Elvileg az, ha soha nem is próbálkozom, de a gyakorlatban a pofára esés jobban szokott bántani. Megmondom, miért. Több projekt is van az életemben, ami húzódik évek óta. És? Még élek, még megcsinálom! Jó, nyilván vannak olyan dolgok, amiknek záros a határidejük, de akkor igyekszem arra fókuszálni, miért nem úgy alakult az életem. Viszont a pofára esés... na azt évek után is képes vagyok sírva visszaemlegetni. Egyrészt beleélem magam az akkori helyzetbe, másrészt rosszabbul kezelem a csalódást, ezáltal ha valamivel elbukom, nehezebben gyürkőzöm neki még egyszer. Úgy érzem, a sikertelen projektek kapcsán sokkal több támogatásra, noszogatásra, pozitív energiára van szükség. Mint egy hullámvasúton a kocsinak - nehezen emelkedik fel, de amikor már benne van a lendületben, sorra veszi az akadályokat. Ilyen vagyok én is.
Belegondolva kevés olyan dolog van, ami úgy maradt ki az életemből, hogy már nem pótolható, és bánom. Azt is tudom, hogy effektíve sok mindent később vagy pont hogy korábban éltem meg, mint a kortársaim, de alapvetően teljesen más utat is jártam be, mint az átlag. És ez jó. Már csak valahogy a pofára esést, csalódást kell megtanulnom könnyebben feldolgozni, ÉS elengedni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése