Tegnap - első felvonás

Igazából még most is nehezen találok szavakat az egészre. Én semmit se tudtam, mindent Bene intézett, én el voltam szállva teljesen az írástól és a játéktól, ami az elmúlt napokban rabul ejtett. A programról annyit tudtam még tegnap éjjel is, hogy délelőtt Bene el akar menni valahova, délután Kishi jön hozzánk átöltözni, utána lolimeet.

Szépen felkeltünk, utána útvonalat egyeztettünk, hogy a Ferenciek felé hogyan jutunk el. Útközben sikáltam le a körmömről a sötétlila csillogós lakkot, mert az a délutáni öltözékemhez nagyon nem illett, úgyhogy én azzal voltam elfoglalva. Azon is gondolkodtam egy picit, mi van ott, minek megyünk oda, de aztán nem oda mentünk. Jó, akkor nem tudom, hova megyünk - állapítottam meg magamban. Futó gondolatként átfutott a fejemben, hogy milyen poén lenne, ha, de igazából nem gondoltam komolyan, csak röhögtem rajta. Erre elkezdünk felkaptatni a Gellért hegyre. Ekkor azért nem volt időm azon gondolkodni, hogy Bene mégis mi a fenét akar, mert olyan melegem volt, meg a lépcsőzés is annyira jól esett, hogy fulladtam tőle. XD A vízesés fölött álltunk meg, gondoltam, pihenünk kicsit. Igazából naivan azt hittem, hogy valami van fent a hegyen, oda megyünk, gondoltam olyasmire is, hogy a szülinapom alkalmából elvisz a Citadellára vattacukrozni, vagy mittomén, de én már komolyan akkor mindenre gondoltam, hogy állunk ott a korlátnak dőlve és próbálunk levegőhöz jutni. Emberek mászkáltak körülöttünk és azt levettem egy idő után, hogy már mehetnénk tovább, de nem megyünk. Jó, akkor én felülök a korlátra, mert nem van kedvem állni. Nem nagyon nézelődtem, olyanok jártak a fejembe, hogy vajon mit akarunk itt, mi lesz fönt, mikor megyünk tovább, mi lesz a meeten, jó-e az, hogy Kishi csak fél kettőre jön, stb. Aztán egyszer csak Bene lekér a korlátról. Leugrottam, de rosszul sikerült, mind a két talppárnám belefájdult az érkezésbe. Cipőből ki lábak kis megvigasztalására. Bene meg közben ügyetlenül tart. Én annyira le voltam foglalva a fájdalommal, hogy nem is éreztem, hogy levegőt se vesz, úgy izgul. XD Így utólag annyira vicces az egész... XD Minden, amin gondolkodtam, értelmet nyert... XD Mikor végre rá tudtam figyelni, letérdelt elém, megkérdezte, leszek-e a felesége, én meg megszólalni se tudtam, csak bólogattam. Felhúzta az ujjamra a gyűrűt, majd a nyakába ugrottam. Erre mondta, hogy de ki is kell mondanom, nem elég csak rábólintani. XD Hát ki is mondtam. De utána szólni se tudtam még hosszú ideig, csak puszi-puszi-puszi-puszi... =D

Hazafele már azért lehetett velem egyszerű dolgokra rákérdezni. Voltunk boltban is, vettünk vizet, meg zsepit. Igazából ez a 'kiugrom a bőrömből olyan boldog vagyok' feelingem volt. Megbeszéltük, hogy nincs annyi időnk, hogy mindketten lefürödjünk Kishi érkezte előtt, ezért én lefürödni, ő meg Kishi elé ment ki. Mikor végeztem, valamivel utána hívott Kishi, hogy nem járnak megint rendesen a villamosok, gyalog kell jönnie, késni fog még tíz percet. A hívása után láttam, hogy írta, hogy késni fog. Na, ott már kezdtem kicsit parázni, hogy Nana leszedi a fejünket, ha elkésünk, nyomatékosan kérte, hogy mindenki legyen ott háromkor, mert ki akar menni fotózkodni, el akarja kezdeni a programot. Várok-várok-várok, nincsenek még itt. Jó, akkor én elkezdek öltözni, mert legalább azzal is előrébb vagyunk. Aztán végül csak nem bírtam, attól féltem, hogy Kishi nem találja meg Benét, mert engem keres a megállóban, úgyhogy hívtam Benét, hogy Kishi gyalog jön. Illetve csak hívtam volna, ha a telefonja nem lett volna lemerülve. Én annyira, de annyira ideges voltam... XD Aztán Kishi megnyugtatott telefonban, hogy megtalálták egymást, öt perc és megérkeznek...


A folytatás majd következik, most mennünk kell Anyuhoz. ^^