Pénteken munka után hazarohantam és becsomagoltam Björnt. Mivel nem lett kész a táskája, mert nem tudunk akkora méretű kartont szerezni, amekkora kellene az oldalába, kicsit macerás volt becsomagolni, meg időm is csak annyi volt, míg beletekertem valamibe, aztán rohantam is találkozni Namival. Közben Timivel is telefonon tartottuk a kapcsolatot, mikor és hol találkozunk, s alighogy leadtam a nagyfiút, már jött is Timi. Az éhségünkre való tekintettel elmentünk tésztázni a Vapianoba. Nem túl olcsó hely, de finom az étel, feeling a hely, ott csinálják meg az ember orra előtt, amit kért, nagyon okosan van megoldva a blokkozás, konkrétan kap egy kártyát az ember, amire ráteszik, mit vett, aztán a pénztárnál leolvassák. Nekem nagyon tetszett, az étkezőrész kialakítása nagyon bejött. Miután megkajáltunk, rávettem Timit, hogy jöjjön el velem bubble tea-zni. Tudni kell róla, hogy a gondolatától is rosszul volt, hogy ő ilyesmit fogyasszon, de mikor meglátta a törzsvásárlói kártyámon, hogy lehet kávézni is, azt mondta, azt fog inni. Nem így lett. =D Mangós feketeteát kért epres bogyókkal és zöldalmás zselével, én zöldalmás, tejes feketeteát kértem epres és mix zselével. Nagyon örültem, hogy tetszett neki, megegyezéses alapon odaadtam neki az epres bogyókat az én teámból, én pedig megkaptam a zöldalmás zseléjét. ^^
Ezután elmentünk a moziba és még pont fel tudtuk venni a foglalt jegyeinket, utána megejtettünk egy pisikörutat, vettünk egy nagy kólát kettőnknek, mivel az étel és a bubble tea után másra nem vágytunk, azzal beültünk a A beavatott című filmre, amit közösen választottunk. =) Remek, egyszerűen imádtam! Látványos, tetszik az alapötlet, a színészi játék... Szerelmes lettem Theo Jamesbe és Shailene Woodleybe. ^^ Odafigyeltek a részletekre a filmben, aprólékos, kidolgozott, nem vettem észre logikátlanságokat. Két dolog nem tetszett, az egyik, hogy a különféle frakciók azonos ruhát hordtak, mármint nem csak színben és anyagban, hanem ténylegesen ugyanazt a fazont, pedig akár lehetett volna közös bennük az is, hogy a maguk frakciójának jelképét hordják, a másik meg egy nagyon nüanszi dolog, méghozzá a tetoválás elkészülése, bár teljesen reális abban a jövőbeli korban szerintem, hogy például nagy nyomással a bőr rétegeibe fecskendezik a festéket, csak én rendes tetoválást vártam. XD Kifejezetten örülök, hogy egy olyan színésznő játszotta Trist, aki nem egy nádszál, öröm volt arra a lányra nézni, olyan egészségesnek és emberinek látszott. =) A Bátrak csoportja van jobban bemutatva, nekem tetszettek, mert ők változatosabbak voltak a többi csapatnál, remeknek találtam az otthonukat, csoportkovácsolásukat, rajongtam azért a változatos, meglepő külsőkért, amik felbukkantak.
Jók a karakterek. Nem fogok ellőni spoilereket, nem csökkentem ilyesmivel a filmélményt, hiszen én másodszor is szeretném megnézni. Timi megint leszorongatta az ujjaimat a kézfejemről az izgalom hatására, ráadásul a film végén odahajoltam hozzá, mert valamit mondani akartam, vagy nem értettem, mit mondott, már nem tudom, aztán azon röhögtünk, hogy full leszbikusnak néztek minket. XD Imádom az ilyet, szerintem nagyon vicces. =D Bent maradtunk az utolsó képkocka legördüléséig, hátha lesz egy amolyan utolsó utáni jelenet, de nincs, így viszont a stáblistán keresztünk neveket. Elhatároztuk, hogy ennek a filmnek kell a zenéje, ugyanis kiváló. Magával ragadnak a dallamok, a hanghatások nagyon eltaláltak, így ha a látvány, hangulat, történet kombó nem elég, hogy bőgjön az ember, a zenével megoldják. =)
Sokat hasonlították az Éhezők viadalához, aminek még nem láttam a második részét, de jobb annál. Én szeretem az Éhezők viadalát is, bár könyvben biztosan nem fogom elolvasni a rémes nyelvezet miatt - ami állítólag fordítási hiba, az eredeti sokkal jobb szövegezésű -, meg tudok a harmadik könyv főbb eseményeiről és kicsit sem tetszik az a sztori a végére. A beavatottnak történetnek nem ismerem a könyveit, de érdekelnek, remélem, jól van megírva és el is fogom tudni olvasni őket. =) Szerencsére itt kimaradunk a szerelmi háromszögből és az ebből fakadó kínlódásból, ez nagy pozitívuma a A beavatottnak, mivel már az unalomig ismételjük ezt a Twilight óta és a hősnő rendszerint rosszul dönt. Jó, én a farkasok mellett döntöttem volna Bella helyében, mert élnek, melegvérűek, képesek természetes úton szaporodni. =) Itt nem volt más választás, csak Négyes, mégis nagyon szépen lett adagolva a szerelem, romantikus és festői látványt nyújtott a pár, minden pillanatát tovább nyújtottam volna, pedig nem kifejezetten vagyok oda a fluffért.
A film után ismételten meglátogattuk a klotyómanót, aztán kerestünk egy nyugis helyet beszélgetni, majd valamikor tíz után hazamentünk. Másnap meglátogattam a szüleimet, apu és a barátnője nagyon kómásak voltak, jókat derültem rajtuk, jó volt látni az öcsémet, Anyuval meg jókat beszélgettünk, az ebéd nagyon fincsi volt, rendesen betermeltem. Vasárnap is remekül éreztem magam IchiGoval, sokat röhögtünk, még az eső is jólesett.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bubble Bár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bubble Bár. Összes bejegyzés megjelenítése
Nincs megállás
Alig van időm bármire is. Hétfőn voltunk IchiGoval, Gergővel négyen a Bubble Bárban, ami a nagy bubble tea-fan IchiGonak is tetszett. Gondolkodtunk azon, hogy BJD-s minimeetre alkalmas lenne a hely, mivel a galéria sok embert nem bír el, viszont feelinges lenne. Fincsik voltak a tea-k, Bene nem újított, én viszont kipróbáltam a tejes-karamellest és tetszett. IchiGo rózsásat, Gergő bodzásat ivott. ^^ Jó, tényleg jó. Azon is gondolkodtunk, hogy kéne reklámozni, mivel a Deákról egy köpés, csendes, kicsit eldugott helyen van, egyből megszerettük.
Mielőtt elmentünk volna iszogatni, kajáltunk egyet, mi Benével megint Jack's Burgerben ettünk, mert fincsi és laktató, IchiGoék krumpliztak, aztán körbementünk a Media Marktban, ahol egy-egy filmmel gazdagabbak lettünk. Ők az Öt legendát vették meg, mi a Mulan extrás változatát. Jackie Chanes klipp van hozzá! *,* A Bubble Bárban az Öt legendáról beszélgettünk. Végre találtam egy embert, akinek Dér Jankó a kedvence. =D Mindenki a Húsvéti Nyulat, a jetiket, manókat favorizálta, de IchiGo nem. Wííííííí~! =D Gergő azt kérdezte, ismerjük-e a hátterét, tudjuk-e, hogy a filmet készítő cég kidolgozta a karakterkoncepciókat, mire lestünk egyet Benével, majd tájékoztattuk, hogy egy könyvsorozat alapján készítették el a filmet, s ott van kidolgozva, a filmkészítő cég az alap karakterkoncepciókból dolgozott, amúgy a könyv nem került magyar szövegezésre nagy bánatunkra. Pedig nagyon kíváncsi lennék rá, a hivatalos honlap baromira tetszik, a világrészek szépen vannak használva, a karakteralkotás is baromira tetszik, a filmért pedig bolondulok, na. =) Gergővel ismét megállapítottuk, hogy azok a könyvek, amelyek érdemesek olvasásra, vagy megbuknak a magyar közönség előtt, vagy lefordításra se kerülnek. Nyüssz. Q.Q
Tegnap befejeztük a kráni kalandot, arról külön postban mesélek. Ma anyagboltokat látogatunk, holnap Dani tart panteonos játékot, holnapután mozizunk egyet Timivel. =D Még nem tudjuk, mit nézünk meg, de biztos jó lesz. ^^ Szombaton meglátogatjuk a családomat, a vasár délutánt IchiGoval töltöm, s el is ment a hét. Se varrni, se írni, se házat rendezni nem tudtam, pedig mind tervben volt. Pénteken még azt meg kell oldani, hogy Naminak oda tudjam adni Björnt, de Timi azt mondta, bevállalja az utazgatást. ^^
Igazából örülök, hogy lassan letelik ez a hónap is. Nincs különösebb oka, talán csak az egyre jobb időjárás. Minden nap azt várom, hogy valamivel később legyen, mint ami van, kivéve, ha jól érzem magam. Nos, ez kevés van.
Hétfőn Anyucival is összefutottam. Kolléganőjével volt, pont mondta neki, hogy mindig a Blahán találjuk meg egymást, milyen jó lenne, ha ott lennék, erre keres a tekintetével, én szállok fel a villamosra. =D Úgy örültem neki, hogy kis híján a nyakába ugrottam megölelgetni. ^^ Kaptam tőle tökmagos pogit, ami nagyon finom volt és ettem volna még, de megbeszéltük Benével, hogy együtt eszünk, ezért nem tömtem meg belőle magam. De miért van az, hogy Anya fincsi kajákat talál, én meg alig? =D Na mindegy. Elkísértem a suliba, aztán hazamentem lepakolni a táskám és utána mentem a WestEndbe a duplarandira. =D

Címkék:
Bubble Bár,
film,
Jack's burger,
könyv,
mindennapok
És egyszer fenn
A tegnapi nap baromi fárasztó volt, egész nap a fejünkön ugráltak az ügyfelek, csörgött a telefon, úgyhogy alig vártam a nap végét. Utána megvártam Benét és elmentünk a Bubble Bárba, ami kicsit eldugott helyen van a Deáknál, de nagyon tetszett. Volt kuponunk, úgy kerültünk oda és kiderült, hogy ők tök jó szöveget írtak a kuponhoz, ám a kupont kiállító cég nem tette rá, pedig elég sokat lehet szenvedni azzal, hogy egyáltalán az ember azt kitalálja, melyik helyre szól a kuponja és hova kéne mennie. Mindegy, a lényeg, hogy kicsit kalandos úton, de odataláltunk. Kellemes kis hely, süteményt is lehet kapni és amivel teljesen megfogtak a vendégszeretet mellett, az az, hogy pohárban is lehet kérni az italt helyben fogyasztásra, mivel "környezettudatosak". =) Nagyon kedvesek, ráadásul valahogy másfajta bubble tea-t adnak, mint amit eddig ittam, vannak őrült ízek is, így én ajánlom a helyet. Személy szerint egy túrótorta szeletet ettem eper öntettel a tetején, s kiderült, hogy az ízvilág, amit a tea-ben választottam, még senkinek sem jutott eszébe, ezért mondták, hogy ha nem finom, vigyem vissza, kapok egy másikat. Nem nyerte el a tetszésemet, a kivi és a tej valahogy nem szerette egymást, viszont rábíztam magam a férfire és amit elvitelre kaptam... Isteni volt. Taro nevezetű ázsiai növény gyökeréből is csinálnak ízesítést, ez egy tejes tea, s nekem nagyon bejött. =D
Otthon úgy volt, hogy varrunk, de mindketten nagyon le voltunk merülve, így Bene vacsit csinált, addig én beszéltem apuval telefonon egy 25 percet, utána felmentem Talyékhoz, mivel ma Szegedre megyünk, s csak holnap éjszaka jövünk haza, és megkértem, hogy nézzen rá Kodamára, csak ehhez oda kellett neki adni a kulcsomat. =) Kicsit megdögönyöztem a lányait is. ^^ Alapvetően nem szeretem a kopasz állatokat, szeretek egy szőrös kisállatot simogatni, de Talynak a harmadik kopasz patkányát imádom, sőt, mind a három csapatból a kopaszok voltak a kedvencem, Manó, Jona és most Szotyi. Nem szeretnék saját kopit semmiből, de az övét mindig olyan szívesen szeretgetem. =D Nezumi is édes, kis kalandor, de Szotyimotyi valahogy annyira a szívemhez nőtt. Kodama nagyon cukker volt, ahogy játszott velük, volt nagy izgalom és ugrabugra. ^^ Én mindig azon csodálkozom, mikor Taly megkérdezi, nem rosszalkodtak-e a csajok, bár lehet, én már Kodamához hasonlítok mindent, akinél nagyobb rosszaságokat senki se tud kitalálni. =D A kutya sem kifejezetten rossz, csak csinál pár kellemetlenséget. A legújabb zizije, hogy felkuporodik a székre, lerángatja a konyharuhát a földre, sőt, kipakolja a szennyesládát, mert a benne lévő ruháknak mi szagunk van és így mikor nem vagyunk vele, egy kicsit mégis úgy érezheti, hogy velünk van. Rafinált, nem? Persze kártékony egy állat, én mindenkit lebeszélek arról, hogy lakásban kutyát tartson, mert a cipőket előszeretettel rágcsálja, ha rossz napja van, mindent széttép, amit talál...
Alig várom, hogy menjünk Szegedre. =) Holnap találkozunk Maricával valamikor délután, amiért ő is, én is nagyon izgatottak vagyunk. ^^ Természetesen viszem Björnt, úgyhogy lesz fotózás megint. Wííííí~! =D