Első nap jegyzőként

Nagy izgalommal indult a napom, általában ilyen parás vagyok, de szerintem ez nem látszott nagyon rajtam. Időben értem be, bementem az irodára, ahol már azért kezdtem elveszíteni a fejem a rengeteg teendő közt, de aztán kitaláltam, hogy előbb felviszem a személyes holmim, aztán lenézem az utóiratokat, hogy hol vannak a hozzájuk tartozó akták, ám lepattantam az ajtóról az ötödiken. Jó, akkor vissza le a negyedikre kulcsért. XD Gyorsan berendeztem a fiókomat, elpakoltam mindent oda, hol megtalálom, majd jött a következő meglepetés, mégpedig hogy nem tudok belépni a gépbe. Váratlan probléma, ó yeah. =D Lementem, előszedtem az aktákat, szóltam az infón, hogy kellene némi segítség, utána elmentem a bírómhoz, odaadtam neki, ami meglett, majd kaptam egy adag dolgozni valót, csakhogy mondtam, hogy nem tudom, hol a gondnokság, hogy kell lejutni az alagsorba, hát a bíróm levitt. Szerintem személyének köszönhető, hogy azonnal és készségesen a rendelkezésemre álltak, kaptam mindjárt bélyegzőt és kulcsot a tárgyalóhoz, bíróm szobájához és a sajátomhoz is. ^^

Alagsorba nem vittem az aktákat, előbb feljöttem az ötödikre, összeraktam a bilétákat a kulcsokkal, elraktam a pecsétet, utána irány le a holnapi tárgyalás utójával a bírómhoz, onnan magamhoz fogtam a melót, majd irány az elnökség. Kértem ollót, kaptam mellé vonalzót is, megbeszéltem, hogy milyen teendőn vagyok túl, mit kell majd még csinálnom, utána irány fel az ötödikre lepakolni. Ezután lementem a negyedikre, az irodán leadtam a kapott tárgyalási jegyzéket, majd beálltam a páterbe és lementem az elsőre megkeresni azt, ahol igényelni tudok magamnak telefonkódot és elkértem a kajajegyeimet is.

Ezután nagyjából már kezdődhetett az érdemi munka. Be tudtam lépni a gépembe, kaptam összeköttetést a nyomtatókhoz, ezért gyorsan kiválogattam az irodára leküldendőket, utána álltam neki elkészíteni magamnak a nyomtatványokat, megcsinálni, amit a bíróm kért. Ezzel végeztem is, mire jött a posta, így levittem a bírómnak ellenőrzésre, mivel ezt kérte, azt a két aktát pedig, amit megcsinált a délelőtt folyamán, felhoztam. Abból az egyikkel semmi dolgom, a másik meg idézés, amihez mintát kell szereznem. XD Még intéznem kell a telefonnal kapcsolatos ügyeket, meg készítenem kell jegyzéket és jegyzőkönyvvázlatot, azzal mára végeztem, holnap pedig már ülünk is be tárgyalni. ^^

A szobában sem vagyok már levegőnek nézve, a fiatalabb nő kérdezgetett, az idősebbtől én kérdeztem. =) Az irodán nem győzik kérdezni, hogy érzem magam fent, hogy megy a munka, az oda visszaérkező nő pedig egy ilyen nagy hangú típus, amit elég nehezen bírnak el. Nem irigylem őket...

Pannit ma műtik, azt mondta, ír sms-t, amit várok. =)

Az első videó


A Kusami nevet kapta az enyém, Bene meg két napja a Maximiliem néven gondolkodik. ^^

A kecó még nem teljes berendezettségű, nem is a miénk, de majd lassanként mindent megoldunk. Egyelőre úgyis többet vannak a kezünkben, mint a helyükön. XD Aludni a kapucninkban is tudnak ugyebár... =D

Dani

Péntek este jött, a vonata késett húsz percet, Benével meg csak álltunk és vártunk. Nagyon elfáradtam, odafele úton elaludtam a trolin, s képes lettem volna álltamban visszaaludni a pályaudvaron. Aztán persze a másik oldalon tűnt fel, mint ahonnan vártuk és jót vigyorogtam, mert rövid volt a haja. =D Ezután hazamentünk, volt itt minden megint. Mire ágyba kerültünk, már éjfél fele járt, ami számomra elég vicces volt, mivel én baromi fáradt voltam és szépen lefeküdtem, erre nem bírtam aludni. Ó yeah! De aztán csak túljutottam ezen is és elaludtam.

Reggel valamivel kilenc előtt keltem, Danival beszélgettünk, írtam, meg valami ehetőt és ihatót kerestem, amiből szokásosan vicces Danibeszólás lett:
"Gumicukor, cukros lötyi, egy egészséges reggeli mintapéldája. Akár a tudatos táplálkozás márványszobra is lehetnél."

És mivel írtam, abból is lett:

Dani: - És mit akarnak megnézni a moziban?
én: - Valami horrort.
Dani: - Én azt hittem, A hátsó behatolás című akciófilmet.

Miután összeraktuk magunkat, lementünk a helyre. Noéék voltak lent játszani, nekem rém rossz kedvem volt, nyűgös voltam. Biára akartam menni, de a mama nem vette fel a telefont, apuék meg Münchenben voltak, ami eléggé letört. Dani meg látva a rossz kedvem végig mellettem volt. A hely felé menet bementünk egy virágboltba körülnézni, aztán a helyről elkísért a WestEndbe, akkor eldöntöttem, hogy nekem állatka KELL, nem várok tovább, nem érdekel, mert sose lesz alkalmas pillanat, ha nem teremtjük meg. =) Benéztünk ezután a Libribe, megnézegettük a könyveket, végiglapoztam a világ legszebb nőiről szóló könyvet és megállapítottam, hogy rohadt jó ötlet, mert a vége üres, lehet fényképet tenni és pasiknak készült ilyen szerelmi ajándéknak. =D Végig azon gondolkodtam, milyen rég olvastam könyvet és nem értem, miért nem tudom rávenni magam. Eddig csak háromszor vittem el Gergő könyvét magammal valahova, de két oldalt olvastam el, mióta nálam van. Benétől és Danitól, meg még tavaly vagy mikor Sangotól is kaptam könyvet, de nem, valahogy nem jutottam még el oda, hogy elolvassam őket. =s Megjártuk még a Matchot - wááá, most jut eszembe, hogy nem kaptunk pontot, pedig én gyűjtöm őket, tetszenek azok a tárolóedények! -, aztán irány vissza a helyre és bealudtunk. XD

Megjött Csigusz is, lent volt még Tulok, állítólag Kriszta volt várható, de nem maradtunk olyan sokáig, mert patkányt szermányolni mentünk, aztán betetőztünk a két kis döggel, voltunk Talyéknál is megmutatni őket, amitől Taly teljesen bepörgött. Azt mondta, majd jön le dögönyözni őket. ^^ Neki majd csak tél után lehet, Móni azt mondta.

Ma még nem igazán kezdtük el a napot. Patkányoztunk, írok, Benét próbáljuk felkelteni. Majd kitaláljuk, mit csinálunk ma, mert egyelőre nem tudjuk.

Reggeli helyzetjelentés

Sokat szöszmötöltek az első éjszaka, meg is élénkültek teljesen, már volt játék, pattogás, rohangászás, szóval tök aranyosak és jól érzik magukat az új helyükön. =)

Most még beférnek ketten az etetőbe. XD

Így kell aludni

Patkányaink és Floppy


Nevük még nincs, de fiúkák. =) Ma hoztuk el őket a WestEndből. Még nem elég nehezek, hogy gépelni tudjanak, ezért nyugodtan mászkálhatnak a laposon is. XD Elevenek, mászkálnak, kapom a nyaldosásokat, az enyém épp bealudt, Benéé a lábamon ül és próbálgatja, mit lehet. =D Kezesek és még csak nagyjából akkorák, mint egy egér. ^^

Floppyról nem írtam - emlékeztetett Timi korábban.

Ő lenne az. Miután visszahoztuk, két nap múlva Móni rájött, hogy fél tőle, totál nyugtalanná vált, kiborult, nem adott időt magának, hogy megtanulja, hogy kell egy kutyával bánni, úgyhogy kerestek neki egy gazdát. Marcipán névvel ma már egy kisfiú kutyusa egy kertes háznál. =)

Utolsó nap az irodán

Az első és az utolsó napok mindig egy kicsit furák nekem. Egyig szépen dolgoztam, kivezettem, ügyfeleztem, ahogy azt szokás, utána pakoltam, kajáltam, megcsináltam a kj-imet, hogy ne hagyjam ott senkire, elpakoltam a pótborítékaimat, az irattárat, aztán rám jött a drukk. Fél három táján felmentem a leendő szobámba, de igazából egyáltalán nem éreztem jól magam, a két kolléganő le se tojt, egymással beszéltek, úgy kellett közbevágnom, hogy megtudjam, mi hogy van, szóval elég gyorsan olajra léptem és lementem az elnökségre, ahol kaptam egy fél raklapnyi cuccot. Ezután eljutottam a bírómhoz, aki egy órát szóval tartott. Hasonlít ahhoz, aki mellett először dolgoztam, ugyanúgy bogaras és szigorúan betartatja a bogarait, de nem tűnik annyira fafejűnek. Aztán majd meglátjuk. Megbeszéltünk pár alapdolgot, hétfőn már lesz mit dolgoznom, kedden meg megyek vele tárgyalásra, bár szerintem nem én fogom vezetni akkor még a jegyzőkönyvet, de még az is lehet, hogy igen, nem tudom. Még vissza kellett ezután mennem az elnökségre, meg fel kellett volna cuccolnom, de a bíróm miatt elment az idő, úgyhogy kicsit rohantam, hogy nehogy bezárják a holmim az irodába, mert akkor haza se tudok jönni. Szerencsére az egyik kollegina bent várt, megbeszéltem vele, hogy elviszem a kulcsot és akkor ő nyugodtan hazamehet. Akart velem pletyizni, de engem vártak vissza az elnökségre, ezért le kellett passzolnom, de majd úgyis pótoljuk. =)

Kíváncsi vagyok arra a nőre, aki majd visszajön a gyesről. Azt tudom, hogy a nagyhangú kolléganő már feszültséget szít, hangolja a Panni ellen a nőt, a Panni meg alapból fél tőle. Rá is szóltam a nagyhangúra, mert nekem is elegem lett abból, amit művelt. A másik hivatalsegédnek is nagyon felment a pumpa, meg a skorpió csaj is berágott rendesen. És mókás, de mintha kicsit javult volna a kapcsolatunk. =)

Néhány infómorzsa - végre

Holnap nem lesz az irodavezető, ezért volt lent megbeszélni a csoportvezetővel megbeszélni, hogy velem mi lesz. Felkerülök az ötödikre két nő közé. Hát... majdnem elbőgtem magam, mikor ezt megtudtam, mert arról volt szó, hogy a harmadikon leszek két ajtóra a bírómtól egy nővel. A jófej bírónő mondta is dikert, hogy jó energiákat hagy nekem ott a szobámban, de majd mondanom kell neki, hogy nem nekem hagyja őket, hanem a két kis titkárnak, akiknek bíróközelben kell lenniük... Két leendő szobatársamról nem sokat tudok, mondhatni, semmit, de eléggé elkezdtem parázni és talán holnap tudok beszélni pár szót a bírómmal, hogy hogyan lesz a hétfő. XD

Irodai pályafutásom holnap véget ér, bár lehet, hogy beugrós leszek, ha kevés az ember, ez pedig akár hamar bekövetkezhet, mivel az egyik kolléganő kidőlt betegség miatt, Panni műtétre készül, noha jön vissza gyesről egy másik nő. Érdekes lesz, engem most már nagyon érdekel, hogy ő milyen, mert már sokat emlegették. =)

Napi beszólás

Kezdésnek beesett az a pasi, aki korábban ingyen fénymásolónak nézte a bíróságot. Értetlen, agresszív, lekezelő és hülye - ezt kell megállapítanom róla. Türelmetlenkedett, ezért rá kellett szólnom, hogy lenyugodjon, ennek ellenére elmenetelkor megköszönte a kedvességem. XD Pedig nagyon kiakasztott, ráadásul lezajlott egy ilyen párbeszéd:
- Honnan kellene ezt nekem tudnom?! - kérdezte tőlem ingerülten, felháborodva.
- Tp-ből - válaszolt neki a mellette ülő férfi ügyfél, én meg majdnem elröhögtem magam. (Tp = tapasztalati pont) Halálos volt. =D

Lefekvés előtt

Alighogy nekiálltam nyavalyogni, hogy egészen elérhető távolságba került tőlem a Milky Planet JSK, megláttam, hogy Napsugár megnyerte. X"D Nem volt szívroppantó, deehoogy. =D De legalább látni fogom életnagyságban. ^^ Örülök, hogy összejött neki, én meg visszahelyezkedtem arra az álláspontra, hogy a Bene készítette ruhákat jobban tudom koordinálni és olcsóbbak is, meg személy(em)re szólóak. Bene neki is állt egy új ruhának, csak ne halad vele valami jól és egyben cosplay is lesz és ha így megy tovább, időre nem lesz kész. ^^;; Valahogy így jön ki.

Vasárnap kint voltunk Bián. Nem jutottam el sem nagyanyámhoz, sem apuhoz, nem beszéltem velük, nem lett elhozva sem a szőlő, sem a kabátok, s még a vacsoráról is egy órát késtünk, ami miatt órákig alig szóltam Benéhez. Nem alakult valami jól az a nap, de aztán az együttlét meghozta az eredményét. =) Finom volt a kaja és a torta, jól teleettem magam és örülök, hogy Anyuval meg az öcsémmel lehettem. Videókat is mutogattunk egymásnak, tesóm kiakadt, hogy miket hallgatok nagy élvezettel és hogy a Shinees fiúk milyen borzasztóan néznek ki amellett, hogy rémes a zenéjük, meg szerinte megkülönböztethetetlenek egymástól. XD Szerintem nem, és Anyu is kiválasztotta a maga kedvencét Jonghyun személyében. Én maradok Onew-nál, egyszerűen... *_* Bár a többi fiút is nagyon szeretem. ^^

Utolsó hetem töltöm az irodán, ráadásul ügyfelezek is, mivel Panni betegszabin van. Első nap nem volt nagyon kedvem hozzá, de aztán egész belejöttem. Ma nyitottam is volna reggel, aztán rám szóltak, hogy csak délután van félfogadás. Ja, télleg! ^^;; Bár volt délelőttre egy bejelentkezett ügyfél, de csak megnézte az aktákat sitysuty és már ment is. =) Volt egy nő a délutáni turnusban, aki mondta, hogy hiányolt, mire elmeséltem neki, hogy már csak ezen a héten vagyok, aztán bíró mellé kerülök. Sajnálta, azt mondta, hiányoztam neki és ilyen nagyon közvetlenül köszönt el tőlem, mikor elment. Meg van egy fiatalka ügyvéd, aki mindig ilyen nagyon aranyosan, szerintem kétértelműen mosolyogva köszön el, én meg tartom magam a hivatalos formához vele is, ahogy mindenkivel. Nálam nincs olyan, hogy szia, meg akármi, hiába bírom az ügyfelet, mert úgy érzem, nem tehetem meg, nekem ott hivatalos módon kell mindig és mindenkivel eljárnom. De ez és a hónapok alatt elért sikereim nekem nagyon fontosak és ez a dolog, amit a nő mondott, egyszerre volt nagyon szívmelengető és ütött meg rendesen. Van olyan öröm, ami fáj - nekem van.

Bementem és a kk érintetlenül ott várt az asztalon, egyik kolléganő az asztalára borulva aludt, a skorpió csaj internetezett. Ezt hívják kibaszósdinak és Niconak igaza van, társasjáték. Úgy döntöttem, abban a fél órában már nem esek neki, én is dolgoztam, ráadásul nonstop, éhes voltam, nyűgös és amúgy sem értem, miért nekem kéne aznap is megcsinálni a nagy aktákat, mikor bent sem vagyok, szóval ez marad holnap. Igazából magukkal szúrtak ki, mert így holnap ezzel fogok foglalkozni és vezethetnek ki ketten. Nem nagyon izgat, felhúztam magam rajta, kicsit bosszús lettem, aztán elmentem vásárolni a Matchba, ami feldobott.

Néhány női holmit vettem, amire szükségem van és lesz, engedtem magamnak egy jócskán leárazott kakaóra és vettem nyolc darab leárazott óriás Túrórudit, aminek egy részét szétosztogattam, meg francia salátát - Bene nincs oda a dologért, de én egyszerűen imádom a boltit -, bagettet és egy mangót. Jól bekajáltam, de jólesett. =) A Match pontokból pedig máris összejött egy termékre való és szerintem akarok vele élni, mert tetszenek azok a tárolóedények. ^^ Tök hihetetlen, hogy én is belépek néha ebbe a háziasszonyos "mi hol olcsó" dologba. XD

Ma volt játék, Benedek és Tocsó volt a kalandmester, s egy jó kis játékot csináltak. Direkt új karaktereket hoztunk, mert gyilkos kalandnak ígérték ezt és nem akartuk az életútasainkat kockáztatni. =) Örültem a két srácnak, jött a Norbi, akit már rég láttam és jól megölelgettük egymást, volt lent a Tamás is, Dávid is, meg megismertem egy új srácot, akit Ákosnak hívnak és kézcsókkal üdvözölt. Nem voltam kész, dehogy.... XD Ez a gyengém, basszus. ^^ Volt lent Rajmond és Pici is a műhelyben, meg Tulok. Agyar lehozta Eriket, akit jó volt látni. Egy hihetetlenül aranyos és visszafogott fiú, mindig nagyon édesen mosolyog, sokszor biccent rá a dolgokra és akkor is mosolyog. Valahogy azt érzem róla, hogy rengeteg minden rejlik benne, de nincs rajta fogás, amivel elő lehetne húzni mindezt. =) Érdekes srác amúgy, kedvelem.

A kaland remek volt, bár nem jutottunk a végére, mivel úgy indultunk, hogy szinte mindenki karaktert alkotott. XD Tamás megint egy sajátos karaktert hozott, egy ember varázslót, aki csak azért tápos, mert van valami mágikus fegyvere, amiben egy démon lelke lakik, amivel ő szövetséget kötött, egyébként egy nagyon ronda fickó, akinek a bőre barna krokodiléhoz hasonló és a nyelve villás, mint a kígyóé. Értett a rúnamágiához, de úgy döntött, ő végzett a kalanddal, úgyhogy felrobbantotta eggyel magát, gyakorlatilag cafatokra szakadt a karaktere. XD Kicsit sajnálom, mert érdekelt ez is. És Tamás megdicsért, hogy szimpatikus, jó karaktereket alkotok. Jólesett, hiszen erre mindig nagy gondot fordítok, nekem ez a legfontosabb mindig. Kivételesen egy Káosz jellemű nőt indítottam, és kivételesen egy papnőt, méghozzá Arel papnőt. =) Szenvedélyes egy csaj, olyan bajos típus, ráadásul a völgyi erdők szellemei segítik, ezért a szeme lehetetlen színű zöld, amúgy meg az erdőben él, tehát szőrökből-bőrökből vannak a ruhái, a haja loboncos és ágakkal tűzdelt. ^^ Egészen megszerettem a karakterét, azt meg bírtam, mikor kiálltam hazárdjátékozni valakivel, aki csalással elszedte a feltett tíz aranyamat részegen is, s a karakter nem hápogott, meg ilyenek, hanem megdicsérte, hogy ügyes volt, de azért nekiugrott és elkezdte rángatni, hogy árulja el, ezt hogy csinálta. XD Meg volt egy jókora kocsmai verekedés is, amiben aktívan részt vett. XD Hiába, Arel szolgája már csak ilyen... hiába nő. =D Arel amúgy maga is nő, szóval ennyi. =D

Agyar és Robi hazakísértek. Kitaláltak valami olyan játékot, ami lolitákkal játszódik. Csak lolival lehet lenni, akik valamilyen célra lettek tenyésztve, de nem egy kedves játék, zombis, meg véres és durva. XD Imádom a srácokat, de komolyan. =D

Ma is froclizott kicsit a bíróm...:
- Na már vágod a centit?
- Igen, most már igen!
XD Én olyan kínban vagyok mindig, amikor látom... Nem tudom, hogy fogom túlélni az első hetet. XD De vicces lesz magamon röhögni, az tuti. =D

Bátyámmal is sikerült dumálni tegnap. Mondta, hogy szeretne velem találkozni, de hétvégén a Dani jön, szóval akkor nem leszek ráérős. Jövő héten vagy utána viszont most már télleg össze kéne hozni. Rég láttam a hülye fejét és mindig isteni kajákkal csábít... =D

Végre olvasgatok is. Az aranyiránytűre nem tudtam rávenni magam, azt majd visszaadom Gergőnek, hogy biztos jó, de most nem megy, ellenben TK-n olvasgatok. Nemrég elolvastam Tira - Igen, akarom-ját, ami tetszett, kellemes volt, most pedig Athanor - Exodus-át fogyasztom, ami nagyon tetszik. Megragadja azokat a dolgokat, amik nekem nagyon bejönnek, nem mennek könnyen a dolgok a ficében és valahogy olyan istenien angstos és durva a sztorija... Ajánlom, szavatosan és szépen ír, nem csalódtam Athanorban.