Örömáradat

Mostanában a beszúrt számokon kívül Pink - Fucking perfect-jét és Katy Perry - Firework-ját, ja, és Avrile Lavigne - What the Hell-jét hallgatom. =)

Tegnap voltunk a Black Ichigoban. Nem volt igazuk a lányoknak, nagyon jó bolt. Kishit és Cchant gondoltam elirányítani oda, mert hozzájuk a csíkos, kockás és goth vonal szerintem simán passzol. Lolijuk is van, de még csak egy nemrég indult boltról van szó, úgyhogy még keresik magukat. =) Hananak rengeteg ötlete van, amit Pol szeretne valakivel megcsináltatni, csak ugye Magyarországon semmi sem egyszerű. =) Két nagyon aranyos emberről van szó, Hana csendes, visszafogott és bájos, Pol pörgős, beszédes és jófej. Nagyon jól éreztem magam velük. Új barátokat találtam bennük, azt hiszem. Most azon gondolkodunk, hogy pont megüresedett náluk egy lakrész, amit egészen olcsón ad ki Pol, így lehet, hogy odaköltözünk. Ráadásul Talyék ott vannak a sarok másik oldalán, szóval én úgy röhögtem, mint a fene. Ott a Gólem is egy köpésre. =D A főhírt pedig nem tudom, elmondhatom-e, úgyhogy nem mondom. De hogy egy ilyen találkozás megesik, annak az esélye egy a milliárdhoz (nem a millióhoz, az szerintem kevés, ha összevetem, mennyi mindent kaphatunk egymástól első lendülettel).

Bajba voltam mostanság magammal. Beleestem egy nagyon mély depresszióba. Pontosabban nem én, hanem csak egy részem. Nem volt kedvem semmihez, maximum csak játszani a DS-semmel, elkezdtem írni, de valami olyan kegyetlen karakterről, akit végre nem fog tudni senki szeretni, mert tényleg egy rohadt görény, még akkor is, ha olyan mélyen sérült lélek, aki már-már lelketlen és nagyon logikusan építi fel az életét. Hétfőn csattant a pofon az arcomon és az nagyon levert a lábamról, éreztem is, hogy nem tudok felállni, mert nincs erőm, nincs miért, ... a depi tipikus jelei, biztos ismeritek. És aztán eldöntöttem tegnap előtt, hogy lesz bármi, én akkor sem hagyom magam elsüllyedni a meleg kakiban, nem állok le, nem hagyom, hogy az életem elvegye a depresszió, a semmittevés, a halálhangulat. Eldöntöttem, hogy nem érdekel, ki és miért negatív, én csakazértis csak pozitív leszek, nem fogom feladni, nem hagyom, hogy fogjon rajtam, ha a bíróm szívat (jegyzőkönyvet kellene írnom, amire kijavítással együtt nyolc munkanapom van, de neki mindig egy nagy kupac aktával jön, hogy sürgős, még aznap adjam ki, de emellett van másik két kupac aktája, amivel azért haladni kéne, ...), ha apu leszar, ha mások rosszkedvűek körülöttem. Egyszerűen eldöntöttem, hogy NEM HAGYOM MAGAM, felállok. Nem tudtam, hogy, nem tudtam, miért, nem tudtam, mi segíthetne, csak azt, hogy meg kell tennem, képes vagyok rá és csak ennek van értelme.

Fura érzés, amikor majdnem élni nincs kedved, de rákényszeríted magad, hogy csinos légy. Megváltozik tőle a kedvem. Tegnap előtt két copfot csináltam magamnak és meg is dicsért az egyik kollegina, hogy milyen aranyos "cofim" van. =) Úgy éreztem, érdemes volt. Nem a dicséretért, mert nem. Igazából a dicséret csak egy visszajelzés volt nekem, hogy ezaz, jó döntés volt nem hagyni magam elmerülni a kakiban. Tegnap Őszikét vettem fel a fehér BL-es blúzommal (munkahelyre még nem hordtam ezelőtt), kontyot csináltam hozzá, majd mielőtt elhagytam volna a munkahelyem, kifestettem magam és betettem a pirszingem. Még ilyen sminket nem csináltam, egyező volt a színe a ruhámon található virágokéval. Mellé a magam készítette virágos fülbevalóm vettem, hogy minden passzoljon. És az egész napom annyira jó volt... Tényleg jó. Nem azt mondom, hogy nem voltam fáradt, meg hülye nyomásos idő volt és fájt a feje mindenkinek, még nekem is, pedig én nem vagyok fejfájós. A bíróm arról kérdezett, nem fázok-e, az egyik biztonsági őr arról, hogy milyen viseletben vagyok, az egyik portás azt mondta, akkor lenne igazi a kompozícióm, ha egy nagy tálca lenne nálam, amin saját készítésű süteményt osztok szét (persze elsősorban neki =D ), úgyhogy legközelebb legyen meg az is. De mindezt szeretetből. Olyan jól esett...

Nagyon igaz, lányok, hogy mosolyogj a világra és a világ visszamosolyog rád. Nagyon-nagyon igaz.

Bennem egy rész vadul küzd a lolita ellen, mert azzal, hogy én egyre nőiesebb leszek, ő elveszik. Nem való belém, azok a szerepeim azok, amik nem illenek hozzám, amiket másoktól vettem át és a saját képükre formáltak. Vetem le hamis személyiségeimet. És tegnap, úgy érzem, hatalmasat léptem előre, hogy végre ÖNMAGAM legyek. Sírok... most... mert annyira örülök. n_n

Bene nagyon régóta mesélt nekem egy kanadai loliról (a neve szégyenszemre nem jut eszembe, pedig az elmúlt egy hétben ha kétmilliószor nem hallottam a nevét, egyszer sem - és ez is hozzátett a depimhez, hogy a Párom egy másik lányt lát olyan végtelenül tökéletesnek, amilyen én szeretnék lenni a számára... és én dacolni kezdtem, hogy nem, én nem leszek olyan, én nem fogok másolni valakit, hogy jobb legyek a jelenleginél), s tegnap találkoztam egy magyar lolitáról. Azt gondolom, egy igazi lolitával találkoztam. Nem beszélt még véletlen sem csúnyán, a hangja halk és kislányos volt, a mozgása hihetetlenül nőies, a külseje nagyon precízen kikészített, az egész lányból áradt a kedvesség és a báj. És a dac, hogy én lolita legyek, hogy én átadjam végre a stafétát annak, amire vágyik bennem egy nagy rész, ami valószínűleg én vagyok, igazán én, az igazi énem, az elnyomott lány bennem, elkezdett leomlani rólam. Nem kellett megküzdenem a másik féllel, nem kellett vad harc, hogy továbblépjek a depresszión, megtörtént az út előttem a győzelem felé. A szelídsége és a bájossága felkeltette bennem a sajátomat. A lolita részemről nem megjátszás, nem a külső megváltoztatása, hogy másmilyennek mutassam magam, mint amilyen vagyok, hanem valami, ami a jó irányba tereld. És a lolita segített felébreszteni mélységes álmából a női felemet. Végre elkezdte látni a világot, amitől ugyan fél, de kíváncsi rá. Viszont a lolita-életérzés nem mindig hat át. Sőt, az elmúlt hétben úgy éreztem, valahogy nem vagyok jó, sem lolitának, sem lánynak, sem párnak, de még csak a munkahelyemen sem. És annyi jó történt velem... most ezen megint elbőgtem magam... X'D

Féltem, hogy nem hosszabbítanak meg, főleg azért, mert hétfőn kaptam egy burkolt fenyegetést a bírómtól, de amint szétment a hír, hogy mi van, hirtelen egy csomó munkatárs teremt mellettem. Hirtelen minden színbe öltözött és a hó hideg fehér világítását megtöltötte a melegség. Ez az az érzés, amiről a karácsonyi meséket írják. Nem tudom máshogy leírni.

Tegnap, ahogy Hanával egyre jobban rányíltunk a másikra, megérett bennem: nem akarok visszafordulni. Nem akarom egy-másfél év munkáját a sarokba dobni, ahol aztán majd elpusztul, mint egy állat, amivel nem foglalkozik az ember. Ezt akarom csinálni. Lolita akarok lenni - igen, akarok - és az is vagyok. Még mindig nem tökéletes, még mindig van mit fejleszteni rajta, de Hana által nagyon láttam, mi az, amit én is szeretnék követni. Mi az, amilyennek szeretném magam. Nem olyan akarok lenni, mint ő. Nem. Nem másra akarok hasonlítani. Hanem... Liani Hikawa Lolita szeretnék lenni. Ezt nem tudom most másképp megmagyarázni.

Ott volt az a sok ruha... és azon gondolkodtam, mindigis odavoltam a gothért, a punkért, meg a többi vad stílusért, de sose mertem hordani. Élő próbababa lettem, mindenki vágyát teljesítettem, még a félénk Hana és a pörgős Pol is adott ruhaösszeállítást, amit megnézett volna valakin. =) És nagyon nehéz döntés lett az enyém, mit vegyek meg, a fekete-piros, lígólógó dolgokkal tele, "elszabott" pulcsit (mindigis vágytam egy piros-fekete csíkos pulcsira), a nyuszis fekete-fehér, übercuki kabátot, vagy a sárga szoknyát, amit Bene két napja "nekem tetetett félre". =) Egy fizetést simán el tudnék költeni ott. =D Végül a nyuszis kabát mellett döntöttem - némi unszolásra Bene részéről, noha a sárga szoknyáért is odavolt. Arra gondoltam, ha nekem piros-fekete csíkos pulcsimnak kell lennie, lesz. És arra, hogy most a lolita irány az elsődleges nálam. Úgyhogy most már van lolita kabátom, egy nagyon cuki. =)

Hívott tegnap Tomi, rögtön el is újságoltam neki. És annnnnyira jó volt, hogy hívott!!! Szerintem ő is elég... félénk, vagy mondhatnám félősnek, és ezt nagy lépésnek értékelem a részéről. =) Aztán hívott Anyuci is, vasárnap megint együtt főzünk. =) Végül pedig Dani csörgött rám, akivel egy bő húsz percet csacsogtunk el. A téma nem épp vidám volt, mégis jó volt beszélgetni. =)

Szeretek.
Most ennyit érzek. Mindent, mindenkit, mindenért, mindenhogy.

És még mindig sírok az örömtől. X"D

Ja, és drukk, nehogy lekéssem a buszom - kicsit elidőztem a bloggal. XD