Rengeteg gondolatom van. Érzelmileg nem felejtek és túl sok minden jut eszembe. Az a fiú, akivel álmodtam, valaki, aki megérdemelné, hogy elfelejtsem... És évről évre Kele is. Felnéztem arra az emberre, tiszteltem és kedveltem. Sokszor gondolok rá, mi lett volna, ha, mi történt vele azóta... Bene megkérdezte tegnap, nem lehet-e, hogy csak azért találkoztunk, hogy rámutasson valamire és hitet adjon, de valahogy ennyi nekem nem elég. Persze lehet, hogy én nem bírok megelégedni vele, hogy az emberek az életemben átszállók csupán, ahogy én is az ő életükben. Időnként felbukkan bennem egy hiány mások iránt, marcangol egy darabig, aztán csökken a hatása, de később ugyanúgy visszatér. Ilyenkor érzem úgy, hogy jó lenne felejteni... Csak túlságosan félek, hogy olyasmit is elfelejtek, ami fontos.
Olvasgatok mostanában. Nekiálltam ugye a Leghíresebb magyar madame-nak és bár nem egy jó könyv, mert tőmondatokban van megírva, mégis félve olvasom, olyan húsba vájó számomra a történet. Nem spoilerezek, akit érdekel, úgyis megkérdez, vagy elolvassa, akit nem, az meg úgyis alig várja már, hogy továbblépjek a témáról, vagy megkeresi fent a jobb sarokban a kis piros X-et. =) Nanos. Az eléggé elmond mindent, hogy a negyedik fejezetet szeretem felolvasni másoknak? Akkora fordulat, akkora mélyütés... A Mindenízű Drazsé kihíváson is gyöngyszemek születtek, igyekszem elolvasni azokat, amik felkeltik az érdeklődésemet. Sok írást tudom, ki alkotott meg, s ugye én a háttérből látom, az írók szemszögéből a kihívást és hihetetlenül felháborít, amit egy-egy olvasó művel. A legtöbben egyetemisták vizsgaidőszakkal, dolgozó emberek húzós időbeosztással, nem összecsapott írásokról van szó, de olyan slendrián módon véleményeznek az olvasók, hogy az egyszerűen borzasztó. Bene egész kiselőadást hallgatott tegnap tőlem, hogy melyik írás milyen jó és mégis miket írtak rá. Nem azt mondom, hogy mind tökéletes, mert nem az, nyilván, de dolgoztunk vele, kutatómunkát végeztünk... És arra jöttem rá, hogy nem a célközönség olvas, sőt, nagyon sok ember felett labdaként elrepül a tartalom. Vannak írók, akiknek túl komoly vagy kemény volt a téma, de sok olyan olvasónk van idén, akiknek egyszerűen a szellemi szintje nem haladja meg azt a magasságot, hogy megértse, amit olvas. De komolyan.
És ennek kapcsán gondolkodtam el azon, hogy érdemes-e írni. A ponyva fogy, a különféle, ezerszer feldolgozott szerelmi történetek... És aki nem ilyet akar írni? Azért mindenki nem lehet J. K. Rowling. Még jó, az ő művét sem értették meg, legalábbis az eredetit, belőle is tömegfogyasztásra alkalmas darabot fabrikáltak. Ez lenne a jövő? Elég hervasztó. Évek óta nem publikálok, elvileg készül a honlapom a háttérben, de ilyen esetekben nem vagyok benne biztos, hogy szeretnék újra publikálni...
Kaptam egy nagyon komoly ajánlatot. Két éves elkötelezettséget jelentene, egyetemre is tudnék utána menni valószínűleg, amit még mindig nem vetettem el, hiába érzem már most úgy, hogy idős vagyok én oda, kicsúsztam az időből. Mindig azt mondom, az idő és én külön síkon mozgunk, de azért vannak dolgok, amikhez túl "öregnek" érzem magam. Az ajánlaton gondolkodom, mivel fogalmam sincs, kibírok-e még két évet itt, ki akarjak-e bírni egyáltalán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése