Egy rossz nap, ami jó véget ért

Nem indult jól a tegnapi napom. Sőt. Élesedik, forrósodik, durvul a helyzet köztünk a bírómmal. Mondtam neki, hogy nincs meg egy ítéletalap, amiből aztán az lett, hogy azt már ki kellett volna javítania, már múlt hét előtti és ez így nem jó, satöbbi. A lényeg, hogy megint megpróbált betörni és most megint a fenyegetőzésnél tart, hogy "ő azt gyanítja, hogy én internetezek, azért nem haladok a munkával, úgyhogy egyezzünk meg abban, hogy ha ezentúl nincs két-három napon belül az asztalán a megírt ítélet, akkor mivel a felettesem és joga van hozzá, letiltatja nálam az internetet.". Na azt hiszem, itt volt egy atomvillanásom, de olyan hűvös és higgadt maradtam, hogy megijedtem magamtól. Persze közben éreztem, hogy mindjárt kipattan a szívem a mellkasomból, hiába fogom hozzá a köteg aktát. Pattintottam mindent, próbáltam megvédeni magam, ám valahogy már az sem érdekelt, hogy a hülye kőfeje úgy fogadja, mintha kínaiul vartyognék, nem világosítottam fel róla, hogy nem ismerem a nagy római számokat, amiket a netről nézek le az ítéleteibe, meg net nélkül nem fogok tudni e-mailt küldeni. Tiltasson le, szarok rá! Elmegyek szépen a csopvezhez és megmondom neki, hogy azt hiszi, hogy a titkárnője vagyok, épp csak kávét nem főzet velem magának, meg úgy bánik velem, mint egy taknyos gyerekkel és hogy nem tudom vele egyeztetni az órákat, sose jó neki semmi és folyamatosan hülyének néz, úgyhogy én befejeztem vele, ezt nem tűröm el, találjunk ki valamit, különben egyszerűen nem jövök be többet. Betegen is bent húztam az igát, stressz miatt aludni nem tudtam három hétig, úgyhogy nekem rohadtul ne mondja senki, hogy velem van a baj. Az a baj, hogy megpróbálnak pórázon vezetni, én pedig ezt nem hagyom és nem tűröm. Azért azon én is néztem, hogy majdnem kisült a monitor, olyan feszültség volt körülöttem, mikor visszamentem az irodába. Órákig szótlanul pötyögtem, alig fogtam fel, amikor az új fiatal kolléganő elhívott a pékségbe. Az nagyon jólesett, kiszellőztem szó szerint. És nem utolsó sorban ettem. Ha nem hívott volna el, valószínűleg csak akkor ettem volna, amikor Timivel találkozunk.

Mivel a csopveznek nagy golfcimbije a bíróm, arra jutottam, hogy nekem igazából nincs nagy vesztenivalóm, mert nem követtem el súlyos vétséget, megfogni tehát nem tudnak, maradni nem akarok ezen a bíróságon, úgyhogy ha a csopvez nekem nem ad igazat, nem működik együtt, akkor az elnökségre megyek és bemószerolom a csopvezt is, hogy személyes ügyeket vegyít a melóval, süket fülekkel hallgatott meg, csak mert a panaszom tárgya a pajtija volt, ami szerintem egy munkahelyen nem megengedhető, mivel azért csoportvezető, hogy a csoportjában lévő emberekről gondoskodjon. A vezetői szerep ezzel jár és ha a cimbit nem lehet megkérni egy sör mellett, hogy apám, ne szekáld már ki a jegyződ lelkét, akkor az irodában kell rá felszólítani, ha pedig ez nem megy, nem alkalmas a posztjára. Terrorkodni fogok, kész, nem érdekel, mert szerintem nem alárendelődnöm kell megtanulni, mert azt tudok, hanem nem hagyhatom, hogy megalázzanak, ki kell tudnom állni magamért. Dúl bennem a düh és okosan akarom csinálni. A kolléganőim teljesen kivannak, mekkora szemét a bíróm, már visszhangja is van az épületben, amire csak később jöttem rá. Voltam lent irodán és mondtam, hogy már haza akarok menni, meg rossz kedvem van és még fél füllel hallottam, ahogy léptem ki, hogy az egyikük kérdezte, miért, a másikuk meg válaszolt rá, hogy "Van, akinek a bírója...". A többit nem hallottam, viszont hazafele menet az idősebb kolléganőm mesélte, hogy az irodavezető asszony szerint a helyzetemben nem érdemes a csopvezhez fordulni. Akkor döntöttem el, hogy ha a csopveznek még feljebb áll, akkor az elnökség lesz a következő állomás. Az előző bíróságon is idővel eljutottunk oda az első bírómmal, ott is tövig volt nyalva, úgyhogy szinte már kísértetiesen ismerős a helyzet. Csak okosan kell csinálnom, mert a munkám jó, de lelkileg azért sérülök ebben az egész helyzetben rendesen.

Timit bent tartották a laborban, úgy fest, véglegesen elköszönt a kölyöktől, egész nap ugráltatták és Pezóval sem tudott sokat lenni, úgyhogy sírógörccsel jött le a helyre. Én aludtam, meg kibőgtem kicsit magamból a dolgokat, ő meg érzelmileg nagyon odavolt. Elmentünk Benével négyen kajálni, azzal sikerült kirántani abból a hullámvasútból, amiben volt. Együtt ettünk, aztán Pezó elköszönt, mert nagyon fáradt volt és még szoknia kell a sok embert. =) Édes fiú nagyon, egyből belopta magát a szívembe. ^^ Remélem, jön még és hamarosan. ^^ Ezután visszamentünk a helyre, de Bene Savoval elűzte az embereket. Hackly olyan gyorsan eltűnt, mint a fing, de tényleg, az egyik pillanatban még ott volt, mondta, hogy ő ezt nem bírja és már sehol se volt. XD Stefán is olajra lépett, Kriszta fulladt és köhögött tőle, Timi rosszul lett, majdnem hányt, úgyhogy mi is elhúztuk a csíkot. Alighogy megérkeztünk hozzám, csörgött a telefonom. Milán. X3 Találkozna velem tízkor. Gondoltam, oké, Timit kényelmesen kikísérem a megállóhoz, aztán majd megérkezik. Nem így lett. XD Negyed tizenegykor felhívott, hogy valahol itt van, mondjam meg, hol, hol találom meg, Timivel meg még bőven heverésztünk... X"D Na az vicces volt. =D Összeszedtük magunkat, aztán megkerestük a srácot. =D Kitette Timit a megállóban, eltaláltunk a helyre is, ami tetszett Milánnak. Körbejárta a terepasztalokat, megvizsgálta a tárgyakat, felállította magának az elrendezést, folyóőr állított a sivatagba és odatett két fenyőfát, amin jót vigyorogtam. =D Kapott némi kiselőadást, végiglapozta a MAGUS és Vampire könyvet, belenézett az Infinitybe is, végigpásztázta a figurákat, körbejárta a műhelyt, aztán végül leült és beszélgettünk akkor már csak Benével hárman. ^^

Míg a könyveket tanulmányozta, beszélgettünk. Én még mindig nagyon csodálkozom, mennyire megszelídült. Aranyos lett nagyon, bár nekem mindig nagyon tetszett. =) Egy nagyfokú szeretetet érzek iránta, és ez a kép jutott eszembe:

Nicotól kaptam két napja és egyre több jelentést tartalmaz a számomra. =)