A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bushido. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bushido. Összes bejegyzés megjelenítése

Változataim

Fotók: Vékony Csaba

Voltam szöszi és barna. Szőke elég rövid ideig, mert a paróka folyton a szememben és a számban kötött ki, amit nagyon utálok, a kis barna meg kényelmes és cuki. =) Ezek szombati képek, vasárnap már csak a barna parókát vettem fel és végül nem került rám a páncél, mert Zöldnek nem volt ideje rám adni. ^^

Tegnap kipróbáltam a Bushidot. Kiválasztottam Gergő seregéből a vízidomár fiút, a tűzidomár csajt, a rókalányt és Master Pot (35 pontból összerakott sereg), Bene hozta a sajátját, a bakemonokat és a mocsaras pályán toltunk egy kört. Elkezdtem leirtani a bakemonoit, s csak később jöttem rá, hogy jól tettem, mert azok alattomos kis dögök és ha elég ki-t szednek össze, akkor visszaidézik halott társaikat. Én alapvetően azért indultam ellenük, mert íjászaik is vannak. =) Kitsune jól végigirtott, Dasco meg is volt rajta lepődve. ^^ Megnyertem a partit amúgy. A második kört Mókással játszottam. Úgy voltam vele, hogy már ott ül egy ideje, csak nem akadt partnere, jó, akkor annyi belefér, hogy letolok vele egy kört. Az előbbi sereget választottam, ő pedig Gergő seregéből összerakott magának még egyet, a templomos pályán toltuk, ami szép-szép, csak nem praktikus, ha közelharci egységek vannak lerakva, nekünk meg azok voltak. Mókás elvert rendesen, de érzésre pozitívan zártam a dolgot. És akárhányszor meglátott utána mászkálás közben, mindig fülig ért a szája. XD

Jó volt mindkét nap, jól éreztem magam. =)

Hétvégi élmények

Ezen a pénteken elmaradt a szokásos találkozónk Timivel, mert neki családi programja volt, így Imi jött hozzánk. Betoltunk két pizzát, állatoztunk, beszélgettünk, videókat néztünk és beszélgettünk Tmivel cseten. =D Jól éreztük magunkat, sok mindenről szó esett. Végül kikísértem Imit a trolihoz, aztán lefeküdtünk aludni Benével. Másnap ugye tanfolyam volt, amiről majdnem elkéstem. XD Addig készülgettem, hogy késve indultam és totál izgultam, hogy 25 perc tényleg elég-e odaérni. Elég. =) Beértem öt perccel kezdés előtt, váltottunk pár szót két lánnyal, aztán kezdte is az oktató. Megint az a pasi volt, akivel annyira nem vagyok megelégedve és a visszhangok alapján a többiek is úgy gondolják, hogy nagyon szétszórt annak ellenére, hogy jegyzet vezeti a beszédét. Karakterisztikát és struktúrát kéne tanítania, de eddig csak árnyaltuk a témát, volt szó valami pályázatról, amihez ugyancsak nem mondott elég infót, belekezdett ebbe-abba, de az óra végére már csak néztem, hogy most akkor mi van. XD Óra után egy harmadik lánnyal utaztam, aki egy könyvet is ajánlott. Meglepően sok köze van a forgatókönyvírói tanfolyamhoz ahhoz, amit akartam, de komolyan. El vagyok képedve, de örülök is nagyon. =)

Lementem a klubba, ahol Randicon volt. =) Sok fiú és lány jelent meg, s az egyik szervező beültette a barátnőjét, hiszen egy lánnyal kevesebb jött el és hogy egyik srácnak se kelljen a plafont néznie, míg a többiek beszélgetnek. Tiszta cuki volt a társaság, nekem nagyon bejött az egész. =D Kíváncsi vagyok, milyen visszhangja lesz/van, mi alakult. Az is jó volt, mennyire sok ember volt a klubban, kábé mozdulni alig lehetett. =D

Ettünk, Agyartól kértem két hotdogot, Imi leült mellém gabonapelyhezni, majd elkezdtem fejleszteni Sheont, mire befutott IchiGo és Gergő, így négyen Benével mentünk a La Deliziába. Szeretem azt a helyet, bár most a levendulától nagyon nehéz volt a levegő, nehezebben tudtam lélegezni, ami nyomasztott és Benét is, ráadásul szombat estére már eléggé le volt rabolva. Isteni finom volt minden, répatortát, zabkekszet és csokihabot kértem meggyszörppel, bár megenni nem tudtam, a hotdog jelezte, hogy köszöni szépen, párban is kitölti a gyomrom. Nem voltam túlságosan feldobva emiatt, de elcsomagolgattam a maradékot, majd sikerült otthagyni a helyen, ezért tegnap ettem meg. XD

Nem sokat tudtunk beszélgetni IchiGoval, ő nem volt jól, rám rám tört a kajakóma. XD A kutyusa tetszik, bár asszem, Bene tényleg kiugrana az ablakon, ha még egy olyan kutyát is néznék magamnak, ám mivel normál áron 10.000.- forintnál kezdődik, valószínűleg kimarad a repertoáromból, azért annyira nem szeretnék ilyesmit, hogy ennyire drágán vegyem meg, noha IchiGonak is sikerült olcsón hozzájutnia Teszveszen. Rábízom a jövőre, egyelőre a BJD köt le a legjobban. Elkezdtem az elejéről olvasni az Ametisztgyöngyöket, Gigi és Nana blogját, olvasni is elkezdtem, most a Haruko hercegnő van nálam, úgyhogy tágítom a fejem rendesen. ^^

La Deliziázás után visszamentünk a helyre, IchiGoék nem sokkal később mentek is, mi meg Imivel szerepjátékoztunk Agyar KM-kedése alatt. Huntert játszottunk, ami a WoD egy része. Nagyon élveztem, remek kaland volt. Szeretem Agyar ötleteit és azt is, ahogy megvalósítja, laza és kreatív KM. =) Imi védelmező vadász volt, én támadó vadász, amivel nagyon kiegészítettük egymást. Imi olyan skilleket vett fel, amivel engem védhet, gyógyíthat, támogathat, én pedig olyant, amivel kicsit belelátok a jövő rejtelmeibe és nagyobbat, veszélyesebbet tudok hasítani az egzotikus fegyvereimmel. Kiéltem magam, egy gerincwakizashit találtam ki, egy kvanist és két utát, méghozzá mindkettő átalakított volt. Belegondolva utólag ritkán tud a karakterem tiszta vágást okozni, csak akkor, ha a kardját nem bontja szét, de Agyar úgy mesélte, hogy az vérfarkasok elleni kezdő csapásomban már széthullott csigolyákra a kardom, rátekeredett a vérfarkas nyakára, majd ahogy visszahúztam, a lendülettel lecsapta egy másik vérfarkas fejét is. XD Jó kis eszköz... =D

A kaland röviden az volt, hogy a kedvenc kocsmánkban iszogatva megjelent mellettünk két ügynök. Elvittek minket egy főhadiszállásra, ahol is megtudtuk, hogy űrcsaták is folynak, nagyon komoly védelem alatt áll a Föld, számunkra elképzelhetetlen képességekkel bírnak az űrbéli harcosaink, mi meg néztünk Imivel, hogy a Man in blackbe csöppentünk, vagy álmodunk, vagy mi van. XD Nekünk egy földi katonát kellett likvidálnunk, aki hazatért a bolygóra és csalódott az emberiségben, ezért úgy gondolta, hogy el kell pusztítani a Földet, hiszen az itteniek nem érdemlik meg az űrbéli harcosok áldozatait, s ha mi elpusztulunk, akkor őnekik nem kell meghalniuk értünk. =) Láttunk a fickóról - elég jóvágású ember volt, a karakterem sajnálta, hogy meg kell ölnie - egy videófelvételt, amin egy betontömböt pusztán az akaratával összemorzsol, ezért eléggé nem voltunk bizakodóak. Szerencsére kaptunk pár idióta segítőt, akikről nem sokat tudtunk meg. Annyira nem is akartunk, engem speciel az érdekelt, milyen harci helyzetben a legjobbak, a többit oldják meg. XD Mivel egy tucat vérfarkas kísérte a kattant űrharcost, a tisztogatás úgy indult, hogy elvesztettünk néhány segítőt, de a vérfarkasok is megdöglöttek. Ezután szembekerültünk igazi ellenfelünkkel, akinek narancssárga nyalábok és gömbök voltak a fegyverei ellenünk, amihez hozzászagolni se tudtunk. Azt megállapítottuk Imivel mielőtt elindultunk volna a főhadiszállásról, hogy emberünk a fegyverei nélkül nem sokat ér, ezért megpróbáltuk kilőni a fegyvereit a kezéből. Na erre Imi kezére rácsavarta a saját fegyverét. XD Na itt tette el a karakterem a kardját, hogy nem, ebből nem lesz semmilyen más forma, főleg nem nyaklánc nekem. XD Imi majdnem meghalt, egy az ellenségünkhöz hasonló képességű srác védte meg, aztán az ellenfelünknek vér buggyant ki a szájából. Dimitri közben elájult, az én karakterem meg ott maradt kábé meztelennek érezve magát ezzel az űrbéli pokolhozóval, mivel úgy volt vele a csajszi, hogy oké, lecsaphatná a fejét, kibelezhetné, agyonverhetné, de hogy ő egyiket se próbálja meg, az tuti, mert amit eddig látott belőle, azzal elég csúnya véget érne a támadási kísérlete. XD Mázlira az orvlövészünk úgy találta el egy korábbi pillanatban, hogy valamennyi létfontosságú szervét átlőtte, így percek alatt, még egy monológot lenyomva meghalt a fickó. Jó volt a monológ, valami olyasmit mondtam neki rá, hogy mindenki Isten nevével dobálózik, pedig nincs Isten, de ha lenne és valóban olyan hihetetlen ereje lenne, mint amivel felruházzák, akkor nem létezne úgy, olyan formában a világunk, ahogy, mert nem engedné, megváltoztatná. Ezzel, asszem, sikerült meghoznom a fickónak a lelkibékét, a mellette lévő, hasonló képességű srác meg nekiállt sírni. Az apja volt az ellenfelünk.

Agyar azt mondta, nem tervez második kalandot, de mi nagy lelkesen mondtuk, hogy mi viszont szeretnénk, mert jó sztori volt és a karakterek is tetszenek. =D A kaland végén megjelent egy öltönyös, közölte, hogy nem tudunk semmiről, nem láttunk, semmit, majd visszakerültünk a kocsmába, ahonnan indultunk. =D Vicces volt. A karakterem nem nézett az öltönyös szemébe, előhúzta a kardját és figyelte a mozgását. Látszik, hogy harcos: ha bármi gyanús mozdulatot tett volna, tutira levágja. XD És most először választottam olyan nevet a karakteremnek, amely unszimpatikus nekem (Anett). =D

Jó későn értünk haza, az utolsó trolival mentünk, s mivel sikerült bent hagynom a helyen a telefonomat, jó egy órával előbb kellett kelnem, hogy elmenjek érte, mivel Sangoval csak azt beszéltük meg, hogy 11 körül a Tesconál találkozunk. XD Idegbajt kaptam volna, ha nem tudom felhívni, hogy itt vagyok, mikor érsz ide. =D Míg vártam rá, indiai boltot néztem, aztán újságot olvastam. Lekaptam pár divatlapot is, de ami igazán megmaradt belőlük, hogy Emma Watson mennyire szép és stílusos. =D Aztán befutott Sango, elmentünk kajáért, inniért, vettünk gumicukrot, édességet, majd leültünk egy padra beszélgetni. Én ettem közben, ő a gumicukron nyammogott. Sokáig ültünk ott, majd meglátogattuk a klotyómanót, utána bementünk a Deichmanba és megállapítottuk, hogy alig van már ott sajnos normális, jó cipő. Libriben is jártunk, Sango vett is két Danielle Steel könyvet, amitől engem a hideg is kirázott. XD Én kinéztem magamnak a Felhőatlaszt és a Pi életét, azokat is szeretném elolvasni. A Felhőatlasznak nagyon érdekes a szerkezete, az ára meg horribilis (3.500.- forint). oO' A Pi élete viszont könyvben nagyon cuki, mindkét kiadásban iszonyat tetszik, az egyik édes, a másik meg olyan sugárzó. =)

Kikísértem félútig Sangot, aztán elköszöntünk egymástól, a négy órás busszal mentem vissza a helyre, mivel Timi és a barátnéja jöttek 5 és 6 között. Kriszta volt csak lent, beszélgettünk, ami nagyon jólesett, hiányzott már egy ilyen nagy beszélgetés vele, most nem is volt semmi, senki, ami zavarjon minket. =) Timit kimentem felhívni hétkor, hogy hol vannak már, mi van. Fordulok a WestEnd felé, erre mögülem fiúhang rám kiabál. Úgy összerezzentem. XD Bene volt és azt hitte, el akarok menni. Mondtam, hogy nem, kapott csókot, Dasco puszit. Ők a Cantinában voltak Bushido bemutatót tartani, s épp megérkeztek. Jó, örülök nektek, hívom Timit. Feltűnik az utca végén egy ismerős sziluett, Timi nem veszi fel. Ahogy egyre közeledett a személy, egyre biztosabb lettem benne, hogy az Timi. XD Mivel nem látok annyira jól, elég vicces szitu jött ki, de jót nevettünk rajta. Mi összebújtunk szokás szerint a kanapén és beszélgettünk. A barátnője nem tudott jönni, mert a nővére átszervezte a programját, de elvoltunk maximálisan nélküle is. Alig várom a pénteket, mert Timi lehozza Pezót (a nevéből alkotott saját becenév, amit sosem fogok máshol, csak a blogban használni XD ), akivel elég sokat hallottunk már egymásról Timitől. =D Izgatott vagyok. ^^

Alig akartunk elindulni, de Timinek haza kellett mennie, ezért kénytelenek voltunk végül. Persze jó kis késést produkált, mert elpofáztuk az időt, de élt, beszéltem vele még este. =D Meg Talyval, Anyuval és Imivel is. Egész népszerű voltam. ^^ 11-re persze kidőltem, kevés volt az a 6 óra alvás, meg előtte se sikerült sokat aludni a héten. XD Pedig elgondolkodtam, hogy beugrom játszani KT-n, de végül úgy voltam vele, hogy úgysem lesz hosszú életű, akkor meg nem bolygatom meg a dolgokat, hagyom játszani Kibát és Talyt. Bááár... Nem tudom, még nem döntöttem. XD Imádom felzavarni a dolgokat, tény. =)

Van új fülvédőm. ^^ Szerintem nagyon cuki, puha és hiába lesz tőle ufófejem, teljesen odavagyok érte. =D Benének tudtam, hogy nem fog tetszeni, Timinek viszont tetszett és mivel visszakaptam a fényképezőmbe a memóriát - már csak az elemeket kell megtalálnom és a töltőt, hogy fel tudjam tölteni XD -, hamarosan vélhetően képek is lesznek. ^^ A kürtőskaláccsal jól befürödtem. Meg akartam lepni Benét, de sikerült olyat választanom, amit nem szeret. Pedig nekem határozottan rémlik, hogy azt mondta, a dejót nem szereti, a diót igen. XD Na mindegy, legközelebb vaníliásat kap, vagy kókuszosat. Abban tuti voltam, hogy a fajhéjat nem szereti, a kakaós meg szerintem nem kürtőskalácsos. XD

x3

Wáááá, zsong bennem az energia, legszívesebben előre tekerném az időt négy órára, hogy kiszabaduljak ebből az épületből, hogy Timivel együnk, csavarogjunk, dumáljunk, mittomén. =) Tök jó volt Nicoval és IchiGoval találkozni, jól éreztem magam és az új évben rengeteg kameráztam, fotóztam már. Szerintem pár videót majd közzéteszek, hogy szétoltsam a srácokat. =) Tudják, hogy csak azért, mert imádom őket. =D Zöld berottyantottam-képe szerintem frenetikus. XD

Tegnap megvolt a Bushido nap a helyen. Kérdeztem Benét, hogy milyen volt, ő azt mondta, egész jó és amilyen kis dinkák voltak, szerintem nem pakolták látványos helyre a süteményeket, mert csomó ránk maradt, én is azt hoztam egy zacskóval, az az ebédem, Bene is elvitt, Bálint is, asszem, IchiGoéknak is maradt... XD Azt magyarázta tegnap Bene, hogy már szabályszerűen ráunt a Bushidora, annyira sokat magyarázta el, meg a fejét fogta, néhány embernek mennyire nehéz felfogása van, de jót vigyorogtunk. =) Volt némi összetűzésünk is, mivel nagyon ideges volt és rajtam csattant a dolog, mert azt mondta, rájött egy hibás viselkedésére, amin igyekszik változtatni és remélem is, mert közmegrökönyödés és közbotrány esélyes és veszélyes a dolog. Tegnap egy ilyen miatt majdnem elbőgtem magam, Imi nem győzött vigasztalni és csak akkor nyugodtam meg, mikor IchiGoval nyakunkba vettük a várost és hazamentünk hozzánk.

Megnéztük az Életrevalók című filmet, ami nagyon jó, ajánlom azoknak, akik szeretik a tartalmas filmeket. Én a végén elsírtam magam, csak befelé, mivel nem akartam, hogy szétmáljon a képemen a sminkem. ^^;; Jó a színészi játék, a sztori egyszerű, de remek, a karakterek szerethetőek, a tájak nagyon szépek, én csak ámultam, mikor az elején a háztömböket mutatta a kamera, szerintem nagyon jól nézett ki. =) Nem tartogat nagy meglepetéseket a film, de nagyon kellemes. =)

Úgy néztük meg, hogy egymás mellett feküdtünk az ágyon, Kusami meg köztünk, a könyököm mellett aludt és időnként mindketten megsimogattuk. Utána BJD-ket és Pullipokat néztünk, játszottunk, beszélgettünk, Gergőék meg 11-re futottak be, amikor is már álmosak és éhesek voltunk. ^^;;

Volt itt most Panni is, beszélgettünk kicsit, lehet, holnap elrabol és nem tudok otthon egy kis rendet csinálni, de hát ez van. XD Ilyen ez a popszakma, ahogy Nico szokta mondani. =)

Budshido napra

Az én gépem ilyet csinál, ha lefogom a vakuját. XD Szerintem tök jól néz ki és vicces, ahogy várom, hogy na mi lesz. =D

Akartam már egy sárga alapú sminket és nekem tetszik is. =)

Ilyen.

Bár később kiszedtem a két kisebb masnit, mert az nem tetszett. XD

Elvoltunk xD

Nem igazán érzem magam fáradtnak vagy álmosnak, bár holnap nem ezt fogom fél nyolckor gondolni, mikor Benét kell felébreszteni és rábírni, hogy menjen a műhelybe, mivel Bushido napot tartunk. =)

A mai nap jól sikerült, sétafikáltunk, Nico kapott a húgától egy kulcstartó macit, meg vettek KFC-ben kaját, utána lementünk a helyre kajálni. =) Befoglaltuk a kanapét, ettünk, ittunk, dumáltunk és ellőttünk egy csomó képet, videóztunk, hülyéskedtünk. =D

Éppen megfojtom Imit, amihez Nico asszisztál nagy élvezettel. =D

Imi elbújik a kamera elől mögém, mikor veszem le a kabátom... XD

X"D Asszem, Nico azt fűzte a képhez, hogy Zöld már berottyantott a súlyom alatt. X"D

Körbeadtak. XD

Nagy sikere volt a ruhámnak, mindenki arra volt rákattanva, hogy kibontsa a masnim. XD

Harap...

Mondjad. - Mondd te.

Egy loli nem verekszik. - Nem baj, védd magad! - Jó, akkor élveteg vigyorral kinyírjuk egymást.

Széttépnek.

Aztán meg már egyiknek se kellek. XD