Az írásé a főszerep

Egészen jó napom volt. Tegnap viszonylag korán feküdtem le, ezért a kilenckori kelés majdnem tizenkét óra alvás után esett meg, szóval egészen kipihent voltam. Mivel újabban csomót alszom, a fél hétvégét átaludtam, kezdek egészen jól lenni. Bene ment nyitni a helyet, dél tájt meg átjött ide Imi és beszélgettünk, miközben én rámoltam. Valamivel kettő után átmentünk a helyre, hogy kajáljunk Benével, de ott ragadtunk, amúgy Noéval négyen mentünk és elviccelődtünk. Sikerült beszélni Zölddel, elmondtam neki, hogy éreztem az elmúlt időszakban magam, aztán valahogy felvetült, hogy egy keveset értek a grafológiához, mire gyorsan írt nekem egy oldalt, amit én elemeztem is jelenlegi tudásom szerint. Meglepődött, hogy mennyire sok mindent ki lehet olvasni egy ember írásából. Na ez megtetszett Stefánnak, ő is írt és őt is meglepte az eredmény, majd Imi is csatlakozott, végül én írtam nekik, s rámutattam pár dologra. =) Jó volt, grafológiával akarok is foglalkozni, szerintem remek cucc. =)

Voltunk Benével fagyizni, meg bár tegnapra mondtuk azt, hogy együtt leszünk, ez nem igazán jött össze, mivel csinálták Ghosttal a tábor dolgait, de ma igen, hazajöttünk este, most levest csinál. ^^

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése