Hétvége

Szombaton jó volt a program. =) Bene kijött elém és beszélgettünk, aztán menet közben találkoztunk Bálinttal, aki meg Agyarral és Csengével akart találkozni, meg akik mellett amúgy lazán elmentünk Benével. =D Végül mi mentünk Benével Árkádba, Bálint haza, Csenge és Agyar harmadik irányba. ^^ Sétáltunk, ettünk, beszélgettünk, aztán jött IchiGo és Gergő, végül megérkezett Bálint és így öten mentünk. Jól éreztem magam és bár nem értek ahhoz, amit csináltunk, feeling volt, ezért mondtam Bálintnak, hogy részemről szeretnék a következőre is jönni. =) A program után Benével megbeszéltük, hogy együtt csinálunk kaját, aztán későn végeztünk vele, de finom volt. =) Ma jöttem Biára, mert apu hívott családi ebédre és találkozóm volt gyerekkori barátnémmal.

Az ebédre koppanóra értem be, pont osztották szét a kaját, csak lepakoltam és már ültettek is asztalhoz. Apa nekem azt mondta, később lesz étel, mivel bográcsoznak, ezért aggódtam, hogy pont nem lesz kész, mire indulnom kell, de szerencsém volt. Pörkölt volt vele főtt krumpival, nagyon jó ízű lett, rendesen belaktam vele. =) Még volt torta is, az mennyeire sikerült, feltétlen fel kell kutatni az új cukrászdát, meg a házi cherry is itatta magát. =D Beszélgettünk, röhögcséltünk, szóval jó volt.

Még szombaton a buszon találkoztunk Sangoval, a gyerekkori barátnémmal. Utána mondtam Benének, hogy néha még mindig fáj az ujjam, amit a táborban Hackly véletlenül kirántott, vagy mit csinált. Azt gondoltam, majd rendbe jön, de bizonyos mozdulatoktól újra fájt, ezért megkértem, hogy nézze meg, aztán visszaugrasztotta a helyére, majd megbeszéltük, hogy este befáslizza. Így most jó, azóta fásliban van, bal kézzel kajálok - mert tudok -, hogy pihentessem a kezem és jókat nevetek magamon időnként. =D

Kis kavarodás miatt én háromra jöttem fel a Fő térre, de Sango négyre emlékezett, ezért volt időm hazajönni és lecuccolni. Kivittem Kusamit, amivel egyből a gyerekek kedvence lettem, jöttek nagy lelkesen és kíváncsian, hogy ez mi, meg lehet-e simogatni, megfoghatják-e, mit eszik... =) Imádom ezt csinálni, már a tengerimalac megvételekor is írtam szerintem, hogy nagyon fontosnak tartom a gyerekeket megtanítani bánni az állatokkal, mert nagyon sok múlik ezen véleményem szerint. Sango is jókat mosolygott, ő is megdögönyözte a kishölgyet, jót beszélgettünk, aztán mivel elkezdett csöpögni az eső, mondtam neki, hogy "pályára állítalak, nehogy megázz". =D Kicsit a pöttyös esernyőm alatt ballagtunk, aztán különváltunk. Itthon kicsit Anyuval is beszélgettem, aztán két órát telóztunk Benével. =) Jó nap volt mindkettő. =)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése