Kifakadás

"Egy lolitának nincsen fiúja/barátja/pasija." - Már nem emlékszem, hogy ez a kódexben is benne van-e, vagy ez egy szokás volt-e azért, hogy azok a hímneműek, akik a lolitában valami perverzet látnak és zaklatnák a közösség tagjait, ne kerülhessenek közel hozzá, de emlékszem, ez anno aggasztott kicsit, mivel nekem pont Bene mutatta meg és kezdte el tanítani a lolitát. Szerencsére a kezdeti ellenérzés és félénkség pont az előbb említett dolog miatt hamar elmúlt és befogadták őt is, ráadásul Bene szívesen hord kodonát és inspirált másokat is, aminek nagyon örülök.

Azért ezzel a mondattal kezdtem, mert ha már ez is fontos szempont a lolitánál, akkor a most következő témám még inkább kilóg a keretek közül, de valahol mégis körülötte leng a stílusnak. Sokszor találkoztam azzal a jelenséggel, hogy ott állok nyakig ruhában, csipkében, fodorban, nincs kint még a bokám vagy a vállam sem, nemhogy a dekoltázsom, vagy a combom, de az utcán férfiak szájából valamilyen módon elhangzik a kérdés, hogy mi közöm a szexhez, szexualitáshoz. Volt, aki konkrétan valami nagyon szép kurvának vélt, én meg elhűlve bámultam rá, aztán miután felocsúdtam a döbbenetből, közöltem vele, hogy ilyesmit nálam nem talál, azzal elhúztam a csíkot, de gyorsan, és akadtak olyanok is, akiket az foglalkoztatott, szoktam-e beöltözni vagy szerepjátékozni szexhez. Nem voltak durvák, olyannal igazán keveset találkoztam szerencsére, akiket válaszra sem méltattam, csak megszaporáztam a lépteim és igyekeztem minél előbb biztonságosnak tűnő helyet találni a környezetben, de egyértelmű volt, hogy a férfiak a lolitát nagyon vonzónak találják és szívesen kerülnének szexuális helyzetbe eggyel. Nem csodálom, hiszen a lolita nagyon nőies stílus, bájos, visszafogott és zárkózó, azt a mondást pedig nyilván ismerjük, miszerint "A több kevesebb.", amit rendszerint össze is kapcsoltak a lolitával.

Én azt gondolom, hogy mindenkinek magánügye, hogyan, kivel, mennyit, mikor, miben szexel. Ezért is zavar, hogy kolléganőimnél most már napi téma a homoszexualitás. Én nem tudom, hogy hozzák fel állandóan, de ez téboly. Mindketten a nőket ítélik el jobban, ami nekem sokszorosan kellemetlen ügy, mivel én senkit sem ítélek el és azok a szexuális magatartások, amiket nem tartok normálisnak, azokkal is úgy vagyok, hogy amíg nem engem zaklat valaki vele, nem érdekel, de a homoszexualitás számomra abszolút elfogadható, van fiú és lány meleg barátom is, és nem értem, miért gond, hogy a saját nemükhöz vonzódnak. Nem ismerek olyan melegeket (itt most lányt és fiút együtt értem ez alatt a szó alatt), akik rámásznának csak úgy a másik emberre, vagy zaklatnának bárkit. Sőt, pont az ellenkezőjét ismerem, azt, aki az utcán kézen fogva sétál a barátnőjével, mert miért ne tenné, de minden más a négy fal közé tartozik, meg olyan srácokat ismerek, akik visszafogottan kezelik ezt. Sőt, bevallom őszintén, én azt szoktam mondani azoknak a srácoknak, férfiaknak, akik nem hagynak békén, amint jelzem nekik, hogy nálam hiába kopogtatnak, hogy leszbikus vagyok. Egyszerű takaró, nincs mit belekötni. Általában meghökkennek és békén hagynak. Barátnét is mentettem már úgy ki pácból, hogy jeleztem a nyomuló fickónak, hogy az én nőm, le lehet szállni róla. =D Szerintem ebben nincs semmi, középsuliban is nagyon sokáig szándékosan úgy hordtam gyűrűt a kezemen, amiről azt tartották, hogy a leszbik csinálják, ez is a lázadásomhoz tartozott. =)

Spec nem szeretem hallgatni ezeket a leszbifób beszélgetéseket, mivel a legtöbben igazából nem is látnak bele ebbe a világba, nekem meg a legjobb barátnőm leszbikus, mikor összeházasodott a barátnőjével, én voltam a tanúja és tök büszke vagyok rá. Egy évvel öregebb a kapcsolatuk a miénknél, együtt élnek nem is tudom én, hány éve, imádják egymást, ezzel pedig nem értem, miért volna baj. Hogy látszik bárkin is, hogy milyen az identitása? Na ne már a melegeket szedjük elő, mikor a magukat heterónak valló pasik úgy néznek ki, mintha a húguk cuccait vették volna fel! Ez szerintem felháborító. Előbb söprögessen mindenki a saját kertecskéjében, aztán ha az már makulátlan, azután nézze csak meg a másét, az ítélkezés pedig isteni feladat, könyörgöm! Én ettől nagyon kivagyok... Nézem az utcán a csomó metroszexuális, álbuzi srácokat és vakarom a fejem azt kérdezve: hova bújtak a fiús fiúk, a férfias férfiak? Meg úgy egyáltalán az ízlés hol ficamodott ki ennyire? A harmónia eltűnése még hagyján, de az az aberáltság, amit időnként látni, főleg a plázákban, egyszerűen rémisztő. És engem röhögnek ki a kiscsajok, mikor loliban vagyok, pedig az szerintem sokkal nevetségesebb, ahogy ők kinéznek, mint az, mennyire irigyek, mert én vállalom az ízlésem, véleményem, fel merem venni azt, ami tetszik, amiben jól érzem magam, amit szeretek.

Egyszerűen elképeszt, miért kell témázni folyton azon a lányon, akiről a kolléganőim beszélnek. Mindkettőnek a lánya egy egyesülethez jár táncolni, csak nem egy korosztályúak, viszont van egy fiús külsejű, mély hangú, vállasabb, fiúsabb mozgású lány, akiről azt hiszem, tudják is, hogy leszbikus, vagy legalábbis a lányok érdeklik, és folyton ő a téma. Szerencsére még olyan kijelentés nem érkezett, hogy undorító lenne, de azt már mondták, hogy nem értik, miért jó neki egy másik nőt simogatni, meg mintha valamelyik már figyelmeztette volna a lányát, hogy vigyázzon ezzel a lánnyal. Na nálam itt elpattant a húr, szerintem a hangomon is hallatszott, hogy ideje témát terelni.

Bírom, hogy mennyire könnyedén véleményt alkotnak más emberek és mennyire könnyen tudnak ítélkezni. Lehet, velem van a baj, de nem látom, mi a para abban, hogy valaki úgy él, ahogy élni akar. Tök mindegy, miként, kivel, ha úgy érzi jól magát, akkor tegye. Az megint más kérdés, hogy ezt mennyire kell nyilvánosan, de én azt gondolom, nagyon sok emberre ráférne illemtan óra, mert elkeserítő, ami manapság megy. Mindenhonnan folyik a szex, félmeztelen-meztelen lányok vigyorognak ránk különféle újságokból, s nem csak a Playboyról, ha valamit el akarnak adni, marketingfogásként dekoltázsvillantó nőkkel reklámozzák, de a kapott minőség messze alulmarad attól, amit valóban minőségnek lehet nevezni. Nincs értéke, mélysége, hadoválnak és dobálóznak nagymellénnyel emberek, ám ez és a mai viselkedés ezzel kapcsolatban szerintem sokkal ijesztőbb, minthogy "megszaporodtak" a melegek. Nem, nincs szaporodás, joguk lett házasodni, egyre többen merik kinyilvánítani, hogy melegek, ez pedig egyre többekből hozza elő, hogy coming outoljanak. Lehet nyilvánosan vállalni, amivel személy szerint nekem semmi bajom sincs, amíg nem arról szól a dolog, mint amiket a melegfelvonulásokról hallottam. Arra anno mentem is volna, csak aztán olyan elrettentő dolgokat tapasztaltam, amihez nem adom a nevem és az arcom, én nem vállalok közösséget senkivel, aki gúnyt űz abból, aminek még van értéke, vagy abból, ami miatt ott van, illetve ami nekem fontos. Gondolok itt arra, hogy bár nekem hitem van, nem vagyok vallásgyakorló, a vallási jelképeket nem szentségtelenítem meg, mert ez egyszerűen tiszteletlenség és nem sértek meg másokat azzal, hogy a hitüket/vallásukat gúnyolom. Ez provokáció, durva barbárság, az álláspontomat pedig máshogy, normálisabb és értelmesebb módon képviselhetem.

Napok óta gondolkodom azon, mennyire elprostituálódott a világ. Az a baj, hogy szexuális szabadságnak nevezünk valamit, ami nem szexuális szabadság, hanem elferdülés. Nem a perverzséggel, a szexboltokkal, vagy a vággyal van a gond, egy egészséges embernek vannak vágyai, statisztikák szerint mindenkiben van valami perverzség és egyre többen vásárolnak segédeszközöket, inkább én abban látom a problémát, hogy ez nyilvánosságra került, úgy bánunk a témával, mintha központi kérdés lenne, ennek ellenére úgy veszem észre, rengetegen elégedetlenek, különféle problémáik vannak, amikről nem is tud kivel beszélgetni.

Kardinális kérdés, ki mi, de magunkat ismerjük, tudjuk, mi kik és mik vagyunk?

Engem sokat támadtak - bár nem durván - azért, mert én nem érem be a bírósággal és a minimálbérrel, kis luknyi lakással. Nem nyomorgok, de kétségtelenül többre vágyom és tenni is akarok érte. Ez baj volna? Gond, hogy törekvővé váltam? Elég súlyos problémák vannak a fejekben, ha azt tekintik elfogadhatatlannak, hogy nem érem be a kevesebbel. Engem még arra tanítottak, hogy merjek álmodni és tegyek azért, hogy az álmaim megvalósuljanak. Nekem még azt mondták, "Ne érd be kevesebbel!", engem biztattak, hogy merjek lépni. És lehet utálni, ha valami sikerül, de én azt gondolom, másnak is sikerülhet, ha akarja, ha tesz érte. Sőt, ha végre nem csak egy ember küzd azért, hogy jobb életkörülményei legyen, jobb világban éljen, még ha ezt csak a saját kis kertjében tudja megtenni is, hanem végre egyre többen felismerik, hogy a lehetőségek mindigis a levegőben lógtak, csak ilyen-olyan indok miatt sosem merték kinyújtani a kezüket érte, akkor a nagyvilág is javulni fog.

Hogy idealizmus volna? Visz előre és haladok a célom felé, úgyhogy nem számít, mi.