Rég volt zene, pedig ez nagyon jó, én mióta csak rátaláltam, nem bírom megállni, hogy ne hallgassam, holott a Gaga-verzió is szívem csücske. Az a helyzet ezzel a csajjal, hogy amit csinál, az nálam robban és hú és hú, aztán rongyosra hallgatom és utána elő sem veszem, azonban a feldolgozások mindig jót tesznek egy számnak, ha értő banda csinálja. Kurté pedig ilyen. ^^
Blanka narancsos-fahéjas csokitortával, popkornnal, gumicukorral, pogácsával és mindenféle más apró finomsággal várt minket. Nagyon jól éreztem magam nála, szívesen laknék is egy olyan lakásban, amiben ő. =) Az elején kicsit úgy éreztem, kilógok a sorból, hiszen Björn még nagyjából egy hónap a számításaim szerint, mire a kezemben lesz, de nagyon figyeltem minden apróságra, hogy mire megérkezik, ne csak körbe-körbe rohangáljak körülötte, mint valami hebrencs kölyökkutya az öröm hatására. XD Néhány kérdést is intéztem a lányokhoz, megkérdeztem például Namit, vállalja-e Björn moddolását és tökre örültem, hogy felcsillant a szeme, mikor kiderült, hogy "bántania kell" majd szegényt. XD Kezd kirajzolódni, pontosan mit is szeretnék, mivel elkezdett magáról mesélni a fiú. Úgy nagyjából átlátom, mi történt vele addig, míg hozzám kerül, de na, azért részleteket megtudni igazán... mókás. Mint mikor a sötétségből előbukkan valamilyen állat. =D
Lenibe beleszerettem. A fél meetet az ölemben töltötte, szeretgettem. ^^ Kaptam lendületet is megírni, amit Björn elárult, azonban majd csak a Menedéken lehet olvasni később, egyelőre csak Nanának mutattam meg, hogy jóváhagyja-e, noha úgy írtam meg, hogy akár totál fikció is lehet, meg még lesznek más változatok is, ugyanis Björn egy nagy mesemondó. =D
Berendeltem korábban szemet a fiúnak. Szép lesz, ma adják postára és alig várom, hogy átvehessem. Sőt, ma kaptam értesítést, hogy postára adták a hajat is, amit megrendeltem. Azért már látom a durcát, mivel egy elég extrém haj, de hiába kerestem olyat, ami illene is Björnhöz, egyelőre nem találtam. Persze, hiszen carrot szín kell, az meg ritka.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése