Évek óta nem találkoztunk, nem beszéltünk Milánnal. A fb-n keresztül volt sejthető csak, hogy jól mennek a dolgai Noémyvel, nyaralni és bulizni jártak, nagy élet volt a kapcsolatukban. Mindketten tanfolyamokat végeztek, elhelyezkedtek valami munkahelyen és élték az életüket. Megvoltunk egymás nélkül, a barátság Noémyvel elhalványult, nem kerestük egymást, nem volt mit mondanunk egymásnak, nem volt közös témánk és programunk. Milánnal ennyi se. Sokáig haragudtam rájuk, amiért a kapcsolatuk előbb kezdődött, minthogy Milánnal a miénk vége lett volna, aztán szép lassan begyógyultak a sebek, kihűltek az érzelmeim és úgy gondoltam mindig, hogy összeillenek. Mindent, amit láttam a kapcsolatukból, irigyeltem és csodáltam hosszú ideig. Minden nap hívták egymást, hamar összeköltöztek, de még úgy is folyton a telefonon lógtak. Dolgoztak is egy helyen, ami azért annyira nem volt nekik kedvező, de túlélték. Aztán 6,5 év után vége lett.
Szegény Milán nagyon kivan, amit abszolút megértek. Szinte semmit sem változott, talán egy kicsit szelídebb lett, vannak tervei, bár most inkább mindent felrúgna, csak távol kerüljön az emlékektől. Előjöttek belőle azok a dolgok, amiket régen szerettem, meg azokon jót vigyorogtam, amiket évekkel ezelőtt se szerettem. XD Azt mondta, mögöttem jött, én meg lazán vállba vertem, hogy úgy tudtam, hogy megint rászed valahogy. XD Ráadásul muszáj voltam egy kisebb embercsoport közt eljönni és persze megint volt egy marha, amelyik nem bírta ki majomkodás nélkül. Valamit mondott, de csak összerezzentem. Ilyenkor úgy szeretnék teleportálni és félek, hogy megütöm a másik embert. XD
Beültünk a helyre, forró csokit kértem, amire meghívott és beszélgettünk. Jó volt újra látni, találkozni vele. Le van törve és ki van bukva, de azért önmagát megtagadni nem tudja. Nagyon aggódtam, hogy ott fogok rá várni egy csomót, de úgy indultam el, hogy jóval azután, hogy ígérte magát. XD Meséltem neki ezt-azt, mire közölte velem, hogy semmit se változtam, ugyanolyan bolond vagyok, mint voltam, én pedig ezt pozitívnak könyveltem el. Annak is szánta, közölte. =D A hazaszállításom nagyon vicces volt, megint bemutattam, mennyire NEM tudok tájékozódni, de végül szerencsésen hazaértem és sokáig röhögtem magamon. XD
Odabújtam Benéhez, meséltem neki, utána csetelni kezdtem, fél egykor meg lefeküdtem aludni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése