Még mindig a munkahelyemen vagyok, mert elfelejtettem hazamenni. Szép csendben, magányban fórumozgatok, elvagyok. Még arra is szakítottam időt, hogy ide írjak. Igazából csinálok felesleges dolgokat is, de én már csak ilyen vagyok.
Az egyik írótárs személyes fórumrészlegén éppen kiakadtam. Magam miatt, ő, vagy más ehhez nem tett semmit. Csak nekem eszembe jutott pár dolog, ami már régóta nyomta a bögyömet.
Például az, hogy miért csak a sablonos és üres könyvek kerülnek fel javarészt a könyves boltok polcaira és sztárolják őket? Hogy miért nem kell senkinek egy elsőkönyves író az eredeti, zabolázatlan és tanítatlan ötleteivel. De ezt még meg tudom magamnak magyarázni. Egy elsőkönyves író nagy kockázat. Ha nem ír elég közkedvelt témáról, megszokott formában és fordulatokkal, félő, hogy a tömeg nem fogja szeretni. Márpedig a könyves boltoknak az gazdaságos, ha minél több bevételük van egy-egy könyvön. Fúj-de-nem-szeretem-ezt-a-rohadt-anyagi-nézőpontú-világot!!!
Aztán arra gondoltam, mivel ugye a könyvkiadók az újakat és az új ötleteket is nagyrészt elutasítják, hát az ember megpróbál a saját erejéből felkapaszkodni. Ehhez elég nehéz segítséget, támogatást találni, kitartani és rendületlenül hinni. Szerintem saját erőből kiadni óriási kockázat és munka. De nem lehetetlen. Hosszútávon ez is éri meg jobban, mert a könyvesboltban ilyen 5-10% nyeresége van egy-egy könyv árából magának az írónak. Milyen világ az, amelyikben az a szellemi termékéért 5-10%-ot kap?!
Aztán előkerült belőlem a Bene által mondott szavak, hogy a könyvek órái meg vannak számlálva. A fakitermelés egy dolog, a világ régóta szarik nagyívben a természetre, bárki bármit is mond. Inkább a technológiai fejlettség fog elvinni oda hamarosan minket, hogy már nem papír alapú könyveink lesznek, hanem e-bookjaink. És ez nem hiszem, hogy annyira távoli jövő. Én sajnálom ezt, mert nem szeretek kütyükön olvasni, szeretem a könyv illatát, nekem azzal sincs gondom, hogy cipelni kell. Meg egy könyv nem merül le, nem romlik el, nem törlődik ki belőle véletlenül a szöveg.
Végül aztán a fő mérgem okáig jutottam. Mester Tamásnak egyszer be fogok olvasni, mert nem tudom megbocsátani neki azt, hogy élő adásban ország-világ előtt magyar névvel, magyar művészként, Magyarországon azt merte mondani, hogy az angol világnyelv és a magyar énekeseknek is angolul kellene énekelniük. Meg a francokat!!! Az angol nyelv többek közt úgy lett világnyelv, hogy az angolok és/vagy az amerikaiak beintettek a többi népnek, hogy ők bizony nem fognak más nyelven énekelni, írni, szinkronizálni, satöbbi, hanem ha érteni akarják, mit beszélnek, megtanulnak angolul és kész. És a birkák meg meghajoltak és mentek a kolompos után. Ennyi. Szóval én azóta is haragszom az egyébként kedvelt Mester Tamásra, mert ez a kijelentése durván felkorbácsolta a lelkemet. Fel vagyok háborodva miatta. Ez gyalázat! Menjen a fenébe, ha nem érti meg, hogy az anyanyelve érték, gyönyörű és utánozhatatlan. Én elhiszem és megértem, hogy a japán nyelv mennyire fantasztikus, ...! De bakker, az angol?! Nemár!!! >.< Egy olyan nyelvet preferál, amelyiknek a látom és az értem egy és ugyanaz?! Wáááááááá!
Na... befejezem ezt itt. Nem dühöngtem ki magam teljesen, de legalább egy részét leírtam.
Itt amúgy dög meleg van, de ha elindítom a ventillátort, megfájdul a fejem és kifújja a szemem. -_-y
6 megjegyzés:
én mint e-book tulajdonos csak azt tudom mondani, hogy az egész egy ördögi kör: azért vettem ebookot, mert a könyvek ára olyan mértékben megnőtt, hogy olyasvalakinek, aki relatív sokat olvas, mármár megfizethetetlenek a könyvek, és hiába tűnik elsőre soknak egy ebook olvasó, nekem cirka fél év alatt behozta az árát az ingyen letöltött könyvek miatt. persze pontosan tudom hogy ezzel pedig ahhoz járultam hozzá, hogy még kevesebben vesznek könyvet, így még drágábban kell őket eladni, ami pedig ismét azt okozza, hogy többen inkább meg se veszik és így tovább...
de nem is mi, "újgenerációs" olvasók vagyunk a fő probléma, hanem akik egyáltalán nem olvasnak... ezt is sokáig lehetne ám boncolgatni.
és hidd el, nem az a lényeg mit írsz, vagy kliséket használsz-e. sokkal mocskosabb az egész: milyen marketingest tudsz megfizetni. tök mindegy, milyen jó/rossz egy könyv, ha s. meyer (nem ellene akarok szólni) nevében a borítóra írják, hogy ez jó, akkor már el lehet adni...
egyedül kiadni könyvet pedig tényleg nagy vállalkozás, ha ilyesmi terveid vannak, tényleg szívből kívánok sok sikert! =)
Van erről egy hosszú kieslőadásom, amit még írástechnika órán kijegyzeteltem, elmondom tőmondatokban.
Régen a könyvkiadás úgy nézett ki, hogy volt egy könyvkiadó, amely évente kiadott mondjuk negyven könyvet. Abból öt nagyon sikeres volt, tizenöt közepesen sikeres, tíz ami önköltségen visszatermeli a befektetett pénzt, és volt mondjuk tíz totális kudarc. De az öt jó könyv eltartotta a másik harmincöt könyvet, ezért ha egy kiadó kiadott öt nagysikerű ponyvát, mellette megjelentethetett tíz klasszikust is, amit a kutya se (= nagyon szűk réteg csak) olvasott. Sok kiadó ma is így működik, lásd DeltaVision: kiadnak egy csomó mangát, mert az fogy (már az se...), és így kiadhatnak egy Arthur C Clarke összest, ami senkinek nem kell igazán, mert aki igazi rajongó, az már megvette eredeti nyelven.
Ma minden könyvnek el kell tudni adnia magát (szépirodalmi körökben, főleg mióta a jeles Európa kiadót megvette az Alexandra könyvesboltlánc). Olyan könyvet kell írni, ami egy-három éven belül eladható, ezért mindent csak kis példányszámban nyomnak, és ha igény van rá, újranyomják. Ám a kis példányszám miatt eleve nem tud népszerű lenni, ha nincs mellette reklám/médiatámogatottság, nem készült belőle film, stb. És mi az, ami könnyen eladható? Az, amit a vásárlóközönség megvesz. Mit vesz meg a vásárlóközönség? Miután a magyar piacon a könyvvásárlók 90%-a (!!!) nő, és 70%-uk 35 és 65 év közötti nő (!!!!), a klasszikus irodalom, a könnyű ponyva, a szakácskönyv, életmódkönyv az, ami menő. Látszólag a Harry Potter is menő, de azt is a 35-65 közti anyuka vagy nagymama veszi meg a család számára. Látszólag divat a botránykönyv, de azt is a nők veszik meg ajándékba egy férfi számára.
Az pedig, hogy a nyomtatott irodalomnak leáldozóban van, nem újkeletű, Kornis Mihály is ezt mondta, és ő maga is ezért kezdett blogolni, mert szerző létére abban hisz, hogy ez a jövő. Miután könyvet kiadni annyira körülményes, annyi kézen-szemen átmegy, annyian átírják, belekotyognak véleményezik vagy visszadobják, hogy az már nem az a könyv lesz, aminek az író megírta, hanem aminek a kiadó kiadja. Úgyhogy ha eredeti ötletet keresel, azt a legnagyobb eséllyel az interneten teheted meg, mert bár a kiskakas szemétdombján rengeteg a szemét, de ott van alatta mindig egy-egy csiszolatlan gyémánt félkrajcár.
Ne küzdj, fogadd el, nézd a jó oldalát. "Ez a jövő útja."
Mester Tomi 10 évig élt Amerikában, és a nagymamája indián. Ne várj tőle sokat :DDDDD De ettől függetlenül ő azért szerintem még mindig kiemelkedő a mai "zenészek" között. Azért egy Mester és tanítványai Kisherceg nagyságrendekkel jobb, mint FluorTomika Mizuja, akármennyire "magyarul" van a Mizu is XD De bevallom, én azt szeretem, ha egy dal TÖBB nyelven is van, és erre MesterTomi pont jó példa, mert ő, aki az angolt preferálja, megírta a Szabadíts fel című dalát ugyan angolul is, de legalább volt magyar is. Szeretem, ha több verzió van. A musicaleknél is ez a jó, angol-német-francia-magyar-stb. :D Engem viszont az háborít fel, hogy valaki énekes akar lenni, és egyáltalán nem tud angolul, annyira se, hogy egy szöveget képes legyen megtanulni. Nem azt mondom, hogy folyékonyan beszéljen, de azért... És ebben Mesterkének adok igazat, mert anno szintén ő volt, aki egy Megasztáros srácot véleményezett emiatt. Ebben az iparban NEM lehet élni az angol nyelv nélkül. Nem azért, mert "jobb" mint a magyar, hanem egyszerűen kell... Ennél sokkal rosszabb a francia, akik hasonló módon nem hajlandóak más nyelveket tanulni, csak mellette rohadtnehéz és logikátlan az anyanyelvük, az angol legalább egy primitív kb. ragozásmentes valami :DDD
Minnyá összeszedem magam és a mailedre is válaszolok~~~~ :3
Amúgy én 2007-es érettségis vagyok, és nekem ez volt a magyar érettségi érvelés témám, hogy szgépes könyvtár vs. könyv. Szerintem nem volt ember, aki bevállalta, hogy a számítógépes mellett érveljen, mert instant bukás lett volna :DDD
Shaneka: igen, a könyvek árának megtakarítása hosszú távon beválik az e-bookkal, ezt elismerem. =)
Sokáig bizony. =) Az ördögi kör érthető, de nem is ezzel van gondom. Gazdaságilag és gazdaságosságilag nekem ez teljesen érthető. =) Az meg egyenes ági következménye a rossz/hülye/stb. kötelező olvasmányoknak, hogy az emberek nem tanulnak meg szívesen olvasni. Sajnos.
A marketing nem annyira fontos. Létrehozol egy blogot, eléred, hogy a kiadó szponzoráljon egy bloggal, vagy valami, facebook oldalt nyitsz, elterjeszted a korábbi olvasóid körében a hírt, hogy lesz könyved, elég ügyesen adod el és már van egy csomó ember, aki harap rád anélkül, hogy sokezer forintot beleöltél volna a reklámba. =) Blisst nem láttad, hogy kajálta meg mindenki? Én az ő példáját meséltem el főként ezzel a pár sorral. ^^ Persze nyilván erről többről van szó, de lényegében neki ezek voltak a fő dolgok. Tart x időnként egy olvasói találkozót is, azt igyekszik az ország több területén, ami azért persze, hogy költséges, de az még a belefér kategória szerintem. =)
Sajnos vagy nem sajnos nem az a fogyasztó vagyok, aki azért vesz meg egy terméket, mert arra azt mondják vagy írják, hogy jó. =) Ezzel nem lehet mindenkit megetetni. =)
Viszont Meyer tényleg sokat köszönhet ennek, meg a megfilmesítésnek. Én is őt hoztam fel példának amúgy a fórumon, meg Rowlingot, aki a HP megfilmesítéséig szinte nem is létezett, annyira kis pont volt a világban, ha jól tudom. =/
Nana: kafis! =D Lelkesen olvasom.
Erről én is olvastam valahol, hogy így működik nagyon sok kiadó. Valahol ésszerű, valahol meg annyira... áh! ^^
A botránykönyvek egy-egy részét bírom és magamnak veszem. Azt meg tudom, hogy nőké a könyvpiac, a férfiak igen kis százada olvas. =) Bár van barátom, aki rengeteget olvas, de inkább háborúkról, haditechnikáról, repülőkről, egyéb hadászati eszközökről, történelemről, meg ilyesmikről.
Sajnos igazad van a könyvekkel kapcsolatban. =( Ez annyira... lehangoló. Mióta írónak nevezem magam, úgy érzem, könyvet, papír alapú, fűzött, illatos könyvet szeretnék kiadatni vagy kiadni. És egyre inkább azt látom, hogy ehhez mindent a kezembe (és a nyakamba) kell vennem. De lemondani valahogy nem akarok róla.
Még nem vagyok elég... bölcs?, hogy lemondjak róla. De igyekszem nem elvakultan ragaszkodni valamihez, aminek esetleg nincs értelme. Max majd a díszpéldányok lesznek könyvalapúak, dedikálom őket és azok kapnak belőle, akiknek a személyem és egy könyv is kell. =) Vagy nemtom.
Elyon: kiemelkedő, pontosan ezért kéne helyes, okos és normális dolgokat mondania. =) Ákosra például valahogy úgy tekintek, mint a magyar szó és zene küldöttjére. Énekel angolul, de a dalai elsősorban magyarok. És ez annyira tetszik. =) De Ákost és Mester Tamást nem is lehet összehasonlítani, ez tény. =)
A Mizu nem zene. Én szekrénybe zárnám azt is, aki megírta, azt is, aki megzenésítette, azt is aki elmondta (mert azt nem dalolják szerintem), azt is, aki ráharapott, azt is, aki klippet talált ki hozzá, azt is, aki a ... mindenkit, aki szereti!!! XS
Mester Tomi nálam nagyon elvágta magát azzal a mondattal. Szeretem, meg minden, csak még be szeretnék olvasni neki, hogy nagyon gondolkodjon el, mert fenékbe rúgom, hogy az agya a helyére kerüljön. =)
A musicalek általában úgy vannak, hogy mindenki a maga nyelvén adja elő, nem? Oké, operákat adnak elő itthon is x nyelven például. Azt amúgy én is szeretem, ha több nyelven meg tudok hallgatni egy dalt. Nekem ritka kivétel, amikor nem a magyart szeretem, de azért egy francia La folie-t nem igazán lehet összehasonlítani a magyar megfelelőjével. ^^;; Ez magyarul nem tetszik annyira, mint franciául. o^^o Vagy ott van a Mon frere... el sem tudom képzelni más nyelven. =)
Én is olyan énekes lennék, aki egyáltalán nem tud angolul. XD De valszeg megtanulnék, mert egy-egy dalt bizony előadnék, ami angol nyelven van és azt igen ciki lenne nem jól előadni. =) Mint a Bikicsunáj... XD
Instant bukás - ez jó. =D
Bár nem látok bele, de a környezetemben sajnos azt látom, hogy a 10-18 évesek között nagyon is számít ki mit mond egy könyvről (atyám én régen szerettem a vámpírokat /ma is/, de ami mostanság folyik az nagyon durva oO az úgynevezett "twilighter" könyvektől kiráz a hideg, nem elsősorban amiatt, ami bennük van, nem sokhoz volt szerencsém, ezt nem az én dolgom elbírálni, de az nagyon taszít, hogy így adják el... tényleg.
És bizony én az ebookot "könyvtesztelőnek" is használom =) Ha valami, amit olvasok rajta tényleg megfog, akkor igenis megveszem utána előbb-utóbb, részben a tisztelet miatt, mert ennyi jár, részben pedig abban igazad van, hogy a könyv attól az igazi, hogy lapozod, a kezedben tartod, érzed a súlyát és úgy általában egy könyvnek néz ki :D
A Harry Potter pedig... Erről nekem nagyon nehéz objektíven nyilatkozni, mert velük nőttem fel, ahhoz a szerencsés (?) korosztályhoz tartozom, hogy szinte mindig pontosan egyidős voltam Harryvel, amikor magyarul megjelent egy-egy kötet. Egy szó mint száz, kissé elfogult vagyok vele szemben ^^
(zárójelesen: én még nem olvastam az írásaid közül egyet sem, de őszintén érdekelnek majd a netre felpakolt és azok a bizonyos dedikált példányok is ^^")
Jaj, én az általad említett könyvőrületeitől a hajam tudnám tépni, úgyhogy hanyagolom is a dolog iránti érdeklődést. =D
A Twilight nekem bejött. A végén kezdtek a falat kaparni, mert Edward karaktere és Bella agyatlan szerelme egyszerűen kiakasztott. Én igazából tökre vártam a szerelmi háromszög kibontakozását és eldurvulását, de mindegy. Én nagyon anti-Edwardfan lettem, pedig kezdetben semmi bajom nem volt vele. Nekem ez az egy karakter megölte a sztorit. Jacob, a farkasok viszont elvitte számomra a hátán a végéig. Aztán jött a következő kibukás (SPOILER! aki még nem olvasta végig, csak annak), hogy Jacob bevésődése Bella és Edward lányával esett meg. Áááááááá! Meg ahogy Bella reagált... Na mindegy. Túlvagyok rajta. =)
A vörös pöttyös könyveket tudom kb elhelyezni, de a színvonal az idő múlásával egyre ereszkedett. Most már nem is követem, mi van hogy, inkább írok, mint olvasok. ^^
Én is úgy vagyok vele, hogy van olyan kötet (legyen az manga vagy könyv), amit azután is meg kell vegyek, hogy már elolvastam. =) Például a Harry Potter részeit is majd be fogom szerezni, mert fandomként szeretném még alkalmazni és milyen fain lenne felcsapni. Vagy Müller Péter könyveit szerintem olvashatnám neten, vagy letöltve, de nem akarom. Szépek a borítói, meg amúgy is... a SzeretetKönyvben például aláhúztam dolgokat és szmájlikat, gondolatokat tettem egy-egy sorhoz. Ezt egy elektronikus könyvvel hogy csinálom meg? Sehogy. =D
Asszem, én is Harryvel nőttem fel. =D És nekem a HP hozta meg az olvasási kedvem. Azelőtt semmit nem vettem a kezembe, csak a Anya rám parancsolt, mert kötelező olvasmány volt a suliban, de rendszerint kínlódva-sírva olvastam, mert utáltam. =)
A profilomon is van link a lapomhoz, de ha ajánlót kérsz, mert valamilyen íráshoz konkrét kedved van, akár ajánlok is. ^^
A lapomon voltak fenn mások írásai is, csak mivel lusta voltam visszapakolni a teljes tartalmat a dizájnváltás után, egyelőre a lap fele nem elérhető. ^^;;;;;;
A dedikálást meg már várom. Annyira jó lesz! =D
Megjegyzés küldése