Ma reggel úgy keltem, hogy loliban akarok menni, méghozzá himeloliban. Ennek megfelelően a hime ruhámat vettem fel, három kicsi copfot kötöttem a fejemre, miközben a hajam egy része szabadon maradt és tiarát tettem. Az emberek viselkedése teljesen megváltozik, ha egy hercegnőt látnak, udvariasabbak. Volt nagy bámulás, a kollégáim örültek, mert szeretik, ha lolitában jelenek meg. =) A 240E-n a kedvenc helyemre egy srácon keresztül kellett eljutnom. Tudjátok, ez a terpeszkedős fajta – lábak szét, kezek a combon, hogy minél nagyobb helyet foglaljon el és látszódjon, mekkora lazaság van. Na, én szépen megálltam mellette és szépen megszólítottam: „Helló! Leülhetek oda?” és mutattam a mellette lévő helyre. Felnézett rám, először úgy festett, hogy eszében sincs beengedni a belső ülésre, mert az mekkora poén nemet mondani egy ilyen kérdésre és moccanni se moccant, aztán kiszúrta, hogy tiara van a fejemen. Mindjárt rám köszönt meglepetten és felpattant. =) Nem mondom, hogy kevésbé volt bunkó, mint amilyennek első pillanatra tűnt, mert a kezét továbbra is csak a combján nyugtatva tudta tartani, de úgy voltam vele, ha nagyon terpeszkedik, bájos mosollyal kilököm az ülések közé. =D Csináltam már ilyet, noha ott rászóltam a srácra, hogy üljön normálisan. Nem tette, harmadikra már nem szóltam, kilöktem. Minekután az egész busz rajta röhögött, összehúzta magát kicsire. =) Én eldöntöttem, hogy nem fogok cicózni az olyan emberekkel, akik nem értenek a szóból. =)
Utolsó előtti nap itt... Hoztam be nagyobb szatyrot, hogy haza tudjam vinni a dolgaimat. Tiszta lehangoló. Beadtam bíróságokra az önéletrajzomat, elnökúr ígért nekem ajánlót, aztán egy végrehajtónál is be lettem ajánlva, már csak el kéne tudni érni – csak ahhoz be kéne kapcsolnia a mobilját -, más most nincs.
Délután, ha össze tudjuk szervezni, összeülünk hárman, Kishi, IchiGo és én, holnap remélem, lesz játék, péntekre meg TK-s találkozóra megyek szerintem. Szombaton lolimeet, vasárnap meg nem tudom, egyelőre nincs program, de eddig elég sűrűnek ígérkezik a hét további része.
4 megjegyzés:
Egyszer én is szeretnék egy tiarás hercegnőt látni a buszon :) Még át is adnám neki a helyem! :)
akkor menjél ma a 240E-ssel délután... :)
Az irány is fontos. =D
Nyaranta mászkálok hercegnőként is. =)
Megjegyzés küldése