Telnek a napok, dolgozom, szeretem. =) Jól kijövök a kollégákkal, egyre magabiztosabban és rutinosabban tudom, mi a feladatom. Délelőtt bepakolom a határnapos aktákba az érkezett iratokat, ügyfelezek, utána kajálok, pakolok, rendezgetek. Szerdán egész napos ügyfélfogadás van, az kemény volt, mert bekaptam egy arrogáns szemétládát. Már akkor láttam, hogy baj lesz vele, mikor megjelent, éreztem, de aztán elhessentettem a fejemben a dolgot, mondván, ha előítélettel állok vele szemben, akkor ezt fordítva is elvárhatom és abból semmi jó nem lesz. Mindegy, rendes voltam vele, ahogy szoktam az emberekkel. Hajdanán a Mantrán azt mondták rólam, hogy én olyan szépen, finoman, kulturáltan el tudok küldeni valakit melegedni, hogy az megy és csak utána esik le neki, hogy mi van. Ezzel a mentalitással úgy érzem, egész jó ez az ügyfelezés, pláne, hogy most már több, mint egy hete csinálnom. Hú meg ha, igen. XD Hagyjuk.
Ott tartottam, hogy jött ez az úriember. Valaha vörös volt a haja, csak kiszőkült, de ilyen tejfölszőkére, precízen volt elválasztva a haja, jól fésült, falfehér bőrül pasi volt rendezett külsővel. Kissé arrogáns, felsőbbrendűség érzetet árasztott magából, de nem zavartattam magam miatta, felőlem mindenki el lehet telve magával, nekem az nem fáj. =) Kikért egy csomó aktát, több bírónál volt és persze türelmetlen volt, meg nem volt mindegy neki, milyen sorrendben kapja meg. Aztán jött a kopp, az egyiket nem tudtam neki odaadni, mert a bíró nem adta nekem se oda ítéletírás miatt. A pasi bizonyosan pengére edzette magát a több éves bíróságra járás folytán, mert szinte csípőből jött a válasz, hogy de hát letelt az ítéletírásra törvényileg kiszabott határidő, tehát annak már meg kellene lennie és nincs olyan ok, ami miatt nem adható ki számára betekintésre az ügyirat. Jaj, mondom... Tájékoztattam, hogy igaza van, de ettől még nem tudom teljesíteni a kérését. Jó, akkor mondjam meg a nevem. Na, sokkolódtam mindjárt. Miért? - kérdeztem vissza tiltakozva. Merthogy panaszt akar írni és abba bele akarja foglalni a nevem. Összeugrott a gyomrom, rám tört a sírógörcs, merthogy még csak egy hete vagyok itt és máris ilyen helyzetbe kerültem, aztán... aztán úgy döntöttem, hogy nem, nem hagyom magam. Mondtam neki, hogy írjon panaszt, ha akar, de abba hiába foglalja bele a nevem, nem az én hibám, hogy nem tud beletekinteni az ügybe. Nem baj, őt az nem érdekli, ő velem áll kapcsolatban per pillanat, ezért engem panaszol be. Ú, mondom... Várakozásra kértem és szóltam az irodavezető asszonynak, aki ugyancsak próbálta megértetni vele, hogy mi a helyzet, de a jólfésült, arrogáns fiatalemberről kiderült, hogy nem csak szemét, de sötét is. Remek volt. Kapott egy hivatalos feljegyzést, aztán útjára lett bocsátva. Én még azért szóltam neki, hogy amit az előző aktában kért másolást, azt igényli-e. Igen, persze, és még meg is hökkent, hogy így utánaszóltam. Remélem, sikerült jópontot szerezni nála és nem játsszuk el ezt még egyszer, mert megtalálom a módját, hogy rendezzem a viszonyokat. =) Volt két másik ügyfél, egy cigány nő és egy nagyon vastag szemüvegű férfi, férj és feleség, ők a belépéskor is szimpatikusak voltak. Kérdeztek tőlem valamit, mondtam, hogy nem tudok válaszolni erre, hol tudnak segítséget kérni, erre megjegyezték, hogy nem gond, ők nem fognak panaszt benyújtani ellenem. Akkorát vigyorogtam, mondtam is, hogy azt megköszönöm és nagyon hálás vagyok. Ők mentettek meg a sírástól igazából. =)
Ma egy kalapos hölgyet főztem puhára. Már legalább harmadjára látom rövid ügyfelezős pályafutásom alatt, idebent nem túlzottan kedvelik a nénit, én meg tök kedves vagyok vele, segítek neki, úgyhogy ma már szép hétvégét kívánva hagyta el a helyiséget, mosolyogva és valami olyasmit is hozzátett, hogy kertészkedni fog. =D
Tegnap elég zizi napom volt, többször rám tört, hogy sírnom kell, de fogalmam sincs, miért. Ráfogtam a pirosnapokra. ^^ Aztán szerepeztünk, Norbi mesélt, megint tele volt csatával a sztori, ráadásul nem derült ki, hogy a goul a csaj volt, vagy csak elkapta a csajt. =D Lacival jól elsumákoltuk, hogy bevalljuk a megbízónknak, hogy mi lett a lányával, helyette a nehéz nap után csaptunk egy nagyon görbe estét. Azt beszéltük meg, hogy együtt kértünk enni-inni, jól felöntöttünk a garatra, kivettünk egy szobát és reggel együtt ébredünk. XD Benedek most nem tudott jönni játszani, de szerintem az egész játékidőt végigcsuklotta, mert Lacival ők barátok, és rengeteget emlegettük, milyen jól jönne a tűzvarázslója. De persze megvoltunk és így is porig égettünk egy házat. XD Szegény Robi egy törppel jött, akit majdnem holtra vertek a sztori elején... ^^;; Dáviddal voltunk négyen játékosok és a srácok mondtak valamin, amin én éktelenül elkezdtem röhögni, még röhögőgörcsöt is kaptam. Természetesen nevettettek, úgyhogy nem kaptam levegőt, dőltem jobbra-balra és megkönnyeztem. Hajszálra voltam attól, hogy sírógörcsbe forduljon a dolog, de szerencsére még sikerült időben inni pár kortyot. XD Laci tök cuki volt, ült velem szemben és így meglepődve néz rám: "- Tényleg potyognak a könnyeid?", én röhögve bólintok párat és azzal az igazi gyerekcsodálkozással a hangjában mondta: "- Ilyet még sosem láttam.". =D
Reggel kivételesen visszaaludtam Benével arra a negyed órára, amit ő szokott kérni. Ez azt eredményezte, hogy a napom első felét félig alva töltöttem. XD De tök jó volt elbúcsúzni... =)
Holnap tuning show...! =*.*=
Holnap után IchiGonál mozidélután.
Hétfőn munka. XD
Olyan fura, hogy megint van munkám, pedig egy hónap nem nagy idő, míg otthon henyéltem. Meg lehet szokni. XD
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése