Nem voltam túlságosan lelkes a Street fashion dayjel kapcsolatban. Szerettem volna találkozni a lolitákkal, végre beszélgetni, de nekem nem tetszett, hogy egy vásár miatt gyűlünk össze. Hiányoznak azok az alkalmak, amikor csak összeülünk egy nagy asztal körül, beszélgetünk, szépen lassan elfogy a társaság, aztán záráskor mi is elpárolgunk.
Mielőtt megérkeztünk volna, még Benével beültünk Kefázni. Rég voltunk ott, pedig anno csomószor ott ettünk a bandával. Amíg a Gólem volt a törzshelyünk kábé. Utána befutottunk, beszélgettünk egy keveset az ajtóban Kishivel, Tadeshivel és Hinával, majd befutott IchiGo is. Lementünk a konkrét területre, Nana épp előadást tartott az internetes rendelésről, aztán elkezdtek mozgolódni az emberek. Sokfélék voltak, de a legtöbb lolin azt éreztem, hogy nekik is egy lolitameet hiányzik igazán a mi kis zártkörű közösségünkkel. Azért nem volt ez rossz, leültem beszélgetni Tamással, míg elfogyasztottam egy meggyes forrócsokit kekszszórással. Ez azután volt, hogy tudtam köszönni Nanának, akihez odajutni majdnem sorszámhúzós módszerrel lehetett, mivel az előadás után sokan megrohanták, meg lefolyt egy tombola. Bene nyert egy halvány színű digimont, de nekem adta. XD Később még megnéztem az aukciót, aztán tudtam pár szót beszélni Nanával, Lyonával, s gazdagabb lettem egy láncos órával, amit már egy ideje kerestem - eredetileg a cosplayemhez vettem, de szerintem sokat fogom azon kívül is használni, mert beleszerelmesedtem teljesen -, egy szíves láncú kis karkötővel és majd a próba után kiderül, hogy egy fekete ruhával is-e, vagy azt vissza kell juttatnom Lyonához. =)
Egyelőre csak az óráról van képem, a ruhának utóbb szeretnék örülni, a láncot pedig még nem fotóztam le, most meg nem jók a fényviszonyok és hamarosan megyünk Talyéknak a kutyáért.
Olyan szépséges...! És a rajta lévő szívek pont olyanok, mint a szíves medálú, szíves láncú karkötőén... =*__*=
Gólemből hazajöttünk, lepakoltunk, aztán mentünk a műhelybe. Sokan voltak, a csapaton kívül jöttek szerepjátékosok, a banda ismerősei. Új embereket is megismertem, Orsival és Attilával nagyon élveztem a beszélgetést, Jócó érdekes egy arc. Nagyon ütős egy dupla skorpió... Úristen, én még most is csodálkozom! Semmi érzelem, uralkodj az érzelmeiden (mind az emóciókon, mind az érzeteiden), urald magad, csak neki lehet igaza és mindig tanít, a méltóságteljessége átmegy valami másba és nem tudom azt mondani, hogy ez rossz, egyszerűen fura és érthetetlen számomra ez a fiú, és felettébb érdekes. Zsombor skorpió és imádom, egy nagy, szakállas mackó és isteni adottsága, hogy a legtöbb nő vonzónak találja. Hogy ez milyen vonzalom, már változó, de mindenképpen láthatóan másképp kezelik őt, mint a többi fiút - és erre Robi is "panaszkodott". =D Na Jocóról ez nem mondható el! =D Hideg, mint a sziklatömb - mindketten így vélekedtünk róla Orsival. Orsi felvidéki, Oroszlán-Nyilas, mint Sango és annyira vigyorogtam magamban, hogy milyen sokban hasonlítanak. Megtaláltuk a közös hangot és míg beszélgettünk erősen éjjel kettő után, benyakaltunk majdnem egy üveg édes vörösbort. XD Attila Rák-Szűz, s kiválóan működnek együtt, amit tök jó volt látni. =)
Lent volt Laci is két érdekes sráccal, Mágusoztak, mi Kibáékkal toltunk egy fél kört, ami elég vicces volt, a favágó felesége lettem, aki amúgy egy beépített kráni kém. XD Három sráccal vagyok már csak játékban, a többiek meghaltak a sztori alatt, s mindhárman gyanakodnak, meg el akarnak tenni láb alól, s voltaképp nekem is ez a feladatom, hogy kinyiffantsam őket. XD Jó lesz...
Lényegében ennyi.
Képek a műhelyről a facebookon az Alkimista Laboratóriumban. =)


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése