Ákossal, Danival és Fischerrel volt egy csapatunk, ami a Négy hülye nevet kapta anno, mikor nyitottam magunknak egy közös csevegőablakot. Mindhárom fiú nagyon fontos a szívemnek, sokat köszönhetünk egymásnak. Nem csak évekig heti szinten összeültünk játszani, hanem segítettük és gyógyítottuk egymást. Rengeteget heccelődtünk, mély bizalom és szeretet volt köztünk. Amikor elvetéltem, felhívtam Ákost, hogy elmondjam neki, hogy ez történt és emiatt nem fognak tudni átjönni hozzám játszani, nem tudom, mikor leszek képes lelkileg újra Harianával játszani, hiszen ő addigra kisgyermekes anyuka volt, talán akkor már várta a harmadik gyerekét. Szerintem sosem mondtam ki, hogy nem tudom, mikor leszek képes újra Harianával játszani, mert az, ahogy és amit Ákos mondott, amint meghallotta, mi történt velem, annyira a szívembe fúródott... Évekig a fülemben csengett a hangja. Ott leplezetlenül szembesültem vele, hogy ez a fiú engem mennyire szeret. Eltelt 12 év és ha eszembe jut, még mindig sírva fakadok tőle. Nem attól, hogy elvetéltem. Az is fájt, vágytam arra a babára, de pontosan tudtam, hogy ő nem megszületni jött, hanem megmenteni engem. Hálás voltam annak a léleknek, nem is igazán gondoltam úgy, hogy gyászolnom kéne, hanem ráfeküdtem arra, hogy kijussak abból a szarból, amiben voltam.
Dani később kiszállt a csapatból. Elég rossz időszaka volt, vissza kellett költöznie a szülővárosába, amit utált, elszakadt mindenkitől és mindentől, elkezdett partykillerként működni a játékban, végül tök paraszt lett velünk is és faképnél hagyott minket. Ez feladta az utolsó kenetet a kis csapatunknak az én és Ákos élethelyzete mellé, elkezdtünk elszakadni egymástól. Végül Fischerrel is összerúgtam a port, volt egy pillanat az életemben, amikor komolyan elgondolkodtam rajta, hogy beverjem a képét. Nem ütöttem meg, nem mondtam neki semmit, csak lezártam a vele való barátságot.
Évek teltek el. Ákossal nagyritkán találkoztam, beszéltünk. Fischerrel nem is tudom, mikor kezdtünk újra beszélni, hogy találkoztunk, de hol volt időnk és kapacitásunk találkozni, beszélgetni, hol nem. Dani pár évvel később valahogy rájött, milyen csúnyán bánt velünk és a közös csetben bocsánatot kért érte. Én úgy éreztem, ez az, megnyílt a kapu, újrarakhatjuk a csapatunk és a barátságunk. Aztán az élet közbeszólt. Elkezdtünk beszélgetni Danival, egy időben órákhosszás telefonbeszélgetéseket tartottunk, Fischer barátnője távol akarta tőlem is tartani Fischert, Ákos kiköltözött Svédországba, úgyhogy a helyzet változott, de nem haladtunk csapat szinten előre.
Ákos esküvőjén találkozott újra mind, cirka egy évtizeddel a szétesés után. Én kábé örömmámorban úsztam. Daninak a nyakába ugrottam valami olyan szöveggel, hogy "itt a férfi, akire annyira vártam", amit mi pontosan értettünk, de a környezetünkben felhúzták a szemöldöküket páran, hogy ez miafasz. Nyilván mi ezen külön szórakoztunk, aztán megfejeltük azzal, hogy elmentünk párban fotózkodni.
Évekig én szállítottam a híreket a srácok közt, az esküvőn találkoztunk és megéledt köztünk a régi barátság. Aztán eltelt három év. Ha Ákos hazajött, próbáltunk találkozni, de nagyon kevésszer járt itthon. Néha találkoztam Danival, amikor lementünk Marcival meglátogatni a szüleit. Időnként találkoztam Fischerrel. Változó intenzitással tudtunk jelen lenni a barátságunkban és nem a szándék hiányzott, hanem az élethelyzeteink miatt.
Tegnap találkoztam Fischerrel. Nagyon gatya hangulatom volt előtte, nap közben még azon is gondolkodtam, hogy ha mesélni fogok az aktualitásaimról, lehet bőgni fogok és vajon mit szól hozzá. Nem aggódtam, hogy nem empatikusan reagál, csak nem igazán láthatott még sírni. Na végül nem sírtam, hanem úgy feldobta a hangulatomat... Egy bubble teázóba akartunk beülni és odafelé meséltem neki, hogy most már késznek érzem magam vendégeket fogadni, elindítani a saját vállalkozásomat spirituális segítőként, a kis teázóban csomót beszélgettünk játékokról, amikkel játszom, hazafelé pedig arról meséltem neki, néha mennyire hiányzik a loli, csak nincs kapacitásom a nulláról gardróbot építeni. Örömmel nyugtázta szóban azt, hogy tehát kezdek újra önmagam lenni.
Jó értelemben úgy szíven ütött.
Ezek a srácok láttak engem a legfényesebb, legaktívabb, legönazonosabb időszakomban, amikor az írás és a közösségi élet a lételemem volt. Rengeteget írtam, rengeteget szerepjátékoztam, saját klubunk volt az alkimistásokkal, tábort tartottunk, loliztam, az alkotás és a közösségek áthatották a mindennapjaimat. Imádtam. Egy pár koporsószeg már be volt verve a felszín alatt, de én sem láttam vagy foglalkoztam vele. Aztán elkezdtem babára vágyni és ez egy olyan fordulatot hozott az életembe, ami egyre gyorsabb tempóban és egyre láthatóbban kezdte beveregetni a koporsószegeket. A fiúk tehetetlenül nézték végig, hogy megy tönkre az életem, hogy távolodom el mindattól, ami fontos számomra és próbálok meg úgy élni, ahogy az átlagemberek - összeszedetten, tervek alapján, kommersz dolgokkal foglalkozva, önkontrollban...
Fokozatosan kiesett az életemből a klub, a spiritualitás, a conok, a szerepjáték, a loli, a blogolás, az írás... Rájöttem, hogy rengeteg olyan ember volt körülöttem, akik valamilyen hasznot húztak a jelenlétemből vagy reméltek valami olyat tőlem, amit én soha nem gondoltam rá, hogy adhatnék nekik. Pölö volt olyan fiú, aki le akart velem feküdni, ami úgy derült ki, hogy fél óra utalgatás után, amit nem értettem, bevallotta, hogy azt terjesztik rólam, hogy kurva vagyok és hát ő fizetne is érte, csak mondjam meg, mennyit kérek a szexért. Szerencsére az eszem gyorsabb volt a megrökönyödésemnél, ezért csípőből azt kérdeztem tőle, hogy szerinte ha én szexuális szolgáltatásokat nyújtanék, nem lennék-e már gazdag. Nagyon... más fénybe helyezte ez az eset az egész addigi klubos társaságot (néhány üde kivételtől eltekintve, mint a Négy hülye fiúi és Robi). Óriási csalódás volt rájönni, hogy egyesek azért voltak körülöttem, mert ki akartak használni. Meg nem lehet elmenni amellett a tény mellett, mennyire rossz híremet keltették, ezért ha akartam, sem tudtam volna bizonyos közösségek része maradni.
Persze ez csak a lejtő volt, a végpontot Dani, Ákos és Fischer nem láthatta, amikor a covid kezdetén újrakezdtem a nulláról az életem és úgy alám tett valaki a családomban, hogy azon gondolkodtam, ennyit bírtam, ezt már nem bírom rendbe hozni, inkább kilépek a kilencediken az ablakból. Az tartott vissza, hogy amilyen szerencsés Taly, tuti ő találna meg, akivel együtt laktam akkor, meg hogy Timinek ez túl nagy fájdalom lenne, miattuk nem csinálhatom ezt.
Eltelt hat év. Rengeteg munkát tettem önmagamba. Lépésről lépésre talpra álltam. És Fischer megadta azt a visszaigazolást, amit nem sejtettem, mennyit jelentene nekem: hogy kezdek újra önmagam lenni.
Sok mindent szeretek a 2010-es évek Liájában. Nem érdekelte, mit gondolnak róla, ha ő loliban akart menni dolgozni, loliban ment és ha pletykáltak róla a háta mögött, magában szánakozóan mosolygott, de kedves maradt az emberekkel. Módfelett erős belső tartása volt, hitt magában, a tehetségében, a képességeiben és abból, hogy ha mindig azt képviseli, ami szerinte helyes, akkor jó hatással lesz az emberekre. Álmodozó volt, tele vágyakkal, ötletekkel és energiával.
Tisztán emlékszem egy olyan esetre, amikor egy fiúbarátom megkért, hogy kísérjem el élete első sétájára az utcán, amikor ő női cuccban lesz, én pedig boldogan kirittyentettem magam - paróka, smink, műszempilla, színes kontaktlencse, a legkedvesebb loliruhám, patácska, cuki kistáska -, egymásba karoltunk, elindultunk és remegett a félelemtől, hogy mi lesz, ha a körülöttünk lévőnk rájönnek, hogy ő valójában férfi, mire azt mondtam neki: "Nyugodj meg és mosolyogj kedvesen. Mindketten szokatlanok vagyunk, ezért meg fognak bámulni minket, de csak nézz a szemükbe bátran és lásd, hogy mind ugyanúgy félnek, mint te. Hogy mit látsz rajtuk, ahogy rád néznek. Hogy mit kéne csináljanak vagy mit ne. Hogy mit gondolhatunk róluk mi, akik olyan bátrak voltak, hogy feltűnő cuccokban is nyugodtan sétálunk az utcán.". Fantasztikus élmény volt. Úgy tértünk vissza a szállására, mint a filmeken a csajok egy bulizás után, dőlve a röhögéstől és azt ecsetelve, milyen vicces volt egy-egy pillanat. Én akkor már a lolinak köszönhetően tudtam, hogy ha megmaradok a középpontomban, az, hogy feltűnő és furcsa vagyok, nem ragaszt céltáblát automatikusan a homlokomra, hiszen minden szem rám szegeződik, tehát tudok kérni segítséget, védelmet is, ha egy helyzettel egyedül nem bírok el. Ennek köszönhetően nekem soha nem is volt durva esetem - zaklatás, bántás. Voltak picsák, akik lefotóztak és megpróbáltak kifigurázni valakinek a cset túlvégén, de ahogy utána pusmogtak egymással, igencsak visszafelé sülhetett el ez a kísérlet. Voltak perverzek, akik kíváncsiskodtak, de könnyű volt leszerelni őket, hiszen tisztában voltak vele, hogy engem mindenki figyel, szóval így őket is.
Ezek azok a dolgok, amiket szeretnék visszakapni.
És úgy tűnik, jó úton járok.
Plusz jó hír: lehet, hogy online újra összeverbuválódik a Négy hülye és kalandozni kezd Yneven.
Imádnám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése