Ákos ma rám írt, hogy "mizu, remélem, jobban vagy, mert láttam, október közepén eléggé ki voltál készülve". Ja, így visszatekintve eléggé szakadoztak az idegeim. Most már jobban vagyok, felvérteztem magam a pszichológusommal való munka segítségével. Bár a hajam rémesen hullik, így lehet, csak olyan mélyre nyomtam a stresszt, hogy a mindennapjaim normálisnak mondhatóan teljenek, hogy másképp jelez a szervezetem: változtass! Egyelőre nem tudok, maradok itt és igyekszem olyat tanulni, amivel nagyot léphetek. Persze ez energia és idő, ami még mindig kisebb gond, mint a pénz. De azt határoztam el, hogy inkább eladósítom magam valamilyen formában, semmint azért halasztgassak ilyen volumenű dolgot, mert nem tudom önerőből összekaparni rá az árát.
Rengeteget gondolkodtam az elmúlt hetekben, főleg ebben a kettőben. A pszichológusom két hétre szabadságra ment, holnap fogunk végre találkozni és már nagyon várom, mert több nyitott kérdésre találtam ki választ. Az egyik a karriervonal, amiben nagy segítségemre volt Benedek és Nana. Nagy lehetőséget látok abban, amiről beszélgettem velük és úgy érzem, jobban meghozza azokat a dolgokat, amikre most szükségem van, mint az A terv, ami egy hosszútávú folyamat lenne. Azt sem vetem el teljesen, kiegészítőnek vagy egy tíz-tizenöt év múlva esedékes karrierváltásnak kiváló alapot adna, de a B terv akár egy éven belül sok gondomat megoldaná. Valahol a két terv tökre hasonlít, ez is tetszik.
Az előző bejegyzés után szépen meggyógyultam (a köhögés ótvar sokáig ragaszkodott hozzám, még most sem tökéletes a helyzet - köszi, 2020-as covid...), noha le kellett mondanom minden programomat, így ugrott a Zsikével való találkozó, a pszichológussal való ülés és a nyáron eltervezett, elővételesen megvett jegyes koncertrandi Timivel. Robival mentek és azt mondták, mind a három tribute előadó (The Greendays, Rammstein és Linkin Park) nagyon jó volt. Vérzett a szívem. Viszont a pihenőnek hála a tavasszal foglalt nyaralásra eljutottam, így megnéztük Egert és a várat, és elhédereltünk Egerszalókon a csapattal. Nagyon jól sikerült, csodálatos időnk volt, képek és ajánlók az IG-men láthatók. Sajnos Szotyika meghalt az érkezésünk után másfél nappal, de már a nyaralás előtt láttam rajta, hogy húzza őt a szivárványhíd és az örökzöld mezők. Megvárt a kis drága, elbúcsúzott és csendben továbblépett éjjel. Egy csütörtöki nap volt, Feri nem mondta el a telefonba, hogy ne rontsa el a kedvemet bachata előtt, hanem kivette Szotyit a halotti fészkével együtt, aztán az egész pelusukat kicserélte a fiúknak, és csak akkor mondta, mikor beléptem az ajtón. Szotyolácska távozása eléggé megnyomott, másnap még a pszichológusom tartózkodó, addig a simogatást se engedő macskája is az ölembe fészkelte magát. Az nagyon édes volt, mondtam is, hogy érzi a szomorúságom és a veszteségem.
Egy héttel később a tesómmal végre sikerült találkozni, sőt, a tavaly beígért közös Word press kiállítás megnézése is teljesült, utána pedig beültünk ramenezni. A hosszú hétvégét anyósnál töltöttük, pedig Nana halloweeni bulija is csábított rendesen. Csak nem volt hangulatom sokan együtt lenni. Szerettem volna, még Nami is tudott menni, én pedig rettenetesen szerettem volna találkozni vele, de behúzott az antiszoc feeling. Zilizen pihentünk egy nagyot és természetesen egy hízókúrának megfelelő mennyiségű ételt és süteményt elfogyasztottunk. Anyós direkt a kedvemre tett, tárkonyos levest csinált, én meg másfél adagot tömtem magamba étkezésenként. Feri azzal szekált, hogy majd mérlegre állít és kinevet, de végül ez nem történt meg.
November első hétvégéjén, másfél év után végrevalahára lejutottunk Bogicáékhoz. A kisfiuk már betöltötte az egy évet, új helyre költöztek, de mindig nyugtattam Bogit, hogy inkább várjunk, amíg a körülmények helyreállnak, semmint bevállalja, hogy fogad minket, miközben alig bír életben maradni. Nagyon jól éreztük magunkat, a kistöki tíz-tizenöt perc múlva már Feri karjaiba kérte magát, mindenfélét játszottunk, megetethettük, ami nála egy kiváltság, mint kiderült, volt repülőzés, ami csak kell. A két kiskutya is sokat változott, Topika nagyon nyitott és bátor lett, ami mindig elképeszt a borzalmas, szaporítótelephelyi múltját ismerve, Panni makrancosabb lett. Imádnivalóak ők is, és velünk aludtak, közöttünk a lábainknál, ami nagy feeling volt. Remélem, a következő találkozó még idén megvalósul, de semmiképp sem túl sokára.
A héten kedden sikerült összehozni egy csajos estét Timivel. Vásárolgattunk, vacsiztunk és beszélgettünk. Nagyon hiányzott, hiába találkozunk heti kétszer a salsa és a bachata miatt. És... (dobpergés) fél év után sikerült bratyóval is összehozni egy találkozót! Elég cefetül voltam a pirosbetűs ünnepnapom miatt, úgyhogy nem én mentem le hozzá, hiába tudtam volna cicázni, hanem megkértem, hogy jöjjön ő. Nem állt az útjába a vonatozással járó stressz és jót beszélgettünk, visszakaptam a cicás fülvédőmet is, együtt vacsoráztunk egy jót, a program végeztével meg felraktam a vonatra - na nem szó szerint -, aztán otthon befeküdtem egy kád forróvízbe. Kellett.
Most hétvégén megint Zilizre megyünk, mert Feri bátyjának a feleségének lesz meglepetés születésnapi bulija, kedden pótoljuk Zsikével az elmaradt talit, pénteken pedig a nagyon várt buli következik, másnapra pedig Nana szervez egy közös eszem-iszomot, amire tervezek menni. Tudom, hogy adós vagyok a Kráni kaland részleteivel, de mint az látható, nem épp a gépnél ülök mostanság. Sims 4 helyett írhattam volna... de már nagyon szerettem volna játszani, szóval... majd, türelem. Sorry.
Most rohanok Timihez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése