Kicsit eltűntem, mert elfáradtam. Valószínűleg sikerült elkapnom három hete az influenzát is, mert volt lázam, mindenem fájt, aztán egy hét múlva megint rottyon voltam, még az ínyem is elkezdett fájni. Ami viszont jó hír, hogy harmadikán leadtam a javításomat. Még lesz biztosan egy kör, mert a végén már nem láttam át, mi maradt benne, mit húztunk ki, mit írtam át. ^^;; A Lumina verseny regisztrációját még ugyan nem nyitották meg, de igyekszem leszervezni, hogy addigra fixen tudjuk, merre hány méter. Nagyon várom, ideális ünneplés vagy vigaszdíj lesz az angol vizsgák után. xD
Bár szerdán kiderült számomra, hogy az infó suliban február elején egy férfi kezébe vette az osztály ügyét, elkezdett segíteni a szakdolgozatok terén, mindenkit hajt ostorral. Vicces volt, mert megállt előttem, majd mondta, hogy mi még nem találkoztunk, erre bemutatkoztam, majd: "Á! Szóval te vagy az! Már sokat hallottam rólad.". Nem is tudom, örüljek-e, hogy a hírem megelőzött. XD Mindenesetre most erőteljesen bajban vagyok, mert bár kitaláltam én még valamikor novemberben, mi lehetne a témám, programom, de azóta egy millimétert se haladtam vele, mert hát minek. Gondoltam, szerzek vizsgarutint, elbukom, aztán vagy egy másik suliban újra csinálom az oktatást, vagy valami más szakot választok később, szóval jelentkeztem vizsgára. Nos, hiba volt, ugyanis ha megbukom, akkor buktam a másik OKJ-n való ingyenes részvételt. Őszintén szólva legszívesebben visszavonnám a jelentkezésem, mert az angolt akarom nyomatni, és mivel annak és ennek egy időben van a vizsgaidőszaka, oltári szívás lesz. Viszont ha meg mindkettőt tudnám teljesíteni, nyár végén akár tudnék jelentkezni pótfelvételi keretében arra a szakra, ami miatt az angolba belevágtam.
Most megint úgy érzem, hogy el van cseszve minden. Szépen túltettem magam rajta, hogy nem lesz meg az infó, kitaláltam, hogy akkor angol ezerrel, és utána olyan munkahelyet szeretnék, ahol napi szinten szükségem van rá, erre jön ez. Nem mellesleg kicsit neheztelek a többiekre, hogy csesztek szólni, hogy ez történt, mert egy hónappal ezelőtt belekezdeni még lett is volna értelme. Azon agonizálok, megér nekem három hónap szívást ez az egész, van-e értelme, vagy sem.
Ha ez nem volna elég, nagyanyám kitalálta, hogy tartsunk hó közepén megint unokatestvér találkozót. Múltkor is szar volt, miután megjöttek a fiúk. Öcsémmel remekül elvagyunk, én szeretek vele főzni, dumálni, de azt kicsit túlzásnak érzem, hogy fél délelőtt a konyhában vagyunk mamával hárman, hogy elkészítsünk egy két-három fogásos menüt, aztán a nagy unokatestvér találkozóra jövő unokaöcséink beverjék a kaját, majd lelépjenek. Megértem, hogy mama egybe akar minket kovácsolni, de ég és föld vagyunk mi és ők minden téren. Nincs közös témánk, én irtózom is az egyik fiú stílusától, amit ráadásul már a másik is kezd egyre jobban átvenni. Meg nekem szúrja a szemem, mennyire tiszteletlen, neveletlen és nemtörődöm mindkettő, hogy a saját nagyanyjukkal alig voltak képesek csinálni egy közös fotót karácsonykor. Mindegy, azt a két órát majd kibírom valahogy...
3 megjegyzés:
Ez ilyen nagymama dolog lehet. Párom oldaláról es az én oldalamról is a nagymamák szeretnek összervezni olyan embereket, akik abszolút nem rajonganak egymásért. 😂
Kitartást hozzá.
Meg a sulikhoz is. Uff. Kemény vizsgaidőszakod lesz. Ha tudok valamiben segíteni, csak szólj. A pozitív energiát alapból küldöm. :)
😮😮😮
Ó! És ki vagyok linkelve! 😲
Köszönöm szépen.=)
Nem tudom, mi kéne ahhoz, hogy nagyanyám csalódjon és ne szervezze többet össze az unokatestvér találkozót, de úgy érzem, záros határidőn belül fog valami történni ezügyben. =/
Motivállak, hogy írj hetente. ;)
Néztem amúgy, csak szólni felejtettem el róla, azt az appot, amit linkeltél nekem korábban. Nem rossz, de a drive-ot jobban szeretem. Lett új billentyűzetem (Google-ről váltottam SwiftKey-re), az most eléggé tetszik, és megkönnyíti egyelőre az életem, mert barátságosabb a különleges karakter előhozása, így mikor br-t kell írnom fórumsztoriban, nem kell percekig keresnem a kacsacsőröket. =D
Megjegyzés küldése