Szövegelés

Két emelettel lejjebb költözött a fiatalabb kolléganőm, aminek felettébb örülünk a másikkal, mert bár a nő nem rossz arc, nagyon szeszélyes és heves, folyton odacsap mindent mindenhez és hangosan beszél a telefonba alaphelyzetben is, aztán ha még mérges lesz, akkor bevágja az ajtót, fiókot, nem veszi fel a telefont, az meg rendületlenül szól. Már egy ideje nagyon idegesített és zavart minket a viselkedése, idősebb kolléganő volt lent a csopveznél is kérni, hogy tegyék őt más szobába, mert nem bírja cérnával, de a csajt tették el tőlünk. Nem is bánom, mert így én is megszabadulok a zajforrástól, az idősebb kollénanőmet meg kedvelem, szeretem hallgatni, ahogy a halott férjéről, a lányairól és az unokájáról beszél, még ha kis buzinak is nevezi néha az ötéves kislány unokáját is. =D Igazából amikor mérges is a családjára, akkor is egyértelmű, hogy nagyon szereti, meg ahogy az emlékeiről beszél, az elképeszt, mindegy, hogy jó vagy rossz, amiről mesél. Érzékletesen tud beszélni, tök jó emlékei vannak, amik az évek alatt kellemesre értek, mint a megsárgult fényképek. =) Van egy nagyfokú átélés abban, ahogy felidézi a vele történteket, kellemes humorral tudja elmesélni az élete dolgait. Múltkor ismerősnek jelölt valami férfit, aki hajdanán udvarolt neki, de nem igazolta vissza, ellenben feltett egy képet, amin egy nővel ölelkezik, mire azt mondta, hogy dobja megint, nem is kell neki. XD Valamit beszóltam neki ennek kapcsán, amin jót nevettünk, de már nem emlékszem rá. Ma együtt mentünk a metróig, aztán mondta, hogy ő még utazik jó fél órát. Majdnem megkérdeztem tőle, hogy szolidaritásból sétáljak-e haza, hogy ne érjek előbb haza, mint ő, de aztán hagytam. De sétáltam hazafele. =) Gondolkodtam, főleg monologizáltam. ^^

Mostanában elég sokat agyalok és emlékezek vissza az elmúlt éveimre. Tulajdonképpen 2004-től kezdve, meg azokra, amely korszakaim elmúltak, gyökeresen megváltoztak, amelyeket elvágtam vagy lezárultak. Kicsit gondolkodom, hogy tekintettem magamra x éve, milyen filozófia szerint éltem és most hogy tekintek magamra, hogyan élek. Tulajdonképpen dualista lennem, minden jó és rossz egyszerre, ezáltal semleges, illetve a helyzet hozza, mikor micsoda. Korlátnak érzek egy csomó társadalmi szokást, feleslegesnek, életnehezítőnek, amitől mentesülni akarok és többé-kevésbé sikerül is. Ma - persze nem először - megállapítottam, hogy ijesztően különbözöm a többi embertől felfogásban és hogy tényleg keresnem kellene egy szexuálpszichológusi tanfolyamot, mert ez a két dolog együtt és külön is nagyon körbejár, passzol az életemhez és hozzám. Ez a téma érdekel és rengeteg olyan embert ismerek, akikkel ez előkerül, voltak vagy vannak gondjaik, satöbbi. De tényleg a legelképesztőbb dolgok... És ez valahol tök jó, valahol pont, hogy nem.