30/1 - Tíz gondolat a lolita világról

Belekezdek, mert minden nap olvasom a többiekét és tűkön ülök és megerednek a gondolataim és wááá!

1.) Az én szememmel nézve a lolita világ egy félreértett világ. Amíg nem volt részem benne, én mindig azt láttam ki belőle, hogy ezek a lányok tök bolondok, mert úgy akarnak élni, mint egy játékbaba a babaházában. Minden cuki, aranyos, puha, kellemes, amit maguk köré teremtenek és ezért én egyfajta valóság előli menekülésként tekintettem rá. Aztán ahogy belefolytam lassan-lassan, megértettem, hogy ez nem menekülés, nem valami dili vagy zizi, hanem egy életérzés.

2.) Voltak általános dolgok, amiket én egy lolitához kapcsoltam már az elején. A teázás szertartásos módon, a ruhák szeretete, a kecsesség és méltóságteljes küllem, a babák és plüssök, az édességek és cukrok. Fél év távlatából teljesen máshogy tűnik nekem ez az egész. Valahogy nekem az angol lányneveléshez kezdett hasonlítani ez. Lehet, hogy nem angol, nekem most ez az analógia van a fejemben, de például a Marie Antoinette, A hercegnő és más filmekben megjelenő etikettoktatás, viselkedéstanulás, társalgási alapszabályok elsajátítása és alkalmazása elválaszthatatlanul összekapcsolódott a lolitasággal. Számomra a lolitaságom egyet jelent azzal, amikor az úri kisasszonyokat elkezdték nővé nevelni. Ezért veszek sok mindent annyira komolyan.

3.) Féltem, hogy ha én nem ismerem a ruhákat, nem lesznek márkás vagy replica darabjaim, ha nem tudom felsorolni legalább egy népszerű pop- vagy rockbanda tagjait, nem ízlik majd a sushi, meg ilyenek, akkor a csoport nem fogad be. Ehhez képest ma már passzív aktív tagnak érzem magam. Ezt úgy értem, hogy ugyan a mai napig inkább elmesélés után jövök rá, hogy melyik ruháról van szó, mint a nevének hallatán, a sushinak a szaga sem tetszik és a bandákat is csak hallgatom, ismerni nem ismerem, s már biztos vagyok benne, hogy vett ruháim továbbra sem lesznek nagy számmal, főleg nem azok, amelyeket a többi lány ismer, mégis minden talin ott vagyok, mindenkivel kijövök, igyekszem a tudásom legjavával hozzájárulni a pillanathoz. Megszűntek a félelmeim. Ma már bátran mondom azt, hogy legyen az ember bármilyen, vágyjon bármilyen fura dolgokra is, akkor is lehet lolita. Maradtam slasher, maradtam kettős, bolond és ösztönös. De rengeteget, rengeteget fejlődtem. Jobban érzem magam.

4.) A lolita nem ruha. Egy stílus, de nem ruha. Már sokan és sokat beszéltünk arról, hogy lehet valaki lolita ruhában is ita. Nem csak erre gondolok. Még akkor sem lesz valaki lolita, ha tökéletes a koordinációja. Mert akkor feltételeznénk, hogy a Conokon megjelenő lányok is, akik csak akkor vesznek fel ilyesmit, hogy villoghassanak, loliták. Nem azok. Nagyon sajnálom, de nem azok. Ha nincs mögötte egy szellemiség, akkor nem válik valaki lolitává. Ezért voltam sokáig gondban, hogy magamat annak nevezhetem-e. Hogy megvan-e már az a szellemiség, életérzés és kultúra, amit én - és szerntem nem csak én - társítok a lolitához. Vagyok-e elég szelíd, visszafogott, kecses, figyelmes, elszánt, bátor, nagylelkű. Van-e elég szép- és jóérzékem. Tudom-e uralni az indulataim, kultúrált és megfelelő módon meg bírom-e fogalmazni esetlegesen a problémáimat is. Tudjátok, az a helyzet, hogy a szar akkor is szar, ha dobozoljuk és masnizzuk, de mindjárt más, ha átnyújtuk így a másiknak, mintha a képébe vágnánk.

5.) A lolitaságról azt gondolom, hogy sok embernek jót tenne. Nem a csini kis ruhák miatt, hanem mert nőközösséget kovácsol. Ez borzalmasan fontos. Nagyon kevés olyan létesítmény van, mint a miénk, amelynek megvannak a szabályai és a rendszerességei. Vannak szertartásaink, amelyek alapjai változatlanok, de a kivitelezésük alkalomhoz és hepphez illő. Persze intrika, kritika és irigység mindig lesz a nők közt, de valahogy azt gondolom, bármit is érzünk egymás iránt, akkor is jobban összetartozunk, mintha közönnyel viseltetnénk a másik irányába. Akiket beavattam ebbe a dilimbe, idővel mind elfogadta és támogatni kezdett benne. Még Anyu is, pedig nála keményebb ellenfelet nem tudnék felsorolni. =) Sokan még vágynak is rá, noha maguknak nem vallják be. Szeretnének egy közösséget, ahova tartozhatnak, amelynek vannak céljai, de ha épp céltalan is a találkozás, akkor is ugyanolyan jó, mintha célja van. Szeretnék, ha ez a közösség építeni, fejlesztené, inspirálná őket, segítené a céljaik elérésben, még akkor is, ha csak közvetetten. Szeretnék szépnek, ízlésesnek, aranyosnak és nőiesnek érezni magukat. Szeretnék levetkőzni a gátlásaikat. Csajok, én bárhogy nézem, szépek vagyunk. =) Persze kellemetlenkedünk magunkkal akkor, amikor azzal jövünk a másiknak, mikor megdicsér, hogy "gyűrött a ruhám, mert nem volt időm rendesen vagy alapjában véve kivasalni", "van egy kis feleslegem itt és itt", "nem ezt a cipőt kellett volna felvennem hozzá, mert a másik jobban illik a ruhámhoz", - igen, jól olvastad, magunknak kellemetlenkedünk ilyenkor -, de ez csak a mi bizonyítványunk, hogy nem tudjuk teljesen befogadni, hogy amikor mi állandóan csak kritizálni tudjuk magunkat, akkor a másik őszintén és spontán csak szépnek és tökéletesnek lát. Ja, és nem mellékesen: feltűnt valakinek, hogy azért ritkábban kérünk bocsánatot, hogy betegek, fáradtak, rossz kedvűek, indulatosak, szomorúak vagy túlpörgetettek vagyunk? =D A külsőségekkel olyan könnyen foglalkozunk, mikor szerintem egy gyűrött ruha is mutathat mesésen egy vidám emberen - jaj, ez a csaj annyira lökött, hogy még a blúzát se vasalta ki, de pont illik ez is a hangulatához (pl.). A szomorúság, a kedvetlenség, a lelki problémák egy tökéletesen megkomponált és kivitelezett koordináció mögül is ordítani fognak. Ennyi. =)

És igazából itt "elhangzott" a 6.) pont is, hogy a külső és belső állapotok és értékek címszerepet kapnak. =) Fontos a külsőt is rendbe hozni, kicsinosítani, de a lelket is díszbe szoktuk öltöztetni egy-egy tali előtt. És akinek nem sikerült, azon segítünk. Ez olyan fantasztikus! =)

7.) Szerintem a lolitaság kortalan és nemzettelen. Mindenki jön, hogy hú, Japán, meg demenő, közben nem. Erre akkor döbbentem rá, amikor találkoztunk Kishivel és Benével az utcán egy kétdiplomás tanárral. Pont a hime ruhámban voltam és a pasi leelemzett, mint francia hölgyet. Meg voltam sértődve. De tényleg! Mi az, hogy egy kétdiplomás tanár, akinek akkora tudásanyaga van, hogy csak ámultunk rajta, franciának nevez, amikor én egy japán dolgot képviselek?! Később átbeszéltük, hogy én ragaszkodtam csak ahhoz, hogy a lolita japán dolog. A kimono japán dolog, a lolita stílus nem. Rengeteg másik nép különböző koraiból emelt fel elemeket, amiből aztán összehozta. A hime ruhám francia kisasszonyos, az aristocrat szerintem hajaz az angolok ruházatára. Nem akarom tovább elemezni, ez nem az én terepasztalom, én csak azért hoztam ezt fel, mert nekem egyfajta szabadságot adott az a tudat, hogy ez nem japán dolog. Hogy én attól, hogy lolita lettem, nem a japán kiscsajokat majmolom, hanem egy olyat stílust követek és képviselek, amely rengeteg szépből és jóból lett egybegyúrva. Már nem mondom azt senkinek, hogy egy japán szubkultúrát képviselek, mert ha még egy olyan emberrel találkozom, mint ez a hajléktalan férfi, ugyanúgy nevetségesnek fogom érezni magam, mert lehet, hogy a lolita Japán utcadivat, de a gyökerei nem Japánból erednek. Lehet ezután kizárólag japánnak mondani? Szerintem nem. Ezért nemzettelen. A kortalanságot meg nem hiszem, hogy nagyon magyaráznom kell. =)

8.) A lolitaság nekem a gyerekkorral, a gyerekességgel is összefolyt. Korábban taszított, hogy gyerekes, cuki, aranyos legyek. Irritált, hogy 11 évesen már szinte felnőtt voltam, sosem érdekeltek a kortársaim, otthon mindig kellett, hogy legyen eszem, mert a felnőttek ostobábban viselkedtek, mint én. Ezek után menjek egy csapat lány közé, akik odavannak azokért a dolgokért, amikért egy gyerek? Nagyon-nagyon tévesen ítéltem meg ezt, már látom, de kintről nekem ilyennek tűnt. Álomszerűnek, valószínűtlennek és hülyeségnek. Aztán ahogy szépen hozzám tapadt, belenőttem. Azt már korábban is tudtam, hogy a gyerekkorom eléggé... nem volt jó, mondjuk így. De hogy ezt újraéljem? Ma már azt gondolom: Fantasztikus ötlet! =D Imádom, hogy mivel kortalan vagyok a loliruhákban, lehetek infantilis, példaértékű, vagy akár botrányhős. Lolitában és lolitaként nem ciki világító fagyinak hívni azt az eszközt, amellyel Tamásnál a Gólemben játszottunk. Valami cucc, amit figyel a szerkezet és irányítani lehet vele a játékokat. Igazából nem is érdekel jobban, hogy hogy működik, stb, nekem már csak világító fagyi marad. =D Nem ciki továbbá tapsikolni, ujjongani és ugrabugrálni, amit farmerban is csinálok, de az emberek jobban elfogadják a viselkedésemet, ha egy nagy, habos szoknyában, pár csattal a hajamban teszem, mintha farmerban és toppban. Lehet példakép is, noha nem szeretném, ha sarkosan és fanatikusan a követőmmé válna valaki, mert az számomra nem pozitív dolog. De ha inspirálhatok embereket, az nekem elég. =) És botrányhős. Felfoghatatlanul szeretem, amikor megyek az utcán és az emberek nem értik, miért nézek ki úgy. Amikor a munkahelyemen megállítanak, hogy mutassam meg magam. Nekem egy küldetés szintjén van ez a dolog: megmutatni, hogy lehetsz más, mint a sablon, mint a többi. =) Mindigis lázadtam a szürkeség, a tömegeffektus ellen, erre tessék, találtam egy konkrét stílust, amiben vannak segítőim és társaim, ugyanakkor lázadhatok vele a maga visszafogott, bájos és harmónikus módján a birkaság ellen. =)

Megint belecsúsztam a következő pontba, ez már a 9.). Az, hogy ez nem olyan heppdolog, mint régen a szaténnaci, vagy a cicafülek. Ezeket is hordtam utcára, lazántosan. Szerettem feltűnni, kitűnni, mert képviselni akartam mindent, ami más, mint a megszokott. De ezek nem stílusok, nem egy konkrét dolgok. Ezek csak fellángolások, kiragadott darabok valamiből. Töredékek és ezáltal én sem voltam igazán az, ami lenni akartam. Inkább dilisnek néztek, mint azt gondolták, hogy valami más vagyok, mint ők. A lolita ezzel szemben divat, életérzés, stílus, hepp és minden. Kerek egész. Tökéletes. Ezzel már nem csak kitűnök, hanem képviselem is azt, amit akarok. =) Atrocitások? Mindig voltak és lesznek. Nem az én bizonyítványom, ha megszólnak. Nem az én problémám, ha bolondnak néznek. Nem izgat. =) Rosszat nem csinálok, félni nincs okom, úgyhogy minden rendben van. =)

10.) A lolitaság inspirál. Nem csak ezer gondolatot indított el bennem már az, hogy tíz dolgot összeszedjek, hanem mindenben. Átalakítottam a szobám, az életem, a hozzáállásom, a külsőm. Segít elfogadni azt, ami vagyok, segít jobb és jobb lenni. Kaptam egy gyerekkort, amit kezdetben nagyon elutasítottam, most élvezem. Kaptam egy lányközösséget, ahol elfogadnak és tanulhatom, hogyan viselkedjek. Mindig csak egy vagy két ember vett körül, a közösségekből is kiszorultam vagy kiléptem, mert nem tudtam beilleszkedni. Most már én is létrehozok közösségeket, nem csak összeismertetem a barátaimat, hanem egy csapattá gyúrom őket. Jó együtt lenni, de ha többen vagyunk együtt, az még jobb. =) Másfelől nekem nagyon sokat jelentett, hogy amit szinte mindenki kétkedően, fucsálkodva és idegenkedve kezelt bennem, mint például a slasherségem, az is tök normális. Jó, próbálkoztam és más yaoistákkal/slasherekkel jóban lenni, de idővel mindenkivel eltávolodtunk egymástól. Csak annyi nem volt elég, hogy mindketten szerettük ezt a dolgot, ez nem volt elegendő közös pont. Itt, a lolik közt meg van, aki szereti, van, aki nem. És ez így nagyon rendjén van. Tudom, hogy ha kéne egy kis segítség, kihez forduljak. És nem csak ebben, hanem mindenben. Nagyon sok újat és különlegeset próbálhattam ki általatok, lányok. Eléggé merev voltam és még most sem lazultam le annyira, amennyire szerintem lehetne, de folyamatban van. Anno a sushihoz is úgy álltam hozzá, hogy basszus, illene enni, mert milyen már, hogy még azt se tudom, milyen ízű, de Japán-szeretőnek mondom magam, de már a szagát se bírtam elviselni. Kishi hozott a meetre és végre nem úgy álltam hozzá, hogy alga, meg hal, meg rossz szagú, hanem hogy lehetőség - élsz vele? És éltem. =) Nem kedveltem meg, de legalább megkóstoltam. A lolitaság tanít arra, hogy élből ne utasítsak el valamit. Már magát a lolizást is elutasítottam az előítéleteim miatt, erre most tessék, úgy érzem, a lehető legjobb helyen vagyok, a legjobb dolgot teszem, követem és akarom, amit kitalálhattam volna magamnak és ez egy olyan út a számomra, ami segít, előre visz és rengeteg-rengeteg jót, örömöt és sikert hoz. =)

S ezekért hálás vagyok nektek is.