Nem szeretném überelni azt a magassági szintet, amit elértem. Képes voltam tegnap szerepjáték közben bealudni. Nem csak a fáradtság a durva, bár olyan napom volt, hogy tíztől kettőig egy szünettel tárgyaltunk, aztán kettőtől egymásnak adták a kilincset az ügyfelek, pisilni se nagyon lehetett elmenni, hanem az a sok gondolat, ami leköt. Sajnos, ha nem tudom leírni, akkor bealszom tőle, hogy semmi se zavarjon a gondolatfolyam végére jutásáig.
Tegnap elkezdtük effektíve Dani istenszimulátorát játszani. Vicces. Nem az a megszokott játék, mikor vagy egy karakterrel, hanem felülnézetből kell úgymond letekinteni egy csomó emberre, akik közt van kettő, akik különösen fontosak a számodra. Az egyik ilyen a prizma, aki amolyan földi megtestesülés, meg tudják az istenek szállni a sajátjukat és az emberek közé tudnak menni általuk. A tegnapi játék úgy indult, hogy hát minden rendben, az emberek csinálják, amit szoktak, csak épp ráuntak. Na most ez a művészet, kutatás, vegyészet, genetika területén, amit Bellemiyo istennőm birtokol, elég elképzelhetetlen. Ki mit tesz? ApollopA, Ákos istene gejzírt fakasztott, hogy új erőforrást és felfedezési területet biztosítson híveinek, Nogren, Fischer istene hátradőlt egy kis popkornnal és kólával úgymond, én pedig megszálltam a prizmámat, Mercutiot.
Mercutioról annyit kell tudni, hogy nélkülem úgy fest, mint egy csöves, szakadtak a ruhái, koszos, görnyedt, egy macska van csak vele mindig, mégis mindig van cigije - mikor milyet akar -, s ha úgy kívánja, kufircpartnere is. Az más kérdés, hogy éjjel nem bír aludni, mert retteg az éjszakától, masszív alkoholista és drogfüggő, tehát tiszta pillanata aligha van, de mikor megszállom, egy régimódi stílusú elegáns, fess fiatalemberré változik, akinek macskafülei vannak, melyet cilinder alatt hord elsősorban, sétapálcája, amiben vékony pengéjű rövidkard nyugszik, skorpió farka, karmai, macskaszeme, hegyes kis fogacskái, a bőrén megjelenik tetoválás formájában a valaha volt összes Bellemiyo-szimbólum, kiélesednek az érzékei, macskakoszorú veszi körbe és megkapja a vízidomárság képességét is. Nos Halona, városom népe éppen mindennapját élte unottan, mikor Mercutio testében sétáltam köztük és felháborított, amiket láttam.
Egy borász a legjobb borát csapta fel, s üvegből, reményt várva csapta fel, hátha érez valami újat, azonban ez nem történt meg. Mercutioként odamentem, közben eldobtam a csikkement, mely a földet érzés előtt vízzé, majd párává vált, elvettem tőle az üveget, pohárba öntöttem a vörös zamatot és hanyag eleganciával meglötyböltem, beleszagoltam, majd megkóstoltam. Ízes nedű, melyben benne van az öröm, a kapkodás, a csoda, hiszen a fia születése napján palackozta. Mire kiittam a poharat, az üvegből eltűnt a bor, azzal rászóltam a fickóra, hogy ne pazarolja ezt a remek italt. Szerencsétlen, tudva, hogy kábé a pokol istennője vagyok, hálát adott leborulva, amiért még él és megúszta komolyabb fenyítés nélkül, s önvizsgálatra szólította fel a megjelenésem. Persze ennyivel nem úszhatta meg Halona népe.
Kimentem a főtérre, ahol egy széles, de nem mély kút áll, körülötte kisebb szökőkutak vannak. Felültem a kút peremére, majd hetykén elhevertem macskamód, cilinderem letettem magam mellé és beleállítottam a sétapálcámat, mely fura mód nem akart beborulni a kútba, közben macskáimat szétküldtem a városban, hogy tigrissé változva a fő térre kergessék népemet. Ahova kedvenceim nem jutottak el, ott életre kelt a víz, a levesekből tésztaszörnyek lettek, ahol víz sem volt, csak egy macskákat félő édesanyja csöppnyi gyermekével, ott a húsából formálódott macska és Mercutio doromboló hangján parancsolta, hogy menjen a főtérre, vagy árnyak és suttogás kísérte az embereket. Végül mindenki megjelent, én pedig kifejezhettem nagyfokú elégedetlenségemet. Én egy félelmetes istennő vagyok, ApollopA és Nogren oszt is miatta, hogy rettegésben tartom szeretett népemet, holott én, mint Bellemiyo úgy gondolom, igazán kegyes vagyok, hiszen a legjobb dolgokat szánom híveimnek, vakmerőséget, génsebészetet, állatvilágot, kéjt, örömöket, ételt, italt, titkokat, érzéseket. ^^
ApollopA szent állata a pók, s miközben mi az időtlen időben, a tértelen térben beszélgettünk, ő is testet öltött milliom kis pókból megformálódva Mercutio mellett, mire szívemcsücske megemelte figyelmeztetően skorpiófarkát, majd megkérdeztem ApollopÁt, aki a rend és a bürokrácia istene, hogy nem úgy volna rendes, ha hagyná elmondani, amit szerettem volna, hiszen beleszólt a beszédembe, melyet híveimhez intéztem. =D Dani kész volt. =D Imádjuk az ilyen pengeváltásokat, meg persze egymást is. ^^ Végülis aztán eldőlt, hogy újfajta lényt kell létrehozni, mely a hangya szorgalmával, a pók ügyességével és az ember eszével rendelkezik. Érdekes lesz, de közös erővel segítjük a projektet, mivel új terekre van szüksége híveinknek, melyhez mindhármunknak be kell dobni pár új dolgot. Nogren hívei elkezdték feltalálni azokat az eszközöket, amikkel tájolnak, távolságot és időt mérnek, ApollopA hívei... Hát itt aludtam be. XD Asszem, jutottak valamire azzal a gejzírrel és a vulkánnal. XD
Mivel fellőttem a pizsiidőt, fél tíz tájt tábort bontottunk. Nem sokáig maradtam ébren ezután, Bene még beszélt valamit otthon, de mondtam neki, hogy sorry, de már nem vagyok befogadó állapotban, aztán tíz percen belül el is aludtam. Persze óracsörgés előtt felébredtem és elkezdtem gondolkodni azokon a dolgokon, amikről Danival beszélgettem a játék előtt, a képleteiről, melyeket számoltam, a hozzáállásáról. Felülbíráltam a saját viselkedésemet és nem vagyok megelégedve azzal, amiket tettem, mert nem tudtam kielégíteni azt a hiányt, amivel érzésem szerint kellett volna foglalkoznom. Kéne találkozni valamikor Danival. Alig várom, hogy nyár legyen, ne legyünk kabátba burkolózva, kimehessünk a szabadba és leülhessünk valahova beszélgetni. Ő még nem tudja, de nem hiszem, hogy sikítófrászt kapna az ötlettől. =) Csak nyár ehhez azért még messze van.
Egyébként alig várom a nyarat, azon belül is a júliust. Azt terveztem el, hogy szabadságot veszek ki szülinapomra és közösen elmegyünk a Wasabiba. Végre. =)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése