiszem, a hónap nekem ilyen lesz, de azt hiszem, már egészen megedződtem az irodában eltöltött három hónap alatt. Elmúlik. Lesz valahogy. Most ami totál leköt, az az, hogy jön haza Björn, idejében itt lesz a haja és a szeme elviekben, varrok neki nacit és inget, Namival meg kell beszélnem, hogyan is képzelem el a moddolást és a festést, meg a farsangi talira kéne készíteni valamit a bingóra. Pont a börzén vettem néhány cuki holmit, nyakláncot gondoltam csinálni belőle, de még az is lehet, hogy mást készítek, egyelőre gondolkodom rajta. Nem egyszerű, mivel nekem SD-m lesz, sok az MSD és a YOSD, ráadásul én még az SD-hez sem vagyok hozzászokva. ^^ Tudom, ez legyen a legnagyobb problémám. =D Viszont ez megihlet, lesz egy csomó novella, amiket már elkezdtem megírni, mert Björn ontja.
Sőt, van egy új karakter is, aki elkezdte kibontani magát. Nem hiszem, hogy fizikális lesz, de egyelőre azt sem zárom ki. Amit tudok róla, hogy Björn ismeri, azonban még nagyon kavarcsos, hogy az árvaházban lettek barátfélék, vagy az utcán keresztezték egymás útját és haverkodtak össze. Ha utóbbi, még az is lehet, hogy megvan a Proud 2-es testhez tartozó karakter. XD Már csak egy fej kéne rá. XD Az ötödik karakteremnek meg csomó beállítás jutott már eszembe, ugyanis egyszerűen lehetetlenül odavagyok azért a DC 72-es testért... XD

Új lakók
Hát az úgy volt...
Megláttam és megszerettem, úgyhogy mától van két kis sokcsecsű egérként. Fiúk és még nagyon kis félősek, de remélem, hamar felengednek. Addig is néhány kép róluk, bár nem a legjobb fotók:
Hát ők volnának ketten. =) Akkora nekik a ketrec, hogy akár mind a négyet elhozhattuk volna. XD Nevük még nincs, a fehér fejű valszeg Triki lesz, a barnábbat még nem tudom. =D

Terrapláza
Magamról nem csináltam képet, a rendezvényen részt vevő állatokról viszont annál többet. Megint sok szépséges dögöt láttunk, voltak csúnyaságok is ( =D ), azokból is hoztam, jó nagyot sétáltunk, azonban a Lurdy szerintem nem alkalmas ilyen rendezvény megtartására, mivel nagyon kicsi volt a hely, alig volt bent levegő. Nem minden kép tökéletes, telós mind, ezért elnézést kérek.
Úton hazafelé
Nem, nem a filmről lesz szó, bár nagyon szeretem, nagy-nagy kedvencem volt. =)
Nagy fogszívások közepette sikerült megrendelni a nagyfiút. Fél napig totál ideges voltam, hogy mi a baj a paypalommal, valószínűleg OTP lesz belőle. Mondtam Benének, hogy ráborítom az asztalt valakire, de aztán hozzátettem, hogy "Nyugi, nem, cuki leszek, mivel tudom, hogy nem az a szerencsétlen tehet róla, hogy gondom van, aki a pult mögött ül.". =D Végül Bene számlájáról küldtük el az összeget, amit előbb átutaltam neki, én meg még hajnal kettőkor is azt lestem, visszaírt-e Steven, mikor küldi Björnt. Ma reggel tudtam meg: tíz nap múlva. *zizzz*
Ha gyors és ügyes lesz a posta, a farsangi BJD meetre magammal is tudom vinni. =D De ha arra nem is, a jubileumi lolimeetre már tuti. Csak legyen időm varrni neki valami ruhát és érkezzen meg a szeme és a haja! =D