Hát így...

Végigcsináltam úgy a napokat, hogy sírógörcsöm volt, de nevettem. Nevettem, viccelődtem, mosolyogtam, kitartottam és hajtottam magam tovább, ha erőt akart venni rajtam a sírás. Nem gondoltam arra, hogy nem bőgéssel akarom tölteni az utolsó napjaimat, vagy hogy ha sírok, sem változik meg semmi. Csak nem bőgtem. Helyette inkább intéztem a dolgaimat, csináltam a munkám, ahogy tudtam, összepakoltam, meg ilyesmik. Utolsó nap is loliban mentem. Nem azért, hogy így emlékezzenek rám, hanem azért, mert ehhez volt kedvem. Talán ez adott valamiféle erőt, tartást, vidámságot. Fogalmam sincs.

Aztán tegnap két órán át búcsúzkodtam. Ebből egyet bent ültem a bírómnál beszélgetni. Sokat nevettem és ő is jókat nevetett. Nagyon jó volt. Szeretem azt az embert. Megbeszéltünk dolgokat, amik az öt hónap alatt, amit együtt dolgoztunk, felmerültek és vicces volt. Például, hogy mindig mondta, hogy a tizedik oldalszámnál és utána csak egy egyes látszik, én meg mindig elmondtam neki, hogy hogy kell megcsinálni. X"D Mindkettőnknek későn esett le, hogy mit akar a másik. Ő utólag kuncogott magában azon, hogy valszeg nem vettem le, hogy azért mondja, mert erre nekem kéne figyelni, én meg azon, hogy valszeg nem azért jön ki mindig csodálkozva, hogy ez van, mert nem tudja, hogy kell megoldani - bár mint kiderült, nem tudta valóban. XD Kétszer elszúrtuk ezt így mindketten és utólag jót röhögtünk, aztán figyeltem rá. XD

Azt hiszem, munkában ez volt a legjobb öt hónapom. Sokat nevettem, remekül kijöttem a szobatársnőimmel, kiválóan együtt tudtunk működni a bírómmal. Én mindent úgy csináltam, ahogy ő szerette volna, figyeltem azokra a részletekre, amikre sokan nem, például bekopogtam hozzá, hogy kajajegyosztás van, kell-e valami irodaszer, kezdődik a buli, jön-e, meg ilyesmik, vagy megnéztem a javított jegyzőkönyveket és annak megfelelően csináltam később a többit. Időnként elbeszéltünk egymás mellett és az nagyon vicces volt, vagy azok a hülyeségek, amiket csináltam. Az például nagyon jó poén volt, mikor elírtam az idézés időpontját és azzal magyaráztam, hogy "Mindkettőben volt hármas.", azon ő is röhögött. Vagy ilyen apróságok, hogy hova tegye az aktát, le az asztalra, akkor nyúltam érte, adná a kezembe, elfordulok. XD

A legjobb öt hónap ez volt, kétségtelen.

Megmondtam neki, hogy nem egész egy éve mellé akartam kerülni és én úgy álltam hozzá, hogy az épületet is körbefutom, ha azt kéri, amíg korrekt és normális velem. És ugyan nem az épületet futottam körbe, de jött úgy ki a lépés, hogy feljöttem, lementem, felhoztam dolgokat, leküldött, lementem, felhoztam valami mást, majd megint le kellett mennem. XD

A búcsúzkodást meglepően jól bírtam, csak akkor tört rám a sírhatnék, mikor az irodásoktól köszöntem el. Akkor ott úgy nagyon meg kellett fognom mindent magamban és rájöttem, hogy nagyon durva önfegyelmet vagyok képes gyakorolni, az önuralmam nagyon sokat fejlődött. A bírómnál is vagy kétszer majdnem elsírtam magam, aztán hazafele a buszon, meg a Gólemben a srácokkal. Tamás elcseszte a játékkedvünket, úgyhogy nem elég, hogy sokáig vártam, hogy elkezdjük, játszottunk vagy fél órát, annyi is volt a dolognak. Kicsit dumáltunk kettecskén-hármacskán, majd a Gólem előtt zárás után még vagy fél órát. Utána én csak ágyba kerülni akartam és bőgni, de Benére rájött a beszélhetnék, úgyhogy hallgattam őt, igyekeztem rá figyelni, válaszolni dolgokra. Reggel ő ment dolgozni, én meg maradtam itthon.

Egy végrehajtóval tárgyalunk új munkahely folytán, de nem tudom... Olyan érzésem van, mintha hülyére venne, ami nekem kicsit sem jön be. Vagy link és túl laza, ami ugyancsak nem tetszik, vagy szétszórt, ami egy főnöknél nem jó, vagy pedig annyira el van havazva, hogy azt se tudja, hol áll a feje. Mindenesetre nekem nagyon fura ez a pasi, egyelőre elképzelni sem tudom, hogy jó lesz nekem, ha az irodájában fogok dolgozni. Nem beszélve arról, hogy egy olyan hirdetés, amiben az van benne, hogy "agilis, precíz, pontos, fiatal hölgy"-et keresnek, az gyanús. Mindegy, meglátjuk. Nekem megvan a mérce és az alá nagyon elgondolkodtató ajánlatot kell tenni, hogy lemenjek.

Most próbálok Anyuval beszélni, remélem, el tudom juttatni a beszélgetést addig, hogy kikártyázzon nekem dolgokat, aztán ha nem, akkor nem tudom... Nem úgy fest, hogy képes rám figyelni. =/ De nem adom fel! =)

Nagyon jó volt szerdán Benedekkel. Szeretek vele beszélgetni, jól érzem magam vele. Megnyugszom mellette és egyszerre vagyok tele izgalommal is. Igazán tiszteletre méltó srác. Megígérte Tamásnak, hogy megy hozzá, de már vagy két hete, s bejött neki egy program, valami jakuzzis parti, ahol csajok is vannak és nagyon csábították. Írtak neki egy sms-t, hogy mi a jobb, egy szőrös mellkas, vagy két pár dús kebel, meg hogy ne legyen már ilyen bolond, jöjjön, mire ránéztem és megkérdeztem tőle, hogy akkor mi lesz, lemondja a Tamással való pizsipartit. Komolyan mondom, nem értette, ez nekem hogy jut eszembe és a legnagyobb természetesség az volt számára, hogy megmondja a barátjának, hogy nem megy, merthogy a Tamásnak hetekkel ezelőtt beszélte le a pizsipartit és nem fogja lemondani egy csábító ajánlat miatt sem. Nagyon nagy megbecsüléssel éreztem iránta emiatt, de komolyan. Úgy veszem észre, az élet időnként megpróbálja az elkötelezettségeiben őt így, de mindig kitart és kiáll amellett, amit döntött, amiért felnézek rá. Ez becsületre méltó dolog. Most, mikor találkoztunk, hamvazó szerda volt és ő különleges böjtöt tartott. Kérdezte, kérek-e valamit, aztán a teát és fánkot elfogadtam. Ő meg hozott egy kenyeret és vizet magának. XD Egyedül nem akart enni, a teáját megcsinálta, de odaadta a húgának. Kész voltam tőle teljesen. És mindennel így van, ha valamit eldönt, hogy A, akkor semmilyen ok miatt nem mond rá B-t.